VEZETŐI ENGEDÉLY KI KAPHAT VEZETŐI ENGEDÉLYT (JOGOSÍTVÁNYT)? Vezetői engedélyt csak olyan személy kaphat, akinek a szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van, valamint nem magyar állampolgár esetén az engedély kiadását megelőző hat hónapban Magyarországon tartózkodott. A magyarországi tartózkodást igazoló adatokat a közlekedési igazgatási hatóság szerzi be a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából. A személyi adat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá nem tartozó harmadik országbeli állampolgár esetében az ügyfélnek kell bemutatnia az idegenrendészeti hatóság által kiállított tartózkodási jogot igazoló okmányt. Nem követelmény a hat hónapos magyarországi tartózkodás igazolása, ha a harmadik ország állampolgárának kérelme a Magyarországon korábban megszerzett vezetői engedély pótlására irányul. A nem magyar állampolgár kérelme alapján a külföldön megszerzett vezetői engedély honosítására, illetve más EGT-állam hatósága által kiadott vezetői engedély cseréjére irányuló eljárás során a vezetői engedély kiadását megelőző hat hónapos magyarországi tartózkodás igazolása nem követelmény, ha a kérelem alapja a külföldi vezetői engedélybe bejegyzett érvényességi idő lejárata. Ez esetben a vezetői engedély kiadásának feltétele a tartózkodási jogosultságot igazoló okmány bemutatása mellett a külföldi igénylő jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van.. MILYEN FELTÉTELEKET KELL TELJESÍTENI A VEZETŐI ENGEDÉLY MEGSZERZÉSÉHEZ? Jogosítványt az kaphat, aki 1. betöltötte a járműkategóriához előírt életkort, és a jártassági feltételeknek eleget tesz (személyautónál 17 év) ; 2. a járművezetői tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte, vagy annak elvégzése alól felmentést kapott, vagy tanfolyammentes vizsgát tehet ; 3. sikeresen letette az elméleti vizsgát (a KRESZ-vizsgát), majd a műszaki, a rutin és a forgalmi vizsgát; 4. rendelkezik az elsősegélynyújtási ismeretek megszerzését bizonyító igazolással (vagyis eredményesen elvégezte az elsősegélynyújtási tanfolyamot vagy végzettsége miatt felmentést kapott); 5. a járművezetésre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmas; 6. az egészségügyi alkalmasság feltételeinek megfelel ; 7. az előírt pályaalkalmassági feltételeknek megfelel. KI NEM KAPHAT VEZETŐI ENGEDÉLYT? Közlekedésbiztonsági szempontból járművezetésre alkalmatlan, ezért nem kaphat vezetői engedélyt: 1. akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság a járművezetéstől jogerősen eltiltott (kivéve az alábbi eseteket: a legfeljebb hat hónapra kiszabott jármű-kategóriától, alkategóriától, kombinált kategóriától vagy járműfajtától való eltiltást, ebben az esetben az ügyfél kérelmére ideiglenes vezetői engedély állítható ki; a meghatározott kategóriára vagy járműfajtára kiterjedő eltiltást, ekkor az okmányiroda a járművezetésre jogosító okmányt kérelemre kicseréli, és ennek során az eltiltással nem érintett kategóriára, járműfajtára érvényesített okmányt ad ki; valamely nemzetközi vagy nemzeti kategória alá eső járműre kiterjedő eltiltást, ekkor a vezetői engedélyben kóddal jelölik, hogy mit nem vezethet a jogosítvány tulajdonosa); 2. akinek kényszergyógyítását vagy kényszergyógykezelését a bíróság elrendelte, annak időtartamára; 3. akinek a vezetési jogosultsága szünetelését a hatóság jogerős határozatával elrendelte, annak időtartama alatt, 4. akit a bíróság cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezett, 5. akinek a vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény alapján a közlekedési igazgatási hatóság ideiglenesen visszavonta, a határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően a visszavonást követően elkezdett utánképzés elvégzését tanúsító igazolás közlekedési igazgatási hatóságnál történő bemutatásáig, de legalább a vezetői engedély leadása napjától számított hat hónapig, 6. akinek külön jogszabály alapján a hatáskörrel rendelkező hatóság az egészségi alkalmatlanságát állapította meg, az egészségi alkalmasság igazolásáig.. A VEZETŐI ENGEDÉLYEK FAJTÁI A járművezetésre jogosító okmányoknak - ezért nevezik a köznyelvben jogosítványnak őket - három csoportja van: 1. a vezetői engedély,
2. az ideiglenes vezetői engedély, 3. a nemzetközi vezetői engedély. A járművezetési jogosultság igazolására alkalmas további dokumentumok: 1. A Magyar Köztársaság területén járművezetési jogosultság igazolására alkalmas az ügyfél által együttesen bemutatott, az adott kategória tekintetében lejárt érvényességű vezetői engedély és a közlekedési igazgatási hatóság által a kérelemről elektronikus úton kiállított és az ügyfélnek átadott adatlap a vezetői engedély cseréjére irányuló eljárás kezdeményezését követően az új vezetői engedély kiadásáig, de legfeljebb a kérelem benyújtásától számított 60 napig. 2. A külföldi hatóság által kiállított érvényes vezetői engedély Magyar Köztársaság területén történő elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a Magyar Köztársaság területén járművezetési jogosultság igazolására alkalmas a bejelentésről szóló jegyzőkönyv és a vezetői engedélyt kiadó külföldi ország hatósága által kiállított, a vezetői engedély adataira, érvényességére és a vezetői jogosultság tartalmára vonatkozó igazolás, a kiállítás dátumától számított legfeljebb 30 napig. 3. Az érvényes magyar vezetői engedély külföldön történő elvesztése, eltulajdonítása, megsemmisülése esetén a Magyar Köztársaság területén járművezetési jogosultság igazolására alkalmas a külföldi vagy magyar hatóságnál tett bejelentésről szóló jegyzőkönyv a bejelentéstől számított legfeljebb 30 napig.. VEZETŐI ENGEDÉLY A vezetői engedély különböző kategóriákba, alkategóriákba és kombinált kategóriákba sorolt járművek vezetésére jogosít. A nemzetközi kategóriák közül például 1. az "A" kategóriás a motorkerékpár - az "A1" alkategória elnevezésű a legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú vagy legfeljebb 11 kw-os teljesítményű motorkerékpár, 2. a "B" kategóriás egyebek mellett a személygépkocsik, 3. a "C" kategóriás - az autóbusz és a trolibusz kivételével - a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény 4. a "D" kategóriás az autóbusz, valamint az autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény vezetésére jogosítja a vezetői engedély tulajdonosát. A nemzetközi kategóriák mellett léteznek nemzeti kategóriák is, amelyeket szintén egy-egy nagybetűvel ("K", "T", "M", "TR", "V") jelölnek. A "K" kategóriás jogosítvánnyal kerti traktort és állati erővel vont járművet (pl. lovaskocsit ) lehet vezetni. A "T" kategóriás jogosítvánnyal ezeken kívül mezőgazdasági vontatóval és két nehéz pótkocsival, valamint pótkocsis lassú járművel is lehet közlekedni. Az "M" kategóriás engedély jogosít a segédmotoros kerékpár vezetésére. Trolibuszt "TR", villamost pedig "V" kategóriás engedéllyel lehet vezetni.. A nemzeti kategóriás jogosítványoknak az a sajátossága, hogy ezekkel csak belföldön lehet a meghatározott járműveket vezetni, igaz az ilyen jogosítvánnyal rendelkezőknek nem kell kezdő vezetői minősítéssel járó, két éves próbaidőt kiállniuk. A vezetői engedélyben többféle kód szerepel, így jelzik például a "kezdő vezetői engedély" minősítés lejártának határidejét, az állampolgársági adatot, az egészségi feltételeket, illetve az egészségi állapotból következő korlátozásokat. KI SZÁMÍT KEZDŐ VEZETŐNEK, ÉS MILYEN SZABÁLYOK VONATKOZNAK RÁ? A vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig a járművezetőnek több korlátozó előírásra is tekintettel kell lennie. A kezdő vezető motorkerékpáron nem szállíthat utast, illetve a gépjárművel - a Magyar Honvédség kezelésében lévő járművek kivételével - nem vontathat pótkocsit. A kezdő vezetői minősítés két éves próbaidejének számítása a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen kiszabott eltiltás, illetve a vezetői engedély ideiglenes visszavonásának letelte után újra kezdődik. MIKOR ÁLLÍTANAK KI IDEIGLENES VEZETŐI ENGEDÉLYT? Az ideiglenes vezetői engedélyt kérelemre adja ki a hatóság: 1. ha a vezetői engedély eltűnik, megsemmisül, megrongálódik; 2. a vezetői engedély kiállításáig a jártassági feltételhez kötött kategóriák esetén a jártasság megszerzéséig; 3. annak, akit legfeljebb 6 hónapra tiltottak el valamely jármű-kategóriától, alkategóriától, kombinált kategóriától vagy járműfajtától, az eltiltással nem érintett járműkategóriákra. A hatóság hivatalból adja ki az ideiglenes vezetői engedélyt, ha a vezetői engedély kiállítására gyártási hiba, elírás miatt kerül sor.
Az ideiglenes vezetői engedély csak belföldön érvényes. A NEMZETKÖZI VEZETŐI ENGEDÉLY Mielőtt külföldre utaznánk, érdemes arról tájékozódni, hogy Magyarország és a célország között létezik-e megállapodás egymás okmányainak elfogadásáról. Nemzetközi vezetői engedélyt csak ezek hiányában kell kérni az okmányirodában. A nemzetközi vezetői engedélyt az érvényes vezetői engedély adatai alapján állítják ki, és csak a magyar vezetői engedéllyel együtt érvényes. Fontos tudni, hogy "B" kategóriára érvényes nemzetközi vezetői engedélyt csak 18. életévüket betöltött személyek kaphatnak. A nemzetközi vezetői engedély igénylésére irányuló kérelmét az ügyfél a kormányzati portálon keresztül elektronikus úton is előterjesztheti. A VEZETŐI ENGEDÉLY ÉRVÉNYESSÉGE A vezetői engedély a kiállításától számított 10 évig, 70 év felett határidő nélkül igazolja a személyazonosságot, de ez nem jelenti azt, hogy ennek birtokában vezethetünk is. A járművezetésre jogosító okmányok a következő határidőig jogosítanak vezetésre: 1. az ideiglenes vezetői engedély a kiállításától számított hatvan napig (illetve valamely jármű-kategóriától való eltiltás esetén az eltiltás időtartamáig, de legfeljebb hat hónapig); 2. a vezetői engedély a kötelezően előírt orvosi vizsgálaton megállapított időpontig; 3. a nemzetközi vezetői engedély a vezetői engedélyben feltüntetett egészségi érvényességi ideig, de legfeljebb a nemzetközi vezetői engedély kiállításának napjától számított három évig ; 4. a nemzeti kategóriában - a "TR" és "V" kategória kivételével - a vezetői engedély kiállítását követő tíz évig. A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alapján az 1. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők közül az, aki a 1. 40. életévét még nem töltötte be, 10 évenként; 2. 40. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem, 5 évenként; 3. 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem, 3 évenként; 4. 70. életévét betöltötte, 2 évenként köteles időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni (ha ezt nem teszi meg, vagy nem állapítják meg az alkalmasságát, nem kaphat új jogosítványt). A 2. alkalmassági csoportba tartozó járművezetőknek (vagyis azoknak, akik a közúti közlekedési szolgáltatás keretében közúti járművet, megkülönböztető jelzéssel ellátott közúti járművet vezetnek vagy kívánnak vezetni, valamint azoknak, akiket közúti járművezetői munkakörben foglalkoztatnak): 1. 45. életévükig, 5 évenként; 2. 45. és 60. életév között, 3 évenként; 3. 60. életév felett, 2 évenként kell az időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni. A közúti járművezető a fent meghatározott időnél korábban, soron kívül köteles alávetni magát egészségi alkalmassági vizsgálatnak, ha 1. az egészségi alkalmasság megállapítását végző egészségügyi szerv a vizsgálatra rövidebb határidőt állapított meg; 2. a jogszabályban meghatározott meghatározott szerv, illetve személy (az eljáró hatóság, a közúti járművezető munkáltatója, a pályaalkalmasságot vizsgáló szerv, orvos vagy az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet) kezdeményezésére az egészségi alkalmasságát megállapító szerv erre felszólította; 3. eszméletvesztéssel járó rosszulléte vagy sérülése volt; 4. látásélességében szemüveggel nem javítható rosszabbodás, vagy hallásában a forgalom menetének észlelését zavaró csökkenés állott be; 5. az eljáró hatóság soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálatot rendelt el. A VEZETŐI ENGEDÉLY KIADÁSA Az első vezetői engedély kiadására, illetőleg az új kategória, alkategória és kombinált kategória bejegyzésére, a vezetői engedély cseréjére és pótlására irányuló kérelmet elsősorban az ügyfél lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes - de szükség esetén az ország területén bármely - okmányirodában,
személyesen lehet benyújtani. Rendkívül indokolt esetben - így különösen halaszthatatlan külföldre utazás esetén -, amennyiben a vezetői engedély cseréjére, pótlására irányuló kérelmet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Központi Okmányirodájánál nyújtották be, a vezetői engedély soron kívül kiadható. Elektronikus úton is be lehet jelenteni a 2001. január 1-je után kiadott vezetői engedély elvesztését, ellopását, megsemmisülését, és kezdeményezhető annak pótlása. Az elektronikus úton kezdeményezett pótlás esetén - az okmányazonosító adat kivételével - a korábbi vezetői engedéllyel megegyező adattartalommal állítják ki a vezetői engedélyt. Elektronikus úton is kezdeményezhető továbbá a 2001. január 1-je után kiadott, az adott kategória tekintetében lejárt érvényességű vezetői engedély cseréje, feltéve, ha az új egészségi alkalmassági érvényességi idő lejártának időpontja a csere alapjául szolgáló vezetői engedély 4. b) pontjában meghatározott érvényességi időn belül esik. Az elektronikus úton kezdeményezett vezetői engedély cseréje esetén - az okmányazonosító és kategória érvényességi adat kivételével - a korábbi vezetői engedéllyel megegyező adattartalommal állítják ki az új vezetői engedélyt. Az okmányiroda a kérelemnek megfelelő adattartalmú elektronikus kérelmet állít elő (ezt érdemes elolvasni, mert ez alapján jegyzik be a személyi adatokat az új dokumentumba). A vezetői engedély iránti kérelem személyes előterjesztésekor a jogosultról fényképet készítenek. Új kategória esetén a korábban kiadott vezetői engedélyt be kell vonni. AZ ÜGYINTÉZÉSHEZ SZÜKSÉGES OKMÁNYOK 1. Új, kezdő vezetői engedély esetén a kérelemhez csatolni kell: 2. az egészségügyi alkalmassági véleményt, 3. Csere, illetve új kategória megszerzése esetén a kérelemhez csatolni kell: 4. az előző vezetői engedélyt, az egészségügyi alkalmassági véleményt, 5. Pótlás esetén a kérelemhez csatolni kell: 6. a vezetői engedély elvesztéséről, eltulajdonításáról, megsemmisüléséről szóló jegyzőkönyvet, 7. PÁV kategória megszerzésének nyilvántartásban történő rögzítése esetén a kérelemhez csatolni kell a PÁV határozatot. 8. Külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély cseréje, honosítása esetén a kérelemhez csatolni kell: 9. a külföldi hatóság által kiállított vezetői engedélyt, és annak hiteles fordítását, az egészségügyi alkalmassági véleményt. Az ügyintézés során be kell mutatni: 1. a személyazonosításra alkalmas okmányt (személyi igazolványt, útlevelet), 2. a személyazonosító jelet tartalmazó hatósági igazolványt (lakcímigazolvány), 3. külföldi esetén a szokásos tartózkodási hely országát igazoló okmányt, 4. az új, kezdő vezetői engedély kiadása, új kategória megszerzése, illetve külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély honosítása esetén a közlekedési hatóság által kiállított vizsgalapot, illetve vizsgaigazolást. A vezetői engedélyt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a kérelmező részére postai úton küldi meg. Az így át nem vett okmányt az értesítési cím szerint illetékes okmányiroda a kiállítástól számított egy évig őrzi meg, ezt követően a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának megsemmisítésre megküldi KI KELL-E CSERÉLTETNI A RÉGI TÍPUSÚ JOGOSÍTVÁNYT? A 2001. január 1-je előtt kiadott, járművezetésére jogosító okmányok továbbra is érvényesek, és nincs arra lehetőség, hogy lejárat előtt, esztétikai megfontolások alapján bárki kicseréltesse ezeket. Az okmányiroda a régi típusú vezetői engedélybe, annak érvényességi idején belül bejegyezheti a különböző egészségügyi és egyéb korlátozásokat, így különösen: a jármű-kategóriától (alkategóriától), járműfajtától eltiltást, s egyéb változásokat.
A lejárt okmányok érvényességi idejét cserével hosszabbítják meg. Az új vezetői engedély kézhezvételét követő nyolc napon belül a lecserélt vezetői engedélyt az okmányirodánál le kell adni. MI TÖRTÉNIK, HA LEJÁR AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALKALMASSÁG IDŐTARTAMA? Amennyiben az egészségügyi alkalmasság időtartama lejár - akár régi, akár új típusú vezetői engedélyről van szó -, a jogosítványt ki kell cseréltetni. KELL-E FIZETNI A JOGOSÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSÁÉRT? Igen, a vezetői engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 4000 forint. Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött kérelmező esetében, valamint ha az egészségügyi hatóság előírása alapján a vezetői engedély érvényessége 1 év vagy annál rövidebb, a vezetői engedély kiadásának illetéke 1500 forint. Csekken kell befizetni az alábbi díjakat: 1. az ideiglenes vezetői engedély kiállításáért 2300 forintot ; 2. a nemzetközi vezetői engedély kiállításáért 2300 forintot ; 3. a külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély honosításáért 6200 forintot. Nem kell illetéket fizetni a hatóság téves bejegyzésén alapuló, vagy az okmány gyártási hibája miatt szükségessé váló új okmány kiadásáért.