BERNÁDY GYÖRGY DR.: A MAROS- J VÁSÁRHELYI KÖZMŰVELŐDÉSI HÁZ. j

BERNÁDY GYÖRGY DR.: A MAROS- J VÁSÁRHELYI KÖZMŰVELŐDÉSI HÁZ. j z erdélyi részek szülötte vagyok ; gyermekéveim egy részét Szolnok- ft Doboka vármegye vegyes ajkú községében, a románság lakta Naszód «közelében fekvő Bethlenben, másik részét a példásan szervezett ft munkás és józan erdélyrészi szászság északi metropolisában, Beszter- y czén töltöttem el. Onnan kerültem a Székelyföld fővárosába, Maros- Vásárhelyre. Már kora ifjúságomban hosszú időn keresztül, kezdetben ft öntudatlan, később tudatos, néma szemlélője, tanuja lehettem tehát y a legkülönbözőbb viszonylatok között annak a vértelen, de ádáz és elkeseredett küzdelemnek, amely az ország e részében a magyar állam különböző y anyanyelvű fiai között folyik. A gyermekkor emlékeinek hatása alatt, a serdülő ifjú észleletei nyomán s a férfi- ft kor megfigyelései és tapasztalatai kapcsán felismervén az erdélyrészi magyarságot y fenyegető veszélyt, komoly mérlegelés és megfontolás után arra a határozott meg- győződésre jutottam, hogy az erdélyi részekben lakó, különböző anyanyelvű állam- S polgároknak előbb említett küzdelme csak az esetben végződhetik a magyar faj győ- y zelmével, a magyar fajnak fölénye csak az esetben tartható az erdélyi részekben a ft maga épségében fönn, ha a magyarságnak ez országrészben lakó fiai kulturális és y gazdasági tekintetekben megszerzik mindazokat a fegyvereket, amelyek e küzdelem sikeres megvívásához nélkülözhetetlenül szükségesek. ft A küzdelem megvívásához szükséges fegyverek megszerezhetése érdekében áldó- y zatokat kell hoznia elsősorban az erdélyrészi magyarságnak, de áldozatokat kell hoznia a magyar államnak és a Királyhágón inneni magyarságnak is. Áldozatok árán is ft nemesbítenünk kell tehát erdélyrészi véreinket érzésben, gondolkodásban, szélesbítenünk «kell az erdélyrészi magyarság látókörét, gyarapítanunk kell tudását, ismereteit, bizto- ft sítanunk kell gazdasági fejlődését, megerősödését s megfelelő intézmények létesítése y útján kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékait kell szolgáltatnunk az erdélyrészi magyarság szellemi, kulturális és gazdasági felsőbbségének. A magyar faj évezredes ft jogainak biztosítása érdekében folytatandó munka becsületes és önzetlen napszámosává V kell lennie minden magyar embernek, s azokat a véreinket, akik rövidlátásból vagy ft bármely más okból nem képesek a fenyegető veszélyt felismerni s ebből folyólag y nem hajlandók önként segítőkezet nyújtani, alkalmas módon arra kell kényszerítenünk, hogy bár öntudatlanul legyenek segítőtársainkká. ft E gondolatok hatása alatt, e meggyőződés által vezéreltetve cseréltem fel annak y idején csöndes és nyugodt életemet a sokat zaklatott és nem mindig rózsás közigaz- gatási pályával, annak határozott tudatában, hogy a csöndes és nyugodt életnek vége, ft de egyszersmind abban az édes reményben, hogy a fajom érdekében hozott áldozat «idővel majd meg fogja teremni a maga gyümölcseit. Ebben a meggyőződésben fogtam ft több mint egy évtizeddel ezelőtt a székely főváros újjáépítéséhez, tanügyének, szerény y kulturális intézményeinek újjászervezéséhez. Az előbb említett gondolatok és meggyő-!í ződés által vezéreltetve ültettem el Maros-Vásárhely utcáin az első fasorokat. Nehéz ft és küzdelmes volt a kezdet, bántó az érzéketlenség, a rosszindulat, de annál fölemelőbb y az a megnyugtató érzés, amelyet az embernek a becsületesen végzett munka tudata ad. Maros-Vásárhely népe megértett. A tíz évvel ezelőtt rosszakaratból, ellenszenvből s y más ilyen indulatokból tömegesen kitört, elpusztított fák helyén ma gyönyörű fasorok V állanak, a kocsiutak és gyalogjárók közötti területeket pompás virágágyak díszítik ; ft senki sem bántja, mindenki, gazdag és szegény, apró és nagy, igaz gyönyörűséggel y szemléli azokat. V Hova fejlődött majdnem öntudatlanul alig 10 év alatt Maros-Vásárhely népének ft ízlése, gondolkodása! A megkezdett munka folyt minden vonalon s még a legkonzer- «vatívebbek, a fáknak és minden újításnak ellenségei és a személyes ellenfelek is idővel = 395 Magyar Iparművészei. 1

3961. gyönyörködve szemlélték a haladást és dicsekedve mutogatták az űjabb és újabb alkotásokat. így lettek öntudatlanul segítő társaimmá azok, akik nem értették vagy nem akarták megérteni a hívó szót. Maros-Vásárhely azzá kezdett lenni, aminek régen már nevezték: Székelyföld fővárosává. E munka közben nyitottam be az 1907. év tavaszán Molnár Viktor akkori vallásés közoktatásügyi államtitkár hivatalos helyiségének ajtaján. A hivatalos ügyek letárgyalása után az államtitkár ismerve intencióimat beszélgetés közben felhívta figyelmemet királyunk megkoronáztatása negyvenedik évfordulójának emlékére alkotandó művekről szóló és gróf Apponyi Albert akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által az országgyűlés képviselőházához benyújtani szándékolt törvényjavaslatra. Itt és ekkor született meg a marosvásárhelyi Közművelődési Ház eszméje. Örömtől eltelten távoztam s úgy éreztem, hogy meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy a magyar kultúra dicsőségére, az erdélyrészi magyarságnak megerősítésére, a magyar társadalmi osztályokat elkülönítő válaszfalak mielőbbi ledönthetése érdekében valami nagyot, nemeset és szépet teremtsünk. Örömömet fokozta az, hogy Maros-Vásárhelynek képzeletemben már felépített e magyar közművelődési intézménye örökké és elválaszthatatlanul össze lesz kapcsolva a mi jóságos Urunk és királyunk nevével. A minisztériumból Komor és Jakab műépítészek irodájába siettem. Útközben ezer terv cikázott agyamon keresztül. Amikor a műépítészek irodájába fölértem, tisztában voltam azzal, hogy a tervezendő műnek minden ízében magyarnak kell lennie, hogy a marosvásárhelyi Közművelődési Háznak a magyar történetből és a székely népmondákból merített tárgyú képző- és iparművészeti remekek kincsesházának kell lennie, hogy az abban elhelyezett intézményeknek a tudós és írástudatlan, a hatalmas és alacsony sorsban levő, a gazdag és szegény előtt egyaránt nyitva kell lenniök s hogy ez intézmények révén kell annak az elválasztó falnak a lerombolására az első csákányütést megtenni, amely a magyar társadalmi osztályokat elkülöníti s a magyarság megerősödésének alapját képező egységes, demokratikus magyar társadalom szervezését lehetetlenné teszi. Az építőművészeknek, akikkel a marosvásárhelyi székház építése révén már összeköttetésben voltam, részletes megbeszélés után megbízást adtam a tervek elkészítésére. Az ezzel kapcsolatos tárgyalás közben még fokozódott az örömöm, mert láttam, hogy ők megértettek, éreztem, hogy a magyar közművelődésnek szentelendő templom megépítésében nemes ambíciójuk, minden tudásuk latba vetésével sietnek segítségemre. Másnap már gróf Apponyi Albert, akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter úr előtt állottam, aki terveim megismertetése után kilátásba helyezte kérelmem jóakaratú támogatását az esetre, ha a benyújtandó javaslat törvényerőre emelkedik. Maros-Vásárhelyre hazaérkezve, előterjesztést tettem a városi törvényhatósági bizottság közgyűléséhez a Közművelődési Ház építése tárgyában s a közgyűlés nagy többsége körülbelül a törvényjavaslatnak képviselőházi tárgyalásával egyidejűleg elhatározta a Közművelődési Ház megépítését. Az erről szóló határozat megvolt ugyan, de az építkezés megkezdéséig, illetve befejezéséig még nehéz munkát kellett végezni, rögös útat kellett bejárni. Pár hét múlva már gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter úr rendelkezése folytán a szükséges tárgyalások megejfése végett Maros-Vásárhelyre utaztak a Múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége képviseletében báró Szalay Imre és Fejérpataky László s nemes, hazafias érzés és jóakarat sugallta jelentésük alapján 100,000 korona készpénzsegélyt és 50 éven át évi 15,000 koronát engedélyezett a vallás- és közoktatásügyi miniszter a marosvásárhelyi Közművelődési Ház építési költségeinek részben való fedezetére. Ezután megindult a tervezés komoly munkája. A tervek elkészítésével megbízott műépítészek egyik tervet a másik után készítették, legjobb igyekezetük, hazafias lelkesedésük ellenére nem tudtak kielégíteni, újabb és újabb gondolataim, aggályaim támadtak,

amíg végre megállapodásra jutva, soha el nem múló dicsőségükre, elkészítették a magyar y közművelődésnek szentelt marosvásárhelyi templom végleges terveit.» Közben, arra való tekintettel, hogy előre elhatároztam azt, hogy a marosvásárhelyi í Közművelődési Háznak, amiként azt már előbb is jeleztem, a magyar képző- és ipar- í y művészet kincsesházává kell lennie, tárgyaltam a vallás- és közoktatásügyi minisz- y térium művészeti osztályának vezetőivel, az én jóakaratú barátaimmal, Koronghi Lippich y Elekkel és Majovszky Pállal s kívülök a képző-, ipar-és zeneművészek egész seregével, y «Sokat tanakodtam, akadékoskodtam, laikus létemre sokat kritizáltam és talán feles- V í! legesen sokat vitatkoztam, amíg egymást meggyőzve Körösfői Kriesch Aladárnak és f; y Nagy Sándornak Roth Miksa által készített remek üvegmozaikjai, Kallós Edének y Haraszti és társa által készített bronz-reliefjei a Közművelődési Ház homlokzatára kerültek. V» Ugyanilyen nehézkes voltam a belső berendezés, az épület belsejének díszítése kérdé- í! y sében is. Hosszas tárgyalások és viták után, sok akadállyal megküzdve festette meg y Kriesch Aladár a Közművelődési Ház vesztibüljének a Táltosok" és a Székely mese- y mondás" című freskóit s ugyancsak az ő művészetének lesznek hirdetői a Sidló Ferenc, y Hibján Samu és Vandrák László bevonásával készült koronázási relief, a Seenger Béla íí által készített művészi kivitelű márványburkolata és a Kissling Rudolf készítette csillárai?! y e helyiségnek. A lépcsőházak, az előterek, a kisterem, az elsőemeleti folyosó festése y és berendezése Falus Elek és Péter János művészi ízlését dicsérik. A Roth Miksa mühe- V y lyéből kikerült páratlan szépségű, székely balladákat, népmondákat, Bethlen Gábor í «fejedelem korát, stb.-t ábrázoló színes ablakok Nagy Sándor, Muhits Sándor és Roth Miksa y ü művészi készségéről tesznek tanúságot. y A nagyteremnek Antalffy-Zsiros Dezső, Schmidthauer Lajos és Karácsonyi István y útmutatásai alapján Rieger Ottó által készített orgonája pedig páratlan a maga nemében, y í! Hálátlanságot követnék el, ha ez alkalommal nem emlékezném meg a Közművelő- í! y dési Ház építésének ellenőrző mérnökéről, Radó Sándor v. főmérnökről, a vállalkozó y Grünwald Testvérek és Schiffer Miksa cégről, a munka vezetőjéről Fontos Kálmán y építőmesterről, továbbá Zsolnay Miklós, Forreider és Schiller, Beszédes és Zsillé buda- y «pesti, B. Bakk Lajos és fiai kolozsvári, Mesztitz Mihály és fiai, Székely és Réti, Tóth- y í! falusi Károly, Both Sándor, Bükkösi György, Vigh István, Barabás Gergely, Herczeg y és Révész, Nagy Jenő és Dezső marosvásárhelyi iparosokról, akik valamennyien a y legjobb tudásuk, lelkesedésük latbavetésével valóban művészi munkát végeztek. íí Hálás elismeréssel kell gróf Zichy János és Jankovich Béla vallás- és közoktatás- í y ügyi miniszterekről, Balogh Jenő és Benedek Sándor vallás- és közoktatásügyi állam- y titkárokról és végül Kammerer Ernő és Térey Gáborról, az országos szépművészeti» múzeum igazgatóiról megemlékeznem, akik a Közművelődési Ház érdekében végzett M y munkámban mindig a legnagyobb jóakarattal támogattak. y A tervezés előrehaladásával mindinkább világossá lett előttem azonban az, hogy y a rendelkezésre álló hitel keretén belül nem lesz a tervezett mű a nemzeti szempon- y» tokból kivánatos fénnyel és a hivatásához méltó pompával megépíthető, berendezhető. H Az igaz és önzetlen haza- és fajszeretef melegével ápolt terveket azonban elejteni nem y akartam s miután azzal az elhatározással indultam neki ezen munkának, hogy ezzel y kapcsolatosan egyetlen fillérrel sem szabad a már amúgy is sokat áldozott városi f! közönséget terhelnem, gondoskodnom kellett a fedezetről. A tervezés gondjai mellé y y járult tehát a fedezet előteremtésének gondja, a remélt szellemi hasznon felül biztosi- y tanom kellett az anyagi jövedelmezőséget is. H y A tervek szerint a hangverseny- és előadótermeken kívül elhelyezést kellett nyernie y a Közművelődési Házban a zene- és nyelviskolának, a képző- és iparművészeti, továbbá í a néprajzi múzeumnak, a nyilvános nép- és tudományos könyvtárnak. í! y Bár az említett intézmenyek révén biztosítottnak láttam azt, hogy a városi lakos- y ság nagy tömege fogja állandóan a Közművelődési Házat látogatni, elégületlen voltam y s valami olyast akartam még a tervezett épületben elhelyezni, aminek révén az egész y y lakosság érdeklődése fel lesz kelthető s ami különösen a nagy tömeget tölti el a Köz- y művelődési Ház iránti szeretettel. Jí L.-.-.--.-.,.,.-*.^ 397 5*

3981 Hosszas gondolkodás, tépelődés után abban állapodtam meg, hogy egy városi mozgófényképszínháznak a Közművelődési Házban való felállítása iránt fogom a szükséges lépéseket megtenni. Ezzel négyszeres célt akartam elérhetni. Először útját véltem vághatni annak a romboló munkának, amelyet egyes mozgófényképszínházak léha, erkölcstelen képek mutogatása révén végezhetnek s amely az arra illetékes hatóságokat mind fokozottabb ellenőrzésre készteti, másodszor biztosítottnak láttam a mozgófényképszínháznak a magyar kultúra szolgálafába való állítását, harmadszor kétségtelennek tartottam a városi lakosság minden rétegének a Közművelődési Ház iránti érdeklődését, szeretetét, végül megoldva láttam az egész mű pénzügyi kérdéseit. Ismervén a közönség egy részének a mozgószínházak iránt táplált lekicsinylő ^ véleményét, sokáig nem mertem tervemmel a nyilvánosság elé lépni. Később, anélkül, hogy tulajdonképpeni tervemet elárultam volna, aziránt tettem a városi közgyűléshez előterjesztést, hogy mondja ki a közgyűlés azt, hogy a mozgófényképszínház felállítását városi feladatnak tekinti. -- És a közgyűlés a y meghozta o a - határozatot, > anélkül, -~OJ hogy, «valaki sejtette volna is azt, hogy a mozgófényképszínházaf a Közművelődési Házban «H terveztem felállítani.» Az 1911. évben kezdtük meg az építkezést s ma már készen áll a magyar köz-» művelődés marosvásárhelyi temploma. A Gondviselés különös jóvoltából beteljesedtek álmaim, a mű valóban azzá lett, í! y aminek az első pillanatokban terveztem, minden ízében magyar, védőbástyája az erdélyrészi y magyarságnak, fegyvertára a magyar kultúrának, tárháza a tudományoknak, kincses- M háza a magyar képző-, ipar- és zeneművészetnek, második otthona a hatalmasnak és alacsony sorsban élőnek, a gazdagnak és szegénynek, az aggnak és ifjúnak egyaránt, V örök időkön fénylő emlékoszlopa szeretett királyunknak. A mű befejezése után megindult a kritika. Egyesek hangosan zúgolódtak a költségek miatt, a hazafiak, a nép barátai, a demokraták kiabálva kérdezték, hogy miért kellett abba az épületbe annyi fény és pompa, miért kellett abba Kriesch-féle freskókat, Nagy Sándor, Muhits Sándor és Roth Miksa tervezte üvegmozaikokat és üvegfestményekef, Kallós Ede, Falus Elek, Péter János stb.-féle reliefeket, díszítéseket és bútorokat elhelyezni, ha abban mozgószínházat nyitnak s annak ajtait ezzel kapcsolatosan meg- «nyitják a napszámos, a kérges tenyerű munkás, a nép, a tömeg előtt. y íí Hallgatok, nem védekezem a támadások ellen. Gyönyörködöm a szép fasorokban, H y az ezeket övező, senki által sem bántott színes virágágyakban s gondolkozom afölött, y hogy minő változást fog majd előidézni az a nagy munka, amelyet a kultuszkormány,» kiváló művészek és iparosok segítségével végeztem, ha azok az aszfalfmezőbe ültetett í! szegény fák akkora változást voltak képesek az én véreim gondolkodásában, érzésé- y ben, ízlésében előidézni.» Lelki szemeimmel hazafias gyönyörűségtől eltelten látom, hogy miként fog Maros-» Vásárhely népe művészeink alkotásainak nyomán gondolkodásban, érzésben nemes- «íí bülni, tudásban, ismeretekben gazdagodni, anyagiakban fejlődni és erősbödni, miként í y fogják véreim az alacsony sorsban levőnek, a szegénynek megbecsülése révén az y egységes magyar demokratikus társadalom alapjait lerakni s miként fogják a nagy» kulturális küzdelem győzelmes megvívásához szükséges fegyvereket, igen sok esetben í! y öntudatlanul, megszerezni. y Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül y majdnem kétmillió korona költséggel, megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar köz-» művelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat. Hálával íí adózom mindazoknak, kik ebben a munkánkban megsegítettek. í: y Magam sem hálára, sem dicsőségre nem tartok igényt. Megelégszem a hazafias, y a becsületes és híven végzett munka tudatával, az utánam következőket pedig arra» kérem, hogy ugyanaz a haza, faj- és emberszeretet, ugyanaz a lelkesedés vezesse J y őket, amellyel a Mindenható kegyes volt engem megáldani, óvják meg a templom y szentségét és igaz szeretettel becsüljék meg a népet, a tömeget. í y J

YBL ERVIN DR.: AZ IPARMŰVÉSZET FÖPROBLÉMÁJA. művészetről való gondolkodás is különböző periódusokon ment keresztül. Régente a műfajok, a stílusok az egyes külső eredmények minél határozottabb elkülönítésének kedveztek és minden egyes részletre külön meghatározásokat kerestek. A mai kor, a definíciók sikertelenségén okulva, már másfelé irányította vizsgálódásait. Nem előzetesen fölállított elméletekből indul ki és nem kívánja azokat az egyes műalkotásokra, róluk való szemléletünkre húzni, ellenkezőleg, az egyes műalkotásokban való különbségeket hangsúlyozza, ezeket állítja oda ezerféle eredményre jutó kutatásainak céljául. Ez az alanyi kriticizmus a művészeteknek csak kedvezhetett, mert tényleg számolt természetükkel és nem lehetett gátja semmiféle egyéni megnyilatkozásnak sem, viszont megfeledkezett az esztétika tudományos (nem kritikai) feladatairól. Mindenesetre nehéz lett volna ennek az új és életteljes művészi szemléletnek, mely a maga szabadságában alig ismer szabályokat, egy kész esztétikát is magával hoznia ; ez utóbbi csak az egyenkénti szemléleteken épülhet föl, először tehát ezeket kell az emberi gondolkodás szabályaival, öntudatlanul fönnálló törvényeivel összeegyeztetni. Rombolni kellett először, hogy utána egy ledönfhetetlen épületet emelhessünk, melynek pillérei senkinek útba ne álljanak és mégis az emberi gondolkodásnak egy nagyszerűen megoldott tetőzetét hordozzák magukon. Ennek a helyetcsinálásnak egyik legfontosabb eredménye volt a művészet és az iparművészet közti merev válaszfalnak a ledöntése. Egy megokolatlan és rossz elméletekből kovácsolt gyűrű fogta körül az iparművészetet, melynek kiváló lehetőségeit, ambícióit annakelőtte a reflexiónélküli korszakokban elismerték. Ezt a felfogást állította vissza az új alanyi nézőpont, midőn sulba dobta a műfajokhoz kapcsolódó értékelés előítéletét és az iparművészetet egyenjogúsította a többi művészetfel. Ezzel azonban lemondott az iparművészet különleges jelentésének tudományos megállapításáról és teljesen tájékozatlanul hagyta a reflexióra éhes gondolkodást. Szerencsére már az iparművészet fogalma is kisegít minket ebből az igen művészies, de, sajnos, még tudománynélküli fölfogásból. Mert artisztikum szempontjából akárhogyan egyenrangusífjuk, jobban mondva azonosítjuk az iparművészetet a többi művészettel, mégis ezektől különbözőképp fogjuk föl. Igenis, egyformán művészet az egyik és a másik is, de szemléletünkben másfélék. Mert a művészet lehetőségeken épül föl és mi nemcsak a par excellence művészetet, hanem ezt a lehetőséget is fölfogjuk. Enélkül nem is lenne művészetről való fölfogás, nem alkothatnánk, nem szemlélhetnénk művészetet. Amennyiben ez a lehetőség az egyes műfajok tekintetében más és más, úgy különböző a műfajok természete is. Vannak azonban azonos lehetőségek is. Ők alkotják köztük a kapcsolatot és ezek alapján köthetjük össze nemcsak kritikai, hanem tudományos alapon is az iparművészetet az utánzó művészetekkel. De a fő lehetőségek mégis különbözőek és ezek képezik a kettéosztásnak jogos alapját. Ezúttal minket csak az iparművészeti rész érdekel. Mi az a különleges lehetőség, mely az iparművészet alapját képezi és az utánzó művészetektől megkülönbözteti? A feleletünk rá, hogy a szükséglet kielégítése. Az iparművészet lehetősége egy, a művészettől független szükséglet, melyet itt nem a legrövidebb, a leglogikusabb úton, hanem a művészeti szükségletnek belekapcsolása által elégítünk ki. Ezzel ugyan nem mondtunk újat, de amennyiben ezt a tételt megindokolni, pontosan körülhatárolni tudjuk, egy igen fontos problémát oldottunk meg. Azt mondtuk, hogy az iparművészet állandó alakja, lehetősége egy külső szükséglet kielégítése ; hogy az iparművészeti tárgy a művészi megvalósulás mellett még egy másik célzatot is szolgál. Ha most ezt a megállapítást példákkal óhajtanánk igazolni, úgy tűnik föl, mintha nem kapnánk rá mindig kielégítő feleletet. Nézzünk csak körül szobáinkban. Hány olyan dísztárgyat találunk, melyeknek semmiféle praktikus célzatot

4001. nein tulajdonítunk, melyeket csak azért vásároltuk, hogy szépségükkel gyönyörködtes- senek, otthonunkat kellemesebbé tegyék, mint ahogyan a képek, szobrok is teszik. Hány- y féle vázát, bronz- és egyéb csecse-becsét találunk, melyek nem azért vannak, hogy virágot tegyünk beléjük, vagy másféle dolgokat tartsunk bennük, sőt formájukkal ez í: ellen még tiltakozni is látszanak. Hogyan lehetséges, hogy ezzel a mindenütt szerez- y hető tapasztalati megfigyeléssel szemben a fönti tételt mégis változatlan érvénnyel fönntarthatjuk és minden körülményre nézve helyesnek nyilváníthatjuk. y Ennek egyszerűen ismerettani alapjai vannak. Sajnos, itt nem mehetünk bele a pro- y bléma részletes tagolásába, csak vázlatszerüen adhatjuk elő bizonyításunkat. Kérdésünk kizárólag a három dimenzióban megjelenő iparművészeti tárgyakra vonatkozhatik, mert» a kétdimenziós, ornamentummal díszített fölület mindig csak ennek anyaga által, leg- többször már más háromdimenziós tárgyon alkalmazva, vagy azzá alakítva fogható í! föl. így az ornamentikás szövetet, a papiroskárpitot vagy földolgozatlanságukban, y mint ilyeneket, vagy pedig más tárgyon alkalmazva, mint ezek részletét fogjuk föl. Különben maga az ornamentika, a meghatározott felülettől elvonatkoztatva, nem tartozik S az iparművészet birodalmába és ismerettani jelentősége is más természetű. Szóval, y problémánk itt csak a háromdimenziós iparművészeti tárgyakra vonatkozhatik. ji A kérdést pontosan így fogalmazhatjuk. Van-e lehetőségük oly iparművészeti tár- y gyaknak, melyek semmiféle külső célzatot sem elégítenek ki és nem tartoznak az utánzó művészetek birodalmába sem. Mert mihelyt az utóbbiakkal kerülnek szoros kap- fi csolatba, mint például a dísztárgyakszámba menő kisplasztikái holmik, úgy fölfogásuk y a természetre való vonatkozás következtében már más ismerettani természetű. Azonban van-e lehetősége egy olyan iparművészeti tárgynak, például vázának, mely nem a y természetutánzáson épül föl és praktikus célokat sem elégít ki. Már följebb mondottuk, y hogy igenis vannak ilyen iparművészeti tárgyak. Tételünkkel itt egy nyilvánvaló ellen- í! kezésre bukkantunk, mi azonban azt állítjuk, hogy ez az ellentét csak látszólagos, mely y a problémának fölületes szemléletéből következik. Nézzük csak közelebbről a dolgokat. Nemde minden iparművészeti cikknek, így f> a dísztárgyaknak is van nevük. Ez a név a fogalmat jelöli, azt a fogalmat, melyet a y tárgy szemléletéről magunknak alkotunk. Ebben a fogalomban benne vannak a tulaj- donságok, de elsősorban benne kell lennie a tárgy jelentésének is, másképp nem tudnók y megnevezni. De nem is a név a döntő, hanem az, hogy az illető tárgyat, mint önálló y valamit fogjuk föl. Ez a megnevezés, illetőleg külön fölfogás, bár magában foglalja a fi tárgy anyagát is, mindazonáltal az illető tárgyban egy önálló fölfogású objektumot y ismer föl. A porcellánváza nemcsak mint porcellánanyag, hanem mint ebből előállított új forma szerepel megismerésünkben. De a vázának nem szükségképpeni anyaga a n porcellán, egyúttal a porcellánanyagnak sem szükségképpeni formája a váza. Tehát, y midőn a porcellánanyagból készült alakot vázának fogjuk föl, akkor okvetlenül bizo- nyos objektív érvényű és általános momentumoknak kell föllépniök, hogy ez megtör- y ténhessék. Melyek lehetnek ezek az objektív és általános érvényű momentumok? y Nyilvánvalóan csak azok, melyek minden vagy legalább is egy nagy tömeg ember j; szempontjából egyforma vonatkozásúak, azaz ezen embertömeg által egyformán föl- y ismerhető szükségletet elégítenek ki. Az anyagot, csakis egy ilyen objektív természetű Ï motívum, egy külső szükséglet kielégítése képes külön fölfogható formává alakítani. í Mert ismereftanilag a szubjektív formaképzésnek nincs lehetősége arra, hogy a nyers- y anyagból egy ettől külön fogalmi léttel bíró tárgyat alkosson, anélkül, hogy egy külső szükségletet elégítene ki. Nincs pedig azért, mert ezek a szubjektív alakítások termé- y szelüknél fogva az itt föltételezett önállóságukban semmi értelmi karakterrel nem bírnak, y Már pedig a háromdimenziós tárgyakat csakis tapasztalafokon nyugvó értelemmel í fogjuk föl : ez nem egy követelmény, hanem egy állandó ismerettani szabály, melynek y megdönthetetlen érvénye van. Tehát vagy egy külső szükséglet kielégítéséhez kapeso- V lódik az egyéni alkotóképesség, vagy pedig a nyersanyagot, mint olyant fogjuk föl. í Ha például egy tárggyal találkozunk, melynek jelentőségével szemben tanácstalanul y állunk, úgy ezt, vagy egy tőlünk ismert tárgy részlete gyanánt, vagy nyersanyaga

II szerint nevezzük meg, vagy pedig egy célzatot szupponálunk neki. Háromdimenziós tárgynak, melyet ember és nem a természet alkotott, más ismerettani, fölfogási és ezért megvalósulási lehetősége nincsen. Példákat is kellene fölhozni bizonyításunk illusztrálására. Ilyen a váza, mely nem a virág befogadására való, mégis csak egy folyadékot vagy más valamit fölfogni képes edény. A külső célzat ugyan háttérbe szorult, mondhatni elkorcsosult, de sohasem tűnhetik el, mert ez adja meg a lehetőséget a váza megvalósulására. Az a sok filigrán francia burnótszelence szintén nem kizárólag a pipázók számára, hanem a szépet kedvelők gyönyörűségére készült és mégis kénytelenek voltak a dohányzókra gondolni és mint szelencéket megvalósítani. Változatlan érvényben áll fönn tehát a szükségszerűség, a külső célzat kielégítésének szabálya az iparművészetben. Csak megfelelő módon kell fölfogni a tételt. Mert midőn azt mondjuk, hogy az iparművészetben a szükségszerűség kisebb, nagyobb, vagy akár elenyésző, de mindig jelen van, nem azt értjük alatta, hogy az iparművészeti alkotások létrejöttét állandóan e szükségszerűség kielégítése okolja meg, ami egyenesen n onsen s volna, hanem egyedül azt, hogy minden iparművészeti alkotás megvalósulási lehetősége szükségképpen egy külső célzat erősebb vagy halványabb megvalósításához van kötve. NÁDAI PÁL: MŰKEDVELŐK. ear Emilly! így hívják Angliában a megcsontosodott műkedvelő-dámát. Ismerjük őt, ha máshonnan nem, hát a kontinens penzióiból,ahol naphoszszat ül galambőszen és türelmesen s Uncle Samnak egy mellényt hímez. Szidja a világot, e mai fiatalságot, a nőket, akik szavazni akarnak, ahelyett hogy horgolnának, nem úgy, mint ő, szegény Dear Emilly, aki hegyesre csücsörítette a száját és rövidlátóra ráncolta a szemeit a várakozásban és a mellényhímzésben. Közben mást is csinál. Lloyd George-ot szidja és vízfestményekkel díszíti Longfellow költeményeit. Az amerikaiak becsületében gázol és egy bársonypárnába lantot éget. Ó, szegény Dear Emilly, hogy sajnáltalak és szerettelek, hogy mosolyogtam naiv művészeteden a kis német penziókban, mialatt én az angol nyelv kiejtését lestem ajkaidról és te Uncle Sam-ra gondoltál! De Dear Emilly meghal és nem lesznek többé követői a hímzett mellények világában. A kedves Milly kisasszony legalább így mondja Muthesius az utolsó bölények közül való, akik még ily világi haszontalanságokra pazarolják idejüket. Az ő utódai állítólag már a lelküket finomítják, vagy kártyáznak, vagy ha mindenáron műkedvelőkké válnak, hát hasznos apróságokra váltják fel a bennük szunnyadó ösztönöket és kis gyermekruhát szabnak, írómappába virágot préselnek, papirvágókést faragnak és miegymás. Muthesiusnak valószínűleg igaza van. Hiszen minden tankönyv tudja már, hogy a kontinens iparművészeti oktatása mi minden hasznosat és szépet kapott az angol műkedvelő-oktatóktól, mennyi anyagismeret, mennyi célszerüségre-gondolás, mennyi szolidság származott át ebből egész mai kézművességünkbe. Ha azonban ebben a most megnyílt Műkedvelőkiállításban járunk az Iparművészeti Társulat tárlatán, egy kis csalódás érhet bennünket éppen a külföldi s leginkább az angol részben. Még nem igen látjuk az új műkedvelés csodáit. Egyetlen egy trébelt bronztálcát nem számítva, mely Miss Dunn kezének energiáját hirdeti, csupa olyan apróságot kapunk, amely érdektelen, lendület nélkül való, szóra alig érdemes. Játékok, melyeknél jobbak a mi bazári tucatholmijaink, hímzések, melyek fájdalmasan emlékeztetnek a vidéki polgári leányiskolák évvégi záróünnepeire. Ne sírjon, kedves jó Milly kisasszony, a világ nem halad olyan rohamlépésekben, mint azt az öreg angol missek hiszik. Viszont éppen eleget javult a kontinens és a magyar műkedvelő ízlése ahhoz, hogy sok szépet lehessen várni. Olyan hímzések, batikok, festett dobozok, könyvköfések sorakoznak, váltakoznak itt tarka képben az üveg alatt, hogy senki sem gondolhat szívszorongva ezek láttán a születésnapja reggelére, amik a műkedvelő-unokahúgszámára a dicső hajnalhasadást jelentik. Azt, hogy ő műkedvelő-iparművész, senkinek sem kell ma már eltagadnia, mert ez senkit sem jogosít fel csendes mosolygásra, legkevésbbé a hivatásos iparművészt. A kérdés alighanem egész esztétikai fejlődésünkön kívül a modern nő társadalmi helyzetével és vágyaival függ össze. Nevelésének felületességei egyéni elmélyülésre késztetik, labilis helyzete J 401

402 egy kínálkozó fix ponton ragadja meg az életet, intelligenciája mennél fejlettebb, annál parancsolóbban sugallja neki : igyekezzél hasznossá tenni létedet és még esztétikai hívságokba is ezt a hivatásodat kapcsold bele. A mai háztartáson belül élő nőt, ha művelt és érzékeny lélek, csak egy lépés választja el a künn dolgozó nőtől és ez a lépés szinte kínálkozik neki a műkedvelő-tanfolyamon. Aligha van egy is, aki ne azzal az érzéssel fogná a ceruzát,a batikszerszámot, a könyvkötőkésí a kezébe, hogy bárcsak egyszer pénzt tudnék vele keresni és jól van az úgy, hogy ez a gondolat tüzeli, mikor a selyem, a szőnyeg vagy a bőr fölé hajol. Jól van és mennél közelebb jut az amatőr munkája a hivatásos iparművészethez ízlésben, használhatóságban, annál jobb, még ha az iparművészek kicsinyes rövidlátásból zúgolódnának is emiatt. Mert nincs a világon akkora tudás, mely ne az igazi tudósok helyzetét javítaná s akármekkorát gyarapszik a közízlés, ennek mindig a sarlatánok pusztulása és az értékes művészet értékének a javulása lesz a következménye. Ez a mostani kiállítás tehát nem beszámoló akar lenni, hanem buzdítás. Annak a két, három, vagy tízezer nőnek, aki maga is műkedvelő, szeretettel és törekvéssel az, a lehetőségek útját mutatja s ami ennél még becsesebb, a hivatása öntudatát akarja fejleszteni. Hogy közben milyen fokig jutottak, elegyesek, az talán nem is nagyon fontos. Azt, hogy Benczúr Béláné peddig-fonásai" az ő dilettáns" volta ellenére különbek, mint a Budapesten bárhol kaphatók és hivatásos kézből kikerültek, azt nem a szembeállítás kedvéért esik jól konstatálni, hanem a példa buzdító ereje miatt. íme, ez is olyan technika, mely szép is, nem is nagyon nehéz, értékesíthető is, mégis mily messze van mai műkedvelőink érdeklődése körétől. A könyvkötés, úgy látszik, most kezd hódítani és számos jel szól a fokozódó érdeklődés mellett. Mily egyszerű volna kísérletképpen a leányiskolák felsőbb osztályaiba belevinni a tanítását. Hogy ezen a téren szívós kitartással meddig lehet vinni, azt Bató Viola könyvtáblái éppen a mesterségbeli részük jóságával bizonyítják. Általában a bőr feldolgozása (pénztárcák, tarsolyok, neszesszerek) meglepően művészi és olcsó produktumokkal szolgál itt kivált a művésziskolák műkedvelő munkáiban és színben, ornamensben, leleményben hogy elhalványulnak mellettük díszműárusaink" drága és fakó holmijai. A bőr valóban százféle művészi feldolgozásra kínálkozik, csak éppen arra az egyre nem, hogy párnát csináljanak belőle kantárszíjakkal és hegyes gombokkal s ha itt mégis van belőle kettő-három, ez is példaadás, de ellenkező irányban. Míg az anyagok leleménye, sokfélesége örvendetesen szaporodik, addig egy anyag van, amelyet túlságosan belterjesen művelnek műkedvelőink s ez a textiliák anyaga. Bele lehet szédülni a kanapépárnák, a hímzett főkötők, a rojtos tarsolyok és a batikozott selymek sokaságába. Ha a kanapépárnák terén ma valaki kimondaná Budapesten a numerus clausust, akkor is jutna még mindenkinek a feje alá kettő-három. Már nem is a feje alá, hanem a háta alá. Nem is a háta alá... az isten tudja, hova, hiszen azt még senki sem tudta eldönteni, hova nem való a kanapépárna. Ó, Dear Emilly lássa, a világ mégsem halad olyan rohamosan. Mily nagyszerű és kedves dolog volna (s mellesleg mennyire hasznos), ha a nők megtanulnák a fémek domborítását, a karton ezerféle díszítését, a fafaragást és kihalásra ítélnék végre a kanapépárnát. Pedig, hogy a batiknakvnennyi mindenféle egyéb alkalmazhatósága van egy jó polgári háztartásban, azt Rauscher Lujza, Kürthy György, Vizvári Mariska, Dörre Ida és mások készítményei, ernyői, mappái, selyemfárcái, tarsolyai választékosan nobilis formáikkal mutatják. A három iparművészettel is foglalkozó iskola : az Iparművészeti, a Képzőművészeti és az Iparrajziskola tevékenysége már sokszor méltatásra találfa folyóiratokban. De egészen új nevekkel találkozunk itt és éppen dilettáns-nevelésük néhány hónap alatt már olyan eredményeket mutat fel, ami kívánatossá teszi, mennél több ilyen tanfolyam létesítését és támogatását. És még egy szót hadd szóljunk arról a stílusszeretetről és kitartásról, mellyel Zadubánszky Irén mutatkozik be régi magyar úridámák módjára felöltöztetett babáival. Egy külön vitrinában sorakoznak ők,pípesen, kecsesen, ragyogva a selymek és velourok sokaságában, n^sfákkal és kösöntyűkkel felcifrázva : történelem az üvegállványon. A fejeikért fél Budapest boltjait kellett bejárni, a hajuk másmásszínű selyemből szálankint fonva, évek munkája és szeretete egyesül ebben. S ilyesmire csak a dilettáns-művész képes, vagy az, aki dilettantizmuson kezdte. Valóban ezek az amatőrök mind, mintha epigonjai volnának egy hajdani nagy művészetnek, mely nem az árát nézte a tevékenységének, hanem a célt szentesítette meg és a tevékenység lázas gyönyörében égett. Egy kicsit még tapogatozó, néha balkezes,máskor túllelkes és túlmagyaros, epigonok, dehát nem szégyenlik azt, hogy epigonok, nevelhetők, fogékonyak, megértik a maguk erejének képességeit, természetes határait s ez az ízléses belátás irányítja a fantáziájukat, mialatt serényen dolgoznak az ujjaik.

454. Marosvásárhely városháza és Közművelődési Háza. 454. L'Hólel de Ville el le Palais des Cultes à Maros- J Tervezte Komor és Jakab. vásárhely. 403 Magyar Iparművészei.

s «455. A marosvásárhelyi Közművelődési Ház főkapuja. 455. Entrée principale du Palais des Cultes à Maros- V y Tervezte Komor és Jakab. vásárhely 1! V» M

v I i i * > M 457. V h h 456 457. A marosvásárhelyi Közművelődési Ház étkező- 456 457. Buffet et vestibule au Palais des Cultes à Maros- «terme és előcsarnoka. Az előbbit Falus Elek, az utóbbit vásárhely. <! y Körösfői K. Aladár díszítette. 1[ v M 405 v V 2*

458. Körösfői K. Aladár: Székely népmese. Al 'freskofestmény a marosvásárhelyi Közművelődési Ház előcsarnokában. 458. Fresque dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely : Chansons populaires des Szeklers.

459. Körösfői K. Aladár: Székely iáltosok. Al freskofestmény a marosvásárhelyi Közművelődési Ház előcsarnokában. 459. Fresque dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely : Augures Szeklers. 407 v.

460. 461. 408 v. 460. Körösfői K. Aladár : A magyar kultúra apotheozisa. 460. Apothéose de la Culture hongroise. Mosaïque dans le A marosvásárhelyi Közművelődési Ház mozaikja. Készí- Palais des Cultes à Marosvásárhely. 461. Vestibule tette Róth Miksa. 461. A marosvásárhelyi városháza de l'hôtel de Ville à Marosvásárhely, előcsarnoka.

11 462. 463. nm\m mm im i > \»CvV >A Il. lr I tîi'! I>! Îtc^fÉI'SiiÛ.lf'î il f / a -» * ml 'Itri» á'i : '.)î «.v i íu 'IÉH. «^hiéi wj f'iljf in i n : ' : mm,j I fspspi { sais»bírást; i T' il «s : - -ék^î ' <* Í M» ^fr 1 ^EF I!! ' 2 f * * ' * M 1 I ; OW il 5 ni. i j» - mm, m» f M M m 'm t m* mrnm»iê% ".. - J Mf* j Ii i V- w'i* j. -- il it' ' "ÍÉT- * 'M m f i«j ^ j T ^ & HI fe^ir: j in Wàî - * SI J? x «j 464. Róth Miksa : Mozaikképek a marosvásárhelyi Közművelődési Házban. 462. Egyházi zene. 463. Világi zene. 464. Bethlen Gábor kora. 462 464. Vitraux vásárhely. dans le Palais des Cultes h Maros- JL 409

mm M N I : ' Vi'r'iViv?» * - i m p X< ' -'"^V - 7 / A " '» il V II V ÍÍS ^pp i ^ îivs «V r t»» >,41»i'l^/ nf.'bflli\» í * ' / 4 t «v*?i Vr! ijffc* rf VIT;/ 1 îl flita»^ y m^jm mlill-sf \ É l w ^ / r ^!^- } í f» r y " «fer - fi» v - -*<- - '' % iî w mos ííí -»<Ti. ii 1 ffliellfflnifpilk H «y 465. Julia szép leány egykoron kimöne, Búzavirág szödni, a biízamezöbe, Búzavirág szödni, koszorúba kötni, Koszorúba kötni, magát ott mulatni. JULIA SZÉP LEÁNY. Egy szép gyalogösvény, hát ott jődögél le, Azon ereszködék fodor fejér bárány, A napot s a hódat szarva között hozván, A fény ös csillagot a homlokán hozta. Meg ne ijeggy töllem Julia szép leány. wo sí héja szüzek seröginek, 11a eljónél velem, én oda vinnélek, A mennyei karba, a szönt szüzek közi. 410 l. 465. Nagy Sándor : A marosvásárhelyi Közművelődési Ház üvegfestménye. Készítette Róth Miksa. 465. Vitraux dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely.

466. Anyám, anyám, édös anyám : Gyulainé édös anyám! En evöszöm Kádár Katát, Jobbágyunknak szép leányát. KÂDÂR KATA. Nállunk jó újság van, de ne köd rossz vagyon, Mett Kádár Katának immár vége vagyon, A te édösanyád ötöt elvitette, Feneketlen tóba belé is vettette. Egyiket temették ótár eleibe, Másikot temették ótár hátamögi.... A kettőből kinőtt két kápóna-virág, Az ótár tetejin esszekapcsolóttak. 466. Nagy Sándor : A marosvásárhelyi Közművelődési Ház 466. Vitraux dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely, iivegt'estménye. Készítette Róth Miksa. Magyar Iparművészet. 3

wîit»; W^îN v' «S M W ''jy+4 v /liwm»7* «A??.m»3 f ^iftelp a 1» v^! i Ik-rï^^ 'i^/ \>/i r j'kw ^i* fit $5*. Ifjss,T( ;v,, : V.-^tßmm* \, >r< I ft V\ ^ ip* / WW,«4t«y* vi;* &Miii i SS8S 5,S83S!îS mitm 'mm <»' Vx*. I... *. ^ - * K ssrsspr^' 467. Budai Ilona ablakba könyökle, Haja, hogy ellenség rabol a környékbe. Csak esüébe juta kéncsös küs ládája, S kéncsös küs ládáját hónya alá fogta. BUDAI ILONA. mm/ /«a hallaná lovak dobogását, S csakhamar letöszi hajadon küs lányát. Hajadon küs lánya ijenképen sir a: Anyám, édös anyám, nehaggy el az útba" Csakhamar elérte s oda nyujtá újját, S híni kezdé szépön az ö kicsi fiát ; Bízón nem mönyök én, mett nem vótál anya, Ha a lőttél vóna, itt nem hattál vóna." 412 L, 465. Nagy Sándor : A marosvásárhelyi Közművelődési Ház üvegfestménye. Készítette Róth Miksa. 465. Vitraux dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely.

«M:«:«:«:«:«:«:»:«:«:*:«:«:»:»:«:»:«:«:»:«:«:«:«:«:»:«:«:«:«:«:»:»:«:»:«:«:«:«:«:«:»:«:«:«:«:«:«:«:»:»:«:«j s^. c< y c< x! ö tifetâ m >3 Smiw.liftüi m:'. ä 1 ; " w % à y f Psfc v r ï ; l Ä r. '/.../» «ss á ze^*^. V... f / f ß i,«.\v"<" 2» # a» 1 A«*: 1 "^ Vv\ ' I >3 lilt M " é'^t \ * :f % r ÜÍÍÍSÉS ssi n F i; V v r w ^ t v \ //' «> V / à \ / t i - v v / SÜ^ÖD'tx>3"Siís 3 > 3 ^ > 3 X > 1» s i a m h b «/ 468. Zsindelyfödél pattog, Ló patkója csattog, Elrepül egy angyal, Fényes mint a hajnal. SZ P SALAMON SÁRI. Egyszer csak azt látja, Hogy a lidércz bántja. Nagyot sikolt, jajgat, Az ég, a föld hallgat. Liljomokra hullva Feküdt a szép hulla, Mellette kis lova Allott szomorkodva. 468. Nagy Sándor : A marosvásárhelyi Közművelődési Ház üvegfestménye. Készítette Róth Miksa. 468. Vitraux dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely. : J 413 3*

f I! ; Ml III 5 469. 469.1. Ferenc József koronázása. A marosvásárhelyi Közművelődési Ház bronzreliefje, részben aranyozva, zománcozott díszítésekkel. Tervezte Körösfői K. Aladár, mintázta Sidló Ferenc, az aranyozást Vandrák László végezte, a zománcos díszítéseket készítette Hibján Samu. 469. Le couronnement de Sa Majesté François Joseph 1 er, Roi de Hongrie. Relief en bronze dans le Palais des Cultes à Marosvásárhely, partie dorée, orné d'appliques émaillées.

TANTOSSY JÓZSEF DR. f. Az Iparműveszeti Múzeum egy derék tisztviselőjét ragadta el a halál hosszas szenvedés után november hó 4-én, 39-ik életévében. A végzet úgyszólván pályájának kezdetén vetett véget a munkásságához fűzött reményeknek. 1907- ben nevezték ki a múzeumhoz segédőrré, 1911-ben múzeumi őrré s a könyvtárban teljesített szolgálatot. Cikkei a Magyar Iparművészetben s több szaklapban jelentek meg. Az ő közreműködésével készült a könyvtárnak újabban megjelent címjegyzéke. Hivataltársai igaz jellemű, becsületes lelkületű és odaadó társat és barátot vesztettek el benne. A kedves modorú, udvarias, előzékeny férfi felejthetetlen marad mindazok emlékezetében, akik a könyvtárban megfordultak. Nyugodjék békében. VARJÚ ELEMÉR DR. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtára alig félévvel Hampel József dr. halála után új osztályigazgatót kap. Igen gyakori dolog nálunk, hogy legfontosabb kulturális intézményeink vezető állásai is szinte automatikusan töltetnek be. Varjú Elemér dr. kinevezésének bejelentése sokfelé nagy meglepetést keltett, annál is inkább, mert köztudomású róla, hogy nem kereste. Azok körében azonban, akik kultúránkért önzetlenül érdeklődnek, ez a meglepetés csakis örvendetes lehet. Varjú Elemér dr. a Nemzeti Múzeum könyvtárából, mint ennek őre, öt év előtt került Kassára múzeumigazgatónak. Ott ez alatt az aránylag rövid idő alatt fáradhatatlan és buzgó munkásságával szinte csodákat művelt. A még Mihalik Józseftől példásan berendezett s gazdagságánál fogva vidéki gyűjteményeink sorában elsőrangú múzeumot szorgos utánajárással oly hatalmas anyaggal gyarapította, hogy alig tíz év előtt felavatott épülete ennek befogadására szűknek bizonyult. Az új múzeumi palota építésének szükséges voltát illetékes köreink is elismerték s ezt Lechner Jenőnek, a jeles fiatal építésznek pompás tervei elkészítésével talán már tavasszal meg is kezdik. Felsőmagyarországi reneszánsz stílusban tervezett hatalmas palotájával s ennek Varjú Elemér dr.-tól összegyűjtött tartalmával a kassai múzeum országos jelentőségű s elsőrangú gyűjteményünk lesz. Jankovich Béla dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter éles szemével rögtön tisztában volt ezzel, amikor az ősszel Kassán járt s habozás nélkül szemelte ki Varjút a Nemzeti Múzeum régiségtárának élére. S csakugyan olyan ember való oda, mint Varjú, aki szinte fanatikus szeretettel csüng multunk emlékein s akinek szerencséje ilyenek fölfedezésében és megszerzésében maholnap közmondásos lesz. Széleskörű ismeretei, műveltsége és előzékeny, udvarias modora szintén rátermetté teszi az állásra, amelyre Jankovich Béla dr. miniszterünk legsajátosabb elhatározásával kiszemelte. Tudjuk, hogy egyegy helyesen igazgatott kulturális intézményünk virágzása a többire is serkentő és üdvös hatással van. Ez az oka annak, hogy mi is örömmel gratulálunk Jankovich Béla dr. miniszter úrnak a szerencsés választáshoz s a Nemzeti Múzeumnak a kiváló munkaerőhöz, amely Varjú Elemér dr. személyében régiségtárának élére kerül. PUSZTULÓ SZÁRNYASOLTÁROK. Nemrégiben jelent meg a Magyar Nemzeti Múzeum jelentése 1912. évi állapotáról. Az évről évre vaskosabb könyvben a múzeum igazgatósága az intézet belső életéről, tisztviselőinek működéséről számol be a megszokott alapossággal s az utóbbiak előadásainak és fontosabb úti jelentéseinek kivonatát is közli. A panasz a gyűjtemények egyre tarthatatlanabb helyszűkéről most sem marad el. Bennünket azonban ezúttal az a jeremiád érdekel legjobban, amelyet Kenczler Hugó dr. gyakornok szárnyasoltáraink állapotáról írt. A gótikus szárnyasoltárokról pár év előtt még alig beszéltek nálunk. Csak amióta Divald Kornél kiadta ezekről szóló sorozatos munkáját, fordul feléjük múzeumaink figyelme is. Kenczler, úgy látszik, szintén Divald nyomdokain haladva, kereste föl ezeket az emlékeket s a csöndes panaszokat, amelyeket az előbbi füzeteiben lépten-nyomon olvashatunk, saját tapasztalatainak tanulságaival kibővítve összesűríti. Cikke valóságos vészkiálltás, amely szomorú fényt vet a magunk művészetének emlékei iránt sokfelé tapasztalható közömbösségre. A lőcsei főoltár, Lőcsei Pál gyönyörű alkotása a végpuszfulás küszöbén áll", olvassuk az idézett jelentésben, Héthárson, Bártfán a szú maholnap mind tönkre rágja idevágó emlékeinket. A kassai dóm restaurált oltárain kívül ugyanez áll szinte összes ilyfajta felvidéki emlékeinkről. Általános gondozatlanság szárnyasoltáraink és festményeink sorsa, amelyeket pedig újabban már külföldi műtörténetírók is mindsűrűbben tanulmányoznak s kebeleznek be természetesen a német művészet emlékei közé. S itt most a Műemlékek Országos Bizottságát kellene aposztrofálni. Ám tudjuk, hogy e bizottság működése elsősorban informatív s információi is legtöbbször visszhang nélkül ütköznek bele abba a kősziklába, amit Magyar Iparművészet. 3

adásban Emile Hinzclin fog Elszász iparművészetéről szólni, az utána következő előadók a többi tartományokat és az indusztriálizmus jelentősebb középpontjait veszik sorra ebből a szempontból. Egy újságíró, Camille Le Senna, folytatja a mai művészetről hét év óta tartott csevegéseit tárcastílusban, melyhez az illusztratív anyagot egyes művészek egyenesen erre a célra készült rajzai szolgáltatják. Nagy Sándor : Vignetta a TUndérvilág a Városligetben" című mesekönyvből. hivatalosan fedezethiánynak neveznek. De ha Goya és más külföldi mesterek munkáinak vásárlására egész vagyonok telnek, kell, hogy a magunk művészete emlékeinek megmentésére is legyen pénzünk. Csak ki kellene adni illetékes helyen a jelszót, hogy amíg a magunk szénáját nem hoztuk rendbe, külföldön sem szabad semmit vásárolni. A külföldi művészet emlékeiben évek multán is lesz módunkban válogatni s tekintve a műtárgyak árhullámzását, talán még olcsóbban, mint ma. De ha a mi szobrászatunk és festészetünk legérdekesebb emlékeit már tönkre rágta a szú, évek multán botfal üthetjük ezek törmelékeit, no meg a magunk fejét. MŰVÉSZET A FRANCIA SZABADISKO- LÁBAN. A francia Társadalomtudományi Szabadiskola tudvalevőleg szervezettségében és előadóit tekintve, legkülönb az egész világ ilynemű iskolái közt. Minden év őszén megjelenik gazdag programmja, mely a szociálpolitikára, zsurnalizmusra és gyarmatpolitikára készülőket jóformán mindenünnen e tanfolyamokra vonzza. Ezeken a kurzusokon, melyek szabad főiskolák jellegével bírnak, újabban a művészetek is szervesen egészítik ki a művelődéstörténet keretébe tartozó előadásokat. Mint a most megjelent programmból látjuk, a sectio elnöke, Henry Marcel, a párisi Nemzeti Múzeumok igazgatója, egy előadássorozatot állított össze, melynek minden egyes előadója egy közös főgondolathoz kapcsolódik, melyet így szövegeztek : A vidéki művészetek Franciaországban". Főszempont, hogy miként hatja át az egyes vidékek művészete azon vidék társadalmának egyes osztályait. Az első elő- TPARMŰVÉSZET AZ ERNST-MÚZEUM- 1 BAN. Az Ernst-múzeumnak legutóbb megnyílt csoportos kiállítása avval az örvendetes újítással szolgál, hogy a grand art körébe belekapcsolja az iparművészetet is. Ez mindenesetre igen helyes és finom érzésre valló törekvés, amelynek több oldalról meglesz a maga haszna. Egyrészt a művészi ipar iránti érdeklődés fokozását jelenti, amire pedig nálunk minden egyes alkalmat meg kell ragadni, másrészt új teret nyit az iparművészeknek a közönséggel való érintkezésre, végül pedig maguknak a kiállításoknak külső képét teszi színesebbé, változatosabbá az alkalmazott művészet segítsége. Az Ernst-múzeum kiállítása számára a Magyar Textilművészeti Műhely szolgáltatta ezt a segítséget, méltó és tiszteletet érdemlő bizonyságot szolgáltatva az élén álló művészek kiváló képességeiről. Olvasóink előtt nem kell hogy bővebben jellemezzük ezeket a képességeket, mert a kiállító művészek valamennyien régi ismerősök s értékükről már többszörjszó volt e helyen, legfeljebb örömmel konstatáljuk, hogy fejlődésüknek új jeleit adták. Kozma Lajos igen finom faragású, ízléses bútorokkal szerepel, amelyek közül különösen egy kissé japános vitrine különösen artisztikus. Lakatos Artúr két interiőrjében szintén sok ötlet és műgond van. Románné Goldzieher Klára ismét rendkívül ízléses batikmunkával szerepel. Fokozott figyelmet érdemelnek a Magyar Textilművészeti Műhely szövetmintái, amelyek közül nem egy igen magas nívón áll s amelyek ötletességükben egy nagyobbarányú fejlődés kezdetét jelentik. Gara Arnold gyönyörű keramiája és zománcos ékszerei ismét annyi műértéket, finomságot, artisztikus ízlést, eredeti invenciót árulnak el, amely nagyban megnöveli a fiatal művész iránt érzett régi becsülésünket. D IVATSZÍNHÁZ, A berlini Zoo csarnokában most naponként egy élő és mozgópanoráma játszik a nézők szemei előtt. Az újabb kiállítási technika ugyanis nem fárasztja

a szemet holt anyagok halmozásával, hanem, mint a francia revük, illusztratív módon vonultatja fel kényelmes székekben ülő nézői előtt a látnivalókat. Nem viaszfigurák, hanem élő húsból-vérből való alakok tableau-i hullámzanak itt: a panoptikumból miniatíírszínház lett. Kultúrmefszetek vonulnak fel, melyek a huszadik század divatfejlődésének egy-egy megelevenedett lapját adják. Stern, Reinhardtnak jeles rendezője, valóban kitűnő stílusérzékkel találta el a módját, hogy a temps passé szellemét visszaidézze és a modern divattörekvéseket fényes keretbe illessze Annodazumal" címen. Egy kis darabnak 1813-ban mozognak a szereplői s némán vonultatják fel az antikizáló aranyemblémák közt a fehér bútort, a hárfát, a mousseline-f, kásmirt, a spenzer-kabátot, míg a fanfárok jelentkezése egyszerre hősi harsogást pattogtat, katonauniformisok vonulnak fel. Húsz évvel később, a következő jelenetben a harci zajnak vége : biedermeier-nyugalom üli meg az asszonyszobáf, gigot-ujjak, puffok, párnák, minden püffedt és bő. Csak a szürke férfinadrágok pötyögnek kómikus-szűken. Allemande-ot és Écossaise-t táncolnak. Majd egy falusi idill következik : nagy delizsánszon utazik két pár, sottis-ruhák, krinolin, a férfiakon gallér à la Garrick. A háttérben csendesen muzsikálnak a falusi vendéglő ámbitusán. Még egynéhány skicc és eljutunk a mai divatképhez, melyet Poiret és a Wiener Werkstätte hölgyei revelálnak a szemeink előtt. Keleti hatások és 1800 játszik bele a buján fodrozó színek hipertrofiájába. A lábak s az alsótest kígyózó vonalai futnak agárrendszerben a középponthoz. S a krinolinszerű rövid kis tunika, mely az öv alatt lámpaernyőszerüen övezi a taille-t, átlátszó fátyolszövetekből. S mintha az érvényesülne ebben a legújabb divatban, ami soká megtagadta magát, a felsőtest, a kissé aszketikusan formált derék. És a berlini divatszínház így visz bele a néző tudatába : stíiusérzéket, courtoisiet, kultúrtörténetet és finoman elszálló erotikát. A NŐ HÁZA" A LIPCSEI KIÁLLÍTÁSON. A lipcsei grafikai kiállítás egynéhány finom meglepetéssel fog szolgálni látogatóinak. Ilyennek Ígérkezik az a pavillonja is, mely elejétől végig a nők iparművészeti munkáit fogja bemutatni. Az egész épület terve, berendezése, díszítése mind nők kezéből kerül ki s azt fogja bizonyítani, ami iránt semmi kétség sincs, hogy az iparművészeti kisebb technikákban, kivált pedig a könyvkötésben és rokonszakmáiban a nők csakolyan jó és ízléses munkákat tudnak előállítani, mint a férfiak. Bizonyos, Nagy Sándor : Vignetta a TUndérvilág a Városligetben" című mesekönyvből. hogy ennek a kiállításnak tapasztalatai a német iskolákat, de falán az ő nyomukban a mi iskoláinkat is meg fogják győzni arról, hogy nemcsak külön női ipari szakiskolák s grafikai műhelyek felállításával érdemes foglalkozniok, hanem a többé-kevésbbé elavult horgolási, hímzési és pipere-tanfolyamok helyett mindenképpen észszerűbb volna a leányiskolákban a könyvkötés és az egyszerűbb fotótechnikák amatőrszerű oktatását bevinni. A Nő háza" egyébként egynéhány interiőrje mellett egy szép kis kertet is be fog mutatni, amely a frissítők és buffet kis kerti ferrasza céljaira is fog szolgálni s itt annak is ki kell derülnie, vájjon az architektúrában és a kertészetben is megállják-e a nők a férfiakkal a versenyt. TPARI ÉS MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS KARLS- 1 RUHEBAN. 1915-ben ipari és művészeti kiállítás lesz Karlsruheban, elsősorban Baden nagyhercegség gyári termelésének, kisiparának és művészi tehetségeinek bemutatására. A kiállítás egyrészt a meglevő állapotokat fogja feltűntetni, másrészt azoknak kifejlődését a legutóbbi tíz év folyamán. Költségeire összesen 1,700.000 márkát szántak, de ezenkívül még egy biztosítási alapot is akarnak létesíteni, amelyből az esetleges hiányokatfedeznék. Ezenkívül 200.000 márkát szán az állami költségvetés a kisipar támogatására a kiállítással kapcsolatban, olyanformán, hogy szorgalmas, de szegény kisiparosoknak a térdíjaif és egyéb kiállítási költségeit az állam fizeti. Mi modern emberek elődeink gyönge árnyai vagyunk csupán. Szomjan kellene elpusztulnunk, ha nem meríthetnénk azokból a forrásokból, melyeket őseink lángesze és áhítatos hite fakasztott részünkre. Rodin. 417 4*