Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására



Hasonló dokumentumok
Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Melléklet: 1 db. Dr. Oszkó Mariann Közigazgatási és Jogi Főosztály

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet alapító okiratának módosítása

Javaslat a középfokú nevelési-oktatási intézmények Alapító Okiratainak módosítására

Javaslat iskolai körzetek felülvizsgálatára. Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

Javaslat a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítására Melléklet: 1 db

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály

Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

szen080114_teaor Vállalkozási tevékenység 1. oldal :41 Készítette: GMF pénzügy TEÁOR'08 kód TEÁOR'08 név

ALAPÍTÓ OKIRAT /tervezet/

Felelős: Határidő: december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

MH: 12-5/101/2007. Melléklet: Alapító Okirat módosítás tervezete. Javaslat. A Miskolc Holding Zrt. Alapító Okiratának módosítására

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

Felelős: Határidő: március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat

Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. Ügyiratszám: /2019.

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervére

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 30-i ülésére

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007.

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

A L A P Í T Ó O K I R A T BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉGI ÉLETFA IDÕSEK OTTHONA

J A V A S L A T. Összeállította: Nagy László osztályvezető Városüzemeltetési és Beruházási Osztály

Tárgy: A Szentesi Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítása, és munkakör átminősítése

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / :53

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önsány Za tképviselő-testü.etulcsc ujjm-l^g-

KÖZGYŰJTEMÉNYI ELLÁTÓ SZERVEZET ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 5. pontja kiegészül az alábbiakkal:

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár

Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés!

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására. Ó z d, március 19.

A L A P Í T Ó O K I R A T (Egységes szerkezetben) Napraforgó Óvoda

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Javaslat közterület elnevezésére

Címe: Miskolc, Leszih A. u. 6. Szilvás úti Tagóvoda Címe: Miskolc, Szilvás u. 37.

J A V A S L A T. Összeállította:. Varga György Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály. Egyeztetve:

KISKUN-MŰVÉSZ Nonprofit Kft ÉV KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

I. Cégformától független adatok

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

E L Ő T E R J E S Z T É S

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról

Tisztelt Képviselő-testület!

MISKOLCI EGYETEM évi költségvetési alapokmánya

Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló: Miskolc város az 1900-as évektől komoly labdarúgó múltra tekinthet vissza. A futball ma is szerves része

Előterjesztés a Képviselő-testület május 9. napján tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS! Sürgősség indoka: Az önkormányzati döntés szükségessége.

S Z A K Á G A Z A T I R E N D. Szakágazat megnevezése

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére

J A V A S L A T. Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására. Ó z d, március 5. Polgármester. Előterjesztő:

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 29 -i ülésére

Dr.Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály. Dr.Oszkó Mariann főosztályvezető Közigazgatási és Jogi Főosztály

J a v a s l a t. MIK Zrt /A10/2007. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Miskolc Megyei Jogú Város K ö z g y ű l é s e

J A V A S L A T. a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének szabályairól szóló 14/2007.(V.17.) számú rendelet módosítására

MIK Zrt /A10/2007.

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 27-i ülésére

3. számú előterjesztés

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Helyben

Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 07-i ülésére

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

Javaslat a Diósgyőri labdarúgócsapatot működtető Diósgyőri FC Kft. támogatási szerződésének módosítására

Előter j esztés. - a Közgy ű léshez -

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

Előterjesztés a Képviselő-testület február 26-án tartandó ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Átírás:

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO. 1492/2007. Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására Melléklet: 1 db Összeállította: Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály Egyeztetve: Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr.Mészáros Miklós Jegyző

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló A Miskolc Városi Szabadidőközpont a sportcsarnok épületében található irodáit 2006. októberében átköltöztette az újonnan épült Jégcsarnok természetes fénnyel ellátott helyiségeibe. A régi irodahelyiségeket a Szabadidőközpont ún. pihenőszobákká (2db 4 ágyas és 3 db 2 ágyas) alakítatta át, ahol a mérkőzésekre érkező vagy éppen edzőtáborozó sportolók szállhatnak meg. Ezért az előterjesztő javaslatot tesz arra, hogy ezen új szolgáltatást fel kell tüntetni az intézmény alapító okiratában. II. Az önkormányzat stratégiájához való viszony A Miskolc Városi Szabadidőközpont alaptevékenységét kiegészítő tevékenysége az alapfeladatok ellátását nem veszélyezteti. III. Előzmények A magyar országgyűlés által elfogadott sportstratégia fontos eleme, hogy a megyei jogú városokban olyan multifunkcionális sportlétesítményrendszer jöjjön létre, amely regionális igényeket is kielégít. A sportstratégia által megfogalmazottaknak Miskolc városa évek óta igyekszik megfelelni. IV. Várható szakmai hatások Az új szolgáltatással a Szabadidőközpont egyre jobban megfelel a multifunkcionális igényeknek, ezért és több sportolót, sportvezetőt, edzőt tud fogadni létesítményeiben. V. Várhatógazdasági hatások 2

A régi irodahelyiségek pihenőszobaként történő bérbeadásával a szabadidőközpont éves szinten mintegy 2 millió forintos bevételre tehet szert. VI. Kapcsolódások A pihenőszobákat nemcsak sportos célokra lehet hasznosítani, hanem azok a turisták is igénybe vehetik, akik pihenni, üdülni, kikapcsolódni érkeznek városunkba. Továbbá igénybevehetik az önkormányzat partnerei és az önkormányzati intézmények által meghívott vendégek. VII. Fennmaradt vitás kérdések A szálláshelyek kialakítása megtörtént, vitás kérdés nem marad. VIII. Javaslat a sajtó tájékoztatására A sajtó képviselői egy sajtóbeszélgetés keretében már megismerkedtek az új szálláshelyekkel. Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy - a megváltozott feladatellátásnak megfelelően - támogassa a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítását. 3

Határozati javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés a Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására tárgyú előterjesztést jóváhagyja, hozzájárul a pihenőszobák működtetéséhez és az alapító okirat módosításához. Felelős: Orosz Lajos alpolgármester Közreműködik: Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály Határidő: azonnal Miskolc, 2007. augusztus 10. Orosz Lajos 4

ALAPÍTÓ OKIRAT Az intézmény neve: Miskolc Városi Szabadidőközpont Az intézmény székhelye: 3530. Miskolc, Görgey A u. 19. Az intézmény típusa: Az alapító neve és címe: Közművelődési intézmény Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 3525. Miskolc, Városház tér 8. Az alapítás éve: 1992. A felügyeleti szerv neve és címe: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény alaptevékenysége: 80.42 03 Máshová nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás 91.33 03 Máshová nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 92.31 03 Alkotó és előadó művészet 92.32 03 Művészeti kiegészítő tevékenység 92.33 03 Vásári, vidámparki szórakoztatás 92.34 03 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás 92.61 03 Sportlétesítmény működtetése 92.62 03 Egyéb sporttevékenység 92.72 03 Máshová nem sorolható egyéb szabadidős tevékenység 93.04 03 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás Az intézmény alaptevékenységet kiegészítő tevékenysége : 22.11 03 Könyvkiadás 22.13 03 Időszaki kiadvány kiadása 22.14 03 Hangfelvétel kiadás 22.15 03 Egyéb kiadás 22.22 03 Máshová nem sorolt nyomás 22.31 03 Hangfelvétel sokszorosítás 22.32 03 Videó felvétel sokszorosítás 36.40 03 Sportszergyártás 52.11 03 Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 52.42 03 Ruházati kiskereskedelem 52.47 03 Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem 52.48 03 Egyéb máshová nem sorolható iparcikkkiskereskedelem 52.63 03 Egyéb nem bolti kiskereskedelem 55.30 03 Étkezőhelyi vendéglátás 55.40 03 Bárok, hasonló vendéglátás 5

60.23 03 Egyéb szárazföldi személyszállítás 60.24 03 közúti teherszállítás 63.12 03 Tárolás, raktározás 63.21 03 Egyéb szárazföldi szállítást segítő tevékenység 63.30 03 Utazásszervezés 63.40 03 Szállítmányozás 70.11 03 Ingatlan beruházás, - eladás 72.20 03 Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 70.32 03 Ingatlankezelés 71.34 03 Máshová nem sorolt egyéb gép kölcsönzése 71.40 03 Fogyasztási cikk kölcsönzése 74.40 03 Hirdetés 74.70 03 Takarítás, tisztítás 74.81 03 Fényképészet 74.87 03 Máshová nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás 92.13 03 Mozgókép vetítés 93.05 03 Máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás 55.23 03 Egyéb szálláshely szolgáltatás Az intézmény alaptevékenységet kiegészítő tevékenysége az alapfeladatok ellátást nem veszélyeztetheti. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Önálló gazdálkodási tevékenységet folytató helyi önkormányzati költségvetési intézmény. Az intézmény rendelkezési jogosultsága kiterjed a kezelésében lévő ingatlan és ingó vagyon rendeltetésszerű használatára, üzemeltetésére továbbá helyiségeinek és eszközeinek tartós és eseti bérbeadására. Az intézmény vezetője: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése által nyilvános pályázat útján határozott időre megbízott igazgató A feladatellátást szolgáló vagyon: Hrsz. 17633/1-11 1 ha 6.160 m 2 Sportcsarnok, jégpályák Hrsz. 17633/1-11 2.196 m 2 Népkerti kézilabda pályák Hrsz. 17633/1-11 2430 m 2 Népkerti pályák Hrsz. 33937/2 7.807 m 2 Városi Uszoda A vagyon feletti rendelkező Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 6