A MAGYAR VILÁGTALÁLKOZÓ MŰSORA. II. Magyar Világtalálkozó-t.



Hasonló dokumentumok
Meghívó. Szeretettel meghívjuk Önt, Családját, Barátait és Ismerőseit a világ minden részéről

Téma: Az írástudók felelőssége

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

Helyszín: Főemelet 11.

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

II. S.Pártai Félmarathon


Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

MAGYAR DIASZPÓRA TANÁCS NOVEMBER 17.

2014. évi támogatások

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

Monor város évi I. féléves programtervezete

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011

V. Magyar Világtalálkozó

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

működési költségek, közgyűlés 6,000, Regős Tábor 900,000 LAMOSZSZ II. Küldöttgyűlése költségeinek finanszírozása

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2012. évi támogatások

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Határtalan összefogás Magyarországért

VÁROSÜNNEP Rudabánya

A Gubicza család találkozói, eseményei

Monor város évi programtervezete

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

AZ I. MAGYAR VILÁGTALÁLKOZÓ FONTOSABB INFORMÁCIÓI

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

A választók névjegyzéke

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Bemutatkozik a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Kalotaszegi Magyar Napok

XXII. HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJA

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Zsoldos Napok október október 18. csütörtök

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1.

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

23. kép: Siekerszki Zenobia festőművész kiállítása 24. kép: XVII. kerületi Lengyelekért díj átadása

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Ablakszerker Crossfutás június 6.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Szeghalom Város Polgármestere

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör évi tevékenységéről

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének évekre szóló Programjáról

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

M Nyolc napon át, harminc helyszínen, sokszínű programkínálattal!

Igazgatóság Szervezeti egység Munkakör Név Bes. Szorzó. kabinetfőnökhelyettes Molnár Miklós Béla főov-h. 7,5. szervezési/ kommunikációs referens

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPEST BAJNOKSÁG 2009/2010 tanév. Budapest, február 20. I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

Átírás:

A MAGYAR VILÁGTALÁLKOZÓ MŰSORA 2012. július 1-je és 8-a között a Panoráma Világklub-hálózat és számos szervezet társrendezésében és együttműködésével Budapesten és négy vidéki városban megrendezzük a II. Magyar Világtalálkozó-t. A rendezvénysorozaton az összmagyarság képviseletében a közélet, a kultúra, a tudomány, a művészet, a vallás, a szociális- és civilszféra, a sport és a gazdasági élet szereplői mutatkoznak be valamennyi korosztály számára a Kárpát-medencei és a távoli országokba szétszóratott magyarok és meghívott vendégeik részvételével. A nyolc nap, tizenkét helyszínének mintegy száz programjából minden korosztály kedvére válogathat a Világtalálkozóra utazóknak a MÁV Start 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt. A rendezvények zöme Budapest belvárosában zajlik: az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a SYMA Rendezvényközpont csarnokaiban, a Kálvin téri templomban, az Óbudai Egyetemen és a Stefánia Palotában. Vidéken: Balatonlellén, Fonyódon, Szegeden és Örkényben lesznek programok, valamint az országjáró kirándulások keretében - Magyarország több vidékére, városába is ellátogathatnak a résztvevők. A rendezvény folytatása a 2011-ben Balatonlellén megrendezett I. Magyar Világtalálkozónak. A rendezvény Ökumenikus Istentisztelettel kezdődik július 1-jén vasárnap Budapesten a Kálvin téri templomban és azzal is zárul július 8-án. Balatonlellén koszorúzásra kerül sor az I. Magyar Világtalálkozó tiszteletére készített Megmaradásunkért szobornál, valamint a Gyermekáldozatokért és a Gyermeki Jogokért Emlékműnél. A Világtalálkozó célja határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés egy fesztivál jellegű rendezvénysorozaton, a magyar identitás és értékvilág bemutatásával. A Világtalálkozó üzenete egy a nemzet, éljünk a világ bármely pontján, értékeinket, hagyományainkat őrizzük meg, gyarapítsuk és vigyük jó hírét szerte a nagyvilágba! A Világtalálkozó jelmondata Határtalan összefogás A Világtalálkozó emlékműve Megmaradásunkért emlékmű, amely Balatonlellén, az I. Világtalálkozó helyszínén hirdeti összetartozásunkat (Farkaslaki Jakab György alkotása), talapzatába zárva őrzi Üzenet az utókornak címmel a jövő nemzedékeinek szánt gondolatokat. A II. Magyar Világtalálkozón a Magyar Kultúra Lovagrend fafaragóművészei közösen készítik majd el, a határtalan összefogás jegyében a Magyar Világtalálkozó kapuját. A Világtalálkozó elismerése A Világ Magyarságáért kitüntetés, az összmagyarság nemzettudatának és összefogásának erősítése érdekében végzett társadalmi tevékenység elismerése; a Tiszteletbeli Magyar cím, amelyet azon nem magyar állampolgárságú személyek kapnak, akik hosszú időn át munkásságukkal népszerűsítik a magyar kultúrát, Magyarországot, segítik a nemzetek közötti együttműködést. A kitüntetettek az Oklevél mellett átvehetik Józsa Judit erdélyi kerámiaszobrász Életfakereszt kisplasztikáját.

A Világtalálkozó kiemelt rendezvényei Konferenciák Megnyitó díszünnepség július 3. Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház Díszterme. Magyarsághíd Közéleti Konferencia július 3. Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház Díszterme. Nemzetközi Tudományos Konferencia - július 5-6. Budapest, Óbudai Egyetem. (Fővédnök: Prof. dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.) Nevelőszülők Nemzetközi Konferenciája - július 5., Fonyód-Fonyódliget. Nemzetközi Művészeti Találkozó és Kiállítás július 5., Szeged. Feketesas Művészeti Szalon. Nemzetközi Civilszervezetek Konferenciája - július 6., Balatonlelle Polgármesteri Hivatal Díszterme. Fővédnök: dr. Surján László, az Európa Parlament alelnöke. Népfőiskolai Collégium díszünnepség és tanácskozás - július 6., Budapest, Kálvin téri templom. Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata - július 6., Budapest, Kálvin téri templom. Székelyföld Autonómiájáért Fórum július 6., Budapest, Bujdosó Székely étterem. Világklub-vezetők találkozója július 6., Budapest, Danubius Aréna Hotel Magyarok a nagyvilágban előadássorozat július 7-8.,Világfalu Budapest, Syma Rendezvényközpont Üzleti konferencia előadássorozat - július 7-8.,Világfalu Budapest, Syma Rendezvényközpont. 56-os Emléknap (július 4., Corvin-köz, Stefánia Palota). 56 pesti srác 56-os ifjúsági hadi játéka a Corvin-közben - élő történelmi, harci bemutató az egykori szabadságharcosok részvételével. Mutasd meg fiadnak 56-ot!- zarándokút az emlékhelyekre. 56-os Dialógus Fórum- szabadságharcosok, egykori résztvevők, történészek találkozója a Stefánia Palotában. Fővédnök: dr. Horváth János, a Magyar Országgyűlés korelnöke, az Interparlamentáris Unió nemzeti elnöke. Talpra magyar, hí a haza! - Nemzeti Kulturális Gálaest (július 2, 19.00 óra,uránia Nemzeti Filmszínház díszterme). Fellépnek: Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész, operaénekes; Mécs Károly, Jászai Mari-díjas Érdemes Művész; Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Liszt-díjas Érdemes Művész; Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, Érdemes Művész; Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész; Tolcsvay László Emerton és Erkel-díjas előadóművész; Budai Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekes; Tamás Gábor énekes, a Magyar Kultúra Lovagja; Boráros Imre Erzsébet-díjas színművész; Tarics Péter Pro Cultura Hungarica-díjas előadóművész;várnagy Andrea-Farkas Zsolt zongoraművészek; Publik Antal előadóművész; Steve Taylor pánsípművész,takács Éva népdal énekes, citeraművész, és Vesztergám Miklós tárogatóművész; - a Bartók Béla Konzervatórium gyermekkórusának tagjai; a Szent Efrém Férfikar; a Glória Singers énekegyüttes és a felvidéki Nádas Néptáncegyüttes. - A Világ Magyarságáért művészeti elismeréseinek átadása. Műsorvezető: Endrei Judit.

Hazatértünk - Külhoni Magyar Filmszemle (július 1, 10-21 óra, Uránia Nemzeti Filmszínház, Fábri terem) Hat földrajzi területről válogattunk: Ausztrália, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Németország, Erdély és Irán - az alkotások az ott élő magyarság életét, munkásságát, történeteit, alkotásait mutatják be. Fővédnök: Rófusz Ferenc, Oscar-díjas filmrendező. AUSZTRÁLIA - Túl az Óperencián Hangay György filmje. AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK - Fenyőktől a pálmafákig - Emlékképek Wass Albert íróról - Szalay Róbert filmje. - Egyszer volt - Kálmán Gábor filmje. - Inkubátor - Pignitzky Réka filmje. - Üzenem az otthoni hegyeknek - A Debrecen Televízió filmje az amerikai magyarokról. NÉMETORSZÁG - Burg Kastl a határátlépés iskolája - Halmy György filmje. IRÁN - Duo Sevilla - Khosrow Sinai filmje KANADA Megtagadottak - Susan Papp filmje. A légy, a Ticket - Rófusz Ferenc kisfilmjei ERDÉLY Életem, Afrika - Xantus Gábor filmje. A Világtalálkozó főrendezvénye: a Világfalu programja (SYMA Rendezvényközpont, július 7-8), A Világtalálkozó fesztivál jellegű eseményei a mintegy ötezer négyzetméteres területen felépített Világfaluban zajlanak, ahol az Ország-pavilonokban (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Afrika, Ázsia, Dél-Amerika, Európa, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Őrvidék) megismerkedhetünk a határon túl és a külhonban élő magyarság képviselőivel, szervezeteivel, továbbá az őket befogadó országok kultúrájával. Emellett a Hungarikumok utcája, a Találmányok Tere a korábban neves helyszíneken bemutatott, a magyar feltalálók széles körét reprezentáló Magyar Géniusz találmányi kiállítás, a különféle módokat bemutató Gyógyító Övezet várja az érdeklődőket- itt egy ősi Táltos Sátorban kiselőadásokra, bemutatókra kerül sor. De számos cég, intézmény, szervezet mutatkozik be tevékenységével, szolgáltatásaival a különféle standokon. A csarnok végén elhelyezkedő mintegy 80 négyzetméteres nagyszínpadon, nyitástól-zárásig, délelőtt 10-től este 19 óráig zajlanak a változatos kulturális műsorok, események, bemutatkoznak a különböző tájegységek hagyományőrző együttesei, énekesei, népszerű hazai és külhoni előadóművészek működnek közre. Lesz kárpát-medencei és nemzetközi táncház isa brazil szamba, a capoeira és az argentin tangó lépéseit is megtanulhatják a táncos kedvűek. Gazdag programkínálat várja a gyermekeket is: a jurta sátorban és szomszédságában kézműves foglalkozásokra kerül sor, lesz mesemondó verseny, gyermek ki mit tud és megelevenedik Árpád- és Mátyás korának világa is, ahol nem csak megnézhetik a korbeli különlegességeket, hanem ki is próbálhatják ügyességüket. Magyarok a nagyvilágban ezt a nevet viseli a mintegy 120 fős előadóterem, ahol folyamatosan zajlanak beszélgetések, bemutatkozások és hangzanak el rövidebb-hosszabb előadások Magyarországon és a világ különböző országaiban élő honfitársainktól. Néhányan közülük: dr. Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének elnöke; Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós; Nick Ferenc, a Magyar Kultúra Lovagrendje alapítója; dr. Bucsy László, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya, Vass Mátyás, Fóthy Erzsébet (Argentína), Gyuricza Gábor (Brazília), Fedor Aliz (Venezuela), Gaál István, a Székely Kör titkára, Szántó Zsolt, a

Csíksomlyói lovas zarándoklat lovasa, Hegedüs Tünde festőművész, Varga Sinai Gizella festőművész (Irán), Fodor-Lengyel Zoltán festőművész (Spanyolország), Szűk Norbert (Bali szigetek), dr. Cey-bert Róbert világjáró szociológus, író. Továbbá Bősze Ferenc, Hódi Margit, Harmath Ilona, Gáspár András, Kardos Béla(Sydney), Világos István és Világos Eszter (Melbourne), Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, Szabó Helga, a Magyar-Marokkói Üzleti Tanács képviselője, Ahmed Szliman (Mauritánia). Megtisztel még bennünket előadásával dr. Papp Lajos szívsebész professzor, Géczy Gábor fizikus, tanár népi gyógyász, Gyimóthy Gábor (Svájc) költő, műfordító; Suresh Chaudhary (India, Új-Delhi);Eugen Jenő Bocsor,Gizella Csúzy festőművészek, Susika Hoffman, Jan Stjerna zongoraművész, Peter Szabo, dr. Szalontai Éva,(a Svédország); Bunyik Zoltán, a Vajdaság volt oktatási és művelődési minisztere, Landmanné dr. Szenczi Zsuzsanna orvos, Jaring Landman képzőművész (Hollandia) Szenci Krisztina közgazdász, a PricewaterhouseCoopers tanácsadója, a VinoArt cég tulajdonosa (Luxemburg); Dr. Czeglédi József, a Közép-Európai Club Pannonia ügyvezető elnöke; B. Szabó Péter, író, ( Svájc); dr. Bíró Dénes orvos-bioenergetikus; Szabó Sándor, az Egyesült Államok református püspöke; Bollók Barbara, Ruszanov András (New York), Balogh K. Éva (Boston) Molnár Helena (Florida), Szabó Zsóka Kalifornia) Czege Wass Miklós és Zilahy Zsuzsa (Las Vegas), Szatmári Friderika (New Jersey);Tarics Péter, író, újságíró (Felvidék),Beregszász, Técső, Nagyszőlős Világklubjainak vezetői; dr. Mezei László, a Kossuth Koszorúja Alapítvány elnöke; dr. Szöőr Anna, a Károli Gáspár Egyetem Karrierirodájának vezetője; Istenes Győző (Peru); Alex Horsch (Németország) és az Arany Pajzs; Dr. Papp Éva és Iby Duba Ibolya, a Vidd hírét a magyaroknak! egyesület vezetői. A sport, a labdarúgás sem marad ki a Világtalálkozó programjaiból: Nemzetközi Labdarugó Tornára kerül sor Örkényben és Budapesten július 7-8-án. Előbb Örkény városában mérik össze tudásukat a hazai és a szomszédos országokból érkező magyar amatőr futballcsapatok, majd vasárnap délelőtt Budapesten kerül sor a Színészek- Újságírók, valamint a Világtalálkozó válogatott- Tornaválogatott gálamérkőzésekre. A Színészek csapatában szerepel többek között: Nemcsák Károly (csapatkapitány)balázs Pál,Varga Miklós énekesek, Besenczi Árpád,Rudolf Péter, Mészáros Béla, Straub Dezső, Lippai László színészek, az Újságírók csapatában Kovács János (Marketing Média)a csapatkapitány, a benevezett játékosok között szerepel Kiss László (Magyar Hírlap), Lantos Zsolt (Magyar Televízió), Petúr András (Sport TV), Somogyi Zsolt (Magyar Nemzet)és Magyar Attila (Echo TV). A Világtalálkozó és a Tornaválogatott együttesében a Kárpát-medence valamennyi magyar lakta területeiről, valamint a távoli országokból egyaránt érkeznek játékosok tehát izgalmas csatára van kilátás! A torna fővédnöke Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja. Ismét megrendezésre kerül a Magyar Ulti Bajnokság, amelyre bárki benevezhet. És mégis: lovas nemzet a magyar! - címmel Somogyi György fotográfus és Bakos Krisztina fotóművész kiállítása lesz látható. A passzázson pedig Hegedüs Tünde festő- és szobrászművész képei tekinthetők meg. A Világtalálkozó szórakoztató rendezvénye V. Magyar Világbál (július 7.) - a magyarság határokon átívelő báli szokásait, hivatott átörökíteni a következő nemzedék számára, tisztelegve, viseletbeli hagyományaink, kultúránk és gasztronómiánk előtt. A bál hagyományosan szolgálja a kulturált szórakozást, a hangulatos társalgást, ismerkedést. A műsorból: Ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara, a Hungaroperett táncegyüttese, Tóth Éva, Leblanc Győző operett énekesek, Netti és a Hollander Band tánczenekar, Vesztergám Miklós tárogatóművész, a Bartók Béla Konzervatórium hárfaművészei. Műsorvezetők:

Ernszt Katalin és Nemere László (Ausztráliai Vigadó Duó). Ország-asztalok Világbál Szépe választás - Értékes tombolanyeremények - Korlátlan étel-italfogyasztás. A Világtalálkozó jótékonysági cselekedete a kárpátaljai gyermekek megsegítése. A Világtalálkozó rajzpályázata Határtalan összefogás címmel 10-14 éves korú gyerekek részére tehetségkutató pályázat értékes díjakkal, jutalmakkal. A Világtalálkozó kabala állata a koromfekete Lelle puli, aki 2011. április 1-jén született, és jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik. A Világtalálkozó bora a svájci-magyar állampolgárságú B. Szabó Péter borászatában készült Szekszárdi Bikavér. A Világtalálkozó nyereményei Számos értékes tombolanyeremény vár a szerencsésekre, a fődíjak között szerepel: egy hetes kaliforniai, új-zélandi, venezuelai vendéglátás, welness-hétvégék, festmények, ajándékcsomagok és még számos meglepetés-ajándék. A Világtalálkozó utazási kedvezménye A MÁV 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt a Világtalálkozóra utazóknak. A Világtalálkozó jegyárai Filmfesztivál: Uránia Nemzeti Filmszínház: 570 Ft/fő Világfalu (Syma Rendezvényközpont): 1000 Ft/fő/nap 14 év alatt ingyenes. Jegyek a Ticket expressz hálózatában és a Világtalálkozó Irodájában kaphatók: Budapest, 1143 Stefánia u.33. Nyitva tartás: hétfő-péntek, 10-16 óra között. A Világtalálkozó honlapja http://www.vilagtalalkozo.hu/; www.facebook.com/vilagtalalkozo iroda@vilagtalalkozo.hu;