J a v a s l a t Ostoros község 2014. évi rendezvénytervére A községi rendezvényterv ebben az évben is épít a korábbi években kialakult hagyományokra, a község lakossága által elvárt és igényelt nagyobb volumenű a község egészének szóló kiemelt rendezvényekre. Ostoros Község Önkormányzatának Közművelődési, Közösségfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottsága élén személyi változás történt ebben az évben. Dér Attila kérelme alapján felmentést kapott, helyette Jakó Beáta került megbízásra a Képviselő-testület egyhangú szavazata alapján, a bizottság elnöki feladatainak ellátására. A rendezvények rendszerében az Ostorosi Szőlőfürt Óvoda, az Általános Iskola ( ) gyermekeinek és tanulóinak, a szülőknek, az óvoda- és iskola pedagógusainak, a civil közösségeknek nélkülözhetetlen szerepe van, különösen az állami ünnepek tartalommal, programmal történő megszervezése, illetve a községi szintű megrendezése szempontjából. A fentieket figyelembe véve februárban a farsangi rendezvények megjelentek a Hagyományőrző és Nyugdíjas klub egy esti programjában (zártkörű rendezvényként), az óvodás gyermekek, az iskolai tanulók saját intézményeik kertén belül szervezett jelmezes játékában Megemlékezés községi szinten az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 166. évfordulójáról március 14-én délután, Jakó Beáta, bizottsági elnök koordinálásával, az Általános Iskola szervezésével megtörtént. Érzelmekre ható verset mondott Bak Józsefné, az Alapszolgáltatási Központ részéről, valamint ismét meghallgathattuk Holló József ostorosi költő előadásában a Petőfihez írt versét. Az ünnepélyen beszédet mondott Kisari Zoltán polgármester és Nyitrai Zsolt (FIDESZ) országgyűlési képviselő. Kiemelt községi rendezvények között jelentősebb községi eseményként szerepeltetjük a bővítés, felújítás utáni ünnepélyes átadás, használatba vétel, megnyitó időpontjára szervezett rendezvényeket. Ezen kívül kiemelt községi eseményként (jelentős közművelődési-, közösségi összetartozást kifejező értékkel) az alábbiakat tervezzük: Közintézmények bővítése, felújítása után, ünnepélyes átadás; Családi sportversenyek; Gyermeknap; Civil nap (csalási főzőverseny); Lemhényi Delegáció fogadása (testvérkapcsolati megállapodás alapján); Iskolai tanulók cseretáborozása (testvérkapcsolati megállapodás alapján); Egészségnap; Falunap, Szent István búcsú; Szüreti beharangozó/felvonulás, Adventi rendezvények, Karácsonyköszöntő. Megemlítjük, hogy a Szüreti felvonulás Borudvar szervezésének feladatai a Hegyközség, illetve az Ostoros-Novaj Bor Rt-re hárultak, mivel a Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub csak közreműködő szervezői feladatot tud ellátni. 1/8
Javasolt rendezvénynaptár: Időpont 2014. Megnevezés Rendező, szervező 01.22. Magyar Kultúra Napja 03. 01. Nyugdíjasok farsangja Napköziotthon étterme Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub 02. 28. Óvodások farsangja Óvoda; Óvoda 02. 29. Iskolások farsangja 03. 14. Megemlékezés az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 166. évfordulójáról Hősök tere Önkormányzat 03. 24. Az Ostorosi Szőlőfürt Óvoda bővítésének ünnepélyes átadás Szent István tér Ostorosi Szőlőfürt Óvoda 04. 19. HÚSVÉTI TOJÁSVADÁSZAT Kézműves foglalkozással, játékos vetélkedővel, tojásvadászattal várja a gyermekeket és szüleiket a település Szent István park Jakó Beáta Dankó Zsuzsa Visnyovszky Barbara 05.01. Majális az Alapszolgáltatási Központban Alapszolgáltatási Kp. udvara Alapszolg. Kp. 05. 24 Családi sportversenyek Spaten Kupa Salakos pálya Ostorosi Sportegyesület 05. 25 GYERMEKNAP - Gyermekelőadás 06. 08 Civil Nap családi főzőverseny Hősök tere Ostorosi Idegenforgalmi Egyesület 06. 15. Nyolcadikos tanulók ballagása Tanévzáró ünnepély 2/8
Időpont 2013. Megnevezés Rendező szervező 06. 28. I. Világháború kezdetének 100 éves évfordulója 07. hó (Ált. Isk. döntése szerint) Cseretáborozás Lemhénybe (testvérkapcsolati megállapodás alapján) Lemhény - Ostoros Önkormányzat Egészségnap, sportpálya Helyi Vöröskereszt 08. 19., 08. 20. Falunap - Nemzeti ünnep / Megemlékezés államalapításunk ünnepéről, sportpálya; Kegyeleti és Emlékpark Önkormányzat Szent István napi Búcsú Szent István tér Egyházközség 08. 30. Szüreti felvonulás/beharangozó; Borudvar Hősök tere; Bor Rt. udvara Hegyközség; Bor Rt. Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub; Önkormányzat 08. 31. Tanévnyitó ünnepély Általános Iskola Általános Iskola 10. 01. Idősek Világnapja Alapszolgáltatási Központ; 10. 04 Állatok Világnapja - Kézműves foglalkozás: Újrahasznosítható tárgyakból készített állatfigurák elkészítése, díjazása. 10. 23 Nemzeti ünnep Megemlékezés az 56- os forradalom áldozatairól RM. Közösségi Ház Hősök tere Általános Iskola 11. 01. Megemlékezés halottainkról gyertyagyújtás a temetőben. Egri út Temető Egyházközség 3/8
Időpont 2014. Megnevezés Rendező, szervező 11. 02. Halottak Napja Egri út Temető Egyházközség NOVEMBER Családbarát hónap (programja a pályázati pozíciótól függően) - melléklet 11. 15. Szép korúak Ki? Mit? Tud-ja Alapszolgáltatási Központ; Közművelődési, Közösségfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottsága 12.05. GYERMEKELŐADÁS - Csatáné Bartha Irénke gyermekkötetének zenés, játékos bemutatása 12. 13. Adventi Karácsonyköszöntő (műsoros est) Adventi koncert Ostorosi Idegenforgalmi Egyesület; Helyi Vöröskereszt szervezet A fenti rendezvények erkölcsi- és lehetőség szerinti anyagi támogatását, valamint a szükséges koordinációk, egyeztetések szervezését feltételezi minden rendező szerv/intézmény a Önkormányzattól. Ostoros, 2014. március 20. Kisari Zoltán Polgármester 4/8
Melléklet Családbarát hónap tervezett rendezvényei - November (programja a pályázati pozíciótól függ) Dátum Tervezett rendezvény ideje Téma Előadó/foglalkozás vezető, moderátor 2014.11.03 10.00 12.00 óra Tarka-Barka Lengető foglalkozás (ölbeli játék 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) és Baba-Mama klub 2014.11.04 oszt.fői óra Védőnői előadás Védőnő 2014.11.05 17 órától Háziorvos előadása (A program alatt játszóház!) Dr. Darvai László Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ostoros 2014.11.06 10.00 órától Tapicskoló (Érzékelésfejlesztő kreatív játszócsoport, festés kézzel, lábbal 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) Baba-Mama klub 2014.11.07 17-19 óra Drámajáték felnőtteknek. Téma: családi játszmák Fókusz: Felismerhető-e a helyzet, ha játszma részesei vagyunk? Mit tehetek ellene? 2014.11.08 16-18 óra MESETERÁPIA CSALÁDOKNAK, utána beszélgetés Csiszáry-Vass Réka pszichológus 2014.11.10 10.00 12.00 óra Tarka-Barka Lengető foglalkozás (ölbeli játék 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) és Baba-Mama klub 2014.11.11 oszt.fői óra Párválasztás, fogamzásgátlás 2014.11.12 Egyeztetett időben Elsősegélynyújtás. (Tanfolyam) Résztvevők: a községi intézményben dolgozók. Családvédelmi Szolgálat Helyi Vöröskereszt Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ostoros 2014.11.13 10.00 órától 2014.11.14 17-19 óra Tapicskoló (Érzékelésfejlesztő kreatív játszócsoport, festés kézzel, lábbal 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) Baba-Mama klub Drámajáték felnőtteknek. Téma: Családon belüli konfliktusok és feloldási módok átélése Fókusz: Mi a jó és mi a rossz reakció egy váratlan helyzetben? 5/8
Dátum Tervezett rendezvény ideje Téma Előadó/foglalkozás vezető, moderátor 2014.11.15 16-18 óra A stresszes élet hatása a családi békére. Interaktív előadás, játékos gyakorlatokkal: stressz kezelés, konfliktus kezelés, hogy vihet előre a vita, a szőnyegaláseprés kártékony hatásai Fodorné Vincze Anna szakpszichológus 2014.11.17 2014.11.18 2014.11.19 10.00 12.00 óra Egyeztetett időben Egyeztetett időben 2014.11.20 10.00 órától 2014.11.21 16.30-19.30 Tarka-BarkaLengető foglalkozás (ölbeli játék 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) és Baba-Mama klub Elsősegélynyújtó és sebimitációs bemutató az ostorosi Általános Iskola alsó és felső tagozatában. Elsősegélynyújtás. (Tanfolyam) Résztvevők: a községi intézményben dolgozók. Tapicskoló (Érzékelésfejlesztő kreatív játszócsoport, festés kézzel, lábbal 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) Baba-Mama klub INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ, gyermekelőadás és játszóház Téma: Egészséges életre nevelés Helyi Vöröskereszt Helyi Vöröskereszt Az interaktív kiállítás egész héten látogatható Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ostoros 17.30 órától Mi egészséges és mi nem az? Tanácsadás felnőtteknek Táplálkozási tanácsadó 2014.11.22 16-18 óra MESETERÁPIA CSALÁDOKNAK, utána beszélgetés Csiszáry-Vass Réka pszichológus 2014.11.23 2014.11.24 10.00 12.00 óra Egyeztetett időben 2014.11.25 17.00 órától 2014.11.26 10.00 órától Tarka-Barka Lengető foglalkozás (ölbeli játék 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) és Baba-Mama klub A biztonság megteremtése, motiváció, életfogytig tartó tanulás fontossága A gyógyszerezés kisgyermekkorban: antibiotikumok, lázcsillapítók, vitaminok (A program alatt játszóház!) Tapicskoló (Érzékelésfejlesztő kreatív játszócsoport, festés kézzel, lábbal 1-3 éves kicsiknek és szüleiknek) Baba-Mama klub Alapszolgáltatási Központ Dr. Darvai László háziorvos Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ostoros 6/8
Dátum Tervezett rendezvény ideje Téma Előadó/foglalkozás vezető, moderátor 2014.11.27 16.30 órától KÖZÖS ÉLMÉNYEK családi délután: játszóház, interaktív kiállítás használata, Óriás társasjáték családoknak. Családi fotópályázat eredményhirdetése, díjkiosztó 2014.11.28 16-18 óra Veszekedés hatása a gyerekre és a "Mi sosem veszekszünk" hatásai. Csiszáry-Vass Réka pszichológus 7/8
2014. (III.31.) számú Képviselő-testületi Határozat Tárgy: Ostoros Község Önkormányzata 2014. évi rendezvényterve Ostoros Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Ostoros Község 2014. évi rendezvényterv-javaslatát megtárgyalta és elfogadja Határidő: folyamatos Felelős: polgármester 8/8