Alapító okirat (egységes szerkezetben)



Hasonló dokumentumok
Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

A L A P Í T Ó OKIRAT

A l a p í t ó O k i r a t

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata


SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Módosítása. Az alapító okirat 12.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

A l a p í t ó O k i r a t

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Derkovits Gyula Általános Iskola

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

Tisztelt Képviselő-testület!

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

/ egységes szerkezetben/

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva december 19-én)

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Egyesített Népjóléti Intézmény

Német Nemzetiségi Óvoda-konyha Gyermekvár Alapító Okirata

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. (alapításának éve : július 01.) Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Alapító Okiratot módosító okirat 2

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 349/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Átírás:

Alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az intézmény neve: Návay Lajos Általános Iskola Rövid neve: NLAI Törzsszáma: 638090 2.) Az intézmény székhelye: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. 3.) Az intézmény telephelyei: 1. Földeák, Szent László tér 2. 2. Földeák, Gagarin u. 3/A 4.a.) Az intézmény alapító szerve: Földeák Község Önkormányzatának képvisel-testülete 6922 Földeák, szent László tér 1. 4.b.) Az alapítói jogok gyakorlására kijelölt szervek neve, címe: Földeák Község Önkormányzatának képvisel-testülete Óföldeák Község Önkormányzatának képvisel- testülete 6923 Óföldeák, Bajcsy-Zs. u.2. (Földeák Község Önkormányzatának képvisel-testülete Óföldeák Község Önkormányzatának képvisel-testületével a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 43.. (1) bekezdése, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. -ában foglaltak alapján Földeák és Óföldeák Önkormányzatainak Általános Iskolai Intézményi Társulás néven- általános iskolai nevelés, oktatás /5-8. évfolyamon/ feladatainak ellátására társulást hozott létre 2001 augusztus 1. napjával, 2002. szeptember 1. napjával 1-8. évfolyamra.) 5.) Az intézmény alapító szerve szerinti besorolása: helyi önkormányzati költségvetési szerv 6.) Az intézmény irányító szerve: Földeák Község Önkormányzatának képvisel-testülete 7. Fenntartó neve, címe: Földeák Község Önkormányzata 8.) Jogállása: önálló jogi személy 1

9.) Besorolása: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény általános iskola - feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan mköd költségvetési szerv - elirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: részjogkörrel rendelkez költségvetési szerv (Az intézmény a részére jóváhagyott, illetve módosított létszámmal és személyi juttatás elirányzattal önállóan gazdálkodik. Az elirányzat-felhasználással kapcsolatos kérdésekben Földeák község Önkormányzata hatályos költségvetési rendelete alapján kell eljárni.ez a besorolás az intézmény jogi személyiségét és szakmai önállóságát nem érinti). A gazdálkodási, pénzügyi, számviteli feladatokat a munkamegosztás és felelsségvállalás rendjére vonatkozó Megállapodásban foglaltaknak megfelelen a Körjegyzségi Hivatal, mint önállóan mköd és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. 10.) Mködési köre: Földeák és Óföldeák községek közigazgatási területe 11.) Jogszabályban meghatározott közfeladata (az intézmény feladata): A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv 20., 26.,... -aiban foglaltak szerint: a.) Biztosítani az általános iskolai nevelést és oktatást, ennek keretében felkészíteni a tanulókat továbbtanulásra b.) Biztosítani a sajátos nevelési igény gyermekek nevelését, oktatását, ezen belül a fogyatékosság típusai szerint: 1. A megismer funkciók, vagy a viselkedés fejldésének organikus okra vissza nem vezethet tartós és súlyos rendellenességgel küzd, 2. Tanulásban akadályozott, 3. Enyhe mozgásfogyatékos, 4. Beszédfogyatékos, 5. Magatartás és viselkedés zavaros tanulók nevelése c. Kiemelt gondot fordít a hátrányos helyzet lés a halmozottan hátrányos helyzet tanulók fejlesztésére, felzárkóztatására. (Az intézmény oktatásszervezési és szakmai mködése a 11/1994.(VI.08.) MKM rendelet 39/D-E. elírásának megfelel) 12.) Az intézmény állami alapfeladatként ellátandó alaptevékenysége: TEÁOR száma: 8520 Alapfokú oktatás Alapvet szakágazat száma: 852010 Megnevezés: alapfokú oktatás (alapfokú mvészetoktatás kivételével) Szakágazat Államháztartási Szakfeladatok száma, megnevezése: száma: szakágazat száma: 2009. december 31-ig 5629 Egyéb vendéglátás 2

562900 Egyéb vendéglátás 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 8520 Alapfokú oktatás 852010 alapfokú oktatás (alapfokú mvészetoktatás kivételével) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszer nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igény tanulók nappali rendszer, általános iskolai nevelése, oktatása 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi idben) 8551 Sport, szabadids képzés 855100 Sport, szabadids képzés 92403-6 Diáksport Szakágazat Államháztartási Szakfeladatok száma, megnevezése: száma: szakágazat száma: 2010. január 1. napjától 5629 Egyéb vendéglátás 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevk, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 8520 Alapfokú oktatás 85201 általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszer nevelés, oktatása (1-4. évfolyamon) 852012 Sajátos nevelési igény általános iskolai tanulók nappali rendszer, oktatása (1-4. évfolyamon) 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás fels tagozaton 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszer nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszer nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igény tanulók nappali rendszer nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 85592 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855912 Sajátos nevelési igény tanulók napközi otthoni nevelése 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915 Sajátos nevelési igény tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855 Egyéb oktatás 855100 Sport, szabadids képzés 3

15.) Kiegészít tevékenysége: nincs 16.) Kisegít tevékenysége: nincs 17.) Vállalkozási tevékenység köre: vállalkozási tevékenységet nem folytat. 18.) Költségvetési szerv vezetjének kinevezési rendje: a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. -a, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a végrehajtására kiadott 139/1992.(X.8.) Korm.r. és 11/1994. (VI.8) MKM r. alapján a következ: az intézmény igazgatóját Földeák községi Önkormányzat Képvisel-testülete pályázat útján, határozott idre, legalább 5 és legfeljebb 10 évre, illetve tanévre (nevelési évre) bízza meg.. Az egyéb munkáltatói jogokat Földeák község polgármestere gyakorolja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) alapján. Egyéb munkáltatói jog: kinevezés, felmentés, összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása és a fegyelmi büntetés kiszabása kivételével, minden más munkáltatói jog. 19.) Foglalkoztatottak jogviszonya: foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrl szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Az intézmény munkavállalói és alkalmazottai tekintetében az intézmény vezetje gyakorolja a munkáltatói jogokat. 20.) Intézmény típusa: közoktatási intézmény - általános iskola 21.) Tagozata: nincs 22.) Évfolyamok száma: 1.-8. évfolyam 23.) Intézménybe felvehet maximális tanulólétszám: 350 f 24.) Intézményi vagyon: a.) A feladatellátást szolgáló vagyon: az önkormányzat tulajdonában lév, az önkormányzat törzsvagyonába sorolt és a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában rögzített, az intézmény részére térítésmentesen használatába adott ingó és ingatlan vagyontárgyak: - tulajdonos: Földeák község Önkormányzata - használó: Návay Lajos Általános Iskola A használó Földeák község Önkormányzata vagyonának gazdálkodási szabályairól szóló rendeletében foglaltak alapján jár el. 4

b.) A vagyon feletti rendelkezési jog: A vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása az önkormányzat vagyonrendeletében, az éves költségvetési rendeletében, továbbá más hatályos jogszabályi elírásokban meghatározottak szerint történik. 25.) Képviselet Az intézmény képviseletét az intézmény igazgatója vagy az általa hivatalosan megbízott személy látja el. 26.) Hatálybalépés Az egységes szerkezetben elkészült alapító okirat 2009. július 1. napjától visszamenleg - hatályos, a szakfeladatok felsorolásánál rögzített kivételével. Vass Imre Földeák Község Önkormányzatának polgármestere Hajnal Gábor Óföldeák Község Önkormányzatának polgármestere Záradék: Ezen alapító okiratot Földeák község Önkormányzatának képvisel-testülete a 136/2009.(VII.29.) Kt. határozatával jóváhagyta. Óföldeák Község Önkormányzatának képvisel-testülte a /2009.(VII.29.) Kt. határozatával jóváhagyta Földeák, 2009. július 30. Wéberné Bandur Rozália körjegyz 5