887. szám 2012. március 4.

Hasonló dokumentumok
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Hittan tanmenet 4. osztály

Arcodat keresem, Uram!

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

888. szám március 11.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Egyházközségi hírlevél

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

Bérmálási vizsgakérdések

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Egyházközségi hírlevél

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

Egyházközségi hírlevél

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

Jézus, a tanítómester

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Hanukka és Karácsony

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Hittan tanmenet 3. osztály

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Elsőáldozási vizsgakérdések

Gazdagrét Prédikáció

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Hamis és igaz békesség

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

Üdvözlünk Isten családjában!

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

938. szám május 19.

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

HÍRLEVÉL. Karácsony és farsang. Egyházközség

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Tel.: +36 (20) Gyülekezet január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Utánzás, engedmények és válság

A tudatosság és a fal

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

2015. március 1. Varga László Ottó

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Egyházközségi hírlevél

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

A tanévzáró istentisztelet felépítése

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!

Megtanulni megbocsátani

Isten felméri Ábrahám szeretetét

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

Csak az Isten kegyelme segíthet

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

A Krisztus-dicséret felépítése

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Átírás:

A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 887. szám 2012. március 4. Nagyböjt 2. vasárnapja Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban! (Mk 1,15) A nagyböjti idő sürgeti megtérésünket. Ha utazom, tudom a célállomásomat. Jól indulok a kocsimmal. Egyik pihenőhelyen megállok. Eszem, iszom, felfrissülök, indulok. Több út is kiágazik innen. Célba veszem az egyiket, nem is gondolva célomra. Sőt új megálló is eszembe jut, épp arra haladok. Innen igazában már egyenesen el sem érhető az, ahova indultam. Minden jónak látszik. Kényelmem, vélt boldogságom teljes. De mi van a céllal? Nem kellene az oda vezető utat megkeresni és jó irányba hajtani? Igen, nincs más, mint észrevenni, megbánni, hogy eltértem, észrevenni, hogy ott várnak és kell, hogy fájjon, hogy becsaptam azt aki vár. Már azt is sajnálom, hogy figyelmen kívül hagyva a célt, töltöttem hamis örömömre ennyi időt. A sajnálkozás, megbánás magában nem elég. Meg kell keresnem a célba vivő utat, és azon kell újra le nem térve, haladnom, mégpedig mindvégig. Higgyetek az evangéliumban. Elém áll Krisztus. Életét megismerhetem az evangéliumokból. Sokat akar közölni, magának az Atyának üzenetét: Célod az örök élet. Utad erre vezessen. El ne tévedj! Maga bemutatja ezt az utat és rajta haladást. Istenfia, de istállóban születik, otthontalan már gyermekként is. Dolgozik kétkezi munkában 30 éves koráig, majd tanít, gyógyít, kísértést visszaver. Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Nem tért le az Atyához vezető útról. De azok helyett, akik letértek, bűnüket magára véve végigjárta a vértverejtékezéstől a kereszthalálig a megváltói utat: értünk. De feltámadása által bemutatta, hogy valóban célba, haza lehet

2. FELSŐVÁROS 2012. március 4. érni. Felém pedig küldi a megtérés lehetőségét, a bűnbánatszentségen keresztül. Az erőt, kegyelmet a szentmiseáldozat és szentáldozás csodájában. Az örömhírt pedig olvashatom a tékozló fiú történetében. Higgyetek az evangéliumban. Nem csak célt ad, az utat is megmutatja. Ahogy Ő dolgozott, imádkozott, kötelességét teljesített, bűntelenül hűséges volt, nem kereste, hogy őt szolgálják, hanem ő szolgált lábmosó szeretettel, beteg testet és beteg lelket gyógyított. Életáldozatra is kész volt értünk. Íme az út. Ez az az út, amelyik az igazi célhoz vezet. Igaz sokszor kell lekötözni magunkat a szirénhangok elől, hogy el ne tudjanak csábítani, sokszor kell Krisztusnak tartani és segíteni a nem szimpatikus embertestvért, sőt ellenséges embert is. Az evangélium eszembe jutatja, hogy nem itt van az örök hazám, segít, hogy el ne felejtsem: itt úton vagyok az örök cél felé, itt nincs öröklakásom. A Keresztrefeszített igazítson el mindnyájunkat e szent negyven napon! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megmentetted a világot! Gyulay Endre püspök A próbatételek Ter 22,1-2.9a Ezek után az események után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. Akkor ezt mondta neki: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked." Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Ábrahám első próbatétele a meghívása volt. Az Isten kedvéért el kellett hagynia hazáját, családját, a kialakult életformáját és vándorolni egy olyan földön, amelyet nem ismert és olyan irányba, amelyet az Isten pontosan nem nevezett meg. A vándorlása alatt mássá lett, mint eredeti hazájában, Úr-Kaszdimban élő honfitársai, annak ellenére, hogy nem világos előttünk egészen, hogy Ábrahám hite mit rejtett és miben különbözött a kortárs szemiták hitétől. A legnagyobb reménytelensége a gyermektelenség, vagyis a jövő nélküliség volt. Ugyan az Isten azt ígérte neki, hogy annyi utóda lesz, mint égen a csillag, de egyetlen gyermeke sem született saját feleségé-

2012. március 4. FELSŐVÁROS 3. től Sárától. Ez önmagában is nagy próbatétel lehetett, amelyet nevezhetünk a második próbatételnek. A harmadik próbatétel Ábrahám áldozatával kapcsolatos, a zsidó magyarázók ezt a tízedik próbatételnek tartják. Kövesse Isten parancsát és az egyetlen reményét a gyermekét, Izsákot áldozza fel, vagy tagadja meg Isten parancsát és forduljon szembe azzal az őrültséggel, amely a jövendő termékenység érdekében minden elsőszülöttet, embernek és állatnak az elsőszülöttjét feláldozza Istennek. Immanuel Kant ezt a dilemmát a következőképpen fogalmazta meg: Vannak bizonyos esetek, amelyekben meg lehetünk győződve arról, hogy a hang, amit hallunk, és amit Isten hangjának gondolunk, nem tőle származik, amikor a hang olyas valamit parancsol, ami ellent mond az erkölcsi törvénynek, még ha a jelenség oly fenségesnek, vagy természetet meghaladónak tűnik is, azt gondoljuk tévedtünk. Csakhogy Ábrahám nem bőbeszédű, hanem azt mondhatjuk az Isten néma szolgája, aki éppen némasága miatt nem enged betekinteni saját gondolataiba és kétségeibe. A történeti Ábrahám kétségtelenül új vallási felismerések hordozója volt, alakja azért maradt fenne és legendái ezekkel a vallási felismerésekkel kapcsolják össze életét, homályba hagyván a hétköznapi Ábrahám tevékenységét. Ő az a személyiség, aki döntéseivel írta be magát utódai életébe, akik ezeket a döntéseket őrizték meg és ezen keresztül az alakját, amely a későbbi utókor szemében eggyé vált a döntéseivel. Azt nehéz megmondani, hogy a vallási megszállottság és a bízó hit milyen harcot vívott Ábrahám lelkében, aki szerette fiát, az egyetlen, Izsákot, és milyen mély kötődés indította el annak engedelmes feláldozására. Kierkegaard a Félelem és reszketés c művében igyekszik feltárni Ábrahám soha napvilágra nem került bízó hitének és kétségeinek dilemmáját. A történet azt sem magyarázza meg kimerítően, hogy végül is miért döntött Ábrahám egy bárány feláldozása mellett, mi volt az a benső hang amely ellentmondva az elsőnek Isten hűséges szolgájaként mégis új felismerést és parancsot követett. Ábrahám azonban ezzel a bízó hitével a az egzisztenciális hit példája. Ő az aki harcát az Istennel lelke mélyén vívta meg. Aki cselekedeteiben mindig hűséges volt az Istenhez és néma maradt a kétségeit illetően. Ezzel a magatartásával pontosan ellentéte kortársainknak, vagy esetleg nekünk is. Divatos a kétségekről beszélni, a hibáinkat megmagyarázni, a nehéz döntések az áldozatvállalás helyett lelki beszélgetésbe menekülni. Ábrahám hite emiatt lett példája mindhárom vallásnak: a zsidónak, a kereszténynek és a muszlimnak. Ő az a szilád hitű férfi, aki nem fanatikus, de példája minden

4. FELSŐVÁROS 2012. március 4. későbbi Isten hívőnek. Harcát a gonosszal és a kétséggel megharcolta és győzött, sem a józanságát, sem a hitét nem veszítette el. Ilyenné mi is csak Isten segítségével és a próbatételek áldása révén, valamint belső harcok árán válhatunk. B. Gy. EMBER, EGYHÁZZENE, LITURGIA 111. Nagyböjti Communiok II. Nagyböjt II. Vasárnapjának áldozási éneke: Antifóna: A látomást, melyet láttatok, senkinek ne mondjátok, mígnem a halálból föltámad az Emberfia. 96. zsoltár: Az Úr országol, örvendezzen a föld, * vigadjon a szigetek sokasága. Körülötte felhő és homály, * jog és igazság az ő trónjának alapja. Előtte tűz jár, * és megégeti körös-körül az ő ellenségeit. Fénylenek villámai a föld kerekségén, * látta a föld, és megreszketett. A hegyek, mint a viasz, megolvadtak az Úr színe előtt, * az Úr színe előtt az egész föld. Hirdették az egek az ő igazságát, * és látták minden népek az ő dicsőségét. Világosság támadott az igazaknak, * és az igaz szívűeknek vigasság. Vigadjatok, igazak, az Úrban, * és dicsérjétek az ő szentségének emlékezetét. Vajon miért veszi elő az Egyház a második nagyböjti vasárnapon Máté evangéliumának a színeváltozásról szóló részletét? Mi köze van a szentáldozásnak, pláne a nagyböjtnek Krisztus életének ehhez a dicsőséggel teljes pillanatához? És főleg: miért énekel a zsoltár örvendezésről és hatalomról, uralkodásról és dicsőségről, világosságról és vigasságról? Hiszen mi minden pénteken az Úr szenvedéséről és haláláról emlékezünk meg! A nagyböjt pedig nem a vigasságnak, hanem éppen a bűnbánatnak és a töredelemnek az időszaka... Ennek örülünk annyira? Meg kell tanulnunk "Isten fejével gondolkodni". Előtte nincs idő, nincs semmiféle földi, az emberek között érvényes kategória, ezért nincsenek korlátok sem. Az Egyház pedig, mivel Istenhez akar elvezetni, néha az ebből következő "isteni szabályokhoz" folyamodik, amikor ilyen kivételeket tesz.

2012. március 4. FELSŐVÁROS 5. Azért kell ezeket a sorokat hallanunk ebben a pillanatban, mert a szentáldozásban a legfőbb Úr, Jézus Krisztus valóságos testét vesszük magunkhoz, azt a testet, amely számunkra felfoghatatlan módon van jelen a kenyér színe alatt. Mi jól tudjuk, hogy az Úr országol, hogy uralkodik, hogy már rég legyőzte a Sátánt! Jól tudjuk, hogy a hegyek megolvadnak az Úr színe előtt, hogy minden nép látta az ő dicsőségét. Mindez megtörtént, és mi méltán örvendhetünk ennek legnagyobb töredelmünk és bűnbánatunk közepette is! Mert ahogy a Tábor-hegyen Krisztus arca ragyogott, mint a nap és ruhája vakított, mint a fény, úgy jelenik meg most mielőttünk is a szentmisében. Személyesen megjelenik, személyesen minekünk. Nem látjuk? Bennünk van a hiba. Amit az apostolok még nem tudtak akkor, mi tudjuk: Krisztus feltámadt a halálból. Minden szenvedése és gyötretése, minden szenvedésünk és gyötretésünk ellenére megtette, és begyógyította minden sebünket. Ez a zsoltár gyönyörűen fejezi ki Isten létét és tulajdonságait. Öröm olvasni, öröm imádkozni. Hiszen éppen erre várunk, hogy életünk alapja jog és igazság legyen! S Őtőle kaphatjuk csak meg, mert Őelőtte mindenki annyit kap, amennyi megérdemel. Se többet, se kevesebbet. Már csak egyre kell vigyáznunk. Hogy egész életünk folyamán érvényes legyen ránk a fenti zsoltár utolsó két sora. Mert nem csak a tökéletesek érhetik el Istent, de jaj nekünk, ha nem vagyunk igazak, igaz szívűek, mert akkor nem láthatjuk meg az ő dicsőségét... Mert akkor vigasság és örvendezés helyett valami más vár ránk. Az, amit a kutyának sem kívánunk. Aranyosi-Vitéz Gellért Házunk tája A Szent Miklós Alapítvány sok évvel ezelőtt azért jött létre, hogy templomunk renoválásához segítséget biztosítson. Most, hogy a templom teljeskörű felújítását tervezzük, erre igen nagy szükség lesz. Ezért kérünk minden adózó hívőt, hogy adója 1 százalékával támogassa templomát. Az egyháznak felajánlott 1 százalék nem ezt szolgálja, azt az egyház központi

6. FELSŐVÁROS 2012. március 4. kiadásaira fordítják. A mi templomunkat a második 1 százalékkal lehet támogatni. Alapítványunkra az elmúlt években nem sok folyt be, jelenleg mintegy 2 millió forinttal rendelkezik. Ebből az összegből fogjuk a húsvétra elkészülő bejárati vasrácsos kaput kifizetni. Reméljük, hogy a nagy munka megkezdéséig sok felsővárosi lakos fogja adója 1 százalékát arra felajánlani, hogy ez a szép, régi barokk templom kívül-belül gyönyörűen megújuljon. A Felsővárosi Szent Miklós Alapítvány adószáma: 19084743-1-06 Rendelkező nyilatkozat az újságos asztalon található. Gyereksarok ELSŐÁLDOZÓK FIGYELMÉBE! Ez alkalommal a szentségekről tanulunk. Mik a szentségek? A szentségek látható jelek, amelyek Jézus rendeléséből láthatatlan kegyelmet közvetítenek. Hány szentség van? Hét szentség van: 1. a keresztség, 2. a bérmálás, 3. az Oltáriszentség, 4. a bűnbocsánat szentsége, 5. a betegek kenete, 6. a házasság. Mi a keresztség? A keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely megszabadít minden bűntől, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. Ki követ el bűnt? Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. Vannak halálos bűnök és bocsánatos bűnök. Mi a kegyelem? A kegyelem természetfeletti ajándék: Isten élete bennünk. Mi a szentgyónás? A szentgyónásban megbánjuk és bevalljuk a bűneinket. Mi a szentgyónás hatása? A szentgyónásban Isten megbocsátja bűneinket, megszentelő kegyelmet ad és erőt ad a bűn elleni küzdelemre.

2012. március 4. FELSŐVÁROS 7. Olvassuk mindennap a Szentírást! Hétfő: Dán 9,4b-10 Lk 6, 36-38 Kedd: Iz 1,10.16-20 Mt 23,1-12 Szerda: Jer 18,18-20 Mt 20,17-28 Csütörtök: Jer 17,5-10 Lk 16,19-31 Péntek: Ter 37,3-4.12-28 Mt 21,33-46 Szombat: Mik 7,14-15.18-20 Lk 15,1-3.11-32 Vasárnap: Kiv 20,1-17 1Kor 1,22-25 Jn 2,13-25 Vallási műsorajánló: Kossuth Rádió: márc. 5. 13,30: A görög katolikus egyház félórája márc. 6. és 8. 13,30: A katolikus egyház félórája márc. 11. 10,04: Szentmise közvetítés Bartók Rádió: márc. 11. 15,05: Jubilate Deo - egyházi zene Televízió: M 1: márc. 10. 14,05: Jegesmedvék; 16,40: A szövetség - vetélkedő márc. 11. 9,00: Katolikus krónika M 2: márc. 5-9. 12,55: Négyszázezer nap márc. 5. 14,40 és márc. 6. 13,45: Főtér márc. 6. 9,00: Természetfilmek; márc. 7-9. 14,05: Görög utifilm márc. 10. 9,00: Biblia gyermekeknek; 16,10: 12 hónap az erdőn márc. 11. 12,01: Így szól az Úr, Katolikus krónika DUNA TV: márc. 5-9. 16,10: Duna Univerzum márc. 10. 12,45: Vannak vidékek márc. 11. 9,00-11,30: Katolikus műsorok DUNA II.: márc. 5. 14,15: Katolikus krónika; 16,30: Natúra márc. 5-9. 15,05: Töredékek; márc. 5-9. 17,20: Duna anziksz márc. 6. 16,30: Natúra; 20,05: Történelmi műsor márc. 9. 14,15: Isten kezében márc. 10. 15,05, 15,35, 17,00: Természetfilmek; 19,30: Magyar emlékek Krakkóban PAX TV: márc. 5. 16,00: Katolikus hittan márc. 8. 19,00: Jezsuita misszionárius Japánban márc. 9. 15,00-16,30: Természetfilmek márc. 11. 17,00: Szentmise közvetítés

8. FELSŐVÁROS 2012. március 4. Halottaink Szilágyi Lajos élt 50 évet Csikós Imre Gábor élt 57 évet Nyugodjanak békében! Házasságot kötött Becsei Szabolcs - Sebők Nóra Híreink A katolikus iskolák javára templomunkban 120.500 forintot adakoztak híveink. Az összeget a püspökségre továbbítottuk. A mai vasárnap délután 5 órától szentségimádási óra. Hétköznapokon reggel fél 8-kor közös zsolozsma a templomban. Hétfőn, szerdán és csütörtökön az esti szentmise után passió próba. Szerdán délután 5 órakor Biblia óra. Csütörtökön délután 3 órakor Szent Pió imacsoport. Pénteken délután 5 órakor bérmálási oktatás. Pénteken délután 5,15-kor keresztúti ájtatosságot végzünk. A felsővárosi hívek egy csoportja pénteken indul Sümegre, Barsi Balázs atya háromnapos lelkigyakorlatára. A jövő vasárnap délelőtt a diákmise után elsőáldozási oktatás. A jövő vasárnap délután 16,45-kor tartja a Rózsafüzér társulat havi összejövetelét. Előre jelezzük, hogy a következő városi rózsafüzéres találkozó március 12- én, Rókuson lesz megtartva. Kiadja a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Plébánia 6721 Szeged, Munkácsy u. 7-9. T: 420-172 e-mail: plebaniafelsovaros@invitel.hu honlap: www.szegedfelsovaros.hu templomfelujitas.blogspot.com