Tájékoztató a szerződés módosításáról Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása tárgyú közbeszerzési eljárás 1. része tekintetében



Hasonló dokumentumok
A fóti Boglárka Bölcsőde eszközbeszerzése a KMOP sz. pályázat keretében (szállítási szerződés)

Napelemes rendszer kiépítése 3sz. szerződésmódosítás

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével

Szeged, Tisza Lajos krt sz. alatti Belvedere palota felújítása

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

Komplex belvízrendezési program - Sarkad - 4. módosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településen - vállalkozási szerződés 3. sz. módosítása

Szerződés módosítás Nagykanizsa, Piarista iskola főbejárat

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Eszközbeszerzés iskola számára (hivatkozás az eljárást megindító hirdetmény számára: KÉ-18231/2012)

Közúti gépjárművek sérüléséből adódó helyreállítása illetve szükség szerinti javítása

Páty Kikelet bölcsőde kivitelezése Szerződésmódosítás

Önellátó képességek fejlesztése program (TÁMOP / ) - I. rész

Faluközpont kialakítása Makkoshotyka településen - 2.sz. szerz.mód

Egészségügyi termékek beszerzése az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr részére

Tájékoztató - Kazincbarcika, Sport Központ Tornacsarnok épületének energetikai korszerűsítése - 1. módosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/133. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Veresegyház, IV. termálkút fúrásának kivitelezése - helyesbítés

Veszprém, Egyetem u. 10. (hrsz.: 5044) alatti Tornacsarnok energetikai rekonstrukciója - Tájékoztató a vállalkozási szerződés I. számú módosításáról

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód:

Napelemes rendszer telepítése Sárospatak Város Önkormányzatának épületeire

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - III. rész

Miskolci Autista Központ mosoda épületének építése

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez kertészeti eszközök beszerzése

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településén - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása

A Ceglédi Járásbíróság épületében vagyonvédelmi-, CCTV-, beléptető rendszer kiépítése és belsőépítészeti kiviteli munkák

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 5. sz. szerződés módosítás

Portaszolgálat ellátása a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság budapesti telephelyein, tájékoztató a szerződés módosításáról

Keretszerződés nyomdai kiviteli szolgáltatások nyújtására a Barcika Art Kft. részére

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés keretében Napelem rendszer tervezése és kivitelezése- Bagod

Vállalkozási szerződés a Darányi Ignác Terv keretén belül Ravatalozó felújítása Nagyrédén tárgyában

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

A Károly Róbert Főiskola székhelyén fotovoltaikus rendszer telepítése, villamos szerelési kivitelezési tevékenységeinek elvégzése

Tájékoztató szerződés módosításáról - Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (általános iskola) 2

Tájékoztató a "Falubusz beszerzése" tárgyú szerződés módosításáról

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

Szeghalmon a Széchenyi u. 1. szám és a Dózsa György u és 5-7. szám alatt parkolók aszfaltozási munkái- szerződés módosítása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - IV. rész

Tájékoztató a KKEK rendszer szinten tartó fejlesztése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról

BFVK Zrt. - Főgáz Zrt. - tájékoztató a szerződés meghosszabbításáról (2. rész Közraktárak épületegyüttes versenypiaci fogyasztási hely)

Vállalkozási szerződés módosítás - Gyermek- és Ifjúsági tábor korszerűsítése és akadálymentesítése.

Hotel SPA Hévíz bővítése új konyhablokkal és étterem belső átalakításával - szerződés módosítása

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola energetikai korszerűsítése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/39 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Herend 795/29. hrsz-ú lakóutca vízellátása és szennyvízelvezetése. - Tájékoztató szerződésmódosításról

MagyarTÁRHáz kialakítása Szihalmon című projekt építési feladatainak ellátása - 3. számú szerződésmódosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

DEK-240_Mezőgazdasági konzolos öntöző rendszer beszerzés a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ részére-tájékoztató a szerződés módosításáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Traning360 Kft szerződésmódosítása

2 db új gépjármű beszerzése

marketing kommunikációs szerződés módosítása

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 1. sz. szerződés módosítás

NAIK-SZBKI 96 m2 üvegház építése

Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról - Országos Támogatás-ellenőrzési Rendszer programkód minőség ellenőrzés

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Adás-vételi keretszerződés járműalkatrészek, munkagépek alkatrészeinek beszerzésére

MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság irodahelyiségeinek és egyéb helyiségeinek takarítása 2014 szerződésmódosítás

Mária Kertek kialakítása 10 helyszínen - Tájékoztató a szerződés módosításáról

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez építőipari alapanyagok beszerzése

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Mangalica fesztivál szervezése

Szerződésmódosítás - Wifi Hungária

Tájékoztató szerződés módosításáról Földgáz sűrítése (BKV Zrt T-489/14)

K1379 Az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére őrölt égetett mész, karbamid, technikai sósav, nátrium-hidroxid oldat beszerzése

Gomba ivóvíz tervezés

Tisztító-és takarítószerek beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság részére 2014-ben, szerződés módosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/151. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/91

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/2 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Tájékoztató szerződés módosításáról (fűtésrekonstrukció és energetikai korszerűsítés)

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése - Óvodák

Napelem telepítése a Parádi Idősek Otthona részére 2. sz. szerz. mód.

NIF Zrt. részére különböző irodaszerek, másolópapírok, levélpapírok valamint irattári dobozok beszerzése- Táj szerződésmódosításról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

SZM Szentendre város Településfejlesztési Koncepciója és Településrendezési eszközeinek elkészítése szerződés módosítás 4.

ÉMOP-4.1.1/A

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/43. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Orgona felújítás az orosházi Jézus Szíve Templomban a HURO/1101/044/2.1.3 kódszámú pályázat keretében

Teljesítés helye: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Schindler Hungária Lift és Mozgólépcső Kft

Képességfejlesztő tevékenység (TÁMOP / ) - I. rész

1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. és 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Szerződésmódosítás- Intézmények vis maior jellegű felújítása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/35. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

"Hovány Kft. versenyképességének fokozása a munkavállalók képzésével" - Tájékoztató a szerződés módosításáról

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Nyomdai szolgáltatás beszerzése az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet részére - 2. rész

Komló, Attila u.-esze T.u. (Berekvölgy) csapadékvíz elvezetés vállalkozási szerződés módosítása

Tájékoztató szerződés módosításáról

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1088 Teljesítés helye:

TÁMOP C-12/ Munkahelyi képzések az A.K.S.D. Kft.- nél

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

K1102 PET palackos ásványvíz

Megbízási szerződés I. sz.módosítása-munkahelyi képzések az SCI-nál

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 4. sz. szerződés módosítás

Átírás:

Tájékoztató a szerződés módosításáról Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása tárgyú közbeszerzési eljárás 1. része tekintetében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény nélküli tárgyalásos Közzététel dátuma: 2014.06.27. Iktatószám: 12847/2014 CPV Kód: 45331110-0;45315000-8;45331000-6;45331100-7 Ajánlatkérő: Onga Város Önkormányzata Teljesítés helye: 3562 Onga, Görgey A. u. 2. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Euro-Fischer Kft. Ajánlatkérő típusa: Regionális/helyi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Általános közszolgáltatások 7. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató a szerződés módosításáról I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Onga Város Önkormányzata Postai cím: Rózsa utca 18. Város/Község: Onga Postai irányítószám: 3562 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Dr. Madzin Tibor Telefon: +36 46543000 E-mail: onga@onga.hu Fax: +36 46464290 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.onga.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe 1

Hivatalos név: Euro-Fischer Kft. Postai cím: Károli Gáspár u. 156. Város/Község: Debrecen Postai irányítószám: 4032 Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Halászné Ferenczi Judit ügyvezető Telefon: +36 52448734 E-mail: euro.fischer@gmail.com Fax: +36 52448734 Az ajánlattevő általános címe (URL): ----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) ------------------- I.3.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közszolgáltató Regionális/helyi szintű x Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.4.) Fő tevékenység I.4.1) Klasszikus ajánlatkérők x Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.4.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése 2

Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) x Építési beruházás x Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye 3562 Onga, Görgey A. u. 2. NUTS-kód HU311 II.1.3) A szerződéskötés időpontja Dátum: 2013/02/25 (év/hó/nap) II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége A közbeszerzés 1. része: A Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (3562 Onga, Görgey A. u. 2.) épületében 320 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése: 3

- a beüzemeléshez és a zavartalan üzemszerű működéshez szükséges szerelési munkálatok kivitelezése - biomassza tüzelésű rendszer telepítése és a telepített rendszer beüzemelése. Megnevezés: Mennyiség Kazánházi-Hőközponti csővezetékek, szerelvények, idomok, szigetelési munkák elvégzése: 1 db Fűtési puffertároló (3000 literes) telepítése szerelvényekkel, idomokkal: 2 db Biomassza (pellet tüzelésű) kazán telepítési, szerelési munkáinak elvégzése, vezérléssel együtt, Teljesítménye 320 kw: 1 db Adagoló csiga telepítése, szerelése a Biomassza kazánhoz: 1 db Pellet tároló (5,0 m3-es) telepítése szerelése: 1 db F 450 mm belső átmérőjű rozsdamentes hőszigetelt kémény H = 10,0 m szerkezeti hosszban; F 300 mm-es hőszigetelt füstgáz bekötéssel: 1 db Hőmennyiség mérő berendezés beszerelése a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Szivattyús egység szerelési munkáinak elvégzése, a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Tágulási tartály szerelése a hozzá tartozó szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Műszaki átadás-átvételi munkák elvégzése az illetékes hatóságok, Szolgáltatók szakembereinek bevonásával: 1 db II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 45331110-0 További tárgyak: 45315000-8 45331000-6 45331100-7 II.2) A szerződés végleges összértéke A szerződés végleges összértéke (A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Érték: 43 831 900 Pénznem: HUF Áfa nélkül x Áfával Áfa (%), II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés 2014/09/01 (év/hó/nap) Befejezés 2014/12/31 (év/hó/nap) VAGY: a teljesítés határideje a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) 4

b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) A szerződés határozatlan időtartamra szól nem III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Az eljárás fajtája III.1.1) Az eljárás fajtája III.1.1.1) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.2) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.3) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos 5

x Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás III.2) Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: 2013/01/18 (év/hó/nap) 6

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 4254 / 2013 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2013/04/01 (év/hó/nap) IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA IV.1.1) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt nem IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): Az eredeti szerződéses feltétel: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: a szerződés hatálybalépésének napja Teljesítés határideje: a szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása A szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett." A szerződés módosításának tartalma: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: 2014. 09. 01. Teljesítés határideje: 2014. 12. 31. A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása 2014. 12. 31. Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett. IV.1.3) A módosítás indoka: Vállalkozó és a Megrendelő 2013. február 25. napján vállalkozási szerződést kötöttek Megrendelő tulajdonát képező Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (3562 7

Onga, Görgey A. u. 2., 274 hrsz.) épületében 320 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése tárgyában. Onga Nagyközség Önkormányzata városi rangot kapott, így Onga Város Önkormányzata lett 2013. július 15. napjától kezdődően. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény /a továbbiakban Kbt./132. (1) bekezdése alapján a felek nem módosíthatják a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a) a módosítás olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; vagy b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre terjeszti ki. A Felek rövidebb befejezési határidőben állapodnak meg, illetve mind a munkakezdés mind a teljesítési határidő időpontját dátumszerűen határozzák meg. Jelen szerződésmódosítás esetén a Kbt. 132. (1) bekezdésében foglaltak nem állnak fenn, mivel 1. a Megrendelő nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét tették volna lehetővé; 2. a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg a nyertes ajánlattevő javára; 3. a szerződés tárgya az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest nem terjed ki új elemre. A módosítás nem érint a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésének alapjául szolgáló körülményt, ezért a módosításról és annak részletes indokairól az ajánlattevők a Kbt. 132. (2) bekezdésében foglaltak szerinti értesítése nem szükséges. IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja Dátum: 2014/06/04 (év/hó/nap) V. szakasz: kiegészítő információk V.1) Egyéb információk: V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A hirdetményben foglaltakkal egyetért. V.3) E hirdetmény feladásának időpontja: 2014/06/25 (év/hó/nap) 8

Tájékoztató a szerződés módosításáról Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása tárgyú közbeszerzési eljárás 2. része tekintetében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény nélküli tárgyalásos Közzététel dátuma: 2014.06.27. Iktatószám: 12848/2014 CPV Kód: 45331110-0;45315000-8;45331000-6;45331100-7 Ajánlatkérő: Onga Város Önkormányzata Teljesítés helye: A közbeszerzés 2. része: 3562 Onga, Hunyadi u. 43. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Euro-Fischer Kft. Ajánlatkérő típusa: Regionális/helyi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Általános közszolgáltatások 7. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató a szerződés módosításáról I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Onga Város Önkormányzata Postai cím: Rózsa utca 18. Város/Község: Onga Postai irányítószám: 3562 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Dr. Madzin Tibor Telefon: +36 46543000 E-mail: onga@onga.hu Fax: +36 46464290 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.onga.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe 1

Hivatalos név: Euro-Fischer Kft. Postai cím: Károli Gáspár u. 156. Város/Község: Debrecen Postai irányítószám: 4032 Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Halászné Ferenczi Judit ügyvezető Telefon: +36 52448734 E-mail: euro.fischer@gmail.com Fax: +36 52448734 Az ajánlattevő általános címe (URL): ----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) ------------------- I.3.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közszolgáltató Regionális/helyi szintű x Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.4.) Fő tevékenység I.4.1) Klasszikus ajánlatkérők x Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.4.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése 2

Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) x Építési beruházás x Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye A közbeszerzés 2. része: 3562 Onga, Hunyadi u. 43. NUTS-kód HU311 II.1.3) A szerződéskötés időpontja Dátum: 2013/02/25 (év/hó/nap) II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége A közbeszerzés 2. része: A Bársonyos Napközi Otthonos Óvoda (3562 Onga, Hunyadi u. 43.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése: 3

- a beüzemeléshez és a zavartalan üzemszerű működéshez szükséges szerelési munkálatok kivitelezése - biomassza tüzelésű rendszer telepítése és a telepített rendszer beüzemelése. Megnevezés: Mennyiség Kazánházi-Hőközponti csővezetékek, szerelvények, idomok, szigetelési munkák elvégzése: 1 db Fűtési puffertároló (1500 literes) telepítése szerelvényekkel, idomokkal: 2 db Biomassza (pellet tüzelésű) kazán telepítési, szerelési munkáinak elvégzése, vezérléssel együtt, Teljesítménye 100 kw: 1 db Adagoló csiga telepítése, szerelése a Biomassza kazánhoz: 1 db Pellet tároló (3,4 m3-es) telepítése szerelése: 1 db F 300 mm belső átmérőjű rozsdamentes hőszigetelt kémény H = 10,0 m szerkezeti hosszban; F 250 mm-es hőszigetelt füstgáz bekötéssel: 1 db Hőmennyiség mérő berendezés beszerelése a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Szivattyús egység szerelési munkáinak elvégzése, a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Tágulási tartály szerelése a hozzá tartozó szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Műszaki átadás-átvételi munkák elvégzése az illetékes hatóságok, Szolgáltatók szakembereinek bevonásával: 1 db II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 45331110-0 További tárgyak: 45315000-8 45331000-6 45331100-7 II.2) A szerződés végleges összértéke A szerződés végleges összértéke (A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Érték: 19 731 500 Pénznem: HUF Áfa nélkül x Áfával Áfa (%), II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés 2014/09/01 (év/hó/nap) Befejezés 2014/12/31 (év/hó/nap) VAGY: a teljesítés határideje a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) 4

b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) A szerződés határozatlan időtartamra szól nem III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Az eljárás fajtája III.1.1) Az eljárás fajtája III.1.1.1) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.2) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.3) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos 5

x Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás III.2) Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: 2013/01/18 (év/hó/nap) 6

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 4254 / 2013 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2013/04/01 (év/hó/nap) IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA IV.1.1) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt nem IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): Az eredeti szerződéses feltétel: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: a szerződés hatálybalépésének napja Teljesítés határideje: a szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása A szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett." A szerződés módosításának tartalma: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: 2014. 09. 01. Teljesítés határideje: 2014. 12. 31. A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása 2014. 12. 31. Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett. IV.1.3) A módosítás indoka: Vállalkozó és a Megrendelő 2013. február 25. napján vállalkozási szerződést kötöttek Megrendelő tulajdonát képező Bársonyos Napközi Otthonos Óvoda (3562 Onga, Hunyadi u. 43., 1053 hrsz.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése tárgyában. 7

Onga Nagyközség Önkormányzata városi rangot kapott, így Onga Város Önkormányzata lett 2013. július 15. napjától kezdődően. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény /a továbbiakban Kbt./132. (1) bekezdése alapján a felek nem módosíthatják a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a) a módosítás olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; vagy b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre terjeszti ki. A Felek rövidebb befejezési határidőben állapodnak meg, illetve mind a munkakezdés mind a teljesítési határidő időpontját dátumszerűen határozzák meg. Jelen szerződésmódosítás esetén a Kbt. 132. (1) bekezdésében foglaltak nem állnak fenn, mivel 1. a Megrendelő nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét tették volna lehetővé; 2. a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg a nyertes ajánlattevő javára; 3. a szerződés tárgya az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest nem terjed ki új elemre. A módosítás nem érint a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésének alapjául szolgáló körülményt, ezért a módosításról és annak részletes indokairól az ajánlattevők a Kbt. 132. (2) bekezdésében foglaltak szerinti értesítése nem szükséges. IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja Dátum: 2014/06/04 (év/hó/nap) V. szakasz: kiegészítő információk V.1) Egyéb információk: V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A hirdetményben foglaltakkal egyetért. V.3) E hirdetmény feladásának időpontja: 2014/06/25 (év/hó/nap) 8

Tájékoztató a szerződés módosításáról Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása tárgyú közbeszerzési eljárás 3. része tekintetében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/76 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény nélküli tárgyalásos Közzététel dátuma: 2014.06.30. Iktatószám: 12851/2014 CPV Kód: 45331110-0;45315000-8;45331000-6;45331100-7 Ajánlatkérő: Onga Város Önkormányzata Teljesítés helye: A közbeszerzés 3. része: 3562 Onga, Rózsa u. 18. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Euro-Fischer Kft. Ajánlatkérő típusa: Regionális/helyi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Általános közszolgáltatások 7. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató a szerződés módosításáról I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Onga Város Önkormányzata Postai cím: Rózsa utca 18. Város/Község: Onga Postai irányítószám: 3562 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Dr. Madzin Tibor Telefon: +36 46543000 E-mail: onga@onga.hu Fax: +36 46464290 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.onga.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe 1

Hivatalos név: Euro-Fischer Kft. Postai cím: Károli Gáspár u. 156. Város/Község: Debrecen Postai irányítószám: 4032 Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Halászné Ferenczi Judit ügyvezető Telefon: +36 52448734 E-mail: euro.fischer@gmail.com Fax: +36 52448734 Az ajánlattevő általános címe (URL): ----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) ------------------- I.3.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közszolgáltató Regionális/helyi szintű x Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.4.) Fő tevékenység I.4.1) Klasszikus ajánlatkérők x Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.4.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése 2

Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) x Építési beruházás x Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye A közbeszerzés 3. része: 3562 Onga, Rózsa u. 18. NUTS-kód HU311 II.1.3) A szerződéskötés időpontja Dátum: 2013/02/25 (év/hó/nap) II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége A közbeszerzés 3. része: A Polgármesteri Hivatal (3562 Onga, Rózsa u. 18.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése: 3

- a beüzemeléshez és a zavartalan üzemszerű működéshez szükséges szerelési munkálatok kivitelezése - biomassza tüzelésű rendszer telepítése és a telepített rendszer beüzemelése. Megnevezés: Mennyiség Kazánházi-Hőközponti csővezetékek, szerelvények, idomok, szigetelési munkák elvégzése: 1 db Fűtési puffertároló (3000 literes) telepítése szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Biomassza (pellet tüzelésű) kazán telepítési, szerelési munkáinak elvégzése, vezérléssel együtt, Teljesítménye 100 kw: 1 db Adagoló csiga telepítése, szerelése a Biomassza kazánhoz: 1 db Pellet tároló (3,4 m3-es) telepítése szerelése: 1 db F 300 mm belső átmérőjű rozsdamentes hőszigetelt kémény H = 7,0 m szerkezeti hosszban; F 250 mm-es hőszigetelt füstgáz bekötéssel: 1 db Hőmennyiség mérő berendezés beszerelése a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Szivattyús egység szerelési munkáinak elvégzése, a szereléshez szükséges szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Tágulási tartály szerelése a hozzá tartozó szerelvényekkel, idomokkal: 1 db Műszaki átadás-átvételi munkák elvégzése az illetékes hatóságok, Szolgáltatók szakembereinek bevonásával: 1 db II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 45331110-0 További tárgyak: 45315000-8 45331000-6 45331100-7 II.2) A szerződés végleges összértéke A szerződés végleges összértéke (A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Érték: 19 327 500 Pénznem: HUF Áfa nélkül x Áfával Áfa (%), II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés 2014/09/01 (év/hó/nap) Befejezés 2014/12/31 (év/hó/nap) VAGY: a teljesítés határideje a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) 4

b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) A szerződés határozatlan időtartamra szól nem III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Az eljárás fajtája III.1.1) Az eljárás fajtája III.1.1.1) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.2) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.3) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos 5

x Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás III.2) Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: 2013/01/18 (év/hó/nap) 6

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 4254 / 2013 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2013/04/01 (év/hó/nap) IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA IV.1.1) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt nem IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): Az eredeti szerződéses feltétel: 3. A szerződés tárgya 3.1 A Megrendelő tulajdonát képező Polgármesteri Hivatal (3562 Onga, Rózsa u. 18., 1053 hrsz.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése: - a beüzemeléshez és a zavartalan üzemszerű működéshez szükséges szerelési munkálatok kivitelezése - biomassza tüzelésű rendszer telepítése és a telepített rendszer beüzemelése a szerződés 2. illetve 3. mellékletében részletezettek szerint. (a továbbiakban: munkavégzés) Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a munkavégzést megvalósítja, valamint a jótállási/garanciális/szavatossági kötelezettségeinek eleget tesz a Szerződés előírásainak megfelelően. Megrendelő vállalja, hogy a munkavégzés és a Vállalkozó jótállási / garanciális / szavatossági kötelezettségvállalása teljesítése esetén a Szerződésben előírt időpontokban és módon megfizeti a Vállalkozónak a vállalkozási díjat, mint fix átalányárat. A szerződés módosításának tartalma: 3. A szerződés tárgya 3.1 A Megrendelő tulajdonát képező Polgármesteri Hivatal (3562 Onga, Rózsa u. 18., Onga belterület 171/5 hrsz.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése: - a beüzemeléshez és a zavartalan üzemszerű működéshez szükséges szerelési munkálatok kivitelezése - biomassza tüzelésű rendszer telepítése és a telepített rendszer beüzemelése a szerződés 2. illetve 3. mellékletében részletezettek szerint. (a továbbiakban: munkavégzés) Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a munkavégzést megvalósítja, valamint a jótállási/garanciális/szavatossági kötelezettségeinek eleget tesz a Szerződés előírásainak megfelelően. Megrendelő vállalja, hogy a munkavégzés és a Vállalkozó jótállási / garanciális / szavatossági kötelezettségvállalása teljesítése esetén a Szerződésben előírt időpontokban és módon megfizeti a Vállalkozónak a vállalkozási díjat, mint fix átalányárat. Az eredeti szerződéses feltétel: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: a szerződés hatálybalépésének napja Teljesítés határideje: a szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja 7

A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása A szerződés hatályba lépését követő 12. hónap utolsó napja Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett." A szerződés módosításának tartalma: "4. Teljesítési határidők 4.1 A munkavégzés megkezdésének időpontja: 2014. 09. 01. Teljesítés határideje: 2014. 12. 31. A munkavégzés helyét a Megrendelő köteles a munka megkezdésének napján munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre bocsátani. Amennyiben Megrendelő ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, Vállalkozó munkavégzésének akadályozásából származó késedelmet a Szerződő Felek írásban rögzítik. A késedelem időszakával a rögzített teljesítési hátidők automatikusan meghosszabbodnak. 4.2 A tevékenységek ütemezése Elvégzett feladatok Teljesítés határideje Teljesítési határidő Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása 2014. 12. 31. Az előteljesítés Vállalkozó részéről megengedett. IV.1.3) A módosítás indoka: Vállalkozó és a Megrendelő 2013. február 25. napján vállalkozási szerződést kötöttek Megrendelő tulajdonát képező Polgármesteri Hivatal (3562 Onga, Rózsa u. 18., Onga belterület 171/5 hrsz.) épületében 100 kw teljesítményű szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása továbbá a beépített eszközök üzembe helyezéséhez szükséges munkák elvégzése tárgyában. Onga Nagyközség Önkormányzata városi rangot kapott, így Onga Város Önkormányzata lett 2013. július 15. napjától kezdődően. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény /a továbbiakban Kbt./132. (1) bekezdése alapján a felek nem módosíthatják a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a) a módosítás olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; vagy b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre terjeszti ki. A Felek rövidebb befejezési határidőben állapodnak meg, illetve mind a munkakezdés mind a teljesítési határidő időpontját dátumszerűen határozzák meg. Felek rögzítik, hogy az eredeti vállalkozási szerződésben az ingatlan helyrajzi száma elírásra került, amely helyesen Onga belterület 171/5 hrsz., így a vállalkozási szerződés 3./ pontjában és a vállalkozási szerződés 3. 8

számú mellékletében Felek az elírást javítják. Jelen szerződésmódosítás esetén a Kbt. 132. (1) bekezdésében foglaltak nem állnak fenn, mivel 1. a Megrendelő nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét tették volna lehetővé; 2. a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg a nyertes ajánlattevő javára; 3. a szerződés tárgya az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest nem terjed ki új elemre. A módosítás nem érint a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésének alapjául szolgáló körülményt, ezért a módosításról és annak részletes indokairól az ajánlattevők a Kbt. 132. (2) bekezdésében foglaltak szerinti értesítése nem szükséges. IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja Dátum: 2014/06/04 (év/hó/nap) V. szakasz: kiegészítő információk V.1) Egyéb információk: V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A hirdetményben foglaltakkal egyetért. V.3) E hirdetmény feladásának időpontja: 2014/06/25 (év/hó/nap) 9