A L A P Í T Ó O K I R A T



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

E L Ő T E R J E S Z T É S

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A L A P Í T Ó O K I R A T

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat Módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

alapító okirat (egységes szerkezetben)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

A L A P Í T Ó O K I R A T

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A L A P Í T Ó O K I R A T

Szervezeti és Működési Szabályzat

Bankszámlaszám:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:


Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat 2017.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

E l ő t e r j e s z t é s

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT Székhelye: Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

203/2011. ( IX.9.) számú Ökt. határozat melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T Az Alapító 194/1996. (VII.05.) sz. Ökt., a 7/1998. (I.30.) sz. Ökt., a 147/1998. (VI.19.) sz., a 103/1999. (V.21.) sz., a 36/2001. (III.23.) sz., a 284/2006. (XI.03.) sz.a 182/2011. (VII.15.), és a 203/ 2011. (IX.9.) sz. Ökt. határozatában foglaltakkal egységes szerkezetbe foglalva. (a változások dőlt betűvel jelezve) Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/G. paragrafusa alapján a 61/1996 (III.22.) sz. Ökt. határozatával a Kazincbarcikai Könyvtárpártoló K Ö Z A L A P Í T V Á N Y létrehozását határozta el a következő feltételek szerint. 1. Alapító: a Kazincbarcikai Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (Kazincbarcika Fő tér 4.) Képviselő: Szitka Péter polgármester 2. A Közalapítvány neve: Kazincbarcikai Könyvtárpártoló Közalapítvány 2/A. A Közalapítvány jogállása: A Közalapítvány az 1997. évi CLVI. törvény szerint közhasznú szervezetnek minősül. 3. A Közalapítvány székhelye: 3700 Kazincbarcika Fő tér 5. 4. A Közalapítvány céljai: 4.1. A helyi önkormányzatok és szerveik a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. tv. 108.. (1) bekezdésében foglalt feladatok megvalósulása érdekében Kazincbarcika városban a könyvtári szolgáltatás hatékonyságának, színvonalának emelése, a város közművelődési, kulturális élete gazdagodásának elősegítése céljából. 4.2. Az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár kizárólagos tulajdonosa és fenntartója is egyben a Kazincbarcikai Városi Önkormányzat. A Közalapítvány tartós és közérdekű célja és feladata az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár részeként működő Városi Könyvtár feladatainak

színvonalasabb ellátásához, folyamatos működtetéséhez való hozzájárulás. A Közalapítvány támogatja a Városi Könyvtár szolgáltatásainak fejlesztését és a technikai felszereltség javítását. 4.3. A Közalapítvány által különösen támogatott feladatok: - a könyvbeszerzések elősegítése, az állomány gyarapítására fordítható összeg növelésével, - a könyvtári számítógép-park létrehozása és a számítógépes adatbázisok működtetése. - a hagyományos könyvtár és tudástár komplex egységként működjön az információs adatbázisokkal és elektronikus dokumentumokkal a korszerű felhasználói igények kielégítése céljából; - felnőttképzés támogatása elektronikus és írott dokumentumok alapján; - infokommunikációs technológia infrastruktúrájának további fejlesztése a web alapú szolgáltatások támogatása; - fogyatékkal és járóbetegséggel élők könyvtárhasználatának elősegítése; - a közel 60 év helyismereti és helytörténeti dokumentumok digitalizálása és egységes rendszerbe foglalása 4.4. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 4.5. A Közalapítvány jogi személy, feladatai megvalósításában önálló. 4.6. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, országgyűlési képviselőjelölteket nem állít, és nem támogat. 4/A. A Közalapítvány tevékenysége: A Közalapítvány kulturális tevékenységet folytat. A Közalapítvány közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről törvény (1991. évi XX. tv. 108. (1) bekezdése) alapján a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. 5. A Közalapítvány vagyona: A Közalapítvány induló alaptőkéje 200.000,- Ft, azaz kettőszázezer forint, melyet az alapító a Közalapítvány létrejöttekor a Közalapítvány rendelkezésére bocsát. 5.1. A Közalapítvány vagyonának felhasználási módja:

A Közalapítvány működése során induló vagyona összegével úgy gazdálkodik, hogy azt tartósan leköti, ezen összegnek csak kamatai használhatók fel évente. A pénzbeli támogatások teljes egészében a Közalapítvány céljaira használhatók fel. 5.2. A Közalapítvány jogosult évenkénti költségvetési támogatás átvételére és felhasználására. 5.3. A Közalapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, vagyonrendeléssel a kezelő szerv jóváhagyása esetén csatlakozhat. 6. A Közalapítvány szervezete: 6.1. A Közalapítványi vagyon kezelője és legfőbb döntés hozó szerve az 5 főből álló Kuratórium. a. A Kuratórium tagjait az alapító bízza meg és hívja vissza. A Kuratórium tagjai 1) Hazag Mihály nyugdíjas Kazincbarcika Egressy út 50. 3/2. 2) Bencze Péter Vadna Község polgármestere Kazincbarcika Egressy út 58. 3) Nagy Sándorné nyugdíjas Kazincbarcika Herbolyai u. 26. 4) Pénzesné dr. Dobi Andrea jogász Kazincbarcika Munkás út 41. 5) Guczi Tibor számítástechnikai mérnök, BorsodChem Zrt. Kazincbarcikai Munkás út 65. b. A Kuratórium tisztségviselői: az elnök és a titkár. A Kuratórium tisztségviselőit az Alapító bízza meg és hívja vissza. A Kuratórium elnöke: A Kuratórium titkára: Hazag Mihály Pénzesné dr. Dobi Andrea c. A Kuratóriumi tagok megbízásukat társadalmi munkában, ellenszolgáltatás nélkül látják el.

d. A Kuratóriumi tagság határozatlan időre szól. A tag tagságának megszüntetésére kérelmét az alapítónak nyújtja be. A Kuratórium a megszűnés tekintetében nem dönthet. e. A Kuratóriumi tagság megszűnik: - a tag halálával - lemondással - visszahívással f. Összeférhetetlenségi szabályok: - Nem lehet a Kuratórium tagja az Alapító tisztségviselője. - A Kuratórium tagja, illetőleg a tagnak jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. - A Kuratórium elnöke nem lehet politikai pártok és szervezetek vezető tisztségviselője. A Kuratórium elnöke köteles bejelenteni, ha megbízatása teljesítését összeférhetetlenség miatt nem láthatja el. - A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. - A közhasznú szervezet a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. Az érintett kuratóriumi tag tudomásra jutásától számított 15 napon belül köteles bejelenteni a kuratórium elnökének, ha vele szemben összeférhetetlenség merül fel. 6.2. A Kuratórium működése: a. A Kuratórium biztosítja a Közalapítványnak az Alapító Okiratban meghatározottak szerinti folyamatos működését, gondoskodik a Közalapítvány vagyonának az Alapító Okiratban rögzített céloknak megfelelő felhasználásról. A Kuratórium felelőssége a Közalapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így feladata mindent megtenni azért, hogy a Közalapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes gazdasági lehetőségeknek megfelelően gyarapítsa.

b. A Kuratórium határozatképes, ha ülésén tagjainak több, mint a fele jelen van. c. A Kuratórium üléseit szükség szerint, de legalább félévente egyszer tartja. A Kuratórium ülései nyilvánosak. d. A Kuratórium ülését az elnök, az elnök tartós akadályoztatása esetén a titkár hívja össze napirend megjelölésével, mely napirend közlése a meghívóval együtt írásban történik. Két kuratóriumi tag írásos kérésére az ülést 30 napon belül össze kell hívni. e. Az elnök - ellátja a Közalapítvány képviseletét - irányítja a Közalapítvány folyamatos tevékenységét az Alapító Okirat keretei között - ellátja mindazokat a tevékenységeket, melyekkel a Kuratórium megbízza. f. Az elnököt tartós akadályoztatása esetén a titkár helyettesíti. g. A Kuratórium döntéseit szabályszerűen összehívott határozatképes ülésein, egyszerű szótöbbséggel hozza. h. A kuratóriumi ülésekről jegyzőkönyvet kell vezetni, s azt minden jelenlévő köteles aláírni. i. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: - A Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának meghatározása, módosítása, - döntés a rendelkezésre álló vagyon felhasználásáról, - a Közalapítvány éves költségvetési tervének, az arról való beszámolónak és az éves mérlegnek az elfogadása, - döntés azokban a kérdésekben, melyeket a Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal, - a Közalapítvány tárgyévi tevékenységi tervének elfogadása, - a Közalapítvány közhasznúsági jelentésének elfogadása. j. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b. pont), élettársa a határozat alapján: - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

6.3. A Közalapítvány Kuratóriuma a Közalapítvány működésével kapcsolatos gazdálkodási feladatok végrehajtására önkormányzati vagy egyéb szerv(ezet)et jelöl ki. A szervezet feladata a Közalapítvány működésével kapcsolatos pénzügyi, ügyviteli és számviteli gazdálkodási feladatok végrehajtása, a Közalapítványhoz érkező pályázatok nyilvántartása és azok döntés-előkészítő értékelése. A szerv(ezet) részletes feladatai, felügyeletének és ellenőrzésének rendje a Kuratórium által jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzatban kerül meghatározásra. 7. A Közalapítvány gazdálkodása: a. Az alapító vagyoni hozzájárulásának mely 200.000,- Ft, azaz kettőszázezer forint lekötése utáni kamataiból és a pénzbeli támogatásokból működik a Közalapítvány. b. A Közalapítványhoz befizetett támogatásokat az alapítói célokban meghatározott feladatok ellátására kell fordítani. c. Az alapítótól származó bevételekről és az 5.3. pont alapján származó bevételekről külön nyilvántartást kell vezetni. d. A Közalapítvány a 4.3. pontban felsorolt feladatokra elkülönített számla fejezeteket nyit a célból, hogy az azokra tett felajánlások, hozzájárulások csak a megnevezett célra legyenek fordíthatók és erről nyilvántartást kell vezetni. e. A Közalapítványi pénzeket a 6.3. pont alapján kijelölt szerv elkülönítetten kezeli. f. A Közalapítvány nevében aláírásra jogosult az elnök. A bankszámláról való utalványozáshoz, készpénzfelvételhez az elnök és egy kijelölt kuratóriumi tag aláírása szükséges. g. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a 4/A. pontban meghatározott tevékenységre fordítja. h. A Közalapítvány gazdálkodására a Ptk-ban meghatározott egyesületek gazdálkodási rendjére vonatkozó jogszabályok, valamint a közhasznú szervezetekről szóló törvény tartalma az irányadó. 8. A Közalapítvány képviselete: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke, tartós akadályoztatása esetén a Kuratórium titkára, a kijelölés során meghatározott terjedelemben. A képviseletre vonatkozó részletes szabályokat a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg.

9. Beszámoló a Közalapítvány működéséről: A Kuratórium köteles évente beszámolni működéséről az alapítónak és rendszeresen tájékoztatja a Közalapítvány működéséről a nyilvánosságot. A Közalapítvány köteles az 5.3. pont szerint csatlakozókat rendszeresen tájékoztatni adományaik felhasználási módjáról és üteméről, a Közalapítvány működéséről, amennyiben az adományozó kéri, nevét és az általa adományozott összeget nyilvánosságra hozni. 9/A. A Közalapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi vagy országos sajtó útján is nyilvánosságra hozza. 10. Felügyelőbizottság: 10.1. A Közalapítványnál 3 tagú felügyelő bizottság működik, működési rendjét maga állapítja meg. Tagjai: 1.) Bazsó Bertalanné (3700 Kazincbarcika Kiserdő sor 24.) 2.) Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes (3642 Bánhorváti Lázbérc út 15.) 3.) Dr. Illés Pálné (3700 Kazincbarcika Munkás út 64.) 10.2. A felügyelő bizottság tagjai közül az első ülésen elnököt választ. Feladatukat társadalmi munkában, ellenszolgáltatás nélkül végzik. 10.3. A felügyelő bizottság feladata a Közalapítvány Alapító Okiratának, pénzügyi tervének betartása érdekében a Közalapítvány gazdálkodásának, számvitelének, ügyvitelének, kötelezettségvállalásának ellenőrzése. 10.4. A felügyelő bizottság tagjaira az 1997. évi CLVI. tv. 8.. (2) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. 10.5. A felügyelő bizottság a Kuratórium tagjaitól jelentést, a Közalapítvány alkalmazottaitól tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, a Közalapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. 10.6. A felügyelő bizottság a Kuratórium ülésein tanácskozási joggal vehet részt. A felügyelő bizottság köteles a Kuratórium elnökét tájékoztatni és a Kuratórium összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy:

- a Közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy a Közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, - a Kuratórium tagjának felelősségét megalapozó tény merült fel. 10.7. A Kuratórium ülését a felügyelő bizottság indítványára annak megtételétől számított 30 napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. 10.8. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. 10/A. Szervezeti és Működési Szabályzat: A Közalapítvány Kuratóriuma működésének rendjét az Alapító által jóváhagyott belső Szervezeti és Működési Szabályzat állapítja meg. A Szervezeti és Működési Szabályzatnak tartalmaznia kell egyebek mellett: - olyan nyilvántartás vezetését, amelyből a Kuratórium döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható, - a Kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módját, - a Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjét, - a Közalapítvány működésének, szolgáltatási igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságát. 11. A Közalapítvány megszűnése: 11.1. A Közalapítvány megszűnik a Ptk. 74/G.. (9) bekezdése alapján, az ott leírt feltételek mellett. 11.2. A Közalapítvány megszűnése esetén a Közalapítvány vagyona a hitelezők kielégítése után az alapítót illeti meg, aki köteles azt a megszűnt Közalapítvány céljához hasonló célra fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni.

12. Záró rendelkezések: a. A Közalapítvány a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. b. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben az 1959. évi IV. tv. (a Polgári Törvénykönyv) rendelkezései, továbbá az 1997. évi CLVI. törvény előírásai az irányadók. c. Az Alapítónak jogában áll jelen Okirat módosítása, amennyiben az Alapító Okiratban lefektetett alapítványi célok elérése érdekében megítélése szerint az szükséges. Az eredeti Alapító Okirat elfogadásra került Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 61/1996. (III.22.) sz. Ökt. határozatával. Módosította: 194/1996. (VII.05.) sz. Ökt. határozat 7/1998. ( I. 30.) sz. Ökt. határozat 147/1998. (VI.19.) sz. Ökt. határozat 103/1999. (V. 21.) sz. Ökt. határozat 36/2001. (III.23.) sz. Ökt. határozat 284/2006. (XI.03.) sz. Ökt. határozat 182/2011. (VII.15.) sz. Ökt. határozat 203/2011. (IX.9.) sz. Ökt. határozat Egységes szerkezetbe foglalva és az Alapító által elfogadva 2011. szeptember 9-én. Szitka Péter polgármester