az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind csak felszíni tünet. Lényegében egy olyan alapértéket ért támadás, amit sérthetetlennek és megkérdőjelezhetetlennek gondoltunk az elmúlt évtizedekben.
Valami bűzlik Európában. Ezt a nehezen megszokható szagot a déli szél hozza ezúttal. Görögországban megtörtént az, ami az európai politikában még sohasem, hatalomra jutott és szövetségre lépet egy szélsőbaloldali és egy szélsőjobboldali politikai erő. Bár Sziriza győzelmét mind az európai közvélemény, mind pedig a piacok már előre beárazták, de arra azért senki sem számított, hogy a Független Görögök (ANEL) pártjával fog koalíciót kötni. Persze tudjuk, hogy általánosságban véve a két ideológiai szélsőérték mintázata mutat hasonlóságokat, de a történelem során mindig egymás ádáz ellenfelei voltak. Arról természetesen lehet vitát nyitni, hogy a két politikai alakulat mennyire felel meg a szélsőbaloldalról és szélsőjobboldalról kialakított klasszikus történeti kategóriáknak (csak részben), de talán sokkal izgalmasabb azt megvizsgálni mi is hozta egy platformra ezt a két pólust Görögországban. Két tényezőt érdemes e tekintetben kiemelni, a nacionalizmust és az EU-ellenességet, és e két tényező metszéspontjában keletkezik egy olyan karcos németellenes retorika, amely masszív érintkezési felületet teremt a két politikai erő között. Az elitellenesség pedig már csak kenőanyagként szolgál, hogy megolajozza ezt az együttműködést. 2 of 5
Ugyanakkor nemcsak délről érkezik a változás szele, hanem nyugatról is hasonló szelek fújnak. Nem nehéz észrevenni azt a morajló változást, amit a mainstreamtől szélre eső radikális pártok, mozgalmak (Podemos, Sinn Fein, Pegida, UKIP, Holland Szabadságpárt, Nemzeti Front stb.) előretörése jelez. Az EUellenesség a közös elem ezek között a pártok és mozgalmak között, ami változó ideológiai építőelemekkel egészül ki: legtöbb esetben a bevándorlás-ellenesség társul hozzá, de van, ahol antiszemitizmus vagy muszlimellenesség, gyakran az antikapitalizmus és elitellenesség, vagy ezek valamilyen kombinációja. Messze nem arról a közhelyes tételről van már szó, hogy a válság által leginkább sújtott félperiférián lévő országokban felerősödnek a szélsőségek. Egy összeurópai folyamat tanúi vagyunk, amelynek gyökerei mélyebbre nyúlnak, vadhajtásai messzebbre érnek, mint azt első ránézésre gondolnánk. De mielőtt ennek boncolgatásába belemennék, először nézzük meg, mi a helyzet radikális fronton a saját házunk táján. Messze nem arról a közhelyes tételről van már szó, hogy a válság által leginkább sújtott félperiférián lévő országokban felerősödnek a szélsőségek. Egy összeurópai folyamat tanúi vagyunk, amelynek gyökerei mélyebbre nyúlnak, vadhajtásai messzebbre érnek, mint azt első ránézésre gondolnánk. De mielőtt ennek boncolgatásába belemennék, először nézzük meg, mi a helyzet radikális fronton a saját házunk táján. 3 of 5
Magyarországon a rendszerváltás óta igen gyenge a szélsőbaloldal, ennek részben történeti, részben pártfejlődési okai vannak. De minden jel arra mutat, hogy a Jobbik pillanatnyilag ki tudja elégíteni mind a szélsőbalos, mind a szélsőjobboldal szavazóit, és mindemellett (mert ez még kevés lenne ahhoz, hogy az ország második legerősebb pártja legyen) be tud gyűjteni középről is olyan kiábrándult, elkeseredett szavazókat, akiket a protest hangulat terel a Jobbik felé. Ráadásul a pártelnök évértékelőjéből vegytisztán kiderül, hogy a Jobbik valóban néppárttá akar válni, amelynek érdekében a párt a centrum felé pozícionálja magát, gőzerővel jön be középre, balról előzi a Fideszt. És egyelőre sikeresen teszi mindezt. Az európai radikalizmus lüktető erősödését könnyű lenne egy átmeneti politikai klímaváltozás számlájára írni, amit a globális gazdasági válság és az elhúzódó válságkezelés katalizált. Valójában azonban az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mindmind csak felszíni tünet. Lényegében egy olyan alapértéket ért támadás, amit sérthetetlennek és megkérdőjelezhetetlennek gondoltunk az elmúlt évtizedekben. 4 of 5
Ez pedig nem más, mint a liberális demokrácia. Ráadásul olyan irányból érkezett a támadás, ahonnan a mérsékelt európai elit a legkevésbé sem számított, a választók irányából, saját választói felől. Nem véletlen reagált a mérvadó Európa olyan indignáltan a magyar miniszterelnök illiberális kijelentésére érzékeny pontot érintett. Minden európai vezető érzi, érzékeli, hogy a liberális demokrácia étoszát soha nem látott kihívások érik, mert olyan belső alapértékei kérdőjeleződnek meg és relativizálódnak, mint a befogadás, a jóléti állam alapjain nyugvó társadalmi szerződés, a kulturális együttműködés és együttélés, az egyén és közösség viszonya, a szolidaritás, a jogállamiság védőernyője. A liberális demokráciát meg kell újítani, kötőelemeit meg kell erősíteni, Európa sorsa pedig azon múlik majd, hogy a mérsékelt politikai vezetők milyen gyorsan tudják azonosítani a problémákat, és Európa szellemi elitje milyen válaszokat talál a kihívásokra, milyen új alapokra képes helyezni a liberális demokráciát. Azokat az országokat pedig, amelyeknél a liberális demokrácia eleve torzóban maradt (Pl. Görögország, Magyarország), ezeken az új alapokon kell majd újra demokratizálni. 5 of 5
Az elemzés szerkesztett változata megjelent a HVG 10. számában