SZTE Workshop 2013. április 17-19.

Hasonló dokumentumok
Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

III. Romológus Konferencia

MEGHÍVÓ. Társadalmi konfliktusok Társadalmi jól-lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés

A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

A Dél-Alföldi régió innovációs képessége

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

2009. november 26 csütörtök

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

LEKTORAINK (2015/5/3)

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus

BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30.

Szavazókör nyitvatartása

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

Bölcsészettudományi Konferencia

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben

A GAZDAGRÉT-CSIKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA TANTESTÜLETE ÉS A NEVELŐ-OKTATÓ

A PTE ETK oktatóinak fogadóórája

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:

MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA

Név Munkakör Szakképzettségek, végzettségek angol szakos nyelvtanár; magyar szakos általános iskolai tanár; orosz szakos

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, Május 12.

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

KÖVETELMÉNYEK /I.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága

angol nyelv fizika, kémia testnevelés

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, április 24.

Szolidaritás - Ma Konferencia február Programtervezet. 1. nap

Állam és jog kodifikációs kihívások napjainkban. TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt. Tisztelt Kolléga!

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG

M E G H Í V Ó. A Zenetanárok Társasága TÖRTÉNELMI ÍVEK A MAGYAR ZENEPEDAGÓGIAI GONDOLKODÁSBAN

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

2017. november Emberközpontú tudomány

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

BA Magyar szak I. évfolyam

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév

Nyílt héten látogatható órák március március 24.

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Osztatlan, közös képzés, nappali I. évfolyam

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: február 27. dr. Xantus Judit jegyző

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben

Tudományos Diákköri Konferencia POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

Osztatlan, közös képzés, nappali I. évfolyam

2000. évi Kállai Ernő művészettörténészi-művészetkritikusi ösztöndíjpályázat

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

MEGHIVO. Szakvezető tanár: Dr. Nagyné dr. Fehér Irén főiskolai docens

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

SZERZŐINK (2015/5/3)

Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos konferenciára

Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Főiskolai Kar

MEGHÍVÓ. Tudományos Diákköri Konferencia november 10. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

MELLearN Konferencia Szegeden

Heti kontakt óraszám. Félévi Kredit Tantárgyfelelős oktató neve intézet kódja Ea. Gy Informatika AIB G 2 MI Dr.

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Átírás:

SZTE Workshop 2013. április 17-19. TÁRSASDALOMTUDOMÁNYOK A TÁRSADALOMÉRT TERVEZETT PROGRAM Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 17 DÉLELŐTT 9:00 10:00 PLENÁRIS ELŐADÁS Prof. Dr. Szabó Gábor, SZTE Rektor 10:00 11:00 I. SZEKCIÓ: Lehetőségek és kihívások a számítógép alapú tesztelésben és képességfejlesztésben SZEKCIÓELNÖK: Dr. Molnár Gyöngyvér, egyetemi docens, Neveléstudományi 10:00 10:20 Az online tesztelésre való áttérés vizsgálat Előadó: Hülber László, PhD hallgató, Neveléstudományi 10:20 10:40 Zenei képességek online mérése Előadó: Asztalos Kata, PhD hallgató, Neveléstudományi 10:40 11:00 Gondolkodási képességek fejlesztése számítógépes játékokkal Előadó: Pásztor Attila, PhD hallgató, Neveléstudományi 11:00 11:15 Kérdések, Hozzászólások 11:15 11:30 KÁVÉSZÜNET 11:30 12:45 II. SZEKCIÓ: Speciális területek pszichológiai és pedagógiai célú vizsgálata SZEKCIÓELNÖK: Dr. Zsolnai Anikó, egyetemi docens, Neveléstudományi 11:30 11:50 A manipulatív rendszerező képesség fejlődése és fejlesztése Előadó: Zentai Gabriella, PhD hallgató, Neveléstudományi 11:50 12:10 Kognitív folyamatok és a szociometriai pozíció kapcsolata iskoláskorban Előadó: Gál Zita, PhD hallgató, Neveléstudományi 12:10 12:30 A vizuális kategorizációs folyamatok fejlődése iskoláskorban Előadó: Rokszin Adrienn, PhD hallgató, Neveléstudományi 12:30 12:45 Kérdések, Hozzászólások 12:45 13:45 EBÉD SZÜNET A délutáni programok a következő oldalon találhatók!

Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 17. DÉLUTÁN 12:45 13:45 EBÉD SZÜNET 13:45 15:00 III. SZEKCIÓ: A szegedi nyelvészeti kutatások társadalmi-gazdasági hasznossága Szekcióelnök: Dr. Bibók Károly, egyetemi docens, Szláv 13:45 14:05 Szerzett nyelvhasználati zavarok rehabilitációjának nyelvészeti és kognitív idegtudományi vonatkozásai Előadó: Dr. Ivaskó Lívia, egyetemi docens, Kommunikáció- és Médiatudományi 14:05 14:25 A nyelv, mint lehetséges diagnosztikai eszköz a nyelvvesztéses zavarok vizsgálatában Előadó: Dr. Hoffmann Ildikó, egyetemi docens, Magyar Nyelvészeti 14:25 14:45 Nyelvi veszélyeztetettség, nyelvi kisebbség finnugor nézőpontból Előadó: Dr. Sipőcz Katalin, egyetemi docens, Finnugor Nyelvtudományi 14:45 15:00 Kérdések, Hozzászólások 15:00 15:15 KÁVÉSZÜNET 15:15 16:30 IV. SZEKCIÓ: Informatika a mindennapokban SZEKCIÓELNÖK: Dr. Pluhár András, egyetemi docens, Számítógépes Optimalizálás 15:15 15:35 Személyes adatok védelmének társadalmi kérdései Előadó: Dr. Alexin Zoltán, egyetemi docens, Szoftverfejlesztés 15:35 15:55 Hálózatos módszerek borkóstolók szakértelmének méréstől a tudománymetriáig Előadó: London András, PhD hallgató, Számítógépes Optimalizálás 15:55 16:15 Hálózatkutatás informatikai vonatkozásai Előadó: Dr. Pluhár András, egyetemi docens, Számítógépes Optimalizálás 16:15 16:30 Kérdések, Hozzászólások

SZTE Workshop 2013. április 17-19. TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A TÁRSADALOMÉRT TERVEZETT PROGRAM Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 18. DÉLELŐTT 9:00 10:15 V. SZEKCIÓ: Civilisztikai és büntetőjogi előadások SZEKCIÓELNÖK: Dr. Varga Norbert, egyetemi docens, Magyar Jogtörténeti 9:00 9:20 Szerzői jog és tulajdonjog ütközése építészei alkotások esetén Előadó: dr. Vizkeleti Edit, PhD hallgató, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 9:20 9:40 A felelős társaságirányítás a német és a magyar jogalkalmazásban Előadó: Auer Ádám, PhD hallgató, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 9:40 10:00 A mérgezett fa gyümölcsének doktrínája mint a jogellenesen megszerzett bizonyíték továbbhatásának egyik lehetséges útja Előadó: Gácsi Anett Erzsébet, PhD hallgató, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 10:00 10:15 Kérdések, Hozzászólások 10:15 10:30 KÁVÉSZÜNET 10:30 11:45 VI. SZEKCIÓ: Közjogi előadások SZEKCIÓELNÖK: Dr. Fejes Zsuzsanna, egyetemi docens, Politológiai 10:30 10:50 Egyházként történő elismerés egykor és most Előadó: Tamási Anna Éva, PhD hallgató, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 10:50 11:10 Változó kormányzati ellenőrzés a helyi önkormányzatok működésében Előadó: dr. Siket Judit PhD hallgató, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 11:10 11:30 Egy európai kormányzás lehetősége a nukleáris kérdések terén Előadó: Lázár Nóra Kata PhD hallgató, Nemzetközi Jog és Európai-jogi 11:30 11:45 Kérdések, Hozzászólások 11:45 12:45 EBÉD SZÜNET A délutáni programok a következő oldalon találhatók!

Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 18. DÉLUTÁN 11:45 12:45 EBÉD SZÜNET 12:45 14:00 VII. SZEKCIÓ: Helyi gazdaságfejlesztés a helyi közösségekért Szekcióelnök: Prof. Dr. Lengyel Imre, egyetemi tanár, Közgazdaságtani és 12:45 13:05 Képességszemlélet alapú helyi fejlesztés Előadó: Gébert Judit, PhD hallgató, Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési 13:05 13:25 Szakértők és laikusok a helyi gazdaságfejlesztésben Előadó: Dr. Bajmócy Zoltán, egyetemi docens, Közgazdaságtani és 13:25 13:45 Részvételi akciókutatás: a helyi közösséggel a helyi közösségért Előadó: Dr. Málovics György, egyetemi docens, Közgazdaságtani és 13:45 14:00 Kérdések, Hozzászólások 14:00 14:15 KÁVÉSZÜNET 14:15 15:30 VIII. SZEKCIÓ: Vállalkozások és térségek versenyképessége Szekcióelnök: Dr. Málovics György, egyetemi docens, Közgazdaságtani és 14:15 14:35 Üzleti kapcsolatok a gazdasági válságban Előadó: Almási Anikó, PhD hallgató, Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési 14:35 14:55 A magyarországi város-régiók versenyképessége Előadó: Horváth Sarolta, PhD hallgató, Közgazdaságtani és 14:55 15:15 Agri-business a Dél-Alföldi régióban Előadó: Savanya Péter, PhD hallgató, Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési 15:15 15:30 Kérdések, Hozzászólások

SZTE Workshop 2013. április 17-19. TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A TÁRSADALOMÉRT TERVEZETT PROGRAM MŰVÉSZETI UTÁNPÓTLÁS JÖVŐJE Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 2013. ÁPRILIS 19. 9:00 10:15 IX. SZEKCIÓ: IRODALOMTUDOMÁNYI SZEKCIÓ SZEKCIÓELNÖK: Prof. Dr. Balázs Mihály, egyetemi tanár, Régi Magyar Irodalom 9:00 9:20 A nyelvi fordulat helye a német nyelvfilozófiai tradícióban Megfontolások a Hamann Herder Humboldt Heidegger-tengely kapcsán Előadó: Mitnyán Lajos, egyetemi tanársegéd, Germán Filológiai Osztrák Irodalom és Kultúra 9:20 9:40 Táj- és térképzetek Hunyadi Sándor prózájából Előadó: Kovács Krisztina, tudományos segédmunkatárs, Modern Magyar Irodalmi 9:40 9:55 Kérdések, Hozzászólások 9:55 10:10 KÁVÉSZÜNET 10:10 11:05 XI. SZEKCIÓ: ZENEMŰVÉSZETI SZEKCIÓ SZEKCIÓELNÖK: Dr. Tóth Péter, DLA tanszékvezető egyetemi docens, Zeneelméleti 10:10 10:30 A gitár szerepe és hatása a magyar társadalomra Előadó: Bozóki Andrea, egyetemi adjunktus, Vonós 10:30 10:50 A zenei képesség modern koncepciója Előadó: Stachó László, egyetemi tanársegéd, Zeneelméleti 10:50 11:05 Kérdések, Hozzászólások

Szent-Györgyi Albert Agóra Informatórium, 11:05 11:40 XII. SZEKCIÓ: JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETI INTÉZET ELŐADÁSAI SZEKCIÓELNÖK Dr. habil. Maczelka Noémi, DLA zongoraművész, vezető főiskolai tanár 11:05 11:25 Vágyaink tárgya a póráz (a művész státuszváltozása) Előadó: Roskó Gábor, Munkácsy-díjas képzőművész, Érdemes művész, egyetemi docens, Rajz-művészettörténet 11:25 11:45 Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Énekzene társadalmi szerep vállalása Előadó: Dr. Dombi Józsefné Dr. Kemény Erzsébet, CSc főiskolai tanár, Ének-zene 11:45 12:00 Kérdések, Hozzászólások 12:00 12:15 ZÁRSZÓ