PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY



Hasonló dokumentumok
TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány Város Képviselőtestülete május

pályázó neve pályázat célja képviselő igényelt összeg Ft kapott támogatás

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZM

E L Ő T E R J E S Z T É S

Rendezvénynaptár 2012

E L Ő T E R J E S Z T É S SZMSZ módosításáról

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

E L Ő T E R J E S Z T É S

Rendezvénynaptár 2013

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ Kultúra napja Biharugra

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE ÉV

Beszámoló a 2014 májusától 2015 májusáig végzett munkáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Monor város évi programtervezete

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Monor város évi programtervezete

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Beszámoló a 2016 májusától 2017 májusáig végzett munkáról

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

2011. évi rendezvénynaptár

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 24-i nyilvános ülésére. Döntés az alapítványok évi közművelődési támogatásáról

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA

Komlói Kistérség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Települési Rendezvény Naptár 2009.

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban október november 15.

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 10-i rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Javasolta napirendként megszavazni a részönkormányzati keret felosztását napirendnek elfogadni.

E L Ő T E R J E S Z T É S

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

KÖRÖSLADÁNY VÁROS ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

E L Ő T E R J E S Z T É S

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év

Püspökladány, január 20.

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

PROGRAMOK Designed By: Pmen

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Közhasznúsági jelentés

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

2014. évi munkaterv. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Város Képviselő-testülete

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

2008. évi városi rendezvényekre vonatkozó pályázat bírálata 1/2008. (I.25.) számú OKB határozat: Az Oktatási és Kulturális Bizottság a 2008.

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Almádiért Közalapítvány

Átírás:

TÁJÉKOZTATÓ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

A Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány jelenlegi kuratóriumát és felügyelő bizottságát Püspökladány Város Képviselőtestülete 2007. április 1- től bízta meg feladatai ellátásával. 2010-ben kisebb személyi változások történtek. A kuratórium elnöke: Papp Lászlóné A kuratórium tagjai: Kovácsné Csuzda Judit Kiss Istvánné Lajtosné Buzási Márta Nemes Józsefné Pató Józsefné Rácz Józsefné Tóthné Kolozsi Ilona A felügyelő bizottság tagjai: Nemesné Nagy Erika Szabóné Máté Mária Pató Sándorné Beszámolóm a. január 1 és. december 31 közötti időszakot öleli át. Igyekszem megfelelni ezzel azon fenntartói igénynek, hogy logikusan, 1 teljes évet átölelően készüljön a tájékoztató. Az előző tájékoztató 2011 augusztustól 2012 augusztusig terjedt. A teljesség érdekében mellékletként csatolom a 2012 októberi döntés adatait. Az elmúlt évben is Erdei Zoltánné vette át a pályázatokat, átvételi elismervény ellenében. Így teljesen megbízható volt a nyilvántartásunk. Az érintett civil szervezetek részéről az elmúlt évben semmilyen ügyben nem érkezett panasz. A nyilvánosságot az üléseinken való részvételi lehetőség mellett a városi honlapon való tájékoztatóink biztosítják. Ott igyekszünk minden fontos információt eljuttatni az érdeklődőknek. A döntéseket követő napokban már olvasható a támogatások listája. 1

A finanszírozásunkról:. - ban a rendelkezésre álló keretünk Áthozat 2012-ről Önkormányzati támogatás Összesen 1 098 849 Ft 2 864 000 Ft 3 962 849 Ft Felhasználás. január 1 től december 31- ig: Támogatásokra Szolgáltatások (postaköltség, nyomtatványok) Megbízási díj Bankköltség Könyvelői program frissítése Járulékok Átvitel 2014. évre Összesen 3 168 600 Ft 5 003Ft 100 000 Ft 33 422Ft 28 575 Ft 30 000 Ft 597 249 Ft 3 962 849 Ft Bár figyeljük a pályázati kiírásokat, eddig még nem találtunk olyat, amire a Közalapítvány nevében pályázni tudtunk volna. A kuratóriumhoz pályázó civil szervezetek közül a legtöbb tradíciókkal rendelkezik, évek óta jól működik. A pályázatok többsége a már több alkalommal megrendezett, valóban értékközvetítő tevékenységek és rendezvények támogatására irányul. Újfent rosszul esett, hogy bár nem nagy összeggel, de tavaly is csökkent a támogatása a közalapítványnak, annak ellenére, hogy évek óta a támogatás növelését kérjük a Fenntartótól. Mint az alábbiakból ki fog tűnni, az igények messze meghaladják a felhasználható keretet, ezért újra kérnénk a Fenntartó önkormányzatot, hogy amennyiben pénzügyi lehetőség adódik rá, a közalapítvány költségvetését növelni szíveskedjen, hogy a megerősödő civil szervezetek kezdeményezését a város ilyen formában is segítse. A támogatott szervezetek nagymértékben hozzájárulnak a város rendezvényeinek jó színvonalához, a településünk és tájegységünk hagyományainak őrzéséhez, az igényes kultúra közvetítéséhez. Megbecsülésük városi érdek is. 2

Örvendetes, hogy a város civil szervezetei egyre színvonalasabban működnek, nő az ismertségük és az elismertségük. Ahhoz azonban, hogy méltón tudják képviselni határainkon belül és határainkon túl a városunkat, működésüket a súlyos anyagi problémák ellenére is nagyon fontos lenne pénzügyileg is támogatni. Tevékenységükkel komoly kapcsolati tőkére tehetünk szert. Jelenlétükkel, értékközvetítésükkel öregbítik városunk hírnevét. Továbbra sem tarjuk azonban helyénvalónak, hogy ebből a csekély támogatási keretből kell finanszíroznunk a Polgárőrség működését. Tevékenységük nem illeszkedik az alapítvány céljaihoz: AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA : Anyagi támogatás biztosítása kulturális, közművelődési tevékenységükhöz a Püspökladányban élő lakosság által létrehozott: - művészeti, hagyományőrző közösségeknek, - városi szintű rendezvényt szervezőknek, - a határon túli magyarokkal és testvérvárosokkal kapcsolatot erősítőknek. Még mindig szétaprózódva tudjuk a támogatásokat biztosítani a civil szervezeteknek, akik jellemzően nem működésre, hanem rendezvényszervezésre fordítják azt.. január 1 és. december 31 között beérkezett pályázatok száma: 82 db, amit 37 pályázó nyújtott be. Támogatott pályázat ezekből: 80 db Igénybe vett támogatás: 78 db A kuratórium összesen 2 db pályázatot nem támogatott. A pályázatokban igényelt összeg összesen: 7 969 345 Ft A pályázóknak megítélt támogatás összesen: 3 168 600 Ft Az igényelt támogatások mindössze negyven százalékát tudtuk kielégíteni a rendelkezésünkre álló forrásból! A részletes adatok a mellékletekben találhatók. Kérem tájékoztatóm elfogadását. Tisztelettel: Püspökladány, 2014. január 16. Papp Lászlóné Kuratóriumi elnök 3

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY RENDES ÜLÉSEI A BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKBAN. január 09. Téma: 17 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: 7 fő kuratóriumi tag 2 fő felügyelő bizottsági tag. április 03. Téma: 30 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: 5 fő kuratóriumi tag 3 fő felügyelő bizottsági tag. július 03. Téma: 10 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: 7 fő kuratóriumi tag 2 fő felügyelő bizottsági tag. október 02. Téma: 13 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: 7 fő kuratóriumi tag 1 fő felügyelő bizottsági tag. december 03. Téma: 10 db beérkezett pályázat elbírálása Jelen van: 6 fő kuratóriumi tag 2 fő felügyelő bizottsági tag Kuratóriumi üléseinken a Felügyelő Bizottság minden alkalommal képviseltette magát. 4

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY RENDES ÜLÉSE A KÉT BESZÁMOLÁSI IDŐSZAK KÖZÖTT 2012.október. Téma: 17db beérkezett pályázat elbírálása Jelen volt: 7 fő kuratóriumi tag 2 fő felügyelő bizottsági tag beérkezett pályázatok szána: 17 db Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány Kuratóriuma által 2012. Október 3 án odaítélt támogatások: 062/ 2012 Kossuth Olvasókör 50 000 Ft 063/ 2012 Napfényes Támogató Szoc.Egyesület 30 000 Ft 064/ 2012 Segítő Kezek Szoc.Szolg. Központ 50 000 Ft 065/ 2012 P.ladányi ÁFÉSZ Énekkari Egyesület 50 000 Ft 066/ 2012 Sárréti Értelmiségi Roma Fiatalok Egyesülete 067/ 2011 Muszka János Közhasznú Alapítvány 80 000 Ft 068/ 2012 Vonzáskör Egyesület 069/ 2012 "ADD A Kezed" Nagycsaládosok Egyesületet 30 000 Ft 070/ 2012 H.B.Megyei Nevelőszülőkért és Gyermekekért Egyesület 071/ 2012 Városi Polgárőrség P.ladány 50 000 Ft 072/ 2012 Nyugdíjas Klub 073/ 2012 Petritelepi Iskoláért Alapítvány 70 000 Ft 074/ 2012 Kálvin Téri Ált.Iskola Tagint. 40 000 Ft 075/ 2012 Karacs Ferenc Múzeum Baráti Köre 076/ 2012 Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület 077/ 2012 Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület 078/ 2012 Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ 60 000 Ft összesen 650 000 Ft

évi igények és támogatások összesítése sorsz. pályázó neve pályázat célja igényelt összeg kapott támogatás 001/ Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület igénybe vett támogatás VII. Betyárdal, bordal és pásztordal népzenei verseny 190 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 002/ Muszka János Közhasznú Alapítvány néptáncosok farsangja 80 000 Ft 003/ Muszka János Közhasznú Alapítvány XXXII. Országos Táncháztalálkozó 80 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 004/ Őrdaru Egyesület rendhagyó történelemóra 005/ Karacs F. Gimnázium környezeti nev.munkaköz. környezetvédelmi és kémia verseny 60 000 Ft 006/ Kossuth Olvasókör VI. Jégtörő bál 60 000 Ft 25 000 Ft 25 000 Ft 007/ P.ladányi Ált.Iskola Petritelepi Tagintézmény "Mesél a Sárrét" mesemondó verseny 150 000 Ft 90 000 Ft 90 000 Ft 008/ Zenei Nevelésért Alapítvány Farshangi koncert 130 000 Ft 90 000 Ft 90 000 Ft 009/ Napfényes Támogató Szociális Egyesület kosárfonás a lakosság részére 60 000 Ft 010/ Kenderkóc hagyományőrző Egyesület Koreográfiai díj 201 000 Ft 0 Ft 0 Ft 011/ Kenderkóc hagyományőrző Egyesület Néptáncfórumon és Fesztiválon való részvétel 70 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 012/ Kenderkóc hagyományőrző Egyesület farsangi program sorozat 50 000 Ft 013/ KEKSZ civil szrevezetek jogi segítése 60 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 1

014/ "Add a Kezed" P.ladányi Nagycsaládosok Egyesülete farsangi program 50 000 Ft 015/ P.ladányi Ált.Iskola Gyógypedagógiai Tantervű Tagozata Szivárvány Kulturális vetélkedő 15 000 Ft 15 000 Ft 15 000 Ft 016/ Karacs Ferenc múzeum Tavaszi ünnepkör 100 000 Ft 40 000 Ft 40 000 Ft 017/ Tóth József nótaéneklési találkozó részvételi díj 10 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 018/ Kőhalmi Lászlóné "Szavak nélkül" kötet kiadás 10 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 019/ Muszka János Közhasznú Alapítvány Mákófalvi falunap 100 000 Ft 80 000 Ft 80 000 Ft 020/ Muszka János Közhasznú Alapítvány évadzáró rendezvény 70 000 Ft 021/ P.ladányi id.csenki Imre Vegyeskar pünkösdi kórusmuzsika 50 000 Ft 0 Ft 022/ Sárréti Íjász Egyesület rendhagyó történelem óra 50 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 023/ Papp Anikó, Forrainé Gasparik Erzsébet Karacs Napok 25 000 Ft 024/ P.ladányi Nótakör Egyesület Baráti Nóta találkozó 100 000 Ft 025/ Egyesített Óvodai Intézmény Szivárvány Óvoda "Aranyalma" Népmesemondó Délelőtt 25 000 Ft 25 000 Ft 25 000 Ft 026/ Őrdaru Egyesület Tavaszköszöntő Biharfélegyházán 12 000 Ft 12 000 Ft 12 000 Ft 027/ Nagyné Dan Mária, Máté Erzsébet Diákönkormányzati Nap 40 000 Ft 0 Ft 0 P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 2

028/ P.ladányi Áfész Énnekkari Egyesület évadzáró hangverseny 50 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 029/ P.ladányi Áfész Énnekkari Egyesület Nyári Zenei Tábor 65 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 030/ Erőss Lajos Református Általános Iskola Gyermeknap 50 000 Ft 031/ Segítő Kezek Szoc.Szolg. Intézmény "Táncos-Dalos Majális" 81 745 Ft 032/ Tiszántúli Harmonikabarát Klub II.Tiszántúli Harmonikás Találkozó 25 000 Ft 25 000 Ft 25 000 Ft 033/ Széchenyi Kör 034/ Széchenyi Kör fogalmazás írás felső tagozatosok számára 15 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft jubileumi emlékkönyv megjelentetése 85 000 Ft 035/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület közösségépítő együttlét 80 000 Ft 036/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület debreceni Tűztánc fesztivál 40 000 Ft 037/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület Sárrétmenti Néptánc Fesztivál 150 000 Ft 100 000 Ft 100 000 Ft 038/ Karacs Ferenc Múzeum Honismereti Tábor 150 000 Ft 100 000 Ft 100 000 Ft 039/ Karacs Ferenc Múzeum Baráti Köre múzeum programjai II.negyedév 80 000 Ft 040/ KEKSZ "SZER-TELENÜL" drogprevenciós nap 100 000 Ft 100 000 Ft 100 000 Ft 041/ P.ladányi Természetvédő Csoport Madarak és Fák Napja 260 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 3

042/ Bajcsy úti Óvodásokért Alapítvány Japán vendégek fogadása 150 000 Ft 150 000 Ft 150 000 Ft 043/ Sárréti Népi Együttes Egyesület 55. évforduló 80 000 Ft 55 000 Ft 55 000 Ft 044/ Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ VIII. Térségi Szépkorúak Vers és Prózamondó versenye 80 000 Ft 045/ Kálvin Téri Iskoláért Alapítvány tehetségműhely 50 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 046/ Petőfi Iskola helytörténeti vetélkdő 55 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 047/ Petőfi Iskola szövegértési verseny 65 000 Ft 40 000 Ft 40 000 Ft 048/ Sárréti Értelmiségoi Roma Fiatalok gyereknap 100 000 Ft 049/ Napfényes Támogató Szoc. Egyesület Ladányi nyár -on való részvétel 100 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 050/ Városi Polgárőrség működési költség 700 000 Ft 100 000 Ft 100 000 Ft 051/ Muszka János Közhasznú Alapítvány néptánc, kézműves tábor 180 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 052/ Muszka János Közhasznú Alapítvány nyári fesztiválon fellépés 100 000 Ft 053/ Karacs Ferenc Múzeum Baráti Köre III.n.évi múzeumi programok 60 000 Ft 35 000 Ft 35 000 Ft 054/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület kalotaszegi út 116 000 Ft 80 000 Ft 80 000 Ft 055/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület szakmai tábor 100 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 056/ Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért KEKSZ FESZT ifjúsági fesztivál 200 000 Ft 1 1 P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 4

057/ Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ "Nemzetünk kincsei" előadás 75 000 Ft 50 000 Ft 0 Ft 058/ Püspökladányi Kossuth Olvasókör Sárréti Szüreti Mulatság 180 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 059/ Sárréti Lovas Baráti Kör X.Lovas találkozó 100 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 060/ Muszka János Közhasznú Alapítvány adventi táncház 90 000 Ft 60 000 Ft 60 000 Ft 061/ "Csenki Imre" Nyugdíjas Klub karácsonyi ünnepség 062/ Segítő Kezek Szoc. Szolg. Központ 063/ Petri Telepi Iskoláért Alapítvány XIV. Csenki S. Roma Mesemondó verseny 100 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft Köztársaságnapi Kerékpáros Emléktúra 150 000 Ft 70 000 Ft 70 000 Ft 064/ Városi Polgárőrség P.ladány járőr és figyelő szolgálat 600 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 065/ P.ladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar Koncert Id.Csenki Imre tiszteletére 50 000 Ft 066/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület bárándi pásztor találkozó 57 600 Ft 21 600 Ft 21 600 Ft 067/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület advent program sorozat 66 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 068/ Karacs Ferenc Múzeum baráti Köre múzeumi programok 60 000 Ft 069/ P.ladányi Ált. Iskola Kálvin Téri Tagintézménye megyei szövegértési verseny 60 000 Ft 40 000 Ft 40 000 Ft 070/ Sárréti Értelmiségi Roma Fiatalok Egyesülete Ki tud többet a cigányságról? Vetélkedő 40 000 Ft P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 5

071/ Püspökladányi ÁFÉSZ Énekkari Egyesület Karácsonyi Hangverseny 50 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 072/ Városi Polgárőrség P.ladány járőr és figyelő szolgálat 300 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 073/ Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület jótékonysági est 25 000 Ft 25 000 Ft 25 000 Ft 074/ Muszka János Közhasznú Alapítvány néptáncosok farsangja 80 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 075/ 076/ Püspökladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar adventi koncert 40 000 Ft 40 000 Ft 40 000 Ft Püspökladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar Thermál koncert 100 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 077/ Zenei Nevelésért Alapítvány Farshangi koncert 130 000 Ft 100 000 Ft 100 000 Ft 078/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület koreográfiai díj 1 50 000 Ft 50 000 Ft 079/ Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület program sorozat 50 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 080/ Meseerdő Alapítvány 40 000 Ft 40 000 Ft 40 000 Ft 081/ P.ladányi Általános Iskola Petőfi S. Tagintézmény Érted? megyei szintű angol/német szövegértési verseny 65 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 082/ P.ladányi Kossuth Olvasókör VIII. Jégtörő Bál 85 000 Ft 50 000 Ft 50 000 Ft 7 969 345 Ft 3 238 600 Ft 3 168 600 Ft P ü s p ö k l a d á n y V á r o s K ö z m ű v e l ő d é s é é r t K ö z a l a p í t v á n y k u r a t ó r i u m a á l t a l o d a í t é l t t á m o g a t á s o k 2 0 1 3 Oldal: 6

ÖSSZESÍTÉS A TÁMOGATÁSOKRÓL PÁLYÁZÓNKÉNT pályázó neve "Add a Kezed" P.ladányi Nagycsaládosok Egyesülete "Csenki Imre" Nyugdíjas Klub Bajcsy úti Óvodásokért Alapítvány igénybe vett támogatás 150 000 Ft Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ Egészséges gyermekekért alapítvány 25 000 Ft Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület Erőss Lajos Református Általános Iskola Karacs F. Gimnázium környezeti nev.munkaköz. Karacs Ferenc Múzeum Baráti Köre Kenderkóc hagyományőrző Egyesület 25 000 Ft 215 000 Ft 451 000 Ft Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért Kossuth Olvasókör Kőhalmi Lászlóné Meseerdő Alapítvány Muszka János Közhasznú Alapítvány Napfényes Támogató Szoc. Egyesület Őrdaru Egyesület P.ladányi Áfész Énnekkari Egyesület P.ladányi Ált. Iskola Kálvin Téri Tagintézménye 270 000 Ft 75 000 Ft 10 000 Ft 40 000 Ft 310 000 Ft 50 000 Ft 32 000 Ft 80 000 Ft 50 000 Ft P.ladányi Általános Iskola Petőfi S. Tagintézmény 65 000 Ft

P.ladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar P.ladányi Nótakör Egyesület P.ladányi Természetvédő Csoport Papp Anikó, Forrainé Gasparik Erzsébet 50 000 Ft Petri Telepi Iskoláért Alapítvány 230 000 Ft Püspökladányi ÁFÉSZ Énekkari Egyesület Püspökladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar Sárréti Értelmiségi Roma Fiatalok Egyesülete Sárréti Íjász Egyesület Sárréti Lovas Baráti Kör 50 000 Ft 70 000 Ft 40 000 Ft 30 000 Ft 10 000 Ft Sárréti Népi Együttes Egyesület Segítő Kezek Szoc. Szolg. Központ Széchenyi Kör 55 000 Ft 70 000 Ft 30 000 Ft Tiszántúli Harmonikabarát Klub Tóth József Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület Városi Polgárőrség Zenei Nevelésért Alapítvány 25 000 Ft 10 000 Ft 50 000 Ft 200 000 Ft 190 000 Ft

451 000 Ft Kenderkóc hagyományőrző Egyesület 310 000 Ft Muszka János Közhasznú Alapítvány Kistérségi Egyesület a Kulturált 270 000 Ft Szabadidő Eltöltéséért 230 000 Ft Petri Telepi Iskoláért Alapítvány 215 000 Ft Karacs Ferenc Múzeum Baráti Köre 200 000 Ft Városi Polgárőrség 190 000 Ft Zenei Nevelésért Alapítvány 150 000 Ft Bajcsy úti Óvodásokért Alapítvány 80 000 Ft P.ladányi Áfész Énnekkari Egyesület 75 000 Ft Kossuth Olvasókör Püspökladányi Idős Csenki Imre 70 000 Ft Vegyeskar 70 000 Ft Segítő Kezek Szoc. Szolg. Központ P.ladányi Általános Iskola Petőfi S. 65 000 Ft Tagintézmény 55 000 Ft Sárréti Népi Együttes Egyesület 50 000 Ft Napfényes Támogató Szoc. Egyesület P.ladányi Ált. Iskola Kálvin Téri 50 000 Ft Tagintézménye 50 000 Ft P.ladányi Természetvédő Csoport Püspökladányi ÁFÉSZ Énekkari 50 000 Ft Egyesület Törő Gábor Hagyományőrző 50 000 Ft Népdalkör Egyesület 40 000 Ft Meseerdő Alapítvány Sárréti Értelmiségi Roma Fiatalok 40 000 Ft Egyesülete 32 000 Ft Őrdaru Egyesület 30 000 Ft Sárréti Íjász Egyesület 30 000 Ft Széchenyi Kör 25 000 Ft Egészséges gyermekekért alapítvány Elhagyott Állatokért Első Sárréti 25 000 Ft Regionális Állatvédő Egyesület 25 000 Ft Tiszántúli Harmonikabarát Klub "Add a Kezed" P.ladányi Nagycsaládosok Egyesülete "Csenki Imre" Nyugdíjas Klub Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ Erőss Lajos Református Általános Iskola

Karacs F. Gimnázium környezeti nev.munkaköz. P.ladányi Idős Csenki Imre Vegyeskar P.ladányi Nótakör Egyesület Papp Anikó, Forrainé Gasparik Erzsébet 10 000 Ft Kőhalmi Lászlóné 10 000 Ft Sárréti Lovas Baráti Kör 10 000 Ft Tóth József