Mesterek élete és tanítása

BAIRD T. SPALDING Mesterek élete és tanítása I. KÖTET

Copyright De Vorss Company, Publisher P.O. Box 550 Marina del Rey, CA 90294 A mű eredeti címe: The Life and Teaching of the Masters of the Far East A borítókép: Makray János festőművész alkotása ISBN 963 00 5250 4 ö ISBN 963 00 5251 2 Hungarian translation Aranyi Lászlóné, 2000. 1. részt fordították: Medina Katalin és Kovács Zoltán 2-3. részt fordította: Kovács Zoltán Bibliai idézetek: Ószövetség: a Szent István Társulat Biblikus Bizottságának fordítása, Budapest, 1997. Újszövetség: P. Békés Gellért és P. Dalos Patrik fordítása, Róma, 1978.

ELSŐ RÉSZ

A SZERZŐ ELŐSZAVA A MESTEREK ÉLETÉ-t bemutatva szeretném elmondani, hogy jómagam egy tizenegy főből álló kutatócsoport tagjaként látogattam a Távol-Keletre 1894-ben. Látogatásunk ideje alatt három és fél esztendőn keresztül kapcsolatban álltunk a Himalája nagy Mestereivel, akik támogattak bennünket a krónikák fordításában, mely óriási segítséget jelentett kutatómunkánk során. Megengedték számunkra, hogy bizalmas módon bekapcsolódhassunk életükbe, így szemtanúi lehettünk a nagy Törvény általuk szemléltetett működésének. Mi Mestereknek nevezzük őket, mely pusztán a mi jelzőnk számukra. Az, aki az alább leírt módon él, érdemes a Mesternek kijáró hódolatra és tiszteletre. A dokumentumok és kéziratok a mi tényleges kapcsolatunk a Mesterekkel megőrzésre kerültek. Akkoriban én személy szerint úgy gondoltam, a világ még nem állott készen erre az üzenetre. A kutatócsoport független tagjaként most közreadom jegyzeteimet a Mesterek élete címen azzal a gondolattal, hogy az olvasó elfogadhatja vagy elvetheti azt, kívánsága szerint. Ez a könyv, melyet továbbiak követnek a Sun sorozatban, a felfedezőút első évének Mesterekkel kapcsolatos tapasztalatait nyújtja. Tartalmazza az ő tanításaikat, melyeket akkor gyorsírással rögzítettünk az általuk elfogadott és jóváhagyott módon. A Mesterek elfogadják, hogy Buddha a megvilágosodáshoz vezető utat képviseli, de világosan közlik, hogy Krisztus 1 a megvilágosodás, illetve egy olyan tudatállapot, ami után mi valamennyien kutatunk minden egyén krisztusi fénye; ennélfogva az a fény, mely minden erre a világra születő gyermek fénye. Baird T. Spalding 1 Fölkent itt: tudatállapot.

1. fejezet A SPIRITUÁLIS irodalom oly bőséges napjainkban, oly nagy az öntudatra ébredés, a világ nagy tanítóival kapcsolatos igazság iránt oly nagy a keresettség, hogy belső késztetést érzek a távol-keleti Mesterek körében átélt tapasztalataim közreadására. A következő fejezetekben nem kívánok valami új kultuszt vagy vallást bemutatni; csak a Mesterek körében átélt élményeim összefoglalását nyújtom, azért, hogy megmutassam tanításaik alapvető nagy igazságait. Ezen Mesterek egy hatalmas területen szétszórva találhatók, és miután metafizikai kutatásaink India, Tibet, Kína és Perzsia nagy területeire terjedtek ki, nem tettünk kísérletet e jegyzetek hitelesítésére. Missziónkban tizenegy gyakorlatias, tudományosan felkészült személy volt, akik életük nagyobb részét a kutatómunkának szentelték. Már korábban szokásunkká tettük, hogy semmit nem fogadunk el ellenőrizetlenül, és semmit nem veszünk magától értetődőnek. Mély szkepticizmussal érkeztünk, de azután olyannyira meggyőzve és megtérve utaztunk haza, hogy hárman közülünk visszamentek, azzal az elhatározással, hogy ottmaradnak egészen addig, míg képesek lesznek majd mindazt megcselekedni, amit ezek a Mesterek, és úgy élni az életet, ahogy azt e Mesterek jelenleg is teszik. Azok az emberek, akik feladatainkhoz olyan óriási segítséget nyújtottak, arra kértek bennünket, hogy nevüket tartsuk titokban, amikor majd emlékirataink kiadásra kerülnek. Az általunk megtapasztalt tényeken kívül semmit nem fogok elmondani, és ehhez, amennyire csak lehetséges, az általam megismert emberek szavait és kifejezéseit használom, azokét, akikkel megosztottuk mindennapjainkat ez alatt a kutatóút alatt. Munka-megállapodásunkhoz előzetes feltételként a következő volt megszabva: először tényként kellett elfogadnunk mindazon eseményeket, melyeknek tanúi leszünk, és nem kérhettünk semmiféle magyarázatot, amíg témánk mélyére nem 5

hatoltunk, és oktatásukat hallgatván meg nem figyeltük, illetve éltük mindennapi életüket. Kísérnünk kellett a Mestereket, velük együtt kellett élnünk, és saját magunknak kellett határoznunk. Addig volt jogunk velük együtt maradni, amíg csak nekünk tetszett, föltenni bármely kérdést, magunk módján következtetni a kapott eredményből, és végül eldönteni, hogy az, amit megtapasztaltunk, vajon valóság-e vagy illúzió. Semmiféle erőfeszítés nem történt részükről azért, hogy ítéletünket bármivel is befolyásolják. Az volt a kívánságuk, hogy legyünk alaposan meggyőződve, mielőtt a látott vagy hallott eseményeknek hitelt adunk. Emiatt úgy tárom az olvasó elé ezeket az eseményeket, hogy arra kérem őket: fogadják vagy vessék el azokat, meggyőződésük szerint. Már körülbelül két éven át voltunk Indiában, végezve szokásos rutin kutatómunkánkat, amikor találkoztam azzal a Mesterrel, akit Emilnek fogok nevezni. Sétálván a városban, ahol épp tartózkodtunk, egy csoportosulásra lettem figyelmes. A tömeg figyelmét egy olyan vándorló mágus vagy fakír vonta magára, akiből oly sok van ebben az országban. Ahogyan ott álltam, észrevettem magam mellett egy idősebb embert, aki nem tartozott ugyanahhoz a kaszthoz, mint a körülötte állók. Rám nézett és megkérdezte, hogy régóta vagyok-e Indiában. Körülbelül két éve válaszoltam. Ön angol? faggatott. Amerikai mondtam. Meglepődtem, és fölkeltette érdeklődésemet, hogy találtam valakit, aki angolul beszélt. Megkérdeztem tőle, mit gondol erről a mutatványról. Így válaszolt: Ó, gyakran találkozunk hasonlóval Indiában. Ezeket az embereket fakíroknak, mágusoknak vagy hipnotizőröknek hívják. Mindez az elnevezés jogos, ezek mögött azonban mélységes spirituális értelem rejlik, amit csak kevés ember ismer fel, de egy napon valami jó dolog származik mindebből. Azonban ez csupán az árnyéka annak, amiből eredt. Sokfajta magyarázatra ragadtatta az embereket, de akik magyarázzák, úgy tűnik, sohasem képesek az igazság felfedé- 6

sére, merthogy bizonyos, hogy az igazság rejtőzik mindezek legmélyén. Ekkor elváltunk, és a hátralévő négy hónap alatt csak ritkán találkoztunk. Expedíciónk szembekerült egy akadállyal, amely komoly gondot okozott nekünk. Javában aggályoskodtunk, amikor újra találkoztam Emillel. Rögtön megkérdezett engem zavarom okáról, és beszélni kezdett a problémánkról. Meg voltam lepve, mert érzésem szerint egyikünk sem tett erről említést szűk társaságunkon kívül. Olyan tájékozottságot árult el a helyzetről, hogy az volt a benyomásom, ismeri az egész ügyet. Elmagyarázta, hogy némileg tájékozott az ügyben, és erőfeszítést fog tenni megsegítésünkre. Egy-két nappal később minden tisztázódott, az akadály nem létezett többé. Ez meglepett bennünket, de miután más dolgok foglalkoztattak minket, az ügy el is felejtődött. Minthogy más bajok jelentkeztek, nekem szokásommá vált ezekről Emillel beszélgetni. Úgy tűnt, hogy nehézségeink azonnal megszűntek, mihelyt megbeszéltem azokat vele. Társaim találkoztak és beszélgettek Emillel, de én keveset mondtam róla nekik. Ez idő tájt már sok olyan könyvet olvastam, melyeket Emil választott a hindu hagyományokról, és teljesen meggyőződtem arról, hogy szakértője a témának. Fölkeltette kíváncsiságomat, és érdeklődésem napról-napra nőtt. Egy vasárnap délután a mezőn sétáltam vele, amikor figyelmemet egy, a fejünk fölött köröző galambra irányította, mellékesen megjegyezvén, hogy a madár őt kereste. Tökéletesen mozdulatlan maradt, és a madár nemsokára kinyújtott karjára telepedett. Elmondta, hogy északi vidéken élő testvérétől hozott neki üzenetet. A testvér, mint később bebizonyosodott, ugyanazt a tevékenységet folytatta, de még nem érte el a közvetlen kommunikáció képességét, tehát ehhez az eszközhöz folyamodott. Később felfedeztük, hogy a Mesterek képesek egymással közvetlenül kommunikálni gondolatátvitel útján, és ahogy ők mondták, egy, az elektromosságénál vagy a távíróénál sokkal kifinomultabb erő segítségével. 7

Kérdéseket kezdtem föltenni, mire Emil bemutatta nekem, hogyan képes a madarakat magához hívni, és röptüket irányítani, hogyan hajolnak meg előtte a fák és virágok, illetve azt, hogy a vadon élő állatok félelem nélkül közelednek hozzá. Szétválasztott két sakált, melyek egy általuk leölt kis állat holttestén marakodtak. Ahogy közelített feléjük, abbahagyták a verekedést, teljes bizalommal hajtották fejüket kinyújtott kezére, majd békésen folytatták a táplálkozást. Az egyik fiatal vadállatot még nekem is odanyújtotta, hogy kezem közé vegyem. Ezt követően így szólt: A halandó és látható én nem képes ilyen dolgok megtételére. Egy igazibb, mélyebb én viszont igen. Ő az, akit úgy ismerünk, hogy Isten. A bennem lévő, általam kifejeződő mindenható Isten az, aki ezt megteszi. Saját magamtól, saját halandó énem segítségével semmit nem vagyok képes megtenni. Teljesen meg kell, hogy szabaduljak a külsőségektől azért, hogy beszélni és cselekedni hagyjam az én igazi énemet, aki ÉN VAGYOK. Meg kell engednem a nagy Isteni Szeretetnek, hogy kifejeződjön, és képes legyek megtenni mindazt, amit látott. Ha hagyja, hogy az Isteni Szeretet önmagán keresztül minden teremtményre szétsugározzon, senki és semmi nem fél öntől, semmilyen rossz dolog nem jut el önhöz. Ebben az időszakban naponta vettem órákat Emiltől. Képes volt hirtelen megjelenni a szobámban, még ha lefekvés előtt gondosan kulcsra zártam is ajtómat. Eleinte megzavart az, hogy akkor jelent meg, amikor akart, de nemsokára úgy láttam, magától értetődőnek tekintette azt, hogy én megértem. Hozzászoktam módszereihez, és nyitva hagytam ajtómat, hogy óhaja szerint jöhessen be és mehessen ki rajta. Bizalmam úgy tűnt, tetszik neki. Nem tudtam minden tanítását megérteni, vagy teljesen elfogadni, és arra sem voltam képes, hogy azonnal elfogadjam mindazt, amit Keleten láttam. Hosszú évek meditációira volt szükségem ahhoz, hogy ezen emberek életének mélyebb spirituális jelentőségét megértsem. Munkájukat kérkedés nélkül végzik, gyermeki és tökéletes egyszerűséggel. Tudják, hogy a szeretet hatalma megvédi őket, és ezt olyan mértékben fejlesztik ki, hogy az egész természetet ma- 8

gukba szerelmesítik, önnön oltalmazójukká teszik. A kígyók és vadállatok minden évben a nép fiainak ezreit ölik meg, ugyanakkor ezek a Mesterek oly mértékben valósítják meg a szeretet hatalmát önmagukon belül, hogy a kígyók és vadállatok semmiféle kárt nem tesznek bennük. Néha előfordul, hogy a legvadabb dzsungelben élnek, olykor pedig testüket egy falu határában terítik el, hogy megvédjék a falut a ragadozó vadállatok pusztításától, miközben önmaguk, és a falu is sértetlenek maradnak. Ha szükséges, vízen járnak, lángokon kelnek át, láthatatlan világokban utaznak, és sok olyan csodának tűnő egyéb dolgot művelnek, amelyekről korábban úgy gondoltunk, hogy azokra csak valamiféle természetfölötti képességekkel rendelkező személy képes. Van egy megdöbbentő hasonlóság Názáreti Jézus élete és tanítása, és e Mesterek között, ahogyan ők azt mindennapi életükben példázzák. A napi kenyér előteremtését az univerzumból, legyőzni a halált, vagy megtenni a Jézus földi élete során általa véghezvitt különböző, úgynevezett csodálatos cselekedeteket az ember számára lehetetlennek tűnő feladatnak tekintjük. A Mesterek bizonyítják, hogy ez hozzátartozik mindennapi életükhöz. Mindazt, amire természettől fogva szükségük van beleértve a táplálékot, ruházatot, pénzt az univerzumból vonják ki. Legyőzték a halált, olyannyira, hogy közülük számosan több mint ötszáz éve élnek, amint azt dokumentumaik alapján meggyőzően bizonyítva láttuk. Viszonylag kevés Mester él Indiában, és úgy tűnik, az ottani különböző iskolák csupán származékai az ő tanításuknak. Megértik, hogy ők is, és tanítványaik is kevesen vannak. A láthatatlan világokban azonban megszámlálhatatlanul sokan vannak azok, akikkel érintkezhetnek, és vélhetően munkájuk nagyobb részét az képezi, hogy a láthatatlan világokba térvén segítik azokat, akik tanításaikra fogékonyak. Emil tanítása szolgált alapul ahhoz a munkához, melyet sok esztendővel később kellett elkezdenünk a térségben tett harmadik expedíciónk alkalmával, amikor három és fél éven át folyamatosan együtt éltünk, utaztunk a Mesterekkel, megfigyeltük életüket és mindennapi munkájukat szerte a Távol-Keleten. 9

2. fejezet H ARMADIK, metafizikai kutatásoknak szentelt expedíciónk kis csoportjának tagjai induláskor Potalban, India egy eldugott kis falujában gyülekeztek. Megírtam Emilnek, hogy érkezni fogunk, de nem tájékoztattam őt utazásunk céljáról, sőt, még a résztvevők számáról sem. Legnagyobb meglepetésünkre egész társaságunk számára mindent előkészítve találtunk, Emil és társai pedig részletesen ismerték terveinket. Emil már sokat segített nekünk Dél-Indiában, de a mostantól nekünk nyújtott szolgálataiban ezúttal elmondhatatlanul messzire ment. A kutatóút sikerének minden érdemét szeretném neki, valamint azoknak a csodálatos lelkeknek megköszönni, akikkel találkoztunk. 1894. december 22-én késő délután Potalba, az indulás színhelyére érkeztünk, és úgy gondoltuk, hogy ennek a felfedezőútnak, mely egész életünk legemlékezetesebb élménye volt, karácsony reggelén kellett indulnia. Sohasem fogom elfelejteni a szavakat, melyeket Emil ezen a reggelen hozzánk intézett. Ezek a szavak folyékony angolsággal hangzottak, jóllehet, a beszélő nem büszkélkedhetett angol iskolával, és soha nem hagyta el a Távol-Keletet. Karácsony reggelén vagyunk kezdte. Ez a nap az önök számára minden bizonnyal Názáreti Jézus, Krisztus születésének napja; és nyilván azt gondolják, hogy Ő azért küldetett, hogy helyrehozza a bűnöket, és a nagy Közvetítőt jelképezze önök és Isten között. Önök Jézushoz, mint közbenjáróhoz folyamodnak egy szigorú, olykor haragos Istennél, aki valahol egy mennynek nevezett helyen ül, amely nem tudom, hol található, hacsak nem az emberek tudatában. Úgy tűnik, önök csak kevésbé zord, és szeretetteljesebb fia közvetítésével képesek elérni Istent, azon nagy és nemes teremtmény segítségével, akit mindannyian Áldottnak nevezünk, és akinek világra jöttét ezen a napon ünnepeljük. Nekünk ez a mai nap többet jelent. Nem csak Jézus Krisztus világrajövetelére emlékeztet, hanem szimbolizálja Krisztus megszületését is minden emberi tudatban. Karácsony napja a nagy 10

Mesternek és Tanítónak, az emberiség Nagy Szabadítójának születését jelenti, aki megváltotta az emberiséget az anyagi világ korlátaitól, megkötöttségeitől. Ez a nagy lélek azért jött a földre, hogy megmutassa nekünk a tökéletesebb utat az igazi Istenhez, a nagy Mindenhatóhoz, Mindenütt Jelenvalóhoz, Mindentudóhoz. Megmutatta nekünk, hogy Isten a tökéletes Jóság, a tökéletes Bölcsesség, a tökéletes Igazság, Minden Mindenben. A nagy Mester, aki ezen a napon jött a világra, azért küldetett, hogy jobban megértesse velünk, hogy Isten nemcsak rajtunk kívül található meg, hanem bennünk, hogy sohasem vált el, de nem is választható el tőlünk, sem egyetlen teremtményétől, hogy Ő mindig igazságos és szeretetteljes Isten, aki minden, mindent tud, mindent igazságot ismer, és minden igazságot magában foglal. Legyen bár enyém az öszszes ember intelligenciája, akkor sem tudom még halványan sem kifejezni önök számára a teljes jelentését mindannak, amit ez a Szent Születés ad nekünk. Teljesen meg vagyunk győződve arról és reméljük, hogy önök is osztozni fognak meggyőződésünkben, hogy ez a nagy Mester és Tanító azért jött el hozzánk, hogy jobban megértesse velünk az életet itt, a földön. Megmutatta nekünk, hogy minden anyagi behatároltság az embertől származik, és azokat nem lehet másképp értelmezni. Tudjuk, hogy Ő, minden tanítók legnagyobbika eljött hozzánk, hogy meggyőzzön bennünket, hogy az Őbenne élő Krisztus, aki által hatalmas cselekedeteit véghezvitte, ugyanaz, aki önökben, bennem és minden emberben ugyanúgy él. Tanításait alkalmazva ugyanazokat a cselekedeteket vihetjük véghez, mint Ő, sőt, még nagyobbakat is. Hiszünk abban, hogy Jézus azért jött, hogy világosabban mutassa meg nekünk: Isten a fő és egyedüli oka minden dolognak, Ő Minden. Lehet, hogy már hallottak arról, hogy mi úgy tudjuk, Jézus legkorábbi tanulmányait a mi köreinkben végezte. Talán vannak köztünk, akik valóban így tudják. Hagyjuk a dolgot annyiban. De számít-e, hogy Ő közöttünk készült föl, vagy pedig Istentől, minden dolog közvetlen forrásától kapott megvilágosodást? Hiszen amikor az Isteni Ige egy gondolata egy emberrel már kapcsolatba lépett és szavakban fejeződött ki, vajon ő vagy a többi ember nem tud-e 11

majd újból kapcsolatba kerülni ugyanezzel a gondolattal a Világegyetemben? Abból, hogy egy gondolat megérintette, és ő ezt kifejezte, nem az következik, hogy az a gondolat saját magántulajdonába kerül. Ha magáénak tekinti és megtartja azt, hogyan nyerhet helyet ahhoz, hogy más hasonlót kapjon? Ahhoz, hogy többet kapjunk, oda kell adni azt, amit kaptunk. Ha megtartjuk, stagnálás következik, és olyanok leszünk, mint az a vízikerék, melyet a víz energiája emel föl, de hirtelen, saját elhatározásából egyszer csak visszatartja a vizet, ami eddig megforgatta. Csakhamar mozdulatlanná válik a tehetetlen vízben. Arra van szükség, hogy a víz szabadon folyjon a keréken keresztül, hogy hasznára legyen annak az energia létrehozásában. Ugyanígy van ez az emberrel is. Isten gondolataival kapcsolatba lépve ki kell, hogy fejezze azokat ahhoz, hogy hasznára legyenek. Meg kell, hogy engedje mindenkinek, hogy hasonlóan cselekedjen, azért, hogy növekedhessen és fejlődhessen, ahogyan azt ő maga is teszi. Azon a véleményen vagyok, hogy Jézus tanítása közvetlen isteni kinyilatkoztatás útján jött, úgy, ahogy ez nagy tanítóink esetében kétségtelenül megtörténik. Valóban: nem minden dolog Istentől való-e, és amit egy emberi lény meg tudott tenni, vajon nem tudnák-e más emberek szintén megtenni? Hisszük: meg fognak győződni arról, hogy Istennek mindig szándékában áll megnyilvánulni, és meg is teszi, mint ahogy megtette Jézusnak és másoknak is. Elég csak akarni, és hagyni, hogy megtegye. Mi mélységesen hiszünk abban, hogy teljesen egyenlőknek teremttettünk; minden ember ugyanolyan. Mindenki képes véghezvinni ugyanazon csodálatos tetteket, melyeket Jézus vitt véghez és meg is teszi. Láthatják majd, hogy semmi megfoghatatlan nincs ezekben a tettekben. A titokzatosság csak az emberek halandó felfogásának eredménye. Mi teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy önök többékevésbé szkeptikus gondolatokkal jöttek el hozzánk. Bízunk abban, hogy velünk maradnak, és olyannak fognak látni bennünket, amilyenek valójában vagyunk. Tetteinkkel és azok eredményeivel kapcsolatban teljes szabadságot adunk önöknek, hogy elfogadják vagy elutasítják azok hitelességét. 12

3. fejezet E LHAGYTUK ezt a falut, hogy Asmahba menjünk, ami egy még kisebb, mintegy 150 kilométerre fekvő település. Emil kíséretünkre két fiatalembert jelölt ki. Ezek a férfiak a hindu típus remekbeszabott, délceg képviselői feleltek az egész expedícióért. Olyan tökéletes könynyedséggel és kiegyensúlyozottsággal vállaltak felelősséget, hogy ehhez hasonlóval még nem találkoztunk. Az elbeszélés megkönnyítése végett Jastnak és Neprow-nak fogom nevezni őket. Emil fogadott bennünket és viselt ránk gondot abban a faluban, ahonnan eljöttünk. A másik kettőhöz képest sokkal hosszabb tapasztalat állt mögötte. Jast volt az expedíció irányítója, és Neprow, a segítője ügyelt arra, hogy Jast parancsait végrehajtsák. Emil a következőket mondta indulásunkkor: Önök e két fiatalember, Jast és Neprow társaságában kezdik meg kutatóútjukat. Ahogyan önök utaznak, körülbelül öt napra lesz szükség ahhoz, hogy utunk következő jelentősebb állomására érkezzenek, ami innen 150 kilométerre van. Én néhány napig itt szándékozom maradni, mert nekem nincs szükségem ennyi időre e távolság leküzdésére, de ott leszek fogadásukra. Arra szeretném önöket kérni, hogy maradjon valaki itt a lehetséges események megfigyelésére és alátámasztására. Ezzel időt nyernek, és a hátramaradó legkésőbb tíz nap múlva csatlakozhat a kutatóúthoz. Csak azt kérjük tőle, hogy figyeljen meg mindent, és jelentse mindazt, amit látott. Elindultunk Jasttal és Neprow-val, akik az expedícióért voltak felelősek, és el kell mondanom, hogy ennél hozzáértőbb lebonyolítás aligha lenne elképzelhető. Minden mozzanat tökéletes volt, és egy melódia ritmusában és pontosságával következett egymás után. Ez a harmónia volt jellemző az expedíció három és fél éve során. Itt szeretném hozzáfűzni benyomásaimat Jastról és Neprowról. Jast remek, szálegyenes hindu volt kedves, hatékony, 13

blöff és hencegés nélküli. Minden utasítását csaknem monoton hangon adta, amit pontosan és ámulatba ejtő, ördöngös gyorsasággal hajtottak végre. Már kezdettől fogva felfigyeltünk karakterének szépségére, és ezt gyakran szóvá is tettük. Neprow, aki nagyszerű egyéniség, hol itt, hol ott, hol meg amott volt, mindig hidegvérrel, higgadtan és hihetetlen hatékonysággal cselekedett. Mozdulataiban folyvást ugyanaz a nyugodt pontosság volt, remek adottságokkal a gondolkodásra és végrehajtásra. Ez olyan szembeszökő volt, hogy az expedíció minden tagjából megjegyzést váltott ki. Ezek az emberek csodálatosak, jegyezte meg vezetőnk micsoda segítség olyanokra találni, akik gondolkodásra és végrehajtásra egyaránt alkalmasak! Az ötödik napon délután négykor megérkeztünk Asmahba, ahol Emil már ott volt a mi fogadásunkra, ahogy megígérte. Az olvasó elképzelheti megdöbbenésünket! Teljesen biztosak voltunk abban, hogy az egyedül lehetséges módon jöttünk, az ország leggyorsabb közlekedési eszközeivel, csupán az éjjelnappal váltásban utazó futár mehetett volna gyorsabban. Íme egy ember, aki mi úgy gondoltuk jócskán előrehaladott korban volt és érzésünk szerint semmiképpen nem volt képes arra, hogy nálunk gyorsabban tegye meg a százötven kilométeres utat, mégis, itt volt! Türelmetlenségünkben természetesen mindannyian egyszerre árasztottuk el őt kérdéseinkkel. Amikor elindultak, válaszolta megmondtam, hogy itt leszek fogadásukra, és íme, itt vagyok. Még inkább föl szeretném hívni figyelmüket arra a tényre, hogy az ember számára az ő igazi birodalmában nem létezik akadály, időbeli és térbeli korlátok nem vonatkoznak rá. Amikor már ismeri saját magát, nem kell öt napon át az úton hányódnia, hogy megtegyen százötven kilométert. Az ember, amikor már a saját örökségét élvezi, azonnal meg tud tenni bármilyen távolságot, akármilyen nagy legyen is az. Egy pillanattal ezelőtt még abban a faluban voltam, amelyet öt nappal ezelőtt hagytak el. Az önök által ismert testem még ott pihen. A társuk, akit otthagytak, el fogja mon- 14

dani önöknek, hogy négy óra előtt pár percig beszélgettem vele, amikor azt mondtam neki, hogy elindulok fogadni önöket, mert már nemsokára meg kell érkezniük. Az önök által ismert testem még mindig ott van, és bár inaktív, társuk még észleli. Csupán azért tettem ezt, hogy megmutassam önöknek: képesek vagyunk elhagyni testünket, hogy bármely kijelölt helyen és időben üdvözölhessük önöket. Az önök két kísérője is utazhatott volna úgy, mint én. Ezen a módon könnyebben meg fogják érteni, hogy csupán hétköznapi emberek vagyunk, ugyanazon forrásból származván, mint önök; nincs semmi titokzatosság, csak éppen hatékonyabban fejlesztettük ki azon képességeinket, melyeket az Atya, a Nagy Mindenható adott mindenkinek. Testem ott fog maradni az éj leszálltáig. Később majd áthozom ide, társuk pedig elindul majd ugyanabba az irányba, amelyet önök követtek, és időben ideér. Egynapi pihenő után egy kis faluba megyünk egynapi járóföldre, ott éjszakázunk, majd visszajövünk ide, hogy találkozzunk társukkal, és megtudjuk, mit fog majd jelenteni önöknek. Ma este a szállásunkon fogunk összegyűlni. Addig is, viszontlátásra. Aznap este, amikor összegyűltünk, Emil hirtelen megjelent körünkben anélkül, hogy kinyitotta volna az ajtót, és ezt mondta: Most úgy láttak engem megjelenni ebben a teremben, hogy erről azt mondanák, varázslat. Hadd áruljam el, hogy nincs benne semmilyen mágia. Íme egy egyszerű kísérlet, amit megfigyelhetnek. Mivel láthatják el fogják hinni. Kérem, fáradjanak közelebb, hogy láthassák. Itt van egy kis pohár víz, amit most hozott önök közül valaki a forrásból. Látják, egy parányi jégkristály formálódik a víz közepén. Nézzék, hogyan gyűlik egymáshoz egyre több jég, kristályonként, míg végül mostanra az egész pohár víz megfagyott. Mi történt? Az Univerzumban tartottam a víz közepén lévő atomokat egészen addig, amíg meg nem szilárdultak, más szóval, lecsökkentettem rezgésüket egészen addig, amíg jéggé nem lettek, és minden, mellettük lévő részecske meg nem szilárdult, és végül az egész jéggé nem változott. Ugyanaz az elv alkalmazható egy pohár- 15

nyi, egy fürdőkádnyi, egy tócsányi, egy tónyi, tengernyi vízre, a planéta összes vizének mennyiségére. Mi történne akkor? Minden megfagyna, nemde? Mi célja lenne? Semmi. Azt kérdezik, milyen hatalom nevében? Válaszolok, egy tökéletes törvény alkalmazásaképpen. De ebben az esetben mi végre? Semmiért, mert semmilyen jó dolog nem származott, vagy származhatna belőle. Ha mindezt folytattam volna, azzal az elhatározással, hogy végigviszem, mi lett volna a következménye? A reakció. Mire? Énrám. Ismerem a törvényt. Amit kifejezek, viszszahat rám, olyan bizonyosan, ahogyan én azt kifejezem. Tehát csak a jót fejezem ki, ennek megfelelően csak ez tér vissza hozzám. Könnyen beláthatják, hogy amennyiben kitartottam volna a fagyasztás folytatása mellett, a hideg még sokkal a folyamat vége előtt reagált volna felém, és megfagytam volna, ily módon aratva le kívánságom gyümölcsét. Miközben a jót fejezve ki, folytonosan annak aratom le termését. Az én megjelenésem ma este ebben a szobában ugyanígy magyarázható. Abban a kis szobában, ahol engem hagytak, az Univerzumban tartottam testem azáltal, hogy fölemeltem rezgését egészen addig, míg visszatért az Univerzumhoz. Úgy mondjuk, hogy visszaadjuk testünket az Univerzumnak, ahol minden szubsztancia létezik. Azután az ÉN VAGYOK, a krisztusi tudatom segítségével testemet elmémben tartottam mindaddig, míg rezgését lecsökkentettem, és formát öltött éppen ebben a szobában, amit önök láthattak. Hol van itt bármiféle titok? Vajon nem azt a képességet, törvényt használom-e, melyet az Atya adott, szeretett Fia által? Vajon ez a Fiú nem önök, nem én vagyok, nem az egész emberiség? Miben van a titok? Nincs ilyen. Emlékezzenek a mustármag példájára és a hitre, amit jelképez! Ez a hit az Univerzumból származik, annak a belső Krisztusnak a közvetítésével, aki már mindannyiunkban megszületett. A hit, mint apró részecske lép belénk, a krisztusi tudat, vagy tudat fölötti tudat, a fogékonyság bennünk létező központja által. Azután föl kell vinni a hegy tetejére, a bennünk lévő legmagasabb pontra, a fejtetetőre, és ott kell tartani. Ez- 16

után lehetővé kell tenni, hogy leereszkedjék a Szentlélek. Most jön a felszólítás: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, lelked mélyéből, minden gondolatoddal és minden erőddel!. 2 Gondolkozzanak! Felfogják ezt? Szív, lélek, erő, elme. Amikor erre a pontra jutunk, mi mást tehetünk, mint mindezt átadjuk Istennek, a Szentléleknek, a teljes, aktív ÉN-léleknek? E Szentlélek számos módon jelenik meg, gyakran kis entitások, lények által, akik kopogtatnak, és szeretnének bejönni. Be kell fogadni, és lehetővé tenni a Szentléleknek, hogy a parányi kis fényponttal vagy tudás-maggal egyesüljön, forogjon körülötte, csatlakozzon hozzá. Éppen úgy, ahogyan a jégkristályok esetében látták, amint a központi kristályhoz kapcsolódtak, ezután létrejön a forma részecskéről részecskére, rétegről rétegre, akárcsak a jég, megsokszorozódva és azt a bizonyos tudás-magot kifejezve, mindaddig, amíg önök ezt nem mondhatják a nehézségek hegyének: Emelkedj föl, és vesd magad a tengerbe 3, és úgy lesz. Hívhatják ezt negyedik dimenziónak, vagy ahogyan akarják mi Isten belső Krisztusunk által való kifejeződésének nevezzük. Krisztus ezen a módon született. Mária, a Nagy Anya felismerte az eszményt; elméjében tartotta, majd megfogantatta lelkének szűzföldjében. Egy ideig ott tartotta, majd megalkotta megszülte őt, mint tökéletes Gyermek-Krisztust, az Elsőszülöttet, Isten Egyszülött Fiát. Édesanyja táplálta, óvta, saját magából a legjobbat adta neki, éberen vigyázta, és gyöngéden szerette gyermekkorából felnőttkorába cseperedéséig. Ez az a mód, ahogyan Krisztus mindnyájunkhoz elérkezik; először mint eszménykép, lelkünk termőföldjébe elültettetik legközepébe, ahol Isten lakik ezután mint tökéletes eszményképet, elménkben tartjuk, majd megalkotjuk, illetve megszüljük, mint tökéletes Gyermeket, a krisztusi tudatot. 2 Deut. 6, 5: Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! ; Mk. 12, 33 3 Mt 21, 22; Mk 11, 23 17

Önök, akik látták, mi ment itt végbe, nem hisznek saját szemüknek. Nem hibáztatom önöket. Néhányuk elméjében látom megjelenni a hipnózis gondolatát. Testvéreim, van-e önök között, aki úgy érzi, nincs benne meg az erő ahhoz, hogy mindazt a veleszületett isteni képességet gyakorolja, amit ma este megnyilvánulni látott? Csak nem hiszik egy pillanatra is, hogy ellenőrzés alatt tartom gondolataikat vagy látásukat? Azt hiszik, képes volnék, ha úgy akarnám, valamelyiküket, vagy mindegyiküket hipnotizálni merthogy mindegyikük látta ezt? Nem írja-e a Biblia, hogy Jézus bement egy szobába, melynek ajtói zárva voltak? Csak úgy ment be, ahogyan én tettem. Feltételezhetik-e egy pillanatra is, hogy Jézusnak, a nagy Mesternek és Tanítónak szüksége lett volna bármilyen hipnózis használatára? Saját Isten-adta képességeit használta, ahogyan ma este én is. Hadd mondjam el, hogy semmi másfélét nem tettem, mindössze azt, amit bármelyikük meg tud tenni. S nem csupán önök, hanem minden, a Földre vagy a Világegyetembe születő, vagy már megszületett gyermek rendelkezik azzal a képességgel, hogy ugyanazt véghezvigye, aminek ma este tanúi voltak. Szeretném, ha ezt világosan megértenék. Engedjék meg, hogy hozzátegyem: önök egyéniségek, nem pedig egyedek, szabad akarattal rendelkeznek, nem pedig akarat nélküli bábok. Jézusnak nem volt szüksége hipnózist alkalmazni, és nekünk sem kell hipnotizálni. Kételkedjenek bennünk, amennyire csak akarnak, amíg teljesen meg nem győződnek őszinteségünkről. Egy időre vessék el, vagy legalábbis hagyják pihenni a hipnózis gondolatát, amíg a munkában alaposabban el nem mélyednek. Mindössze annyit kérünk, hogy szellemüket hagyják nyitva. 18

4. fejezet U TAZÁSUNK következő állomása kitérőt jelentett a természetbe. Felszerelésünk nagy részét a helyszínen hagyva másnap reggel útnak indultunk egy körülbelül 35 kilométerre fekvő kis falu irányában, ahová csupán Jast kísért el bennünket. Az ösvény nem a legjobb volt, időnként igen nehezen követhető kanyarokat írt le a környékre jellemző sűrű erdőn keresztül. Aznap este éppen napnyugta előtt értük el a rendeltetési helyet, fáradtan és éhesen, mert mindössze egy rövid déli ebédszünetet tartottunk az egész napi menetelésben. A vidék általában zord és hepehupás volt, az ösvényt pedig úgy tűnt, gyakorlatilag senki sem használta. Időnként utat kellett vágni a vadszőlő bozótján át. Minden apró késedelemnél tapasztaltuk Jast türelmetlenségét. Ő korábban oly kiegyensúlyozott volt, hogy most meglepődtünk ezen. Ez volt az első és egyben utolsó alkalom az alatt a három és fél év alatt, amíg velünk volt, hogy nem az a nyugodt, higgadt Jast volt, aki velünk elindult. Később, a történtek fényében nem csodálkoztunk türelmetlenségén. Másfél órával napnyugta előtt értük el a nagyjából kétszáz főt számláló kis falut. Amikor megtudták, hogy Jast velünk van, a falunak minden bizonnyal az összes lakója, öreg és fiatal falubéli, kis- és nagy háziállataikkal együtt, mind kijöttek fogadásunkra. Jóllehet, éreztünk több-kevesebb érdeklődést irányunkban, azt azonnal észre lehetett venni, hogy igazából Jast érdekelte őket, akit mindenki a lehető legnagyobb tisztelettel üdvözölt. Miután néhány szót szólt a falubéliekhez, csekély kivétellel mindegyikük visszatért szokásos tennivalójához. Jast hozzánk fordult és megkérdezte, hogy elkísérnénk-e őt, amíg táborunk elkészül éjszakára. Öten közülünk azt mondták, hogy elfáradtak az utazás során, és pihenni szeretnének. A többiek, és maroknyi falubéli követte Jastot a falut körülvevő tisztás távolabbi végének irányába. Miután átvágtunk a tisztáson, mindössze rövid utat tettünk meg a dzsungelben, amikor egy halottként a földön fekvő emberi alakkal találkoztunk, meglátván ez 19

volt az első benyomásunk. Azonban amikor jobban megnéztük, láttuk, hogy a póz inkább nyugodt álomra, semmint halálra vallott. Kővé meredve bámultunk, mert észrevettük, hogy a földön fekvő ember Jast volt. Amint Jast arrafelé tartott, az alak megelevenedett és álló helyzetbe emelkedett. Ahogyan az alak és Jast egy pillanatra szemtől szemben állt egymással, nem maradt semmi kétségünk mindkettő Jast volt. Mindenki látta, hogy ő volt. Majd egyszer csak az a Jast, akit mi ismertünk, eltűnt, és csak egyetlen alak állt előttünk. Természetesen mindez sokkal rövidebb idő alatt történt, mint amennyi ahhoz kell, hogy elmondjuk, de a meglepő az volt, hogy senki sem kérdezett. Az öt ember, akit hátrahagytunk a táborban, futva érkezett, anélkül, hogy hívtuk volna őket. Később megkérdeztük tőlük, miért jöttek oda. Nem tudjuk, válaszolták az első, amire emlékszünk, az volt, hogy mindannyian állva találtuk magunkat és felétek futottunk. Egyszerűen nem tudjuk, miért tettünk így. Senki sem emlékszik semmilyen jelre. Irányotokban futva találtuk magunkat, anélkül, hogy tudtuk volna, mit teszünk. Szemem oly tágra nyílt jegyezte meg egyikünk, hogy messze átlátok a halál völgye felett, és a megnyíló csodák minden képzeletemet fölülmúlják. Látom az egész világot győzedelmeskedni a halál felett mondta a másik. Egy idézetre élénken emlékszem: Utolsó ellenségét, a halált is megsemmisíti. 4 Nem ez vajon e szavak beteljesülése? Mennyire eltörpül a mi puszta értelmünk ehhez a gigantikus, mégis egyszerű felfogás mellett, miközben pedig önmagunkra úgy merészeltünk hivatkozni, mint a szellem óriásaira! Ugyan, hiszen csak kisdedek vagyunk! Csak most kezdem érteni ezeket a szavakat: Újra fogsz születni! 5 Ó, mennyire igazak ezek! 4 1 Kor. 15, 26 5 Az Újszövetség számos helyen említi az újraszületés, újszövetségi megfogalmazásban a föltámadás kérdését. (Mt. 22, 23-33; Mk. 12, 18-27; Lk. 20, 27-40; Jn. 11, 23-26; Ap. Csel. 4, 2; 17-18; 23, 6-8; 24, 15; 1 Kor. 15, 12-19. 35-49; Fil. 3, 10. 11; Kol. 2, 12. 13; Tessz. 4, 13-18.) 20

Elképzelheti az olvasó megdöbbenésünket és zavarunkat. Íme egy ember, akivel minden nap kapcsolatban vagyunk, aki nap mint nap kiszolgál bennünket, aki képes volt mások védelme érdekében testét kiteríteni, és közben folytatni az oly igen hatékony szolgálatot. Tehettünk-e mást, mint azt, hogy fölidéztük e szavakat: A legnagyobb köztetek, legyen a szolgátok. 6 Úgy hiszem, e perctől fogva mindannyiunkból elszállt a halálfélelem. Ezeknek az embereknek szokása volt, hogy egy emberi vagy állati fosztogatók által háborgatott vidék falvai elé testet helyeztek úgy, hogy a falu olyan biztonságot élvezett az emberek és állatok pusztításaival szemben, mintha civilizált környezetben lett volna. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Jast teste már hosszabb ideje feküdt azon a helyen, ahol rátaláltunk. Haja hosszú és torzonborz volt, és fészkek voltak benne, az ezen a vidéken honos kicsiny madarak számára. Ezek a madarak fészkeket raktak, felnevelték fiókáikat, azok azután elrepültek, ezzel cáfolhatatlan bizonyítékát adva az eltelt időnek, melynek során a test ebben a helyzetben volt mozdulatlanul. Ez a madárfaj rendkívül félénk, és bármely zavart észlelve elmenekül fészkéből. Ebből is látható a kicsiny madarak nagy szeretete és bizalma. Az izgalom oly nagy volt, hogy táborunkban aznap éjjel senki sem aludt, kivéve Jastot. Ő úgy aludt, mint egy gyermek. Időről időre valamelyikünk fölült, abba az irányba nézett, ahol Jast aludt, majd visszafeküdt, és ilyesmit mondott: Csípj meg, hogy tudjam, tényleg ébren vagyok! Néha ennél is erősebb kifejezést használtak. 6 Mt. 23, 11 21

5. fejezet M ÁSNAP reggel hajnalban felkeltünk, és aznap visszamentünk abba a faluba, ahol felszerelésünket hagytuk. Éppen a sötétség beállta előtt érkeztünk meg, és sátrat vertünk egy hatalmas indiai fügefa alatt. Másnap reggel Emil üdvözölt bennünket, mi pedig elárasztottuk őt kérdéseinkkel. Nem lepnek meg kérdéseik, válaszolta és amire most meg tudok felelni, arra szívesen adok választ, a többire később kerítünk sort, amikor majd bővebb ismereteik lesznek tevékenységünkről. Az önök nyelvét használom mint azt önök nyilvánvalóan megfigyelték amint átadom hitünk egyetlen nagy alapelvét. Amikor mindenki ismeri az Igazságot, és helyesen értelmezi azt, vajon nem magától értetődő-e, hogy minden és mindenki ugyanabból a forrásból származik? Vajon nem vagyunk-e egyek valamennyien az egyetemes lélek szubsztanciájával, Istennel? Nem alkotunk-e valamennyien egyetlen családot? Vajon nem tagja-e minden megszületett gyermek ennek a családnak, tekintet nélkül kasztra vagy felekezetre? Azt kérdezik, vajon hiszünk-e abban, hogy a halál elkerülhető. Engedjék meg, hogy a Siddha szavaival válaszoljak önöknek: Az emberi test egyetlen ős-sejtből származik, akárcsak azon lények teste, akiket szeretünk fiatalabb és kevésbé fejlett testvéreinknek nevezni a növényeké és állatoké. Az ős-sejt a test egyetlen parányi, mikroszkopikus egysége. A számtalanszor ismétlődő növekedés és osztódás folyamata által ez a rendkívül kicsiny egység, a sejt végül teljes emberi lénnyé válik, melyben csaknem megszámlálhatatlanul sok millió sejt van. A sejtek különböző szerepek betöltésére specializálódnak, de lényegét tekintve megőrzik az eredeti, azon sejt jellemzőit, melyből kifejlődtek. Ezt az ős-sejtet úgy tekinthetjük, mint az eleven élet lángjának fáklyahordozóját. Ez adja tovább Isten rejtett fényét minden élőlény életerejét nemzedékről nemzedékre az ősök töretlen vérvonalával, mely arra a korszakra vezet vissza, amikor az élet égitestünkön megjelent. Ebben az ős-sejtben az örök fiatalság 22

rejlik. Azonban mi a helyzet a sejtek azon csoportjával, amit testnek hívunk? A sejtcsoportok számtalan osztódás útján fejlődtek ki az ős-sejtből, megtartva annak egyedi jellemzőit, melyek közül egyik az élet rejtett tüze, az örök fiatalság. A sejtek csoportja, azaz a test csak az önök által most ismert élet egy rövid szakaszán képes az ős-sejtet megőrizni. Legrégebbi tanítóink sugallat útján fogták fel a növény- és állatvilág életműködéseinek alapvető egységét. Könnyen elképzelhetjük őket, amint a fölöttük nyújtózó fügefa alatt így szólnak tanítványaikhoz: Nézzétek ezt az óriási fát! Testvérünkben, azaz ebben a fában, és bennünk az életfolyamatok alapvetően ugyanazok. Nézzétek csak a leveleket és rügyeket a legöregebb fügefa ágainak csúcsain, milyen fiatalok! Olyan fiatalok, akárcsak a mag, melyből ez az óriás eredt. A növény és az ember életfolyamatai hasonlóak, tehát az ember nyilvánvaló hasznát élvezné a növény tanulmányozásának. Ahogyan a legöregebb fügefa ágainak végén lévő levelek és rügyek olyan fiatalok, mint a mag, amiből a fa kifejlődött, ugyanúgy az emberi testet formáló sejtcsoportok esetében sem szükséges, hogy életerejüket fokozatosan elveszítve elpusztuljanak, hanem fiatalokká és üdékké válhatnak, mint a maga pete- vagy őssejt. Valóban, nincs arra ok, miért ne válhatna testünk olyan fiatallá és életerővel telivé, mint amilyen az életerő-mag, amelyből származott. A folyvást terjeszkedő indiai fügefa, mely mindig az örök élet jelképe volt, balesetet kivéve sohasem pusztul el. Úgy tűnik, nem létezik semmilyen természetes hanyatlási- vagy öregedési folyamat, ami kártékonyan hatna a fügefa sejtjeinek vitális energiája számára. Ez ugyanúgy igaz az ember isteni formáját illetően. A balesetet kivéve az ember számára nem létezik a halálra vagy elaggásra vonatkozó semmilyen természeti törvény. Nincs elkerülhetetlen öregedési folyamat a sejtcsoportokban vagy testben; semmi olyan, amely fokozatosan megbéníthatja az embert. A halál tehát egy elkerülhető baleset. A betegség mindenekelőtt az egészség hiánya. Az egészség vagy,santi a lélek édes, örömteli békéje, melyet a gondolat vetít a testbe. Az öregkori gyengeség, amivel gyakran találkozunk, nem más, mint egy 23

olyan megnyilvánulás, mely az okok nem ismerését jelentő, elmét és testet érintő valamiféle betegség. Megfelelő lelki beállítottsággal még a balesetek is elkerülhetők. A Siddha mondja:,a test frissessége oly mértékben megőrizhető, hogy képes természetes módon ellenállni a fertőző vagy egyéb betegségeknek, mint például a pestis vagy influenza. A siddhik lenyelhetnek kórokozókat anélkül, hogy bármilyen módon megbetegednének. Jegyezzék meg, hogy a fiatalság az ember isteni formájába ültetett, Istentől való szeretet-mag. Valóban, a fiatalság az ember isteni természete; a fiatalság a szellemi élet a gyönyörű élet. Ez az egyedüli élő és szeretetteli élet az örök élet. Az öregség szellemtelen, halálos, csúnya, valószerűtlen. A félelem-, fájdalom- és bánat-szülte gondolatok hozzák létre az öregségnek nevezett csúnyaságot. Az örömteli, szeretetteljes, eszményi gondolatok teremtik a fiatalságnak nevezett szépséget. A kor nem más, mint kagylóhéj, mely a létezés kincsét a fiatalság igazgyöngyét rejti. Gyakorolják a gyermeki tudatállapot elérését! Jelenítsék meg az Isteni Gyermek képét önmagukban! Elalvás előtt véssék tudatukba: Most ráeszméltem, hogy bennem rejlik a boldog, örökké fiatal, örökké szép spirituális test. Szépséges szellemi elmém, szemeim, orrom, szám van az isteni gyermek teste mely most, ma este tökéletes. Ismételjük ezt az állítást, és meditáljunk róla csendesen, miközben álomba szenderülünk. Reggel, felkeléskor emlékeztessük magunkat hangosan: Igen, édes (önmagunk nevét szólítva), isteni alkimista van benned. Ezen állítások szellemi erejének hatására átváltozás következik be, és belsőnkből, a lélekből kiindulván kiterjed erre a spirituális testre, szellemi templomra. A belső alkimista előidézte az elpusztult, illetve elhasznált sejtek lebomlását és az új, örökké egészséges, finom bőr aranyának megjelenését. Valójában az isteni Szeretet megnyilvánulása az örök ifjúság. Az isteni alkimista belső templomomban állandóan új és szép, friss sejteket termel. Az ifjúság szelleme templomomban, ebben az isteni ember-formában lakik és ez így van jól. Om Santi! Santi! Santi! (Béke! Béke! Béke!) 24

Tanulják meg a gyermeki, édes mosolyt. A lélek mosolya pihenés a szellem számára. Az igaz mosoly a valódi szépség része, a Halhatatlan Belső Mester műalkotása. Jó ezt kimondani: Van egy jó gondolatom az egész világ számára. Legyen az egész világ boldog és áldott! Napi munkájuk megkezdése előtt erősítsék ezt meg: A tökéletes forma az isteni forma van bennem. Most teljesen olyan vagyok, amilyen lenni kívánok! Minden nap elképzelem gyönyörű lényemet, addig, amíg létre nem hozom! Én vagyok az Isteni Gyermek, és minden, amire szükségem van, most és mindörökké megadatik! Tanulják meg önnön elragadtatásuk elérését. Mondják ki: A tökéletes lét végtelen szeretete tölti be elmémet és rezeg át testemen. Úgy cselekedjenek, hogy minden ragyogóvá és széppé váljon önök körül. Fejlesszék humorérzéküket. Élvezzék a napfényt. Tudják, a Siddha tanítását idézem. Ők az általunk ismert legősibb tanítók, tanításaik pedig sok ezer évvel a történelem előtti időkből származnak. Az emberek között járva-kelve tanították őket, és mutatták meg nekik, hogyan élhetik helyesebben életüket, még azelőtt, hogy azok ismerték volna a civilizáció legegyszerűbb vívmányait. Az uralkodók rendszere az ő tanításukból származott. Ezek az uralkodók azonban hamarosan eltértek attól a felfogástól, hogy Isten fejezi ki magát rajtuk keresztül. Azt gondolták, hogy saját maguk, az ő személyük vitte véghez a cselekedeteket, szem elől tévesztették a spiritualitást, megteremtették a személyes, azaz anyagi felfogást, elfeledvén, hogy minden az egyedüli forrásból Istentől ered. Az uralkodók e személyes felfogása a hit terén széles elhatárolódást, a gondolkodásban rendkívüli eltéréseket váltott ki. Ez a mi felfogásunk Bábel Tornyáról. A korokon át a Siddha megtartotta az igaz isteni inspirációs módszereket, melyek által Isten az emberiségen és minden teremtményén keresztül fejezi ki önmagát; valamint, hogy Isten minden, és Ő nyilvánul meg mindenkiben. Ők sohasem tértek el ettől a tanítástól. Ezáltal megőrizték a nagy, alapvető Igazságot. 25

6. fejezet M INTHOGY jelentős elvégzendő munka várt ránk, mielőtt átkelünk a Himaláján, úgy határoztunk, hogy ez a falu lesz a legmegfelelőbb hely, mint főhadiszállás. Emberünk, akit Emil megfigyelésére a másik faluban hagytunk, itt csatlakozott hozzánk, és jelentette, hogy majdnem délután négy óráig beszélgetett Emillel aznap, amikorra a találkozót Emil velünk megbeszélte. Ekkor Emil azt mondta, hogy elmegy a találkozóra. Teste azonnal mozdulatlanná vált, és úgy nyugodott a heverőn, mintha aludt volna. Ebben a helyzetben maradt körülbelül este hétig, amikor körvonalai fokozatosan egyre jobban elbizonytalanodtak, majd eltűnt. Ez volt az az időpont, amikor Emil eljött a kis faluban lévő szállásunkra. Még nem jártunk eléggé benne az évszakban ahhoz, hogy mi megkísérelhettük volna a hágókon való átkelést. Az olvasó bizonyára észreveszi, hogy azt mondom: mi. Ez alatt kis csoportunk tagjait értem, mivel mostanában kezdtünk úgy tekinteni magunkra, mint egyszerű hátramozdítókra. Megértettük, hogy három nagyszerű barátunk észrevehetik, hogy mindegyiküket nagyszerűnek nevezem, merthogy tényleg azok voltak nálunknál sokkal rövidebb idő alatt tehetné meg az általunk bejárt távolságot, de nem panaszkodtak. Számos alkalommal tettünk kisebb kirándulásunkat főhadiszállásunkról, Jast vagy Neprow kíséretében, és minden alkalommal bizonyították kiváló tulajdonságaikat és értékeiket. Egy ilyen utunk alkalmából Emil, Jast és Neprow elkísért bennünket egy faluba, ahol egy templom állt, melyet Csend Templomának, vagy Nem Kéz Alkotta Templomnak hívtak. A falut a templom és a templom szolgálattevőinek házai alkották, és egy korábbi falu helyén épült, amit csaknem teljesen elpusztítottak a vadállatok és járványok támadásai. Megtudtuk, hogy a Mesterek meglátogatták ezt a helyet és a nagyjából háromezer főnyi népességből mindössze néhány túlélőre leltek. Segítséget nyújtottak nekik, mire a vadállatok támadásai és a járványok megszűntek. A néhány falubéli megfogadta, hogy amennyiben ke- 26

gyelemben részesülnek, életüket ezentúl Istennek szentelik, bármely, általa választott módon szolgálva Őt. A Mesterek eltávoztak, és később visszatérvén ott találták a fölépült templomot, a szolgálattevő személyzettel együtt. A templom csodálatosan szép volt, olyan magaslaton állt, ahonnan széles kilátás nyílt a vidékre. Körülbelül hatezer éves lehetett, fala fehér márványból épült, ami sohasem igényelt javítást, mivel abban az esetben, ha letörik belőle egy darab, a hiány magától megszűnik társaink kipróbálták. Emil szólt: E hely neve: a Csend Temploma, a Hatalom Színhelye. A csend hatalom, hiszen amikor elménkben eljutunk arra a fejlődési fokra, amelyre a csend jellemző, a hatalom színhelyére leltünk arra a helyre, ahol minden egyetlen egységet képez, egyetlen hatalmat Istent. Álljatok meg és ismerjetek el: Én vagyok az Isten. 7 Az elfecsérelt erő: zaj. A koncentrált erő: csend. Amikor koncentrálva (központosítva) minden erőnket egyetlen erőközpontban gyűjtöttünk össze, akkor csendben Istennel léptünk kapcsolatba, egyek vagyunk Vele, s így egyek vagyunk minden hatalommal. Ez az ember öröksége. Én és az Atya egy vagyunk. 8 Csak egyetlen módja van annak, hogy Isten erejével azonosuljunk, ez pedig a tudatos kapcsolatfelvétel Istennel. Ez nem tehető meg kívül, merthogy Isten belülről nyilvánul meg. Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség! 9 Csak akkor bízhatunk abban, hogy tudatos egységet alkothatunk Istennel, ha a külső világból belsőnk csendje felé fordulunk. Meg fogjuk érteni, hogy az Ő hatalma arra való, hogy alkalmazzuk, mi pedig állandóan alkalmazni fogjuk. Akkor majd tudatában leszünk annak, hogy azonosak vagyunk az Ő hatalmával. Akkor megérti majd az emberiség. Az ember megtanul felhagyni az önámítással és önteltséggel. Ráébred tudatlanságára és kicsiny mivoltára. Ekkor áll majd készen arra, hogy 7 Zsolt. 46, 10 8 Jn. 10, 30 9 Hab. 2, 20 27

tanuljon. Megérti majd, hogy aki büszke, nem tanítható. Tudni fogja, hogy csak alázattal lehet felfogni az igazságot. Szilárd talajt érez majd lábai alatt, nem botladozik többé, higgadt döntéseket hoz. Lehet, hogy először zavarba ejtő a felismerés, hogy Isten az egyedüli hatalom, lényeg és értelem. Amikor azonban az ember igazán felfogja Isten valódi természetét, és tevékenyen juttatja kifejezésre Őt, állandóan használni fogja ezt az erőt. Tudatában lesz annak, hogy folyamatosan kapcsolatban áll az Ő hatalmával evés, futás, lélegzés közben, vagy akkor, amikor az előtte álló magasztos munkát végzi. Az ember nem tanulta meg, hogyan vegyen részt Isten teremtő munkájában, mert nem ismerte fel Isten hatalmának nagyságát, és azt, hogy Isten hatalma az ember használatára rendeltetett. Isten nem hallja meg a hangos, hiábavaló ismételgetést, vagy a sok beszédet. A bensőnkben lévő Krisztuson, a láthatatlan kapcsolaton keresztül kell Istent megtalálnunk. Ha az ember a benne élő Atyát Szellemében és Igazságában tiszteli, Ő meghallja a lélek hívását, amely őszintén nyílik meg Neki. Az, aki titokban lép kapcsolatba az Atyával, érezni fogja az erő áramlását önmagán keresztül, minden vágyának teljesüléseként. Merthogy az, aki az Atyát lelkének egy titkos helyén várja, nyíltan nyer jutalmat az Atyától. Mily gyakran fedte fel Jézus az Atyával való személyes kapcsolatát! Figyeljék meg, hogy állandó, tudatos, belső kommunikációt tartott fenn Istennel. Figyeljék meg, hogy úgy beszélt Vele, mintha Ő személyesen jelen lett volna. Láthatják, milyen hatalmassá tette őt ez a belső kapcsolat. Felismerte, hogy Isten nem a tűz, a földrengés vagy szélvihar hangján, hanem csendes, halk hangon a saját lelkünk mélyéről jövő csendes, halk hangon beszél. Ha az ember ezt megérti, kiegyensúlyozottá válik. Megtanul mindent alaposan átgondolni. A régi gondolatokat elhajítja, helyébe újak illeszkednek. Hamarosan rájön, milyen kényelmes és hatékony ez a módszer. Legalábbis hozzászokik ahhoz, hogy erre a csendes órára elővegye az őt zavaró összes kérdést. Lehet, hogy azonnal nem oldja meg őket, de megbarát- 28