Jegyzőkönyv. Szavazás: egyhangú igen (5) A bizottság a napirendet egyhangúan elfogadja. 1. napirendi pont:

Hasonló dokumentumok
Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: Pályázati felhívás közzététele a zeneiskola igazgatói állásának betöltésére

Jegyzőkönyv. 1.) A napirendi pont tárgya: Belső ellenőrzés évről szóló beszámolójának elfogadása A napirendi pont előadója: Garai Tamás jegyző

Jegyzőkönyv. Szekszárdiné Bányai Katalin: tehát a testület határozta meg ezt a vételár minimumot, ajánlatos lenne a lakosságot is tájékoztatni erről

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: A képviselő-testület évi munkatervének elfogadása

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2009.(VI.21.) sz. rendelet módosítása

Jegyzőkönyv. Szavazás: egyhangú igen (3) 1. napirendi pont:

Jegyzőkönyv. Dr. Simon Edit: legutóbb sem találtam, és most is azt látom, hogy megszűnik a kombinált bérlet.

Jegyzőkönyv. Dr. Simon Edit: az SzmSz szerinti előírásokat kellene betartani. Garai Tamás: pillanatnyilag nem felel meg de muszáj foglalkozni vele

2015. f e b r u á r 1 6. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 16:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén.

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv elfogadása

Jegyzőkönyv. Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság

2.) Vankóné Dudás Juli Díj Alapítvány támogatása Nagy István Tóth Sándor. 3.) Közterület-felügyelői létszám bővítése Nagy István Tóth Sándor

Jegyzőkönyv. az ülés egy részében: Pulai Margit, Kosztolánczi Judit, Moldvay Miklós, Sipos Zsuzsanna.

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: Döntés foglalkoztatást elősegítő bértámogatás nyújtásáról

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

m á r c i u s 2 3.

Jegyzőkönyv. az ülés egy részében: Csécsyné Dr. Drótos Edina alpolgármester; Jáger Ágnes osztályvezető.

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: Veresegyház Város Önkormányzat 10/2012.(III.03.) sz. költségvetési rendeletének módosítása

d e c e m b e r 13.

2014. m á r c i u s 17. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, én 15:00 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén.

m á j u s 1 1.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

2015. j ú n i u s 15.

2015. m á r c i u s 2 6.

o k t ó b e r 2 5.

Jegyzőkönyv. A napirendi pont tárgya: Novusz-Immo Kft. önkormányzatunk felé fennálló tartozásának rendezése

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

J e g y z ő k ö n y v

á p r i l i s 1 3.

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

a u g u s z t u s 5.

H O M O K B Ö D Ö G E

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

2015. m á r c i u s 16. Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, án 15:30 órakor kezdődő Pénzügyi Bizottsági ülésén.

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

j ú n i u s 30.

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Bodzás István, Vetró Józsefné, Kovács Sándor képviselő.

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Napirend:

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

s z e p t e m b e r 2.

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

(hangszalagos rögzítéssel)

j ú n i u s 21.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Jegyzőkönyv. Veresegyház Önkormányzatának Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága február 9-én tartott ülésén.

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

2015. m á j u s 28. Pénzügyi Bizottsági tagok: Nagy István, Dr. Mádi Csaba, Szénás Zsoltné, Tóth Sándor, Varga Imréné

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Garai Tamás: azért van szükség a rendkívüli ülésre, mert a rendes testületi ülés polgármester úr szabadsága miatt nem lesz megtartva.

s z e p t e m b e r 1 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

2 Szavazásra teszi fel a meghívóban szereplő napirendi pont elfogadását. Sárbogárd város testület 10 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadt

J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Napirend

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés j ú l i u s 1 8.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 28 i rendkívüli nyilvános ülésén.

T á r g y s o r o z a t

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 2-án tartott nyilvános üléséről.

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Jelen vannak:

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

Jegyzőkönyv. Dr. Mádi Csaba: felkéri polgármester urat, hogy terjessze elő az első napirendi pontot.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JANUÁR 31-I ÜLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 24. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

Jegyzőkönyv. Napirend:

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án tartott nyilvános üléséről.

Átírás:

Jegyzőkönyv Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivataltanácskozó termében, az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2011. január 17-én, 17.30 órakor megtartott üléséről. Jelen vannak: jelen vannak az ülés folyamán: Tóth Sándor elnök, Bobál Imréné, Harcos György, Szekszárdiné Bányai Katalin, bizottsági tagok, Csécsyné Dr. Drótos Edina alpolgármester és Dr. Csereklye Károly Zoltán jegyzőkönyvvezető Rekvényi László Tóth Sándor, a bizottság elnöke 17.35 órakor nyitja meg az ülést. Köszönti a bizottsági tagokat és a megjelenteket, megállapítja, hogy a bizottság 5 fővel határozatképes. Ezt követően ismerteti a meghívóban előzetesen közölt napirendet, ami 5 pontról szól Megkérdezi a bizottsági tagokat, hogy egyetértenek-e a napirenddel? Szavazás: egyhangú igen (5) A bizottság a napirendet egyhangúan elfogadja. 1. napirendi pont: 1.) A napirendi pont tárgya: Beszámoló az okmányiroda munkájáról A napirendi pont előadója: dr. Kiss Béláné okmányiroda vezető dr. Kiss Béláné: a tavalyi évben volt 10 éves az okmányiroda 2000. november 1.-én nyitott meg kezdetben Erdőkertes és Veresegyház tartozott ide majd 2005-től Csomád is. A városi elvárásoknak megfelelő eredményes és hatékony irodának kell lennie. A beszámolóból kitűnnek a számadatok 15660 főről 36793-ra bővült a lehetséges ügyfelek száma. Immár a vállalkozási engedélyek kiadása is idetartozik akárcsak az anyakönyvi hivatal, a hagyatéki eljárások, a népesség nyilvántartás. Sok jogszabály változott az egyéni vállalkozások illetve a hivatali kapuk miatt is, ezek miatt is plusz egy gépre volt szükség, amit meg is kaptak. Az utóbbi évben 2 választás zajlott le ami már decembertől feladatokat rótt az okmányirodára pl: meg kellett teremteni az infrastrukturális hátteret, körzetesítés, internetes bejelentkezés biztosítása. Említhető a forgalmi engedélyek kiadása is feladat, ami nem a klasszikus ügyfélfogadás keretei között zajlik. A bevételek kapcsán megemlítendő, hogy az igazgatási szolgáltatási díjak az önkormányzathoz folynak be az illetékek pedig a kincstárhoz mindkét nemben növekedtek az összegek azonban ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy a bevétel is nő mivel a finanszírozás ügyiratszám alapján történik utólag. Voltak személyi változások szülés miatt, azonban még meg kell említeni, hogy a RAV-os őr kiváló munkát végez, és talán megérné őt a hivatal által alkalmazni. Az okmányirodában rendkívül sok ellenőrzés van minden évben ezek jegyzőkönyvei csatolva vannak a beszámolóhoz, de semmi kivetni valót nem találtak a munkájukban és az ügyfél vélemények is nagyon pozitívak. Tóth Sándor: köszönjük van esetleg kérdés? Szekszárdiné Bányai Katalin: kár hogy csak az ügyrendi bizottság értesül erről a beszámolóról a testületet is értesíteni kellene mert nagyon jó munkát végez az okmányiroda megérdemelnék hogy erről mindenki tudjon. Kérdés, hogy vannak-e a jogszabályváltozások 1

kapcsán képzések, továbbá volt-e a választások alkalmával a túlmunkavégzés díjazva, mennyire elterjedt az internetes ügyintézés? Megdöbbentően magas szám az évi kb. 40 ezer ügyfél. Kovács József alkalmazását konkrét kérésként kellene megfogalmazni a hivatal felé. Kitűnik a beszámolóból, hogy sokat kell leltározni de ettől függetlenül rend van az okmányirodában. dr. Kiss Béláné: a továbbképzések kapcsán elmondható, hogy minden vezetőnek nyomon kell követnie a jogszabály változásokat és ezeket át kell adni a dolgozóknak pl. értekezletek keretében, képzések sokszor vannak de drágák nem túl jók sokszor nem adnak választ az adott jogszabályok alkalmazása során felmerülő kérdésekre. Meg kell említeni, hogy létrejöttek a kormányablakok de ezek egyenlőre nem érintik az okmányirodák munkáját bár szó volt róla, hogy a kormányhivatalok mellé integrálják őket de kérdéses, hogy így milyen módon viszonyulnak majd a helyi szintű ügyekhez egyenlőre sok a kérdés ezzel kapcsolatban. A választások kapcsán elmondható, hogy a túlmunkavégzésért óradíjat kaptak a dolgozók. Az internetes ügyintézés egyenlőre nem túl elterjedt de a környékbeli okmányirodákhoz képest magasabb számot mutat. Szekszárdiné Bányai Katalin: az internetes ügyintézés kapcsán elmondható, hogy inkább a fiatalabb korosztály él ezzel a lehetőséggel ezért nem lehet ezt egyenlőre teljes mértékben alapul venni az ügyintézés kapcsán. A finanszírozás alapján elmondható, hogy az állam nem túl belátó az önkormányzatok kapcsán sajnos ha ez a tendencia folytatódik azt az önkormányzatok nagyon meg fogják sínyleni. Pásztor Béla: a tavalyi évben 666 millió forint normatív támogatást kaptunk az államtól idén ez már csak 511 millió és 560 milliót fizetünk be az állam felé Dr. Simon Edit: nagyon tetszett a beszámoló, azonban gond lehet a rengetek anyag amit irattározni kell, a 45 feljelentés amit az okmányiroda tett megalapozottak voltak? dr. Kiss Béláné: az irattározás kérdését mindenképpen meg kell oldani mert valamilyen módon meg kell semmisíteni az iratokat, a feljelentések minden esetben megalapozottak sok évi tapasztalat van már a hamis iratok felismerésében pl. hamis adásvételi szerződés és az ilyen esetekben kell feljelentéssel élni a rendőrség felé. Szekszárdiné Bányai Katalin: egyezzünk meg akkor abban, hogy a képviselőket mindenképpen tájékoztatjuk erről a beszámolóról akár e-mail-ben is és a biztonsági őr kérdésére pedig vissza kell térni. Garai Tamás: meg kell vizsgálni mennyire indokolt a biztonsági őr személyének a kérdése és hogy mennyire engedhetjük meg magunknak ezt anyagilag Csécsyné Dr. Drótos Edina: lehet érdemes lenne feltenni a beszámolót a honlapra is dr. Kiss Béláné: ha a honlapra kerül akkor egy kicsit át kell dolgozni mivel így azért akadnak benne olyan adatok amelyek nem nyilvánosak 2

2/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta Beszámoló az okmányiroda munkájáról c. napirendi pontot. Szavazás: igen (5) 2. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: A Kálvin téri Református Általános Iskola I. ütem építésével kapcsolatos megállapodás jóváhagyása Garai Tamás: önkormányzati beruházásról van szó ebben az esetben a szóban forgó összeg 500 millió forint. Az épület önkormányzati tulajdonú a föld pedig a református egyházé és ebben az esetben a épületre használati joguk van amíg iskolaként működtetik. Volt már egy előző közoktatási megállapodás mely alapján 300 milliós tulajdonrészt akartak. Ebből adódik a 4-es pont mely szerint 112 milliót már adtunk így még 188 milliót kell még biztosítani. (Harcos György átmegy a pénzügyi bizottság ülésére) Rekvényi László: ezzel akkor 300 millió forinttal csökken a beruházásunk költsége? Garai Tamás: beszámítják önerő címén. Az 5. pont szerint 2011. 09. 01.-ig elkészül a beruházás és nekünk kell az építetőnek lenni. Építéshatósági szempontból Dunakeszi dog eljárni az ügyben. Ha plusz támogatást kapnának még ami nem tőlünk származik arró külön eseti megállapodást kell majd kötni. Csak abban az esetben lehet a beruházásunkat kivásárolni ha már van helyrajzi száma az ingatlannak az épület tekintetében is. Rekvényi László: ez így nem jó mivel ha egy kis részt kivásárolnak azonnal vétójoguk lesz minden ügyben sok kérdésben nincs megállapodás például a közművek esetében vagy a kárfelelősség a további beruházások vagy a biztosítás eseteiben sem Dr. Simon Edit: a szerződésben több helyen van elírás a másik fél tekintetében ezeket javítani kell Szekszárdiné Bányai Katalin: nem biztos, hogy jó ez a szerződés így ebben a formában valóban nincsenek megfelelő biztosítékok arról, hogy érvényesíteni tudjuk majd a jogainkat Rekvényi László: nincs beépítve a készfizető kezesség intézménye, további probléma lehet az is, hogy süllyedhet az oktatás színvonala Veresegyházon, ha a legtöbb szülő ide akarja majd beíratni a gyerekét Csécsyné Dr. Drótos Edina: férőhelykeret van de elsősorban veresi gyerekeket kellene felvenni, a szerződésben pedig törekedni kell rá, hogy a gyerekek megfelelő ellátásban részesüljenek Garai Tamás: kötelezettséget vállaltak a gyermekek megfelelő oktatására Rekvényi László: teljesen egyoldalúnak tűnik ez a szerződés 3

Dr. Simon Edit: ha a gyerekszám nem emelkedi ez az iskola nem fogja befolyásolni az oktatás színvonalát Csécsyné Dr. Drótos Edina: mindenképpen biztosítani kellene a szerződésben a felmondás jogát, pl. a 9-es pontban nem megfelelő az időhatározó illetve nincs arra megfelelő biztosíték, hogy nem fogják adott esetben másra használni az épületet Rekvényi László: ezzel a szerződéssel ellentmondunk az előző közoktatási megállapodásnak, és így nem fogunk az ellenérték fejében tulajdont szerezni Szekszárdiné Bányai Katalin: meg kellene szüntetni az előző közoktatási megállapodást Garai Tamás: az önrész kérdése valóban nem feltétlenül jó a szerződésben, de kivásárlás esetén sem mondható fel a megállapodás, illetve nem teljes mértékben tisztázott a használat célja Dr. Simon Edit: nem tartalmaz a szerződés tiltást abban a tekintetben, hogy a református egyház másra használja az épületet pl. kiadja Garai Tamás: a 9-es pont tartalmaz ez irányba rendelkezést, de lehet pontosítani további rendkívüli felmondási okokat a rendeltetés ellenes használat tekintetében, pl. ha nem fizetik meg a szolgáltatási díjakat és a szolgáltató kikapcsolja az ellátást vagy ha az önkormányzatnak az oktatási intézménnyel szembeni fenntartási költsége keletkezik idetartozhat még a nem megfelelő állagmegóvás és a bérbe és használatba adás a tulajdonos hozzájárulása nélkül. 3/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta a Kálvin téri Református Általános Iskola I. ütem építésével kapcsolatos megállapodás jóváhagyása c. napirendi pontot, a szükséges és megbeszélt átdolgozásokkal és módosításokkal egységben a képviselőtestületnek is elfogadásra javasol 3. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: A térítési díjakról szóló 4/2003.(II.26.) ÖR sz. rendeletünk módosítása Garai Tamás: itt tulajdonképpen egy technikai változásról van szó, mivel az eredeti rendelet hatályon kívül került és az új rendelkezések bekerültek az alap rendeletbe és az előző rendeletet hatályon kívül helyezzük 4

4/2010. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta A térítési díjakról szóló 4/2003.(II.26.) ÖR sz. rendeletünk módosítása c. napirendi pontot, és a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja 4. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: Fábián József Veresegyház, Dézsa u. 9. sz. alatti lakos házszámmal kapcsolatos beadványa Garai Tamás: itt tulajdonképpen bizonyos cím nyilvántartások keveredéséről illetve ellentmondásáról van szó, a félreértések tisztázása után megállapodtunk abban hogy a Dézsa u. 9.-es házszám lesz eztán a megfelelő a tulajdonos számára 5/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta Fábián József Veresegyház, Dézsa u. 9. sz. alatti lakos házszámmal kapcsolatos beadványa c. napirendi pontot, és a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja 5. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: Folyamatban lévő önkormányzati peres ügyünk Garai Tamás: ebben az ügyben tájékoztatás történik most mivel döntés még egyenlőre nincs a Fabriczius József Általános Iskola uszodájában történ egy szekrény feltörés és onnan ellopott dolgokra kérnek kártérítést tőlünk. Tulajdonképpen azért lettünk mi perbevonva mivel mi vagyunk az iskola fenntartói. Döntés az ügyben később születik és arról tájékoztatva lesz a testület. 5

6/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta a Folyamatban lévő önkormányzati peres ügyünk c. napirendi pontot, és a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja 6. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: Az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2011. évi munkaterve A napirendi pont előadója: Tóth Sándor bizottsági elnök Tóth Sándor: ennek a munkatervnek a bemutatás a testület felé elsősorban 2 nagy feladat közelsége miatt történik. Egyrészt az SZMSZ módosítás sürgőssége másrész a jegyző pályázat kiírása és a választási eljárás lebonyolítása miatt fog eltérni a szokásos munkatervtől a mostani. 7/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta Az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2011. évi munkaterve c. napirendi pontot, és a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja 7. napirendi pont: A napirendi pont tárgya: SZMSZ módosítás I. : az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság ügyrendje A napirendi pont előadója: Tóth Sándor bizottsági elnök Tóth Sándor: itt tulajdonképpen javítások és kölcsönös ellenőrzés fog zajlani a többi bizottság felé, mivel a többi bizottság saját ügyrenddel rendelkezik és az csak vizsgálhatjuk. 8/2011. (I.17.) ÜB határozat 1. A bizottság megtárgyalta és elfogadta SZMSZ módosítás I. : az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság ügyrendje c. napirendi pontot, és a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja 6

Az elnök ezután megköszöni a részvételt, és az ülést 22:10-kor bezárja. kmf. Tóth Sándor elnök Dr. Csereklye Károly Zoltán jegyzőkönyv vezető 7