szakközépiskola 4;5 szakiskola 2



Hasonló dokumentumok
szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3


OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

az Önkormányzat tulajdonában lévő egyes ingatlanok további hasznosításáról, valamint intézmények alapító okiratainak módosításáról

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó OKIRAT

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Magyarországi Evangélikus Egyház -

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

4.) Az alapítás éve: Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

/ egységes szerkezetben/

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/ Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/ Alapító okirat

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben!)

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

A l a p í t ó o k i r a t

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Átírás:

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata az Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát a következők szerint határozza meg: A KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 1) Neve: Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégium 2) Rövid neve: Zichy Szakképző Iskola 3) Székhelye: 7400 Kaposvár, Szántó u. 11. 4) Jogszabályban meghatározott közfeladata: Ötv. 8. (1) alapján Oktatás 5) Tagozat megnevezése, évfolyamok száma: Nappali tagozat (iskolai oktatás) Általános műveltséget megszilárdító és elmélyítő szakasz Felnőtt tagozat Szakképzés 6) Maximális tanulólétszám: Iskola: 520 fő Kollégium: 188 fő szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő Évfolyam 1;2 2;3 Felnőttképzés 1;2 7) Alaptevékenysége: TEÁOR: 85 32 Szakmai középfokú oktatás 55 90 Egyéb szálláshely-szolgáltatás Szakágazat szám: 853 200 Szakmai középfokú oktatás Szakfeladat számok: 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 2011.11.11 Frányó Zsolt 1/5

811000 Építményüzemeltetés 812100 Általános épülettakarítás 812200 Egyéb épület-, ipari takarítás 812900 Egyéb takarítás 813000 Zöldterület-kezelés 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9 12/13. évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9 10. évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9 10. évfolyam) 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9 10. évfolyam) 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9 10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelező felkészítő képzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások 890441 Közcélú foglalkoztatás 890442 Közhasznú foglalkoztatás 890603 Szakszervezeti tevékenység támogatása 890609 Egyéb érdekképviseleti tevékenység támogatása 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 2011.11.11 Frányó Zsolt 2/5

910123 Könyvtári szolgáltatások 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása Az ellátható fogyatékosság típusai a szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján: a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd. Az egyes szakképesítésekre ezen tanulók felvételét korlátozhatja az adott szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott egészségügyi alkalmassági kritérium. 8) Működési köre Az oktatási intézmény beiskolázási területe elsősorban Kaposvár város közigazgatási területe, de felvételt biztosít az ország területéről, illetve a határon túli településekről jelentkező tanulók számára is. 9) Irányító szerv neve, székhelye: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. Kaposvár, Kossuth tér 1. 10) Típus szerinti besorolása: szakközépiskola, szakiskola (együtt szakképző iskola) és kollégium Gazdálkodási jogköre, besorolása: önállóan működő költségvetési szerv. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az intézmény gazdasági és pénzügyi feladatának ellátására az Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot jelöli ki. 11) Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Az intézmény vezetőjét a Megyei Jogú Város Közgyűlése nyilvános pályázat útján, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. és végrehajtásáról szóló 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet alapján a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX tv. képesítési követelményeit figyelembe nevezi ki. 12) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Az intézményben foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján áll fenn. 13) Alapító, illetve a fenntartó neve és címe: Alapító: Somogy Megyei Tanács Kaposvár (1970) Fenntartó: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Kaposvár, Kossuth tér 1. 14) A feladatellátást szolgáló vagyon: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló Szántó u. 11. szám alatti 581 hrsz. ingatlan, a Fő u.12. szám (Anker-ház) alatt működő grafikai műhely, valamint az intézmény vagyonleltárában nyilvántartott tárgyi eszközök. 15) A vagyon feletti rendelkezés joga: 2011.11.11 Frányó Zsolt 3/5

A vagyonnal való gazdálkodás vonatkozásában az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendeletében foglaltak szerint kell eljárni. 16) Vállalkozási tevékenysége és annak felső határa a szerv kiadásaiban: A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat. Kaposvár, 2011. szeptember 29. Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző Szita Károly polgármester Záradék: Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a 193/2005.(VI.16.) sz. Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a 406/2006.(XII.14.) sz. Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a 81/2007.(IV.26.) sz. Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosítását 13/2008.(II.28.) sz. Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratának módosítását 51./2009.(III.24.) sz. módosítását Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 71/2009.(IV.23.) önkormányzati módosítását Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 269/2009.(XII.10.) önkormányzati módosítását Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 252/2010.(XII.09.) önkormányzati 2011.11.11 Frányó Zsolt 4/5

módosítását Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 78/2011.(IV.28.) önkormányzati határozatával, a 15/2011.(II.24.) önkormányzati határozatban szereplő 2011. július 1-i hatállyal hagyta jóvá. módosítását Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 188/2011. (IX.29.) önkormányzati Kaposvár, 2011. szeptember 29. Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző Szita Károly polgármester 2011.11.11 Frányó Zsolt 5/5