SZEKSZÁRDI SZENT LÁSZLÓ NAPOK 2010. június 25-27.

Hasonló dokumentumok
SZEKSZÁRDI SZENT LÁSZLÓ NAPOK június

Szekszárdi Szent László Napok

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben

A Gárdonyi Kórus évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, január 30.

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben. Humán Bizottság. Kulturális célú/ tartalék keret. Civil keret

25 éves Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

XII. Őrségi Tökfesztivál

Rendezvénynaptár 2015.

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására Pályázat címe, a támogatandó tevékenység

Határozati javaslat Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására Projekt évi összköltsége. támogatás. Igényelt Önrész társadalmi munka

SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

Tisztelt Osztályvezetı Úr!

STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011

ekszárdi Szent László NapokN Szekszár A jelenlegi felsőoktatási forma nem tartható fenn JÚNIUS Részletes program és tudnivalók a 4 5.

2015. évi rendezvénytervezet

A RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKE: Dr. Fazekas Sándor Magyarország földművelésügyi minisztere

VÁROSÜNNEP Rudabánya

Lajosmizse város évi kulturális rendezvénynaptára

ALMÁDI NYÁRI FESZTIVÁL

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

XI. Őrségi Tökfesztivál

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka Ft Ft FT Ft Ft Ft

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

A részletes program pedig itt következik: India Fesztivál India Festival Március Átrium Film-Színház. India Fesztivál - március 6-10.

Határozati javaslat Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban október november 15.

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság I. félévi tevékenységéről

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Humán Bizottságának évi munkaterve

Szekszárd Béla király tér Tisztelt Humán Osztály!

Határozati javaslat. Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város évi Sport Eseménynaptára

Semmelweis Egyetem április Budapest, Üllői út 26. (Semmelweis University) 25 April Budapest, Üllői str. 26.

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA

Sarvar. varos MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft

ormátus lelkésszel, Kondé Lajos katolikus plébánossal és Szélpál Gáborral

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Projekt összköltsége Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a / os telefonszámon lehet.

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS MÁJUS 22 25

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

Встреча Вегерских Гусаров - Русских казаков и конференция

XIX. Kihívás Napja S Z E K S Z Á R D. Részletes program óra Villám kézilabda torna (15 perces meccsek) K Ü Z D İ T É R Felelıs:

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

Bővebb információ: Érdeklődni munkaidő alatt a / os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Közoktatási intézmények

án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

PROGRAMOK Designed By: Pmen

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

BESZÁMOLÓ A ROTARY ÉVRŐL

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER. varos. Sarvar RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Lehetőségek Szekszárdon. Első változat közzétéve: Utoljára frissítve: VENDÉGLÁTÁS

I F J Ú S Á G I F Ú V Ó S Z E N E K A R I A L A P Í T V Á N Y

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

Önkormányzat által nyújtott költségvetési támogatások évben

BESZÁMOLÓ A SZEKSZÁRDI KLÍMAKÖR ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRİL

TARJÁN SPRING JOINT ARTS FESTIVAL GYULA DAYS AND THE OPENING CEREMONY OF THE RESTORED CASTLE

2012. évi támogatások

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN MÁJUS 1. Program

varos Sarvar RENDEZVENYNAPTARA MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS PROGRAMME CALENDAR

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013.

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Szerződésben, megállapodásban vállalt évi kötelezettségek

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április

SZEKSZÁRDI ESEMÉNYNAPTÁR 2013.

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

A szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar évi beszámolója

Ünnepi programok: augusztus Programok: Augusztus 19.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit július

A verseny helyszíne: Sióagárd, Leányvár-pincefalu ( megközelíthető a 65-ös főút sióagárdi elágazás )

11. TATAI SOKADALOM ORSZÁGGYŰLÉSTÉR június

Átírás:

SZEKSZÁRDI SZENT LÁSZLÓ NAPOK 2010. június 25-27. RÉSZLETES PROGRAM június 25. péntek 18:30 A felújított Szent János és Pál Kápolna megáldása szabadtéri ünnepi szentmise keretében A kápolnát megáldja és a mise fıcelebránsa: Mayer Mihály megyéspüspök A misén közremőködik a Mondschein Kórus és a Belvárosi Plébánia Szent Cecília Kórusa, vezényel Koller Tamás kántor. A 2010. évi Szekszárdi Szent László Napok ünnepélyes megnyitója. Ünnepi köszöntıt mond: Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármestere, Puskás Imre A Tolna Megyei Közgyőlés Elnöke, Bíró László tábori püspök és Balázsi Zoltán református lelkész. Közremőködik a Belvárosi Plébánia Szent Cecília Kórusa, a Mondschein Kórus és a Muslinca Férfikar. Utána szeretet-vendéglátás a kápolna kertjében. június 26. szombat 10:00-tıl Nyitott pincék látogatása 10.00 Mővészetek Háza A Vásárok Világa IV. c. könyv bemutatása A 2008. évi Vásárok Világa Konferencia elıadásaiból szerkesztett kiadványt bemutatja: Dr. Lukács László DSc. fımuzeológus, Szent István Király Múzeum Székesfehérvár 11:00 Babits Mihály Mővelıdési Ház üvegterme Stekly Zsuzsa zománcmőves kiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja: Kubanek Miklós Közremőködik: a Bartina Néptánc Egyesület Aprók csoportja 14:00-22:00 Illyés Gyula Megyei Könyvtár udvara Irodalmi Zsongás Ingyenes beiratkozás és számítógéphasználat Óránként irodalmi vetélkedık, könyvtártotó ajándékokkal BETAKARÍTÁS a reneszánsz irodalomban és zenében Reneszánsz táncok tanítása Reneszánsz kézmőves foglalkozás Középkori dalok: Közremőködik Radnai Erzsébet ének és Lozsányi Tamás

zongora Szekszárdi írók, költık délutánja : Mőveiket elıadják Erdélyi Z. János, Gacsályi József és Kis Pál István Óriás keresztrejtvény-fejtés ajándékokkal Szabadtéri filmvetítés 18.00 órai kezdettel: Rómeó és Júlia (rendezte: Franco Zefirelli) Pénteken és szombaton 10-16 óráig ingyen látogatható kiállítások: Wosinsky Mór Megyei Múzeum (Szent I. tér 26.) A tolnai táj évezredei az ıskortól a honfoglalásig Megelevenedett képek. Egy kisváros a századfordulón Örökségünk. Tolna megye évszázadai Péntek, szombat, vasárnap 10-16 óráig ingyen látogatható kiállítások: Irodalom Háza (Babits Mihály u. 15.) Babits és Szekszárd Dienes Valéria emlékszoba Baka István emlékkiállítás Mővészetek Háza : SZÍNEK ÉS FORMÁK TOLNÁBAN címő kiállítás 18:00-24:00 Béla király tér Szekszárdi Pörkölt és Bor Ünnepe Családok, baráti társaságok jó hangulatú találkozója, ahol szabad tőzön fı és illatozik a százféle ízesítéső szekszárdi pörkölt, jóféle borok társaságában Rendezı: Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. június 27. (vasárnap) Béla király tér Szent László Napi Vigadalom 8:45-10:00 Ünnepi szentmise a Belvárosi Római Katolikus templomban Énekel a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 10:00 Vigadalomnyitó fanfárok 10.00 Vásárnyitás, középkori játszók és kézmőves bemutatók 10:00 Ludas Matyi vásári komédia gyermekeknek a Budapesti Utcaszínház elıadásában 11.00 Interaktív fegyverbemutató gyerekeknek Szent László Vitézei Egyesület Hollókı 11.30 Solymászbemutató 12:00 DELELİ Benne: László napi kirakodó vásár, kézmőves és népi játékok, vitézi próbák, harci eszközök kipróbálása, íjászkodás, kiállítások, finom étkek és italok.

14.00-tıl Véradás Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete 14.00 Az Ifjúsági Fúvószenekar szabadtéri koncertje 14.30 Pavane Táncegyüttes Zászlódobálóinak parádéja 15.00 Szabadtéri középkori muzsika Ungaresca Consort 15.30 Toldi erımővész A Visegrádi Palota Játékok ÖRÖKÖS Toldi gyıztese 16:00 Ünnepi Országlás és Hódolatfogadás A királyi pár és díszes lovas kíséretének bevonulása Pavane Táncegyüttes Zászlódobálóinak (Szeged) parádéja A város tisztségviselıi Váci Lovas Század Szent László vitézei (Hollókı) Langaléta Garabonciások (Kiskunfélegyháza) Bartina Néptánc Egyesület aprói mint apródok (Szekszárd) Alisca Nyilai Egyesület (Szekszárd) Ungaresca Consort (Szekszárd) A környezı országok népeinek bevonulása Borászok A város kézmővesei és mesterei A leghitelesebb középkori kalmár cím átadása A királyi 1. udvarhölgy kiválasztása 18.00-18.30 Szent László Vitézei korabeli fegyverek, harci viseletek bemutatója 18:30-19:30 Don Giovanni Vásári komédia felnıtteknek A Budapesti Utcaszínház elıadása 19:30-21.00 Külhoni népek folklórcsoportjainak bemutatója 21:00-21.30 Máglyagyújtás Körtánc a máglyánál a Bartina Néptánc Egyesület csoportjainak és az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Táncegyüttes a vigadalmas napot záró közös tánca A Vigadalom állandó programjai: Korabeli fegyverek kipróbálása, Középkori játszók és bemutatók, Alisca Nyilai íjászat: célbalövés László napi kézmőves vásár, kiállítások, étkesek, borpavilonok, gasztronómiai különlegességek a belvárosi éttermekben, nyitott pince programok a szekszárdi dombok pincéiben. június 26. szombat SZENT LÁSZLÓ NAPOK 2010. NYITOTT PINCÉK Márkvárt Pince Szekszárd, Béri B. Á. u. 94. Tel: 312-341 8:00-17:00 Sebestyén Pince Szekszárd, Kalász u. 26. Tel: 30-378-1210 10:00-15:00 Bodri Pincészet Szekszárd, Faluhely dőlı Tel: 20-440-6666 10:00-14:00 Fekete Borpince Szekszárd Ivánvölgy 9662 Tel: 30-9295-732 10:00-16:00

Heimann Pince Szekszárd, Iván-völgyi tetı Tel: 20-932-9506 10:00-15:00 Mészáros Borház Szekszárd,Kossuth L. u. 26. Tel:30-530-3737 10:00-16:00 Módos Borászat Szekszárd, Béla kir. tér 7. Tel:70-382-02-10 8:00-14:00 Sárosdi Pince Szekszárd, Présház u. 48. Tel:30-9468-530 elızetes bejelentkezésre Remete Bor Kft Szekszárd,Kadarka u. 42. Tel:20-9351-961 elızetes bejelentkezésre Grünfelder-Czéh Pince Szekszárd, Bocskai köz 22/D Tel: 74/314-886 10.00-18.00 Ribling Pince Szekszárd Istifángödre Tel: 30-235-5256 10.00-12.00 Dúzsi Tamás Pincéje Szekszárd, Kadarka u. 44 Tel: 30-430-99-28 10.00-18.00 június 27. vasárnap Sebestyén Pince Szekszárd, Kalász u. 26. Tel: 30-378-1210 14:00-17:00 Ribling Pince Szekszárd, Istifángödre Tel: 30-235-5256 10:00-12:00 Dúzsi Tamás Pincéje Szekszárd, Kadarka u. 44 Tel: 30-430-99-28 10.00-18.00 A Szekszárdi Szent László Napokhoz csatlakozó rendezvények: 2010. június 24-25 Szent László és kora II.(Szent László és kultusza) címmel tudományos konferencia Rendezı és a helyszín: Pécsi Tudományegyetem Illés Gyula Fıiskolai Kara 2010. június 25-27. III. Parázsló Szabadegyetem Elıadások Szent László, középkor, magyar történelem témakörökben Helyszín: Szent József Katolikus Iskola Szekszárd Garay tér 9. Rendezı: Parázsló Alapítvány 2010. június 26. Királyi íjas vadászat Szent László erdejében íjászverseny Helyszín: Sötétvölgy Rendezı: Alisca Nyilai Egyesület Rendezık: Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza Szekszárd Borvidék Nonprofit Közhasznú Kft. Fıtámogató: NKA A rendezésben együttmőködı intézmények, szervezetek:

Pécsi Egyházmegye Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Fıiskolai Kar Parázsló Alapítvány Illyés Gyula Megyei Könyvtár II. Géza Gimnázium Bátaszék Babits Nyugdíjas Klub Platán Nyugdíjas Klub Mentálhigiénés Mőhely Önkéntes Központ Nyugdíjas Tagozata Szekszárd Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesülete Szekszárd Felsıvárosi Közössége Szekszárd Újvárosi Római Katolikus Társaskör Alisca Nyilai Egyesület Európai Kádárok Kft. Gemenc Erdı- és Vadgazdaság Zrt. Kotányi Hungária Kft. Pannon Varázs Kft. Pécsi Nemzeti Színház Római Katolikus Plébánia Szekszárd Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Városi Tőzoltóparancsnokság A Szekszárdi Szent László Napok az EKF- Pécs 2010 befogadott társrendezvénye. KING ST. LÁSZLÓ DAYS, SZEKSZÁRD June 25 27, 2010 25 June, Friday 18:30 Blessing of the renovated Saint John and Paul Chapel, Szekszárd- outdoor holy mass, celebrated by Diocesan Mihály Mayer Opening ceremony of the St. László days 2010 Festive toasts by István Horváth, town mayor of Szekszárd, Imre Puskás, chairman of General Assembly of Tolna County, Bishop László Bíró and Minister Zoltán Balázsi Collaborates: St. Cecily Chorus, Mondschein Chorus, Muslinca Chorus Hospitality in the garden of the Chapel. 26 June, Saturday 10:00 Opened cellars and winehouses: Márkvárt Pince Szekszárd, Fürdıház u.20 Tel:36 20/492-43-11 10:00-20:00 Sebestyén Pince Szekszárd, Kalász u. 26. Tel:36 30/378-12-10 to prior announcement Bodri Pincészet Szekszárd, Faluhely dőlı Tel:36 20/440-66-66 10:00-14:00 Fekete Borpince Szekszárd Ivánvölgy 9662 Tel:36 30/92-95-732 10:00-16:00 Sárosdi Pince Szekszárd, Présház u. 8. Tel:36 30/94-68-530 to prior announcement Remete Bor Kft Szekszárd, Rákóczi u 75. Tel:36 20/93-51-961 to prior announcement Grünfelder-Czéh Pince Szekszárd, Bocskai köz 22/D Tel:36 74/314-886, 36 30/93-13-892 10.00-18.00 Dúzsi Tamás Pincéje Szekszárd, Kadarka u. 44 Tel:36 30/430-99-28

10.00-18.00 Garay Pince Szekszárd, Garay tér 19 Tel:36 74/412-828, 36 20/96-97-803 09:00-19:00 Szent Gaál Kastély Zomba- Szentgál Szılıhegy 83. Tel:36 74/431-256, 36 20/96-97-810 09:00-19:00 Vida Pincészet Szekszárd Napfény u. 27/a Tel:36 20/426-76-96 10:00-17:00 10.00 House of Arts World of Fairs IV. presentation of the book, published on the occasion of World of Fairs Conference 2008. 11:00 Cultural House Mihály Babits Opening of the exhibition of Zsuzsa Stekly enamel artist by Miklós Kubanek Collaborates: Bartina Folk Dance Group 14:00-22:00 Garden of County Library Illyés Gyula Literature programmes Literature quizzes with gifts in every hour Renaissance literature and music Teaching renaissance dances Renaissance arts and crafts programme Medieval songs- with the collaboration of Erzsébet Radnai (song) and Tamás Lozsányi (piano) Afternoon of poets and writers of Szekszárd represented by János Erdélyi Z., József Gacsályi and István Kis Pál Huge cross-word puzzle with gifts Open-air movie: Romeo and Juliet (18,00) Free exhibitions on Friday and Saturday 10:00-16:00 County Museum Wosinsky Mór (26 Szent István tér) The story of the landscape of Tolna from the prehistoric age to the Hungarian conquest Lively pictures. A small town on the turn of the century. Our heritage. Centuries of Tolna county Free exhibitions on Friday, Saturday, Sunday 10:00-16:00 House of Literarature- (Babits Mihály u. 15.) Poet Mihály Babits and Szekszárd Memorial room Valéria Dienes Memorial exhibition István Baka House of Arts: COLOURS AND SHAPES IN TOLNA COUNTY - exhibition 18:00-24:00 Béla king square Festival of Szekszárd Stew and Wine. Stew-cooking competition 27. June Sunday 09:00 Open cellars and winehouses Sebestyén Pince Szekszárd, Kalász u. 26. Tel: 36 30/378-1210 to prior announcement Dúzsi Tamás Pincéje Szekszárd, Kadarka u. 44 Tel: 36 30/43099-28 10.00-18.00 Garay Pince Szekszárd, Garay tér 19 Tel: 36 74/412-828, 36 20/9697-803 09:00-19:00 Grünfelder-Czéh Pince, Szekszárd, Bocskai köz 22/D Tel: 36 74/314-886, 36 30/9313-892 10.00-18.00

Szent Gaál Kastély, Zomba-Szentgál, Szılıhegy 83. Tel: 36 74/431-256, 36 20/9697-810 09:00-19:00 10.00-22.00 Saint László s Festival Béla king square 8:45-10:00 Holy mass in the Roman Chatolic Church in the downtown Singing : Liszt Ferenc Chorus of Szekszárd 10:00 Feast opener fanfares 10:00 Opening the street market, medieval playground and handcraft exhibition 10:00 Ludas Matyi market comedy for children 11:00 Weapon performance for children 11:30 Hawk Show 12:00 Midday Street market of Saint László Days, handcraft and folk games, valiant rehearsals, try of fighting instruments, achery, exhibitions, delicate foots and beverages 14.00 Blood Donation Red Cross Tolna County Organization 14:00 Open-air Bress and Reed Band Concert 14:30 Pavane Dance Group Parade 15.00 Open-air medieval music Ungaresca Consort 15:30 Strongman Show 16:00 The reception of the folk's homage, welcome the King Rider entry of the royal couple Pavane Dance Group Parade Entry of the city leaders Squadron from Vác Valiants of Saint László from Hollókı Stilted Gians Alisca Nyílai Association from Szekszárd Ungeresca Consort from Szekszárd The entry of folk around Hungary Entry of wine-maker Entry of the city s craftsmen and choise of the Best Medieval Merchant Choise of the first lady in attendance 18:00 19:00 Valiants of Saint László medieval martial costume and weapon show 19:00 20:00 Don Giovanni market comedy for adults 20:00 21:00 Folk dance show 21:00-21:30 Bonfire ignition round dance at the bonfire reprezented by the Bartina Fol Dance Group and Ifjú Szív German Folk Dance Group. Continuous programmes during the festival: Testing of contemporary weapons, archery, handcraft market, exhibitions, wine pavillons, wine tasting by the Wine Fountain, open cellar visit opportunities in the wine cellars of the mountainside, and special gastronomic supply in the following city restaurants : Adherent programmes to the Saint László s Days of Szekszárd June 24-25. Scientific Conference Saint László and his age organised and arranged in the College Illyés Gyula June 25-27. Open University in the Catholic Primary School at Garay Square June 26. 16. Archery competition in the forest Sötétvölgy (10 km from Szekszárd)