É R T E S Í T É S Gúta Város ezúton értesíti a nyilvánosságot, hogy 2016. augusztus 12-én,13-án és 14 én megrendezi a 32. Gútai Vásárt és a hagyományos búcsút. Az árusítási engedélyek a Gútai Városi Hivatal földszinti 5-ös számú irodájában igényelhetők: 1. fissítők árusítására (vendéglátói szolgáltatások): 2016. augusztus 1-jén és 2-án 2. egyéb áru árusítására: 2016. augusztus 3-től 2016. augusztus 14-ig FONTOS FIGYELMEZTETÉS: Az árusító az árusító helyre vonatkozó engedély kiadásához köteles felmutatni: - árusító hely igénylésére vonatkozó kérelmet - az elektronikus pénztárgép könyvecskéjének azon lapjáról készült fénymásolatot, amelyen az adóhivatal bejegyzése - a pénztárgép adókódja - található. Amennyiben az árusító nem köteles pénztárgéppel rendelkezni, becsületbeli nyilatkozatot mutat fel, amelyben feltünteti a T.t. 289/2008 sz., a pénztárgépekről szóló törvényének azon rendelkezését, mely szerint ez alól a kötelesség alól mentesül. - Az engedély kiadásához szükséges felmutatni az érvényes vállalkozási engedélyt arra a tevékenységre, melyet a vásár ideje alatt végezni szeretne - Élelmiszer árusítása esetén felmutatja a Regionális Közegészségügyi Hivatal aktuális határozatát Amennyiben az árusító a fent említett dokumentumokat nem mutatja fel, nem kap engedélyt árusító hely létrehozására!
A 32. Gútai Vásár és Búcsú idején a közterület-használati adó fizetése Gúta Város 14/2015 sz., a közterülethasználati adóról szóló önkormányzati rendelete alapján történik az alábbi módon: - a háromnapos vásárok, búcsúk illetve piacok idején a közterület sajátos használatára kivetett adó az áru vagy szolgáltatás jellege alapján történik az alábbi kategóriákba való besorolás után: A,B,C,D,E,F,G A háromnapos vásárok, búcsúk illetve piacok idején a közterület-használati adó a parcellákra vonatkozik, 1 parcella = 9 m2. Egynapos közterület-használati adó csak a vasárnapi napra fizethető Kat. Tevékenység, áru jellege Első parcella adója 3 napra lefelé kerekítve A. Vendéglátóipari szolgáltatások, sajtok 1 nap/1 m2=5,926 3 nap/9 m2=160,00 B. Élelmiszer fogyasztására, asztalok és padok elhelyezésére kijelölt hely C. Textil, bőr, bőráru, szőrmék, cipők, ipari és illatszer termékek, bútor, villamossági cikkek, konyhai kellékek, fonott áruk, díszbokrok, díszbokrok, fák, virágok, kertészeti kellékek, reklám- és tájékoztató tevékenységek, könyvek, játékok, ékszerek bizsu, műanyag termékek, képek, gyógynövények, szemüvegek, hanghordozók D. Kürtőskalács, burgonyaspirál, Ice n go, gofri koktél, kávé, üdítő, vattacukor, édességek, mézeskalács, jégkása, méz, pattogatott kukorica 1 nap/1 m2=4,445 3 nap/9 m2=120,00 1 nap/1 m2=2,593 3 nap/9 m2=70,00 1 nap/1 m2=2,4074 3 nap/9 m2=65,00 E. Apró magok napraforgó,tökmag: 1 nap/1 m2=2,223 3 nap/9 m2=60,00 F. Kézművesek 1 nap/1 m2=0,3704 3 nap/9 m2=10,00 Minden további megkezdett parcella 3 napra lefelé kerekítve 1 nap/1 m2=5,926 3 nap/9 m2=160,00 1 nap/1 m2=4,445 3 nap/9 m2=120,00 1 nap/1 m2=1,2963 3 nap/9 m2=35,00 1 nap/1 m2=1,2963 3 nap/9 m2=35,00 1 nap/1 m2=2,2963 3 nap/9 m2=35,00 1 nap/1 m2=0,3704 3 nap/9 m2=10,00 Első parcella adója 1 napra csak vasárnap - lefelé kerekítve 1 nap/1 m2=15,223 1 nap/9 m2=137,00 1 nap/1 m2=11,112 1 nap/9 m2=100,00 1 nap/1 m2=6,334 1 nap/9 m2=57,00 1 nap/1 m2=5,778 1 nap/9 m2=52,00 1 nap/1 m2=5,223 1 nap/9 m2=47,00 1 nap/1 m2=0,667 1 nap/9 m2=6,00 Minden további megkezdett parcella 1 napra csak vasárnaplefelé kerekítve 1 nap/1 m2=15,223 1 nap/9 m2=137,00 1 nap/1 m2=11,112 1 nap/9 m2=100,00 1 nap/1 m2=1,889 1 nap/9 m2=17,00 1 nap/1 m2=1,889 1 nap/9 m2=17,00 1 nap/1 m2=1,889 1 nap/9 m2=17,00 1 nap/1 m2=0,667 1 nap/9 m2=6,00 Kat. parkolás motoros járművel a vásár területén Adóalap /m2/nap Adóalap az utolsó napon /m2/nap G. személyautó 2,50 3,00 furgon 3,5 t-ig 2,50 3,00 teherautó 3,5 t fölött 2,50 3,00 utánfutó - 750 kg terhelésig 2,50 3,00 utánfutó - 750 kg terhelés fölött 2,50 3,00 A szórakoztató jellegű berendezések (lunapark, cirkusz) elhelyezésének napi adója közterület-használati adó a 14/2015 számú önkormányzati rendelet 5-ös cikkelye d.) és e.) pontja értelmében: d) cirkusz, lunapark és más attrakciók elhelyezése... 0,60 /m2/nap e) jármű állása: személyautó, lakókocsi, nyerges vontató, esetleg más jármű a szórakoztató berendezések részére kijelölt területen... 2,50 /m2/nap Bővebb tájékoztatást a következő telefonszámokon nyújtunk: 035/790 09 11, 035/790 09 23, 035/790 09 24 valamint az alábbi e-mail címeken: molnarova@mestokolarovo.sk, kurtiova@mestokolarovo.sk, info@kolarovo.sk
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Bejelentő GÚTA VÁROS Templom tér 1 sz. 946 03 Gúa Vec: A közterület sajátos használatára vonatkozó szándék bejelentése ( vásárok, búcsú, alkalmi vásárok ideje alatt ) Személyi adatok / cég, vállalkozás adatai: ( keresztnév, vezetéknév / cég neve)... Cím: ( állandó lakhely / a cég székhelye)... ( póstai cím, amennyiben nem egyezik a lakhellyel)... Telefonszám...e-mail... Születési szám / Vállalkozás nyilvántartási száma:... Közterület azonosítása:...... A közterület használatának időtartama :... ( mikortól - meddig ) A közterület használatának négyzetméterekben kifejezve:... A közterület használatának célja......... Gúta,... --------------------------------- aláírás Melléklet: - vállalkozási engedély másolata amennyiben a bejelentő vállalkozó - saját területen kitermelt a saját célra el nem elfogyasztott termékek árusításáról szóló igazolás - egyéb igazolás, melyet az adott árukészlet árusítása megkíván Nyilatkozat: Bejelentőként jóváhagyom és beleegyezek e kérvényben feltüntetett személyes adataim, cég adataim felhasználásával a fentemlített ügyintézés céljából. Gúta,... ----------------------------------- aláírás
Žiadateľ/Kérelmező: Mesto Kolárovo Kostolné námestie č. 1 94603 Kolárovo Vec: Žiadosť o vydanie povolenia na predaj výrobkov a poskytovanie služieb na trhovom mieste v súlade so zákonom č. 178/1998 Z.z. Kérvény árusítási engedély kiadására a vásár területén a T.t. 178/1998 sz. törvényével összhangban Meno, priezvisko/obchodné meno név/cégnév adresa trvalého bydliska/miesto podnikania/adresa sídla lakóhely/ vállalkozás címe...telefonszám...e-mail IČO/dátum narodenia - Azonosító szám/születési dátum:... DIČ/Adóazonosító szám... Kód reg. pokladnice/pénztárgép regisztrációs kódja... v dňoch/ árusítás időpontja:.......... Druh predávaných výrobkov (sortiment), druh poskytovanej služby predaja/áru vagy szolgáltatás fajtája,... trhové miesto( trhovisko na Ul. tržnej, príležitostné trhy - kolárovský jarmok, vianočné trhy, Mestské kultúrne stredisko/árusítás helyszíne (piactéri árusítás, alkalmi vásár gútai vásár, karácsonyi vásár, Gútai VMK):... Prílohy/Csatolmányok: - oprávnenie na podnikanie (nie starší ako oi3 mesiace) - platný živnostenský list, výpis z OR, koncesná listina.../ ( fotokópia ) + originál doklady na nahliadnutie érvényes vállalkozói engedély (3 hónapnál nem régebbi), cégkivonat - /fénymásolat + eredeti felmutatásra - fotokópiu strany Záznamy daňového úradu z knihy elektron. registračnej pokladnice (s reg. číslom pokladnice, prvá, druhá príp. tretia strana)/ az elektronikus pénztárgép könyvecskéjének azon lapjáról készült fénymásolat, amelyen az adóhivatal bejegyzése - a pénztárgép adókódja - található. - vyjadrenie príslušných orgánov ( ak to predávaný sortiment vyžaduje )/illetékes szervek határozatai (áru jellegétől függően) - čestné vyhlásenie, že nie je povinný na evidenciu tržieb používať pokladnicu (vzor v prílohe žiadosti)/ becsületbeli nyilatkozat arról, hogy az egyén mentesül a pénztárgép-használati kötelezettség alól (minta a mellékletben) - fotokópia preukazu ZŤP/ egészségkárosodást igazoló okmány fénymásolata - LV, nájomná zmluva, obdobný právny vzťah k pozemku, na ktorom sa uskutočňuje vlastná pestovateľská a chovateľská činnosť / tulajdonlap, bérleti szerződés, időszakos jogi viszony a földterülethez, amelyen a növénytermesztés vagy állattenyésztés történik V Kolárove, dňa:...... Podpis / razítko- Aláírás/pecsét Žiadateľ ako dotknutá osoba podľa zákona č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov (ďalej len zákon ), poskytuje Mestu Kolárovo súhlas so spracovaním všetkých v tejto žiadosti uvedených osobných údajov dotknutej osoby a to za účelom bezpečnej a zámenu vylučujúcej identifikácie dotknutej osoby. Doba platnosti súhlasu sa viaže na dobu trvania preukázateľného účelu spracúvania osobných údajov dotknutej osoby. Mesto Kolárovo týmto prehlasuje, že osobné údaje dotknutej osoby bude spracovávať plne v súlade s ustanoveniami zákona. A kérelmező mint érintett személy a T.t. 122/2013 sz., a személyes adatok védelméről szóló törvénye (továbbiakban törvény ) alapján beleegyezését adja Gúta Város részére az ezen kérvényben feltüntetett személyes adatainak feldolgozására, személyének kétséget kizáró beazonosítása céljából. Gúta Város kijelenti, hogy a személyes adatok feldolgozása csakis a törvény betartásával történik. Nehodiace sa prečiarknite!/a nem megfelelő áthúzandó
ČESTNÉ VYHLÁSENIE/BECSÜLETBELI NYILATKOZAT Podpísaný/á (meno a priezvisko) - Alulírott:... Dátum narodenia - Születési dátum:... Trvale bytom - Lakhely:... Týmto čestne vyhlasujem, že v zmysle zákona č. 289/2008 Z. z. o používaní elektronickej registračnej pokladnice a o zmene a doplnení zákona Slovenskej národnej rady č. 511/1992 Zb. o správe daní a poplatkov a o zmenách v sústave územných finančných orgánov v znení neskorších predpisov nie som povinný/á používať elektronickú registračnú pokladnicu na evidenciu tržieb. Kijelentem, hogy a T.t. 289/2008 sz., a pénztárgépek használatáról szóló törvény és az 511/1992 sz., adótörvény értelmében nem vagyok köteles pénztárgépet használni. * 1 ods. 2 - nie som podnikateľom podľa 2 ods. 2 Obchodného zákonníka/ az 1 2. bek. - a Kereskedelmi törvénykönyv alapján nem vagyok vállalkozó, * 2 písm. k) - neposkytujem službu uvedenú v Prílohe č. 1 k zákonu/ a 2 k) pontja alapján nem nyújtok szolgáltatást az 1 sz. mellékletben foglaltak szerint, * 3 ods. 2 písm. a) - povinnosť evidovať tržbu sa nevzťahuje na predaj tovaru uvedenom v tomto ustanovení (napr. občanmi s ťažkým zdravotným postihnutím)/ a 3 2. bek a) pontja alapján a forgalom evidálása az előírásban szereplő árura nem vonatkozik (pl. egészségkárosultak). * 3 ods. 2 písm. b) - povinnosť evidovať tržbu sa nevzťahuje na poskytované služby (napr. občanmi s ťažkým zdravotným postihnutím)/ a 3 2. bek a) pontja alapján az áruforgalom evidálása az előírásban szereplő szolgáltatásra nem vonatkozik (pl. egészségkárosultak). */ nehodiace sa prečiarknite/ a nem megfelelő áthúzandó...... meno, priezvisko (čitateľne)/ név olvashatóan podpis žiadateľa/kérelmező aláírása Žiadateľ ako dotknutá osoba v súlade s ustanovením zákona č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov (ďalej len zákon ), poskytuje Mestu Kolárovo súhlas so spracovaním všetkých v tejto žiadosti uvedených osobných údajov dotknutej osoby a to za účelom bezpečnej a zámenu vylučujúcej identifikácie dotknutej osoby. Doba platnosti súhlasu sa viaže na dobu trvania preukázateľného účelu spracúvania osobných údajov dotknutej osoby. Mesto Kolárovo týmto prehlasuje, že osobné údaje dotknutej osoby bude spracovávať plne v súlade s ustanoveniami zákona. A kérelmező mint érintett személy a T.t. 122/2013 sz., a személyes adatok védelméről szóló törvénye (továbbiakban törvény ) alapján beleegyezését adja Gúta Város részére az ezen kérvényben feltüntetett személyes adatainak feldolgozására, személyének kétséget kizáró beazonosítása céljából. Gúta Város kijelenti, hogy a személyes adatok feldolgozása csakis a törvény betartásával történik..... podpis žiadateľa/kérelmező aláírása
ČESTNÉ VYHLÁSENIE/BECSÜLETBELI NYILATKOZAT az eredeti termékek és azok másolatainak árusítására Podpísaný/á (meno a priezvisko) - Alulírott:... Dátum narodenia - Születési dátum:... Trvale bytom - Lakhely:... Prehlasujem na svoju česť, že podľa ustanovenia zákona č. 178/1998 Z. z. o podmienkach predaja výrobkov a poskytovania služieb na trhových miestach a o zmene a doplnení zákona č. 455/1991 zb. o živnostenskom podnikaní (živnostenský zákon) v znení neskorších predpisov, sú všetky moje predávané výrobky originálom diela alebo jeho rozmnoženinou. Uvedené údaje sa zakladajú na pravde a som si vedomý (á) trestných následkov, ktoré ma môžu postihnúť v prípade zistenia nepravdivosti tohto môjho vyhlásenia. Kijelentem, hogy a T.t. 178/1998 sz., az árusítás és szolgáltatásnyújtás feltételeiről szóló és a T.t. 455/1991 sz., a vállalkozásról szóló törvénye alapján az általam árusított termékek eredetiek vagy azok másolatai. Ezen állításaim igazak, és tudatában vagyok annak, hogy amennyiben ezen nyilatkozatom nem az igazságon alapul, annak büntetőjogi következményei lehetnek.... podpis/aláírás Žiadateľ ako dotknutá osoba v súlade s ustanovením zákona č.122/2013 Z.z. o ochrane osobných údajov (ďalej len zákon ), poskytuje Mestu Kolárovo súhlas so spracovaním všetkých v tejto žiadosti uvedených osobných údajov dotknutej osoby a to za účelom bezpečnej a zámenu vylučujúcej identifikácie dotknutej osoby. Doba platnosti súhlasu sa viaže na dobu trvania preukázateľného účelu spracúvania osobných údajov dotknutej osoby. Mesto Kolárovo týmto prehlasuje, že osobné údaje dotknutej osoby bude spracovávať plne v súlade s ustanoveniami zákona. A kérelmező mint érintett személy a T.t. 122/2013 sz., a személyes adatok védelméről szóló törvénye (továbbiakban törvény ) alapján beleegyezését adja Gúta Város részére az ezen kérvényben feltüntetett személyes adatainak feldolgozására, személyének kétséget kizáró beazonosítása céljából. Gúta Város kijelenti, hogy a személyes adatok feldolgozása csakis a törvény betartásával történik..... podpis žiadateľa/kérelmező aláírása