MÍNUSZOKKAL VÁRJUK A NYARAT! FRISSÍTŐ AKCIÓK, HŰSÍTŐ PILLANATOK KUPONHÉTVÉGE JÚNIUS 9-11.
BEKÖSZÖNŐ Kedves Látogatóink! Az év nagy részében szoláriumba járunk, a napsütéses órákat számolgatjuk, vagy éppen a tengerparti nyaralásunkat tervezgetjük, amikor azonban végre valahára beköszönt a hőség, akkor árnyékba húzódunk, és maximumra tekerjük a légkondit. Nincs ebben semmi ellentmondás. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy mikor mennyi napsütésre van szükségünk. Nem többre, és nem is kevesebbre. Forró nyár elé nézünk, de a KÖKI Terminálban állunk elébe, és mínuszokkal várjuk a nyarat: hűsítő italainkkal és frissítő akcióinkkal a kánikula minden pillanatát kiélvezhetik! A pollenek persze még az enyhébb napokon is keresztülhúzhatják számításainkat. A gabonafélék már áprilisban elkezdtek virágozni, a fűfélék májusban juttatják a legtöbb pollent a levegőbe, júniusban pedig már teljes erővel tombol az allergiaszezon. A KÖKI Terminálban azonban fellélegezhetnek, június 9-ei véradó napunkon ráadásul mások egészségéért is sokat tehetnek. Akár a tikkasztó hőség, akár a pollenek elől keresnek menedéket, a KÖKI Terminál ilyenkor is tartalmas szórakozást kínál. Üzleteink, kávézóink mellett játszóházunk, sportközpontunk és tánciskolánk is felhőtlen szórakozást ígér, ráadásul már hamarosan nyíló Pizza Hut éttermünkre sem kell sokat várniuk. Látogassanak el a KÖKI Terminálba június 9. és 11. között is, hiszen elmaradhatatlan kuponhétvégénken ezúttal is 56 üzletünkben vásárolhatnak kedvezményesen! VÉRADÁS Adományozz egészséget. Aki vért ad, életet ad! www.veradas.hu https://www.facebook.com/onkentes.veradas Keresd applikációnkat a Google Play-en, az App Store-ban és a Windows Marketplace-en. A nyár azonban az önfeledt pillanatok mellett az éjszakába nyúló beszélgetések miatt marad emlékezetes. Az ingyenes Terminál Filmklub júniusi műsora ehhez is nagyszerű apropót ad. A Lilja 4-ever szívfacsaró történetét egyszerűen nem intézhetjük el annyival, hogy nem itt és nem velünk történik. Olyan tragédiát dolgoz fel, ami után kedvünk támad felkerekedni, és kifordítani a világot a négy sarkából. Pontosan úgy, ahogyan a Sugarlandi hajtóvadászat főhősei teszik. Tudjuk, hogy nem kerülhetik el a sorsukat, mégis jólesik szorítani értük. Azért, mert közben minden porcikánkkal azt érezzük, hogy élünk. A Lilja 4-evert június 7-én, este 6 órától, a Sugarlandi hajtóvadászatot pedig június 21-én, ugyancsak este 6 órától vetítjük. Fülledt nappalokban és holdvilágos éjszakákban gazdag, felejthetetlen nyarat kívánunk! Találkozzunk júniusban is a KÖKI Terminálban! KÖKI Terminál Bevásárlóközpont A véradásra hozd magaddal a személyi igazolványodat, TAJ- és lakcímkártyádat! Véradás helye: KÖKI Terminál, 2. szint, Rendezvényterem Véradás ideje: 2017. június 9. (péntek) 12.00 19.00-ig szakmai partner: szervező: MÍNUSZOKKAL VÁRJUK A NYARAT! FRISSÍTŐ AKCIÓK, HŰSÍTŐ PILLANATOK KUPONHÉTVÉGEÉG JÚNIUS 9-11. KUPONHÉTVÉGE JÚNIUS 9 11. Közel 50 üzlet kedvezményes ajánlatából válogathatnak kedves vásárlóink június 9 11. között. Kuponfüzetünk megtalálható az Információs pultban vagy a KÖKI Terminál weboldalán! VÉRADÁS JÚNIUS 9. Várunk június 9-én, pénteken, 12 és 19 óra között a bevásárlóközpont második emeletén, a Rendezvényteremben. Adj vért és ments meg három életet! FILMKLUB JÚNIUS 7. ÉS 21. Az ingyenes filmvetítés két alkalommal várja az érdeklődőket. Június 7-én a Lilja 4-ever, június 21-én a Sugarlandi hajtóvadászat című filmet láthatják a mozi szerelmesei a II. emeleti rendezvényteremben.
A kuponok érvényessége: 2017. június 9 11. 30% 15% AJÁNDÉK 1. szint 116C 1. szint 101H 1. szint 162. 1. szint 167B 1. szint 1S8 2. szint 252. 1. szint 174. kedvezmény minden használt szoftverre. Más akcióval nem összevonható. A kupon egy vásárlás alkalmával használható fel. 30% kedvezmény valamennyi termékre. 15% kedvezmény minden termékre, kivéve akciós, ruházati és sajtótermékek. kedvezmény minden nem akciós termékre. A kedvezmény más akcióval A kedvezmény a kupon leadásakor érvényesíthető. Minden NORMÁL méretű tea kedvezménnyel kapható a kuponakció ideje alatt. 2800 Ft feletti vásárlás esetén süteményt adunk ajándékba. kedvezmény a helyben készített italok árából. 15-5 Street One, Cecil, S. Oliver 1. szint 173. 1. szint 170. 0. szint 012. 1. szint 109. 0. szint 022. 2. szint 203. 1. szint 121. árkedvezményt biztosítunk legalább két teljes árú termék vásárlása esetén. A kedvezmény minden megvásárolt teljes árú termékből levonásra kerül. Akciónk nem vonatkozik a már egyébként is akciós termékekre és vásárlási utalványra, egyéb kedvezménnyel nem összevonható. Érvényes a készlet erejéig június 9-11-ig. kedvezmény minden ékszerre és ruhára. A kedvezmény az ékszerkuckó termékeire is vonatkozik. kedvezmény minden termékre, kivéve a már akciós termékek, illetve más akcióval nem összevonható. kedvezmény piercingekre, 15% kedvezmény tetoválásokra. kedvezmény minden teljes árú termékre, amely más kedvezménnyel 5- kedvezmény az üzletben megjelölt termékre.a kedvezmény nem vonatkozik az egyéb akcióban résztvevő termékekre, illetve az időszakban érvényes szórólapban szereplő termékekre. A kedvezmény csak 2017. június 09-11-én, az akciós készlet erejéig érvényes, a KÖKI Terminálban lévő Euronics Műszaki Szaküzletben. A kedvezmények nem halmozhatóak, készpénzre nem válthatóak. kedvezmény a megjelölt német Hans Kniebes női és férfi manikűrkészletekre valódi bőr tokban, több színben, valamint az Otto Herder Solingen márkás rozsdamentes bőr- és körömvágó ollókra. A kedvezmény nem vonható össze más akcióval és a készlet erejéig érvényes.
A kuponok érvényessége: 2017. június 9 11. 15% INGYEN PALACSINTA 30% 10 50% 1. szint 160. 2. szint FC205 2. szint 258. 2. szint 204B 1. szint 101H 1. szint 139. 2. szint 218. 15% kedvezményt adunk minden Viktória Stúdió ruházati termékre. Akciónk pontos részleteiért kérjük érdeklődjön üzletünkben! A kedvezmény más akcióval nem vonható össze. 500 Ft fölötti vásárlás esetén 1 db palacsintát adunk ajándékba. 30% kedvezmény minden ingre a kuponakció ideje alatt. Más kedvezménnyel össze nem vonható. kedvezményt adunk minden termékre. A kupon kizárólag a KÖKI Terminál Bevásárlóközpontban található Háda üzletben váltható be. Az akció más kedvezménnyel nem összevonható. Minden Herbária filteres teakeverékre kedvezmény. Más akcióval nem összevonható, leértékelt termékekre nem vonatkozik. 10-50% kedvezmény a megjelölt termékekre, Thomas Sabo és Pandora termékekre nem érvényes. Más akcióval 3000 Ft feletti vásárlás esetén kedvezményt nyújtunk kedves vásárlóinknak. Az akció 2017. június 9-11-ig érvényes, a kupon felmutatása ellenében. Az akció ajándékutalványokra nem érvényes. 20 50% 30% Kincseskuckó Ékszer 1. szint S4 1. szint 128B 0. szint S01 1. 0. szint 176B S01 1. szint 175B 1. szint 115. 1. szint 156B kedvezmény minden ékszer árából. 20-50% kedvezmény a megjelölt termékekre, a kupon ellenében. 30% kedvezmény minden kürtőskalácsra! Más kedvezménnyel nem vonható össze! kedvezmény minden teljes árú termékre, kivéve Batz és Monte Bosco termékek. A kupon ellenében kedvezményt adunk a teljes árú termékekre, az akció más kedvezménnyel nem összevonható. A kedvezmény J.Press termékekre nem vonatkozik. kedvezmény minden könyvre, hangoskönyvre. A kedvezmény más akcióval vagy kedvezménnyel nem vonható össze. Egy vásárlásnál egy kupon érvényesíthető. A kupon nem érvényes online és antikvár üzleteinkben. A kupon csak a KÖKI Terminálban található Libri Könyvesboltban váltható be. Bármely két termék vásárlása esetén kedvezményt adunk az árból!* *A kedvezmény leértékelt árura és ajándékutalvány vásárlására nem vonatkozik. Más kedvezményekkel, ajándékakciókkal
A kuponok érvényessége: 2017. június 9 11. 15% PONTGYŰJTÉS Mistrall HORGÁSZBOLT A kupon érvényessége: 2017. június 10. 1. szint 172. 2. szint 2B3. 0. szint 024B 0. szint 008. 1. szint 147. 0. szint 013A kedvezmény minden teljes árú termékre. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze. Akciós bérletek: - Fitness havi bérlet 14 290 Ft helyett 12 990 Ft, - Aerobik havi bérlet 10 990 Ft helyett 9990 Ft. www.megafitness.hu www.facebook.com/megafitness.koki/ kedvezmény minden szolgáltatás árából, kivéve kereskedelmi tételek és csomagfeladás. kedvezmény minden japán SHIRO termékből (botok, damilok, horgok). 15% kedvezmény a teljes választékra. A kedvezmény egyéb kuponajánlatokkal vagy akciós ajánlatokkal együtt nem érvényes. A kedvezmény nem vonatkozik az ajándékutalványokra, könyvekre és DVD-kre, és a kasszánál kerül levonásra. A 15% kedvezmény nem vonható össze a prospektusokban meghirdetett ajánlatokkal. kedvezményt adunk minden termékünkre 2000 Ft feletti vásárlás esetén. Minden elköltött 1000 Ft után a kupon birtokában 1 pont helyett 1,5 pontot adunk. További információk az áruház vevőszolgálatán. 1000 FT 1. szint 117. 0. szint 007. 2. szint 221B 2. szint 216B 2. szint 233B 1. szint 123. 1. szint 153. A kuponakció időtartama alatt minden termékünkre kedvezményt biztosítunk a KÖKI Terminálban lévő Ofotért üzletünkben. Más kedvezménnyel További részletek az üzletben. engedmény minden teljes árú termékből. Az akció a szolgáltatásokra nem vonatkozik. kedvezményt adunk minden 3000 Ft feletti vásárlásból, kivéve a Hurom és a Kuvings présgépek. Vásárolj legalább 10 000 Ft értékben, és mi minden elköltött 10 000 Ft után 1000 Ft kedvezményt biztosítunk a kupon ellenében! A kedvezmény a számla végösszegéből kerül levonásra. Készpénzre nem váltható, más akcióval vagy kuponnal Kizárólag teljes árú termékek vásárlására érvényes. Egy vásárlás alkalmával egy kupon érvényesíthető a feltüntetett dátumokon, visszavonásig érvényes. A CEWE szolgáltatásra nem vonatkozik! kedvezmény a REGIO JÁTÉK teljes árú saját márkás termékeire. Egy alkalommal egy kupon váltható be. kedvezmény minden termékre a kupon ellenében. Az akció a leértékelt árukra is vonatkozik, más akcióval azonban nem vonható össze, és ajándékkártya vásárlására nem érvényes. A kedvezmény minden termékre érvényes, minimum 2 db termék vásárlása esetén. A kedvezmény egyéb akcióval, promócióval nem vonható össze, készpénzre nem váltható. A kedvezmény Gift Card vásárlása esetén nem érvényes.
A kuponok érvényessége: 2017. június 9 11. KEDVEZMÉNY 25% TÁSKA SHOP 1. szint 151. 0. szint 033. 1. szint 101F 1. szint 168. 1. szint S7. 1. szint 129. 1. szint 124. Minden termék kedvezménnyel kapható a kuponakció ideje alatt. Vichy napozók 1000 Ft kedvezménnyel kaphatók (kivéve csomag és stift). Vitamintár Kálcium pezsgőtabletta (Béres, 20x): 289 Ft. kedvezmény minden Stenders márkájú termékre, kivéve utalványokra. kedvezmény minden termékre a kupon ellenében, kivéve az 50%-kal vagy annál jobban leárazott modellekre. Más kedvezménnyel és akcióval Minden táska árából kedvezmény. Szemüvegkészítés esetén a végösszegből 25% kedvezményt biztosítunk. A kedvezmény más akcióval Minden férfi és női dzsekire, zakóra, hosszú ujjú ingre, hosszú ujjú blúzra kedvezmény! Más akcióval nem vonható össze! 10 15% 15% 30% 0. szint 024B 1. szint 155. 0. szint 0S01 1. szint 175A 1. szint 132A 1. szint 171. 1. szint 177. kedvezmény felsőruházat tisztítására, kivéve bőrtisztítás, festés, textilfestés. kedvezmény a teljes áru termékekre, a matracokra, fedőmatracokra. További kedvezménnyel össze nem vonható. Minden termékünkre 15% kedvezmény, kivéve Diamond Nails termékek. A kupon ellenében kedvezményt adunk a teljes árú termékekre, az akció más kedvezménnyel nem összevonható. 15% kedvezmény tartozék vásárlására (kivéve smart home termékek). Az összes óramárkára kedvezményt adunk. Az akció más kedvezménnyel 30% kedvezmény 1 db Ön által választott, nem Zöld Pontos termékre. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható és a termék eredeti, nem akciós árából kerül levonásra. A kedvezmény egyszeri alkalommal, a kupon átadásával vehető igénybe.
AJÁNDÉK Ajándék Parfüm 204A-C Ajándék Pláza 259 Ásványvilág 122A Cserépváros 170 Hepi Otthon 026B Póló Terminal 110C Regio Játék 233B Thomas Breitling 150 Thomas Jeans 124 Triumph 175A Veracrúz S4A EGYÉB Candy Box 1S12 Díszállat Kutsera 012 Eurostar 022 Extrametál TM 121 Football Fanshop 159 Horgászbolt 008 Kiállítóterem 253 Kreatív Hobby Mesebolt (Libri üzletben) 211 BARKÁCS, LAKBERENDEZÉS Home Design 213A OBI DIVAT, KIEGÉSZÍTŐ Bijou Brigitte 135 Bőrkert 167B Brand & Trend 260 Posta automata 0PA C&A 166 RetroToys, Lego 151 Caremo 169 TM Virág 027 CCC 116A Top Shop Dormeo 155 Charles Vögele 113 Claire s 127 EGÉSZSÉG, SZÉPSÉG Cosmos City 220 Biotech USA 162 Cyklon 173 DM 163 Deichmann 114 Fantasy Drogéria 210 DressBox 122B Herbária 176A Fashion Stop 160 Marionnaud 156B Goldenland 258 Müller 147 H&M 145 Müller 235 Háda 204B Parfümpult 0S01 Kik 217C-218 Rossmann 005 Konkurencia Fehérnemű 156A Scitec Nutrition 024A La Gamba 176B Stenders 101F Levis 175B Yves Rocher 177 Like Fehérnemű 136 MárFer Fehérnemű 201 ÉLELMISZER Mayo Chix 172 Hubiz 128A New Yorker 119 Norbi Update 013A New Yorker 215B Paleofarm 221B Orsay 132B Príma Pék 1S09 Pepco 137 Tesco 101A-B Players Room 152 Promod 134 KÖNYV, HÍRLAP, PAPÍRÁRU Reno 123 Libri Kreatív Hobby, Retro Jeans 153 Mesebolt 211 115 Sapka Shop 1S07 Libri 211 Sebastiano 217A Pirex 216B Tally Weijl 120 Relay 014A Tamaris 168 Relay 142 Táska Shop pult 1S03 Táska Shop pult 1S11 MULTIMÉDIA, ELEKTRONIKA 576 kbyte 116C Connect Tel pult 1S06 Euronics 203 Konzolvilág 128B Planet GSM pult 1S02 Planet GSM 140 T-Pont 157 Telenor 116B Vodafone 132A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁS CIB Bank 014B Diákhitel Központ 242 Erste Bank 228 Exclusive Change 011 Exclusive Change 148 Exclusive Change 256A Generali Providencia 004 Groupama Biztosító 202A OTP Bank 206C Unicredit Bank 112 SPORT, SZABADIDŐ 5D Mozi 257 Hervis 001 Kackac 233A Keleti Andrea Tánciskola 237, 239 MEGAFitness 1B1 MEGAFitness 2B3 SZOLGÁLTATÁS BÁV 023 BioHair 028-029 Bokor Gábor órásmester 1S05 Elvis Tattoo 109 FŐGÁZ 243 Gruber Travel 101E KÖKI Nyomda 222 Lottózó 009-010 Nail Station pult 1S10 Ofotért 117 Optic World 007 Posta 206A Rendezvényterem 208 Terminál Optika 129-131 Terminal Patika 033 Tintapatron pult 1S01 Topclean Mister Minit 024B Trend Zóna 138-141 Varroda 111 ÓRA ÉKSZER Apacs Ékszer 101H Borkutime 254A Juta 139 Kincseskuckó Ékszer 1S08 Schmuck 025 Swarovski Boutique 125 Watchbox 171 VENDÉGLÁTÁS Belfrit FC202A Bubble Shop 1S8 Cafe Frei (Libri) 211 Chimichanga 252 Costa Coffee 174 Főzelékfaló FC205 Grill Land FC207A KFC FC209 Konyha 2 FC200 Kürtőskalács (külső) 0S1 Mandarina Shoarma FC202B Pizza Hut FC203 Rui Asia kínai gyorsétkezde FC204 Segafredo kávézó FC210 Szamos Marcipán 101G Terminál Café pult 1S04 Wok Bár FC207B Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.