Programfüzet Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Eötvös József Collegium Budapest,
TÁMOGATÓK, PARTNEREINK ELTE Természettudományi Kar Eötvös József Collegium Eötvös József Collegium Diákbizottsága Richter Gedeon InfoPark Alapítvány ELTE TTK Hallgatói Alapítvány ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Magyar Kémikusok Egyesülete Nemzeti Tehetség Program 2
KÖSZÖNTŐ "Legyen a magyarok között is sok igazi tudós, és jó lesz a tanítás nálunk is, bármiként állapítanák meg a majdan tartandó ankétok annak rendszerét." (Eötvös Loránd, 1899) KEDVES TÁBOROZÓ BARÁTUNK! Sok szeretettel köszöntünk a 2012-es Eötvös Természettudományos Táborban! Nagyon örülünk annak, hogy nyári programjaid között a mi táborunkra is időt szántál. Őszintén reméljük, hogy a tábor ideje alatt felejthetetlen élményekben lesz részed, és valóban új természettudományos ismeretekre teszel szert. Az elmúlt hónapok során, mi szervezők azért dolgoztunk, hogy egy tartalmas és színes programot állítsunk össze Nektek, amely során tanulásra, újdonságok felfedezésére, napjaink vezető kutatóinak és tudósainak megismerésére, barátságok megkötésére, és szórakozásra is lesz alkalmatok. Ti, akik itt vagytok, egy tudományos esszé megírásával már bizonyítottátok, hogy érdeklődésetek, és elkötelezettségetek túlmutat a középiskolai tananyag alapkövetelményein. Ez azonban még csak a kezdete lehet egy kihívásokkal, sok munkával kikövezett, de annál izgalmasabb, varázslatos utazásnak. Kívánjuk, hogy a táborban szerzett tapasztalataid megerősítsenek abban, hogy jól döntöttél, amikor figyelmedet a természettudományok felé fordítottad! Bízva fegyelmezett munkádban, jó táborozást kívánunk: 1 A táborszervezők
RÉSZLETES PROGRAM NAPI BONTÁSBAN JÚLIUS 23. HÉTFŐ 11:00 17:00 Érkezés, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása, Eötvös Collegium 17:00 Tábornyitó Eötvös Collegium, Nagyklub Horváth László, Eötvös Collegium Surján Péter, ELTE TTK Náray-Szabó Gábor, MTA 18:00 Vacsora, Eötvös Collegium 19:00 A tábor rendjének ismertetése Eötvös Collegium, Nagyklub 20:00 Ismerkedési est, Eötvös Collegium, Nagyklub 22:00 Takarodó JÚLIUS 24. KEDD 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 Hudecz Ferenc: Kutatói életpálya Eötvös Collegium, Nagyklub 10:00 Előadások szekcióbontásban, Eötvös Collegium MATEMATIKA FIZIKA Pach János: Kombinatorikus geometria Dávid Gyula: Csillagok termodinamikája 2
KÉMIA BIOLÓGIA FÖLDRAJZ Batki Júlia, Zsótér Soma: Szerves kémiai alapreakciók Éva Csaba: Génmódosított növények Pongrácz Rita: Éghajlatváltozások 12:00 Ebéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:00 Gyakorlatok szekcióbontásban MATEMATIKA FIZIKA KÉMIA BIOLÓGIA (A) BIOLÓGIA (B) FÖLDRAJZ Varga Kitti: Desktop Gridek az iskolákban Stefán Péter: Szuperszámítógépek, és amire használják őket Szűcs Gábor: Problémamegoldó foglalkozás Eötvös Collegium, Nagyklub Havancsák Károly: Anyagfizikai laborlátogatás és bemutató, ELTE TTK, Északi tömb Majer Zsuzsa: Szerves kémiai laborgyakorlat, ELTE TTK, Északi tömb Éva Csaba: Tóth Gábor: Növénygenetika laborgyakorlat, ELTE TTK, Déli tömb Illés Anett, Horváth Soma: Növényszervezet laborgyakorlat, ELTE TTK, Déli tömb Mészáros Róbert: Meteorológiai műszerkert látogatás, ELTE TTK, Északi tömb 18:00 Vacsora, Eötvös Collegium 19:00 Esti gyalogos városnézés a Gellért-hegyen és környékén 22:00 Takarodó 3
JÚLIUS 25. SZERDA 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 Eötvös Collegium, Nagyklub 10:00 Előadások szekcióbontásban, Eötvös Collegium MATEMATIKA Rácz Balázs: Szuperszámítógépek a Google-nél FIZIKA Kóczán György: Kémia és a fény KÉMIA fluoreszcencia, foszforeszcencia, kemilumineszcencia, lángfestés BIOLÓGIA FÖLDRAJZ Korcsmáros Tamás: Molekuláris facebook a sejten belüli kommunikáció hálózatos vizsgálata Czirfusz Márton: Globális termékláncok és a gazdaságföldrajz 12:00 Ebéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:00 Gyakorlatok szekcióbontásban MATEMATIKA FIZIKA KÉMIA BIOLÓGIA (A, B) BIOLÓGIA (B, A) FÖLDRAJZ Szűcs Gábor Poór Márk: Problémamegoldó foglalkozás, Eötvös Collegium Bérczi Szaniszló: Holdkőzet vizsgálat Jenei Péter: Hullámok, ELTE TTK, Északi tömb Tarczay György: Lézerlabor látogatás Papp Dóra: A kvantumok világa Jenei Péter: Hullámok, ELTE TTK, Északi tömb Papp Diána, Regős Ágnes: Genetika laborgyakorlat, ELTE TTK, Déli tömb Huszár Zsófia: Etológia bemutató, ELTE TTK Déli tömb Látogatás az Ásványtárban, ELTE TTK, Déli tömb 4
Bendő Zsolt: Elektronmikroszkópia bemutató, ELTE TTK, Déli tömb 18:00 Vacsora, Eötvös Collegium 20:00 Gershwin jazz-est; Nagy Ida (ének), Bali Cecília (zongora), Eötvös Collegium, Nagyklub 22:00 Takarodó JÚLIUS 26. CSÜTÖRTÖK 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 Huszár Kristóf: Tanulmányutak külföldön Eötvös Collegium, Nagyklub 10:00 Előadások szekcióbontásban, Eötvös Collegium MATEMATIKA FIZIKA KÉMIA BIOLÓGIA FÖLDRAJZ Csikós Balázs: Differenciálgeometria Tichy Géza: A polarizált fény Rovó Petra: Fehérjeszerkezet-meghatározás Győri Róbert: Földrajztudomány és politika, a tudomány társadalmi beágyazottsága 12:00 Ebéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:00 Gyakorlatok szekcióbontásban MATEMATIKA FIZIKA Látogatás a Központi Fizikai Kutatóintézetben (Hamar Gergő, Janosov Milán, Varga Dezső) Fried Miklós: Ellipszometria laboratórium Hámori András: Holográfia laboratórium Horváth Róbert: Bioszenzorika laboratórium Patkó Dániel: Atomerő-mikroszkópia laboratórium 5
KÉMIA BIOLÓGIA (A) BIOLÓGIA (B) FÖLDRAJZ Rohonczy János: Mágneses magrezonancia (NMR) bemutató, ELTE TTK, Északi tömb Perényi Katalin: Atomabszorpciós spektroszkópia bemutató, ELTE TTK, Északi tömb Illés Anett, Horváth Soma: Növényszervezet laborgyakorlat, ELTE TTK, Déli tömb Éva Csaba, Tóth Gábor: Növénygenetika laborgyakorlat, ELTE TTK, Déli tömb Sági Tamás: Vulkanizmus, ELTE TTK, Déli tömb 18:00 Vacsora, Eötvös Collegium 20:00 Beszélgetés a Bolyai-díjas Perczel Andrással 22:00 Takarodó JÚLIUS 27. PÉNTEK 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 Demeter Ádám: Molekulától a patikáig ifj. Szántay Csaba: Molekuláris ki kicsoda? 10:30 Altbäcker Vilmos: Kis természetbúvárból etológus, Eötvös Collegium, Nagyklub 12:00 Ebéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:00 Látogatás az ELTE Füvészkertjében, 1083 Budapest, Illés u. 5. 6
16:00 Látogatás a TIT Planetáriumban: Csodálatos Univerzum (3D), Népliget 18:00 Vacsora, Eötvös Collegium 20:00 Örkény egypercesek a D Coeur (Eötvös Collegium Drámaköre) előadásában Eötvös Collegium, Nagyklub 22:00 Takarodó JÚLIUS 28. SZOMBAT 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 Kirándulás a Budai-hegységben 10:00 Barlangtúra a Pál-völgyi barlangban 13:00 Ebéd, Hármashatárhegy 19:00 Közös bográcsozás, tábortűz Eötvös Collegium, Barokk kert 22.00 Takarodó JÚLIUS 29. VASÁRNAP 8:00 Reggeli, Eötvös Collegium 9:00 A szálláshelyek elhagyása, hazautazás 7
A TÁBORBAN RÉSZTVEVŐ ELŐADÓK KÖZÖS PROGRAMOK TEREPGYAKORLAT VEZETŐK KÖSZÖNTŐT MOND Horváth László, PhD, habilitált egyetemi docens, ELTE BTK, Görög Tanszék, az Eötvös József Collegium igazgatója Náray-Szabó Gábor, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, ELTE TTK Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék, az MTA Könyvtárának főigazgatója Surján Péter, az MTA doktora, egyetemi tanár, ELTE TTK Kémiai Intézet, az ELTE TTK dékánja PLENÁRIS ELŐADÓK Demeter Ádám, PhD, osztályvezető, Richter Gedeon NyRt., Hatóanyag Kutatási és Fejlesztési Főosztály, Hatóanyag Morfológiai Osztály Huszár Kristóf, matematika BSc Perczel András, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár ELTE TTK Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék ifj. Szántai Csaba, az MTA doktora, osztályvezető, Richter Gedeon NyRt., Kutatási Analitikai Főosztály, Szerkezetkutatási Osztály 8 Kiss Tamás, biológia BSc Tóth Balázs, PhD hallgató, Debreceni Egyetem MATEMATIKA SZEKCIÓ ELŐADÓK Csikós Balázs, kandidátus, tanszékvezető egyetemi docens ELTE TTK Matematikai Intézet, Geometriai Tanszék Pach János, az MTA doktora, egyetemi tanár, kutatóprofesszor, École Polytechnique Fédérale de Lausanne és MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Rácz Balázs, PhD, Google Központ, Zürich Stefán Péter, PhD, NIIF Intézet, projektkoordinációs ig. h. Varga Kitti, tudományos munkatárs, MTA SZTAKI, Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium GYAKORLATVEZETŐK Blázsik Zoltán, matematika BSc Hujter Bálint, matematikus MSc Poór Márk, matematika BSc Szűcs Gábor, matematikus MSc
SZAKMAI MENTOROK Burcsi Péter, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE IK, Komputeralgebra Tanszék, Eötvös Collegium Szeberényi Ágnes, tudományos munkatárs MTA SZTAKI, Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium Tóth László, matematikus MSc FIZIKA SZEKCIÓ ELŐADÓK Dávid Gyula, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Fizikai Intézet, Atomfizikai Tanszék Jenei Péter, PhD hallgató, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék (Kémia szekcióban is) Tichy Géza, az MTA doktora, egyetemi tanár, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék Varga Dezső, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Fizikai Intézet, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék GYAKORLATVEZETŐK Bérczi Szaniszló, PhD, egyetemi docens, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék Patkó Dániel, PhD hallgató, MTA TTK MFA Hamar Gergő, tudományos segédmunkatárs, MTA KFKI RMKI Hámori András, tudományos főmunkatárs, MTA TTK MFA Havancsák Károly, kandidátus, egyetemi docens, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék Horváth Róbert, PhD, tudományos főmunkatárs, MTA MFA Janosov Milán, fizika BSc Varga Gábor, tanszéki mérnök, ELTE TTK Fizikai Intézet, Anyagfizikai Tanszék SZAKMAI MENTOROK Fried Miklós, az MTA doktora, osztályvezető, MTA TTK MFA Fotonika Osztály Petrik Péter, PhD, osztályvezető-helyettes, MTA TTK MFA Fotonika Osztály (Gyakorlatvezető is) KÉMIA SZEKCIÓ ELŐADÓK Batki Júlia, kémia BSc Kóczán György, okleveles vegyész (Fizika szekcióban is) Papp Dóra, kémia MSc Rovó Petra, PhD hallgató, ELTE TTK, Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék Zsótér Soma, kémia BSc 9
GYAKORLATVEZETŐK Majer Zsuzsa, PhD, egyetemi docens, ELTE TTK Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék Tarczay György, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Kémiai Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék Rohonczy János, PhD, egyetemi docens, ELTE TTK, Kémiai Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék Perényi Katalin, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Kémiai Intézet, Analitikai Kémiai Tanszék SZAKMAI MENTOR Hudecz Ferenc, az MTA levelező tagja, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE TTK Kémiai Intézet, Szerves Kémiai Tanszék (Plenáris előadó is) BIOLÓGIA SZEKCIÓ ELŐADÓK GYAKORLATVEZETŐK Horváth Soma, biológus MSc Huszár Zsófia, biológia BSc Illés Anett, biológia BSc Tóth Gábor, PhD hallgató, ELTE TTK Biológiai Intézet, Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai tanszék Papp Diána, PhD hallgató ELTE TTK Biológiai Intézet, Genetikai Tanszék Regős Ágnes, PhD hallgató ELTE TTK Biológiai Intézet, Genetikai Tanszék SZAKMAI MENTOROK Tamás László, PhD, egyetemi docens, ELTE TTK Biológiai Intézet, Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai tanszék Vellai Tibor, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE TTK Biológiai Intézet, Genetikai Tanszék Altbäcker Vilmos, az MTA doktora, egyetemi docens, ELTE TTK Biológiai Intézet, Etológia Tanszék Éva Csaba, PhD hallgató, ELTE TTK Biológiai Intézet, Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai tanszék Korcsmáros Tamás, PhD, tudományos segédmunkatárs ELTE TTK Biológiai Intézet, Genetikai Tanszék 10 FÖLDRAJZ SZEKCIÓ ELŐADÓK Czirfusz Márton, PhD, tudományos segédmunkatárs, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézete
Győri Róbert, PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Földrajzföldtudományi Intézet, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék GYAKORLATVEZETŐK Bendő Zsolt, tanszéki mérnők, ELTE TTK, Földrajzföldtudományi Intézet, Kőzettani és Geokémiai Tanszék Mészáros Róbert, PhD, tudományos munkatárs, ELTE TTK Földrajz-Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék Pongrácz Rita PhD, egyetemi adjunktus, ELTE TTK Földrajz- Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék Sági Tamás, egyetemi tanársegéd, ELTE TTK, Földrajzföldtudományi Intézet, Kőzettani és Geokémiai Tanszék SZAKMAI MENTOROK Bartholy Judit, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE TTK Földrajzföldtudományi Intézet, Meteorológia Tanszék Mindszenty Andrea, az MTA doktora, egyetemi tanár, ELTE TTK Földrajz-földtudományi Intézet, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék SZERVEZŐK ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK FŐSZERVEZŐK Rovó Petra, PhD hallgató, +36 30 380 4326 Huszár Kristóf, matematika BSc, +36 30 572 9233 RENDSZERGAZDÁK Cséri Tamás, PhD hallgató Kovács Máté, okleveles informatikus Parragi Zsolt, okleveles informatikus SZEKCIÓ-KOORDINÁTOROK MATEMATIKA Tóth László Márton, matematikus MSc, +36 20 495 5707 Huszár Kristóf, matematika BSc, +36 30 572 9233 FIZIKA Bokányi Eszter, fizika BSc, +36 70 5770201 Hegyi Ádám, fizikus MSc 11
Janosov Milán, fizika BSc, +36 20 2094936 KÉMIA Kovács Noémi, kémia BSc, +36 20 4954217 Papp Dóra, kémia MSc, +36 20 2320906 Rovó Petra, PhD hallgató, +36 30 3804326 Illés Anett, biológia BSc, +36 70 5505179 Kiss Tamás, biológia BSc Mokos Judit, biológia BSc FÖLDRAJZ Bottyán Emese, földtudomány BSc, +36 30 3501017 Lukács Tamás, földtudomány BSc, +36 70 2019808 BIOLÓGIA SZERVEZŐK, SEGÍTŐK Balassi Márton, programtervező informatikus BSc Blázsik Zoltán, matematika BSc Fonyó Dávid, matematika BSc Földvári Viktória, matematika BSc Gyuris Kata, anglisztika-francia MA Héra Kornélia, matematika BSc Horváth Soma, biológus MSc Huszár Zsófia, biológia BSc Koczor Bálint, kémia BSc Laky Tibor, matematika BSc Mezei Róbert, matematikus MSc Nádor István, programtervező informatikus BSc Szemes Tünde, biológia BSc A TÁBOR HELYSZÍNEI ELTE EÖTVÖS JÓZSEF COLLEGIUM 1118 Budapest, Ménesi út 11 13. Az Eötvös Collegium épülete a főhadiszállásunk. A táborozók szálláshelye, valamint a délelőtti előadások és az esti közös programok, mulatságok helyszíne. 12
SORECA ÉTTEREM, NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM 1118 Budapest, Ménesi út 5. ELTE LÁGYMÁNYOSI KAMPUSZ 1117 Budapest, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a, 1/c A Móricz Zsigmond körtérről a 6-os villamossal, vagy pedig gyalog egyaránt 15-20 perc alatt megközelíthető épületegyüttes. Két monumentális épületből áll, amelyekben a Természettudományi Kar, Társadalomtudományi Kar és az Informatika Kar találhatók. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI KUTATÓINTÉZET 1111 Budapest, Lágymányosi utca 11. Az MTA SZTAKI Magyarország legnagyobb és legsikeresebb informatikai kutatóintézete. Az épületbe való belépéshez hosszú nadrág és zárt cipő viselete kötelező! KÖZPONTI FIZIKAI KUTATÓINTÉZET 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29 33. A KFKI Telephelyen a Magyar Tudományos Akadémia öt elsősorban a fizikai és kémiai tudományokhoz kapcsolódó kutatásokkal foglalkozó kutatóintézete, valamint néhány más, az MTA-tól független intézmény működik. ELTE BOTANIKUS KERT (FÜVÉSZKERT) 1083 Budapest, Illés utca 5. TIT PLANETÁRIUM PÁL-VÖLGYI BARLANG 1101 Budapest Népliget 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35. 13
FONTOS INFORMÁCIÓK Mentők 104, Rendőrség 107, Tűzoltóság 105, Általános 112 AZ EÖTVÖS JÓZSEF COLLEGIUM ELÉRHETŐSÉGEI KOLLÉGIUMI PORTA: +36 1 4604480 TITKÁRSÁG: +36 1 2090615 KÖZELI GYÓGYSZERTÁRAK (C = EÖTVÖS COLLEGIUM) 1. Budai Szt. Klára Gyógyszertár 1114 Budapest, Bartók Béla út 51, +36 1 4665569, 2. Szent Imre Gyógyszertár 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 2, +36 1 2095683, H-P: 8-20, Szo: 8-14 3. Allee Gyógyszertár 1117 Budapest Váli utca 3, +36 1 2091791, +36 30 9468372, H-Szo: 8-20, V: 10-18 4. Fehérvár Gyógyszertár 1117 Budapest, Fehérvári út 12, +36 1 2095651, H-P: 8-20 14
KÖRZETI ORVOSI RENDELŐK (TÉRKÉP AZ ELŐZŐ OLDALON) K: 1114 Budapest, Bartók Béla út 61. +36 1 2091316, +36 1 2091327 SZUPERMARKETEK SPAR, 1114 Budapest, Bartók Béla út 51. H-P: 6.30-21.00; Szo: 6.30-18.00; V: 7-15 4: 1117 Budapest, Fehérvári út 12. +36 1 2792100 G Roby, 1119 Budapest, Himfy utca 11. H-P: 6.30-21.00; Szo: 6.30-17.00; V: 8.00-14.00 C: Eötvös Collegium, D: ELTE Déli tömb, É: ELTE Északi tömb, G: Gellérthegy, M: SoReCa Menza, Sz: MTA SZTAKI, : Móricz Zs. körtér 15
LINKGYŰJTEMÉNY A tábor honlapja... http://termtudtabor.eotvos.elte.hu Email cím... termtudtabor@eotvos.elte.hu Eötvös Loránd Tudományegyetem... http://www.elte.hu ELTE Természettudományi Kar... http://ttk.elte.hu Biológiai Intézet... http://bio.elte.hu Fizikai Intézet... https://fizika.elte.hu Földrajz-Földtudományi Intézet... http://geosci.elte.hu Kémiai Intézet... http://www.chem.elte.hu Matematikai Intézet... http://www.cs.elte.hu Az ELTE-re felvételizőknek... http://felveteli.elte.hu Eötvös József Collegium... http://honlap.eotvos.elte.hu Bolyai Kollégium... http://www.bolyai.elte.hu Mathias Corvinus Collegium... http://mcc.hu ELTE Egyetemi Hallgatói Önk... http://ehok.elte.hu ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat... http://hali.elte.hu ELTE TTK Hallgatói Alapítvány... http://alapitvany.elte.hu Füvészkert... http://www.fuveszkert.org Központi Fizikai Kutatóintézet... http://www.kfki.hu Magyar Kémikusok Egyesülete... http://mke.org.hu Magyar Tudományos Akadémia... http://mta.hu MTA Rényi Alfréd MKI... http://renyi.hu MTA SZTAKI... http://www.sztaki.hu Richter Gedeon NyRt.... http://www.richter.hu TIT Budapesti Planetárium... http://www.planetarium.hu Intentdo Studio Kft.... http://intendostudio.hu IMPRESSZUM A programfüzetet szerkesztették: Huszár Kristóf és Rovó Petra Budapest, 2012. július 17. 16
17
18