Mátrai Gyógyintézet AlapitO Okirata

Hasonló dokumentumok
Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 29 -i ülésére

195/2009. (XII. 17.) MÖK

A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak alapító okirata egységes szerkezetben

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Közgyűjteményi Ellátó Szervezet ALAPÍTÓ OKIRATA. Közgyűjteményi Ellátó Szervezet

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

2. oldal A pszichiátriai és szenvedélybetegek rehabilitációs intézményi részlege olyan 18. életévét betöltött pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet, A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása. 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

fr fuszámú előterjesztés

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Tisztelt Képviselő-testület!

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

Fogyatékosok Otthona Zsira

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 28-i ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

KIVONAT. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA. Országos Idegennyelvű Könyvtár

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 07-i ülésére

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

A l a p í t ó o k i r a t

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Magyar joganyagok - Békés Megyei Körös-Menti Szociális Centrum - alapító okirata, m 2. oldal Időskorúak átmeneti ellátása Demens betegek

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

A l a p í t ó O k i r a t

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése OKr "\ l <- Budapest,

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

r;jj számú előterjesztés

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására

Átírás:

Szám: 6220-27/2009-0006KTF Mátrai Gyógyintézet AlapitO Okirata A koltségvetési szervek jogállãsárol és gazdálkodásáról szoló 2008. évi CV. torvény 2. -a (1) bekezdésének a) pontjában és (2) bekezdésében foglaltak végrehajtasára, az egészsegugyi miniszter feladat- es hatáskörérôl szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendeletben foglalt feladatkörornre figyelemrnel az alábbi egységes szerkezetbe foglalt alapitó okiratot adorn ki: 1. A koltségvetési szerv: a) Neve: Mátrai Gyógyintézet Röviditett név: MAGY b) Székhelye: 3233 Mátraháza (Kulterület) Telephelyei: Mátraháza, Kékestetö c) AlapItó szerv neve, székhelye: Egeszségugyi Minisztériurn 1051 Budapest, Arany János utca 6-8. d) IrányItó szerv neve, székhelye: EgészségUgyi Minisztérium 1051 Budapest, Arany János utca 6-8. e) Elözrnény: Létrehozásáról szóló jogszabaly, határozat, valarnint elôzö alapito okiratok: 32/1979. (EUK 20.) EUM utasitás a Mátrai Allami Gyógyintézet létrehozásáról A Mátrai Allarni Gyógyintézet 1980-ban a Parádfürdöi Allami Gyogyfiirdôkorhãz, a Kékestetöi Allami Gyogyintézet és a Mátraházai Allami TudögyOgyintézë~f jogutodjaként jott létre, rnely 1co1t~égvetési szervbôl 1994. január 1-jdvel a Parádfürdôi Allami KOrház kivált. EIôzö alapito okirata 1994. január 1-jén kelt, módosult az Egeszségugyi Kozlöny 2005. évi 21. szárnában. 2. Koltségvetési szerv IIAV usa: A MAGY kozszolgáltato koltségvetési szerv, közintézet. 3. A koltsigvetési szervfeladatellátásdhoz gyakoroltfunkció: A MAGY Onállóan rnüködö és gazdálkodo koltségvetési szerv. 4. Elb irdnyzatfeiettijogosultság: Az elôirányzatok feletti jogosultság szempontjából teijes jogkorrel rendelkezik. S. Jogszabdlybaiz megh atározott IcOzfeladata: Az egeszsegugyrôl szóló 1997. évi CLIV. tv. a krónikus és allergiás betegek fekvô- es járobeteg szakorvosi ellátãsa és a hozzátartozó hotelszolgáltatás, valarnint ezen ellátottak diagnosztikai és terápiás céllal végzett vizsgálata és kezelése. Tudö-belgyOgyászati betegségben szenvedôk aktiv, intenziv és kronikus fekvobeteg ellátása.

Az egészségugyrôl szóló 1997. évi CLIV. tv. alapján krónikus és allergiás betegek fekvô- és jaróbeteg szakorvosi ellátása és a hozzátartozo hotelszolgãltatás, valamint ezen ellátottak diagnosztikai és terápiás céllal végzett vizsgálata es kezelése. Tudô-belgyogyászati betegségben szenvedôk aktiv, intenziv és lcronikus fekvôbeteg ellátása. 6. Alaptevékenysége: Szakágazati besorolása: 861000 Fekvöbeteg-ellátás 861001 Fekvôbetegek aktiv ellátása 861002 Fekvöbetegek krónikus ellátása 861003 Bentlakásos egészségilgyi rehabilitációs ellátás 862211 Járobetegek gyógyitó szakellátása 862212 Járobetegek rehabilitációs szakellãtása 862240 Egyéb rn.n.s. járobeteg~e11átás 869031 Egészségugyi laboratóriurni szolgáltatások 869032 Képalkotó diagnosztikai szolgãltatások 869039 Egyéb rn.n. s. kiegészitö egészségügyi szolgáltatás 7. MIiIcödési köre: Jogszabályban, illetve állarnigazgatási határozatban rneghatározott ellátási terulet. 8. KiegészItb tevékenysége: 861001 Fekvobetegek aktiv ellátãsa 861002 Fekvöbetegek krónikus ellátása 861003 Bentlakásos egészsegügyi rehabilitációs ellátãs 862211 JarObetegek gyogyitó szakellátása 862212 Járobetegek rehabilitációs szakellátása 862240 Egyéb rn.n.s. járobeteg-ellãtás 869031 Egészségugyi laboratóriurni szolgáltatások 869032 Képalk bto diagnosztikai szolgáltatások 869039 Egyeb rn,n.s. kiegészitô egészségügyi szolgáltatás 9. Kiseglib tevdkenysége: 360000 Vlzterrnelés, -kezelés, -ellátás 521130 Parkoló, garázs uzerneltetése, fenntartása 551000 Szállodai szolgáltatás 559099 Egyéb m.n. s. szálláshely-szolgáltatás 561000 Ettermi, rnozgó vendeglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 562916 Udülöi, tãbori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 682001 Lakoingatlan bérbeadása, uzerneltetés e 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 721922 Orvostudornányi alkalrnazott kutatás 821900 Fényrnásolás, egyéb irodai szolgáltatás 851011 Ovodai nevelés, ellátás 869039 Egyéb rn.n.s. kiegészitö egészségugyi szolgáltatás 10. Vállalkozási tevékenysége: 2

522130 ParkoiO, garázs üzemeitetése, fenntartása 551000 Szállodai szolgáltatás 5-59099 Egyéb m.n.s. szá11áshe1y-szo1gákat~s 682002 Nem lakoingatlan bérbeadása, uzemeltetése 821900 Fénymásolás, egyeb irodai szolgáltatás 869039 Egyéb m.n.s. kiegészitô egészségügyi szolgáltatás 11. A kisegitb és vállalkozási tevékenységek aranyainakfelsô határa a koltségvetési szerv kiaddsaiban: A kisegitö tevékenység mértéke nem haladhatja meg a MAGY eves összes kiadás teijesitésének 25,0 %-át. A vállallcozási tevekenység mértéke nem haladhatja meg a MAGY eves összes kiadás teljesitésének 25,0 %-át. 12. A koltségvetési szerv vezethjének kin evezési, megbizãsi és választási rendje: A MAGY föigazgatóját - nyilvános pályázatalapján - az egészségügyi miniszter nevezi ki, menti fel, illetöleg munkaviszonyt létesit vele. Az egyéb munkáltatói jogok gyakorlására az Egészségugyi Minisztérium Szervezeti és Müködési Szabályzatának 2. számü mellékietében foglaltak az irányadók. 13. Foglalkoztatottakra vonatkozó fog!alkoztatási jogviszony (jogviszonyok) rnegjelolése: A MAGY a kozalkalmazottak jogãllásáról szóló 1992. evi XXXIII. törvény alapj an közalkalmazottakat foglalkoztat. 14. Zãró rendelkezések a) Az AlapItó Okiratban foglaltakat az MAGY Szervezeti és Müködési Szabályzatában kell részletezni, melyet a fäigazgató az Alapitó Okirat kiadásától számitott hatvan napon belül köteles irányito szervéhez jóvãhagyásra felterj eszteni. b) A Szervezeti és Müködési Szabályzat az irányitó szerv jóváhagyásával. lép hataiyba. c) A Szervezeti es Müködési Szabályzat- módositãsára az a) és b) pontban foglaltak az irányadók. d) Az alaptevékenységek 2009. december 31. napjãig érvényes szakfeladatrendi besorolásãt az AlapItó Okirat mellékiete tartalmazza. 2. Jelen AlapItó Okirat módositás 2009. julius 1. napján lép hatályba. Budapest, 2009. jünius,, to. Egyetértek: Dr. Sze1~ce1y Tamas egészségügyi miniszter Dr. Oszkó Peter pénzugyminiszter 3

Mellékiet a 6220-27/2009-0006KTF számü flgyirathoz Az alaptevekenység(ek) 2009. december 3 1-ig ~rvényes állarnháztartási szakfeladatrendi besorolása: 551425 Egyéb szálláshely szolgaltatás 552411 Munkahelyi vend~g1átás 801115 Ovodai nevelés 851121 AktIv fekvöbeteg ellátás 851143 Krónikus fekvôbeteg ellátás 851275 Járobetegek szakorvosi ellátása

Szám: 6220-27/2009-0006KTF Mátrai GyOgyintézet AlapItó Okiratának módositása A Mátrai Gyógyintézet 1994. január 1. napján kelt, az Egeszségflgyi Kozlony 2005. evi 21. szárnában módosult AlapItó Okiratát a koltségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szoló 2008. évi CV. törvény 2. -a (1) bekezdésének a) pontjãban és (2) bekezdésében foglaltak végrehajtãsára, az egészségügyi miniszter fe~adat- és hatãskoréröl szoló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendeletben foglalt feladatkorömre figyelemmel az alãbbiak szerint módositom: 1. Az AlapItó Okirat 1-9. pontja helyébe az alábbi 1-14. pont lép: 1. A koltségvetési szerv: a) Neve: Mátrai Gyógyintézet Röviditett név: MAGY b) Székhelye: 3233 Mátraháza (Kulterület) Telephelyei: Mátraháza, Kékestetô c) AlapItó szerv neve, székhelye: Egészségiigyi Minisztérium 1051 Budapest, Arany János utca 6-8. d) IrányItó szerv neve, szekhelye: Egészségugyi Minisztérium 1051 Budapest, Arany János utca 6-8. e) Elözmény: Létrehozásáról szólo j ogszabály, határozat, valamint elözö alapitó okiratok: 32/1979. (EUK 20.) EÜM utasitás a Mátrai Allami Gyogyintézet létrehozásáról A Mátrai Allami Gyogyintézet 1980-ban a Parádfiirdöi Allami GyogyftirdökórháZ, a Kékestetöi Allami Gyogyintézet és a Mátraházai Allami Tudögyógyintézet jogutódjaként jött létre, mely koltségvetési szervbôl 1994. január 1-jével a ParádfUrdöi Allami Kórház kivá.lt. Elôzô alapitó okirata 1994. január 1-jén kelt, módosuit az EgészségUgyi Közlöny 2005. évi 21. szãmában. 2. Koltségvetési szerv tip usa: A MAGY kozszolgá.ltató koltségvetési szerv, közintézet. 3. A koltségwetési szervfeladatellátósáh oz gyakoroltfunlcció. A MAGY önállóan müködö és gazdálkodó koltségvetési szerv. 4. E1o iraizyzatfelettijogosultság Az eloirányzatok feletti jogosultság szempontjából teijes jogkorrel rendelkezik. 5. Jogszabdlyban meghatározott kozfe!adata: 1

6. Alaptevékenysége: Szakágazati besorolása: 861000 Fekvöbeteg-ellátás 861001 Fekvöbetegek aktiv ellátása 861002 Fekvôbetegek krónikus ellátása 861003 Bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás 862211 Jarobetegek gyogyitó szakellátása 862212 Jarobetegek rehabilitációs szakellátása 862240 Egyeb m.n.s. járóbeteg-ellátás 869031 Egészségugyi laboratóriumi szolgáltatások $69032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 869039 Egyeb rn.n.s. kiegészitö egészségugyi szolgáltatás 7. Miiködési köre: Jogszabályban, illetve állarnigazgatási határozatban rneghatározott ellátási terulet. 8. KiegészItb tevékenysége: 861001 Fekvöbetegek aktiv ellátása 861002 Fekvöbetegek krónikus ellátása 861003 Bentlakásos egészségugyi rehabilitációs ellátás 862211 Járobetegek gyógyftó szakellátása 862212 Jarobetegek rehabilitációs szakellátása 862240 Egyéb rn.n.s. járóbeteg-ellátás 869031 Egészségügyi laboratóriurni szolgáltatások 869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 869039 Egyéb rn.n.s. kiegeszitö egészségügyi szolgáltatás 9. KiseglIb tevékenysége: 360000 VIztermelés, -kezelés, -ellátás 522130 Parkoló, garãzs Uzerneltetése, fenntartása 551000 Szállodai szolgáltatás 559099 Egyeb m.n. s. szalláshely-szolgáltatás 561000 Ettermi, rnozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 562916 UdUlöi, tábori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562920 Egyéb vendeglátás 682001 Lakoingatlan bérbeadása, Uzemeltetése 682002 Nern Iakoingatlan bérbeadása, üzerneltetése 721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 851011 Ovodai nevelés, ellátás 869039 Egyéb rn.n. s. kiegészftô egészs égugyi szolgáltatás 10. Vállalkozási tevékeizysége: 522130 ParkolO, garázs Uzemeltetése, fenntartása 551000 Szállodai szolgáltatás 559099 Egyeb rn.n.s. szalláshely-szolgáltatás 682002 Nern lakoingatlan bérbeadása, üzerneltetése 821900 Fényrnásolás, egyeb irodai szolgáltatás 869039 Egyéb rn.n.s. kiegeszitö egészségugyi szolgáltatás 2

11. A kiseguib és vállalkozási tevékenységeic aranyainakfelsb határa a koltsëgvetési c~j~ rv kiuddcniban: A kisegitö tevékenység mértéke nem haladhatja meg a MAGY eves összes kiadãs teijesitésének 25,0 %-át. A váilalkozási tevékenység mértéke nem haladhatja meg a MAGY eves összes kiadás teljesitésének 25,0 %-át. 12. A koltségvetési szerv vezetb~ének kinevezési, megbizási és választási rendje: A MAGY föigazgatóját - nyilvânos pályázat alapján - az egészségugyi miniszter nevezi ki, menti fel, illetôleg munkaviszonyt létesit vele. Az egyéb munkâltatói jogok gyakorlására az Egészségugyi Minisztérium Szervezeti és Müködési Szabályzatának 2. számü mellékietében foglaltak az irányadók. 13. Foglalkoztatottakra von atkozó foglalkoztatási jogviszony (jogviszonyok~) megjelolése: A MAGY a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. evi XXXIII. törvény alapj an kozalkalmazottakat foglalkoztat. 14. Záró rendelicezések a) Az AlapItó Okiratban foglaltakat az MAGY Szervezeti és Mfiködési Szabályzatában kell részletezni, melyet a föigazgató az Alapitó Okirat kiadásától számitott hatvan napon belül köteles irányitó szervéhez jóváhagyásra felterjeszteni. b) A Szervezeti es Müködési Szabályzat az irányitó szerv jóváhagyásával lép hatályba. c) A Szervezeti és Müködési Szabályzat módositására az a) és b) pontban foglaltak az irán~adók. d) Az a1aptevekenys~égek 2009. december 31. napjáig érv~nyes szakfeladatrendi besorolását az Aiapftó Okirat mellékiete tartalmazza. e). Jelen AlapItó Okirat 2009. julius i. napján lép hatályba. Budapest,2009.jünius,,/t i Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter 3

Mellékiet a 6220-27/2009-0006KTF számü ugyirathoz Az alaptevekenység(ek) 2009. december 31 -ig érvényes államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 551425 Egyéb szálláshely szolgáltatás 552411 Munkahelyi vendéglátás 801115 Ovodai nevelés 851121 AktIv fekväbeteg ellátás 851143 Krónikus fekvôbeteg ellátás 851275 Járobetegek szakorvosi ellátása