A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzésébe központi gyakornokként való felvétel szabályzata Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010.(IV.15.) EüM rendelet 2. b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a DE OEC Szak- és Továbbképzési Bizottsága a felsőfokú szakirányú szakmai képzésbe központi gyakornokként való felvétel rendjét az alábbiakban szabályozza. 1. A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya azokra a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumba (DE OEC) felsőfokú szakirányú szakképzésre jelentkezőkre terjed ki, akik szakképzésüket 2012. szeptember 1-én vagy ezt követően központi gyakornoki rendszerben kezdik meg, valamint kiterjed a DE OEC központi gyakornoki rendszerbevételi eljárásának valamennyi résztvevőjére. 2. Jelentkezés 1) A felsőfokú szakirányú szakképzésre azok kérhetik felvételüket, akik általános orvosdoktori, fogorvosdoktori, gyógyszerész vagy egészségpszichológia MSc diplomával rendelkeznek, vagy a felsorolt szakokon egyetemi tanulmányaik utolsó évét folytatják, s a jelentkezés évében tesznek záróvizsgát. A nem Magyarországon végzett, vagy nem magyar nyelven tanulók esetén a feltétel az, hogy honosított diplomával rendelkezzenek, illetve EU-s tagállamban szerzett diplomájuk elismertetésre kerüljön a szakképzés kezdetére. 2) A DE OEC (a továbbiakban: Centrum) évente hozza nyilvánosságra szakonként a jelentkezési lapok benyújtási határidejét és az interjúk időpontját. 3) A Centrum rendszerbevételi eljárást szakmánként évente legalább egy alkalommal szervez. A Centrum fenntartja a jogot, hogy a maradék álláshelyek függvényében évente többször is szervez rendszerbevételi eljárást. 4) A szakképzésre való jelentkezést a Szak- és Továbbképzési Központba kell benyújtani 2 példányban, legfeljebb 5 meghirdetett állásra az e célra rendszeresített nyomtatványon. A nyomtatvány a Szak- és Továbbképzési Központban igényelhető, valamint letölthető a http://aok.unideb.hu/hu/oktatas_szak_es_tovabb.htm internetes címen. 1
5) A jelentkezési lapnak a következő adatokat kell tartalmaznia: A jelentkező személyi adatai (név, születési helye, ideje, anyja neve, lakcíme) A diploma típusa, kiadásának ideje A választott szakma megnevezése Alapnyilvántartási szám Egyetemi tudományos tevékenységek felsorolása (Ph.D, tudományos publikációk, előadások, TDK pályamunka, előadás TDK konferencián, demonstrátorság, szakmai versenyen való részvétel) Adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást 6) A jelentkezési laphoz csatolni kell a tanulmányi pontszám és a többletpontszám számításának alapjául szolgáló tényeket hitelesen igazoló dokumentumokat. 7) A jelentkező egyidejűleg több szakra (max. 5) és több felsőoktatási intézménybe is benyújthatja jelentkezését. Minden szakmához külön jelentkezési lapot kell kitölteni. 8) Nem vehet részt a rendszerbevételi eljárásban az, aki a) a jelentkezési lapot határidőre nem nyújtja be, b) a jelentkezési lapot hiányosan nyújtja be, és azt a hiánypótlásra biztosított 15 munkanapos határidőn belül nem egészíti ki, c) ötnél több támogatott állásra nyújt be jelentkezési lapot. 9) A jelentkezőkről, a benyújtott dokumentumaikról és az általuk elért eredményekről a Szakés Továbbképzési Központ nyilvántartást vezet. 10) A jelentkező adatainak kezelésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései az irányadók. 3. A rendszerbevételi eljárás 1) A rendszerbevételi eljárás célja a választott szakképzésre legalkalmasabb jelentkezők kiválasztása. A DE OEC rangsort állít fel az adott szakmára jelentkezőkből. 2) A rendszerbevételi eljárás szóbeli elbeszélgetésből áll. A rendszerbevételi eljárás szakmai anyaga az egyetemi képzés alatt oktatott szakma-specifikus tantárgyak ismeretanyaga. 3) Az interjút a leendő munkahelyen (klinika, intézet, tanszék) létrehozott rendszerbevételi eljárást lebonyolító bizottság (a továbbiakban: Bizottság) folytatja le. 4) A Bizottság 3-5 tagból áll. A Bizottság elnöke a grémiumelnök, vagy az általa felkért oktató; tagjait az elnök jelöli ki az intézet/klinika/tanszék vezető oktatói és szakorvosjelöltek közül. 2
5) A Bizottságban nem vehet részt az a személy, aki a jelentkezővel/jelentkezőkkel bármilyen érdekeltségi kapcsolatban van, vagy bármilyen okból, ami miatt a jelölt(ek) tárgyilagos megítélése tőle nem várható el. A bizottsági tagoknak a felvételi eljárás megkezdése előtt elfogulatlanságukról írásban nyilatkozniuk kell. 6) A felvételi interjúk technikai lebonyolítását a Szak- és Továbbképzési Központ végzi. 7) A Szak- és Továbbképzési Központ az adott központi gyakornoki állásra pályázó jelentkező adatait, a tanulmányi és többletpontszámát továbbítja a Bizottság részére. 8) A Bizottság a rangsor figyelembe vételével, a legmagasabb pontszámot elért öt jelölt közül dönt az általa alkalmazni kívánt jelölt(ek) személyéről. 9) Ha az első öt helyet - azonos hozott pontszámuk miatt - ötnél több jelentkező érte el, a Bizottságnak valamennyi, az első öt helynek megfelelő pontszámot elért jelentkező közül van lehetősége választani. 10) A legmagasabb rendszerbevételi pontszámot elérő jelöltek meghatározásánál - ha azonos rendszerbevételi pontszám miatt a legmagasabb pontértéket több mint öt jelentkező érte el - előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a tanulmányi és többletpontok összege (a továbbiakban: hozott pontszám) alapján számított pontszáma magasabb. 5. A rendszerbevételi eljárásban elért teljesítmény értékelése 1) A jelentkező teljesítményét 100+10 többletpontos rendszerben értékelik. A pontszámot az egyetemről hozott pontok (max. 70 pont) és a felvételi eljárás során szerzett pont (max. 30 pont) összeadásával kell kiszámítani. Az így kiszámított pontokhoz hozzá kell adni a többletteljesítményért adható pontokat. A többletpontok összege max. 10 pont lehet. A nem Magyarországon, vagy nem magyar nyelven szerzett oklevéllel rendelkezők szerzett pontjainak meghatározása magyar nyelvre lefordított és hitelesített indexmásolatának benyújtása esetén fogadható el. A pontok átszámítását OM irányelveket figyelembe véve a Szak- és Továbbképzési Központ munkatársai végzik el. 3
6. A pontszámítás módja I. Az egyetemről hozott pontokat az alábbiak szerint kell kiszámítani: 1. Általános orvosok esetében a hozott pontok számítása a következőkben részletezett módon történik: a/ Az I., II., III., IV., V,.VI. éves szigorlatok átlagának hatszorosa: maximum 30 pont b/ 5 szakmaspecifikus tantárgy 1.2-vel súlyozott érdemjegyeinek összege: maximum 30 pont A szakmaspecifikus tárgyakat a jelentkező választja ki a külön táblázatban meghatározott tárgyak listájából. A szakmaspecifikus tárgyak listája megtalálható a http://aok.unideb.hu/hu/oktatas_szak_es_tovabb.htm internetes címen 2. Fogorvosok esetében a pontszámítás módja a következőkben részletezett módon történik: a/ Az I., II., III., IV., V. éves szigorlatok érdemjegyeinek összege: maximum 30 pont b/ Az 5 szakmaspecifikus tantárgy 1.2-vel súlyozott érdemjegyeinek összege: maximum 30 pont A szakmaspecifikus tárgyak az alábbiak: parodontológia, szájsebészet, gyermekfogászat, cariologia, fogpótlástan. 3. Gyógyszerészek esetében a pontszámítás módja a következőkben részletezett módon történik: a/ Az I., II., III., IV., V. éves szigorlatok és kiemelt kollokviumok érdemjegyeinek összege / 2: maximum 30 pont b/ Az 5 szakmaspecifikus tantárgy 1.2-vel súlyozott érdemjegyeinek összege: maximum 30 pont A szakmaspecifikus tárgyak az alábbiak: gyógyszerhatástan, gyógyszertechnológia, gyógyszerkémia, biofarmácia, gyógynövény és drogismeret. 4
4. Egészségpszichológia MSc szakon végzettek esetében a pontszámítás módja a következőkben részletezett módon történik: a/ A IV. és V. éves szigorlatok átlagának hatszorosa: maximum 30 pont b/ Az 5 szakmaspecifikus tantárgy 1.2-vel súlyozott érdemjegyeinek összege: maximum 30 pont A szakmaspecifikus tárgyak az alábbiak: patopszichológia I., patopszichológia II., pszichodiangosztika I-II., segítő kapcsolatok és pszichoterápia alkalmazott módszerei I.- II., klinikai egészségpszichológia. II. Szerzett pont A szóbeli interjún elért pontszám maximum 30 pont, az alábbi szempontok alapján: 1. Stratégiai (analitikus, koncepcionális) gondolkodás 2. Betegekkel való kommunikáció 3. Teljesítményorientáció/motiváció 4. Mások megértése (empátia) 5. Csapatmunka, együttműködés 6. Kezdeményezőkészség (kreativitás, innováció) 7. Szakmai ismeretek alkalmazása 8. Integritás 9. Problémamegoldás 10. Betegorientáltság 11. Felelősségtudat 12. Teljesítménymotiváció 13. Hivatástudat 14. Multikulturális ismeretek Amennyiben a szigorlatokból/kiemelt kollokviumokból számított hozott pontszámhoz (maximum 30 pont) képest az interjún elért pontszám legalább 20%-kal nagyobb eltérést mutat, a Bizottságnak indokolnia kell az általuk adott pontszámot. III. Többletpontok maximum 10 pont Többletpontok: Ph.D fokozat: 10 pont egyetemi évek alatt végzett tudományos tevékenység: Helyi TDK konferencián tartott elsőszerzős előadás: Helyi TDK konferencián tartott társszerzős előadás: 1 pont OTDK-n tartott elsőszerzős előadás: 3 pont OTDK-n tartott társszerzős előadás: Tudományos kongresszuson tartott elsőszerzős előadás, poszter 3 pont 5
Tudományos kongresszuson tartott társszerzős előadás, poszter TDK pályamunka elsőszerzős 4 pont TDK pályamunka társszerzős A választott szakmához kacsolódó diplomamunka Demonstrátorság az adott szakból évente 1 pont Tudományos közlemény elsőszerzős 5 pont Tudományos közlemény társszerzős 3 pont Egyetemi tanulmányi verseny szakmaspecifikus (1-3. helyezés) Szakmaspecifikus elektív kurzus teljesítése: 1 pont/kurzus (maximum 4 pont) Nyelvvizsga (a diplomakiadási feltételen túl): középfok C típus: A vagy B típus: 1 pont felsőfok C típus (vagy angol szakfordítói): 3 pont A vagy B típus: Orvosi munkavégzés az adott szakon évente Mentőtiszti, egészségügyi területen legalább 1 hónap időtartamú munkavégzés hónaponként (max. 3 pont) 1 pont A munkáltató által igazolt korábbi szakmai kapcsolat ( a munkáltatónál végzett, nem egészségügyi munka, adatok feldolgozása tudományos tevékenységben, stb.) Közéleti munka: MOE, DÖK, Koll.Biz. (/év) 4 pont Közéleti munka: Kari Diákjóléti Biz., Sántha Kálmán szakkollégium (0.5pont/év) 1 pont 7. Tájékoztatás az interjú eredményéről 1) A Bizottság legkésőbb október 1-jéig (fogorvosok és gyógyszerészek esetében augusztus 1-jéig; egészségpszichológia MSc szakon végzettek esetében szeptember 1-jéig) a rangsor figyelembevételével, a legmagasabb pontszámot elért öt jelölt közül dönt az általa alkalmazni kívánt jelölt(ek) személyéről. A Bizottság döntéséről haladéktalanul értesíti a Szak- és Továbbképzési Központot. 2) A központi gyakornoki állásra jelentkező jelölteket a Szak- és Továbbképzési Központ a döntésről postai úton és ha a jelölt az elektronikus úton történő értesítéshez hozzájárult elektronikus úton értesíti. A jelölt a döntésről személyesen is felvilágosítást kérhet. 3) Az alkalmazni kívánt jelölt október 15-éig (fogorvosok és gyógyszerészek esetében augusztus 15-ig; egészségpszichológia MSc szakon végzettek esetében szeptember 15-ig) köteles írásban értesíteni a Szak- és Továbbképzési Központot, hogy az elnyert állást be kívánja-e tölteni. Amennyiben a jelölt az értesítési kötelezettségét határidőben nem teljesíti, vagy az állást nem kívánja betölteni, a rangsorban a következő jelöltnek kell azt felkínálni. 6
8. Panasztétel 1) A jelentkező a rendszerbevételi eljárás lefolytatásával kapcsolatban, a személyét érintő kérdésben a DE OEC szakképzési elnökhelyettesénél írásban panasszal élhet a rendszerbevételi eljárás eredményéről való értesítést követő második munkanap végéig. A felsőoktatási intézmény a panaszt három munkanapon belül elbírálja, és a döntésről írásban értesíti a jelentkezőt. A határidő elmulasztása után jogorvoslatnak helye nincs. 9. Záró rendelkezések 1. A Szabályzatot a 2012. évi rendszerbelépési eljárás során kell először alkalmazni. 2. A Szabályzatban nem tárgyalt kérdésekben a mindenkor hatályos 16/2010. (IV.15.) EüM rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól, valamint a 122/2009. (VI. 12.) Korm.rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről rendelkezései az irányadóak. 3. A Szabályzatot a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szakés Továbbképzési Bizottsága 2012.06.11-én megtartott ülésén jóváhagyólag elfogadta. 7