A fejlett módszerek jóváhagyása során vizsgálandó területek

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Módszertani Igazgatóság A fejlett módszerek jóváhagyása során vizsgálandó területek 2005. június

Összefoglaló Az anyag egy validációs kézikönyv elvi előkészítése, a validáció problémakörének és módszereinek ismertetése és a validációhoz feladatok áttekintése. A dolgozat elkészítése közben azonban egyre világosabbá vált 1, hogy az előttünk álló (nem szabályozási és jogalkotási) feladatok jóval túlnyúlnak a modell validáció (szűken értelmezett) témakörén. Ezért jelen anyagunkkal egy tágabb (a modell validációt is magában foglaló) problémakört célzunk meg: a fejlett módszerek (a belső minősítési rendszerek és a működési kockázat fejlett mérési módszere) engedélyezésének, jóváhagyásának problémakörét. Ez egyszersmind azzal is jár, hogy eredeti szándékunktól eltérően kevésbé leszünk elviek, és inkább arra összpontosítunk, hogy mik az előttünk álló teendők. Az ehhez a szemléletváltáshoz vezető, az utóbbi fél évben bekövetkezett főbb történések a következők: A nemzetközi szervezetek (mindenek előtt a CEBS, a GdC és közös munkacsoportjuk, a JWGV) tevékenységének eredményeként jóval világosabbá lettek a home host együttműködés feltételei. A korábbinál is világosabbá (és az időközben bekövetkező felügyeleti találkozók során kézzel fogható tapasztalattá) vált, hogy a korábban megszokottól eltérően nem egyedül vagyunk a pályán: host-ként igazodnunk kell a home elképzeléseihez, homeként szerveznünk kell a folyamatot. Megjelentek az AIG 2 validációs alapelvei (melyeket, úgy tűnik, a CEBS is magáévá tett). Ezeknek az az egyik legfőbb üzenete, hogy a puszta kvantitatív validáció kevés, a kvalitatív elemek igen lényeges szerepet játszanak a validáció folyamatában. Elkészült, és a CEBS általi megvitatást követően a tervek szerint a második félév elején konzultációra bocsáttatik a JWGV útmutatója, amely (az eredeti elképzelésektől eltérően) már címében sem csak validációs, és ami sokkal lényegesebb: döntő részben nem a kvantitatív validáció kérdéseivel, hanem a jóváhagyáshoz elengedhetetlenül szükséges kérdésekkel foglalkozik. Anyagunkban tehát a jóváhagyás folyamatához kívánunk segítséget nyújtani, mindenek előtt annak vizsgálatával, hogy melyek azok a területek, kérdések, amelyekkel az engedélyezési kérdések elbírálásakor foglalkoznunk kell. Az elfogadás folyamata ennél persze jóval több, van egy eljárási része (az engedélykérelem tartalmának és formájának meghatározása, a benyújtott kérelem hiánytalanságának vizsgálata, a tartalmi elbírálás folyamata, stb.) és egy szervezési, együttműködési része (főként a külföldi felügyeletekkel) is 3. Mindez azonban csak a dolog formai oldala. A tartalmat az határozza meg, hogy milyen területeket vizsgálunk meg, és ezekről milyen véleményt alakítunk ki 4. Elsősorban tehát azzal foglalkozunk, hogy a direktíva milyen feltételek teljesítéséhez köti a fejlett módszerek alkalmazását. A direktíva és az előttünk álló teendők jobb megértéséhez a validálás filozófiáját érdemes mindenek előtt megismerni. Ezt az AIG validálási alapelveihez kapcsolódóan ismertetjük. 1 Nem kis mértékben éppen a CEBS és a GdC Joint Workgroup on Validation (JWGV) munkacsoportjának tevékenysége során. 2 Accord Implementation Group: a Bázeli Bizottság mellett működő szakértői munkacsoport 3 Röviden ezekkel is foglalkozni fogunk. 4 Ez a többi kérdésre is kihat (pl. a bekérendő dokumentumok tartalma). 2

Ezek után a direktívának az elfogadás során figyelembe veendő követelményeit kíséreljük meg közérthetőbb módon visszaadni. Ezt nemcsak egyszerűbb, érthetőbb fogalmazással igyekszünk elérni, hanem a megértést elősegítő, a direktíva szövegén túlmenő kommentárokkal is. Helyenként kitérünk az értékelési szempontokra is. Majd ismertetjük a jóváhagyási folyamatról és a felügyeletek között megvalósítandó munkamegosztásról kialakuló közös CEBS-GdC álláspontot, Ezt követően kísérletet teszünk a direktívából fakadó tartalmi feladatok egy áttekinthető csoportosítására, melynek segítségével a modellezői és nem modellezői feladatok is világosabban elkülöníthetők. Végül a mellékletekben: felsoroljuk azokat az anyagokat, amelyekre eddig is támaszkodtunk és további munkánk során is támaszkodni lehet, közülük tartalomjegyzékszerűen ismertetjük a JWGV útmutatóját, végül a direktíváról mondottak ellenőrizhetősége céljából mellékeljük a direktíva vonatkozó részeinek fordítását 5. Az eligazodást kívánja segíteni az alábbi tartalomjegyzék: 1. Bevezetés 4. old. 2. Az AIG validációs alapelvei 7. old. 3. A belső minősítési és a fejlett működési kockázat mérési rendszerekkel szembeni követelmények a CRD-ben 14. old. 4. A jóváhagyás, a felügyeletek együttműködése a jóváhagyás során 28. old 5. A jóváhagyás során vizsgálandó/kezelendő területek 34. old. Mellékletek 36. old 5 Nem igazi fordításról van szó, hanem az egyes bekezdések értelmének, mondanivalójának visszaadásáról 3

1. Bevezetés Hosszas előkészítő munka és egyeztetés után tavaly nyáron megjelent a Bázel II néven emlegetett új tőkeszabályozási ajánlás, és EU parlamenti jóváhagyási stádiumban van ennek europaizált változata, a többnyire csak CRD néven emlegetett tőke-megfelelési direktíva. A direktíva elfogadása ez év őszére várható (annak ellenére, hogy jelen pillanatban 888 módosító indítványt tartanak nyilván). A tervezett CRD a belső minősítési és a fejlett működési kockázat mérési módszerek (valamint a piaci kockázati modellek 6 ) alkalmazását felügyeleti jóváhagyáshoz köti. A jelenlegi CRD javaslat szerint a belső minősítés fejlett módszere (AIRB) és a fejlett működési kockázat mérés (AMA) 2008. január elsejétől alkalmazhatók, de a bankoknak lehetőségük van arra, hogy a belső minősítés alapmódszerét (FIRB) ill. a lakossági minősítési módszereket már 2007. elején bevezessék 7. A jóváhagyás tehát már közvetlenül előttünk álló (de legalábbis karnyújtásnyi távolságra került) feladat. Az erre való felkészülésre sürgető kényszert jelent a konkrét jóváhagyási igények megjelenése a bankok részéről (ha egyelőre még csak előzetes kapcsolat-felvételi formában is). Ezt tekintik a legaktuálisabb feladatuknak az európai felügyeletek és a kérdéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek is. Bár már maga a jóváhagyás is jelentős kihívást jelent, tudatában kell lennünk annak, hogy ez a BII-vel kapcsolatos felügyeleti feladatoknak csak egy része. Ezen kívül foglalkoznunk kell majd a fejlett módszerek későbbiekben megkövetelt folyamatos felülvizsgálatával (ennek problémaköre nyilván közel áll a jóváhagyáséhoz) és a szintén később esedékes II. pillérbeli felügyeleti felülvizsgálati folyamattal is. Mielőtt a részletekbe mennénk, érdemes néhány szót szólni a Bázel II-es keretben alkalmazható modellekről és a velük kapcsolatos bázeli filozófiáról. Bázel II a korábban bevezettet piaci kockázati belső modellek mellett bevezette a belső minősítési rendszer 8 ill. a fejlett működési kockázatmérés módszerét (ezeket a továbbiakban fejlett módszereknek fogjuk nevezni). Ezeket szokás belső modellek néven is emlegetni, bár ez a kifejezés a hitel-ill. a működési kockázat vonatkozásában nem egészen azt takarja, mint a piaci kockázatok esetén (ahol meglehetősen tág keretek között kialakítható piaci kockázati modelleket 9 értünk a kifejezés alatt). 6 A piaci kockázat is részét képezi a CRD-nek, de a legutolsó pillanatig úgy tűnt, hogy az ismert kereskedési könyvi szabályozás lényegében változatlan formájában. A folyamat legvégén végül mégis történtek lényeges módosítások, ezek azonban csak később lépnek életbe, ezért pillanatnyilag nem foglalkozunk velük. 7 Nem teljesen kizárt, hogy a számos módosító indítvány miatti elhúzódás miatt minden módszer számára 2008 lesz az induló év. Nekünk azonban a pillanatnyilag érvényes időpontokkal kell számolnunk. 8 Belső minősítési rendszereket régóta használnak a bankok. Itt az újdonság a tőkekövetelmény számításban való felhasználásuk. 9 Ezek lényeges eleme az egyes kitettségek ill. részportfoliók aktuális értéke közötti kapcsolatok (az. un korrelációk) kezelése, azaz a portfolióhatások (diverzifikációs hatások) figyelembe vétele. 4

A hitelkockázatok esetén szó sincsen ilyen fokú szabadságról: az alkalmazandó hitelkockázati modell (kockázati súlyfüggvények formájában) lényegében adott 10, a hitelintézet szabadsága csak abban nyilvánulhat meg, hogy ha engedélyt kap rá ő határozhatja meg a modell főbb paramétereit, az un. kockázati paramétereket (PD, LGD, CCF). Ennek eszköze a belső minősítési rendszer, aminek nem kell feltétlenül modellre támaszkodnia, de gyakran alkalmaz valamilyen minősítési (a minősítési osztályokba sorolást és/vagy a kockázati paraméterek meghatározását támogató) modellt. A működési kockázat tőkekövetelményének meghatározásánál alkalmazható modellek struktúrája is meglehetősen kötött: lényegében egy 8 üzletág és 7 veszteségtípus kombinációjával kialakított 56 cellás táblázat egyes celláira engedi meg a tőkekövetelmény önálló meghatározását és összesítését. Az összesítés során ugyan megengedi az egyszerű összegzés helyett a portfolióhatások (korrelációk) figyelembe vételét, de hogy ezt nem tekinti szokásos megoldásnak, az abból is látszik, hogy a korrelációk alkalmazását igen szigorú indokolási feltételekhez köti. És bár az eddigiekben azt hangsúlyoztuk, hogy a BII-ben alkalmazható hitel-és működési kockázati modellekben sok (a piaci kockázati modelleknél jóval több) a megkötés, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a BI-es hitelkockázati módszerekkel ill. a BII-es sztenderd módszerekkel összehasonlítva a BII fejlett módszerek igen nagy szabadságot adnak bizonyos konkrét módszerek megválasztásában. Ennek oka a Bázel II ill. a CRD mögött meghúzódó filozófia, amely csak tág kereteket (követelményeket) szab meg a belső minősítési rendszerekkel és a fejlett működési kockázat mérésével kapcsolatban, és elfogadhatónak tart minden olyan (az előírt minimum követelményeknek megfelelő) rendszert, melyről a bankok be tudják bizonyítani a felügyeleteknek, hogy megfelelően kezelik a szóban forgó kockázatokat. Ezt az elveken alapuló (principle based) szabályozást az indokolja, hogy ezen kérdések kezelésére számos (többé kevésbé egyenrangú) módszer ismeretes, és a szabályozók nem kívántak egyenruhát (one size fits all) ráerőltetni a bankokra (már csak azért sem, hogy a kockázatkezelésben élen járó bankok ne kényszerüljenek egy elvont egységesség érdekében meglévő rendszereik gyökeres átalakítására). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a bankok a szakma által általánosan elfogadott megoldásokat alkalmaznak (általánosan elfogadott módon), akkor a felügyeleteknek nincs sok okuk arra, hogy kifogást emeljenek 11. Más megfogalmazásban ezt úgy is mondhatjuk, hogy a felügyeleteknek általában nem illik akadályt gördíteni a best practice megoldások elé (és többnyire a good practice megoldások elé sem). Mindez persze nem könnyíti meg a felügyeletek dolgát, amelyeknek az un. explicit diszkréciókon (a CRD által világosan kimondott választási lehetőségeken) túl még az un. implicit 10 Lényege, hogy nem veszi figyelembe a portfolióhatásokat: egy portfolió tőkekövetelményét a részportfoliók tőkekövetelménye összegeként lehet előállítani. Ezt a portfoliófüggetlenségnek nevezett tulajdonságot az elméleti háttérül választott Asymptotic Single Factor modell szolgáltatja. A Bázeli Bizottság egyébként komoly viták után maradt ennél az egyszerűsítő megoldásnál, alapjában a miatt, hogy véleménye szerint sem a szektor, sem a felügyeletek nem elég felkészültek még a hitelkockázati portfolió modellekre (ezek használatára feltehetően Bázel III fog lehetőséget adni) 11 Ez természetesen csak azon keretek között igaz, hogy a bankok teljesítik a CRD által explicite kimondott feltételeket. 5

diszkréciókat (a szándékosan nem egyértelmű megfogalmazásokból adódó választási lehetőségeket) is kezelniük kell. Az értelmezési lehetőségeket ( vérmérséklettől függő módon) minden felügyelet igyekszik szűkíteni 12, de éppen ezekből a próbálkozásokból válik nyilvánvalóvá, hogy a szűkítésnek (általában) határai vannak. A felügyeleteknek tehát hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy most már a tőkekövetelmény számításánál is sok kérdés megítélésében csak a szakma általánosan elfogadott elvei és szabályai alapján tudnak véleményt mondani. 12 Ez a legfőbb célja a JWGV útmutatójának [2] is. 6

2. Az AIG validációs alapelvei Az AIG alapelveket kifejtő anyaga a minősítési rendszerek validálására van kihegyezve, mi is ezt a tárgyalást követjük. Megjegyezzük azonban, hogy ez a beállítottság magukban az alapelvekben nem tükröződik (ezek elég általánosak ahhoz, hogy a működési kockázatokra is vonatkoztathatók legyenek), csak a hozzájuk fűzött kiegészítésekben. Mielőtt az alapelvek ismertetésére rátérnénk, érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan szabályozza a CRD a belső minősítési rendszerek alkalmazását. A belső minősítési rendszerekkel alapvetően a direktíva 84-89-es cikkelyei, valamint a VII melléklet 4. része foglalkozik 13. Az alkalmazásukkal kapcsolatos követelményeket legtömörebben a 84 cikkely adja meg, amely kimondja, hogy a minősítési rendszerek alkalmazása felügyeleti engedélyhez kötött, az engedély megadásának azonban feltételei vannak. A feltételek két szinten vannak megfogalmazva: általánosan a direktíva cikkelyek szintjén és részletesen a VII melléklet 4. részében. A jóváhagyás lényegi része ezen feltételek teljesülésének vizsgálata (ezen kívül természetesen van még dokumentációs és eljárási aspektusa is) A direktíva szintjén a következő követelmények fogalmazódnak meg a minősítési rendszerekkel szemben (84. cikkely): (a) Biztosítsák a kockázatok megfelelő megkülönböztetését és pontos kvantitatív becslését (b) A tőkekövetelmény számításban használt minősítések és kockázati paraméterek játsszanak alapvető szerepet a kockázatkezelésben, a hiteljóváhagyásban, a belső tőkeallokációban és a corporate governence-ban (c) A minősítésekért egy független és illetéktelen befolyásolástól mentes hitelkockázati kontrol részleg legyen felelős (d) A hitelintézet gyűjtsön és tároljon minden lényeges adatot a hitelkockázat méréshez és kezeléshez (e) Dokumentálja, magyarázza és validálja minősítési rendszerét Ezen követelmények közül egyértelműen az első a legfontosabb, a többi 4 bizonyos értelemben az első követelmény előfeltételének, teljesülése biztosítékának tekinthető. Az első követelmény teljesülésének vizsgálatát nevezzük a szó eredeti (szűkebb) értelmében validációnak. Minthogy azonban mint majd hamarosan látni fogjuk az első követelmény teljesülésének vizsgálatába be kell vonni a másik négyet is, kialakult a validáció kifejezésnek egy tágabb értelme is, ami a fenti 5 követelmény teljesülésének együttes vizsgálatát jelenti. Könnyű dolgunk lenne, ha a direktíva további cikkelyei és a VII. melléklet 4. része ezen általános követelmények világos kibontását adnák. Sajnos azonban nem ez a helyzet. A joganyag nagyon egyenetlen 14 : bizonyos kérdéseket igen részletesen, másokat nagyon elnagyoltan szabályoz, struktúrája sem túl világos, bizonyos követelmények meg vannak említve mondjuk a lakossági portfolióknál, ugyanezek érthetetlen módon hiányoznak a vállalatiaknál, stb.. 13 Ide sorolható még a VII melléklet első három része, amely a tőkekövetelmény számítás technikai részleteivel (pl. kockázati súly függvények), foglalkozik, valamint néhány átmeneti intézkedés. 14 A bázeli dokumentum sokkal jobban követhető, ezért sokszor érdemes azt is megnézni. 7

Ennek következtében, ha közvetlenül a direktívából és mellékleteiből próbálunk kiindulni, hamar elveszhetünk a részletekben és nehezen tudjuk megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Szerencsére az AIG ez év januárjában kibocsátott egy olyan dokumentumot, amely egyrészt kimond néhány nagyon fontos rendező elvet, másrészt segít megérteni a szabályozás alapvető gondolatmenetét, harmadrészt keretet ad a validálás tennivalóinak logikus rendszerezésére. Ez a dokumentum bizonyos kiegészítésekkel a JWGV hamarosan nyilvános konzultációra kerülő útmutatójába is beépült, tehát a CRD alkalmazásához kapcsolódó sztenderdnek is tekinthető. A továbbiakban ezen dokumentum 15 fő mondanivalóját ismertetjük 16 : 2.1 Validációs alapelvek A validációról a bázeli dokumentum ( 500) és a CRD (VII. melléklet 4.rész 109.) szó szerint ugyanazt mondja: A bankoknak megbízható rendszerekkel kell rendelkezniük minősítési rendszereik, folyamataik és a kockázati tényezőkre vonatkozó becsléseik pontosságának és konzisztenciájának validálásához. A bankoknak meg kell mutatniuk felügyeleteiknek, hogy belső validálási eljárásaik képessé teszik őket a belső minősítési és kockázatbecslési rendszereik teljesítményének konzisztens és értelmes megítélésére. Erről azonban az AIG-nek (joggal) az a véleménye, hogy Annak ellenére, hogy a belső minősítési rendszerek alkalmazásának fontos követelménye a validálás, Bázel II nem mondja meg explicit módon, hogy mi is az valójában. Ezért megkísérel egy saját definíciót adni: A belső minősítési rendszerek összefüggésében a validáció kifejezés olyan eljárások és tevékenységek összességét jelenti, amelyek elősegítik annak megítélését, hogy a minősítések megfelelően differenciálják-e a kockázatokat, és hogy a kockázati tényezők (PD, LGD, EAD) becslései megfelelően írják-e le a tényleges kockázatokat 17, és az egységes szemlélet biztosítására az alábbi alapelveket mondja ki: 15 Ld. [1] 16 Kibővített formában. Felhasználjuk egyrészt az FSA munkatársai által az alapelvekhez fűzött további kiegészítéseket, másrészt saját megjegyzéseket is fűzünk hozzá. Tehát nem az AIG anyag egyszerű ismertetéséről van csak szó. 17 Ez a definíció lényegében nem mond mást, mint hogy a validáció olyan eljárások és tevékenységek összessége, amelyek elősegítik a CRD 84. cikkelye (a) pontjában kimondott (ld feljebb) követelmény teljesülésének megítélését. Ezt nevezik szűken értelmezett validációnak. Már ebből a CRD-hez való viszonyításból l is látszik, hogy a szűken vett validáció csak egy rész a jóváhagyásnak. 8

1. alapelv: A validáció alapvetően a bankok kockázat előrejelző képességének és a minősítések hitelezési eljárásokban való felhasználásának megítélését jelenti Az első lényeges megállapítás, amit ezen elvből ki lehet olvasni, az az, hogy a becsléseknek előretekintőknek kell lenniük 18 (még ha múltbeli adatokon alapulnak is)! A jó előrejelző képesség azonban nem csak azt jelenti, hogy előre jelzünk, hanem azt is, hogy pontosak vagyunk. A pontossággal kapcsolatban két követelményt szokás hangsúlyozni: A kockázatok jó megkülönböztetése (diszkrimináció) A kockázatok mértékének pontos becslése (kalibrálás) Megkülönböztetés A megkülönböztető képesség (discriminatory power) annak a mértéke, hogy egy minősítési rendszer mennyire tud különbséget tenni a jó és rossz kockázatok között. (mennyire ritkán fordul elő, hogy jónak minősít egy rossz kockázatot, ill. fordítva) Ez minősítési rendszerek esetén a relatív kockázatokat (PD, LGD) jól kifejező minősítési osztályokba való besorolás képességét, azaz az egyedi kitettségek kockázati rangsorolásának képességét jelenti (más szavakkal: a rosszabb minősítési osztályokhoz magasabb nemteljesítési valószínűségek tartoznak) Egy minősítési rendszert tehát akkor nevezünk jó megkülönböztető képességűnek, ha a jó minősítési osztályokban (mind a mintában, mind a mintán kívül) csak kevés bukás fordul elő; a bukások a legrosszabb minősítésű osztályokra koncentrálódnak. Jó lenne, ha mérni tudnánk a megkülönböztető képességet (ehhez akár felügyeleti elfogadhatósági szinteket is rendelhetnénk). Sajnos nincs általánosan elfogadott megoldás, de vannak széles körben használt mértékek, melyek közül talán legismertebb a Gini együttható. A Gini együttható az un. CAP 19 görbén alapszik. A CAP görbe a megkülönböztető képesség grafikus ábrázolása 20.. Be lehet látni 21, hogy: minél meredekebb a görbe (az elején), annál jobb a megkülönböztető képesség az ideális görbe átmegy a (p,1) ponton 22 a teljesen véletlenszerű, semmi megkülönböztetést ki nem fejező görbe megegyezik az y=x egyenessel a valóságos helyzeteket leíró görbék az ideális és a véletlenszerű között helyezkednek el. Maga a Gini együttható nem más, mint a tényleges és a véletlen görbe közti terület osztva az ideális és a véletlen görbe közötti területtel. Értéke 0 és 1 közé esik, és minél magasabb, annál jobb a megkülönböztető képesség. 18 Ez valahogy általában nincs benne a köztudatban. Az utóbbiban inkább az él, hogy a múltbeli átlagokat kell becslésnek tekinteni. A kérdéssel később még foglalkozunk. 19 Cumulative Accuracy Profile, azaz kumulatív pontossági profil 20 (x, y) koordinátájú pontja azt mutatja, hogy a kitettségek legrosszabb minősítésű x %-ához tartozik a ténylegesen bekövetkezett nemfizetések y %-a 21 Ezt itt nem tesszük meg 22 p-vel a minta átlagos nemfizetési valószínűségét jelöljük 9

Ezzel már úgy is érezhetjük, hogy van egy abszolút mérőszámunk a megkülönböztető erő jellemzésére. Sajnos azonban nem ez a helyzet, mert a Gini együttható nem csak a megkülönböztető képességtől függ, hanem pl. a portfolió homogenitásától (milyen széles a portfolió elemeihez tartozó PD sáv) és a minta elemszámától is 23. Különböző homogenitású és elemszámú portfoliók összehasonlítására tehát nem alkalmas. Ezért szokták azt mondani, hogy a Gini valójában relatív mutató, és leginkább egy portfolióra alkalmazott különböző minősítési rendszerek összehasonlítására használható. A Gini-t tehát kellő gondossággal, más ismert technikákkal kiegészítve (az egész görbe vizsgálata, bootstrap, konfidencia intervallumok, stb.) szabad csak használni. A Gini tehát csak egy az alkalmazható kvantitatív eszközök közül. Egyébként több, a Gini együtthatóval ekvivalens technika ismert: ROC görbe és AUROC, Accuracy Ratio, Mann-Whitney statisztika, Wilcoxon-Mann-Whitney statisztika. A gyakran használt Kolmogorov-Smirnov (K-S) statisztika is hasonló elveken nyugszik (a görbék közötti távolságot használja) és hasonló problémákkal küzd 24. Kalibrálás Egy becslés akkor pontos ( jól kalibrált ), ha a becsült és tényleges kockázati paraméterek (PD, LGD, CCF) között csak kicsi az eltérés A kalibrálás (kvantifikálás, számszerűsítés) becslés, nem szimpla regisztrációs, számviteli művelet. A cél a jövőbeni PD-k, LGD-k és CCF-ek becslése, nem a múltbeliek kiszámítása. A múltbeli adatok fontosak, de csak kiindulópontot jelentenek a jövőre vonatkozó becsléshez. A tényadatok kritika nélküli becslésnek tekintése veszélyekkel jár, mert nem vesz figyelembe az alábbi (potenciális) tényezőket: a gazdasági környezet változása a portfolió-összetétel változása a jogi környezet változása a minta korlátozott volta A jó adatok fontosak, de az átgondolt, kreatív előrebecslési módszerek legalább annyira fontosak, és időnként még az adathiányokon is enyhíteni tudnak 25. A kockázati paraméter becslések pontosságának a megállapítása a minősítési modellek esetén jóval nehezebb, mint a piaci kockázati modellek esetében. Ez utóbbiaknál jól alkalmazható a visszamérés (backteszt) technikája, ahol a modell előrejelzéseinek és a ténylegesen bekövetkezett helyzetnek az összehasonlításából tudunk következtetni a modell jóságára 26. Ez az út itt nem járható. Egyrészt itt nem lehet napi méréseket végezni, csak hosszabb időszakra szólóakat (tipikusan éveseket), másrészt legalábbis induláskor erre sem állnak rendelkezésre hosszabb idősorok, harmadrészt az adatok, mérendő események száma nagyságrendileg kisebb (megnehezítve a statisztikai technikák alkalmazását). Ez nem azt jelenti, hogy itt nem 23 Az is előfordulhat, hogy különböző görbékhez azonos Gini tartozik. 24 Az itt említett technikákat melyek jelentős része biológiai kutatásokból ered részletesen ismerteti [4]. 25 Ez sem szokványos megállapítás. 26 Ennek analógiája a becsült és a tényleges PD-k összehasonlítása. 10

kell visszaméréseket végezni 27, csak azt, hogy ezek eredményét nem lehet perdöntő bizonyítéknak tekinteni, csak jelzésnek. A paraméterbecslés elfogadható hibahatárára tehát nehéz használható (nem túl tág) mértékeket felállítani 28, főként bizonyos speciális esetekben (pl. low default portfolió), tehát egyéb eszközökhöz (minősítő cégek adataival való összehasonlítás, külső adatok, benchmark, stb.) kell folyamodni. (Lásd még a 4. Alapelvet) Az elfogadható kalibrálás függ a portfolió típusától és a gazdasági környezettől is. 2. alapelv: A validálásért elsősorban a bankok felelősek A direktíva kimondja, hogy a bankoknak kell bizonyítaniuk (felügyeletüket meggyőzniük arról), hogy minősítési rendszereik megfelelő minőségűek, sőt még arról is, hogy ezt az állapotot képesek tartósan fenntartani. Különbséget kell tenni tehát a validálás (mint a bank feladata) és ennek felügyeleti felülvizsgálata (nem a II. Pillér értelmében!) és jóváhagyása között. Ezt tömören úgy szokás kifejezni, hogy a felügyeletek a bankok validációját validálják 29! Mindez nem jelenti azt, hogy a felügyeleteknek teljesen passzív szerepet kell játszaniuk a banki validáció felülvizsgálatakor. Természetesen megtehetik, hogy kizárólag a bank validációjára támaszkodnak, de jogukban áll további információkat bekérni, konzultációt kezdeményezni, helyszíni vizsgálatokat végezni 30, sőt a spanyoloknál még a banki minősítések (nyilván szúrópróba szerű) felügyeleti megismétlése, replikálása is komolyan szóba került.. 3. alapelv: A validáció folytonos folyamat A minősítési rendszerek környezetében minden változik: a hitelezési folyamatok és a minősítési rendszerek az adatok és a becslési módszerek 31 a portfoliók (a banki politika és a gazdasági körülmények következtében) következésképpen a validációnak is folytonos folyamatnak kell lennie. Ehhez a bankoknak gyűjteniük és elemezniük kell a portfoliók és a belső modellek változására vonatkozó minden releváns információt. világos validálási sztenderdeket és tolerancia határokat kell megfogalmazniuk, és rendszeresen kell ellenőrizniük ezek teljesülését. a gazdasági ciklusoknak a minősítésekre és a PD becslésekre vonatkozó hatását figyelembe kell venniük a validálás során. 27 Éppen ellenkezőleg: mint majd látni fogjuk, a direktíva kötelezően elő is írja. 28 Azért folynak ilyen kutatások, pl. a Bundesbankban. 29 Időnként az auditálás kifejezést használják. 30 Egyes felügyeleti kultúrákban ezt olyannyira természetesnek tartják, hogy a validálás felügyeleti felülvizsgálatát helyszíni vizsgálatnak nevezik. 31 Az alkalmazott módszerek nemcsak a külső körülmények miatt változhatnak, hanem tudásunk gyarapodása következtében is. 11

4. alapelv: Nincs kitüntetett validációs módszer Eddig még senkinek sem sikerült (és várhatóan nem is fog sikerülnie) az egyetlen üdvözítő validációs módszert megtalálnia. Az, hogy milyen módszerek vezethetnek célhoz, nagyban függ a rendelkezésre álló adatoktól és a minősítés módszerétől, ezek pedig általában a portfoliótól. Ennek egy frappáns kifejezése az Ahány portfolió, annyiféle validálás szlogen. Magára a kvantitatív validációra sem csak a már említett megkülönbözető erő és becslési pontosság vizsgálatok használatosak, hanem egyéb technikák is, mint pl.: visszamérés (backteszt: a becsült és realizált paraméterek összehasonlítása) benchmark (más pl. hasonló portfolión végzett becslésekkel való összehasonlítás) stabilitás-és érzékenységvizsgálatok (hogyan befolyásolják a becsléseket a minta/feltételezések változásai) replikáció (a minősítés megismétlése mások által) 5. alapelv: a validációnak kvantitatív és kvalitatív elemeket is kell tartalmaznia. Az előzőekből feltehetően nyilvánvaló, hogy a kvantitatív tesztek önmagukban általában nem elegendőek 32. Nincs más megoldás, mint hogy a kvantitatív vizsgálatok után fennmaradó bizonytalanságot kvalitatív eszközökkel próbáljuk meg elfogadható szinte csökkenteni. A validációnak tehát ki kell terjednie az alábbi kvalitatív vizsgálatokra is: a minősítési rendszer elemeinek (adatok, modellek, stb.) értékelése a banki folyamatokba való beépülés vizsgálata (use test) a kontrol folyamatok és a governance értékelése a dokumentáció megfelelősége és minősége A minősítési rendszer elemeinek értékelése mögött az a gondolat húzódik meg, hogy egy jó elemekből gondosan felépített rendszerben jobban meg lehet bízni. Többek között az alábbi vizsgálatok tartozhatnak ide: az input adatok minősége (pontosság, teljesség, megfelelőség) a modell/minősítési eljárás minősége (az alkalmazott módszerek megfelelősége, a feltételezések elfogadhatósága, gyenge pontok). az implementálás (az IT-t is beleértve) minősége A banki folyamatokba való beépülés vizsgálata (use teszt) mögött az a gondolat áll, hogy ha egy minősítési rendszert nem csak a felügyeleti tőkekövetelmény meghatározására használnak, hanem az mélyen beépül a bank kockázatkezelési és döntési folyamataiba is, akkor feltehetően a maga a bank is hisz benne, ill. gondoskodik a rendszer kellő megbízhatóságáról (ha csak nem ellensége önmagának). 32 Ebben nyilván nagy különbségek vannak a rendelkezésre álló adatoktól és a választott minősítési módszertől függően, de az állítás még az adatokkal bőven ellátott, statisztikai modellekre támaszkodó minősítési rendszerek esetén is megkockáztatható. 12

Az alábbi banki területeken való felhasználás szokott szóba kerülni: hiteljóváhagyás, kockázatkezelés, belső tőkeallokálás, corporate governance, és olyan funkciókban mint árazás, limitek meghatározása, tartalékolás, risk appetite, belső jelentések. A kontrol folyamatok és a corporate governance vizsgálatának értelme talán nem igényel magyarázatot, a dokumentáció pedig egyrészt önmagában is nagyobb átgondoltságra és fegyelemre ösztönöz, másrészt a dokumentáció minősége is fontos jelzője a gondosságnak. 6. alapelv: A validáció eljárásait és eredményeit független felülvizsgálatnak kell alávetni. A validációt olyanoknak kell felülvizsgálniuk, akik függetlenek a validációs folyamat megtervezőitől és kivitelezőitől. Lehetséges szervezeti megoldások: Belső ellenőrzés (szakértőkkel és/vagy külsőkkel megtámogatva?) Külső fél (?) Független szervezeti egység (a hitelkockázat kezelésen belül) 13

3. A belső minősítési és a fejlett működési kockázat mérési rendszerekkel szembeni követelmények a CRD-ben 4.1 Minősítési rendszerek A fentiekben áttekintettük a validáció főbb alapelveit és feladatait. A jóváhagyás azonban több, mint validáció. Egyrészt maga az említett 84. cikkely is megköveteli a VII. melléklet 4. részében foglalt minimális követelmények teljesülését, másrészt nyilván a direktíva belső minősítési rendszerek címszó alatt szereplő további cikkelyeit is figyelembe kell venni. Ezt szokás tömören úgy kifejezni, hogy jóváhagyás = validálás + minimum követelmények. A továbbiakban ezen követelményeket tekintjük át. Előre bocsátjuk, hogy nagyon vegyes képet fogunk látni. Sok mindenben vissza fognak köszönni a validációról elmondottak 33, de sok új elemmel is fogunk találkozni. A követelmények egy része inkább definíció vagy diszkréció. A valódi követelmények egy része is olyan, hogy teljesülésük a jóváhagyás során közvetlenül nem vizsgálható 34, mert folyamatos monitoringot vagy időszakos felülvizsgálatot, elemzést követelnek meg. Ezeket a jóváhagyás során azon az alapon lehet csak megítélni, hogy rendelkezésre állnak-e a későbbi végrehajtásukat biztosító belső szabályozási és szervezeti feltételek. A cikkelyek, paragrafusok ismertetésénél csak a lényeg visszaadására és nem a teljes ismertetésre törekedtünk, ami időnként feltehetően némi információveszteséggel jár. Igyekeztünk a megértést kiegészítő kommentárokkal is segíteni, és amennyire tudtunk, helyenként próbáltunk az eredetinél jobban követhető, logikusabb sorrendet ill. csoportosítást alkalmazni 35. 4.1.1 Direktíva cikkelyek A 84. cikkely egy részét már említettük, itt csak a maradék részével és a többi cikkellyel (86-89) foglalkozunk. Pillanatnyilag nem foglalkozunk olyan (a jóváhagyás előtti alkalmazás minimális hosszára vonatkozó) követelményekkel, amelyek csak 2010-től lépnek hatályba. A felügyelet engedélyezheti, hogy a csoporttagok ne egyedenként, hanem csak csoportszinten teljesítsék a minimum követelményeket (84. cikkely). Általános szabályként, ha egy bank (csoport) az IRB-t választja, akkor minden kitettségére ezt kell alkalmaznia (85. cikkely). Lehetőség van azonban (felügyeleti jóváhagyással) a térben és időben való fokozatos bevezetésre (rollout, 85. cikkely) és arra, hogy egyes (al)portfoliókra tartósan a sztenderd módszer alkalmazzák (állandó mentesítés, 89. cikkely). Egy minősítési rendszer mindig valamilyen portfolió elemeinek (a portfolióhoz tartozó kitettségeknek) a minősítését szolgálja. A direktíva megadja az alkalmazható főbb portfolió osztályokat és a hozzájuk tartozó besorolási szabályokat (86. cikkely). Ezen szabályok általában elég kézenfekvőek, leginkább a lakosság és a kisvállalatok elhatárolása (pontosabban, a lakosságiként kezelhető kisvállalati kitettségek meghatározása) okozhat problémát 33 Ami nyilván távolról sem véletlen. 34 Hacsak az implementálás és a jóváhagyás között eltelt általában viszonylag rövid időszak alapján nem. 35 Úgy véljük, ebben még bőven vannak további lehetőségek, pl. világosan el lehetne különíteni, ki lehetne gyűjteni a definíciókat vagy a pusztán dokumentálási feladatokat. 14

A 87. cikkely az egyes portfoliók egyes minősítési osztályaihoz tartozó kockázati súlyok és/vagy paraméterek meghatározásával foglakozik (kockázati súlyfüggvények alkalmazásával vagy direkt hozzárendeléssel), a 88. cikkely pedig a várható veszteségek meghatározásának módjával. 4.1.2 Minimum követelmények (VII. melléklet 4. rész) 36 Minősítési rendszerek Egy minősítési rendszernek tartalmaznia kell mindazon módszereket, eljárásokat, kontrolokat, adat gyűjtéseket és IT rendszereket, amelyek a kitettségek egy típusa esetén támogatják a kitettségek minősítését és a kockázati paraméterek kvantifikálását 37 (1). Egy portfolió osztályon belül különböző alportfoliókra különbőző minősítési rendszerek alkalmazhatók. Ez esetben azonban a kitettségek portfoliók közötti megosztását indokolni kell (2). A minősítési szempontokat és eljárásokat rendszeresen felül kell vizsgálni, hogy a jelen körülmények között is megfelelőek-e (3) A minősítési rendszerek struktúrája A minősítési rendszerek végső soron valamely portfolió elemei kockázati paramétereinek meghatározására szolgálnak. E céljukat tipikusan két lépésben érik el: a kitettségeket először minősítési osztályokba vagy poolokba 38 sorolják (ezt nevezzük hozzárendelésnek vagy besorolásnak), majd ezen osztályokhoz (poolokhoz) rendelnek kockázati paramétereket (ezt nevezik kalibrálásnak). Vannak olyan (tipikusan statisztikai) módszerek, amelyek a kockázati paramétereket (rendszerint a PD-t) egy lépésben, közvetlenül a kitettség jellemzőiből becslik meg (ezeket direkt módszereknek nevezzük). Az osztályokba, poolokba sorolást minősítési kritériumok (7, 11) alapján kell elvégezni. A kritériumokra csak nagyon általános megkötések (5, 17) vannak (az adós kockázati tulajdonságai, tranzakció kockázati tulajdonságai, és lakossági portfolióknál a késedelmesség). Minősítési kritériumnak nyilván csak olyan jellemzőket lehet használni, amelyek a minősítendő entitásokra vonatkozóan ismertek, tehát amelyek a rendelkezésre álló adatokból meghatározhatók. Az egyes portfoliótípusokhoz vannak szokásosan gyűjtött adatok (egy ilyen összeállítást tartalmaz pl. az osztrák anyag), de bármilyen ilyen listát csak tájékoztató jellegűnek szabad tekinteni) 36 A zárójelben álló számok a bekezdés sorszámára utalnak. Van olyan eset, hogy egy bekezdés tartalma több részre szedve több helyen szerepel, de olyan is, hogy egy megállapításba vonjuk össze több bekezdés tartalmát. 37 Ez a minősítési rendszerek egyfajta definíciójának tekinthető. Viszont azt is jelenti, hogy amikor a direktíva a minősítési rendszerekre ír elő valamit (pl. dokumentálást), akkor annak az összes itt felsorolt elemre is ki kell terjednie. 38 Poolokat csak lakossági portfolióknál lehet alkalmazni. Ezért az osztály vagy pool kifejezést a direktíva csak lakossági portfoliók esetén használja, mi viszont olyan esetekben is, amikor tetszőleges portfolióról beszélünk. Ez a szóhasználat logikailag korrekt. 15

Szokásos egyébként applikációs ill. viselkedési kritériumokról (ill. minősítési rendszerekről beszélni. Az előbbiek alapvetően a hitelkérelem elbírálásánál rendelkezésre álló adatokra támaszkodnak, az utóbbiak a hitelfelvevőnek a törlesztés során tanúsított viselkedését (pl. rendszeresen törleszt-e) is figyelembe veszik (tiszta típusok persze általában nincsenek, a gyakorlatban előfordulók rendszerint keverékek). A minősítési osztályok, poolok eltérően kezelendők nem lakossági és lakossági portfoliók esetén. Nem lakossági 39 rendszerek A nem lakossági minősítési rendszereknek rendelkezniük kell egy adósminősítési skálával, amelyeknek legalább 7 fokozatot kell tartalmaznia a fizető, és egyet a nemfizető 40 adósokra (6). A saját LGD ill. CCF becsléshez (AIRB) pedig külön LGD-re ill. CCF-re vonatkozó ügyletminősítési skálát is kell tartalmazniuk (9, 10). Mindegyik skálának csak az általa kifejezendő kockázatokat szabad tükröznie (6, 9,10). Dokumentálni kell a minősítési osztályok definícióját és a hozzájuk tartozó kockázati paramétereket 41 (7). Kerülni kell az adósok ill. ügyletek túlzott koncentrációját egyes minősítési osztályokba, ill. az ilyen koncentrációkat csak akkor lehet elfogadni, ha az osztály kellően szűk PD (LGD, CCF) sávot fed le, és a besorolt adósok/kitettségek bizonyíthatóan ebbe a sávba esnek (8, 12), ha tehát a portfolió természete olyan, hogy eléggé homogén (vagy néhány homogén csoportból áll). Lakossági rendszerek A lakossági minősítési rendszereknek nem kell az egyes kockázati paramétereket (és csak azokat) tükröző külön skálákat alkalmazniuk. Használhatnak ezeket együttesen tükröző skálákat, ill. létrehozhatnak kockázati paraméterek szempontjából viszonylag homogén poolokat is. Az osztályokba ill. poolokba sorolásnál két ellentmondó követelményt kell összhangba hozni: egyrészt azt, hogy a kockázati sávok kellően szűkek legyenek a kellően finom kockázati megkülönböztetéshez (16), másrészt azt, hogy olyan elemszámúak legyenek, amelyek lehetővé teszik a paraméterek ésszerű becslését 42 (15). 39 A direktíva vállalatok, intézetek, kormányok és központi bankok felsorolása helyett ezt a rövid elnevezést használjuk,, ami annyiban nem egészen precíz, hogy nem fed le néhány speciális nemlakossági portfoliót (pl. tőkebefektetések) 40 Ez egyike azon ritka kivételeknek, ahol a direktíva egészen konkrét követelményeket ír elő. 41 Ezt a követelményt lakossági rendszerekre is ki kellene terjeszteni. 42 Ezen két ellentmondó követelményt a nem lakossági portfoliókra is ki kellene terjeszteni. 16

A kitettségek besorolása (minősítése) A minősítésekkel kapcsolatban a direktíva a következetes használatot elősegítő lényeges kvalitatív kritériumokat fogalmaz meg 43 :. A minősítési osztályokba ill. poolokba való besoroláshoz olyan részletes definíciókat és eljárásokat kell megadni, és ezeket úgy kell dokumentálni, hogy biztosítani lehessen a besorolások konzisztenciáját a különböző üzletágak, részlegek és földrajzi helyek között, továbbá, hogy harmadik fél is megérthesse és replikálhassa a minősítést (18). A besorolási eljárásoknak összhangban kell lenniük a belső hitelezési sztenderdekkel és a problémás adósok és ügyletek kezelésére vonatkozó politikákkal 44 (18). Fontos követelmény, hogy a minősítés során minden felhasználható információt figyelembe kell venni. Ez azt is jelenti, hogy még elegendő mennyiségű és minőségű belső adat esetén sem szabad figyelmen kívül hagyni felhasználható külső adatokat (ha vannak ilyenek) (19). A külső adatok használatának követelménye explicit módon jelenik meg olyan esetekben, ha a belső minősítések meghatározása során a bank alapvetően külső minősítésekre támaszkodik (ez érthető, mert e nélkül nem lehetne belső minősítésről beszélni) (19) És itt hangzik el először a direktívában az a később még többször megjelenő elv, hogy minél kevesebb az információ, annál konzervatívabb becslést kell alkalmazni (19). Ez ebben a környezetben azt jelenti, hogy kevés információ esetén a kitettségeket rosszabb minősítési osztályokba kell besorolni, mint ahová az információk alapján egyébként tennénk. Ezen fontos minőségi követelményeken kívül a direktíva lényegében csak annyit mond, hogy a hitel-jóváhagyási eljárás során 45 minden adóst ill. kitettséget 46 be kell sorolni (a nem lakossági adósokat adósminősítési osztályokba, AIRB esetén az ügyleteket LGD ill. CCF minősítési osztályokba, a lakossági kitettségeket minősítési osztályokba és poolokba (20, 21, 25)) nem lakossági portfoliók esetén az egy adóshoz tartozó kitettségeket (néhány speciális kivételtől eltekintve) azonosan kell minősíteni (24) A hozzárendelés módszerére semmilyen konkrét eligazítást nem ad a direktíva, nem tilt és nem javasol semmilyen ismert technikát. Azt azonban leszögezi, hogy emberi megítélés felülbírálhatja a minősítések inputját vagy outputját, de ezt világosan kézben is akarja tartani azzal, hogy dokumentáltatja azokat a szituációkat, amelyben ezek lehetségesek, illetve magukat a konkrét felülbírálatokat is, továbbá ez utóbbiakra elemzési kötelezettséget is előír (26). A gyakorlatban (alapvetően a rendelkezésre álló adatok mennyiségétől függően) a szubjektív és objektív elemek kombinációjának széles skáláját alkalmazzák a minősítések során. Az egyik oldalon a (tipikusan lakossági portfoliókra alkalmazott) sok adatra támaszkodó modellek (automatizálható eljárások) állnak, a másikon a kényszerűen kevés adatra támaszkodó, szinte teljesen formalizálatlan szakértői megítélésen alapuló eljárások (tipikus példa az 43 Fontos hangsúlyozni, hogy módszertől függetlenül. Ezek a kritériumok tehát teljesen szakértői megítélésen alapuló rendszerekre is vonatkoznak (megkockáztatható, hogy itt még fontosabbak is, mint pl. modellek alkalmazása esetén). 44 Itt megint az a gondolat húzódik meg, hogy a minősítés épüljön be a bank mindennapos tevékenységébe, ill. hogy összhangban álljanak egymással. 45 Itt már egy kicsit megelőlegezi a use tesztet. 46 A hangsúly itt nyilván a minden szón van. 17

országminősítés). A közbülső állomásokat a szubjektív elemek (információk, eljárások) szabványosításának különböző mértéke jellemzi. Igen gyakori az un. hibrid (a szubjektív és az objektív eljárásokat kombináló) rendszerek használata, ahol a kombinálásnak is különböző módjai ismeretesek. A modelleknek (mechanikus eljárásoknak) is számos változata ismert. A leggyakoribbak a statisztikai, ezen, belül is a különböző regressziós modellek, de számos egyéb technikával is találkozhatunk. Bár a direktíva a módszereket illetően nem ad semmilyen eligazítást (sőt a validációval foglalkozó főbb nemzetközi munkacsoportok, mint az AIG Validation Subgroup és a JWGV alapelvként kezelik, hogy nem sugallunk semmilyen módszert sem, érdemes figyelembe venni azt a gyakorlati tendenciát, hogy minél inkább tömegtermelésről van szó (minél nagyobb számú, minél egyszerűbb, minél homogénebb, stb. kitettség), annál nagyobb szerepet játszanak a modellek (mechanikus eljárások). És megfordítva: minél inkább egyedi termelésről (kevés számú, bonyolult, erősen különböző kitettségek), annál kevésbé szabad pusztán mechanikus eljárásokra (modellekre) támaszkodni, annál nagyobb szerepet kell adni az emberi megítélésnek. Tehát általában nem nagyon fogadható el egy statisztikai modellen alapuló országminősítési rendszer, de az sem nagyon érthető, ha valaki nagyobb lakossági portfoliót akar minősíteni pusztán szubjektív eszközökkel 47. A minősítések aktualizálása A minősítéseket legalább évente aktualizálni kell (28, 30) A nem lakossági portfolióknál a problematikus adósok ill. kitettségek esetén még nagyobb gyakoriságra van szükség, sőt lényeges új információk esetén új minősítést kell készíteni (28). Ehhez gyűjteni kell azon adatokat, amelyek a minősítések megváltozását okozhatják (29). Megkívántatik továbbá, hogy a minősítéseket és ezek periodikus felülvizsgálatát olyan független fél végezze vagy hagyja jóvá, akinek nem származik előnye a hitelnyújtási döntésekből 48 (27). A lakossági portfolióknál a minősítések aktualizálásán túl legalább évente felül kell vizsgálni a poolok veszteségi jellemzőit és késedelmességi helyzetét is. Ugyancsak évente reprezentatív minta segítségével felül kell vizsgálni az egyedi kitettségek státuszát a poolokon belül, annak biztosítására, hogy a kitettségek továbbra is a nekik megfelelő poolhoz tartozzanak (30). Modellek használata Mint említettük, a modellek használata egyike a minősítések lehetséges módszereinek. Ezen eszközök használatához további követelményeknek is eleget kell tenni. A modellekkel szemben az az alapvető követelmény, hogy jó előrejelző képességekkel rendelkezzenek (31a). Mint a validációs alapelvekről szóló részben láttuk, ennek megítélésére nincsenek jó közvetlen (kvantitatív) módszereink. 47 Az egyes módszerek előnyeivel, hátrányaival, egyes portfoliókra való alkalmazhatóságukkal részletesen foglalkozik a [9] osztrák anyag. 48 Nem világos, hogy ez a követelmény miért csak a nem vállalati portfoliókra van kimondva, valamint az sem, hogy miért itt, miért nem a corporate governance részben szerepel. 18

Mivel egyszerű közvetlen eszközökkel nem lehet a modellek jóságáról megbizonyosodni, a modell kivitelezését, környezetét, használatát kell megvizsgálni. A direktíva explicit módon is megemlít néhány ilyen vizsgálatot 49 : rendelkezni kell olyan eljárással, amely a modell inputokat vizsgálja pontosság, teljesség, és megfelelőség szempontjából (31b) be kell mutatni, hogy a modellépítéshez használt adatok 50 reprezentatívak az aktuális portfolióra (31c). Ez az egyik legnehezebb és várhatóan sok vitát kiváltó feladat. Amit valójában bizonyítani kell, az az, hogy a modellépítéshez használt adatokon belül ugyanúgy (vagy legalább hasonló módon) függ a minősítési osztályba sorolás a minősítési kritériumoktól, mint az aktuális portfolióban 51. Az esetek zömében nincs elegendő adat ennek korrekt statisztikai vizsgálatára, zömében egyszerűbb eszközökkel (pl. a két adathalmaz főbb ismérvek szerinti hasonló eloszlásának vizsgálata) kell beérnünk. rendelkezni kell egy rendszeres felülvizsgálati (validálási) ciklussal 52 (31d), amely magában foglalja o a modell teljesítményének és stabilitásának monitorozását, beleértve a modell és a tényleges eredmények egybevetését o a modellspecifikáció felülvizsgálatát Egyetlen modell (mechanikus eljárás), sem lehet azonban tökéletes, ezért a modelleket nem szabad teljesen mechanikusan használni. Mindenképpen ki kell őket egészíteni a modell által figyelembe nem vett lényeges információkra támaszkodó emberi megítéléssel (melynek módját az önkényesség elkerülésére dokumentálni kell), valamint ezen felülbírálatoknak a modellgyengeségek feltárását és korlátozását szolgáló felülvizsgálatával (31d) 53. A minősítési rendszerek dokumentálása A minősítési rendszereket dokumentálni kell. A dokumentáció tartalmát 32-36 elég részletesen leírja, ezt itt nem ismételjük meg 54. A dokumentálás azonban nem csupán az eddigiek passzív tükrözése, megjelenik benne néhány, eddig nem említett vizsgálati szempont, feladat is: a minimum követelményeknek való megfelelés bemutatása a minősítési eljárások vezetői felülvizsgálata a minősítési szempontok kiválasztásának indoklása az alkalmazott nemteljesítés és veszteség definíciók direktívabeli definícióval való konzisztenciája 49 A validációs alapelvekkel foglalkozó rész további, a direktívából nem, vagy nem közvetlenül következő eszközöket ismertet. 50 A modellekkel kapcsolatban két adatkört kell megemlíteni, melyek átlapolódhatnak, de különbözhetnek is. Az egyiket a modell paramétereinek becslésére használjuk (ezek azt írják le, hogyan függ a választott kritériumoktól a minősítési osztályba sorolás), a másikat pedig a kockázati paraméterek (PD, LGD, CCF) becslésére. 51 Gyakori hiedelem, hogy ez csak idegen adatok használata esetén jelenthet problémát. Valójában saját adatok esetén is előfordulhat, hogy jelentős változások történtek a bank portfoliójában, hitelezési politikájában vagy egyszerűen a külvilágban. 52 Ezeket a vizsgálatokat nyilván a jóváhagyás során végrehajtott első validáció során is el kell végezni, ahol az első pont alatti feladatok csak a modell addigi feltehetően rövid életútját tudják figyelembe venni. 53 Itt az általános felülbírálati követelmények (26) modellek esetén való megismétléséről van szó 54 Megjegyezzük azonban, hogy a metodológia dokumentálását csak modellek esetén írja elő. Ezt ki kellene terjeszteni minden minősítési rendszerre, tekintet nélkül arra, hogy milyen módszert használ a hozzárendelésre. Ez a megállapítás érvényes az alábbi első négy pötty alatti követelményekre is. 19

a validációnál használt statisztikai eljárások (beleértve az out-of sample és out of time teszteket is) A jóváhagyásnál megítélési szempont a dokumentáció minősége is. Harmadik féltől vásárolt modellek alkalmazása Fontos követelmény, hogy harmadik féltől vásárolt modell használata esetén a vásárló nem mentesül sem a dokumentálás, sem a többi követelmény (pl. a modell működésének ismerete) alól (36). Úgy kell eljárnia, mintha saját modelljéről lenne szó, felelősségét nem háríthatja át a modell eladójára/fejlesztőjére. Adatgyűjtés és tárolás A direktíva egyéb részeihez képest meglepően részletezett (pl. teljes adós és kitettség minősítés életpályák ) adatgyűjtést és tárolást ír elő a nyilvánosságra hozatal támogatására (37-40), amelyeket itt nem részletezünk. Stressz tesztek A 2. Pillérben stressz teszteket kell végezni a belső tőkeszámítás kiegészítéseként. A direktíva a hitelkockázatra vonatkozóan külön olyan 1. Pillérbeli stressz tesztet ír elő, amelyet ugyan a bank határoz meg, de a felügyelet felülvizsgál. A tesztnek le kell fednie a kitettségek túlnyomó részét, és kellően konzervatívnak kell lennie, legalább egy enyhe visszaesés hatásait tükrözve (41, 42). A nemfizetés definíciója A kockázatok számszerűsítése A függelék a minimum követelmények között tartalmazza a nemfizetés definícióját is, amelynek nyilván nem itt lenne a helye. A minimum követelményekhez csak annyi köze van, hogy több minimum követelményben is szerepel, hogy a hitelintézet által valamilyen célra alkalmazott alkalmazott definíciónak meg kell felelnie az itt adott definícióval. Magát a definíciót itt nem ismertetjük. A kockázati paraméterek becslésére vonatkozó általános követelmények A minősítési rendszerek kialakításának utolsó lépése az egyes minősítési osztályokhoz és poolokhoz tartozó kockázati paraméterek meghatározása, a kalibrálás (a melléklet szóhasználatával számszerűsítés ). A kockázati paraméterek becslésével kapcsolatos talán legfontosabb követelmény, hogy előrejelzéseknek kell lenniük, nem a tények utólagos regisztrációjának 55. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármely nagy és jó minőségű adatsorból előállított átlag csak kiindulópont, de nem maga a becslés. Tehát minden további indoklás nélkül nem lehet elfogadni a múltbeli 55 Ez a követelmény bár ésszerű - explicit módon nem szerepel sem a direktívában, sem a mellékleteiben. Ilyen határozottan az AIG alapelvek mondják ki. A kulcs egyébként az estimate kifejezés értelmezése. 20