FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (1134 BUDAPEST, TÜZÉR U. 33-35.)



Hasonló dokumentumok
21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása február 1-jétől március 31-ig terjedő időszakra című program

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye)

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP /1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (1134 BUDAPEST, TÜZÉR U )

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA június május június május június május 31.

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek szeptember 29.

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (1134 BUDAPEST, TÜZÉR U )

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (1134 BUDAPEST, TÜZÉR U )

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

A bankkártyás adófizetés szabályai

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi

Tisztelt Ügyfeleink! A kísérőokmánynak formanyomtatványa nincs, adattartalmának az e-tko adatelemekkel kell megegyeznie.

A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS TÁRGYA február február

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP /1 projekt keretében induló képzésekben oktatási szolgáltatás nyújtása

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

486/2009. (XII.10.) sz. FSZK kuratóriumi határozat Döntés a /2009. számú a Szülősegítő szolgáltatások támogatása című pályázati programról

I. rész: Azonosító adatok

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

I. rész: Azonosító és címadatok

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Panaszkezelési Szabályzat

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

Panaszkezelési tájékoztató

A SZOLGÁLTATÓ NEVE TELEPÜLÉS CÍME TELEFONSZÁM. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Támogató szolgálatok ELUTASÍTOTT pályázatai

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Tájékoztató. A képzés célja:

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

KIVONATOLT ÖSSZEFOGLALÁS Mikrovállalkozások fejlesztése tárgyú pályázat

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

A békéltető testületi eljárás megindítása

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

Megyei és körzeti földhivatalok

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Tájékoztató. A képzés célja:

1.számú melléklet Vasutas Települések Szövetsége 2016.évi bevételei

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A szolgáltató neve Település Címe Telefonszám BÁCS-KISKUN. Kecskemét 6000 Kossuth tér 2. Szeged 6725 Bécsi krt. 24. Szeged 6724 Bécsi krt. 7.

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

6722 Szeged, Kálvária sgt Fonyód RÓZSADOMB U

Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli január

Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A óta hatályos szöveg

Átírás:

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (1134 BUDAPEST, TÜZÉR U. 33-35.) KURATÓRIUMÁNAK HATÁROZATAI 2007. AUGUSZTUS 30. 3/2007. (VIII.30.) sz. határozat a kuratórium és a felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíjáról 4/2007. (VIII.30.) sz. határozat a 2007. évi fejezeti szerződés támogatási tételeiről 5/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P26/8/B Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás 2007. I. félévi támogatása című pályázati program 6/2007. (VIII.30.) sz. határozat pénzügyi ellenjegyző kijelöléséről 7/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázókkal szembeni kötelezettségeknek a közalapítvány könyveiből történő kivezetéséről 8/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P20/4A/6 kódszámon vezetett pályázóval szembeni követelésérvényesítés módjáról 9/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázók közalapítvánnyal szemben még fennálló kötelezettségeinek teljesítéséről 10/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázatok és ezt követően a pályázókkal szembeni követeléseknek a közalapítvány könyveiből történő kivezetéséről 11/2007. (VIII.30.) sz. határozat a Látássérült személyek elemi és foglalkozási rehabilitációjának támogatása című, P27/1 kódszámú pályázati program keretében benyújtott pályázatok értékeléséről 12/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P27/2 A munkaképesség minősítésében, illetve a rehabilitációs szükségletek feltárásában részt vevő intézmények (orvos-szakértői bizottságok) infrastrukturális feltételeinek fejlesztése program eszközbeszerzéséről és közbeszerzéséről 13/2007. (VIII.30.) sz. határozat a közalapítvány könyvvizsgálójának kiválasztásáról 1/28

14/2007. (VIII.30.) sz. határozat a 6802/12 kódszámú pályázó szerződésmódosítási kérelméről 15/2007. (VIII.30.) sz. határozat támogatási szerződések módosításáról 16/2007. (VIII.30.) sz. határozat a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött 15240-1/2006. számú szerződéshez kapcsolódó szakmai részbeszámolóról és pénzügyi részelszámolásról 2/28

3/2007. (VIII.30.) sz. határozat a kuratórium és a felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíjáról /1. A közalapítvány alapító okiratával összhangban a kuratórium a kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagok esetében a maximálisan felhasználható a köztisztviselői alapilletmény 200%-át, míg az elnökök és az alelnök esetében a tiszteletdíj a köztisztviselői alapilletmény 300%-a. (9 igen szavazat Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Szöllősiné F. E., Szilágyiné E. E., Tóth E., Szuhaj M., Schiller K. T.) 3/28

4/2007. (VIII.30.) sz. határozat a 2007. évi fejezeti szerződés támogatási tételeiről /1. A kuratórium a 2007. évi fejezeti támogatás keretösszegét az alábbiak szerint tervezi felhasználni: A támogatási szerződés mellékletében szereplő keretösszegek működés 71 720 000 szolgáltatás 142 630 000 pályázat 33 500 000 lebonyolítás 2 150 000 ÖSSZESEN 250 000 000 /2. A kuratórium elfogadja az /1. határozati javaslat alátámasztásaként az előterjesztés I. számú mellékletében leírtakat. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 4/28

2007. július 31-ig 2007. augusztus 1-től összesen kuratórium 8 608 000 5 896 640 14 504 640 tiszteletdíj 6 434 000 4 416 000 10 850 000 járulék 1 874 000 1 280 640 3 154 640 egyéb (bérlet, kiküldetés) 300 000 200 000 500 000 FB 6 711 000 2 610 960 9 321 960 tiszteletdíj 5 200 000 2 024 000 7 224 000 járulék 1 511 000 586 960 2 097 960 egyéb (bérlet, kiküldetés) 0 0 0 titkárság 33 544 000 8 167 250 41 711 250 bér 21 398 000 5 550 000 26 948 000 járulék 7 202 000 1 776 000 8 978 000 étkezési utalvány 1 390 000 150 000 1 540 000 utazási bérlet 1 051 000 110 250 1 161 250 üdülési csekk 1 903 000 196 500 2 099 500 belföldi, külföldi kiküldetés 600 000 200 000 800 000 egyéb juttatás 0 184 500 184 500 könyvvizsgálat 962 500 1 125 000 2 087 500 megbízási díj 962 500 1 125 000 2 087 500 jogász 1 134 000 810 000 1 944 000 megbízási díj 1 134 000 810 000 1 944 000 átalakulás költségei 0 2 150 000 2 150 000 könyvelés 0 1 100 000 1 100 000 könyvvizsgálói átvilágítás 0 500 000 500 000 illetékek 0 50 000 50 000 egyéb 0 500 000 500 000 MINDÖSSZESEN MŰKÖDÉS 71 719 350 5/28

szolgáltatás megnevezése RPI API MJP OKPI összesen Beszédfogyatékos felnőttek logopédiai ellátása - képzés akkreditálása 4 000 000 Emelt szintű szolgáltatást nyújtó autizmusdiagnózis központok utókövetése 8 761 000 Foglalkozások ergonómiai, pszichológiai és pedagógiai tényezői program zárókonferenciája 5 000 000 HEFOP 2.2 kiegészítő forrás 4 500 000 Múzeumok mindenkinek?! - kiadvány 1 000 000 Microsoft - korlátlan lehetőségek program 25 600 000 szolgáltatás lebonyolítás 16 000 000 64 861 000 felkészülés a NFT II. akadálymentesítési feladataira 15 000 000 szolgáltatás lebonyolítás 14 000 000 29 000 000 jelnyelvi tolmácsszolgáltatás szakmai támogatása 3 700 000 jelnyelvi vizsga- és tananyagfejlesztés 3 000 000 szakmai információs napok 400 000 alkalmazott kutatások 4 060 000 Rochester program 3 000 000 szolgáltatás lebonyolítás 14 000 000 28 160 000 szülősegítő szolgáltatások - szakmai hálózat megszervezésének előkészítése (kutatás) 2 000 000 szülősegítő szolgáltatások - módszertan kidolgozása 5 000 000 NGYIK iskolák átvételének előkészítése 1 000 000 konferencia és kiadvány a súlyosan halmozottan fogyatékos gyermekek oktatására szerveződött fejlesztő iskolák tapasztalatairól - legjobb gyakorlatok 4 000 000 szolgáltatás lebonyolítás 8 609 650 20 609 650 MINDÖSSZESEN SZOLGÁLTATÁS: 142 630 650 6/28

pályázat témája OKPI szülősegítő szolgáltatások támogatása 25 000 000 gyógyúszás, gyógylovaglás támogatása (a teljes keret 17 700 000 Ft, a FONESZ támogatásával) 8 500 000 PÁLYÁZAT ÖSSZESEN: 33 500 000 pályázat témája OKPI szülősegítő szolgáltatások támogatása 1 433 333 gyógyúszás, gyógylovaglás támogatása 716 667 LEBONYOLÍTÁS ÖSSZESEN: 2 150 000 7/28

5/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P26/8/B Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás 2007. I. félévi támogatása című pályázati program /1. A Közalapítvány Kuratóriuma elfogadja a P26/8/B Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás 2007. I. félévi támogatása című pályázati program szakmai beszámolóját (1. számú melléklet) és azt, valamint a 11967-3/2006 számú szerződéshez kapcsolódó pénzügyi elszámolást (2. számú melléklet) együtt alkalmasnak találja a támogató Szociális és Munkaügyi Minisztérium felé történő elszámolásra. (a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás egy példányát a P26/8/B program dossziéjában kell lefűzni) /2. A Kuratórium elfogadja az alábbi pályázók szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását és velük a szerződéses kapcsolatot lezártnak tekinti: Pályázat kódszáma P26/8/B/1 Pályázó szervezet megnevezése Agria-Humán Szolgáltató Kft. Pályázat címe Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/2 Agria-Humán Szolgáltató Kft. Heves Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/3 Agria-Humán Szolgáltató Kft. Nógrád Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/4 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Regionális Központ Győr-Moson-Sopron Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/5 P26/8/B/6 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Közép -Dunántúli Régió Haász Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Vas Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Komárom-Esztergom Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/7 Korner Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Budapesti Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/8 Hallássérültek Identitásáért Egyesület Pest Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/9 Hallássérültek Identitásáért Egyesület Budapesti Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/10 Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány Budapesti Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/11 Siketek és Nagyothallók Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete Hajdú-Bihar Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/12 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/13 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Baranya Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/14 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Budapesti Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/15 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Békés Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/16 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Csongrád Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/17 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Fejér Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/18 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/19 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Pest Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/20 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Somogy Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/21 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat P26/8/B/22 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Tolna Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat 8/28

Pályázat kódszáma P26/8/B/23 P26/8/B/24 Pályázó szervezet megnevezése Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Pályázat címe Veszprém Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Zala Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 9/28

pályázati kódszám Fenntartó szervezet megvalósított szolgáltatás Ellátott megye Alaptámogatás (Ft) Kiegészítő támogatás (Ft) Elszámolt támogatás (Ft) Elfogadott /kiutalt (Ft)* Maradvány (Ft) P26/8/B/1 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 780 000 2 041 200 6 264 925 5 821 200-443 725 Lezárva P26/8/B/2 Agria-Humán Szolgátató Kft. Heves 3 780 000 1 089 900 4 941 550 4 869 900-71 650 Lezárva P26/8/B/3 Nógrád 3 780 000 0 3 986 600 3 780 000-206 600 Lezárva P26/8/B/4 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Győr-Moson-Sopron 3 780 000 1 039 500 3 780 000 4 819 500 1 039 500 Lezárva P26/8/B/5 Egyesület Vas 3 780 000 0 4 915 500 3 780 000-1 135 500 Lezárva P26/8/B/6 Haász Építőipari és Szolgáltató Kft. Komárom-Esztergom 3 780 000 0 3 780 000 3 780 000 0 Lezárva P26/8/B/7 Korner Kft. Budapest 3 780 000 1 389 825 5 088 450 5 169 825 81 375 Lezárva P26/8/B/8 Hallássérültek Identitásáért Pest 3 780 000 1 363 508 3 780 000 3 780 000 1 363 508 Lezárva P26/8/B/9 Közhasznú egyesület Budapest 3 780 000 1 006 425 3 780 000 3 780 000 1 006 425 Lezárva P26/8/B/10 Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány Állapot Budapest 3 780 000 1 198 125 5 480 550 4 978 125-502 425 Lezárva P26/8/B/11 Siketek és Nagyothallók Hajdú- Bihar Megyei Egyesülete Hajdú-Bihar 3 780 000 1 518 300 5 806 725 5 298 300-508 425 Lezárva P26/8/B/12 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás Bács-Kiskun 3 780 000 1 158 800 4 378 550 4 106 350 560 250 Lezárva P26/8/B/13 biztosítása Baranya 3 780 000 0 3 780 000 3 780 000 0 Lezárva P26/8/B/14 Budapest 3 780 000 1 773 225 5 480 550 4 744 865 72 675 Lezárva P26/8/B/15 Békés 3 780 000 0 4 504 750 3 780 000-724 750 Lezárva P26/8/B/16 Csongrád 3 780 000 1 158 800 5 723 475 4 938 800-784 675 Lezárva P26/8/B/17 Fejér 3 780 000 0 3 938 125 3 780 000-158 125 Lezárva P26/8/B/18 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok 3 780 000 0 4 205 000 3 780 000-425 000 Lezárva P26/8/B/19 Pest 3 780 000 1 103 792 5 142 550 4 883 792-258 758 Lezárva P26/8/B/20 Somogy 3 780 000 1 045 800 4 780 200 4 577 700 45 600 Lezárva P26/8/B/21 Szabolcs-Szatmár-Bereg 3 780 000 306 480 3 764 275 3 780 000 322 205 Lezárva P26/8/B/22 Tolna 3 780 000 0 3 832 000 3 780 000-52 000 Lezárva P26/8/B/23 Veszprém 3 780 000 0 4 642 600 3 780 000-862 600 Lezárva P26/8/B/24 Zala 3 780 000 0 4 355 900 3 780 000-575 900 Lezárva Összesen 90 720 000 17 193 680 109 735 450 103 348 357-2 218 595 Intézkedés megnevezése 10/28

6/2007. (VIII.30.) sz. határozat pénzügyi ellenjegyző kijelöléséről /1. A kuratórium gazdasági vezető hiányában, Tóth Egont, a kuratórium elnökét jelöli ki pénzügyi ellenjegyzőnek az FKA-KT-7/2006-os számú szerződésmódosítás és az FKA-KT- 7/2007. számú szerződés pénzügyi ellenjegyzésére. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 11/28

7/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázókkal szembeni kötelezettségeknek a közalapítvány könyveiből történő kivezetéséről /1. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma felkéri a Titkárságot, hogy kerüljenek kivezetésre a Közalapítvány könyveiből az alábbi pályázókkal szembeni követelések, tekintettel arra, hogy a pályázók a Közalapítvánnyal szemben elszámolási és visszafizetési kötelezettségüknek eleget tettek, pályázatuk lezártnak tekinthető: 1. 2. 3. 4. 5. Kódszám Pályázó neve Pályázó címe P22/2/13 P22/2/18 P22/2/19 P22/2/7 P23/3/7 Multiuser Ipari és Szolgáltató kft. Békéscsaba Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza Forcent Foglalkoztató és rehabilitációs Centrum Kft. Savaria Nett Pack kht. Szombathely Viktória Rehabilitációs Központ összesen 5600 Békéscsaba, Orosházi u. 21. 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. 3246 MátraderecskeBaross u. 29. 9700 Szombathely, Rumi út 142. 8000 Székesfehérvár Elszámolt és visszafizetett támogatás összege 3 500 000 3 000 000 3 000 000 3 500 000 8 190 000 21 190 000 (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 12/28

8/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P20/4A/6 kódszámon vezetett pályázóval szembeni követelésérvényesítés módjáról /1. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma felkéri a Titkárságot, hogy a Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól P20/4A/6 kódjellel egymillió Ft-os támogatást nyert Adóholding Rt. ellen a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően a kamatokkal növelt támogatási összeg megfizetése érdekében banki inkasszót nyújtson be. Az inkasszó sikertelensége esetén meg kell indítani a tartozás megfizetése érdekében szükséges bírósági eljárást. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 13/28

9/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázók közalapítvánnyal szemben még fennálló kötelezettségeinek teljesítéséről /1. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P20/5B/56 számú, Polgármesteri Hivatal Művelődési Központja (7800 Siklós Kossuth tér 15.) pályázó pályázatával kapcsolatosan eltekint a vállalt önerő egészével történő elszámolástól, tekintve, hogy a pályázati program a tervezettnek megfelelően megvalósult, célja és tartalma nem sérült, a pályázó beszámolási kötelezettségének időben, 2001.01.16-án eleget tett, s az azóta eltelt időben a FOKA elmulasztotta a felszólítást, illetve nem rekonstruálható, volt-e ezzel a pályázattal kapcsolatosan kuratóriumi döntés. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) /2. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4B/10 számú, Gyulasport Kht. (5700 Gyula, Ajtósi 2-10) pályázó pályázatával kapcsolatosan eltekint a 3662 Ft el nem számolt támogatás visszafizetésétől, tekintve, hogy a pályázati program a tervezettnek megfelelően megvalósult, célja és tartalma nem sérült, a pályázó beszámolási kötelezettségének időben eleget tett, s az azóta eltelt időben a FOKA elmulasztotta a felszólítást, illetve nem rekonstruálható, volt-e ezzel a pályázattal kapcsolatosan kuratóriumi döntés. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) /3. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4B/47 számú, Tamási Város Önkormányzata (7090 Tamási, Szabadság út 46-48.) pályázó pályázatával kapcsolatosan eltekint a 3624 Ft el nem számolt támogatás visszafizetésétől, tekintve, hogy a pályázati program a tervezettnek megfelelően megvalósult, célja és tartalma nem sérült, a pályázó beszámolási kötelezettségének időben eleget tett, s az azóta eltelt időben a FOKA elmulasztotta a felszólítást, illetve nem rekonstruálható, volt-e ezzel a pályázattal kapcsolatosan kuratóriumi döntés. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) /4. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4B/113 számú, Celldömölk Város Önkormányzata (9500 Celldömölk, Szentháromság tér 1.) pályázó pályázatával kapcsolatosan felszólítja a pályázót, hogy az el nem számolt 161 450 Ft-ot a Közalapítvány számlájára fizesse vissza valamint a pénzügyi ellenőrzés által megállapított elszámolási hiányosságokat haladéktalanul pótolja. Felkéri a Titkárságot, hogy intézkedjék a döntés végrehajtásáról. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) /5. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4B/11 számú, "Maci" Alapítvány (5100 Jászberény, Kiserdei sétány 1.) pályázó pályázatával kapcsolatosan eltekint a pénzügyi ellenőrzés által megállapított hiányosságok pótlásától, 14/28

tekintettel arra, hogy a pályázatban vállalt építési munkák elkészültek. A pályázati forrás a pályázat céljaira került felhasználásra és a teljes támogatási összeggel elszámolt és beszámolóját időben, 2002.12.09-én megküldte a FOKA-nak, az ellenőrzés azonban a Közalapítvány mulasztásából 2007-re maradt. A pályázatot lezártnak tekinti. (8 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M., 1 tartózkodás: Mesterházi Zs.) /6. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4A/25 számú, Vác Város Önkormányzata Szociális Szolgáltató Központ (2600 Vác, Deákvári Főút 34/A) pályázó pályázatával kapcsolatosan az alábbi döntést hozza. Tekintettel arra, hogy a pályázó elszámolási mulasztása egyértelműen nem megállapítható, és az azóta nála történt szervezeti változások miatt a beszámoló másolatát nem áll módjában a Közalapítvány számára megküldeni, illetve ismételten elkészíteni, és tekintettel arra is, hogy visszafizetési kötelezettségének eleget tett és együttműködést tanúsított, a Kuratórium eltekint a beszámoló pótlásától. Egyúttal felkéri a Titkárságot, hogy a beruházás megvalósulását a helyszínen készített fényképekkel igazoltassa, s azok szakmai ellenőrzése után terjessze be a pályázat lezárásával kapcsolatos döntési javaslatát a Kuratórium számára. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) /7. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma a P21/4A/43 számú, Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete (9025 Győr, Petőfi Sándor tér 8.) pályázó pályázatával kapcsolatosan eltekint a pénzügyi ellenőrzés által megállapított hiányosságok pótlásától, tekintettel arra, hogy a pályázatban vállalt építési munkák elkészültek, a pályázati forrás a pályázat céljaira került felhasználásra, a teljes támogatási összeggel elszámolt és beszámolóját időben, 2002.09. 27-én megküldte a FOKA-nak, az ellenőrzés azonban a Közalapítvány mulasztásából 2007-re maradt. A pályázatot lezártnak tekinti. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 15/28

10/2007. (VIII.30.) sz. határozat egyes pályázatok és ezt követően a pályázókkal szembeni követeléseknek a közalapítvány könyveiből történő kivezetéséről /1. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma az alábbi pályázatok szakmai és pénzügyi beszámolóját elfogadja és a pályázatokat lezártnak tekinti. Felkéri a Titkárságot, intézkedjék a pályázókkal szembeni követelések. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Kódszám Pályázó neve Pályázó címe Elszámolt támogatás összege P20/5B/8 P20/5B/1 0 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Somos András Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola és Diákotthon Heves megyei Önkormányzat Sportigazgatósága P20/5B/1 3 Surányi Endre Szakképző Iskola P20/5B/1 7 P20/5B/3 2 P20/5B/3 6 P20/5B/5 1 P20/5B/6 3 P20/5B/6 6 P20/5B/6 7 P20/5B/7 3 P20/5B/7 5 Polgármesteri Hivatal Kunhegyes "Közös Erővel" Fogyatékosok és Társaik Sportegyesülete Városi Önkormányzat Bácsalmás Mozgáskorlátozottak Dél- Bácskiskun megyei Egyesülete Építőipari faipari Szakképző Iskola és Kollégium Szakszervezetek Baranya Megyei Könyvtára Kiskunhalasi református Egyházközség Szeretetszolgálati Központja Révész Központ Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek országos Szövetsége Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Diákközpont 5130 Jászapáti, Juhász Máté út 2-4. 375 000 3300 Eger, Dobó tér 6/a. 450 000 3702 Kazincbarcika, irinyi János u. 1. 400 000 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. 1 000 000 1042 Budapest, kassai út 60/b. 2 000 000 6430 Bácsalmás, Gróf Teleki u. 4-8. 1 440 000 6500 Baja, Szabadság út 38. 2 000 000 7400 Kaposvár, Cseri út 6. 1 000 000 7623 Pécs, Athínay u. 44. 630 000 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. U. 2. 1 260 000 1032 Budapest, San Marco u. 76. 700 000 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. 1 514 940 16/28

13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. P20/5B/7 7 P20/5B/7 8 P20/5B/7 9 P20/5B/8 0 P20/5B/8 6 P20/5B/8 7 P20/5B/9 1 P20/5B/9 5 P20/5B/9 7 P20/5B/1 02 P20/5B/1 03 P21/4A/1 5 P21/4A/1 7 P21/4A/2 3 Fülöpjakab községi Önkormányzat Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége Kereskedelmi Közgazdaság Szakiskola és Kollégium Mozgáskorlátozottak Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Dr. Mező Ferenc Általános Iskola Szeghalmi Református Egyházközség Szeged MJV Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Általános Iskola, Speciális Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon Apáczai Csere János Nevelési Központ Művelődési Háza Szociális Gondozó Központ Pécsvárad Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház Mórahalom Város Önkormányzata PM Hivatal Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesülete Nagykamrás Község Önkormányzata Kunszentmiklósi Fogyatékosokért Alapítvány P21/4A/3 2 Szép Jelen Alapítvány P21/4A/3 4 P21/4A/3 5 Országos Idegennyelvű Könyvtár Szivárvány Gyógypedagógiai Központ 6116 Fülöpjakab, Alkotmány út 1. 360 000 6000 Kecskemét, Bibó István út 1. 780 000 4400 Nyíregyháza, Körte u. 21. 1 500 000 1144 Budapest, Ond Vezér park 5. 400 000 5520 Szeghalom, Kossuth tér 5. 450 000 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 97. 740 000 5461 Homok, Aranyhegy 1-3 2 000 000 7632 Pécs, Apáczai körtér 1. 1 680 000 7720 Pécsvárad, Dózsa Gy. U. 2. 500 000 6782 Mórahalom, felszabadulás u. 29. 360 000 6782 Mórahalom, Szegedi út 1/a. 1 248 000 5440 Kunszentmárton Veress János u. 12. 1 800 000 5751 Nagykamrás Kossuth u. 2. 1 750 000 6090 Kunszentmiklós, Rózsa F. u. 9. 3 000 000 8082 Gánt- Bányatelep, Fecskepalota 360 000 1056 Budapest, Molnár út 11. 2 400 000 7570 Barcs, Széchenyi utca 2. 3 000 000 17/28

30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. P21/4A/3 8 P21/4A/4 1 Vasutas Művelődési Ház Nyíregyháza Szakszervezetek Baranya Megyei Könyvtára új nevén Minerva Könyvtár P21/4A/4 2 DESZK Község Önkormányzata P21/4A/4 8 Művelődési Központ Siklós P21/4A/5 2 Kardos Község Önkormányzata P21/4A/5 4 P21/4A/6 0 P21/4A/6 2 P21/4B/8 P21/4B/3 9 P21/4B/4 2 P21/4B/4 4 P21/4B/5 7 P21/4B/6 5 Mozgáskorlátozottak Gyulai Egyesülete Nagyközségi Polgármesteri Hivatal Rákóczifalva Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Intézménye Kisberzseny Község Önkormányzata Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltatró Kht. Szegvár Nagyközség Önkormányzata Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány Telekgerendás Községi Önkormányzat "A Művelt Cigányifjuságért" Alapítvány P21/4B/7 0 Dorog Város Önkormányzata P21/4B/7 4 Újpesti Főplébánia P21/4B/7 6 Kunszentmárton Város Önkormányzata P21/4B77 Csurgó Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Toldi u. 23. 1 900 000 7623 Pécs, Athínay u. 44. 2 100 000 6772 Deszk, Tempfli tér 7. 3 000 000 7800 Siklós Kossuth tér 15. 1 104 000 5552 Kardos, Gyomai út 24. 2 990 000 5700 Gyula, Kulcs u. 7. 1 000 000 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 2. 1 360 000 1123 Budapest, Kékgolyó u. 19. 3 000 000 8477 Kisberzseny, Széchenyi út 20. 1 812 000 8200 Veszprém, Kittenberger u. 11. 2 885 000 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. 2 993 000 9800 Vasvár, Árpád tér 8. 2 438 000 5675 Telekgerendás, Dózsa Gy. Út 13. 2 701 686 5002 Gyomaendrőd, Fő út 80. 2 064 000 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 71. 2 615 000 1042 Budapest, Szent István tér 13. 2 969 000 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. 2 927 000 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. 2 844 000 18/28

48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. P21/4B/8 1 P21/4B/8 3 P21/4B/8 5 P21/4B/8 8 Pécsi Egyházmegye Szent József Iskolaközpont Mosonszolnok Község Önkormányzata Az Ifjusági Turizmusért Alapítvány Bejcgyertyános Község Önkormányzata P21/4B/9 0 Várda Község Önkormányzat P21/4B/9 1 Köblény Község Önkormányzata P21/4B/9 6 Unicornis Egészségforrás Alapítvány P21/4B/1 03 Piarista rendház P21/4B/1 04 P21/4B/1 07 P21/4B/1 11 Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium Délegyháza Község Polgármesteri Hivatala Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata P21/4B/1 12 Népfőiskola Alapítvány P21/4B/1 14 P21/4B/1 15 Városi Sportigazgatóság, Szeged Gencsapáti Község Önkormányzata P21/4B/1 16 Szekszárd MJV Önkormányzata P21/4B/1 17 P21/4B/1 18 P21/4B/1 20 Mohács Város Önkormányzata PM Hiv. VÜSZI Gödöllői Városüzemeltető és Szolgáltató Kht. Pannonhalma Város Önkormányzata 7624 Pécs, Szent István tér 23. 2 747 000 9245 Mosonszolnok, Fő út 44. 1 377 000 7633 Pécs, Építők útja 18/a 3 000 000 9683 Bejcgyertyános, Szabadság út 14. 2 095 000 7442 Várda, Fő út 94. 2 262 000 7334 Köblény, Kossuth tér 1. 1 400 000 9771 Balogunyom, Arany J. u. 21. 2 999 000 6000 Kecskemét, Jókai út 1. 4 546 000 2500 Esztergom, Bottyán János u. 10. 10 000 000 2337 Délegyháza, Árpád út 8. 2 292 000 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1. 2 340 000 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3. 9 740 000 6726 Szeged, Temesvári krt. 33. 7 500 000 9721 Gencsapáti, Hunyadi u. 229. 5 951 000 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. 7 000 000 7700 Mohács, Széchenyi tér 1. 2 000 000 2100 Gödöllő Dózsa Gy. U. 69. 2 970 000 9090 Pannonhalma, Dózsa Gy. U. 10. 2 426 000 19/28

66. 67. 68. 69. 70. 71. P21/4B/1 21 P23/2B/1 P23/2C/2 2 P23/2C/4 0 P23/2C/4 2 P23/2D/5 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Értelmiségi Hallássérültek Egyesülete Heves megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona Rehabilitációs Intézete Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete Békés Megyei Borostyánkert Otthon Mozgássérültek Állami Intézete 8000 Székesfehérvár, Városház 1. 10 000 000 1182 Budapest, Szélmalom u. 96. 700 000 Ft 3399 Andornaktálya, Rákóczi út 289. 288 000 7193 Regöly- Majsapuszta 500 000 5510 Dévaványa, Széchenyi út 25. 626 913 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. 1826 568 összesen 164 387 107 (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 20/28

11/2007. (VIII.30.) sz. határozat a Látássérült személyek elemi és foglalkozási rehabilitációjának támogatása című, P27/1 kódszámú pályázati program keretében benyújtott pályázatok értékeléséről /1. A Kuratórium a táblázatban jelzett formai okokkal elutasítja az alábbi pályázatokat: Kód Szervezet neve Indoklás P27/1/2 Siket-Vakok Országos Egyesülete - az aláírási címpéldányt fénymásolatként nyújotta be, nem eredeti vagy közjegyző által hitelesített formában - nincs csatolva a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye P27/1/5 Fogyatékosok Fóruma - nincs csatolva a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye, elektronikus formában a pályázat P27/1/9 Kerítésbontó Alapítvány - hiányosan kitöltött adatlap, költségvetési táblázat - nincs csatolva jogerős bírósági bejegyzés, aláírási címpéldány, APEH és VPOP igazolás, a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye P27/1/10 P27/1/12 P27/1/13 Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló-Gondozó Otthon Minden Ember Érték Alapítvány Világ világossága Alapítvány - hiányosan kitöltött adatlap - nincs csatolva a pályázónak és a partnereknek jogerős bírósági bejegyzés, partnerekkel kötött megállapodások, a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye - nincs csatolva ügyfelekkel kötendő megállapodás minta, szakmai önéletrajzok, szakértői szándéknyilatkozatok, a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye - nincs csatolva ügyfelekkel kötendő megállapodás minta, szakértői szándéknyilatkozatok, a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást nyújtó szervezet munkaerőközvetítésre jogosító engedélye (8 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, 1 tartózkodás: Szuhaj M.) /2. A kuratórium forráshiány miatt elutasítja az alábbi táblázatban felsorolt pályázatokat: Kód Szervezet neve Település Indoklás P27/1/4 Kreatív Formák Szeged A szakmai és pénzügyi értékelés alapján a pályázat megfelelő, azonban jelentős pénzügyi módosításokat és erős szakmai támogatást igényelő pályázat. Forráshiány miatt támogatására nincs lehetőség. 21/28

P27/1/7 Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesülte Budapest A szakmai és pénzügyi értékelés alapján a pályázat megfelelő, azonban jelentős pénzügyi módosításokat és erős szakmai támogatást igényelő pályázat. Forráshiány miatt támogatására nincs lehetőség. (8 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, 1 tartózkodás: Szuhaj M.) /3. A kuratórium szakmai okok miatt elutasítja a P27/1/6 kódszámú pályázatot: Kód Szervezet neve Település Indoklás P27/1/6 Egyesület a Sérült Emberekért Debrecen A pályázat nem érte el a szakmailag támogatható minimum hatvan pontos értékhatárt. (8 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, 1 tartózkodás: Szuhaj M.) /4. A kuratórium az alábbi pályázatokat a megadott összegekkel összesen 134 880 984,- Ft összegben támogatja: Kód P27/1/1 P27/1/11 Szervezet neve Fehér Bot Alapítvány Vakok Állami Intézete Település Működési célú (Ft) Javasolt összeg Felhalmozási célú (Ft) Indoklás Hajdúdorog 44 604 160 393 840 A szakmai értékelés alapján 76 pontot kapott. A pályázó egy teljes régió (É-A) ellátását vállalja, ehhez rendelkezik a szükséges személyi és infrastrukturális, ill. szervezeti, kapcsolati háttérrel is. Mind elemi, min foglalkozási rehabilitációban van gyakorlata. Budapest 27 920 333 17 016 295 A szakmai értékelés alapján 75 pontot kapott. A pályázat kidolgozott, szakmailag kiforrott programot mutat be. A pályázó múltja mellett érzékelhetően törekszik az innovációra, új módszerek (TF) alkalmazására, a kliensek igényeihez 22/28

P27/1/8 Szempont Alapítvány való alkalmazkodásra. A szakembergárda a főpályázónál és partnerénél is tapasztalt, képzett. A fenntarthatósággal kapcsolatosan a pályázó kiforrott elképzelésekkel rendelkezik Budapest 44 946 356 0 A szakmai értékelés alapján 72 pontot kapott. A pályázó szakmailag igen felkészült, széles szakmai kapcsolatrendeszerrel rendelkezik, szakemberbázisa erős. a pályázó szakmai múltja meggyőző, eddigi tevékenysége alapján a projekt támogatandó, azonban csak a Középmagyarországi régió támogatható. Összesen: 117 470 849 17 410 135 (8 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, 1 tartózkodás: Szuhaj M.) /5. A kuratórium a P27/1/3. számú pályázó pályázatát forráshiány miatt elutasítja (7 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., 2 tartózkodás: Szuhaj M., Szilágyiné) /6. A kuratórium nem engedélyezi, hogy a Titkárság a támogatási szerződésben kötelezze a Kedvezményezetteket a Menedzserek Országos Szövetsége és az FSZK közös HEFOP 2.2.-es programjában történő részvételre. (9 igen szavazat -Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.) 23/28

12/2007. (VIII.30.) sz. határozat a P27/2 A munkaképesség minősítésében, illetve a rehabilitációs szükségletek feltárásában részt vevő intézmények (orvos-szakértői bizottságok) infrastrukturális feltételeinek fejlesztése program eszközbeszerzéséről és közbeszerzéséről /1. Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Kuratóriuma megtárgyalta a P27/2 program megvalósításának folytatásáról szóló előterjesztést és felhatalmazza a Kuratórium Elnökét a program folytatásához kapcsolódó eszközök 75 millió forintos keretösszegű közbeszerzésével, valamint az informatikai szoftver 60 millió forintos keretösszegű központosított közbeszerzésével kapcsolatos képviselői teendők ellátására. (9 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Könczei Gy., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) 24/28

13/2007. (VIII.30.) sz. határozat a közalapítvány könyvvizsgálójának kiválasztásáról /1. A kuratórium nem hirdet új pályázatot a Közalapítvány könyvvizsgálójának kiválasztására. /2. A kuratórium a Közalapítvány könyvvizsgálójának kiválasztásához pályázatként ismeri el a jogelőd Fogyatékosok Esélye Közalapítvány által meghirdetett, 2007. február 20-i benyújtási határidejű pályázatot. /3. A kuratórium a jogelőd Fogyatékosok Esélye Közalapítvány kuratóriumának 46/2007. (06.20.) számú határozatát alapul véve, a Lőrincz Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t bízza meg a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány könyvvizsgálatával, 5 év időtartamra. /4. A kuratórium meghatalmazza a kuratórium elnökét, hogy megbízási szerződést kössön a Lőrincz Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Képviselőjével, 150 000 Ft + áfa/hó összegben. (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) 25/28

14/2007. (VIII.30.) sz. határozat a 6802/12 kódszámú pályázó szerződésmódosítási kérelméről /1. A kuratórium engedélyezi a pályázó számára az előterjesztés táblázatában feltüntetett módon az átcsoportosítást. (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) /2. A kuratórium a pályázó kérelmének megfelelően módosítja a 6802-12/2006 számú szerződés 6. pontját: Program Támogatás (Ft) I. ütem II. ütem (I/A) MHGY program megvalósítása és szakmai fenntarthatóság kialakítása 718 400 250 000 (II/A) MHGY hálózati tevékenység támogatása 136 600 - (II/C) MHGY szakmai hálózatban való aktív részvétel - eszközbeszerzés 299 400 - MINDÖSSZESEN: 1 154 400 250 000 (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) /3. A szerződésben a módosítással nem érintett pontok továbbra is érvényben maradnak. (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) 26/28

15/2007. (VIII.30.) sz. határozat támogatási szerződések módosításáról /1. Amennyiben a közalapítvány valamely támogatott pályázója, módosítási kérelemmel fordul a kuratóriumhoz, annak elbírását és a döntés meghozatalát a kuratórium átadja a kuratórium elnökének. Amennyiben ő nem tudja eldönteni a módosítási kérelem jogosságát, úgy a szerződésmódosítás ügyét a kuratórium elé tárja és ebben az esetben a kuratórium dönt a módosítási kérelem elfogadásáról. (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) /2. A kuratórium elnökének tájékoztatási kötelezettsége van a kuratórium felé az engedélyezett/elutasított módosítási kérelmekkel kapcsolatban. (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) 27/28

16/2007. (VIII.30.) sz. határozat a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött 15240-1/2006. számú szerződéshez kapcsolódó szakmai részbeszámolóról és pénzügyi részelszámolásról /1. A kuratórium elfogadja a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött 15240-1/2006. számú szerződéshez tartozó szakmai részbeszámolót (I. sz. melléklet szerint). (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) /2. A kuratórium elfogadja a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött 15240-1/2006. számú szerződéshez tartozó pénzügyi részelszámolást (II. sz. melléklet) az alábbi főszámokkal: Szerződés szerinti feladat Támogatás Elszámolás Programot működtető (készségfejlesztő) speciális szakiskolák támogatása Program megvalósítását segítő szakmai szolgáltatások biztosítása Program helyi közösségen belüli megerősítését segítő, a helyi kulcsszereplők érzékenyítését és a hálózati gondolkodást, együttműködést erősítő szolgáltatások nyújtása Kötelezettségvállalás 13 600 000 Ft - Ft 10 338 405 Ft 3 000 000 Ft 1 120 000 Ft 1 880 000 Ft 2 200 000 Ft - Ft Lebonyolítás 1 200 000 Ft 631 095 Ft - Ft Összesen: 20 000 000 Ft 1 751 095 Ft 12 218 405 Ft - Ft (8 igen szavazat (Tóth E., Szöllősiné, Mesterházi Zs., Horváth P., Nagy Gy. M., Schiller K. T., Szilágyiné, Szuhaj M.)) 28/28