A norbizmus a városházán: felavatták Garay Nagy Norbert monumentális alkotását



Hasonló dokumentumok
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

Derecskei Zenei Esték

2014 év. Környezettisztasági hét

Éves beszámoló 2013.


DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

Méltó születésnapi ajándék

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló

Négy település példás egysége

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

2016. Február ISSN Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Maroslele Község Polgármesterétől

X. évf. 1. sz március.

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

VIII. DUDIK Fesztivál

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról

1. Általános rendelkezések

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

Hírek FÖLD PROJEKT április

Közösséghez tartozni felel?sség

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

Erasmus+ Lengyelország

T á r g y s o r o z a t a

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

J A V A S L A T a évi városi imázs költségvetési keret felosztására

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

Testületi ülésen történt

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft második félév

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.)

Városi Nyugdíjas Ki Mit Tud?



JUBILEUMI VÁCI HÉT FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

Bálint Gyula Gyermekvédelmi Alapítvány évi közhasznúsági jelentése

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

Beszámoló a Vas megyei Adóági nyugdíjas találkozóról. Nagy várakozással voltam és mondhatom voltunk az idei év adóági nyugdíjas találkozó iránt.

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Monitoring DUNÁNTÚLI NAPLÓ (1,3. OLDAL)

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL


Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Átírás:

XXIII/2 * 2014. január 10. péntek Dávid-csillagot tettek a bejárati ajtó elé A norbizmus a városházán: felavatták Garay Nagy Norbert monumentális alkotását Rendőrségi feljelentés lett az ügyből» 3. old. Eltévedtek a Naszályban, a rendőrök mentek értük Csontos Csaba segített a rendőröknek» 19. old. 2. old. Garay Nagy Norbert festészete provokatív látvány és valójában egyfajta norbizmus Feith Tímea Viktória, a váci kézilabdázók hűséges krónikása 13. old.

2 Váci Napló A norbizmus a városházán: felavatták Garay Nagy Norbert monumentális alkotását Új pannó díszíti a városháza nagy tanácstermét, az alkotást a városunkban ismert Garay Nagy Norbert Príma Primissima díjas festőművész ajánlotta fel a városnak. A művet Fördős Attilával, városunk polgármesterével leplezte le január 6-án hétfőn. A zsúfoltságig megtelt teremben az ünnepélyes átadó Vác dalával kezdődött. A Szívem városa című számot Loksa Levente zongorakísérete mellett Toldi Tamás adta elő. Ezt követően a fiatal művészt és alkotását először Fördős Attila méltatta. Ismertette pályafutását, egyéni és csoportos kiállításait. Kiemelte, hogy most egy, a város múltjához, jelenéhez valóban méltó alkotás kerül a városháza egyik legszebb termének falára. - És, hogy miért kell ezeket elmondani? Mert az ember elgondolkodik azon, hogy valaki harmincöt éves korában hogyan tud ennyi mindent alkotni, ennyi szépséget. Külön értéke a képeinek az a hiperrealizmus, amely sokak által támadottan van jelen a festészetben, az ő hitvallása pedig az az akadémikus művészet, amely a XXI. századi törekvéseit kívánja bemutatni. Nagyon szépen köszönöm a művész felajánlását és kívánom azt, hogy még nagyon sok sikert érjen el az életben. És ha úgy gondolja, Vác városában is találunk még helyet a képeinek mondta Fördős Attila, majd a művésszel közösen eltávolították a hatalmas leplet az alkotásról, amelyet a közönség hatalmas tapssal fogadott. A Teremtés allegóriái című festményt dr. Szatlóczkyné dr. Gajdóczki Zsuzsanna főiskolai tanár mutatta be. Elmondta: a Garay Nagy Norbert által vezetetett Art Lavina képzőművészeti csoport nagy jelentőséggel bír a város kulturális életében. - Garay Nagy Norbert ars poeticájának kulcsszava, ahogy ő mondta egyszer: az alázat. Hozzáteszem: a hűség is, ami hatalmas, nagy professzionizmussal párosul. A régi, nagy mesterektől átvett szimbólumokat próbálja átmenteni, alkalmazni az itt és most világában. Garay Nagy Norbert festészete provokatív látvány és valójában egyfajta norbizmus mondta a művészettörténész. A folytatásban Varga Lajos segédpüspök megáldotta az alkotást, végül pedig Smál Gábor, a Fónay HUMÁNIA Társulat tagja szavalt el egy verset. Garay Nagy Norbert 1978 április 29-én született Vácott. A Váci Képzőművészeti Kör tagja volt 1986-tól 1997-ig. Mesterei Dániel Kornél festőművész és Molnár László József grafikus művész. A középiskola után, 1997-ben felvételt nyert az Egri Eszterházy Károly Főiskola rajz- és vizuális kommunikáció szakára. Mesterei: Földi Péter Kossuth-díjas, Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművészek. 2001-ben diplomázott. Az Art Lavina Képzőművészeti Stúdió egyik alapítója volt 2007-ben, ahol azóta is tevékenykedik. (munkatársunktól) Aki átadta: Garay Nagy Norbert, és aki átvette: Fördős Attila. Ha úgy gondolja, Vác városában is találunk még helyet a képeinek a január 10. a január 11. a január 12. a január 13. a január 14. a január 15. a január 16. Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár Deákvári Gyógyszertár

Váci Napló 3 Dávid-csillagot tettek egy váci hölgy lakásának ajtaja elé Dávid-csillagot ábrázoló táblát helyeztek, majd petárdát dobtak ismeretlenek egy váci lakás utcai bejárata elé január 1-jén. A lakásban egyedül élő hölgy feljelentést tett a Váci Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Az érintett a Váci Naplónak elmondta, hogy a küldeményt csak másodikán fedezte fel. Arról fotókat készített és értesítette a rendőrséget, ahonnan nem sokkal később visszahívták és jelezték neki, hogy az ügyet a megyei főkapitányság vizsgálja majd. Vácott is érezhetően jelen van az antiszemitizmus és bizonyos körökben erős gyökerei vannak a kirekesztésnek. Tavaly a zsinagóga falára festettek zsidóellenes szöveget, de a mázolók nem tudták befejezni művüket, mert feltehetően megzavarták őket. Néhány éve a Naszály úti zsidótemető épületére került festékszórós felirat, amit akkor sok jóérzésű ember együtt távolított el, az esetnél jelen volt Izrael állam nagykövete is. Az ügyben folyik az eljárás. Az érintett hölgy a Váci A Dávid-csillag a bejárati ajtó előtt. Mivel nincs szó tiltott önkényuralmi jelképről, legfeljebb zaklatásról lehet szó Naplónak azt mondta: úgy érzi, elkezdődött a választási kampány, s ennek része lehet a január eleji meglepetés. Akik ismerik őt, tudják, hogy az egyik egyház aktív tagja és mint ilyen, sok városi közéleti eseményen vesz részt. Nem az Tavaly májusban a zsinagóga falára írtak festékszóróval antiszemita szöveget. A tettesek ismeretlenek maradtak egyéni felelőst keresi, hanem a jelenségre szeretné felhívni a figyelmet. Úgy véli, hogy világszerte egyre erősebbek azok a szélsőségesek, akik másokat származásuk vagy vallásuk alapján szeretnének kirekeszteni a társadalomból. Latorovszky Gábor rendőrkapitány lapunk érdeklődésére tegnap, csütörtökön délelőtt azt mondta: mivel a Dávid-csillag nem tiltott önkényuralmi jelkép, az adott esetben legfeljebb zaklatásról lehet szó. Az ügyet átküldték a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, az eljárás folytatásáról, vagy esetleges megszüntetéséről ott döntenek majd. Az érintett hölgy szerdán kézhez kapta az erről szóló hivatalos levelet - tudtuk meg. (munkatársunktól) A Dávid-csillag (héber nyelven: ן ג מ (ד ו ד a zsidó vallású emberek identitásának szimbóluma, mely nevét Dávid zsidó királyról kapta. Dávid pajzsaként és Magén Dávid néven is közismert hexagram - két egymásba fordított, egyforma nagyságú, egyenlő oldalú háromszög -, mint jelkép nem kizárólag zsidó, hanem hind eredetet is tulajdonítanak neki. A két háromszög a női és a férfi ősi jelképe egybeolvasztva. A V alak a termékenységet, a méhet szimbolizálja, míg ennek az ellentéte, a fordított V a pengét, a férfiasságot, és a harcot. A második világháborúban a holokauszt során a Dávid-csillagot formázó sárgacsillag kötelező viselését rendelték el a zsidó származásúak részére. (forrás: wikipédia) Szénmonoxidmérgezés történt Vácott Szénmonoxid-mérgezés történt Vácott, a Csávolszky József utca egyik családi házában közölte vasárnap délután a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A házban élő idős férfit szén-monoxid mérgezéssel szállították kórházba, az idős asszony pedig sokkot kapott, őt emiatt vitték kórházba a mentők. A lakásban egy kéménybe kötött gázcirkó üzemelt annak környezetében és a lakás többi részében is kimutatták a szénmonoxid jelenlétét. Vinkó Kornél, a váci tűzoltóság parancsnokhelyettese lapunknak elmondta: korábban sokkal kevesebb szénmonoxid-mérgezéses bejelentés érkezett hozzájuk, mára ezek száma jócskán megnőtt. Ennek egyik oka, hogy egyre többen szerelnek fel jelzőberendezést, ám ezek a készülékek gyakran tévesen riasztanak. A szakember azt mondja: ha megszólal a vészjelzés, senki ne mérlegeljen, gondolkodás nélkül hívják őket, minden esetben a lehető leggyorsabban a helyszínre vonulnak és megteszik a szükséges lépéseket. A hétvégi ügyben még folyik a vizsgálat, a kéményseprő szakemberek mondják majd meg, hogy mi okozta a mérgező gáz szivárgását. Vagy a kémény, vagy a cirkó hibásodhatott meg. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 86. évében, 2014. január 7-én elhunyt Bábi Mihály. Engesztelő szentmisét drága halottunkért január 14-én 18 órakor a váci székesegyházban mutatunk be, temetése január 15-én, 12:30-kor az alsóvárosi temetőben lesz. a gyászoló család

4 Váci Napló Nincs változás az új évben: a baloldal megint kritizál Az MSZP Váci Szervezete, önkormányzati frakciója boldogabb újévet kíván Vác város minden polgárának ezzel kezdte az év első sajtótájékoztatóját Bóth János frakcióvezető. Három témáról beszélt: a decemberi testületi ülésen történtekről, a mélygarázs ügyéről és a Polgármester Díja átadásáról. A vádakra a város vezetői: Fördős Attila polgármester, Pető Tibor és Mokánszky Zoltán alpolgármesterek reagáltak közös közleményben. Elsőként a szocialisták által beterjesztett javaslatok leszavazását boncolgatta. Elmondta: szerinte a testület a képviselők többsége szociális érzéketlenségben szenved, mert javaslataikat a többség nem támogatta. - Mi szocialisták a szegénység és a nyomor növekedése miatt a legrászorultabbak érdekében javaslatokat tettünk a szociális bérlakás díjak és a gyermekek intézményi étkezési díjának 10 százalékos csökkentésére. Az intézkedések pénzügyi fedezetének 15 milliós forrását is megjelöltük mondta és felsorolta név szerint, ki hogyan szavazott. A mélygarázzsal kapcsolatban először az önkormányzati médiát kritizálta, ami szerinte nem foglalkozik azzal, hogy milyen döntést hozott a kormány (hivatalos információt szerkesztőségünk sem kapott még az ügyben, a polgármester ma tart sajtótájékoztatót, a hírt frissen feltesszük online oldalunkra a szerk.). - A testület által egyhangú támogatással beterjesztett városi kérelmet a kormány december 18-án elutasította, december 23-i ülésén nem is foglalkozott vele. Tehát ennyit ér a városi lobbi és a két országgyűlési képviselő hangzott el Bóth Jánostól. Kritizálta a baloldali politikus a december 30-án átadott Polgármester Díjakat is. Szerinte ugyanis már előre lehetett tudni, hogy olyan emberek kapják meg, akiket korábban a városvezetés előterjesztett, de a testület nem támogatta. Kiss Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje pedig boldog, változásokban gazdag új esztendőt kívánt minden polgárnak, mert mint mondta, lát esélyt a váltásra. A városvezetők közös reagálást juttattak el szerkesztőségünkhöz. Szerintük a város korábbi polgármestere, Bóth János legutóbbi megnyilvánulásaival ismét alulmúlta önmagát kommunikációs értelemben, ráadásul újabb öngólokat rúgott. A szociális bérlakások és a rászoruló gyermekek intézményi étkezési díjai kapcsán egyrészt a lehető legvadabb populizmus hangját ütötte meg, ráadásul csúsztatott, vagy ha úgy tetszik, nem valós színben tüntette fel a tényeket, magyarán hazudott. Bóth János szociális hozzáállása polgármestersége idején mindenki előtt nyilvánvalóvá válhatott, hiszen a legrászorultabbak lakbére összességében 295 százalékkal emelkedett regnálása idején - mi ez, ha nem teljes érzéketlenség. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP többség a nehéz költségvetési helyzet ellenére három esztendő alatt mindössze egyszer, 5 százalékkal emelte a szociális bérlakások bérleti díjait, ami a három éves infláció szintjétől is elmarad. Mindezt szem előtt tartva mindenki beláthatja, ki az, aki csak beszél a szolidaritásról, és kik azok, akik ténylegesen segíteni igyekeznek a hátrányos helyzetűeknek. A mélygarázs-beruházás ügyében legutóbbi nyilatkozatai alapján Bóth János - nyilvánvalóan egyéni érdekeitől vezérelve - utólag igyekszik kifarolni a konszenzusos, a képviselőtestület egyöntetű támogatásával alátámasztott önkormányzati döntés mögül, ami (az adósságkonszolidáció kiterjesztésében bízva) a helyzet végérvényes pénzügyi rendezését célozta. Ebből következően tehát felmerül a gyanú, miszerint a gombnyomáskor csak azért pártolta az ügyet, hogy ezzel esetleg kibújhasson a személyes felelősségvállalás alól. Hiszen az egyértelműen túlméretezett és finanszírozhatatlan projektet - talán saját párttársait is többé-kevésbé megkerülve - ő erőltette Vácra, a város érdekeit totálisan szem elől tévesztve, viszont ki tudja, milyen más érdekeket szem előtt tartva. Ami pedig a különböző díjakat illeti, a levitézlett volt polgármester szerint minden bizonnyal csakis olyanok érdemesek az elismerésre, akik beletartoznak az ő személyes, kapcsolati tőkén alapuló (és egyre szűkülő) köreibe. Mert hát ki vitathatná el, hogy a város árvízi védekezésében az utóbbi évtized(ek)ben rendre főszerepet játszó Víg Gyula mérnök, aki már az előző ciklusokban is megérdemelte volna az elismerést, a Váci Dunakanyar Színház atyjának tekinthető Góczán Zsolt, illetve a város rejtőzködő műremekeinek restaurálását patronáló, a kiállítási paletta gazdagításában élen járó Papp László műgyűjtő megérdemli a méltó elismerést. A magunk részéről mindenesetre mindhárom, a Polgármester Díja elismerésre érdemesnek talált kitüntetettnek ezúton is újból szívből gratulálunk! Zárszóként: úgy látjuk, hogy Bóth János volt polgármesternek sértett emberként semmi más célja nincs, mint az, hogy - rá jellemzően színvonaltalan - megnyilvánulásaival mérgezze a város közhangulatát - olvasható a közleményben. (munkatársunktól) Meghívó megemlékezésre Emlékezzünk közösen a doni tragédiára! Január 11., szombat 13 óra Vác, Posta-park Beszédet mond: Fehér Zsolt országgyűlési képviselőjelölt

Váci Napló 5 Tisztelt Váci Polgárok! 2013-as év nehéz gazdasági helyzetben találta városunkat, amelyet még megterhelt az évszázad ár- A vize is. A város megmutatta erejét, s egy példátlan öszszefogásnak köszönhetően nagymértékű károk nélkül sikerült megoldanunk ezt a hatalmas feladatot, amelyet a természet mért ránk. Köszönet a katasztrófavédelemnek, a rendvédelmi szerveknek, az önkénteseknek, az iskolásoknak és minden polgárunknak, akik valamilyen formában részt vettek a védekezésben, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok és a helyreállítás munkálataiban! Pénzügyi vonatkozásában városunknak sikerült kigazdálkodnia a vis major helyzet okozta többletköltségeket és kézben tartania az így keletkező hiányt. A Radnóti iskola nyerte az Ipress Center egymillióját Eredményt hirdettek a váci Ipress Center nyomdaközpont Veled vagyunk című karitatív programjának részeként létrehozott iskolai pályázaton, amelynek célja egy még élhetőbb, jobb fizikai és lelki környezet kialakítása Vácott. A pályázatot a karitatív tevékenységeket felölelő és az egészséges életmódot is népszerűsítő, Mozdulj rá! című programsorozatával a Váci Radnóti Miklós Általános Iskola nyerte meg. A kreatív elemeken túl az oktatási intézmény azzal érdemelte ki az első helyet, hogy a vállalt sokszínű program széles körben eléri a váci lakosságot, és várható közösségépítő hatása kiemelkedő. A tervek szerint a győztes iskola az első helyért járó, szabadon felhasználható egymillió forintot részben a pályázatában környezet támogatása. A felhívásra öt pályázat érkezett. A bíráló bizottság tagjai Fördős Attila polgármester, Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármesterek, Kirsner Erika, az Ipress Center Vác NKSE elnöke, Lakatos Imre, az Ipress Center ügyvezetője és Gyelán Zsolt, a Dunakanyar régió CBA Príma üzletlánc ügyvezetője voltak. - Az Ipress Center társadalmi felelősségvállalási programjában kiemelten fontos a helyi közösség építése, erősítése, ezért örömmel tölt el bennünket, hogy felhívásunk ennyire megmozgatta a váci általános iskolákat. A pozitív fogadtatást látva szeretnénk, ha pályázatunkkal hagyományt teremthetnénk - nyilatkozta Lakatos Imre. Az Ipress Center tavaly augusztusban a város vezetésével konzultálva egymillió forint adományt juttatott az Újhegyi úti óvodának, továbbá több 2014-ben már látszanak az elmúlt időszak közös munkájának eredményei. A közigazgatás átalakulása befejeződött, városunk pénzügyi helyzete normalizálódott. Létrejött a járási hivatal, amelynek személyi állományát tekintve a polgármesteri hivatal jól felkészült dolgozóiból állt túlnyomórészt össze. Elkészült a mélygarázs térfelszíne, s jelentősen bővült Vác kulturális kínálata, amely mostantól még inkább kiérdemli a Kultúra Magyar Városa címet. A Pannónia házban található Értéktár egyedülálló Gádor-gyűjteménnyel gazdagodott, a városháza ódon folyosóin pedig a mai modern művészet (MADI) alkotásai találhatóak. Új kőszínházunk lett, melyet a visszajelzések alapján már most megszeretett a színház iránt érdeklődő közönség. A Nemzet Sportvárosához méltóan új sátortetőt kapott az uszoda az odajárók nem kis örömére és felújításra került a sportcsarnok tetőszerkezete. Városunk kiemelkedő szociális munkájának eredményeként elnyerte az Idősbarát Önkormányzat kitüntető címet. Bízom a város erejében és összefogásában, hogy a 2014. évi feladatokat is együtt, ilyen színvonalon teljesíteni tudjuk. Végezetül kívánok minden váci lakosnak és családjának jó egészséget, békés boldog, szeretetben gazdag új esztendőt! Fördős Attila Vác város polgármestere szereplő események megvalósítására, részben sportpályájának felújítására fordítja majd. - Programsorozatunk célja, hogy az egész gyermeki személyiség fejlődjön a tanulási, játék-, sport- és versenyfeladatok által, a sikerélmény motivációjával, kialakuló önértékelési gyakorlat és empatikus társas kapcsolatok jelenlétében. - nyilatkozta Laczi István, a Radnóti iskola igazgatója, aki az említetteken kívül a város különböző pontjain felbukkanó meglepetést is ígér a váciaknak. Az Ipress Center október elején hirdette meg pályázatát váci általános iskolák számára olyan közösségépítő program létrehozására, amelynek célja a helyiek összetartozását erősítő, élhetőbb üzleti partnerének részvételével a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és Vác Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatások Házának közreműködésével 50 rászoruló család, valamint több mint 80 gyermek karácsonyát tették színesebbé. Az Ipress Center odafigyel munkavállalóira és gyermekeikre is: babaprogramjával anyagi és erkölcsi támogatással segíti minél több csöppség világra jöttét. A nyomdaipari központ továbbá az NB I-ben játszó Váci Női Kézilabda Sportegyesületet, és a szintén élvonalbeli váci férfi kézilabda-csapatot is szponzorálja, amely során kiemelt szerepet szán az utánpótlás-nevelésnek, és a sport példamutató, nevelő hatásának.

6 Váci Napló Péter Pál emlékére Idén töltötte volna be 70. életévét, de már csak haláláról szólt az értesítés. Péter Pál hosszantartó betegség után meghalt. 1944-ben született Vácon. A gépipari technikumban érettségizett. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában dolgozott, majd a kultúra szolgálatába lépett. A közművelődés különböző területein tevékenykedett. 1971-ben került a Madách Imre Művelődési Központ népművelői munkakörébe. 1976-ban népművelő-könyvtár szakon diplomázott a Debreceni Tanítóképző Intézetben. 1975-től a Pest Megyei Tanács Járási Hivatalában közművelődési felügyelőként végezte szakmai tevékenységét a városban és a járás területén. 1980-ban az Egri Tanárképző Főiskolán megerősítette diplomáját. 1980-tól a városi könyvtár hangtárosaként, majd igazgatóhelyetteseként segítette az intézmény megnőtt feladatkörének megoldását és a könyvtári munka újjászervezését. 1985-1996 között a könyvtári munka egy újabb szakterületén szerzett gyakorlatot. Iskolai könyvtárosként és tanárként dolgozott először a Hámán Kató Általános Iskolában, majd pedig az egészségügyi szakközépiskolában. 1996-ban visszatért az első népművelési feladatokat jelentő munkahelyére, a Madách Imre Művelődési Központba, igazgatóhelyettesi munkakörbe. 1998 szeptemberétől ismét a Katona Lajos Városi Könyvtárban dolgozott zenei könyvtárosként, innen ment nyugdíjba. A versmondást szívügyének tekintette. Különösen emlékezetes volt József Attila költészetéből összeállított műsora (Zsigmond Emőke közreműködésével). Több évtizedes előadóművészi szerepléséért, a közművelődésben 30 éven át nyújtott kiemelkedő munkájáért Vác Város Kultúrájáért kitüntetésben részesült (2002). A váci Vox Humána Énekkarban 1962- től 2013-ig, tehát 50 éven át énekelt, és vezette a kórus krónikáját. Nyáron a Váci Világi Vigalmon a Vidám költészet című összeállításban, melyet bátyja, Péter Péter szerkesztett, még szerepelt. De látszott rajta, hogy betegségével küszköd. Mégis megdöbbentett mindenkit, akik szerettük, hogy Péter Pál nincs többé. Kedvenc költője írta az alábbi sorokat: Éltem - és ebbe más is belehalt már. Kész a leltár című vers utolsó sora - egy életút néhány mondatban. (Székelyhidi Ferenc - fotó: Cservenák Péter) PÉTER PÉTER IN MEMORIAM PÉTER PÁL Egy út szürke szalagja fut a talpad alatt, s valahol távolban ezüst ködbe vész, valahol megszakad a csillagporos térben, ahol a semmi vár vagy új dimenziók. Ballagsz. Magával vonszol a végtelen idő. Vajon mit rejt a ködlő messziség? Béke, nyugalom, csend fogad, fényszilánkok vagy sötét ragyogás, egy teljesebb lét, vagy nirvána, nihil? Lassan elfogy a lepergő idő, rostjaidban lappangó félelem matat az ismeretlen markol és szorít, az örök végtelen hív, ahol már várnak rád régvolt őseid. Talán még megállsz egy percre a lét és nemlét határán, és még egyszer visszatekintesz, szemeden a búcsú fájdalma ég, s viszed magadban az elkészült számvetést. Homlokodon fénylik az enyészet csókja, sorsod által rád ütött pecsét. Hűvös szél hűti forró homlokod, kihűlt verítékcseppek a porban, s lassan rád dermed a végtelen magány Még mindig nagy idehaza a korrupció A Transparency International idén is elkészítette a világ egyik legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (Corruption Perceptions Index CPI), amelynek Magyarországra vonatkozó eredményeit 2013. decemberében mutatták be Budapesten. A vizsgált 177-ből 123 ország (vagyis a vizsgáltak 70 százaléka) 50 pontnál kevesebbet ért el a 0-tól (nagyon korruptnak érzékelt) 100-ig (nagyon tisztának érzékelt) terjedő skálán a 2013- as Korrupció Érzékelési Index rangsorban. Ez nagyon rossz eredmény mondta Huguette Labelle, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes mozgalom igazgatóságának elnöke a szervezet székhelyén, Berlinben. A Korrupció Érzékelési Index mellett a Transparency International más 2013-as felmérései is megerősítik, hogy a közszféra korrupciója a világ minden táján komoly problémát jelent. A politikai pártokat sok helyen korruptan finanszírozzák, ezért a pártok elkerülhetetlenül összefonódnak az átláthatatlan döntéseket hozó üzleti, befektetői körökkel. Akárcsak 2012-ben, Dánia és Új-Zéland holtversenyben állnak az élen, 91 ponttal. Őket követi Finnország és Svédország (89 pont), Norvégia pedig felzárkózott az ötödik helyre Szingapúr mellé (86 pont). Ezekben az országokban a közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A lista másik végén Afganisztán, Észak-Korea és Szomália továbbra is 8-8 ponttal zárják a rangsort. Magyarország 2013-ban 54 pontot ért el a CPI felmérésen, ezzel a vizsgált 177 ország közül a 47. helyet szerezte meg. Az Európai Unió 28 tagállamából Magyarország a 20. helyen végzett (tavaly 27 országból a 19. helyen volt). (munkatársunktól)

Váci Napló 7 DULÁTE karácsony: több támogatást ígért a városvezetés a vakoknak Nemrég tartotta szokásos karácsonyi ünnepségét a DULÁTE. A váci székhellyel három évtizede működő, vakokat és gyengénlátókat tömörítő szervezet évzáró rendezvényén Fördős Attila polgármester mondott köszöntőt, aki nagyobb mértékű önkormányzati támogatást ígért jövőre a váci látássérültek számára. A Dunakanyari Látássérültek Egyesületének karácsonyi ünnepségén Fördős Attila köszöntötte a megjelenteket. A város polgármestere elmondta: arra számítanak, hogy a kormány további pénzügyi segítséget nyújt a város számára, így lehetőség nyílik a fogyatékkal élők nagyobb mértékű támogatására - írja beszámolójában az estv.hu. - Városunk költségvetése 2014 februárjától teljes mértékben konszolidálódik, Magyarország kormánya a fennálló adóságot rendezni fogja. Ezt követően újabb lehetőségek nyílnak egy támogatási rendszer kiépítésére. Ezúton is szeretném jelezni, hogy az elnök asszonnyal ezt követően márciusban szeretnék tárgyalni arról, hogy mi az, amit az önkormányzatunk a Vácon élő látássérülteknek tud adni - mondta a városvezető. A továbbiakban a DULÁTE elnöke köszönte meg az önkormányzat által eddig nyújtott segítséget. Dr. Misik Anikó kiemelte: a szervezet 1978-as megalakulását követően a különféle támogatások mellett irodát kaptak a várostól, azonban sajnálattal vették tudomásul, hogy az elmúlt időszakban a hitelek miatt nem tudta a város vezetése pénzzel segíteni a civil szervezeteket. A köszönő oklevél átadását követően Kovács Ágnes városi képviselő szólalt fel, aki példaértékűnek nevezte azt a magatartást, ahogyan a gyengénlátók és a vakok viszonyulnak a világhoz. - Azt hiszem, a legnagyobb tetteket, a legnagyobb cselekedetet önök tudják az életük folyamán végrehajtani. Tisztelettel és alázattal állok itt önök előtt, mert mi, egészséges emberek sokszor panaszkodunk, önöknek viszont sokkal nehezebb az életük és példát tudnak mutatni nekünk, látóknak - mondta. A továbbiakban a Karolina katolikus iskola énekkara karácsonyi és adventi énekekkel, míg a színjátszó kör hasonló témájú előadással kedveskedett a DULÁTE tagjainak. A művelődési központ kamaratermében zajló ünnep folytatásában Grubics Blanka szórakoztatta dalaival a megjelenteket. Fóton üzletet rabolt, keresik Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen. A bűnöző akár váci polgár is lehet, ezért kérik olvasóink segítségét is. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2013. december 29-én, 18 óra 45 perc körüli időben, a kezében késsel ment be egy fóti üzletbe, ahol az alkalmazottat megfenyegette és bevétel átadására kényszerítette. Az alkalmazott a fenyegetés hatására a kasszában lévő összeget átadta, majd a 30 év körüli, 160 centiméter magas, vékony testalkatú, kapucnis pulóvert viselő férfi a helyszínről elmenekült. A bűncselekményt elkövető személyről és az általa használt késről grafika készült. A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható személyt felismeri, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Dunakeszi Rendőrkapitányság a 06-27/341-055 telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámain. Sokat segíthet a váci vállalkozóknak az első Magyar Marketing Fesztivál Első alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Marketing Fesztivál. Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont. Időpont: 2014. január 30. Hagyományteremtő szándékkal idén először rendezik meg a Magyar Marketing Fesztivált, amelynek célja, hogy a várható marketingtrendek bemutatásával a marketing- és kommunikációs szakemberek megnyissák az üzleti évet. A szakmai rendezvényen 15 előadó az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselője beszél az idei évre javasolt marketingeszközökről, módszerekről, megoldásokról. Felmérésünk szerint a marketingtrendekről való tájékoztatás az egyik leginkább keresett szakmai téma a kis- és középvállalkozások döntéshozói között. Mivel az ilyen jellegű tájékoztatásra ez idáig még nem volt összefogott szakmai rendezvény, úgy gondoltuk, nemcsak ezt a piaci igényt elégítjük ki, hanem hagyományt is teremtünk mondta el Miklovicz Norbert, a konferenciát szervező Marketing112 kkv-marketingszakértője. Az első Magyar Marketing Fesztivált 2014. január 30-án rendezik meg a Lurdy Konferenciaközpontban, ahol kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat is egyéni és társasági kategóriában. Ezt a díjat annak a szakmai szakértőnek vagy döntéshozónak, illetve társaságnak ítélik oda, akik előző évi munkásságukkal sokat tettek a kkv-marketing-szakma fejlődéséért, megítéléséért, és hatással voltak a kkv-piac fejlődésére. A konferencia témái és előadói sokat segíthetnek a váci vállalkozóknak abban, mit és hogyan tegyenek annak érdekében, hogy cégük hosszútávon is sikeres és versenyképes legyen, sőt, is elindulhatnak a Magyar Marketing Fesztivál Díjért is. A szakmai esemény programja itt olvasható: www.marketingfesztival.hu További információk: Miklovicz Norbert főszervező Magyar Marketing Fesztivál e-mail: norbert@marketing112.hu

8 Váci Napló Ünnep, közösségi szolgálat, ajándék A Szociális Szolgáltatások Háza intézményének gyermekjóléti és családsegítő csoportjai, valamint a hajléktalan szálló munkatársai ezúton szeretnék köszönetüket kifejezni azok felé, akik a karácsonyi ünnepkör alatt adományaikkal, felajánlásaikkal, szolgálatukkal segítették szebbé tenni az általunk gondozott családok ünnepét. Az lentebb felsorolt intézmények, alapítványok, magánszemélyek általi felajánlások tették lehetővé, hogy ez alkalomból 276 családot tudtunk megajándékozni, zenei élménnyel, játékkal, élelemmel, ruhával. Segítségüket gondozott családjaink Az előfelvételis század lazulásra sorakozott Huszonhét évvel ezelőtt, egy augusztusi reggelen akkor úgy gondoltam szörnyű napra ébredtem. Főiskolára felvett, inkább szabadságra vágyó fiatalemberként sorkatonai behívónak kellett eleget tennem, és Vácról előbb Pestre, a Népstadionhoz bumliznom, aztán onnan már egy mindenfelől összeverődött, hasonszőrű társaság tagjaként Szegedre utaznom mi tagadás, marhavagonnak éreztem a nekünk rendelt vonatkocsit. A napfény városában (bár akkor mi többnyire még halvány pislákolást sem láttunk az alagút végén) a vasútállomástól egyből a kieső Hattyas sor felé tereltek bennünket feljebbvalóink, a kaszárnya bejáratánál pedig máris angyalbőrbe vedlettünk szinte mindannyiunkon lötyögött, szorított, irritált valami az ancúg. Aztán valahogy csak hozzászoktunk a parancsszavakon alapuló új életünkhöz, bár a társ szó elvi összetételétől megszólításként (értsd: elvtárs) a legtöbbünknek mindvégig felállt a szőr a hátunkon, amit többé-kevésbé ki is fejeztünk a szocializmus dicsőségéről szóló fejtágításokon például rendre péppé kérdeztük az előadókat, úgyhogy lassacskán inkább ők tértek ki a hitükből. De katonáskodásunk politikai vetülete csupán halvány árnyékot vetett bakalétünkre, nemigen törődtünk vele, inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy valahogy kihúzzuk azt a tizenegy hónapot, egymást segítve a minket úgymond előfelvételis senkiházikként lépten-nyomon megalázó tisztesekkel szemben. Igazi bajtársiasság volt ez (nem is tudom, értelmezhető-e még ez a kifejezés manapság), ami fegyelemsértésekből adódóan az egymásért kiálló "hősies" felelősség(át)vállalásokban ugyanúgy megnyilvánult, mint a hétköznapi feladatok során, a reggeli stokizásoktól (a ruházat élre hajtogatása) az önkéntes mosogatásokon át a málhazsák összepakolásáig egy-egy nagyrovancs (ezred szintű felszerelésszemle) alkalmával. Hú, mennyit meneteltünk Szeged utcáin a lőtér felé állásépítő alakulat tagjaiként, hányszor áztunk-fáztunk, vagy épp izzadtunk kisebb-nagyobb létszámban a Bakonyban vagy épp Sándorfalván lövészárkokat ásva, fedezékeket tákolva a hadgyakorlatokhoz, őrködve, nehogy meglepjen minket kitalált imperialista mumusunk, nevében ezúton is nagyon köszönjük! A Rotary Klub helyi szervezete az elmúlt évekhez hasonlóan 27 tartós élelmiszer csomagot ajánlott fel egyedül élő, idős emberek részére, melyet a családsegítő szolgálat munkatársai juttattak el gondozottjaik részére. A gyermekjóléti szolgálat által gondozott 80 gyermeket és hozzátartozóikat a december 19-én tartott karácsonyi ünnepség keretében tudtuk megajándékozni. Először fényképek vetítésével felidéztük a gyerekklub emlékezetes pillanatait, melyet nagy derültség kísért, majd meghallgattuk a Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézménye tanulóinak - Váczi Kristóf zongora, Mészáros Eszter ének, Nyitrai Péter basszusgitár, Lukács Péter dob - a közösségi szolgálat keretében felajánlott koncertjét. A Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz akciójának gyűjtéséből származó 120 ajándékcsomagot, magánemberek felajánlásait tudtuk így közvetíteni az általunk gondozott gyermekek és családjaik részére. Az ünnepségünk méltó helyszínét a deákvári katolikus közösség biztosította, tágas, jó akusztikájú közösségi termével, ahol a gyermekeket kísérő családtagok is kényelmesen elfértek. Tizenhét családot közvetítettünk a Szent Anna Karitász karácsonyi, tartós élelmiszert adományozó akciójára. A KDNP helyi szervezete 55 csomag tartós élelmiszert juttatott el hozzánk. Az Infopress Group Hungary váci cége 50 nagy értékű, tartós élelmiszercsomagot, nyomdaipari termékeket (kifestők, ifjúsági magazin), tisztálkodási szereket, színes ceruzákat adományozott, melyet a gondozott családok és a hajléktalan szálló lakói kaptak meg. (Klinger Mária) az olasz, közelebbről mantovai gépesített gyalogdandár. Akkoriban valahogy nagyon lassan múlt az idő (azóta mintha felgyorsult volna), de 26 évvel ezelőtt egyszer csak elérkezett leszerelésünk várva várt napja, s akkor szinte eldobtuk a felszereléseinket, a géppisztolyoktól kezdve a bakancsokon át a rohamsisakokig, bár ezt-azt mindannyian elcsakliztunk szuvenírként. A közös "élményeket" pedig olyannyira a szívünkbe zártuk, hogy azóta a közülünk legmagasabb rangra emelkedett Dembinszky (ez enyhe névferdítés, a személyiségi jogok okán) "kapitányunknak" köszönhetően minimum ötévenként rendre "felsorakozunk" egy-egy jubileumi találkozóra. Legutóbb a múlt év legvégére szólt a verbuválás a szabadulás 25 éves évfordulója kapcsán egy pesti vendéglátóhelyre. (Hozzáteszem: annak idején billegett a léc, hogy időn túl hadrendben tartanak bennünket, mert odakint már forrongani kezdett a világ...) Ahogy a bázis felé tartottam a Nyugatitól, lépéseim ütemére egyszer csak elkezdtem dúdolni magamban az anno kedvencemmé vált menetdalt, hogy aszongya: Jártunk lenn a kéklő Tisza partján (én itt észrevétlenül mindig a Dunát énekeltem, hiszen ütemre ez is kijön)/hóvirágot szedtünk ketten ott/ezüst felhők mögé bújt a vén Hold/Százezernyi csillag ragyogott./ezüstös holdsugár/holdsugaras éjen át/jaj de fáj ó, jaj de fáj/a szívem egy kislány után (kétszer ismételve)/úgy szerettem volna átölelni/fülébe súgni azt, hogy szeretem/de ő elment, és itt hagyott engem/nem törődött többé már velem/ezüstös holdas éj/ Leszek-e még boldog én?/lesz-e még, ó lesz-e még/ez a kislány az enyém? (kétszer ismételve) Mire a nóta végére jutottam, már lent is voltam a söntésben, alakiasan bejelentkeztem, s fesztelenül bekapcsolódtam a végeláthatatlan nosztalgiázó sztorizásba. Ott volt szinte mindenki, akikkel annak idején fontosak voltunk egymásnak a közös nyűgben és annyian hátratoltuk, majd a helyére raktuk székeinket, s szedtük a sátorfánkat. Búcsúzásként pedig megállapodtunk, hogy legkésőbb öt év múlva, ha jön a "behívóparancs", újra találkozunk. (Ribáry Zoltán)

Váci Napló 9 Már negyedszer forrtak a borok az üstökben Vác főterén Idén már negyedik alkalommal gyűltek össze baráti társaságok, hogy megmérettessék magukat a Váci Curia Borház és az önkormányzat által szervezett Váci Forraltborfőző versenyen. A december 30-án, hétfőn tartott jó hangulatú eseményen 25 csapat indult. Ebben az évben jótékonykodhattak is: aki kóstolt, adománynyal járult hozzá a nemes célhoz, a Pivár Ignác Általános Iskola és Speciális Szakiskola támogatásához. - A váci versenyzők mellett Léváról, Berkenyéről, Nógrádból, Kosdról és a környező településekről is voltak csapatok mondta el lapunknak a Víg Gyuláné, a Váci Curia Borház tulajdonosa. A zsűri I, II, III. díjat, a váci Remete Pince és a Váci Curia Borház által felajánlott két különdíjat adott ki. Az első helyezett a DKC lett, egy fiatal baráti társaság, akik még sohasem indultak a versenyen. A második helyen a váci Pivár Ignác iskola végzett, míg a harmadik a Delírium Tramens csapat lett, akik minden évben részt vesznek a megmérettetésen. A két különdíjas a Pikáns sokk és a Borral oltók lett. - Most felkértük a csapatokat, hogy kóstoltassák a közönséggel a borokat, ezért adományokat gyűjtöttek. A gyűjtésből több mint 180 ezer forint gyűlt össze, amelyet a Pivár Ignác iskola szociálisan rászoruló diákjainak támogatására adtunk át mondta Víg Gyuláné. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a kezdeti idők versenyeihez képest nagyon jó forralt borok készültek, így ismét nehéz volt a zsűri helyzete. - Tulajdonképpen nagyon nehéz volt a zsűrinek sorrendet felállítani, ugyanis két féle ízlés szerint kellett volna díjakat adni. Aki az édeset szereti, annak az édes forralt borok tetszettek jobban, akik a szárazabbat, azok az édeset nem értékelték annyira. Ebben az évben elsősorban női zsűri értékelt Fónagy István vezetésével. A zsűri tagja volt a Lorántffy Zsuzsanna Borrend egy díszruhás tagja is, ennek a tagja vagyok én is. A versenyen már a helyi pártok is részt vettek, de képviseltette magát a Váci Kajak-Kenu Baráti Kör is és jelen volt Wichmann Tamás, Magyarország egykori legnépszerűbb sportolója, ő volt a zsűri tiszteletbeli elnöke. Víg Gyuláné szerint a jó forraltbor titka az - de ezt már tőlük, a jurtából mindenki tudja -, hogy jó borból lehet csak jót csinálni és a sok féle ízesítés összhangja is nagyon fontos. - Forrni nem szabad a bornak, mert akkor nem marad alkoholtartalma, pedig az teszi izgalmassá, emeli ki az aromákat mondta végezetül. (Furucz Anita, fotók: SomaFotó)

10 Váci Napló Szimfonikusok újévi koncertje: hangjegykoktél a közönségnek Hangulatos hétfőt, kellemes keddet, szerencsés szerdát, csodálatos csütörtököt, pompás pénteket, szenvedélyes szombatot és varázslatos vasárnapot kívánunk önöknek az új esztendő elkövetkezendő napjaira bódító hangjegykoktélunkkal! Így hangzott a köszöntő a Váci Szimfonikus Zenekar hagyományos újévi koncertjén a Madách Imre Művelődési Központ nagyszínpadán. S valóban, az est programjában megjelent a fergeteges hangulat megteremtéséhez szükséges valamennyi zenei összetevő. Január 2-án és 3-án közel ezer nézőt bűvölt el Strauss zenéje, tüzelt jókedvre Huszka Jenő, Lehár Ferenc, Jakobi Viktor és Márkus Alfréd számos operettmelódiája, és ragadott magával a modern hangzásvilágú Chicago, West Side Story dallama, de felcsendültek Verdi Rigolettójának népszerű áriái, az Elisabeth című musical közismert betétdala, s végül a Time to Say Goodbye búcsúduettje. Mindezeket a Fővárosi Operettszínház primadonnája, Bordás Barbara és bonvivánja, Boncsér Gergely valamint a HungarOperett művészei, Kollár Péter Erik, Pohly Boglárka, Eszlári Judit és a társulat táncosai adták elő. A parádés produkciókat színesítő szállongó tollak és csodálatosan csillogó flitterek a hangjegyek szárnyán életre kelve ragyogták be az estét, hol igazi revühangulatot varázsolva, hol pedig a legmélyebb érzéseket megidézve indították méltóképpen az új évet. Az est ragyogó bizonyítéka volt az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Váci Szimfonikus Zenekar és vezető karmestere, Farkas Pál kiemelkedő szakmai-művészi munkájának. Külön öröm, hogy a társulat otthonában, Vácott nyitotta meg újévi koncertjeinek sorát, amit még januárban közel 30 különböző programú hangverseny követ az ország más-más településein, sőt határainkon túl, ezáltal is öregbítve Vác városának hírnevét, bizonyítván a város kulturális sokszínűségét. A művészeknek az a feladata, hogy ellenszert találjanak a létezés értelmetlenségére. (Ízek, imák, szerelmek) Tisztelt Váci Szimfonikus Zenekar, Tisztelt Karmester Úr, hálásan köszönjük, hogy ezt az ellenszert belekeverték ama bűvös hangjegykoktélba, mellyel az elragadtatott közönség koccinthatott az Önök és mindannyiunk egészségére az új esztendő hajnalán! (Szabó Mónika) Olvasói levél Figyelem: így lophatnak el tőlünk pénzt a nyílt utcán Az utóbbi időben egyre gyakrabban hívja fel a rendőrség az emberek figyelmét arra, hogy hogyan próbálnak kicsalni, vagy ellopni pénzt emberektől, akár a nyílt utcán is. Még decemberben érkezett szerkesztőségünkhöz egy levél, amely ilyen esetet taglal. Édesanyámat december 13-án délelőtt a deákvári posta előtt megpróbálta kirabolni két, magát erdélyi románnak valló "nő". Messziről futottak utána kiabálva, egy csipkés női alsót próbáltak meg rátukmálni, de valami nagyon erőszakosan. Anyukám kicsi is, beteg is, kissé bepánikolt, amikor ez a két alak körbevette. Hiába mondta egyre hangosabban, hogy hagyják őt békén, neki nem kell a felajánlott termék! Már a szatyrába, kosarába próbálták belenyomkodni. Azzal a magyarázattal, hogy szükségük van 5 forintra, mert a határon csak azt fogadják el. Anyu, hogy lerázza őket, sajnos elkövette azt a hibát, hogy elővette a pénztárcáját. Mivel előtte a postán volt, ezért behajtogatva ott feküdtek a papírpénzek, amit ezek a hiénák azonnal kiszúrtak. Mindkettőnek egy kockás sál volt a kezére tekerve, gondolom, így nem látszódik, hova nyúlkálnak be. Megragadta egyikük a behajtogatott pénzköteget és elkezdte kifelé húzni. Anyu ráütött a kezére, de sajnos az egyik 10 ezresnek így is egyharmada leszakadt, nem is lett meg! Egy bácsi, aki a posta előtt várakozott, kiszúrta az incidenst, átfutott és elzavarta ezt a két rablót! Rögtön az eset után elmentem, körbejártam a boltokat. Sajnos kiderült, nem egyedi az eset! Kimondottan nyugdíjasokra specializálódott a két "hölgyemény"! Elég jól ismerik őket a környéken! Egy megkérdezettől azt az infót kaptam, hogy távolról sem románok, főleg nem erdélyiek. Többet nem kérdeztem. Így gondoltam én is! Többször is találkoztam már eme emberfaj erőszakos, durva modorával, de legalább a szűkebb környezetünkben éljünk biztonságban. Sajnos arra nem tudtam rávenni Anyut, hogy feljelentést tegyen, mert fél. Fél attól, hogy megtalálják és megbosszúlják! Gondolom, ezzel nem csak ő van így! Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha az a bácsi nincs a közelben, vagy nem megy oda?! Valószínűleg nem úszta volna meg egy fél 10 ezres elvesztésével. Ezúton is szeretném megköszönni a bácsinak, hogy volt bátorsága odamenni és elzavarni ezt a két bűnözőt, mielőtt nagyobb baj nem történt! Köszönöm, hogy megírják, úgy gondolom, elég sok nyugdíjas olvasója van a Váci Naplónak, valamint szájról-szájra is terjedni fog a hír! Talán sikerül őket elzavarni a környékről! Köszönöm, hogy megírhattam! (név és cím a szerkesztőségben)

Váci Napló 11 Ételt osztottak a váci hitesek: Csepp nélkül nincs tenger Kora délelőtt, szombaton köd szitál a hidegben szürke fátylat borítva a márványtérre. Már csak egy bezárt fabódé emlékeztet az izgatott karácsonyi, majd a szilveszteri hangulatra, az ünneplésből szigorú téli valóságra ébredtek az emberek. Fakó arccal sietnek át a téren ki a buszhoz, ki vásárolni. A bódé mellett vidám kis csapat verődik össze, sátrat állítanak, pakolnak, fél óra és kezdődik az ételosztás. Láthatósági mellényükön és a sátor oldalán a felirat: Váci Hit Gyülekezete. a frissen főtt leves finom illata. Megindulnak a várakozók, akiket úgy kell invitálni, hogy üljenek asztalhoz, ne állva egyék az ételt. Aki akar, forró teát is kaphat. - Az utcán kezdtem ötéves koromban az életemet a cigány emberek között meséli Gyuri. Anyám kidobott, de elhatároztam, hogy nem ez lesz az én sorsom. Erőszakos, bűnös emberként éltem, loptam. A váci gyülekezet egyik tagja évekig imádkozott értem, miközben végig ellenségesen vi- Bosnyák-magyar projektmunka fókuszában a helyi termékek A külügyminisztérium támogatásával a váci székhelyű Magosfa Alapítvány és a tuzlai CEE (Centar za Ekologiju i Energiju) civil szervezet egy közel fél éves közös projektmunka végéhez ért, aminek célja a helyi termékek népszerűségének növelése Bosznia- Hercegovinában. A tudatos, fenntartható fogyasztás térhódításának meggyorsítása és megkönnyítése érdekében három terület működött együtt: civil szerveze- száért előadójától), a Magosfa Alapítvány helyi termékes kezdeményezéseinek múltjáról. Majd a látottak-hallottak élményeivel megtámogatva műhelymunkán dolgoztak azon, hogy milyen konkrét lépéseket lehetne tenni a résztvevők saját lakókörnyezetében a helyi termékekkel kapcsolatos együttműködések érdekében. Mit tud tenni egy iskola, egy civil szervezet, a helyi termelő és hogyan tud segíteni esetleg a helyi önkormányzat? A tanulmányút és a műhelymunka a tapasztaltak sze- Idén először vagyunk a téren, de most nem a Váci Közéleti Egyesület, hanem a Váci Hit Gyülekezetének egyik tagja szervezte és finanszírozta az ételosztást, a gyülekezet önkéntesei pedig segítenek az osztásban. 2008 óta a tél kezdetétől a tavasz beköszöntéséig minden szombaton meleg ételt, forró teát osztottunk a rászorulóknak. A finanszírozás részben pályázati pénzekből, részben önkéntes adományokból történt. Tavaly már nem volt lehetőség pályázati pénzhez jutni, reméljük, idén megfordul a helyzet. Tavasszal egy nagyobb akciót tervezünk ruhaosztással - mondja Kormos Attila, a VKE karitatív szolgálatának vezetője. Az ételre várakozók szótlanul nézik a készülődést. Tíz órára fut be Gyuri autója a térre. Hosszú asztalt, padokat hozott, hogy leülhessenek az emberek, s persze hatalmas piros fazékban 120 liter gulyáslevest, amit maga főzött meg jó sűrűre, nem sajnálta a belevalókat. Kenyeret is hozott bőségesen. Ahogy leveszik a fedőt a fazékról, kiárad szonyultam hozzá. 2006-ban volt egy balesetem, amiből csodával határos módon menekültem meg. Akkor nagyon elgondolkodtam a sorsomon. Két éve ez az ember elhívott egy gyógyító összejövetelre. Úgy éreztem, hogy már nem utasíthatom vissza, így elmentem az istentiszteletre, ahol befogadtam Jézus Krisztust a szívembe. Azóta más ember vagyok. Az ige mindenkit megváltoztat, én is változom. Most már úgy adok, hogy nem kérem vissza. A bensőm indított rá, hogy tegyek valamit az elesett emberekért. Délre jár az idő, közel negyvenen laktak jól és melegedtek át. Itt az idő összepakolni. A megmaradt 200 adag ételt a hajléktalan szállóra viszik. Pillanatok alatt szétszedjük a sátrat, Gyuri viszi a padokat, az asztalt. Ahogy átvágok a téren, még fülembe csengenek a szavai: Igaz, hogy ez csak egy csepp a tengerben, de csepp nélkül nincs tenger. Jó az Úr, nekem is Ő ad, én is adok abból, amit Tőle kapok. Az én lelkem ettől vidám (V. M.) tek, helyi termelők és iskolák, mert e három terület összefogása elősegíti a helyi termékek szélesebb körű elterjedését. A projekt keretében került sor egy magyarországi tanulmányútra. A 12 fős boszniai csapat (helyi termelők, pedagógusok és civil szervezetek képviselői) eljött megnézni, hogy hol is tartunk mi ma Magyarországon a helyi termékek ügyében. Meglátogattak közösségi kerteket Budapesten, helyi termelőket a Börzsöny lejtőin és a Duna árterében; megnézték a fedett, évszázados hagyományokkal rendelkező Nagycsarnokot Budapesten, és egy fiatal, szabadtéri termelői piacot Nagymaroson, szemügyre vették egyiknek-másiknak a dizájn elemeit. Előadásokat hallgattak a helyi termékekre kidolgozott könnyített eljárásról (a szövetség az Élő Ti- rint ösztönzően hatott a csapatra, és reményeink szerint minél több ötletet, eltervezett megoldási javaslatot meg fognak tudni valósítani Bosznia- Hercegovinában. A fényképekkel illusztrált összefoglaló a Magosfa Alapítvány honlapján megtekinthető.

12 Váci Napló Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt "volt Laktanya" kivett beépítetlen megnevezésű területet 26 ha 4705 m 2 (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti "volt Karacs Kollégium" 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 3 db - 5189/14,15,16 hrsz-ú - 1000 m 2 /telek nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlanokat - külön-külön (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú - 1000 m 2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú összesen 2406 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csuka telep 402/57 hrsz-ú 4277 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 2. 5404/1 hrsz-ú, 3103 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 4. 5404/2 hrsz-ú, 2719 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Damjanich utcában lévő 4426/8 hrsz-ú 1263 m 2 nagyságú kivett beépítetlen megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Toperini park Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú 1 ha 2955 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú 1218 m 2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Törökhegy Szablya utca és Tábor köz sarkán, 6161 hrsz-ú, 755 m 2 kivett udvar és gazd. épület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz - 5999/2 hrsz-ú, 753 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz - 6023 hrsz-ú, 750 m 2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m 2-598 m 2 nagyságú, tóparti (2 db) közművesített telkeket (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Mária utcában lévő 3590 hrsz-ú 508 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű, belterületi ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db - 4762/36,37,38,39 hrsz-ú - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat (jelentkezés sorrendjében) Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Széchenyi utca 8. szám alatti, "volt Bon-Bon", 30 m 2 alapterületű, nem a lakás célú helyiséget, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt pályáztatással) - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilont (külön-külön) - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt versenytárgyalás megtartásával) - Vác, Központi Piac területén, a főépületben a 3180/A/34 hrsz-ú, 18 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - szolgáltatás - iroda tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 31 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti "volt Copy Special", 44,5 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 14 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem-szolgáltatás tevékenység körre (jelentkezés sorrendjében) - dr. Csányi L. krt. 45. szám alatt "volt Baba bolt", 51,88 m 2 nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem- szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Zrínyi u. 9. szám alatti, 11 m 2 alapterületű nem lakás célú helyiséget, - iroda - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, 39 m 2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, -kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Szent István tér 4. szám alatti, 15 m 2 alapterületű, garázs-tároló helyiséget (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségeit, területeit -iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló - (jelentkezés sorrendjében) Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakások értékesítése: - Vác, Derecske dűlő 11. felújítást igénylő lakást, jelen állapotban - 94 m 2 alapterületű - (jelentkezés sorrendjében); - Vác, Mária u. 7. fsz. 1.,2.,3.,5. szám alatti lakásingatlanokat (4 db egyben) (jelentkezés sorrendjében) Lakások bérbeadásra: Szociális alapon: - Vác, Budapesti főút 9. fsz. 5. 1 szoba Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103

Váci Napló 13 Feith Tímea Viktória, a váci kézilabdázók hűséges krónikása Ha valaki, akkor Feith Tímea Viktória igazán ismeri a váci kézilabdázók mindennapjait, és igaz ez a Nemzet Sportvárosának egyaránt élvonalban szereplő női, illetve férfi csapatára is, hiszen nevezett ifjú hölgy mindkét szakosztálynál dolgozott, mi több, jelenleg az NB I-ben újoncnak számító férfi csapat mellett a most futó bajnoki szezonban műsorközlőjegyzőkönyvezető feladatokat lát el. Ám, hogy Feith Tímea Viktória történetének fonalát tovább bogozgassuk, a kézilabdázással játékosként korán felhagyó hölgy tavaly nyáron Sikerek és kudarcok - Egy szezon a Váci NKSE csapatával címmel könyvet írt a város női sikercsapatáról. Ezzel kapcsolatos motivációjáról, jelenlegi munkájáról, valamint pályafutásáról lelkesen és készségesen mesélt a sport-szelet.hu oldalnak. A cikket némileg rövidítve adjuk közre. - Honnan ered a kézilabda iránti rajongása? - Öt évet futballoztam, ugyanennyi időt kosárlabdáztam, négyet pedig kézilabdáztam. Ahhoz, hogy ezeket a sportágakat egyáltalán kipróbálhassam, rengeteg segítséget kaptam az édesapámtól, amiért nagyon hálás vagyok neki. 2006. augusztus 31-én lettem igazolt játékosa a Váci NKSE-nek, a teljesítményemmel igyekeztem hozzátenni a csapat eredményeihez, balkezesként a jobbszélső posztján voltam leginkább bevethető. Számos szép eredményt értünk el az NB I-es serdülő és ifjúsági bajnokságban, illetve a különböző kupákban. Örömmel gondolok vissza erre az időszakra, amelynek a továbbtanulás miatt 2010. december 1-jén lett vége. - Mikor került először kapcsolatba a váci kézilabdázókkal? - A kézilabdával először 2004-ben kerültem kapcsolatba, ekkor csatlakoztam a Red-Blue Panthers nevű szurkolói csoporthoz, amely valósággal él-hal a váci egyesületért. Ekkor még csak mindössze 12 éves voltam, édesapámmal kilátogattunk egy női mérkőzésre, ami egy pillanat alatt magával ragadott, a játék dinamikája, a találkozó légköre, atmoszférája és a csapat egyaránt nagy hatást gyakorolt rám. Már akkor éreztem, hogy nekem itt a helyem, és ez tesz boldoggá. A legtöbb igazi és közeli barátom, csapattársak, szurkolók, mind-mind ide kötnek engem, úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy ők a második családom. - A bemondó-jegyzőkönyvvezetői munkát mióta csinálja, és izgul-e a meccsek előtt, egyáltalán mennyire sikerült megszoknia, hogy hétről hétre több száz ember előtt kell szerepelnie? - A 2011/2012-es bajnokság előtt felkérést kaptam a bemondói posztra, a Váci NKSE és a Váci KSE klubtól is. Ennek nagyon örültem, hisz teljesült, amit akartam, hogy bár nem játékosként, de az egyesület mellett maradjak és tovább segítsem őket, amiben tudom. A jegyzőkönyvvezetői munkát pedig már rutineljárásnak tekintem, hiszen több ezret írtam már minden korosztályban, férfiaknál és nőknél egyaránt. Az első találkozón, ahol be kellett mondanom, bevallom őszintén nagyon izgultam, remegett a hangom, a kezem. Kíváncsi voltam, milyen lesz az első. Jól sikerült, többen is megdicsértek, ami, mondanom sem kell, nagyon jólesett. - Kik a kedvenc külföldi, illetve magyar játékosai? - Női vonalon nézve, egyértelműen megvan a kedvenc külföldi és magyar játékosom. Az előbbit, éppen a 2012-es évben a világ legjobb kézilabdázójának választották, a Hypo Niederrösterreich brazil jobbszélsője, Alexandra do Nascimento. A hazaiak közül pedig a Váci NKSE húsz éves, válogatott balátlövője, Klivinyi Kinga, akit a példaképemnek tartok a játéka és a mentalitása miatt is. Nálam ő testesíti meg az igazi sportember fogalmát. - Mikor és miért igazolt át a női csapattól a férfiakhoz? - Ugyanazon évben kerültem külső poszton mindkét egyesülethez, a játékos múltam, a szurkolás, a barátaim által jobban kötődöm a női csapathoz, de a bemondói munkát a 2011/2012-es szezonban mindkét klubnál elláttam. Ez a mostani idényben megváltozott, a lányoknál már nem én töltöm be ezt a feladatkört, viszont a fiúknál még mindig én vagyok a poszt tulajdonosa. Ők a lányokhoz hasonlóan NB I-esek lettek, remek közösséget alkotnak, úgyhogy nagyon élvezem ezt a munkát és remélem, még sokáig számítanak rám. Ezen kívül a meccsekről szóló tudósításokat, interjúkat a női és férfi szakosztálynak egyaránt én írom, melyeken keresztül igyekszem bemutatni, érzékeltetni a mecscsekre jellemző légkört, hangulatot. - A közelmúltban egy könyv megírására adta a fejét. Mi volt az apropója, a kiinduló ötlete annak, hogy egy ilyen merész feladatba belevágjon? - Minden egyes hazai és idegenbeli mérkőzésről, amelyen részt vettem, írtam egy-egy hosszabb, átélős-érzelmes beszámolót, amiből az is pontosan megtudhatja, hogy mi, hogyan történt, aki esetleg nem látta, aki pedig ott volt, az visszaemlékezethetett, hogy kik játszottak jól, vagy kevésbé jól, mik voltak a sorsdöntő momentumok az adott összecsapáson. A következő lépés, ami megfordult a fejemben, az a játékosok interjúztatása volt, hogy legyen mindig egy-egy megszólaló, akik a pályán belülről értékelik a saját és a csapatuk teljesítményét. Rengeteg találkozót néztem meg, ezáltal rengeteg anyag adott volt, és állt a rendelkezésemre. Ezek hatására jött az ötlet, hogy megvalósítom, legyen a Váci NKSEnek egy olyan könyve, amelyben legjobb tudásom szerint összefoglalom egy szezon történéseit. - Milyen volt a könyvének a fogadtatása a csapatnál? - Azt azért tudni kell, hogy ez egy magánkiadásban megjelent könyv, amely limitált példányszámban, elsősorban a csapat tagjai és a szurkolók részére készült. Elmondhatom, hogy nagyon boldogan fogadták, mind a játékosok, mind a vezetőség, és a szurkolók egyaránt. A megjelenést követően pár nappal vittem be az együtteshez, ahol a két interjúalany, Klivinyi Kinga és Barján Bianka dedikálták velem együtt. - Mire számít az idei szezonban a váci női és férfi csapattól a bajnokságban? - Az idei szezon célkitűzése a Váci KSE-nél elsősorban az NB I-ben való bennmaradás, hiszen első bajnokságunkat töltjük a legnagyobbak között, és jó játékosállománnyal, edzővel, szakmai stábbal ez elérhető. Sőt, számos bravúr fűződik már a fiúk nevéhez, így azt hiszem, látótávolságba kerülhet a 8-9. hely megszerzése is. A hölgyeket illetően a Váci NKSE történetének egyik legerősebb keretével vágott neki az idénynek, így az elvárás a felsőházba kerülés, az 1-4. hely valamelyikének megszerzése, ami abszolút reális cél lehet. - Melyek a közeljövőbeli tervei a sportot illetően? - Az Eszterházy Károly Főiskolán tanulok sportszervező szakon, így egyértelmű, hogy a sport, és ezen belül a kézilabda mellett szeretnék maradni a továbbiakban is. (forrás: sportszelet.hu - Kovács Krisztián, fotó: Fehér András)

14 Váci Napló TdM Utazási Iroda 2600 Vác, Görgey u. 4/b. Tel.: 27/319-381, fax: 27/319-379 Eng: U-000204 Új katalógus és kibővült kínálat a TdM-től Az ünnepek előtt mutatkozott be a TdM új, minden eddiginél gazdagabb kínálattal jelentkező 2014-es katalógusa. Az újdonságok között szerepel Kuba, Törökország, Korzika, Norvégia, az Alpok és Provence legjava, de ahogy már megszokhattuk tovább bővült az iroda olaszországi kínálata is. A programok immár a "Csizma Országának" minden tartományát felölelik. Az új ajánlatok között szerepel egy Puglia-i körutazás is, mely a korábbi nagy sikerre való tekintettel 2014-ben a Tremiti szigetekre is elkalauzolja a látogatókat. Az 52 szervezett olaszországi körutazás között újdonságként mutatkozik be a Macerata-i operafesztivál, egy ínyenceknek szóló toszkán utazás, de a meseszép Ponza szigetére is ellátogathatunk az új Római Vakáció keretén belül. A rendkívüli előfoglalási akció január 31-ig érvényes, így az Utazni vágyók még csemegézhetnek a kedvező ajánlatú utazásokból. A lassan 2 éve nagy sikerrel indult rendkívüli előfoglalási akció minden várakozást felülmúlt a múlt év során. A korlátozott számban rendelkezésre álló helyek 25%-os kedvezménnyel vehetők igénybe. Bevezetésre került továbbá a körutazások alkalmával az audioguide-ok használata is, mely jelentősen segíti a nagyvárosi környezetben történő szervezett programok lebonyolítását és a városnézések élményét nagy mértékben növeli. Akár 25% előfoglalási kedvezmény január 31-ig! Aktuális ajánlatainkból Karneváli ajánlataink: Non-stop Velencei karnevál 16.500 Velencei karnevál és Trieszt 29.900 Velencei karnevál+burano-murano 35.900 Karnevál Toszkánában+Firenze 52.500 Karnevál Velencében+Garda tó 55.500 Karnevál Nizzaban és Mentonban 78.500 Márciusi ajánlataink: Krakkó-Wieliczka-Zakopane 30.900 Hallstatt-Salzburg-Steyr 38.500 Velence-Burano-Padova 39.900 Prága-Telc-Kutna Hora 42.900 Szlovéniai barangolások 42.900 Firenze-Prato-Vinci-Pistoia 52.900 Velence-Róma-Orvietó-Firenze 77.900 Párizs-Loire völgyi kastélyok 98.900 Részletek és további ajánlatok: www.tdmtravel.hu www.facebook.com/tdmtravelclub Eusébió, a Benfica és a váciak kupameccse Vasárnap hajnalban, 3 óra 30-kor, 71 éves korában elhunyt a portugál futball legnagyobb egyénisége, a Fekete Gyémánt vagy Fekete Párduc néven becézett csatár, Eusébio da Silva Ferreira. A Mozambikban született játékos részt vett az 1966-os világbajnokságon, ahol bronzérmet nyert, és a torna gólkirálya lett. A Benfica együttesében első edzője a magyar Guttmann Béla volt. Kevesen tudják, hogy Eusébió kapcsolatba került a váci futballal is. A váci bajnokcsapat technikai igazgatójának, László Attilának személyes emlékei is vannak Eusébioról. - Minden idők 10 legnagyobb futballsztárja között van Eusébio kezdte László Attila. Ragyogó futballista volt, és emberileg is rendkívül kulturált és intelligens. Aranylabdásként, aranycipősként, BEK-győztes játékosként is a földön maradt, akivel élmény volt már beszélgetni is, hiszen nagyon jó társaságot jelentett, bárhol is voltunk. Az László Attila és Eusébió kézfogása. A kinti meccs alkalmával együtt vacsoráztak egyik legnagyobb sportbarátom volt, akit több mint húsz éve ismertem. Először Portugáliában találkoztunk, amikor a váciakat összesorsolták a nemzetközi kupában a portugál csapattal, s mi a Benficát térképeztük fel; pillanatok alatt összebarátkoztunk, hiszen ekkor rögtön meghívott vacsorázni, aztán amikor a Vác FC Samsung - Benfica kupamérkőzésre került sor 1992. november 4-én Újpesten, már ismerősként köszönthettük egymást. Legutóbb éppen tíz évvel ezelőtt, Fehér Miklós temetésén találkoztam vele. Sajnos a búcsúztatására nem tudtam elmenni, mert azt a halála után egy nappal megtartották. Pótolhatatlan veszteség érte az egész futballvilágot, halála engem is nagyon megrázott - mondta a váci szakember. Eusébióval együtt lassan eltávozik a futball összes nagy öregje, akikre az idősebb korosztály még emlékezik. Az idő gyorsan elszáll, de a foci örök marad. Egy olyan játék, ahol vannak győztesek és vesztesek, holnap mégis kifutnak a csapatok a pályára. Mert a labda kerek - mondják. (F. B.)» Klimász János kőfaragó mester «Vác, Avar u. 16. Érdeklődni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:klimasz@vnet.hu, www.klimasz.hu

Váci Napló 15 Többször elment ugyan a kedve, mégis ifjúsági világbajnok lett Petró Ádám tavaly szeptemberben nagyszerű eredményt ért el a koppenhágai maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Az ifi K-1-esek 21,5 kilométeres versenytávján megvédte tavalyi világbajnoki címét. A Váci Hajó SE versenyzője olyan erős mezőnyben győzött, hogy a gyorsasági világbajnokság 1000 méteres egyes döntőjének 4 résztvevője is ott volt a 46 induló között. - Összességében milyen volt, hogyan sikerült a 2013- as éved? - Rengeteg mélypontom volt, többször el is bizonytalanodtam a folytatásban. Tavaszszal volt az első ilyen mélypont, amikor egy viszonylag jól sikerült alapozás után a vártnál sokkal lassabb voltam, majd nyáron éppen hogy kikerültem a kanadai világbajnokságra utazó csapatból, ezután törtem meg a legjobban, de egy hét pihenő után összeszedtem magam és szerencsére őszre meg is lett az eredménye. A Vác FC szervezte önkéntes véradás nagyon sikeresnek bizonyult Remzső Mónika, a Magyar Vöröskereszt képviselője szerint. Bár többen megjelentek, összesen 25-en adtak sikeresen vért. Legtöbben a felnőtt csapat labdarúgói, de a Vác VLSE U21-es csapatának néhány játékosa és váci civilek is köztük voltak. Az esemény a Vác FC a közösségért projekt második állomása volt. A résztvevők a Magyar Vöröskereszt ajándéka mellett csokit, üdítőt, nápolyit és ásványvizet is kaptak a szervezőktől. A Vác FC vezetősége és Vöröskereszt egyezménye szerint mintegy fél év múlva - Hogy indul az idei szezonod? Elkezdődött már a kajakosoknál az alapozás? - Lekopogom, eddig nagyon élvezem a téli alapozást, úgy érzem, tudtam fejlődni mind állóképességben, mind erőnlétben, de hátra van még két kőkemény hónap, amíg újra vízre tudunk szállni. Ez még rengeteg munkát jelent. - Mikor lesz az első komolyabb versenyed? - Az első fontos versenyem május közepe táján lesz, még pedig a maraton magyar bajnokság, amit nagyon várok, hiszen most már a felnőttek újabb hasonló eseményre lehet számítani a stadionban - között indulhatok. Ezt követik majd a válogatóversenyek, amelyeken feltétlenül részt veszek, bár komolyabb reményeket első éves U23-asként nem fűzök hozzájuk. - Mit vársz ettől az évtől? - Ez az év amolyan tanulóév lesz. Most lépek ki az ifjúsági korosztályból, így nagyon nehéz dolgom lesz. Vannak ugyan célkitűzéseim, de idén főként tapasztalatot nyerhetek a versenyeken. Ennek ellenére mindent megteszek, hogy megálljam a helyem. (munkatársunktól) Sikeres volt a focisták véradása Véradás. A labdarúgók voltak többségben, de néhány szurkoló is jelentkezett (fotó: Vác FC) tudtuk meg a Vác FC közleményéből.

január 10. január 11. január 12. január 13. január 14. január 15. január 16. január 17. 16 Váci Napló Névnapok Idõjárás NAPPAL: 2-7 o C ÉJSZAKA: -3-0 o C Melánia Ágota Ernő, Emesztina Veronika, Vera Bódog, Lóránt, Lóránd Gusztáv, Antal, Antónia Pénteken egy hidegfront éri el hazánkat, ezért véget érhet az enyhe idő. A front esőt is hoz magával, valamint szelet is. A hétvégére már pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, közelíteni fogja az ilyenkor szokásosat. Kedden, szerdán számíthatunk havazásra és havasesőre is. Csütörtöktől azonban esély van már napsütésre is. A nap vicce - Jó reggelt szomszéd! Milyen vörösek a szemei! - Jaj, ne is mondja, nem aludtam az éjjel egy percet sem. Valami szörnyen búgott a házban. Maga nem hallotta? - Én nem hallottam semmit, mert egész éjjel porszívóztam. Isten hozott: Botond lett az első újszülött 2014-ben Vácon Január 1-jén jött világra Vácon az első kisbaba. Az újszülött 8 óra 20 perckor látta meg a napvilágot, egy viszonylag könnyű szülést követően tájékoztatta ES tévét Fekete Zoltán,a Jávorszky Ödön Kórház szülészeti osztályának vezető főorvosa. Az első váci babának szülei a Botond nevet adták. - Botond 3530 gramm és 55 centiméter a hossza, és 34 centiméter a fejkerülete. Jól vannak mind a ketten, a mama és a baba is - mondta a főorvos január első napján az ES tévé híradójának. Egy környékbeli településre térhet haza hamarosan 2014 első váci babája, aki már a második gyermeke édesanyjának. Botond a kiírt időponthoz képest pár nappal korábban jött világra, valószínűleg a szokatlanul enyhe időnek köszönhetően. A szülészet vezető főorvosa elmondta: jelenleg 7 újszülöttnél tartanak az új évben, de az elmúlt évek statisztikáiból kiindulva idén Emlékeznek a málenkíj robot áldozataira Ebben az évben Kismaroson emlékeznek meg a málenkíj robot elhurcoltjaira, áldozataira. Január 12-én, vasárnap 11 órakor gyász és hálaadó szentmisét tart Beer Miklós megyéspüspök a település templomában. Áldást mond Csuka Tamás református püspök. A megemlékezésen köszöntőt és beszédet mond Harrach Péter országgyűlési képviselő és Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere. A szentmisét követően a Kossuth utcai emléktáblához mennek a jelenlévők, ahol elhelyezik koszorúikat. A rendezvény szervezői minden emlékezni vágyót várnak a megemlékezésre. (munkatársunktól) is megfelelő születésszámra számítanak. 2013-ban öszszesen 979 baba látta meg a napvilágot a váci kórházban tudta meg a híradó Fekete Zoltántól, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt év több szempontból is sok örömet tartogatott számukra. - A visszaköltözésünk nagyon nagy örömünk volt tavaly februárban, a másik nagy örömünk az elmúlt évben az, hogy decemberben végre megkaptunk egy négydimenziós ultrahang készüléket, amivel a legmagasabb igényeket kielégítő vizsgálatok is elvégezhetők a terhesek körében is, és a nőgyógyászati betegek körében is. A négydimenziós ultrahang óriási segítséget jelent a szakembereknek, hiszen használatával az apró fejlődési rendellenességek jóval korábban felismerhetőek a jó képminőségnek köszönhetően. (estv.hu) Markos Zoltán: Volt egyszer egy Mikroszkóp Színpad - Az utolsó kabaré regénye Ez a könyv a kabaréról szól. Az utolsó pesti kabaréról, a Mikroszkóp Színpadról, születésétől haláláig. Úgy is mondhatnánk, a Kádár-korszaktól az Orbán-korszakig. Negyvennégy év színháztörténete. Egyetlen kabaré sem élt kis hazánkban ilyen sokáig, csoda, hogy eddig is kihúzta. Három korszak, három igazgató: az alapító színházcsináló Komlós, az univerzális szaktekintély Marton, a Martonistálló feltalálója, és a kecskeméti táncos-komikus Sas. Külön fejezet a Mikroszkóp Színpad állócsillaga, Hofi Géza, és a róla elnevezett hofibolygó. Olvashatnak történetet a betiltott pápáról, mint színdarabról, a titkosszolgálati jelentéstől a bemutatóig, Grósz Károlyról és a nyugatnémet géppisztolyokról, soha nem hallott sztorik közvetlenül a szemtanútól. Ára: 3.490 Ft helyett, kedvezményesen 2.095 Ft

Váci Napló 17 Nyomdahiba miatt nem kap 28 milliót 80 ezer fontot, azaz 28 millió forintot nyert kaparós sorsjegyen egy 75 éves prosztatarákban szenvedő angol nyugdíjas, legalábbis ezt hitte, amíg egy nyomdahibára hivatkozva el nem utasították a nyeremény-igényét. Tom Gray a Daily Mail szerint nyugdíjas gázszerelő, akinél októberben prosztatarákot diagnosztizáltak. A nyereményt gyerekeire és unokáira szerette volna költeni, de amikor be szerette volna váltani a sorsjegyet, azt mondták, hogy csak 2 fontot, azaz 700 forintot nyert. A főnyereményhez az kellett volna, hogy a dobókockán ugyanannyi pötty legyen. Gray sorsjegyén mindkettőn négy volt, de a cég szerint ez csak nyomdahiba: az egyik ábrán az ötödik nem látszott. A 700 forintot egy másik rubrikában nyerte, ugyanazon a sorsjegyen. A sorsjegyet Gray lánya vette egy Tescóban a lakhelyük közelében. A nő igazságtalannak tartja a történteket: Az apám már eltervezte, hogy mi mindent venne a gyerekeknek a pénzből, ezért most nagyon roszszul érzi magát. Ha nyomdahiba történt, akkor az mégis kinek a hibája? nyilatkozta. Az is tervbe volt véve, hogy a nyereményből a nő jelzáloghitelét is viszszafizetik. A sorsjegyeket szeptember óta lehet megvásárolni, a forgalmazó cég szerint még senki nem panaszkodott. A szóvivő szerint ha beküldik nekik a sorsjegyet, meg fogják vizsgálni az ügyet. Eddig öten nyerték meg a 28 milliós fődíjat Tom Gray esetét nem számítva. (index.hu) Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál. 06-27/301-555 * Bankkártyával történő fizetését kérjük előre jelezze! Ü G Y E L E T E K Vácon születtek: Tamás Tibor és Jakus Edit fia Dániel, Megyeri Krisztián és Orbán Katalin lánya Dorka, Pupos Viktor és Ádám Alexandra fia Viktor Benjámin, Csernák Tamás és Harmati Annamária lánya Réka, Petykó Péter és Parádi Nóra fia Péter, Hustyava Arnold és Sulyan Éva lánya Hanna, Daróczi János és Litiu Claudia Simona fia Dominik, Stattner- Városi Gábor és Alföldi Éva lánya Eszter, Deák Zoltán és Pásztor Orsolya fia Dominik, Cselik Tamás és Zsolnai Judit fia Botond, Balogh Márk és Kardos Nikoletta fia Márk Ferenc, Hajdú Gábor és Csutka Enikő lánya Hanga Dóra, Bablena Attila és Tóth Cecília lánya Veronika, Gémes Tamás és Eckhardt Sára fia András Ruben. Vácon hunytak el: Szekeres Zsolt Csaba (1974) Sződliget, Dobrocsi Istvánné sz. Hugyecz Anna (1938) Legénd, Franyó Jánosné sz. Bodonyi Mária (1934) Rád, Simonyi Antal (1922) Nőtincs, Drábik Ferencné sz. Gulyás Julianna (1937) Vác, Kotrucz István (1947) Vácduka, Csiri János (1945) Vác, Bulejka Vidor (1939) Vác, Máté József István (1924) Vác, Halmosi Istvánné sz. Murnyák Mária (1926) Dunakeszi, Papp Zoltánné sz. Osváth Mária (1912) Dunakeszi, Nyiri Ferenc (1931) Debrecen, Virág Sándor (1949) Göd, Lajtos Józsefné sz. Strihovanecz Zsuzsanna (1934) Galgagyörk, Kasza Andrásné sz. Lillin Mária Anna (1954) Vácegres, Lakati István (1936) Szokolya, Szénási László (1955) Vácegres. www.vaci-naplo.hu Orvosi ügyelet Vácott az éj sza kai or vo si ügye let a 06-27/620-620/1465-ös melléken hív ha tó hét fõ tõl csü tör tö kig este 7 óra és reg gel 7 óra kö zött, il let ve pén te ken 16 órá tól hétfõn reg gel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vi dé ki há zi or vo si ügyelet (Kosd, Acsa, Csõ vár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hét köz nap okon 17 órától másnap reggel 7 órá ig. Szom ba ton, va sár nap és ün nep nap okon, va la mint to vább kép zé si napokon 24 órás, egész nap. Az ügye let helye: váci men tõ ál lo más, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104. PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303-343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305-997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12. Váci Napló megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: Furucz Zoltán. Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szer kesz tõ sé gi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Le ve le zé si cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten le ve le zés: szerkesztoseg@vaci-naplo.hu Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Proxa Kft. Fe le lõs ve ze tõ: a kiadó vezetõje. Ter jesz ti a Lapker Zrt, a Pos ta és a kiadó. Elõ fi zet he tõ a hír lap kéz be sí tõ nél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 fo rint, ne gyed év re 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.

18 Váci Napló Frissítve: 2013. 2014. január 17-én 9. Most csak 100 forint! Szabaduljon meg felesleges dolgaitól! Adja fel apróhirdetését nálunk, csak 100 forintért! A Váci Naplóban most mindössze 100 forintba kerül egy apróhirdetés megjelentetése, egy aprót maximum háromszor közlünk ezen az áron! Megrendeléseket csak a terjedelem által megszabott korlátok figyelembe vételével tudunk elfogadni! ELADÓ. Asztali körfűrész, 18 és 21 sebességes Montain Bike, 2 személyes sátor, olajemelők, bakok, oxigén + gázpalack teljes felszereléssel, hordósoroló, lapát, kapa, gereblye, tövető, kalapács, stb. Érdeklődni: 06-20/463-0574 ELADÓ: utazóbőrönd húzhatós fekete, nagy barna táska (45x40 centiméter), számológép "Olyvetti" papírszalagos. Érdeklődni lehet: 06-30/268-4450 PERMETEZŐ, ÍRÓGÉP. Két darab 16 literes háti permetező 4000 Ft/db; táska írógép, Silver- REED200 újszerű állapotban 7000 Ft-ért ELADÓ. Telefon: 06-30/332-2305 ELADÓ: 1 darab 300-as kombinált gyalugép 3 késes 4 funkciós, 1 darab villanyvarrógép (Lucznik), 1 darab 105-ös ülőkád, 2 darab fehér műanyag redőny (130x230; 157x230), 1 darab rugós matrac. Tel.: 06-30/430-6178 SÜRGŐSEN eladó Vác- Deákváron 56,5 nm-es, jó állapotú, földszinti lakás. Érdeklődni a 06-30/484-7366. KANDALLÓ. Vas komino kandalló 40 ezer forint, cső nélkül. Érdeklődni a 06-20/590-3112-es telefonszámon. ELADÓ: Multikar 24-es billenős, teherautó kisebb hibákkal, 220 W-os házi készítésű betonkeverő,, hullámpala 250x110-12 db és 160x110-7 db, 200 db erdőkertesi új tégla eladó. Érdeklődni lehet a 06-30/708-6371-es telefonszámon. INGATLAN ELADÓ. Vác külterületén, Diósvölgyben 1500 m 2 -es mezőgazdasági telek eladó, szerkezetkész, tetőteres házzal, 90 m 2. Irányár: 6 millió Ft. Tel.: 20-920-9904 SZÁNTÓFÖLD. Tolmács közvetlen határában, Rétság irányába, 320 négyszögölös szántóföld eladó. Irányár: 150.000 Ft. Tel.: 20-920-9904 TÁRSAT KERES! 62/163/78 éves ezermester társat keres. Olyan hölgy hívását várom, aki kertes házban él. Telefon: 06-30/708-6371 VERSESKÖNYV. Megvásárolhatja Pál István költő Csodálatos Magyarország ünnepeinket is tartalmazó briliáns verseskönyvét. Tel.: 06-27/310-136 CSALÁDI HÁZ. Dunához közeli csendes utcában családi ház eladó. Telefon: 06-30/222-5845 ELADÓ! Deákváron 2 szoba összkomfortos felújított családi ház, garázzsal, műhellyel, 380-as ipari árammal, 100 négyszögöles telken. Érdeklődni a 06-30/430-6178 telefonszámon. A donaueschingeni Double Six Étterem németül erős alapszinten beszélő felszolgálót keres a The Job of My Life programon keresztül. További részletek: www.thejobofmylife.de Érdeklődni lehet: www.doublesixdiner.de JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300. e-mail: konibt@dunaweb.hu) Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-012- 04) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: M, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, motorfûrész-kezelõi szaktanfolyam. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380, fax: 27/511-382. Nyitva: H-P 8-17, Szo. 8-12 óráig.) SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TER- MÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO 2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!

Váci Napló 19 Eltévedtek a Naszályban, a rendőrök mentek értük Késsel akarta a pénzváltásra rávenni a busz vezetőjét A Volánbusz 300-as, Újpest Városkaputól Vácra tartó járatán késsel fenyegette meg a sofőrt az egyik utas hétfő este írja az Index hírportál. A sofőr ugyanis nem volt hajlandó (nem tudott?) húszezresből visszaadni a negyven év körüli utasnak, aki ettől bedühödött, és azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkát. A sofőr leállította a buszt, mondván, nem hajlandó úgy vezetni, hogy a férfi ott áll mellette és veszekszik vele. Január 1-én 16 óra 35 perckor segélyhívás érkezett a Tevékenység Irányító Központba, miszerint egy négy tagú túrázó család eltévedt Vác környékén, a Naszály hegyen. A Váci Rendőrkapitányság a járőröket azonnal a Gombási úthoz irányította, akik a helyi lakosú Csontos Csaba a Naszály Polgárőrség volt vezetője útbaigazításával és segítségével az eltévedt család felkutatására indultak. Mivel telefonon folyamatosan tartották velük a kapcsolatot, így Csontos Csaba segítségével gyorsan meg tudták határozni az eltévedt turisták helyét. Ezt követően a kissé kimerült családot a két kiskorú gyermekkel a járőrök a szolgálati gépkocsival biztonságosan lehozták a hegyről. Szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem történt - olvasható a hivatalos tájékoztatóban. A kisgombási dűlőúton szerencsére a lámpásokkal kutató járőrpár a terepet még a tenyerénél is jobban ismerő Csontos Csabával futott össze, aki azonnal felajánlotta segítségét. Sokat segített, hogy az eltévedt család emlékezett: két sorompó előtt is elhaladtak, régi bányászok nevét leíró táblát is láttak, valamint, hogy egy nagyfeszültségű pózna mellett vannak, egy kitakarított fenyves részen. Bár a Naszályban a sorompók száma meghaladja a féltucatot, a helymeghatározás alapján Csontos Csaba számára ezek lényeges információk voltak. Javaslata és eligazítása alapján a rendőrök gépkocsijával a Naszály lábánál lévő Cselőte és Vasas dűlőig mentek. Mint Csontos Csaba a lokálpatriótáknak elmondta, újabb helymeghatározása után egy kiadós gyaloglást követően meglelték a fényképezőgépük vakuzásával jeleket adó családot. Fél nyolc táján ért véget a fóti család számára az akár tragédiával is fenyegető kaland, miután a rendőrségi autó levitte őket a kettes út mellett, a Kiszsobrák dűlőnél hagyott gépjárművükhöz. (munkatársunktól - képünk illusztráció, fotó: visevac.hu) A rendőrséget kihívták, de végül a vezető az utasok kérésére elindult, mielőtt kiértek volna a rendőrök írja az Index. (munkatársunktól - képünk illusztráció) www. vaci-naplo. hu

20 Váci Napló