MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat



Hasonló dokumentumok
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 349/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. Szarvaskő Községi Önkormányzat Képviselő Testületének szeptember 27-én megtartott n y í l t rendkívüli testületi üléséről.


Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

Felelős: Határidő: december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Határidő: december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó OKIRAT

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

509/2015. (X. 29.) közgyűlési határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Magyarországi Evangélikus Egyház -

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

/ egységes szerkezetben/

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

Felelős: Határidő: december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A l a p í t ó O k i r a t

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

Tisztelt Képviselő-testület!

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Derkovits Gyula Általános Iskola

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

Átírás:

K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására. MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés

- 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 16. pontja az alábbiak szerint módosul: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény

16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 255/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (V. 25.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június -én kelt /2011. (VI..) számú képviselő-testületi határozatával módosította. Eger, 2011. július 1. Andornaktálya, 2011. július 1. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.. Vámosi László Andornaktálya Község Polgármestere P.H. A költségvetési szerv: 1. Neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: - 4. Székhelye: 3300 Eger, Fadrusz János utca 1/a. 5. Tagintézménye(i) és címe(i): - 6. Az intézmény alapításának éve: 1981 ALAPÍTÓ OKIRAT 7. Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.

8. Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Andornaktálya Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Andornaktálya Község Önkormányzata 3399 Andornaktálya, Rákóczi út 160. 9. Az intézmény típusa: általános iskola 10. Tagozat megnevezése: - 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: - 12. Működési köre: Andornaktálya Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Évfolyamok száma: 1-8. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 1-4. évfolyamon 416 fő 5-8. évfolyamon 480 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének

viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása

a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása 15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: Kiegészítő tevékenysége: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés

Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást közvetlenül segítő anyagok - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű értékesítése nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) Helyiségek és eszközök bérbeadása Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése összefüggő szolgáltatás Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása 15.3. Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható Iskolai büfé üzemeltetése A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5% 15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és - 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Alapfeladaton kívüli oktatás és - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyam szervezése Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. (4) bekezdésének megfelelően. Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően. 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5% A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, valamint Andornaktálya Község Képviselő-testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 9781 hrsz-on lévő iskolaépület 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodásban, valamint a fenntartó önkormányzatok hatályos vagyonrendeletében foglaltaknak megfelelően. Záradék: A Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június -én kelt /2011. (VI..) számú képviselő-testületi határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 255/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (V. 25.) számú képviselő-testületi határozata, mely jóváhagyta a Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapító okiratát.

Eger, 2011 július 1. Andornaktálya, 2011 július 1. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.. Vámosi László Andornaktálya Község Polgármestere P.H. Felelős: Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Határidő: 2011. augusztus 1. Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 322/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Dobó István Gimnázium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására. MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Dobó István Gimnázium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata 15.1. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. évfolyam - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység gyógytestnevelés - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítés - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás

- 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2., a 15.3 és 15.4. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Dobó István Gimnázium 690/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01.. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.

ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Dobó István Gimnázium 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: - 4. Székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 5. Tagintézménye(i) és címe(i): - 6. Az intézmény alapításának éve: 1890 7. Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2. 8. Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2. 9. Az intézmény típusa: gimnázium 10. Tagozat megnevezése: - 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: - 12. Működési köre: Eger 13. Évfolyamok száma: 4 évfolyamos gimnázium: 9-12. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnázium: 9-13. évfolyam 6 évfolyamos gimnázium: 7-12. évfolyam 8 évfolyamos gimnázium: 5-12. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 5-13. évfolyamon 735 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás

- 80120 Általános iskolai oktatás - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. évfolyam 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. évfolyam - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 80210 Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat gyógytestnevelés - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - gyógytestnevelés - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 92403-6 Diáksport - 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem kiskereskedelem - 52690 Egyéb nem bolti kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítés - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - munkahelyi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása 15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: Kiegészítő tevékenysége: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től:

Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű kisegítő tevékenységek nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése Tanfolyamok szervezése Helyiségek és eszközök bérbeadása Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása Tanulmányi kirándulások, üdültetés, - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. táboroztatás szervezése, lebonyolítása évfolyamon) Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása 15.3. Kisegítő tevékenysége: E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható. 15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2010. január 1-től: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem Iskolai büfé üzemeltetése A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5 % Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:

- 751953 Közoktatási intézményekben végzett - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése vállalkozási tevékenységek Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése szolgáltatás Tanfolyam szervezése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Fénymásolás, sokszorosítás Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. (4) bekezdésének megfelelően. Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően. 16. Típus szerinti besorolása: A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5% 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Az egri 4608, 4610/2 helyrajzi számon lévő épületek. 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelete szerint. Záradék: A Dobó István Gimnázium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá.

Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 690/2009. (XI. 26.) számú, a Dobó István Gimnázium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős: Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Határidő: 2011. augusztus 1. Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 323/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására. MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam Arany János Tehetséggondozó Program 9-13. évfolyam - 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam Érzékszervi fogyatékos látássérült aliglátó (1 fő) Érzékszervi fogyatékos hallássérült nagyothalló (1 fő) - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 8055921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 8055922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Érzékszervi fogyatékos látássérült aliglátó (1 fő) - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben résztvevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés

- 522914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2. és 15.3. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.4. pont esetében a számozás 15.2. pontra változik és tartalma az alábbiak szerint módosul: 15.2. Vállalkozási tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5% A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék:

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 43/2011. (II. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01.. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. A költségvetési szerv: 1. Neve: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: - 4. Székhelye: 3300 Eger, Ifjúság u. 2. 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Kollégium 3300 Eger, Mátyás király u. 62. 6. Az intézmény alapításának éve: 1954 ALAPÍTÓ OKIRAT 7. Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2. 8. Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2. 9. Az intézmény típusa: Többcélú összetett közoktatási intézmény - gimnázium - kollégium 10. Tagozat megnevezése: - 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: - 12. Működési köre: Eger

13. Évfolyamok száma: 4 évfolyamos gimnázium: 9-12. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnázium: 9-13. évfolyam Arany János Tehetséggondozó Program: 9-13. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 9-13. évfolyamon 805 fő Kollégiumban 360 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam Arany János Tehetséggondozó Program 9-13. évfolyam - 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam Érzékszervi fogyatékos látássérült aliglátó (1 fő) Érzékszervi fogyatékos hallássérült nagyothalló (1 fő) - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 8055921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 8055922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Érzékszervi fogyatékos látássérült aliglátó (1 fő) - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben résztvevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 522914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása 15.2. Kiegészítő tevékenysége:

Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyamon) Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása 15.3. Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem Iskolai büfé üzemeltetése 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5 % 15.4. 15.2. Vállalkozási tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5% 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)

16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: - Az egri 8999/24 helyrajzi számon lévő épületek, - Az egri 8997/4 helyrajzi számon lévő épületek 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelete szerint. Záradék: A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2011. (II. 24.) számú, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős: Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Határidő: 2011. augusztus 1. Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője

K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 324/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására. MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Pásztorvölgyi Általános iskola és Gimnázium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata 15.1. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)

két tanítási nyelvű tagozat 9-13. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48. (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53. (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2., 15.3. és 15.4. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 691/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt /2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.