B. R. Srídhar A kutatás
ÁNANDA NANDA KÖNYVEK ÖNYVEK II.
B. R. Srídhar: A kutatás Ludas-tó, 2006
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Swami B.R. Sridhar: Loving Search for the Lost Servant, Guardian of Devotion Press, San Jose 1997 Fordította: Klara Saaftsma Lektorálta: Bhakti Kamala Tírtha, Francess-Bodnár Diána Szanszkrt nyelvi lektor: Andrássy Csongor További információ: mandala@dravanet.hu, www.napkelet.org, www.kagylokurt.hu ISBN 963 06 0761 1
A kutatás Invokáció Bhaktivinód Thákur egyik írásában a Bhágavata-puránát idézi. A Bhágavata nem engedi meg, hogy követõi mást kérjenek Istentõl, mint az õiránta érzett makulátlan, szüntelen szeretetet. Hatalom, az evilági mennyek csábító szépsége, vagy a világ feletti uralom vágya sohasem témái a vaisnava imáinak, aki szelíden és alázatosan így fohászkodik: Lelkem atyja, mestere, Istene, barátja és férje! Szenteltessék meg a te neved! Nem olyanért járulok elébed, amit már meg is adtál nekem. Vétkeztem ellened, és most szégyenkezve folyamodom a bocsánatodért. Szentséged érintse meg a lelkem, és szabadítson meg az anyagi fertõtõl. Hajoljon lelkem odaadóan, alázatosan szent szolgálatodra abszolút szeretetben irántad! Istenemnek szólítottalak, hadd burkolózzék 5
hát lelkem a te nagyságod csodálatába! Mesteremnek neveztelek, ezért lelkem áldozza magát szigorúan a te szolgálatodnak! Barátomnak mondtalak, lelkem érezzen alázatos szeretetet irántad, ne rettegést, ne félelmet! Férjemnek neveztelek, lelki természetem legyen hát örök egységben veled, érezzen örök szerelmet irántad, de sohase rettegést vagy csömört. Atyám! Adj elég erõt, hogy úgy mehessek hozzád, mint lelkem szeretõjéhez, hogy egyek lehessünk örök szerelemben! Békesség a világnak! 1 6
Elkóborolt szolgák Az Úr túlcsorduló szeretettel kutat elkóborolt szolgái után az egyszerû szavak mélységes érzéseket sejtetnek. Elkeseredetten, tébolyultan keresi õket, s alig várja, hogy felszabadíthassa és hazasegíthesse elveszett híveit. Krsna hazavezet bennünket. A Brhad-bhágavatámrtában olvashatjuk, hogy egy nap, alkonyat tájban, amikor Krsna éppen hazafelé tartott az erdõbõl, egy fiú toppant elébe, aki éppen akkor szabadult fel, s pásztorfiúként került Vrndávanba. Megpillantván rég elveszett szolgáját, Krsna a karjaiba zárta a jövevényt, majd az eksztázistól mindketten ájultan rogytak össze. A többi pásztorfiú, Krsna barátai elcsodálkoztak: Nahát?! Alighogy átkarolta ezt az új jövevényt, Krsna elájult? Mi történik itt? A pásztorfiúk csak álltak döbbenten, Balarám azonban Krsna segítségére sietett és fölsegítette. Krsna pedig nagy szeretettel faggatta az új pásztorfiút: Miért nem jöttél eddig haza? Miért kellett oly sokáig idegenben élned? Hogy bírtad nélkülem? Elhagytál, 7
és egyedül élted egyik életed a másik után. Tudom jól, mennyi küzdelmet vállaltál, hogy visszatérhess hozzám. Mindenhol énutánam kutattál, házról házra járva koldultál. Sokan bántottak és kinevettek. Tudom jól, hisz veled voltam. Mennyit sírtál értem! De most végre, a sok nehézség után visszatértél hozzám! Otthon Krsna maga mellé ültette megkerült barátját és nekiláttak falatozni. Krsna boldogan fogadja az új jövevényeket. Íme, a szeretetteljes kutatás. Nem amolyan egyszerû keresés, hanem szívbõl fakadó kutatás. Az Úr szíve pedig nem közönséges szív. Ki sejtheti, mennyire sóvárog elkóborolt hívei után Krsna? Jóllehet õ minden tekintetben teljes és önmagában is tökéletes, mi pedig parányiak vagyunk, eltévelyedésünk mégis gyötrelmet okoz neki. Bár õ a legfelsõbb, szeretõ szívének zugában mégis fenntart számunkra egy kis helyet. Ilyen a határtalan, a mindenek felett álló tökéletes Isten, Krsna. Az uralkodó a törvények fölött áll. Ha Krsna egyvalakinek odaadja magát, attól a többiek nem fognak hiányt szenvedni. Korlátlan energiák állnak a rendelkezésére. Õ az isteni boldogság tárháza 2, s keresi elkóborolt szolgáit, hogy végre hazavezesse õket. Nincs más reménységünk, minthogy õ magához emel bennünket. Szeretõ Urunk védelme a vigasz az életünkben. Krsna barátai így gondolkodnak: Nem félünk senkitõl, itt van nekünk Krsna, õ a mi barátunk! Ilyen elszánt meggyõzõdés fakad a 8
szívükbõl. Itt van Krsna, a mi barátunk. Mit számít bármi más? Akár mérget ihatunk, ugrálhatunk a hatalmas Kálija kígyó fején, bármit megtehetünk. Mitõl kellene félnünk Krsnával a hátunk mögött? Ezt az érzést fogalmazza meg Bhaktivinód Thákur Az oltalomvétel (Saranágatí) címû ciklusában: Nem félek, mert hiszek oltalmadban, s inni fogok a Jamuná vizébõl, akár mérgezett, akár nem! Bár a Kálija kígyó mérge megfertõzte a Jamuná vizét, tudom, nem hat reám. Megjelenésed megtisztítja a vizet, így erõsítve védelmedbe vetett hitünket. Bhaktivinód most átadja magát szent lakhelyednek, Gókulának. Ó, Késava, kérlek, kegyesen óvd meg õt! 3 Miként kerülhetünk ilyen meghitt, szeretetteljes kapcsolatba Istennel? Srí Csaitanja kegye által. Egyszer így szólt egy bhakta: Hogyan is élhetnénk, ha Csaitanja Maháprabhu nem jött volna el? Ki tárta volna fel akkor elõttünk az élet célját? Oly magasztos cél lebeg elõttünk! Kitõl tudtuk volna meg, mennyi kincs rejlik bennünk? Srí Csaitanja lehetõségeink, jövõnk jó hírét közli velünk, akárcsak az asztrológus, aki a szegény ember horoszkópjából kiolvassa annak rejtett kincsét: Fogalmad sincs, mekkora kincs birtokosa vagy! Miért élsz ilyen szegényen? Óriási kincseid rejlenek a föld mélyén, csak ki kell ásnod õket! 4 Srí Csaitanja bíztat bennünket: Oly nagyszerû ember vagy, ráadásul szeretõ és magasztos pártfogód vigyáz reád, mégis úgy bolyongsz, mint 9
egy utcára kivert kutya. Nem vagy gyámoltalan, ne feledkezz meg kegyes támogatódról. A Bhágavata-puránában a jelen vaskorszak, a Kalijuga avatárjának említésekor Csaitanja Maháprabhu eljövetelére találunk bizonyítékot: A bölcsek Krsna szent nevének zengésével imádják az Urat, aki sötét színben tündököl, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérõivel, valamint meghitt örök társaival száll alá. 5 További két vers szól Csaitanja Maháprabhuról. Aki korábban Rámacsandraként és Krsnaként már megjelent, most újra eljött, hogy az élet teljessége felé vezessen bennünket. A legédesebb isteni nektárt osztogatja mindenkinek. Gondolj mindig reá, s problémáidnak egyszeriben vége szakad. Érintése és éneke megtisztítja a zarándoklat szent helyeit és a nagy szenteket. A legdrágább kincset hozza el a legfelsõbb síkról. Nemes ajándéka elkápráztatja Brahmát és Sivát, akik magasztalják õt, s meghódolt lélekkel buzgón keresik lótuszvirág lábainak menedékét. Szolgáinak megszûnik minden gyötrelme, s nem szenvednek többé hiányt semmiben sem. Gondját viseli mindazoknak, akik lótuszvirág lábainál keresnek oltalmat, megad nékik mindent. A halandóság uralta világban, ahová senki nem kívánkozik, ki vagyunk téve a születés és halál nyomasztó változásának, de egyszer eljön majd értünk a biztos hajó, és kiment bennünket errõl a gyötrelmes helyrõl. Hajtsuk oda fejünket annak a nagyszerû személynek lábaihoz, aki a legnemesebb nektárt ajándékozza nekünk. 6 10
Óh, Uram, Te megtagadod magadtól a szerencse istennõjét és nagy gazdagságát, amirõl oly nehéz lemondani, s amire a félistenek is sóvárognak. A vallás elveinek szilárd megalapozása végett az erdõbe vonultál, betöltve a bráhmana átkát. A káprázat-szülte örömöket kergetõ bûnös lelkek megmentése végett felkutatod, és odaadó szolgálatoddal ajándékozod meg õket, miközben te önmagadat keresed, Srí Krsnát, a Gyönyörûséges Valóságot. 7 Ez utóbbi verset általában az Úr Rámacsandrára vonatkoztatják, aki elhagyta királyságát és az erdõbe vonult hitvesével, Szítával, hogy teljesítse apjától kapott feladatát. Ott vette üldözõbe a káprázat szülte aranyszarvast (májá-mrgam). Visvanáth Csakravartí Thákur szerint azonban ez a vers egyben Csaitanja Maháprabhura is vonatkozik, s az aranyszarvas kifejezés valójában arra utal, hogy Srí Csaitanja felkutatja a káprázat bûvöletében élõ lelkeket, személyes megmentõként a nyomukba szegõdik és megszabadítja õket az illúziótól. Rámacsandra esetében a szó Marícsire utal, aki aranyszarvas alakját öltötte magára. Visvanáth Csakravartí Thákur további értelmezése Krsna kutatására mutat rá. Csaitanja Maháprabhu két vonásáról beszél tehát, aki egyrészt felszabadítja az elesett lelkeket, másrészt az Úr imádójának hangulatában kutatja Krsnát. Vagyis Csaitanja Maháprabhu úgy keresi Krsnát, ahogyan azt Krsna imádott párja tenné, ahogyan azt az imádottja szeretné. Krsna kedvesének, a szeretõ 11
Rádhikának érzelmeitõl vezérelve Srí Csaitanja a raboskodó lelkek megmentésére siet. Ez az írások bizonysága, amibõl vezérlõ eszménk sarjad: az Úr hívei társaságára sóvárog, túlcsorduló szeretettel kutat elveszett szolgái után. A Legfelsõbb Lény, Csaitanja Maháprabhu és másik énje, Nitjánanda, egész életüket az elesett lelkek keresésének, felkutatásának szentelik. Ez mondanivalónk vezérfonala ebben a könyvben. Mert bárhol és bármikor hanyatlik az erény, Bhárata, s kerül túlsúlyba az erénytelenség, akkor világra szülöm önmagam. A szentek megoltalmazása, a gonosztevõk elpusztítása, s az erény megalapozása végett korszakról korszakra megszületek. 8 Ezek az idézetek bizonyítják, hogyan keresi, kutatja Krsna a szolgáit. Vezéreszmeként lebegjen elõttünk, hogy Krsna mindig alászáll e világba és megsegíti az elesett lelkeket, kedves szolgáit. De milyen helyzetbe kerülnek ezek az elesett lelkek? A Csaitanja-csaritámrtában Krsnadász Kavirádzs gószvámí feljegyezte, hogyan oktatta Csaitanja Mahá prabhu Szanátan gószvámít: Igaz természete szerint a lélek Krsna örök szolgája. Krsna közbülsõ energiája õ, aki egyidejûleg azonos is az Úrral, ugyanakkor különbözik is tõle. Krsnáról megfeledkezve az élõlény idõtlen idõk óta a külsõ energia vonzásában él, így aztán anyagi léte során az illúzió számtalan szenvedéssel sújtja. 9 12
Elveszett szolgái fölszabadítása végett idõrõl idõre alászáll az Úr, hogy visszavezesse õket saját hajlékára. Más országok és más vallási hagyományok is számos prófétát ismernek, akik azért jöttek, hogy a világi tudat ösvényérõl segítsenek visszatalálni az istentudat útjára. Mégis úgy tûnik, Indiában a leggazdagabb és legrendszerezettebb ez az isteni segítség. A Bhágavata-puránában Krsna azt mondja: Az idõ hatására a mindenség megsemmisülésekor elhalt a védatudomány transzcendens hangja. A következõ teremtéskor a szívén keresztül ismét Brahmát inspiráltam elõször. Rajta keresztül tanítványok sokasága világosodott meg, majd annak rendje-módja szerint õk is felvilágosították tanítványaikat. Így ered tõlem a kinyilatkoztatás eme vonala. 10 A Bhagavad-gítában pedig így szól: E múlhatatlan jógát Vivaszvánnak mondtam el, Vivaszván Manunak, Manu Iskvákunak adta tovább. Így e tanítványi láncon keresztül az idõk kezdetétõl fogva én hagyományozom nemzedékrõl nemzedékre a tudást, mely szerint én vagyok az élet célja. 11 Krsna tehát idõrõl idõre alászáll rég elveszett szolgái visszavezetése végett. Csaitanja Maháprabhuként önnön nektárját élvezi, s legbelsõbb lelki gyönyöre (hládiní-sakti) kelti benne a vágyat, hogy ezt az ambróziát híveivel is megossza. Mikor Isten e belsõ gyönyörével egy testben jelenik meg, Csaitanja Maháprabhuként õ lesz a tanítómester. 13
Krsna mondja: Tudd meg, én vagyok a személyes példát mutató tanítómester. 12 Ekként folytatott kedvteléseiben önmagát adja híveinek, így terelgeti haza elveszett szolgáit. Az önmagáról és az iránta érzett odaadásról szóló tudást terjesztve invitálja híveit. Vrndávanban Krsna személyes társai meghitt körében élvezi a lelki boldogság ízeit, míg Navadvípban Gaurángaként nagy társaságban éli át önnön örömét, s másoknak is megadja ezt a boldogságot. Az osztozás és az invitálás egy és ugyanaz. Így ragadja magához szívünket, így vezet haza bennünket. Az Abszolút tékozlóan szétosztogatja önmagát, s ezzel mindörökre az elveszett szolgák utáni szeretetteljes kutatásnak szenteli önmagát. 14
Jegyzetek 1. Bhaktivinód Thákur: A Bhágavata, 39. o., MVH Egyesület, Budapest 1989 2. akhila-rasämåta-mürtiù (Rüpa gosvämé: Bhakti-rasämåta-sindhuù 1.1.1) 3. rakhä korobi tuhuì niçcoy jäni päna korobuì häma jämuna-päni käliya-dokha korobi vinäçä çodhobi nadé-jala, bäòäobi äçä bhakativinoda- tuvä gokula-dhan räkhobi keçava! korato jatan Az oltalmazó Krsnáról szóló ciklus 3. dalának 5-6. és 10. strófája 4. Utalás a Csaitanja Maháprabhu példázatára, lásd Kåñëadäsa Kaviräja Gosvämé: Çré Caitanya-caritämåta 2.20.127-139. 5. kåñëa-varëaà tviñäkåñëaà säìgopäìgästra-pärñadam yajïaiù saìkértana-präyair yajanti hi su-medhasaù (Bhägavata-puräëa 11.5.32.) 6. dhyeyaà sadä paribhava-ghnam abhéñöa-dohaà térthäspadaà çiva-viriïci-nutaà çaraëyam bhåtyärti-haà praëata-päla-bhaväbdhi-potaà vande mahä-puruña te caraëäravindam Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítõ olyannyira vágyott beteljesülésen, / a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, / ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik õk) 15
a létóceánt. / Ó, nagy személy, (Maháprabhu), lótuszlábad magasztalom! (Bhägavata-puräëa 11.5.33.) Bhaktivinód Thákur kommentárjában Sivát Advaita Ácsárjával, Virinycsit Haridász Thákurral azonosítja. 7. tyaktvä su-dustyaja-surepsita-räjya-lakñméà dharmiñöha ärya-vacasä yad agäd araëyam mäyä-mågaà dayitayepsitam anvadhävad vande mahä-puruña te caraëäravindam Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, / (õ,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdõbe vonult, / s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. / Ó, nagy személy, (Maháprabhu), lótuszlábad magasztalom! (Bhägavata-puräëa 11.5.34.) 8. yadä yadä hi dharmasya glänir-bhavati bhärata abhyutthänam adharmasya tadätmänaà såjämy-aham pariträëäya sädhünäà vinäçäya ca duñkåtäm dharma-saàsthäpanärthäya saàbhavämi yuge yuge (Bhagavad-gétä 4.7-8.) 9. jévera svarüpa haya kåñëera nitya-däsa kåñëera taöasthä-çakti, bhedäbheda-prakäça kåñëa bhuli sei jéva anädi-bahirmukha ataeva mäyä täre deya saàsära-duùkha (Kåñëadäsa Kaviräja Gosvämé: Çré Caitanya-caritämåta 2.20.108., 117.) 10. kälena nañöä pralaye väëéyaà veda-saàjïitä mayädau brahmaëe proktä dharmo yasyäà mad-ätmakaù Védaként ismeretes üzenetem ami tartalmazza az irántam érzett odaadás vallását a végsõ megsemmisüléskor 16
(a pralaja idején) eltûnt, ám (a következõ) teremtés kezdetén (újfent) átadtam azt Brahmának. (Bhägavata-puräëa 11.14.3.) A következõ versek a Brahmá utáni tanítókat és tanítványokat sorolják fel, Manut, az õsbölcseket, a félistenek s más élõlények különféle csoportjait. 11. imaà vivasvate yogaà proktavän aham avyayam vivasvän manave präha manur ikñväkave bravét evaà paramparä-präptam imaà räjarñayo viduù sa käleneha mahatä yogo nañöaù parantapa A magasztos úr szólt: E múlhatatlan jógát Vivaszvánnak mondtam el, Vivaszván Manunak, Manu Iskvákunak adta tovább. / Így e tanítványi láncon keresztül kapott (jógát) a királyi bölcsek ismerték, de hosszú idõvel az a jóga elveszett, ellenség legyõzõje! (Bhagavad-gétä 4.1-2.) 12. äcäryaà mäà vijänéyän (Bhägavata-puräëa 11.17.27.) 17
A hit planétái A felsõbb világ egyedül a hiten keresztül érzékelhetõ, másképp érthetetlen marad számunkra. E magasztos sík megértéséhez belsõ eszmélésre van szükség. A felsõbb világgal kizárólag egy felsõbb közegen keresztül kerülhetünk kapcsolatba. Az isteni tudás nem hétköznapi tudomány, hanem transzcendens érzés, érzékfeletti érzékelés. Ennek megtapasztalásához azonban nélkülözhetetlen a meghódolás. Késõbb gyakorolhatjuk a hallás és dicsõítés, az emlékezés és imádat folyamatát, magasztalhatjuk vagy szolgálhatjuk az Urat sokféleképpen, de az elsõ lépés, az odaadás alapköve az önátadó meghódolás. Máskülönben semmit sem érhetünk el. Meghódolás nélkül az odaadó szolgálat csak látszat, puszta imitáció. Õszintén határozzuk el, hogy a Legfelsõbb Úr hû szolgái leszünk. Az örök élet reményében álljunk készen akár a halálra is. Csak õérte éljünk, ne önös érdekeinkért küzdjünk. Nem kevesebbre, mint az Abszolútra vágyunk. Teljességgel néki szeretnénk átadni magunkat. Ez az elszánt törekvés elengedhetetlen egy bhak- 18
ta számára. Át kell éreznie, meg kell értenie, hogy teljességgel Krsna tulajdona. Nem önálló lény, hanem a legfõbb, abszolút középpont függvénye, csak és kizárólag Krsna alárendeltje. Kiterjesztett önzés, ha a család, a társadalom vagy az ország érdekeit a magunkénak tekintjük, pedig végsõ soron a hamis önazonosítás minden válfajától meg kell szabadulnunk. Sem a szûkebb, sem a kiterjedtebb önzés nem segít. Önértékelésünket minden hamis, idegen szennytõl meg kell tisztítanunk. A külsõ igények mindegyikérõl le kell mondanunk. Csak így érezhetjük meg a szívünk mélyén, hogy a végtelen Abszolúttal kerültünk kapcsolatba. Sikerünkhöz semmi külsõ feltétel nem szükséges. Egyedül a hamis ego burkolatát kell lehántanunk. A hamis ego idegen rétegekbõl áll, melyeket lefejtve szívünk legmélyén megleljük kapcsolatunkat a mindenség forrásának szeretõ szolgálatával. Mind az anyagi élvezet, mind a lemondás természetellenes. Az anyagi élvezet, vagy kihasználás szelleme, illetve az örök nyugalomra vágyó lemondás szelleme két démonként kísér bennünket, csakhogy mindkettõ az ellenségünk. A magasztos, igazi életre csak akkor nyílik lehetõségünk, ha mindkettõtõl megszabadultunk. Minden a segítségünkre lesz, ha látjuk a dolgok öszszefüggését a középponttal. A buddhizmus és a Sankara-követõk teljes lemondását a mi tanítványi láncunk nem javasolja. Szeretnénk olyan harmóniában 19
látni a dolgokat, hogy minden az Abszolút iránti kötelességünkre emlékeztessen, s az önátadásra sarkalljon bennünket. Az nem segít rajtunk, ha környezetünket semmibe vesszük, mondván minden csak nemkívánatos anyagi körülmény. Ez nem helyes viszonyulás. Minden az Abszolútra kell emlékeztessen bennünket. Ebben a szellemben tevékenykedjünk, s kérjük környezetünket, fogadjon el és kössön össze bennünket az Úr szolgálatával. 1 Ha megfelelõ szemmel tekintünk környezetünkre, minden a középpont szolgálatára serkent és ösztönöz majd. Szerves egységet alkotó világban élünk, s e tökéletes rendszer különféle energiákból, valamint az energiák forrásából áll. Az isteni öröm tárháza Az Úr energiája dinamikus, s ez az eleven erõ megteremti az eksztázis ízét, a raszát. Krsna minden kedvtelése örömöt szül, s ennek a gyönyörnek õ maga a tárháza. Krsna kedvteléseinek nélkülözhetetlen eleme a dinamizmus, ami újabb és újabb örömöt eredményez. Ez tartja életben a lelki világ minden atomját. Isteni hajlékán Krsna áll a középpontban, mindent õ tart a vonzásában, s eksztázist és boldogságot sugároz mindenkire. Ilyen természetû az Abszolút; mozgása, minden lépése mindig megújuló határtalan örömöt eredményez. 20
S ez nem az a meddõ gyönyör, amit itt, az anyag világában találunk. Ilyen az Abszolút hiteles képe. A szerves egész örökké mûködik, elevenen létezik a maga teljességében, s teljessége folyton megújul. Nem stagnál, soha meg nem áll, s minden lépésnél addig ismeretlen, új örömöt nyújt lépteinket nektárözönnel áldja. 2 Ám ezt a határtalan gyönyört csak a legmagasabb áron, a személyes önfeláldozással szerezhetjük meg. Micsoda kincs az a jegy, mely a percrõl percre ízesebbé váló lelki boldogság síkjára enged belépést! Az önfeláldozás örömteli, s nektárja már itt, ezen a világon is megízlelhetõ, pedig itt minden az elmúlás felé tart. De valamit valamiért ha nemes és értékes dolgokra vágyunk, nekünk magunknak is áldozni kell. Legyünk tékozlóak önfeláldozásunkban, s bõséges viszonzásban lesz részünk. A teljes önátadás fejében eltölt bennünket az eksztázis az örömóceánt duzzasztja. 3 Az anyagi világban keressük boldogságunkat, noha ez épp olyan, mintha a sivatagban kutatnánk egy korty víz után. Ám az önátadás folytán rádöbbenünk, hogy a lelki boldogság óceánjában úszunk, melynek enyhet adó édessége percrõl percre növekszik. Sokféle öröm segít bennünket szolgálataink során, minden pillanatban újabb lelkesedést öntve szívünkbe. Tudakozódjunk egy alkalmas személynél, és tanácsait követve igyekezzünk megérteni, hogyan segíthetünk magunkon. De ne feledjük, az odaadó szolgálat lehetõsége igen ritkán adatik meg. Az odaadás egyáltalán 21
nem olcsó dolog. Legyünk éberek, figyelmesek, nehogy elszalasszuk a lehetõséget. Használjunk ki minden percet, hogy megszakítás nélkül haladhassunk az önátadás útján. Ez az állhatatos ragaszkodás (nisthá) síkja, ahol az odaadás újabb és újabb ízeit érezhetjük meg, s további ösztönzést kapunk a fejlõdésre, elõre, a végsõ beteljesedés felé. Hét nap elegendõ Sukadév gószvámí azt mondotta Paríksit királynak, hogy akár hét nap is elegendõ a tökéletesség elérésére. Szerinted kevés a hét nap, ami hátra van az életedbõl? kérdezte. Nem, ha minden percet kihasználsz, hét nap is elegendõ. Bizonytalan, mennyi idõnk van hátra, élni kell hát a lehetõséggel. Használjunk ki minden pillanatot. Becsüljük meg az idõt, ne gondoljuk, hogy elõttünk az egész élet, s késõbb is ráérünk belevágni a lelki életbe. Longfellow írta: Csal jövõd, bármint kecsegtet! Múlt temesse holtjait! Tedd munkáját a jelennek! Benned szív s fenn Õ lakik. 4 A jelen a markunkban van, a jövõrõl viszont sejtelmünk sincs. Ezért a jelen pillanatnak kell a lehetõ leg- 22
nagyobb hasznát vennünk. S hogy miként? Társuljunk a szentekkel és az írásokkal! A lelki tisztaság az áldozathozatal fokával mérhetõ, méghozzá a mindenség középpontja iránti áldozat fokával. A mindenség közepe pedig nem más, mint a lelki gyönyör tárháza, az abszolút jó, az egyeduralkodó, aki eltervezi s kiszabja mindazt, amit csak látunk. Áldozatkészségünk oly magas fokú legyen, hogy még önfeláldozásunk gyümölcseire se vágyakozzunk! A meghódolást önátadásnak, önmegtagadásnak (átmanivédanam) nevezik, amin túl már csak egy dolog van: ha mindenre elszántan az Úr lábai elé vetjük magunkat (átma-niksépa). Önátadásunkban legyünk mindenre elszántak, s óvakodjunk a kiterjesztett önzés csapdájától. Az áldozat a mindenség közepét, a mindenkit vonzkörében tartó Srí Krsnát illeti. Kitûzött célunk elérése során két dologra legyünk figyelmesek: törekvésünk tárgyára, a lelki tudásra (szambandha) és a célba vezetõ útra, az odaadó szolgálatra (abhidéja). Amennyiben helyesen kezeljük a lelki tudást és a célra vezetõ módszert, bizonyosan elérjük lelki eszményünket (prajódzsana), és tudatossá válunk a mindenség közepérõl, akinek igyekszünk mindenünket átadni. Törekvésünk célja és szándékunk tisztasága e két dolog a legfontosabb. Mindezt az írásokból s a szentektõl tanulhatjuk meg. Ha a legtisztább cél felé, s a legmagasztosabb önfeláldozásra törekszünk, a siker 23
nem marad el. Ne is törõdjünk a viszonzással! Csak tegyük a dolgunkat, s a viszonzás nem marad el. Kinek adjuk át magunkat, és mire számíthatunk? errõl beszéljünk, ezen meditáljunk, ezt tisztázzuk, fontoljuk meg, s ültessük át a gyakorlatba. Éljünk a végtelenben, és Csaitanja Maháprabhu tanácsához hûen szenteljük magunkat minden percben a határtalan szeretet és a végtelen szépség szolgálatának! A hit óceánja Jóllehet határtalan az, akiben hiszünk, a hit óceánjának tapasztalt vándorai mégis sok mindent följegyeztek róla. Páratlan élményeiket jegyezték le a szentírásokban, melyeket olvasva találkozhatunk a szentekkel. A helyes irányt jelzõ világítótornyokként állnak õk, hogy átszelhessük a tudatlanság óceánját. A hiteles fényeket kell követnünk, nem a csalóka, vagy mások fényét visszatükrözõ jelzéseket. Elõfordulhat, hogy világi tapasztalatainkat vetítjük a hit dolgaira, így mímelve a tényleges felismeréseket. Óvatosan haladjunk a megbízható szentek láncolatát követve. Az írásokból tudhatjuk meg, milyen az igazi szent ember, s milyen tulajdonságokkal rendelkezik a jó tanítvány. A személyesség és tudatosság valós világába egyedül a hit vezet el bennünket. Sose feledjük, a Végtelen egy személy, aki szeret, és gyöngéden terelget bennünket. Õ képes vezérelni minket. Az emberi törekvés nem ér- 24
heti õt el, ám õ képes alászállni, feltárni magát ez a kinyilatkoztatott igazság lényege. Értsük meg végre, õ eljöhet hozzánk, de mi csak a hit által juthatunk közelebb hozzá. A hit fontosabb, mint a számítgató tudás. A nagy lelkek példája inkább válik a hasznunkra, mint az óvatos számítgatás. A külsõdleges, anyagi tudás hamis, nem sok értéke van, mégis meglehetõsen erõs beidegzõdés. Ne tulajdonítsunk túlzott jelentõséget a világi igazságoknak, inkább a tiszta bhakták ihletett gyakorlatát részesítsük elõnyben! A közönséges emberek számítgató igazával szemben figyeljünk inkább egy tiszta bhakta megérzéseire. A hitnek semmi köze a látszólagos földi valósághoz, ám létezik egy olyan világ, amit kizárólag a hit vezérel. Ott a mindent felölelõ, határtalan és mindenható hit uralkodik, s az Úr édes akaratából bármi beteljesülhet. Ellenben itt, a halál földjén terméketlen és pusztító a számítgatás. Ennek semmi haszna, hagyjunk hát föl vele! A számítgató anyagi tudás, a másokat kihasználó emberek téves kalkulációja mit sem ér. Ezzel szemben a végtelen világban a hit mozgat mindent. A határtalan óceánon, ahol csak vizet látni, egyedül az iránytûre hagyatkozhatunk, a végtelen anyagi világában pedig a hit útját bejáró nagy lelkek lába nyoma vezet bennünket. A Bhágavata-purána szerint az õ nyomdokaik jelölik a legfõbb cél felé vezetõ utat. 5 Ez a mi reménységünk. Judhisthir Mahárádzs is osztja azt 25
a véleményt, miszerint az igazi titok a szentek szívében rejlik 6, mint a kincs a titkos barlang mélyén. Az isteni világ vándorainak nyomdokai biztonsággal jelölik a magasztos célunk felé vezetõ utat. Bátran elhagyhatunk minden egyéb útjelzést, mert az emberi számítgatás hamis. Az Abszolút, a Végtelen mutatja az utat, s irányítása bárhol, bármikor, bármilyen formában megnyilvánulhat. Ennek tudatában kell megértenünk, mit is jelent a lelki birodalom végtelensége. Mintha a határtalan óceánon ringatózna csónakunk. Kedvezõ szelek, és baljós áramlatok is jönnek majd, de mesterünk, Srí Guru személyében mégis a bizakodó reménység lesz majd útmutatónk. A végtelen óceánon az emberi lét törékeny ladikjába szálltunk. Utunk kifürkészhetetlen, célunkat nem ismerjük. Gurudévánk azonban jól tudja, hová tartunk. Õ a mi vezetõnk, õ a hajónk kapitánya. Õszinte hitünket kell latba vetnünk, hogy átkelhessünk a veszélyes cápákkal és bálnaevõ cetekkel teli háborgó óceánon. Merõ veszély ez az óceán, s nem tehetünk mást, mint hogy egyetlen reménysugarunkra, a szentek vezetésére hagyatkozunk. Világítótoronyként mutatják a hit szárazföldjére az utat. 7 A hit nem más, mint a Végtelenbe vetett bizalom. A Jóreménység fokához hasonlóan a hit a Végtelenbe vetett túláradó jó reményt jelenti, s ha ennek a Végtelennek szeretnénk fölkelteni a figyelmét, arra nincs más mód, 26
mint a hit. Amikor hitünk határozott formát ölt, a rajongó érzésen (bháva) keresztül kibontakozik a tiszta istenszeretet (préma). Kolumbusz vitorlát bontott és hosszú tengeri útja végén elérte a reménység földjét, Amerikát. Hittel, jó reménységgel felruházva a lelki mindenséget átszelve érkezhetünk meg a legfelsõbb lelki birodalomba. Számunkra a hit a fény az éjszakában. A végtelenbe vivõ úton egyedül a hit lehet vezérlõ csillagunk. A bizakodó szellem, a jó reménység, hogy ez az út vezet oda ez élteti szívünket. A hit defi nícióját a Csaitanja-csaritámrta adja meg. Hit az a szilárd meggyõzõdés, miszerint Krsna szolgálatával minden egyéb kötelezettségnek is eleget teszünk. Ha nincs kockázat, nyereség sincs, ám aki mer, az nyer. Krsna bíztat bennünket: Ott vagyok mindenütt. Semmi okod az aggodalomra! Hidd el, a jóbarátod vagyok! Én önmagamban teljes vagyok, te pedig az enyém vagy. Csak ezt kell elhinned, s nyomban kezdõdik utazásod a hit birodalmába! Az Abszolút Igazság az az isteni szubjektum, akit hithû kutatásunk tárgyául választottunk. Kedves, jóindulatú és édes, bár övé minden hatalom és tudás. Ereje mérhetetlenül nagyobb a mienknél, s mi végtelenül kicsinyek vagyunk hozzá képest; ennek megfelelõen kell hát viselkednünk. Milyen tehát az igazi tanítvány? Milyen az igazság õszinte kutatója? Miként viselkedik, és hogyan érez? S milyen az igazi tanítómester, a hiteles útmutató? 27
A Bhagavad-gítában Krsna azt mondja: Az Igazságról csakis az Igazság látnokaihoz s megtapasztalóihoz alázattal folyamodva, tõlük tudakozódva tanulhat az ember. Az isteni tudásba õket szolgálva nyer majd beavatást. 8 Alázat és szolgálat csak erre van szükség. Az ilyen tudakozódás hiteles, másként a kérdés hamis játék csupán, puszta idõfecsérlés. Az õszinte hit nem áltat bennünket azzal, hogy bármit megtehetünk. A tényleges hit felsõbb irányítás alatt áll. Ezért a hívõ számára a hit a legfontosabb. Ha elevenen él bennünk a hit, megteszünk mindent, csakhogy elérjük a felsõbb szubjektív birodalmat, s kapcsolatba kerüljünk az öröklétbõl, tudásból és gyönyörbõl álló magasztos létezõvel. A hit a létezés, tudatosság és boldogság felé halad, s e három tényezõ közelében elégedetté válunk. A hit nem az alsóbb, hanem mindig a felsõbb világ felé ösztönöz bennünket, s lassan megértjük, hogy Krsna minden tekintetben felsõbbrendû, õ a mi jóakarónk és gondviselõnk. Ez a hit alapja. Az ész híveinek tudós agya mindig azon jár, miként lehetne még jobban kihasználni és uralni azt, amit felfedeztek. A hit azonban olyasmivel foglalkozik, ami a hívõ embernél is messze magasabb rendû. A magasztos lényeg kutatója egyedül a hitre támaszkodhat. Hitünkben azonban szintén hiteles vezetésre, útmutatásra szorulunk, s az igazi útmutatás a legfelsõbb síkról származik. Csak az ilyen szellemû tudakozódás vezet 28
sikerre. A Bhagavad-gítá ezért a meghódolás, a tudakozódás és a szolgálat útját javasolja. Az Upanisadok általános tanácsa pedig a következõ: A transzcendentális bölcsesség elsajátítása érdekében áldozatkészen egy olyan hiteles lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki tagja a tanítványi láncnak és szilárdan gyökerezik az Abszolút Igazságban. 9 A Bhágavata-purána szerint: A legfõbb jó kutatója szegõdjön el egy olyan guru oltalmába, aki alaposan ismeri az írásokat és felismerte a Legfelsõbbet. Az ilyen mesterek az abszolút igazság érdekében föladnak minden viszonylagos megfontolást. 10 Szigorú önvizsgálattal kell meggyõzõdnünk arról, vajon valóban a hiten keresztül közeledünk-e Isten felé? Vizsgáljuk meg, õszinte hit vezérel-e bennünket, vagy hamis hiszékenység? Mert a hit és a hiszékenység nem egy és ugyanaz. A hitnek megvannak a maga ismérvei. Az igaz hit jeleit hiteles forrásból kell megismernünk, mivel a hit a legfontosabb a lelki fejlõdésben. Az igazságot kutató ember sosem elégedett pillanatnyi helyzetével, s a magasabb szint elérésének reményében bátran vállalja a kockázatot. Nagy figyelemmel fogadjuk az útmutatást! Úgy mondják, az ész nem elegendõ, ennél többre, hitre van szükség, s az igaz hitnek is megvannak a maga ismérvei. De ameddig csak lehet, hallgassunk a józan eszünkre is. 29
Mikor elõször találkoztam a misszióval, azt gondoltam, az ott hallott isteni igazságok ugyan meghaladják a világi értelem kereteit, mégis elhatároztam, a józan eszemet használva igyekszem belevetni magam e társaságba. Megértettem, olyasmibe vágok bele, amit képtelen vagyok irányítani, s ami meghaladja minden számításomat. Igyekezzünk minél alaposabban megérteni, mi is a hit. Támaszkodjunk bátran a szentek, az írások s a guruk segítségére. Természetesen a helyes utat követve is számolnunk kell váratlan akadályokkal, melyek hátráltathatják fejlõdésünket. Sokan visszaesnek vagy meghátrálnak, nekünk mégis haladnunk kell. Meglehet, jó néhányan visszafordulnak azok közül, akikkel egyszerre indultunk, szilárd meggyõzõdéssel mégis tovább kell mennünk. Minden erõnket összeszedve, akár egyedül is, mindig csak elõre. Szilárdan bízzunk benne, hogy az Úr kegye folytán utunk minden akadályát legyõzzük majd. Így nõhetünk fel a feladathoz. Kizárólagos odaadásra van szükség. A jó társaságot persze mindig keresnünk kell, néha mégis úgy adódik, hogy senki sincs mellettünk, mintha egyedül maradnánk. Ennek ellenére haladnunk kell, keresve az igazság jelzõtüzét. Hatolj mélyebbre, menj tovább! A fejlõdés bizonyos dolgok elvetését, míg más dolgok elfogadását jelenti. Járjunk nyitott szemmel, és vegyük 30
észre, milyen sokan segíthetnek bennünket az odaadás útján. Az írások az odaadás sokféle fokozatát mutatják be Brahmán, Siván vagy Laksmín keresztül egészen Uddhaváig. Õ viszont a vrndávani pásztorlánykákat tekinti a legkiválóbb bhaktáknak. Ezt Rúpa gószvámí is megerõsíti: A világon jó néhányan az írások parancsainak engedelmeskedve igyekeznek visszafogni élvezetvágyukat, s így próbálnak fokozatosan feljebb jutni a lelki síkra. Kiválóbbak náluk a nagy tudású bölcsek, akik már nem akarnak uralni másokat, hanem a tudat mélységeibe vetik magukat. De még náluk is messze kiválóbbak a világi ambícióktól mentes tiszta bhakták, akik nem a tudás által, hanem a tudástól szabadok, mert már elérték a tiszta istenszeretetet. Bebocsátást nyertek az odaadás birodalmába, s ott szívbõl fakadó rajongással szolgálják Istent. Minden bhakta közül a pásztorlánykák a legkiválóbbak, mert õk lemondtak mindenrõl és mindenkirõl, családjukról éppúgy, mint a Védák parancsairól. Mindenestõl Krsna lótuszvirág lábainak oltalmába ajánlották magukat, egyedül õt tekintik védelmezõjüknek. A pásztorlánykák gyöngye Srímatí Rádhárání, hiszen Krsna a rásza körtánc idején a millió társnõjétõl elfordulva az õ keresésére indult. Krsna imádja Rádhikát, olyannyira, hogy annak fürdõzõ tavacskája lett a kedvenc helye. Ki az az õrült, aki a legnagyszerûbb bhakták oltalmában ne óhajtana e legszentebb szent helyen bekapcsolódni az isteni szolgálatba? 11 31
Beszélgetésük során Csaitanja Maháprabhu folyton arra bíztatta Rámánanda Rájt, hogy menjen tovább: Hatolj mélyebbre, menj tovább! Sokan megelégszenek elért helyzetükkel, azt hiszik, ennél tovább nem is lehet jutni, s megállnak. Szanátan gószvámí azonban a Brhad-bhágavatámrtában elbeszéli Gópa-kumár esetét, aki a bhakti elemi szintjétõl fokozatosan eljut az odaadás baráti érzületéig, majd tovább. Egyik fokról a másikra, lépésrõl-lépésre halad az odaadás egyre magasabb szintjei felé. Elõször mindegyik társát nagyon nagyra becsüli, késõbb példájuk rendre elhalványul, s az Úr egy további szolgája révén újabb, magasabb lehetõség tárul föl elõtte. Ilyen a fejlõdés útja a Brhad-bhágavatámrta szerint. Magasztos fény Miként a megfogható anyagi világban is ott a Nap, a Hold s a többi planéta, a hit világában is megvan a bolygórendszerek hierarchiája. Tanulmányozzuk figyelmesen az írásokat, s a szentek útmutatása nyújtotta lehetõséget megragadva igyekezzünk megérteni, miként juthatunk a hit egyre magasabb szintjére, magunk mögött hagyva az alacsonyabb fokozatokat. Kétség esetén mindig forduljunk egy magasabb szinten álló személyhez. A lelki valóság öröklét, teljes tudás és maga az eksztázis. A puszta lét nem tesz boldoggá minket, de tudatunk, vágyaink és érzéseink sem nyújtanak elége- 32
dettséget. A boldogsághoz felsõbb ízre és eksztázisra van szükség. A lelki felismeréseknek is sokféle szintje létezik. Lássuk meg az egyes szintek különbségét! Választásunk, lelki ízlésünk akként fi nomodik, ahogyan a valóság egyre mélyebb rétegeit érjük el. Meg kell halnunk, hogy élhessünk. A halálról is többféle képzet létezik: mély, mélyebb és legmélyebb. Az alacsonyabb és magasabb fokozatok mindig jelen vannak, s ha fejlõdésrõl beszélünk, a meghaladás és magasabb elfogadás elkerülhetetlen. Az illúzió táplálta világi kötelességeinket is föladhatjuk magasabb rendû kötelességünk érdekében. Ilyen szellemben törekedjünk, mindig szem elõtt tartva a szentek és az írások tanácsait. Vezetésükkel bátran vízre szállhatunk a hit óceánján, amely másként ismeretlen és megismerhetetlen maradna. Az Abszolút Igazságot csak néhány választott ismeri, de õk nem tagadják meg tõlünk az útmutatást. Segítségükkel fokozatosan megszabadulhatunk hibáinktól. Elõször a mulandósággal számoljunk le, majd a józan eszünket, az értelmünket békítsük meg, végül kutassuk fel szívünk beteljesülését. Caitanja Maháprabhu szerint a szív a legfontosabb az emberben. Kövessük a szívünk szavát! A legfõbb boldogság a szív beteljesülése, s nem a tudás tökéletessége vagy az öröklét. Sem a tudatot nélkülözõ öröklétnek, sem pedig a boldogtalan tudatosságnak 33
nincs értelme. Végsõ célunk három arculata az öröklét (szat), a tudatosság (csit) és a beteljesülés, az eksztázis (ánanda). A Manu-szanhitá megállapítja: Szívünk megsejti, nyerünk-e vagy veszítünk. 12 Ez a fi nom érzékelés mindenkiben benne rejlik. Az odaadásban elõbbre lépve az anyagi léthez láncoló karmánk egy pillanat alatt szertefoszlik, s a nagyszerû lelki tudás elégedettséggel tölt el. Ekkor mindenütt életünk végsõ célját érezzük majd. Az élet teljességének ölelõ karjaiban találjuk magunkat, környezetünk részérõl pedig szeretetteljes támogatást és együttérzést tapasztalunk. A lelki világban mindenki szeret bennünket. Ahogy a gyermek képtelen fölbecsülni anyja szeretetét, mi sem sejtjük, milyen kedves és gyengéd lesz hozzánk lelki környezetünk. Saját érdekeinkrõl akár meg is feledkezhetünk! Barátok, otthoni kényelem övez majd mindenfelõl. Így jutunk vissza otthonunkba, vissza Istenhez. 34
Jegyzetek 1. anäsaktasya viñayän yathärham upayuïjataù nirbandhaù kåñëa-sambandhe yuktaà vairägyam ucyate präpaïcikatayä buddhyä hari-sambandhi-vastunaù mumukñubhiù parityägo vairägyaà phalgu kathyate A dolgokhoz nem ragaszkodó, azokat helyesen használó ember Krsnával kapcsolatos állhatatosságát igaz, tevékeny lemondásnak nevezik. Ám ha az üdvkeresõ világi megfontolások folytán elveti a Harival kapcsolatos dolgokat, lemondását hiábavalónak mondják. (Rüpa gosvämé: Bhakti-rasämåta-sindhu 1.2.255-256) 2. ceto-darpaëa-märjanaà bhava-mahädävägni-nirväpaëaà çreyaù-kairava-candrikä-vitaraëaà vidyävadhü-jévanam änandämbudhi-vardhanaà prati-padaà pürnämåtäsvädanaà sarvätma-snapanaà paraà vijayate çré-kåñëa-saìkértanam Szívünk tükrét megtisztítja, születések erdõtüzét kioltja, / lótuszt holdsugárral nyitja, bölcsesség-úrnõt fi noman táplálja; / Örömóceánt duzzasztja, lépteinket nektárözönnel áldja, / s a lelkeket megmosdatja Égig hat a magasztos név Krsna! (Caitanya Mahäprabhu: Çikñäñöakam 1.) 3. Lásd a fenti jegyzetet. 4. Henry Wadsworth Longfellow: Zsoltár az életrõl (Mit az ifjú szíve mondott a zsoltár-írónak), Szász Béla fordítása 5. svayaà samuttérya sudustaraà dyuman bhavärëavaà bhémam adabhra-sauhådäù bhavat-padämbhoruha-nävam atra te nidhäya yätäù sad-anugraho bhavän 35
Óh, tündöklõ Urunk, te mindig kegyes vagy a nálad oltalmat keresõkhöz! Miután az elesettek iránt jóindulattal viseltetõ híveid sikerrel átszelték az anyagi lét tomboló óceánját, kegyesen hátrahagyják ebben a világban lótuszlábaid hajóját. (Bhägavata-puräëa 10.2.31.) 6. dharmasya tattvaà nihitaà guhäyäà mahä-jano (Mahäbhärata, Vana-parva 313.117.) 7. nå-deham ädyaà su-labhaà su-durlabhaà plavaà su-kalpaà guru-karëadhäram mayänukülena nabhasvateritaà pumän bhaväbdhià na taret sa ätma-hä Saját lelkének gyilkosa (önnön degradálódásának oka) az, aki nem képes átkelni a világi lét óceánján, noha (az Úr kegyébõl) különösebb erõfeszítés nélkül emberként született, ami a legkiválóbb, (minden áldás forrása), a legritkább adomány és (erre a célra) különösképp alkalmas csónak, (mert) kitûnõ kormányosa a guru, s a kedvezõ szelek képében pedig Én hajtom elõre. (Bhägavata-puräëa 11.20.17.) 8. tad viddhi praëipätena paripraçnena sevayä upadekñyanti te jïänaà jïäninas tattva-darçinaù Azt a tudást meghódolással, tudakozódással, szolgálattal ismerd meg, s a tudók, az igazság látnokai tárják majd fel neked. (Bhagavad-gétä 4.34.) 9. tadvijïänärthaà sa gurumeväbhigacchet samitpäëiù çrotriyaà brahmaniñöham Annak (a Brahmannak) megismerése végett tûzifával kezében a védában járatos, a Brahmanban megállapodott mestert keressen. (Muëòaka-upaniñad 1.2.12.) 36
A tanítvány áldozatkészségének kifejezésére tûzifával a kezében járul a mester elé. 10. tasmäd guruà prapadyeta jijïäsuù çreyaù uttamam çabde pare ca niñëätam brahmaëy-upaçamäçrayam A legfõbb jó kutatója szegõdjön el egy olyan guru oltalmába, aki tudván tudja az írásokat és felismerte a Legfelsõbbet, járatos az Abszolút Igazságban és az önfegyelem oltalmában áll. (Bhägavata-puräëa 11.3.21.) 11. karmibhyaù parito hareù priyatayä vyaktià yayur jïäninas tebhyo jïäna-vimukta-bhakti-paramäù premaika-niñöhäs tataù tebhyas täù paçu-päla-paìkaja-dåças täbhyo pi sä rädhikä preñöhä tadvad iyaà tadéya-sarasé täà näçrayet kaù kåté Nyilvánvaló, hogy a rítusok követõit minden tekintetben (fölülmúlják) a Hari szeretõ bölcsek. / (Kiválóbbak) náluk az elméleteket maguk mögött hagyó, a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták. / (Legkiválóbbak) a lótuszszemû pásztorfiú (kedvesei), s közülük is Rádhiká az elsõ, / s ugyanúgy kedves az õ tavacskája is. Van-e áldott ember, (aki) ne keresné ennek oltalmát? (Rüpa gosvämé: Çré Upadeçämåta 10.) 12 vidvadbhiù sevitaù sadbhir nityam adveña-rägibhiù hådayenäbhyanujïäto yo dharmas taà nibodhata Ama dharmát tudd (most), mely a tudók, a gyûlölettõl és (anyagi) ragaszkodástól mindig mentes igazak által követett, s a szív által jóváhagyott. (Manu-saàhitä 2.1.) 37
Ne okold a környezeted! A Krsna iránti odaadás áldozat: halj meg, hogy élhess! Az odaadás fölemészti, kiszorítja önzõ világi életfelfogásunkat. A tiszta odaadás a Legfelsõbb Úr minden viszonylagos felfogástól és önös érdektõl mentes szolgálata. 1 A Bhakti-raszámrta-szindhuban Rúpa gószvámí ezt a verset idézi az õsi Puránákból. Minden viszonylagos, önös felfogástól teljességgel meg kell szabadulnunk. Rúpa gószvámí további két verset idéz az istenszeretet természetérõl. A tiszta odaadás nem más, mint a Legfelsõbbnek, Krsnának olyan szolgálata, amely nemcsak kedvezõ, de mentes a gyümölcsözõ tettektõl (karma), a személytelen léten való spekulációtól (gjána) és minden egyéb önzõ érdektõl. 2 Odaadásunk legyen mentes a múló vágyaktól, mint a személyes elõbbre jutás (karma) vagy az abszolútumot célzó önfejû tudás (gjána). Önfejû tudásról akkor beszélhetünk, ha az ember önmagát állítja a középpontba, s megpróbál saját sorsa bírájává lenni. 38
Az egyéb önzõ érdekek közé sorolható a jóga és más külsõségek, melyek nem tartoznak a lélek jellemzõi közé. E külsõdleges burkolatok idegenek magától a lélektõl, aki Krsna örök szolgája. Csaitanja Maháprabhu szerint a lélek eredendõ természete szerint Krsna örök szolgája, mi több, a rabszolgája. Az Abszolút felismerése végett rabszolgává kell válnunk, nem mássá; édes akaratának rabszolgáivá kell szegõdnünk. Egyszer a brit kormány vendégül látta a perzsa sahot. Mindenáron meg akarták nyerni jóindulatát, nehogy az orosz cár oldalára álljon. Hosszas városnézés után megmutatták neki a vesztõhelyet is, s megtudta, hogy ott sokakat kivégeztek, többek között egyik királyukat, I. Károlyt is lefejezték. Ekkor a perzsa sah így szólt: Fejezzenek le gyorsan valakit, hadd lássam, hogyan történt! Mindenki megdöbbent. A sah kénye-kedvére gyilkoljanak meg valakit? Hisz ezt tiltják a brit törvények! Tudják önök, mit jelent az, hogy király? kérdezte a sah. Szégyen és gyalázat, hogy a perzsa uralkodó kedvéért nem tudnak feláldozni egy emberi életet! Ha nem lehet, válasszanak egyet az én embereim közül, hadd lássam, hogyan zajlik önöknél egy kivégzés! Vendéglátói alázatos meghajlással így feleltek: Felség, meglehet önöknél ez megengedett, de a mi országunk törvényei ezt sem teszik lehetõvé. 39
Akkor önöknek fogalmuk sincs arról, mit tesz az, hogy király! fejezte be a perzsa sah. Ezt jelenti a rabszolgaság. A rabszolga helyzete bizonytalan, ura édes akaratából akár áldozattá is válhat. Anyagi síkon ez persze elképzelhetetlen és felháborító, ám meg kell értenünk, hogy az isteni birodalomban ilyen önfeláldozás jellemzi az Úr szolgáit. Mélységes szeretetük folytán hajlandók teljesen feláldozni magukat, készek akár életüket is adni Krsna legparányibb szeszélyéért. Ne feledjük, Krsna abszolút jó, így öröme is mindig áldásos. Az ilyen önfeláldozás nem halál, hanem belépõjegy az önátadás legmagasabb szintjeire. A Bhágavata-purána írja: Srí Visnu szent neveinek és fenségének hallása, dicsõítése, valamint emlékezetben tartása, lótuszvirág lábainak szolgálata, tiszteletteljes imádása, fohászkodás, az iránta érzett szolgai, illetve baráti viszony kibontakoztatása s végül a teljes meghódolás képezi az odaadó szolgálat kilenc elemét. Könnyen eléri az élet végsõ célját az, aki magát Krsnának teljességgel átadva gyakorolja e folyamatokat. 3 Mibõl is állnak a lelki gyakorlatok? Miként érhetõ el a Krsna-bhakti? Hogyan szítsuk fel Krsna iránti eredendõ rajongásunkat? A hallás, magasztalás, emlékezés, meditáció és a többi lelki gyakorlat révén. E verseket kommentálva Srídhara Szvámí hozzáfûzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább 40
azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezõi minden az õ tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetõk tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bûnös cselekedetnek minõsülnek. Tényleges istenszeretetrõl csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az õ tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is... Krsna önmagát nevezi minden cselekedet egyedüli haszonélvezõjének s az áldozatok céljának. 4 Az odaadás nem olcsó dolog. A vegyítetlen odaadó szolgálat a felszabadulásnál is magasabb rendû. Az üdvösség negatív, passzív síkján túl, a pozitív oldalon Krsna az egyedüli mester, mindennek az ura. Õ az odaadás országának királya. Oda szeretnénk bebocsátást nyerni, ahol az õ édes akarata az egyetlen törvény. Milyen könnyen kimondjuk: abszolút, ám ez értelemszerûen azt jelenti, hogy az õ édes akarata a legfõbb. A valós világba csak ennek ismeretében léphetünk be. Különösképp igaz ez Gólóka esetében, ahol a teljes önátadás a minimum követelmény, szemben a Vaikuntha birodalommal, ahol még számít az igazság, ahol még vannak engedmények. Gólóka rendkívül szigorú, ott a teljes önátadás a követelmény, és mégis a tökéletes szabadság légköre uralkodik. Ha kiálljuk a próbatételeket, s feljebbvalóink elégedettek maradéktalan önfeláldozásunkkal, 41
elnyerhetjük bizalmukat. A teljes önátadásnak tökéletes szabadság a jutalma. Jasódá mama elnáspángolja Krsnát Ez a szabadság oly mérhetetlen, hogy Krsna anyukája, Jasódá akár el is náspángolhatja fiacskáját. A helyzetet alaposabban megvizsgálva Jasódá esetében szintén a halj meg, hogy élhess elvre bukkanunk. Millió halált vállalna, csak hogy letörölhessen egy csöpp verejtéket fia homlokáról. Mélységes szeretete folytán inkább belepusztulna, minthogy a fáradalmak verejtékét lássa fia homlokán. Minden cselekedetét ez a szellem hatja át, s éppen ezért kap oly nagyfokú szabadságot, hogy akár el is náspángolhatja fiacskáját. Ilyenek az Abszolút játékai. Ha sikerül fogalmat alkotnunk az Abszolút végtelenségérõl és kimeríthetetlenségérõl, minden egyéb az értékét veszti. Számunkra a Himalája ugyan hatalmas, de az Abszolút szemszögébõl nézve porszem csupán. A világon minden viszonylagos. Semmi sem félemlíthet meg bennünket, haladjunk tovább, egyenesen az igazság felé. Bármikor elbukhatunk, de nem számít; meglehet éppen ez Urunk akarata. Nekünk akkor sincs más választásunk, minthogy a kegyéért esedezzünk. Ez az eredeti helyzetünk. Istentõl függetlenül nem létezhetünk, s ha tudatlanságunk folytán néha mégis így képzeljük, az csak idõleges elmezavar. Próbálhatunk 42
nélküle élni, de ezzel csak további megpróbáltatásoknak tesszük ki magunkat, és még mélyebbre süllyedünk a tudatlanságba. Míg tudatlanok vagyunk, értéktelen dolgokkal játszadozunk. Mint egy nagy játékban, a szereposztás szerint egyikünk nyer, a másikunk veszít, de végül is ez csak játék. Minden Krsna édes játéka, kedvtelése. Mikor nagy veszteség avagy nyereség ér bennünket, könnyen elveszítjük szem elõl az Úr kedvteléseit. Mintha partra vetne minket a kedvtelések hulláma, kikerülünk az isteni játék sodrásából. Ekkor úgy tûnhet, nem az õ kedvtelése a valóság. Más értelmét keressük létünknek, másmilyen célokat tûzünk magunk elé, viszonylagos érdekeket fogalmazunk meg, veszteséget és nyereséget látunk belebonyolódunk a téveszmékbe. Valójában azonban minden az õ játéka, az õ hibátlan és tökéletes kedvtelése. A legfelsõbb szinten minden rendben van, ott minden mozzanat tökéletes. Megátkozlak! A kuruksétrai csata után egy bráhmana, Utanka Krsnához lépett és így szólt: Krsna, én megátkozlak téged! Ugyan miért, kedves bráhmanám? kérdezte Krsna. Azért, mert te vagy a kuruksétrai csata összes bajának okozója. Te vagy a sok-sok árva és özvegy keserves sirámainak oka, bánatuk nem ismer határokat! 43
Meglehet, a jóság szintjén vezekelve szert tettél valamelyes hatalomra, de ha valóban megátkozol, hatalmadnak vége. Átkod rajtam úgysem fog, hiszen én az isteni, tiszta jóságban létezem. Ilyen a makulátlan, hibátlan világ indokolatlan, feltartóztathatatlan és ellenállhatatlan. A felsõbb világ hulláma az istenszeretet, az odaadás, ahol a mindenség közepének édes akaratát követi minden. Ez az isteni áramlat indokolatlan és ellenállhatatlan ezen a síkon vessük meg a lábunkat! Az istenszeretet makulátlan, messze túl van az anyagi természet hatókörén, és indokolatlan, az örök isteni áramlat feltartóztathatatlanul hömpölyög. Ilyen az odaadás. Aki az isteni akarattal összhangban él, s ráfekszik az odaadás hullámaira, ugyanezt tapasztalja: az isteni áramlat ellenállhatatlan, semmi sem szegülhet ellene. A Bhágavata-purána szerint ilyen az istenszeretet: Az ember magasztos hivatása Isten megszakítatlan és önzetlen szeretete, ami teljesen elégedetté teszi a lelkét. 5 Az istenszeretet a lélek legmagasabb rendû hivatása, minden kötelességünk innen ered, az istenszeretet síkjáról. Járatossá kell válnunk: olvassunk az isteni áramlás rezdüléseibõl, feküdjünk fel a hullámaira, vegyük a lehetõ legnagyobb hasznát! Táncoljunk a hullámain! Engedelmeskedjünk a láthatatlan és kifürkészhetetlen végsõ ok hívásának, ez legyen a legfõbb feladatunk! Ez az indokolatlan vonzerõ páratlan, örökérvényû és ellenállhatatlan. 44
Igazi boldogságban csak akkor lesz részünk, ha elragad bennünket az istenszeretet ellenállhatatlan, harmonikus hulláma, hiszen a mindenség alapja az istenszeretet. Ez a felsõfokú eksztázis. Bármivel találkozzunk is az életben siker és kudarc, gyõzelmek és veszteségek minden eltörpül az élet e magasztos eszméjének fényében. Ne hagyjuk, hogy a sikerek és kudarcok akadályt gördítsenek elénk az igazság felé vivõ úton! A Bhagavad-gítá Krsna azt mondja Ardzsunának a Bhagavad-gítában: Te csak a hivatásodra figyelj, ne is törõdj munkád eredményével! Az eredmény tõlem függ, a felelõsség az enyém! 6 Ez a magasabb rendû megfontolás a tábornok vezényszavához hasonlatos: Indulj! Elõre! A katonáim vagytok, engedelmességgel tartoztok nekem. Meglehet, önfeláldozásotok révén vívjuk majd ki a gyõzelmet, de ez nem a ti dolgotok. Katonák vagytok, sokan közületek elesnek majd, de a haza megmenekül! Csak ebben a szellemben szabad feláldozni a sok-sok értékes életet. De mi, katonák, nem latolgathatjuk, végül nyerünke vagy veszítünk? Két dologra ügyeljünk: ne csak akkor cselekedjünk, ha élvezhetjük tetteink gyümölcseit, sõt, ne is tartsunk igényt semmiféle eredményre. Ezt jól a szívünkbe vésve teljesítsük kötelességünket Krsna 45