TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A L A P Í T Ó O K I R A T

alapító okirat (egységes szerkezetben)

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A L A P Í T Ó O K I R A T

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T

E L Ő T E R J E S Z T É S

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapítvány Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Szervezeti és Működési Szabályzat

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Alapító Okirat Módosítása

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Bankszámlaszám:

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

A L A P Í T Ó O K I R A T

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

I. Az alapítvány alapítója

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

E l ő t e r j e s z t é s

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

Átírás:

I. Az alapítvány neve és székhelye 1.) Az alapítvány neve: TÁMASZ ALAPÍTVÁNY Pécs 2.) Az alapítvány székhelye: 7626 Pécs, Sándor utca 1. TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT 3.) Az alapítvány jogállása: kiemelkedően közhasznú szervezet. Kiemelkedően közhasznú tevékenysége: szociális tevékenység, egészség-megelőzés, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. Az alapítvány közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 11. -a, vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezései szerint a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. Az alapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján nyilvánosságra kell hozni. II. Az alapítvány célja és működésének általános szabályai 1.) Az alapítvány célja: A Hajléktalanok Átmeneti Szállásának kialakítása, üzemeltetése és a szállás lakóinak gondozása. A hajléktalanok más átmeneti: albérlet, szükséglakás, stb., vagy végleges lakásmegoldásának elősegítése, az ehhez szükséges foglalkoztatás és egyéb egészségügyi, szociális, kulturális, stb. szolgáltatások megszervezése. A fenti cél megvalósulása érdekében a hajléktalan emberek ellátása alapellátás szintjén: népkonyha, nappali melegedő, utcai szociális munka szolgáltatások nyújtásával, átmeneti gondozás keretében: női és férfi hajléktalanok átmeneti szállója, női és férfi éjjeli menedékhelyek, tartós bentlakásos ellátás szintjén: hajléktalanok ápoló otthona működtetésével, egészségügyi szolgáltatások biztosításával. Módszertani tevékenység keretében a regionális módszertani központokra vonatkozó jogszabályban megnevezett feladatok ellátása. Innovatív programok és szolgáltatások biztosítása a célcsoportnak. Az alapítvány a szegények gondozásának regionális központja. 2.) A cél megvalósítása érdekében az alapítvány együttműködik a célt támogató állami, önkormányzati, társadalmi, egyházi szervezetekkel, nemzetközi és külföldi intézményekkel, valamint magánszemélyekkel. Az alapítvány minden olyan tevékenység szervezését felvállalja, amely a célok megvalósítását szolgálja: szociális jellegű lakásgazdálkodás, szociális foglalkoztatás, stb., és fogadja az ezekhez felhasználható eszközöket. 3.) Az alapítvány kiemelkedően közhasznú szervezet.

4.) Az Alapítványhoz csatlakozhat bármely jogi és magánszemély, aki (amely) egyetért az alapítvány célkitűzéseivel. 5.) Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoktól támogatást nem kaphat és azoknak anyagi támogatást nem nyújthat. Országgyűlési képviselőjelöltet, megyei és fővárosi önkormányzati képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat. 6.) Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 7.) Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratában meghatározott célok megvalósítására fordítja. 8.) Az alapítványi vagyon, illetve a pénzeszközök felhasználásáról az alapító okirat, továbbá az alapítványhoz csatlakozó adományozott által meghatározott és a kuratórium által elfogadott feltételek keretei között a kuratórium dönt. 9.) Az alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. 10.) A kuratórium tagjai, a támogatók, valamint e személyek hozzátartozója a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesülhetnek. 11.) A kuratórium bármely cél szerinti juttatást pályázathoz köthet. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van. A pályázatot a kuratórium a helyi sajtó útján évente írja ki. 12.) Az alapítványnak a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten, az alapítványok gazdálkodására vonatkozó egyéb jogszabályok figyelembevételével kell nyilvántartani. III. Az alapítvány alapítói 1.) Alapvagyonként az alapítók: a) Pécs Megyei Város VB., illetve jogutóda Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (Pécs, Széchenyi tér 1.), b) Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány (Pécs, Janus Pannonius utca 4.), c) Külváros Művelődési Egyesület (Pécs, Dobó István utca 88-90.) megszűnt, d) Ifjúságért Egyesület (Pécs, Major utca 2.), e) Kolping Család Egyesület (Pécs, Szent István tér 9.) megszűnt. Pécs Megyei Város Tanácsa VB. a) 1.500.000,- Ft-tal, berendezési tárggyal, eszközökkel, b) a jelenlegi átmeneti szállás (60 férőhely Pécs, Gomba utca 7.) ingatlan használati jogával

c) Pécs, Tolbuhin u. 65-ben az Alapítvány irodahelyiségeinek és raktárhelyiségeinek használati jogával Katolikus Caritas a) 10.000,- Ft-tal, nagy értékű ruha és élelmiszeradománnyal Külvárosi Művelődési Egyesület a) 100.000,- Ft-tal Ifjúságért Egyesület a) 5.000,- Ft-tal Kolping Család Egyesület a) 3.000,- Ft-tal és ruhaneműkkel járulnak az alapítvány vagyonához. 2.) Az alapítvány vagyonát képezi továbbá: a) az alapító Önkormányzat éves költségvetésében meghatározott támogatása, valamint az átmeneti szállás szükséges költözése esetén egy más, hasonló ingatlan használati joga, b) az előbbieken kívül adományok és támogatások, c) a külföldi devizában érkező adományokat és támogatásokat az alapítvány devizaszámlán tartja. IV. Az alapítványi kuratórium és felügyelő bizottság, valamint működésük szabályai 1.) Az alapítvány döntéshozó és kezelő szerve: az alapítványi kuratórium 2.) Az alapítványi kuratórium 7 tagból áll, melynek elnökét és tagjait határozatlan időre az alapítók egybehangzó akarattal jelölik ki. 3.) Az alapítványi kuratórium: 4.) A kuratórium elnöke: Fonai László Pécs, Felsővámház utca 55. Tagjai: Sándor Andrea Pécs, Zrínyi Miklós utca 18/2. Ágoston Szilvia Pécs, Székely Bertalan út 19/d. Ásványi Szabolcs Pécs, Bornemissza Gergely utca 12. Forrai Ferencné Pécs, Janus Pannonius utca 4. Bizse Gábor Egerág, Kassa utca 1. dr. Csürke József Cserkút, Rákóczi utca 25. 5.) A kuratóriumot össze kell hívni, ha a tagok 2/3-a azt igényli. 6.) Az alapítvány működését és gazdálkodását 3 tagú felügyelő bizottság ellenőrzi. Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke, vagy tagja az a személy, aki a.) a kuratórium elnöke vagy tagja b.) az alapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c.) az alapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve d.) az előzőekben meghatározott személy hozzátartozója.

Tagjai: Pál Miklós Pécs, Torda utca 49. Csurka Szabolcs Pécs, Hajnóczy utca 25/a. Vozár Pál Pécs, Gesztenyés utca 30. 7.) A kuratórium működési szabályai: a.) A kuratórium szükség szerint ülésezik, de évente legalább két ülést tart. A kuratórium üléseit a kuratórium elnöke hívja össze, az ülés előtt legalább 5 nappal, írásos meghívóval, amely tartalmazza az ülés napirendi javaslatát és az előadók személyét és mellékelni kell az írásos előterjesztést és határozati javaslatot. b.) A kuratórium ülései nyilvánosak, erről a kuratórium elnöke sajtóban való közzététellel tájékoztatja a város polgárait. c.) Az ülést az elnök, akadályoztatása esetén az általa felkért tag vezeti. d.) A kuratórium határozatképes, ha az ülésen tagjainak többsége jelen van. e.) A kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű többséggel hozza. f.) A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján, kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. g.) A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet, a hozott döntésekről nyilvántartást kell vezetni. h.) A kuratórium ülése jegyzőkönyvének és a nyilvántartás elkészítéséről a kuratórium elnöke gondoskodik. A jegyzőkönyv tartalmazza a megjelent kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagok, a meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerű eredményét, a döntést támogatók és ellenzők számarányát (ha lehetséges személyét), továbbá a hozott döntést. A nyilvántartásnak tartalmazni kell: a. a döntés számát, időpontját, hatályát; b. a döntés tartalmát; c. a szavazati arányt; d. a döntés kezelésének, nyilvánosságra hozatalának módját. i.) A kuratórium döntéseiről a kuratórium elnöke értesíti az érintetteket. A támogatott szervezetek, vagy személyek nevét és a támogatás összegét a helyi sajtó útján teszi közzé a kuratórium. j.) Az alapítvány működésével kapcsolatos jegyzőkönyvekben az egyéb iratokba bárki betekinthet, azok tartalmáról szóban, vagy írásban a kuratórium elnökétől tájékoztatást kérhet. k.) A kuratórium működése nyilvános. l.) Az alapítvány évente köteles beszámolót és közhasznúsági jelentést készíteni. Az alapítvány éves közhasznúsági jelenésébe bárki betekinthet, illetve abból saját költségére másolatot készíthet. m.) A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: a. az alapítvány vagyonával való gazdálkodás; b. a szervezeti és működési szabályzat megalkotása, egyhangú szavazat; c. az alapítványhoz való csatlakozás elfogadása; d. a pályázatok elbírálása;

e. az alapítvány éves beszámolója és a közhasznúsági jelentés elfogadása; f. a kuratórium elnöke köteles évente elkészíteni a törvényben meghatározott tartalommal a közhasznúsági jelentést, éves számviteli beszámolót, amit a kuratórium egyhangú szavazattal fogad el. g. - 8.) A felügyelő bizottság működési szabályai: a.) A felügyelő bizottság ellenőrzi a közhasznú szervezet működését és gazdálkodását. A kuratóriumtól jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. b.) A felügyelő bizottság indítványára annak megtételétől számított 30 napon belül a kuratórium ülését össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. c.) A felügyelő bizottság tagja az alapítvány kuratóriumának ülésén tanácskozási joggal részt vesz. d.) A felügyelő bizottság köteles a kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy h. az alapítvány működése során olyan jogszabálysértés, vagy az alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esetén (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult kuratórium döntését teszi szükségessé; i. a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. e.) Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. f.) A felügyelő bizottság működése nyilvános. Üléseit szükség szerint tartja, de évente legalább két ülést tart. Üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az általa felkért tag vezeti. g.) A felügyelő bizottság döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. h.) A felügyelő bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyről a felügyelő bizottság elnöke gondoskodik. i.) j.) A felügyelő bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. A felügyelő bizottság tagjai közül elnököt választ. V. Az elnök és alkalmazottak 1.) A kuratórium elnöke jogosult teljes jogkörben képviselni harmadik személlyel szemben az alapítványt. 2.) A munkaviszony keretében ellátott feladatokra vonatkozó munkaviszonyt érintő kérdéseket a kuratórium szervezeti és működési szabályzata tartalmazza. 3.) Az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezésre jogosult a kuratórium elnöke és az alapítvány gazdasági vezetője, aláírásuk együttesen érvényes. 4.) -

VI. Vezető tisztségviselőkre vonatkozó közös szabályok A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be legalább 1 évig vezető tisztséget, amely köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, vagy erre jelölt bejelenteni köteles az érintett közhasznú szervezetnél, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. VII. A TÁMASZ Alapítvány Integrált Intézménye 1.) Az Integrált Intézmény az Alapítvány szervezeti egysége, amely biztosítja a szolgáltató rendszernek a célok megvalósítására irányuló működését. 2.) Az Integrált Intézmény irányítását az alapítvány kuratóriuma látja el. VIII. Záró rendelkezések 1.) Az alapítvány pénzügyi, gazdasági éve a naptári évhez igazodik. Az első pénzügyi év a bírósági nyilvántartásba vételt követően kezdődik és annak december 31. napjával végződik. 2.) Az alapítvány gazdálkodása során köteles a hatályos jogszabályi és pénzügyi előírásoknak eleget tenni a rá vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően. Az alapítvány megszűnik, ha a cél nem valósul meg, vagy annak teljesítése előre látható körülmények miatt lehetetlenné válik. 3.) Az alapítvány megszűnésekor az alapítvány vagyona a hitelezők kielégítése után az alapítói vagyon erejéig az alapítókra száll át, akik kötelesek azt a megszűnt alapítvány céljaival hasonló célra fordítani. 4.) Az alapítók tudomásul veszik, hogy jelen alapító okirat érvényességéhez a Pécsi Törvényszék nemperes eljárásban hozott nyilvántartásba vételi határozata szükséges. Ez az alapító okirat, az 1990. november 26. napján kelt alapító okirat valamennyi módosítását tartalmazó, egységes szerkezetbe foglalt szövegét tartalmazza, a vastagon szedett rész tartalmazza az alapító okirat legutolsó módosítását. Pécs, 2014. február... Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány. Ifjúságért Egyesület Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata