varázslatos földjén 3,3 millió km 2 területével a Föld hetedik legnagyobb országa, hazánknál 35-ször terjedelmesebb. Fôvárosa Újdelhi. Mesés gazdagsága és színes kultúrája évszázadokon keresztül lenyûgözte a felfedezôket - és rabul ejti a mai kor utazóját is. Sorsdöntô történelmi események (a 200 éves, hihetetlen mértékû és intenzitású gyarmati kizsákmányolás) következtében hatalmas károkat szenvedett: kultúrális kincseit megdézsmálták, tönkrement több ezer éves kézmûipara, drasztikus változáson ment keresztül mezôgazdasága. Emellett a kasztrendszer és a vallási sokféleség súlyos öröksége nehezedik az országra. 1947-es függetlenné válása után is megoldásra váró, komoly problémákkal küzd. Mindezek ellenére jelenünkben a világ leggyorsabban növekvô gazdaságát mondhatja magáénak. Földrajzi változatossága lenyûgözô, trópusi tengerpart, havas hegyvidék, dzsungel és sivatag egyaránt megtalálható itt. Eredeti, rendkívül változatos növény- és állatvilágát nem kímélte a civilizáció terjeszkedése. 88 nemzeti park és 44 természetvédelmi terület hivatott azokat fokozottan óvni. Éghajlata szerint a trópusi-szubtrópusi övben helyezkedik el, az Egyenlítôtôl északra. Alapvetôen három évszakot különböztetünk meg. A száraz, hideg évszak novembertôl februárig tart. A hômérséklet kellemes 21-23 C (Delhi és az Arany Háromszög városai, Dél-), az idôjárás turisztikai szempontból igen kedvezô. Az április és május a száraz, forró tavasz, akár 35 C is lehet. Június környékén, dél-nyugati irányból érkezik meg a monszun, mely sok esôvel vonul végig az országon észak-keleti irányba. Megemlítendô, hogy ez az évszak egyre rövidebb ideig tart és egyre csökken a csapadék mennyisége. A levegô nagyon párás és továbbra is 35 C körüli. történelme igen messzire nyúlik vissza az idôben. Az Indus folyó völgyében kialakult civilizáció 5000 éves múltjával az egyik legôsibb a világon. Rendkívül gazdag kulturális kincsekben, melyre jócskán rányomta bélyegét a brit gyarmati uralom idôszaka. A körutazások során építészeti és képzômûvészeti csodáinak kiemelkedô, leghíresebb darabjai tekinthetôk meg. A számtalan mûemlék között való barangolást, idôutazást követôen üdítôleg hat a pihenés a szép strandjai miatt közkedvelt Goá-n. Földünk második legnépesebb országának bebarangolásához hónapokra lenne szükség. Kis darabkájának megismerése is számtalan különleges élménnyel szolgál az európai turistának. Öltözködés: Javasoljuk a nem túl feltûnô, visszafogott öltözéket. Templomok, szent helyek látogatásakor a vállat és térdet takaró ruha az elvárt (nagyobb, vékony kendô is megoldást jelent). Néhány helyszínre csak mezítláb szabad belépni, ezért érdemes egy zoknit is tartani a kézitáskában. Célszerû a természetes alapanyagokból készült ruházat, télen (illetve a légkondicionált helyiségek miatt) pulóverre is szükség lehet. Ételek-italok: A különféle hús-, hal-, és zöldségételek a fûszerezéssel nyerik el jellegzetes, rendkívüli ízüket. Az ételek nemcsak finomak, hanem egészségesek is! Az étkezések elmaradhatatlan része a rizs, illetve az ostyavékonyságú kenyér. Érdemes megkóstolni az utánozhatatlan édességeket is. Nemzeti gyümölcsük a mangó. Egészségügyi tanácsok: Kötelezô védôoltás nincs. A Nemzetközi Oltóközpontban (Budapest IX., Gyáli út 2-6., Tel.: 06 1 215 0756) érdeklôdni lehet az javasolt oltásokkal kapcsolatban. Az emésztôrendszeri megbetegedéseket a higiénés szabályok betartásával lehet megelôzni. Csapvíz fogyasztása nem ajánlott, csak palackozott italokat fogyasszanak! A védôfólia sértetlenségérôl meg kell gyôzôdni. Utcai árustól ételt, hámozott gyümölcsöket ne vásároljanak. Talán az egyetlen komolyabb betegség, ami kellemetlenséget okozhat, az esôs évszakban elôforduló malária. A helyi orvosok nagyon jó gyógyszerekkel rendelkeznek, aggodalomra nincs különösebb ok. Valuta: Hivatalos pénznem az indiai rúpia (1 rúpia kb. 4 Ft). Érdemes már a repülôtéren átváltani a dollárt, eurót. A kapott blokkot ôrizzék meg, az esetleges visszaváltáshoz. A legismertebb hitelkártyákat - Masters, Visa, American Express, Diners - sok helyen elfogadják. 10.000 USD feletti valutát a vámnál be kell jelenteni. Vásárlás: Bazárok, üzletek sokaságában kínálják az árut, ahol ajánlott az alkudozás. A kifejezetten turistáknak létesített bevásárlóközpontokban, áruházakban fix árak vannak, itt azonban megbízható a minôség és az eredet. Selymeket, hímzéseket, fafaragásokat, márvány- és elefántcsont berakásos használati tárgyakat, dísztárgyakat, drágaköveket, ékszereket, illatszereket és fûszereket érdemes vásárolni. Borravaló: A szolgáltatások igénybevételekor általában 10% szervízdíjat számolnak fel. Az idegenvezetônek, csomaghordóknak, pincéreknek szokás adni kisebb összeget. A körutazás során felmerülô borravaló költsége kb. 30 USD/fô, melyet az idegenvezetô gyûjt össze. Lakosság: indo-áriák (kb. 72%), dravidák (kb. 25%). Vallás: hindu (81%), muszlim (12%), keresztény (2-3%), szikh, stb. Különösen a hindu vallás az, ami a mindennapi élet meghatározója, áthatja követôinek gondolatait, cselekedeteit. Nyelv: Hivatalos nyelv a hindi és még 14 nyelv. Az idegenforgalomban jól beszélik az angolt. Idôeltolódás: Nyáron +3,5, télen +4,5 óra a magyarországi idôhöz képest. Biztonság: A turisták által látogatott területeken jó a közbiztonság. Értékeikre azonban ügyeljenek. Hálózati feszültség: 220 V, a csatlakozó hárompontos, ezért adapter szükséges. Vízum: magyar állampolgároknak kötelezô. Az ügyintézést irodánk vállalja. Szükséges dokumentumok: útlevél (hazautazástól legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie), 2 db igazolványkép, 2 példányban kitöltött kétoldalas vízumkérô lap. Szálláshelyek elfoglalása: A nemzetközi elôírásoknak megfelelôen a szállodai szobák az érkezés napján 14:00 órától foglalhatók el. Utolsó napon 11:00 óráig kell elhagyni azokat. Egyes hotelekben lehetôség van korai bejelentkezésre, illetve késôi kijelentkezésre. Áraink forintban értendôek, 1 EUR = 305 Ft és 1 USD = 230 Ft árfolyamig változatlanok. A szállodaváltoztatás - azonos kategórián belül - és a programok felcserélésének jogát fenntartjuk. A szállodák csillagozása helyi besorolás alapján történik, mely esetenként eltérhet az európai normától. 19
Arany Háromszög körutazás 8 nap / 6 éj 1. nap: Utazás Budapestrôl Indiába, egy átszállással. 2. nap: Reggel érkezés Delhi-be, transzfer a szállodába, csomagok elhelyezése. A szobákat 12:00 órától lehet elfoglalni. Városnézés Ó-Delhi-ben, melynek során megcsodálhatják az 1648-ban épített Vörös Erôdöt, az egykori mogul hatalom jelképét. Nevét jellegzetes színû homokkôbôl épült falairól kapta. Felkeresik legnagyobb mecsetjét, a Jama Masjid-ot. Ezután ellátogatnak Mahatma Gandhi emlékhelyéhez, a Raj Ghat-hoz. A városnézés Új-Delhi nevezetességeivel folytatódik. Ezt a negyedet angol gyarmatosítók tervezték és építették. Széles sugárutak, zöldellô parkok és elegáns épületek jellemzik. A XVI. században élt Humájun császár síremlékének felkeresése, az Kapu, a Parlament, a Laksminarayan Templom megtekintése. Szállás Delhi-ben. 3. nap: Reggeli, majd ennek a délelôttnek a fô látványosságaként az impozáns Kutab Minar tornyot ejtik útba. A Hindusztán hetedik csodájaként ismert mûemlék XI. sz.-i mesterek remekmûve. Délután továbbutazás Jaipur-ba (kb. 6 óra), elhelyezkedés a szállodában. 4. nap: Reggeli után Jaipur leghíresebb építményének, a csodálatos Amber Palotának meglátogatása. Az oda vezetô utat elefántháton is megtehetik (helyszínen fizetendô). A palota épületei és termei lenyûgözô szépségûek. Egy fényképezés erejéig megtekintik a Hawa Mahal-t, az igazi keleti ízléssel épült Szelek Palotáját. A délutáni városnézés helyszíne a City Palace, a maharadzsa lakhelye, mely különlegesen szép ötvözete a mogul és hindu stílusú építészetnek. Bejáratánál található az 1728-ban alapított obszervatórium, Jantar Mantar-t, melynek precíz mûszerei ma is használhatók. Fakultatív lehetôségként hagyományos, táncos folklóresten vehetnek részt (kb. 25 USD/fô). Szállás Jaipur-ban. 5. nap: Reggeli után utazás Agra-ba (kb. 6-7 óra). Útközben betérô a Világörökség részét képezô Fatehpur Sikri-be, a szellemvárosba, mely a XVI. században a hatalmas Mogul Birodalom központja volt, majd teljesen elhagyták lakói. Itt található többek között Salim Chisti sírja, mely a gyermektelen asszonyok zarándokhelye és az 1000 hívôt befogadó császári mecset. Szállás Agra-ban. 6. nap: Reggeli után a csoport felkeresi Agra két szentélyét, a XVI. sz.-i erôdöt és a Taj Mahal-t, melyet a szerelem emlékmûvének is mondanak. talán legismertebb épületén 1630-tól 22 éven át 20000 munkás dolgozott. Az Agra-i Erôd megtekintése után látogatás az Itmad-ud-Daulah-hoz és Akbar császár síremlékéhez. Szállás Agra-ban. 7. nap: Reggeli után utazás Delhi-be. Útközben rövid látogatás Krishna születési helyén, Mathura-ban. Délután érkezés Delhi-be, majd búcsúvacsora egy hangulatos városi étteremben. Szállás Delhi-ben. 8. nap: Hajnalban transzfer a repülôtérre, hazaindulás. Érkezés Budapestre a délutáni órákban. A program minimum 10 fô jelentkezése esetén indul. UTAZÁS: Menetrendszerinti repülôjárattal, egy átszállással. SZÁLLÁS: 3- és 4 csillagos szállodákban (helyi besorolás). ELLÁTÁS: Reggeli. Félpanzió kérhetô felár ellenében. IDEGENVEZETÉS: A magyar nyelvû idegenvezetô Indiában, a repülôtéren fogadja az utasokat. A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: A repülôjegyet budapesti indulással, a szállást kétágyas szobákban, a reggelit (3-7. nap), a reptéri transzfereket, a körutazást légkondicionált jármûvel (létszámtól függôen személygépkocsi, autóbusz), magyar nyelvû idegenvezetést a körutazás során. A részvételi díjon felül fizetendô: reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô, vízum 18.000 Ft/fô, 1,5% útlemondási biztosítás, belépôjegyek a helyszínen kb. 80 USD/fô, borravaló kb. 30 USD/fô, az idegenvezetô gyûjti össze, a kamerázási és fényképezési engedélyek, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). Indulási idôpontok okt. 26., nov. 16., dec. 7., jan. 25., febr. 7., 22., márc. 8., 22., ápr. 12. Részvételi díj Ft / fô 219.000 Egyágyas felár 59.000 Félpanziós felár 29.000 20
Arany Háromszög körutazás Nepál ízelítôvel 12 nap / 9 éj Az Arany Háromszög körutazás hosszabbításaként választható a Nepál ízelítô c. program, mely során a Himalája hegyei között rejtôzô kis országgal ismerkedhetnek az érdeklôdôk. A programot azok figyelmébe ajánljuk, akik a különleges kulturális helyszínek és a történelmi múlt darabjainak nagy tisztelôi. Ezt az elrejtett kis országot fôként két okból keresik fel a turisták. Egyik kuriózuma az ország területének 80%-át elfoglaló Himalája hegység. 8000 méter fölé magasodó csúcsaival nemcsak a hegymászókat vonzza, hanem mindenkit elvarázsol hegyvonulatainak fenséges látványával. A hely másik fô vonzereje évszázados, évezredes mûemlékeiben rejlik, melyeknek köszönhetôen szó szerint élô múzeumba csöppen az ide látogató. Szinte egymást érik a hindu és buddhista templomok, szent helyek, melyek meghatározzák az itteni települések légkörét. 1-7. nap: Tartalma megegyezik az Arany Háromszög körutazás programjával, mely a katalógus 20. oldalán található. 8. nap: Hajnalban transzfer a repülôtérre. Utazás Delhi-bôl Nepálba. Érkezés Kathmanduba, transzfer a szállodába, délután városnézés. Az ország fôvárosa az egyik legôsibb város a világon. Magja a Durbar tér, melyet szûk kis utcák vesznek körül. A templomsor, a királyi palota és további kegyhelyek megtekintése. Késô délután látogatás a Swoyambhunath sztúpához, mely az egyik legrégebbi buddhista sztúpa. Csodálatos panoráma nyílik innen az egész Kathmandu-völgyre. Szállás Kathmandu-ban. 9. nap: Reggeli elôtt - az idôjárás függvényében - fakultatív kirándulásként lehetôség nyílik kisrepülôgéppel megközelíteni a Mt. Everest-et (nepáli nyelven Sagarmatha), mely Földünk legmagasabb pontja 8848 m. A program ára a helyszínen fizetendô, kb. 200 USD/fô. Reggeli után, a nap további részében utazás Patan-ba. A Kathmandu-völgy második legnagyobb városa csendesebb, kevésbé mozgalmas hely, de szintén bôvelkedik érdekes látnivalókban. Központja arról híres, hogy az 1 km2-re jutó templomok száma itt a legmagasabb Földünkön. A templomok különbözô stílusjegyeket viselnek. Szállás Kathmandu-ban. 10. nap: Reggeli után ellátogatunk a közeli Pashupatinah Siva tiszteletére emelt hindu templomhoz, majd Földünk egyik legnagyobb sztúpájához, Bodhnath-ba. A völgyben kis falvakon keresztül vezet az út, melyek nagyban hozzájárulnak az ország jellegzetes látképéhez. Délután szabadprogram, vásárlás. Szállás Kathmandu-ban. 11. nap: Reggeli után szabadprogram, séta a város hangulatos utcáin, vásárlási lehetôség. Késô este transzfer a repülôtérre. 12. nap: Érkezés Budapestre a kora délutáni órákban. UTAZÁS: Menetrendszerinti repülôjárattal, Budapest-Delhi között egy átszállással, Delhi-Kathmandu között belsô, közvetlen járattal. SZÁLLÁS: Indiában 3- és 4-, Nepálban 5 csillagos szállodákban. ELLÁTÁS: reggeli. IDEGENVEZETÉS: A magyar nyelvû idegenvezetô (csak Indiában) és az angol nyelvû asszisztencia a helyszínen fogadja az utasokat. A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: az Arany Háromszög körutazást magyar nyelvû helyi idegenvezetôvel, a nepáli hosszabbítást angol nyelvû idegenvezetôvel csak a programok során, az utazást légkondicionált jármûvel (létszámtól függôen személyautóval, ill. autóbusszal), a szállást kétágyas szobákban, a reggelit, a nepáli belépôket, valamint a transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy, melynek irányára 180.000 Ft-tól/fô; reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô; útlemondási biztosítás 1,5%; indiai vízum 18.000 Ft/fô; nepáli vízum kb. 40 USD/fô a helyszínen (fénykép szükséges hozzá); indiai belépôjegyek ára kb. 80 USD/fô a helyszínen, kamerázási és fényképezési engedélyek; borravaló kb. 30 USD/fô; ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). Az Arany Háromszög körutazás minimum 10 fô jelentkezése esetén indul! A nepáli hosszabbítás már 2 fôtôl is lehetséges. Indulási idôpontok Részvételi díj Ft/fô okt. 26., nov. 16., dec. 7., jan. 25., febr. 7., 22., márc. 8., 22, ápr. 12. 229.000
Holiday Inn Resort Goa tengerparti Goa déli részén, Mobor Beach-en, a homokos tengerparton épült. A reptértôl való távolsága 42 km, Margao város 17 km. A szálloda stílusában a hagyomány és a modernitás ötvözôdik, a kellemes külsôhöz színvonalas szolgáltatások társulnak. A tengerparti bár környéke esténként különösen megélénkül, de a zenés szórakozás elôtt érdemes gyönyörködni a naplementében. Tágas, szépen gondozott trópusi kertben található. Szobatípusai: plaza, kertre, ill. tengerre nézô deluxe, lakosztályok. Szoba felszereltsége (plaza szoba): Kertre nézô. Felszereltségéhez tartozik a légkondicionáló, mennyezeti ventilátor, minibár (térítés ell.), tea/kávéfôzô, dolgozóasztal, széf, TV, fürdôszobában kád, hajszárító. Ellátás: Reggeli. Felár ellenében félpanzió vagy teljes panzió választható. Szolgáltatások, sport: éttermek, bárok, casino, ajándékbolt, WiFi. játékterem, 24 órás szobaszerviz, mosoda, SPA központ, szauna, jacuzzi, szépségszalon, jóga- és meditációs központ, játszótér, medence, gyermekmedence, jól felszerelt edzôterem, teniszpálya, focipálya, fallabda, kosárlabda, tollaslabda, asztalitenisz, animációs programok, kirándulások szervezése, a közelben esti zenés-táncos szórakozóhelyek, múzeum, portugál erôd, halászfalu stb. Plaza szoba reggelivel nov. 1-dec. 14. dec. 15-26. dec. 27-jan. 15. jan. 16-márc. 31. ápr. 1-30. Részvételi díj / fô / 7 éj 185.000 175.000 295.000 189.000 145.000 Félpanziós felár: 32.000 / fô / 7 éj Teljes panziós felár: 64.000 / fô / 7 éj Kötelezô Karácsonyi vacsora: 49.000 / fô Kötelezô Szilveszteri vacsora: 65.000 / fô Kötelezô Farsangi felár (márc. 1.): 18.000 / fô Kötelezô Orosz karácsony felár (jan. 7.): 33.000 / fô Kötelezô Valentin napi felár (febr. 14.): 10.000 / fô A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a szállást kétágyas szobában, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: a repülôjegy, melynek irányára budapesti indulással: kb. 175.000 Ft-tól/fô, reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô; vízumdíj 18.000 Ft/fô; útlemondási biztosítás 1,5%; ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). O Resort & Spa Hotel Goa tengerparti A szálloda Goa északi részén található, mely híres strandjairól, éttermeirôl, bazárjairól és éjszakai életérôl. A Candolim Beach partján épült hotel a repülôtértôl körülbelül 40 km távolságra van. A szálloda 75 szobával, gyönyörû kerttel, medencével, SPA központtal és konditeremmel várja az idelátogatókat. A strandon vízi sportok széles választéka áll rendelkezésre az aktívabb idôtöltést kedvelô utasok részére. Szobatípusai: courtyard, deluxe és lakosztályok. Szoba felszereltsége (courtyard): Udvarra nézô. Felszereltségükhöz tartozik a légkondicionáló, minibár (térítés ell.), tea/kávéfôzô, LCD televízió, fürdôszobában zuhany és kád. Ellátás: Reggeli. Felár ellenében félpanzió vagy teljes panzió választható. Szolgáltatások, sport: étterem, SPA központ, masszázsszalon, edzôterem, medence, vízi sportok a parton, kirándulási lehetôségek. Courtyard szoba reggelivel nov. 1-30. dec. 1-26. dec. 27-jan. 9. Részvételi díj / fô / 7 éj 119.000 105.000 195.000 jan. 10-febr. 28. márc. 1-31. ápr. 1-30. 125.000 119.000 99.000 Félpanziós felár: 29.000 / fô / 7 éj Kötelezô Karácsonyi vacsora (dec. 25.): 7.000 / fô Teljes panziós felár: 58.000 / fô / 7 éj Kötelezô Szilveszteri vacsora: 45.000 / fô A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a szállást kétágyas szobában, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy, melynek irányára budapesti indulással: kb. 175.000 Ft-tól/fô, reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô, vízumdíj 18.000 Ft/fô, útlemondási biztosítás 1,5%, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). Heritage Village Club Goa tengerparti Goa déli részén (a repülôtértôl 12 kilométer távolságra), az Arossim Beach mellett található az üdülôkomplexum. elsô all inclusive boutique szállodája közel száz szobával rendelkezik. A homokos strand 300 méter távolságra van. Szobatípusai: standard, superior, club szoba és lakosztályok. Szoba felszereltsége (standard): Kellemesen berendezett szobák, légkondicionáló, tea/kávéfôzô, TV, fürdôszoba zuhanyzóval, WIFI (térítés ellenében). Ellátás: All inclusive ellátás. Fôétkezések a Chutney étteremben, ásványvíz, üdítôk (kivéve frissen facsart gyümölcslé), helyi alkoholos- és égetett szeszes italok a fô bárban 11.00-23.00-ig, a medencénél 11.00-18.00-ig, sütemények és mini szendvicsek. Szolgáltatások, sport: éttermek, bárok, SPA kezelések, játszótér, animációs programok, asztalitenisz, tenisz, billiárd, medence, gyermekmedence, kerékpárbérlés, vízi sportok, kirándulási lehetôségek. Standard szoba all inclusive ellátással nov. 1-dec. 27. dec. 28-jan. 10. jan. 11-ápr. 30. Részvételi díj / fô / 7 éj 135.000 219.000 135.000 Kötelezô Karácsonyi vacsora (dec. 25.): 35.000 / fô Kötelezô Szilveszteri vacsora: 39.000 / fô A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a szállást kétágyas szobában, az all inclusive ellátást és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy, melynek irányára budapesti indulással: kb. 175.000 Ft-tól/fô, reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô, vízumdíj 18.000 Ft/fô, útlemondási biztosítás 1,5%, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). 22
A varázslatos Tamil Nadu 8 nap / 6 éj 1. nap: Utazás Budapestrôl Indiába, átszállással. 2. nap: Reggel érkezés Chennai-ba, transzfer a szállodába, csomagok elhelyezése. A szobákat 12.00 órától lehet elfoglalni. Chennai (korábbi neve Madras) - Tamil Nadu fôvárosa - a Bengáli-öböl partján fekszik. A XVII. század közepén, a britek által alapított település a három és fél évszázad alatt, napjainkra igazi világvárossá nôtte ki magát a kis halászfaluból. Délután látogatás a britek által épített St. George erôdbe, majd ezt követôen a Szent Mária templomba, a Fôbíróság épületéhez, a Kapaleeswarar templomba és a Kormányzati múzeumba. Szállás Chennai-ban. 3. nap: Reggeli után indulás Pondicherry-be (kb. 4 óra), mely város egészen 1954-ig francia gyarmat volt. Utcái, épületei mai napig tükrözik a francia hangulatot. A szobák elfoglalása elôtt rövid látogatás a világhírû Sri Aurobindo Ashram-ban. Délután városnézés Pondicherry-ben, a Jézus Szent Szíve templom megtekintése. Este szabadprogram. Szállás Pondicherry-ben. 4. nap: Reggelit követôen utazás Chettinad-ba (kb. 5-6 óra). Útközben rövid pihenô Chidambaram-ban, a Nataraja templom komplexus megtekintése. Délután városnézés Kumbakonam-ban, látogatás a Sarangapani, a Kumbeshwara és a Nageshwara templomban. Késô délután érkezés Chettinad-ba, a Chettiar kereskedôk városába. A szobák elfoglalása, szállás Chettinad-ban. 5. nap: Reggeli után városnézés Chettinad-ban (más néven Karaikudi). Késôbb továbbutazás Tanjore-ba (kb. 4 óra). Útközben a Srirangam templom megtekintése Trichy mellett. Délután érkezés a szállodába. Szállás Tanjore-ban. 6. nap: Reggeli után Tanjore városnézés, majd ezt követôen utazás a tengerparthoz, Mahabalipuram-ba (kb. 5 óra). A város templomai szintén komoly történelmi-épitészeti értékeket képviselnek, híres szobrászattal büszkélkedhet. Délután alkalom nyílik a fôbb látnivalók megtekintésére. Szállás Mahabalipuram-ban. 7. nap: Reggelit követôen délelôtt szabadprogram. Délután utazás Chennai-ba (kb. 2 óra), szobák elfoglalása. Szállás Chennai-ban. 8. nap: Hajnalban transzfer a repülôtérre, hazautazás. Érkezés Budapestre a délutáni órákban. Az egyéni körutazás már 2 fôtôl lehetséges! UTAZÁS: menetrendszerinti járattal, átszállással. SZÁLLÁS: 4 csillagos szállodákban (helyi besorolás). ELLÁTÁS: Reggeli. Felár ellenében kérhetô félpanzió. IDEGENVEZETÉS: Az angol nyelvû idegenvezetô Indiában, a repülôtéren fogadja az utasokat. A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: A szállást kétágyas szobákban, a reggelis ellátást, a reptéri transzfereket, a körutazást légkondicionált jármûvel (létszámtól függôen személygépkocsi, autóbusz), helyi angol nyelvû idegenvezetéssel a helyszínen. A részvételi díjon felül fizetendô: a repülôjegy, melynek irányára budapesti indulással kb. 180.000 Ft/fô, a reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô, vízum 18.000 Ft/fô, 1,5% útlemondási biztosítás, a belépôjegyek kb. 20 USD/fô, borravaló, fényképezési és kamerázási engedélyek, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). Idôszak okt. 1-ápr. 30. Részvételi díj Ft / fô 179.000 Egyágyas felár 110.000 Félpanziós felár 40.000 Kerala lagúnái és nemzeti parkjai 8 nap / 6 éj 1. nap: Utazás Budapestrôl Indiába, átszállással. 2. nap: Reggel érkezés Cochin-ba, transzfer a szállodába, a csomagok elhelyezése. A szobákat 12.00 órától lehet elfoglalni. Délután látogatás kínai halászhálókhoz, a Szent Ferenc templomhoz és a Holland Palotához. Este Kathakali táncmûsor megtekintése. Szállás Cochin-ban. 3. nap: Reggeli után indulás Munnar-ba (kb. 4 óra). Ez a gyönyörû vidék vonzó természeti adottságainak, kellemes klímájának köszönhetôen régóta népszerû üdülôhely (1600 m tengerszint felett). A zöldellô hegyek-völgyek, a végeláthatatlan, hullámzó teaföldek és a fûszerültetvények látványa igazi szemet gyönyörködtetô látvány. Érkezés után látogatás a Teamúzeumba. Majd a nap további részében az Eravikulam Nemzeti Park állat- és növényvilágával ismerkedhetnek. Szállás Munnar-ban. 4. nap: Reggeli után utazás Periyar-ba (kb. 4 óra). Az itt elterülô nemzeti park közel 780 négyzetkilométeren ôrzi gazdag élôvilágát. Közepén egy - a Periyar folyó felduzzasztásával létrehozott - tó található, melyet a folyó táplál. Szállás Periyar-ban. 5. nap: Reggeli után hajókázás a különösen kacskaringós tavon. A kirándulás alatt gyönyörködhetünk a nemzeti park természeti szépségeiben, gazdag élôvilágában (elefántok, tigrisek, stb.). Szállás Periyar-ban. 6. nap: Reggeli után indulás Kumarakom-ba (kb. 4 óra). Érkezéskor a szobák elfoglalása. Kumarakom egy csendes kisváros a Vembanadu tó partján. A környéket mangrove-erdôk, rizsföldek, kókuszligetek teszik változatossá. A korábban a gumifa ültetvényeirôl ismert települést ma már a turisták elsôsorban gazdag madárvilága miatt keresik fel. Szállás Kumarakom-ban. 7. nap: Reggeli után indulás Alleppey-be (kb. 1 óra). Alleppey egy festôien szép városka a Vembanadu tó partján. Kelet Velencéjének is nevezik a számtalan lagúnának, tavacskának és csatornának köszönhetôen. Az itt sorakozó tradicionális csónakok, melyeket régen kereskedelmi célokra használtak, mára a luxusszállásként elégítik ki a turisták igényeit. Az effajta utazás a lehetô legjobb mód felfedezni Kerala nyugodt holtágait. Az út során felfedezhetik a holtágak partján zajló hétköznapi életet, továbbá élvezhetik a helyi konyha ízeit is. A csónakázást követôen utazás Kovalam-ba, a szobák elfoglalása. Szállás Kovalam-ban. 8. nap: Hajnalban transzfer a repülôtérre, hazautazás. Érkezés Budapestre a délutáni órákban. Az egyéni körutazás már 2 fôtôl lehetséges! UTAZÁS: menetrendszerinti járattal, átszállással. SZÁLLÁS: 4 csillagos szállodákban (helyi besorolás). ELLÁTÁS: Reggeli. Felár ellenében kérhetô félpanzió. IDEGENVEZETÉS: Az angol nyelvû idegenvezetô Indiában, a repülôtéren fogadja az utasokat. A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: A szállást kétágyas szobákban, a reggelis ellátást, a reptéri transzfereket, a körutazást légkondicionált jármûvel (létszámtól függôen személygépkocsi, autóbusz), angol nyelvû idegenvezetéssel a helyszínen. A részvételi díjon felül fizetendô: a repülôjegy, melynek irányára budapesti indulással kb. 180.000 Ft/fô, a reptéri illeték kb. 95.000 Ft/fô, vízum 18.000 Ft/fô, 1,5% útlemondási biztosítás, a belépôjegyek kb. 30 USD/fô, borravaló, fényképezési és kamerázási engedélyek, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Prémium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap). Idôszak okt. 1-ápr. 30. Részvételi díj Ft / fô 199.000 Egyágyas felár 99.000 Félpanziós felár 30.000 23