Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Endrefalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 109. (4) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 6. és 11. pontjára, az 5. (2) bekezdés b) pontjára, a 13. (1) bekezdésére, valamint a 18. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya 1. E rendelet hatálya kiterjed: a) Endrefalva Község Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), annak szerveire, továbbá az Önkormányzat által alapított és irányítása alatt működő költségvetési szervekre, b) az Önkormányzat tulajdonára és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokra. 2. Az önkormányzati vagyon 2. (1) Az önkormányzat törzsvagyonába tartozó, az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, forgalomképtelen nemzeti vagyonelemeket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (2) A törzsvagyon körébe tartozó korlátozottan forgalomképes vagyonelemek körét a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. (3) Az önkormányzat üzleti vagyonába tartozó vagyonelemeket a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. 3. Vagyonnyilvántartás 3. A helyi önkormányzat tulajdonába tartozó vagyonelemekről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 110. -ában meghatározattak szerint kell nyilvántartást vezetni. II. Fejezet Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának közös szabályai 4. Rendelkezés a vagyonnal 4. (1) A korlátozottan forgalomképes vagyonhoz és az üzleti vagyonhoz kapcsolódóan minden döntés a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. (2) A képviselő-testület az önkormányzati vagyonból nem minősít vagyonelemet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak. 5. Az önkormányzati vagyon átruházása 5. (1) Az önkormányzati tulajdonban álló nemzeti vagyon tekintetében 1 millió forint értékhatár feletti nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni - ha törvény kivételt nem tesz - csak versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére lehet. (2) Az önkormányzati vagyon nyilvános értékesítésére, hasznosítására irányuló döntés alapján a versenytárgyalás lebonyolítása Endrefalva Község Önkormányzata hivatalának feladata. (3) A szerződés megkötésére az önkormányzat képviseletében a polgármester vagy a képviselő-testület által erre felhatalmazott személy jogosult. 1
6. Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása 6. (1) A vagyon értékének megállapítására a nyilvántartási érték az irányadó. (2) A képviselő-testület a vagyontárgyak értékesítése esetén a vagyontárgy értékét: a) ingatlanvagyon és vagyoni értékű jog esetén 3 hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés, b) ingó vagyon esetén legalább a könyv szerinti nyilvántartás alapján állapítja meg, c) értékpapír esetén a névérték alapján. 7. A felajánlott vagyon elfogadása 7. (1) Ha a vagyonról az önkormányzat vagy valamely intézmény v. n. lakás c.ép. e javára lemondtak, ezt a lemondásban megnevezett vagyonkezelő a képviselő-testület jóváhagyásával fogadhatja el, feltéve, hogy képes az azzal járó kötelezettségek teljesítésére. (2) Az önkormányzat részére ellenérték nélkül felajánlott vagyon elfogadásához szükség van a képviselőtestület jóváhagyására. 8. Eljárás a tulajdonos képviseletében 8. (1) Az önkormányzati vagyont érintő hatósági eljárásban a tulajdonost megillető nyilatkozattételi jogot, továbbá a közigazgatási és bírósági eljárásban az ügyfél jogát a polgármester gyakorolja. (2) Az önkormányzat jogi képviseletének biztosításáról a polgármester gondoskodik. 9. Az önkormányzati követelés elengedése 9. A képviselő-testület a következő esetekben mondhat le részben, vagy egészében követeléséről: a) csődegyezségi megállapodásban, b) bírói egyezség keretében, c) felszámolási eljárás során, ha a felszámoló által írásban adott nyilatkozat alapján az várhatóan nem térül meg, d) ha a követelés bizonyítottan csak veszteséggel vagy aránytalanul nagy költségráfordítással érvényesíthető, e) kötelezett bizonyítottan nem lelhető fel, f) a végrehajtás során nem, vagy csak részben térült meg. g) az Önkormányzat a többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságaival szemben fennálló követeléséről, amennyiben a követelés rendezése a gazdasági társaság működőképességét veszélyezteti. III. Fejezet Záró rendelkezések 10 (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 18/2003.(XII.19.) számú rendelete. Endrefalva, 2013. március 13. Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester Vincze Nikolett jegyző A rendelet kihirdetve. Endrefalva, 2013. március 14. Vincze Nikolett jegyző 2
3 1. számú melléklet Az önkormányzat törzsvagyonába tartozó, az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, forgalomképtelen nemzeti vagyonelemek Forgalomképesség: F.KÉPTELEN Főkönyv Sorsz Megnevezés Helyr.szám 12111 54 Földút földterület 2. 403/ 4/ / 12111 102 Dögkút földterület 2. 0122/ / / 12111 118 Árok földterület 2. 06/ / / 12111 119 Közút földterület 2. 09/ / / 12111 120 Közút földterület 2. 010/ 1/ / 12111 121 Árok földterület 2. 011/ / / 12111 122 Közút földterület 2. 014/ / / 12111 123 Árok földterület 2. 025/ / / 12111 124 Árok földterület 2. 027/ / / 12111 125 Közút földterület 2. 033/ / / 12111 127 Közút földterület 2. 046/ / / 12111 128 Közút földterület 2. 050/ / / 12111 129 Közút földterület 2. 052/ / / 12111 130 Közút földterület 2. 056/ / / 12111 132 Árok földterület 2. 066/ / / 12111 133 Közút földterület 2. 074/ / / 12111 134 Közút földterület 2. 076/ / / 12111 135 Közút földterület 2. 077/ / / 12111 136 Közút földterület 2. 079/ 2/ / 12111 137 Út (TULAJDONBA ADÁS) földterület 2. 081/ / / 12111 138 Közút földterület 2. 085/ / / 12111 139 Közút földterület 2. 089/ / / 12111 140 Közút földterület 2. 090/ / / 12111 141 Közút földterület 2. 091/ 1/ / 12111 142 Árok földterület 2. 0108/ / / 12111 143 Közút földterület 2. 0114/ 1/ / 12111 144 Árok földterület 2. 0115/ / / 12111 145 Közút földterület 2. 0123/ / / 12111 146 Közút földterület 2. 0130/ / / 12111 147 Árok földterület 2. 0136/ 1/ / 12111 148 Közút földterület 2. 0139/ / / 12111 149 Közút földterület 2. 0141/ 1/ / 12111 150 Közút földterület 2. 0141/ 2/ / 12111 151 Közút földterület 2. 0147/ 3/ / 12111 152 Közút földterület 2. 0147/ 6/ / 12111 153 Közút földterület 2. 0150/ / / 12111 154 Árok földterület 2. 0151/ / / 12111 155 Közút földterület 2. 034/ 2/ / 12111 156 Közút földterület 2. 055/ 3/ / 12111 157 Közút földterület 2. 067/ 3/ / 12111 159 Közút földterület 2. 092/ 4/ / 12111 56 Árok földterület 3. 2/ / / 12111 57 Árok földterület 3. 20/ / / 12111 58 Csurgó patak földterület 3. 34/ / / 12111 59 Árok földterület 3. 54/ / / 12111 60 Árok földterület 3. 259/ / / 12111 61 Árok földterület 3. 316/ / / 12111 62 Árok földterület 3. 325/ / / 12111 63 Árok földterület 3. 428/ / / 12111 64 Árok földterület 3. 08/ / / 12111 65 Árok földterület 3. 080/ / / 12111 66 Csurgó patak földterület 3. 086/ / / 12111 67 Csurgó út földterület 3. 55/ / /
12111 68 Vosztok út földterület 3. 68/ / / 12111 90 Névtelen út földterület 3. 154/ / / 12111 69 Arany J. út földterület 3. 155/ / / 12111 70 Szervízút földterület 3. 177/ 5/ / 12111 71 Gyalogút földterület 3. 196/ 2/ / 12111 72 Dózsa Gy. út földterület 3. 210/ / / 12111 73 Névtelen út földterület 3. 231/ / / 12111 74 Dobó K. út földterület 3. 247/ / / 12111 75 Szervízút földterület 3. 260/ 9/ / 12111 76 Deák Ferenc út földterület 3. 277/ / / 12111 77 Névtelen út földterület 3. 278/ / / 12111 78 Szondy Gy. út földterület 3. 305/ / / 12111 79 Névtelen út földterület 3. 309/ / / 12111 80 Petőfi út földterület 3. 321/ / / 12111 81 Ady E. út földterület 3. 335/ / / 12111 82 Darálósor út földterület 3. 368/ / / 12111 83 Névtelen út földterület 3. 380/ / / 12111 84 Dankó út földterület 3. 404/ / / 12111 85 Béke út földterület 3. 412/ / / 12111 86 Névtelen út földterület 3. 462/ / / 12111 87 Névtelen út földterület 3. 464/ / / 12111 88 Névtelen út földterület 3. 578/ / / 12111 89 Névtelen út földterület 3. 607/ / / 12111 92 Névtelen út földterület 3. 44/ / / 12111 97 Névtelen út földterület 3. 0113/ / / 12111 98 Névtelen út földterület 3. 0118/ / / 12111 91 Köztér földterület 3. 152/ / / 12111 93 Névtelen tér földterület 3. 33/ / / 12111 94 Névtelen tér földterület 3. 35/ / / 12111 95 Vigadó-Bihari út (kö földterület 3. 084/ / / 12111 96 Névtelen tér földterület 3. 087/ / / 12111 126 Közút földterület 3. 040/ / / 12111 131 Árok földterület 3. 058/ / / 121491 67 Csurgó út közlekedési terület 2. 55/ / / 121491 68 Vosztok út közlekedési terület 2. 68/ / / 121491 69 Arany J. út közlekedési terület 2. 155/ / / 121491 70 Szervízút közlekedési terület 2. 177/ 5/ / 121491 71 Gyalogút közlekedési terület 2. 196/ 2/ / 121491 72 Dózsa Gy. út közlekedési terület 2. 210/ / / 121491 73 Névtelen út közlekedési terület 2. 231/ / / 121491 74 Dobó K. út közlekedési terület 2. 247/ / / 121491 75 Szervízút közlekedési terület 2. 260/ 9/ / 121491 76 Deák Ferenc út közlekedési terület 2. 277/ / / 121491 77 Névtelen út közlekedési terület 2. 278/ / / 121491 78 Szondy Gy. út közlekedési terület 2. 305/ / / 121491 79 Névtelen út közlekedési terület 2. 309/ / / 121491 80 Petőfi út közlekedési terület 2. 321/ / / 121491 81 Ady E. út közlekedési terület 2. 335/ / / 121491 82 Darálósor út közlekedési terület 2. 368/ / / 121491 83 Névtelen út közlekedési terület 2. 380/ / / 121491 84 Dankó út közlekedési terület 2. 404/ / / 121491 85 Béke út közlekedési terület 2. 412/ / / 121491 86 Névtelen út közlekedési terület 2. 462/ / / 121491 87 Névtelen út közlekedési terület 2. 464/ / / 121491 88 Névtelen út közlekedési terület 2. 578/ / / 121491 89 Névtelen út közlekedési terület 2. 607/ / / 121491 90 Névtelen út közlekedési terület 2. 154/ / / 121491 91 Köztér közlekedési terület 2. 152/ / / 121491 92 Névtelen út közlekedési terület 2. 44/ / / 121491 93 Névtelen tér közlekedési terület 2. 33/ / / 121491 94 Névtelen tér közlekedési terület 2. 35/ / / 4
121491 95 Vigadó-Bihari út (kö közlekedési terület 2. 084/ / / 121491 96 Névtelen tér közlekedési terület 2. 087/ / / 121491 97 Névtelen út közlekedési terület 2. 0113/ / / 121491 98 Névtelen út közlekedési terület 2. 0118/ / / 121491 158 Besztercebánya úti j közlekedési terület 2. 000/ 0/ / 121491 54 Földút közlekedési terület 3. 403/ 4/ / 121491 119 Közút közlekedési terület 3. 09/ / / 121491 120 Közút közlekedési terület 3. 010/ 1/ / 121491 122 Közút közlekedési terület 3. 014/ / / 121491 125 Közút közlekedési terület 3. 033/ / / 121491 127 Közút közlekedési terület 3. 046/ / / 121491 128 Közút közlekedési terület 3. 050/ / / 121491 129 Közút közlekedési terület 3. 052/ / / 121491 130 Közút közlekedési terület 3. 056/ / / 121491 133 Közút közlekedési terület 3. 074/ / / 121491 134 Közút közlekedési terület 3. 076/ / / 121491 135 Közút közlekedési terület 3. 077/ / / 121491 136 Közút közlekedési terület 3. 079/ 2/ / 121491 137 Út(TULAJDONBA ADÁS) közlekedési terület 3. 081/ / / 121491 138 Közút közlekedési terület 3. 085/ / / 121491 139 Közút közlekedési terület 3. 089/ / / 121491 140 Közút közlekedési terület 3. 090/ / / 121491 141 Közút közlekedési terület 3. 091/ 1/ / 121491 143 Közút közlekedési terület 3. 0114/ 1/ / 121491 145 Közút közlekedési terület 3. 0123/ / / 121491 146 Közút közlekedési terület 3. 0130/ / / 121491 148 Közút közlekedési terület 3. 0139/ / / 121491 149 Közút közlekedési terület 3. 0141/ 1/ / 121491 150 Közút közlekedési terület 3. 0141/ 2/ / 121491 151 Közút közlekedési terület 3. 0147/ 3/ / 121491 152 Közút közlekedési terület 3. 0147/ 6/ / 121491 153 Közút közlekedési terület 3. 0150/ / / 121491 155 Közút közlekedési terület 3. 034/ 2/ / 121491 156 Közút közlekedési terület 3. 055/ 3/ / 121491 157 Közút közlekedési terület 3. 067/ 3/ / 121491 159 Közút közlekedési terület 3. 092/ 4/ / 121491 126 Közút közlekedési terület 4. 040/ / / 121491 67 Csurgó út közlekedési terület 2. 55/ / / 121491 72 Dózsa Gy. út közlekedési terület 2. 210/ / / 121491 78 Szondy Gy. út közlekedési terület 2. 305/ / / 121491 82 Darálósor út közlekedési terület 2. 368/ / / 121491 84 Dankó út közlekedési terület 2. 404/ / / 121491 85 Béke út közlekedési terület 2. 412/ / / 121491 158 Besztercebánya úti j közlekedési terület 2. 000/ 0/ / 121491 67 Csurgó út közlekedési terület 2. 55/ / / 121491 68 Vosztok út közlekedési terület 2. 68/ / / 121491 69 Arany J. út közlekedési terület 2. 155/ / / 121491 72 Dózsa Gy. út közlekedési terület 2. 210/ / / 121491 73 Névtelen út közlekedési terület 2. 231/ / / 121491 74 Dobó K. út közlekedési terület 2. 247/ / / 121491 76 Deák Ferenc út közlekedési terület 2. 277/ / / 121491 77 Névtelen út közlekedési terület 2. 278/ / / 121491 78 Szondy Gy. út közlekedési terület 2. 305/ / / 121491 79 Névtelen út közlekedési terület 2. 309/ / / 121491 80 Petőfi út közlekedési terület 2. 321/ / / 121491 81 Ady E. út közlekedési terület 2. 335/ / / 121491 82 Darálósor út közlekedési terület 2. 368/ / / 121491 85 Béke út közlekedési terület 2. 412/ / / 121491 86 Névtelen út közlekedési terület 2. 462/ / / 121491 90 Névtelen út közlekedési terület 2. 154/ / / 121491 91 Köztér közlekedési terület 2. 152/ / / 5
121491 92 Névtelen út közlekedési terület 2. 44/ / / 121491 93 Névtelen tér közlekedési terület 2. 33/ / / 121491 94 Névtelen tér közlekedési terület 2. 35/ / / 121491 95 Vigadó-Bihari út (kö közlekedési terület 2. 084/ / / 121491 96 Névtelen tér közlekedési terület 2. 087/ / / 121491 84 Dankó út közlekedési terület 2. 404/ / / 121491 103 Temető köztemető 2. 153/ / / 121491 67 Csurgó út közlekedési műtárgy 4. 55/ / / 121491 85 Béke út közlekedési műtárgy 4. 412/ / / 121491 67 Csurgó út közlekedési műtárgy 5. 55/ / / 121491 102 Dögkút egyéb építmény 3. 0122/ / / 121412 100 Játszótér zöldterület 2. 136/ / / 121491 56 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 2/ / / 121491 57 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 20/ / / 121491 58 Csurgó patak vizek, közcélú vizi lét. 2. 34/ / / 121491 59 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 54/ / / 121491 60 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 259/ / / 121491 61 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 316/ / / 121491 62 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 325/ / / 121491 63 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 428/ / / 121491 64 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 08/ / / 121491 66 Csurgó patak vizek, közcélú vizi lét. 2. 086/ / / 121491 65 Árok vizek, közcélú vizi lét. 2. 080/ / / 121491 118 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 06/ / / 121491 121 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 011/ / / 121491 123 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 025/ / / 121491 124 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 027/ / / 121491 132 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 066/ / / 121491 142 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 0108/ / / 121491 144 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 0115/ / / 121491 147 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 0136/ 1/ / 121491 154 Árok vizek, közcélú vizi lét. 3. 0151/ / / 121491 131 Árok vizek, közcélú vizi lét. 4. 058/ / / 6
A törzsvagyon körébe tartozó korlátozottan forgalomképes vagyonelemek 2. számú melléklet Forgalomképesség: KORL.F.KÉPES Főkönyv Sorsz Megnevezés Helyr.szám 12112 105 Általános iskola földterület 2. 406/ / / 12112 106 Községháza földterület 2. 576/ / / 12112 107 Klub-könyvtár földterület 2. 387/ 2/ / 12112 108 Óvoda földterület 2. 146/ / / 12112 109 Konyha és ÖNO földterület 2. 449/ / / 12112 110 Orvosi rendelő földterület 2. 580/ 1/ / 12112 111 Kultúrház földterület 2. 137/ / / 121312 105 Általános iskola intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 406/ / / 121312 106 Községháza intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 576/ / / 121312 107 Klub-könyvtár intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 387/ 2/ / 121312 108 Óvoda intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 146/ / / 121312 109 Konyha és ÖNO intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 449/ / / 121312 110 Orvosi rendelő intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 580/ 1/ / 121312 111 Kultúrház intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 137/ / / 121312 105 Általános iskola intézmény v. n. lakás c.ép. 4. 406/ / / 121492 106 Községháza melléképület 4. 576/ / / 121492 110 Orvosi rendelő melléképület 5. 580/ 1/ / 121492 106 Községháza melléképület 5. 576/ / / 121492 106 Községháza melléképület 6. 576/ / / 121492 114 Közvilágítás korszer egyéb építmény 2. / / / 121492 115 Buszváró (babati és egyéb építmény 2. 0/ / / 121492 116 Buszváró (Babati) egyéb építmény 2. / 00/ / 121492 162 Urnafal (temetőben) egyéb építmény 2. 0/ 00/0/ 12111 103 Temető földterület 4. 153/ / / 121311 103 Temető intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 153/ / / 121492 165 Buszvárók (középsők) egyéb építmény 3. 000/ / / 121492 105 Általános iskola egyéb építmény 11. 406/ / / 1612492 99 Községi ivóvízhálóza közmű, víz, csatorna 2. 000000/000/ / 1612492 117 Szennyvízcsatorna há közmű, víz, csatorna 2. 00/ 00/0/ 1612492 99 Községi ivóvízhálóza közmű, víz, csatorna 2. 000000/000/ / 1612492 117 Szennyvízcsatorna há közmű, víz, csatorna 2. 00/ 00/0/ 12111 101 Sporttelep földterület 2. 307/ / / 7
3. számú melléklet Az önkormányzat üzleti vagyonába tartozó vagyonelemek Forgalomképesség: FORGALOMKÉPES Főkönyv Sorsz Megnevezés Helyr.szám 12113 1 Külterületi föld - l földterület 2. 0126/ / / 12113 3 Külterületi föld - l földterület 2. 0142/ 3/ / 12113 6 Külterületi (zártker földterület 2. 1023/ / / 12113 7 Külterületi (zártker földterület 2. 1027/ / / 12113 10 Külterületi (zártker földterület 2. 1048/ / / 12113 11 Külterületi (zártker földterület 2. 1053/ 1/ / 12113 15 Külterületi (zártker földterület 2. 1085/ / / 12113 16 Külterületi (zártker földterület 2. 1087/ / / 12113 17 Külterületi (zártker földterület 2. 1093/ / / 12113 18 Külterületi (zártker földterület 2. 1099/ / / 12113 19 Külterületi (zártker földterület 2. 1108/ / / 12113 21 Külterületi (zártker földterület 2. 1118/ / / 12113 22 Külterületi (zártker földterület 2. 1123/ / / 12113 23 Külterületi (zártker földterület 2. 1125/ / / 12113 25 Külterületi (zártker földterület 2. 1140/ / / 12113 26 Beépítetlen terület földterület 2. 1/ / / 12113 30 Beépítetlen terület földterület 2. 226/ / / 12113 31 Beépítetlen terület földterület 2. 227/ / / 12113 33 Beépítetlen terület földterület 2. 238/ / / 12113 35 Beépítetlen terület földterület 2. 241/ / / 12113 36 Beépítetlen terület földterület 2. 242/ / / 12113 37 Beépítetlen terület földterület 2. 243/ / / 12113 39 Beépítetlen terület földterület 2. 258/ / / 12113 40 Pedagógus föld - szá földterület 2. 306/ / / 12113 41 Beépítetlen terület földterület 2. 308/ / / 12113 42 Beépítetlen terület földterület 2. 332/ / / 12113 43 Beépítetlen terület földterület 2. 333/ / / 12113 44 Beépítetlen terület földterület 2. 334/ / / 12113 46 Beépítetlen terület földterület 2. 555/ 1/ / 12113 47 Beépítetlen terület - földterület 2. 606/ / / 12113 48 Szántó (gázfogadó) földterület 2. 0141/ 57/ / 12113 49 Legelő földterület 2. 1010/ / / 12113 50 Kert - közs. mintaté földterület 2. 1025/ / / 12113 52 Beépítetlen terület földterület 2. 367/ / / 12113 53 Beépítetlen terület földterület 2. 403/ 1/ / 12113 55 Beépítetlen terület földterület 2. 411/ / / 12113 104 Társasház földterület 2. 459/ 1/ / 12113 112 Építési telek földterület 2. 224/ / / 12113 163 Irodaépület földterület 2. 140/ / / 12113 164 Beépítetlen terület földterület 2. 139/ / / 12113 12 Külterületi (zártker földterület 3. 1061/ / / 12113 5 Külterületi (zártker földterület 3. 1015/ / / 12113 8 Külterületi (zártker földterület 3. 1030/ / / 12113 14 Külterületi (zártker földterület 3. 1074/ / / 12113 24 Külterületi (zártker földterület 3. 1132/ / / 12113 24 Külterületi (zártker földterület 4. 1132/ / / 12123 27 Beépítetlen terület földterület 2. 69/ / / 12123 45 Beépítetlen terület földterület 2. 456/ / / 12123 160 Építési telek földterület 2. 228/ / / 121313 104 Társasház lakóépület 3. 459/ 1/ / 121313 163 Irodaépület intézmény v. n. lakás c.ép. 3. 140/ / / 121413 4 Külterületi (zártker földterület 2. 1007/ / / 121413 5 Külterületi (zártker földterület 2. 1015/ / / 121413 8 Külterületi (zártker földterület 2. 1030/ / / 121413 9 Külterületi (zártker földterület 2. 1047/ / / 8
121413 12 Külterületi (zártker földterület 2. 1061/ / / 121413 20 Külterületi (zártker földterület 2. 1116/ / / 121413 24 Külterületi (zártker földterület 2. 1132/ / / 121413 51 Szőlő (zártkert) földterület 2. 1077/ / / 121413 7 Külterületi (zártker földterület 3. 1027/ / / 121413 13 Külterületi (zártker földterület 3. 1068/ / / 121413 21 Külterületi (zártker földterület 3. 1118/ / / 121423 13 Külterületi (zártker földterület 2. 1068/ / / 121423 14 Külterületi (zártker földterület 2. 1074/ / / 121423 15 Külterületi (zártker földterület 3. 1085/ / / 121423 22 Külterületi (zártker földterület 3. 1123/ / / 121423 24 Külterületi (zártker földterület 5. 1132/ / / 121493 104 Társasház egyéb építmény 14. 459/ 1/ / 121312 113 Tűzoltószertár intézmény v. n. lakás c.ép. 2. 463/ / / 121492 113 Tűzoltószertár egyéb építmény 3. 463/ / / 9