Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED



Hasonló dokumentumok
A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

A L A P Í T Ó O K I R A T

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Bankszámlaszám:

E L Ő T E R J E S Z T É S


Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Alapító Okirat Módosítása

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI. Név: Dobó István. Cím:3300 Eger, Mély út 4.

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

SPORTEGYESÜLETI ALAPSZABÁLY

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT - változásokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 1. Az Alapítvány neve: Jelky András Ruhaipari és Művészeti. Jelky Szakközépiskola Alapítvány

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

PRO ENERGIA ALAPÍTV ÁNY. módosított, egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ O KI RA TA

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

A L A P Í T Ó O K I R A T

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. Az Alapítvány jogállása: Az Alapítvány önálló jogi személy, közhasznú szervezet

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Alapító Okirat 2012.

Csücske Alapítvány. az Egészséges Életért ALAPÍTÓ OKIRATA

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

2. AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE Az Alapítvány székhelye: 1025 Budapest Csalán u. 55. fszt. 1.

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT A jelen Alapító Okirat I. pontjában megnevezett Alapító a Magyar Köztársaság Törvénykönyvéről szóló évi IV.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT 2 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA 1 AZ ALAPÍTÓ ADATAI 2.1 AZ ALAPÍTVÁNY NEVE: 2.2 AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 2.3 AZ ALAPÍTVÁNY JOGÁLLÁSA:

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Módosításokkal Egységes Szerkezetbe Foglalt. Alapító Okirat

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Harmonikus Életért Közalapítvány Alapító Okirata

Átírás:

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása céljából készült. 1. Az alapítók: Dr. Bor Zsolt akadémikus 6726 Szeged Csíz u. 9/2. Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens a fizikai tudomány kandidátusa Szentháromság u. 4. Dr. Rácz Béla 6723 Szeged Szent László u. 15. Dr. Szabó Gábor Alföldi u. 10.

2. Az alapítvány elnevezése: 3. Az alapítvány székhelye: Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged SZTE Elméleti Fizika Tanszék 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 84-86. 4. Az Alapítvány az 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről rendelkezései szerint közhasznú szervezetként működik. A társadalom és -az egyén közös érdekeinek kielégítésére, az 5.-ban megfogalmazott célok érdekében végzi a 6.1.-ban leírt tevékenységeit. 5. Az alapítvány célja: Hozzájárulni széles látókörű, már a pályájuk kezdetén értékes hazai és külföldi tapasztalatokkal rendelkező fizikusok, fizikatanárok képzéséhez Szegeden. Ennek elérése érdekében konkrét céljaink közé tartoznak: -- belföldi és külföldi ösztöndíjaknak, -- konferenciákon való részvételnek, -- konferenciák, szakmai előadások szervezésének, -- jegyzetek kiadványok megjelentetésének, -- fizikus és fizikatanár hallgatók közösségi életének, -- kutatómunkának, pályamunkának, -- hallgatói könyvtárak létrehozásának, fejlesztésének, -- belföldi és külföldi kapcsolattartás javításának a támogatása.

6. Az Alapítvány tevékenysége: 6.1. Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében a következő közhasznú tevékenységeket végzi: -- (1997/CLVI. 26.c.3) tudományos tevékenység, kutatás -- (1997/CLVI. 26.c.4) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. 6.2. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a céljai megvalósítására fordítja. 5.3. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az országgyűlési képviselői és önkormányzati választásokon jelöltet nem állít és nem támogat. 7.1. Az alapítvány induló vagyona 50.000 Ft, amelyet az alapítvány bejegyzését követő 5 napon belül bocsát rendelkezésre az alapító. 7.2. Az alapítvány nyitott magánalapítvány, tehát ahhoz természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság egyaránt csatlakozhat.

8.1. Az alapítvány képviselőjének neve, címe: Az alapítvány képviselője a Magyar Fizikus Hallgatók Egyesülete Szegedi Helyi Bizottságának (továbbiakban Mafihe SzHB) mindenkori elnöke. A hatodik képviselő: Gajdos Tamás 6725 Szeged Londoni krt 13. Útlevél szám: 006873818 8.2. Az alapítvány kezelője az 3 főből álló Kuratórium, amelynek --elnöke: a Mafihe SzHB mindenkori elnöke, jelenleg: Gajdos Tamás 6725 Szeged Londoni krt 13. -- alelnöke: a Mafihe SzHB egyik általános elnökségi tagja, jelenleg: Vadai Gergely 6724 Szeged Csongrádi sgt. 74/A -- titkára: a Mafihe SzHB mindenkori titkára, jelenleg: Kovács Judit 2360 Gyál Tompa Mihály utca 20.

8.3. A kuratórium tagjai nem lehetnek az alapítók hozzátartozói, és velük üzleti kapcsolatban nem állhatnak. 8.4. A Mafihe SzHB megszűnése esetén a SZTE fizikus és fizikatanár szakos hallgatósága évente új Kuratóriumot választ. Az alapítvány megszűnése esetén a vagyon a Prudentia Hallgatói Jóléti és Vállalkozásfejlesztési Alapítványra száll, azzal a feltétellel, hogy a vagyon a fenti célok megvalósítására legyen felhasználva. A Prudentia Hallgatói Jóléti és Vállalkozásfejlesztési Alapítvány címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 4. 8.5. A Kuratórium működése: a) A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke hívja össze, a javasolt napirendi pontok közzétételével egy időben, az ülés előtt legalább 24 órával. Az összehívásról az Elnök személyesen értesíti a Kuratórium tagjait. b) A Kuratórium évente legalább egyszer - a Mafihe SzHB tisztújító ülésével egy időben ülésezik. c) A Kuratórium ülései nyilvánosak. d) A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet készít, amelyből a döntések tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye megállapítható, és a Kuratórium határozatairól külön nyilvántartást készít, melyeket az elnök, a titkár és egy további kuratóriumi tag hitelesít. e) A Kuratórium évente közhasznúsági beszámolót készít. f) A Kuratórium dönt a vagyon megfelelő és célszerű felhasználásáról. g) A Kuratórium ülésén nem vehet részt a döntéshozatalban az a személy, aki vagy akinek hozzátartozója a határozat alapján bármilyen előnyben részesül, illetve megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a cél szerinti juttatás. 8.6. A gazdálkodásról: a) Az Alapítvány mint közhasznú szervezet váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. b) Az Alapítvány közhasznú szervezetként vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel, az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. c) Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem kíván végezni, így befektetési szabályzat készítési kötelezettsége nincs. d) Az Alapítvány a közhasznú szervezetekre és az alapítványokra mindenkor érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik. e) Az Alapítvány mint közhasznú szervezet a közhasznú jogállás megszűnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetőleg a közszolgáltatás ellátására irányuló szerződéséből eredő kötelezettségeit időarányosan teljesíteni 8.7. Az alapítvány bankszámlája felett való rendelkezéshez a Kuratórium elnökének vagy a Kuratórium titkárának aláírása szükséges.

9.1. A Kuratórium határozatképes ha tagjainak több, mint a fele jelen van. 9.2. A Kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén a Kuratórium elnökének szavazata dönt. A Kuratórium minden tagjának egy szavazata van. 10. A nyilvánosságról: 10.1. A Kuratórium irataiba - úgymint jegyzőkönyvek, határozatok stb. - a titkár köteles betekintést nyújtani a felkérést követő két munkanapon belül. Az Alapítvány irataiból bárki - a saját költségére - másolatot készíthet. 10.2. A Kuratórium döntéseit, határozatait, jegyzőkönyvkivonatait, közhasznúsági beszámolóját, szolgáltatásainak igénybevételi módját az Alapítvány hirdetőtábláján és a Mafihe folyóiratában, a Mafigyelőben hozza nyilvánosságra. Az érintetteket szóban vagy írásban öt munkanapon belül értesíti.

Szeged, 2009. május 25. Alapítványtevők aláírása:... Dr. Bor Zsolt akadémikus 6726 Szeged Csíz u. 9/2.... Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens a fizikai tudomány kandidátusa Szentháromság u. 4.... Dr. Rácz Béla 6723 Szeged Szent László u. 15.... Dr. Szabó Gábor Alföldi u. 10.