A Választmány ülésének jegyzőkönyve Az ülés ideje: 2010. április 20. (kedd) 18:00 Az ülés helye: HÖK-tárgyaló (1093 Budapest, Fővám tér 8. III. emelet 3005. szoba) Ülésvezető: Jegyzőkönyv-vezető: Résztvevők: Vendég(ek): Kiss Dávid elnök Fekete Dávid titkár Bakonyi Réka Bodnár Krisztián Ferenc Dobroczki Ádám Fekete Dávid Juhász Ádám Kiss Dávid Lénárt Éva Major Csilla Pálma Peloc Zita Szekeres Norbert Tóth Bálint Németh Gábor Méhes Csaba Az ülés határozatképes 1. Köszöntő Kiss Dávid elnök köszönti a Választmány tagjait. SZAVAZÁS A Választmány a napirendet egyhangúlag elfogadta. 2. Kari Napok - Összességében úgy érzem, és a mai projektértékelő gyűlés fényében is kijelenthetjük, hogy sikeres rendezvény áll mögöttünk. A költségek kb. 300000 Ft-nál megálltak, a pontos elszámolást a kiosztott anyag tartalmazza. Mivel a tavaszra tervezett intézeti estek nem kerülnek megrendezésre, az azokra félretett pénzt átcsoportosítottuk a Kari Napokra. - Sajnos voltak a tapasztalatlanságból adódó kisebb-nagyobb problémák, csalódott vagyok, hogy a szervezésben csak kevesen vettünk részt. Akik viszont segítettek, azok minden energiájukat erre áldozták, ezért lehetett sikeres a rendezvény. 1
- A rendezvény mindent összevetve kb. 1000-1200 főt mozgatott meg, azt hiszem, hogy mindenképp érdemes újra megszervezni, akár már ősszel a mostani tanulságok alapján, de már lehetne pl. campus-szinten is, Közgáz Kari Napok. 3. Oktatási ügyek - A HALVEL-hez Zita és én is megkaptuk végre a hozzáférési lehetőséget, így már el tudjuk kezdeni a munkát. - Az alapszakok véleményezése sajnos megcsúszott, kiderült, hogy néhány intézet ugyanilyen témában fókuszcsoportos felméréseket végez, ezek eredményét mindenképp megvárjuk. - A Rektori Kabinet elé kerül a KKI-számítás módosítása, melynek lényege, hogy a kötelező tárgyak 20%-os súllyal szerepelnek benne, az elérhető átlag pedig max. 5. Valószínűleg továbbra is 3,5-ös átlagtól jár majd a Közgáz Campus-on, a vita az MA-felzárkóztató tárgyakról van. A szabályozás már erre a félévre érvényes lenne, így a szabadon választható tárgyakat május 10-ig leadhatnák a hallgatók, amennyiben úgy ítélik meg, hogy nincs szükségük rájuk. - Ez a visszaható döntés komoly problémákat fog felvetni, fontos a megfelelő tájékoztatás. - Hiába lesz központi kisokos, nagyon nehéz lesz ezt az infót mindenkihez eljuttatni. Jobb lenne, ha fél évet várnának a bevezetéssel, így mindenki tudna hozzá előre igazodni. Ha ez mégis így átmegy, a kommunikációt nagyon meg kell erősítenünk az ügyben. 4. Vezetőképzők Peloc Zita: - A HÖOK-vezetőképzőn az alapozó képzés szerintem irreleváns volt, sok előadás pedig elmaradt, a szervezés nem volt a legjobb. Összességében nem nagyon érte meg. - Csapatépítő jellege viszont jó volt, többen kéne mennünk, de sajnos elég drága. A többi egyetemen bevezetett e-ösztöndíjrendszer a visszajelzések alapján jól működik. - A gárdonyi ELTE BTK vezetőképző nagyon hasznos volt, nívós előadások voltak, például Pálinkás József, MTA elnöké. Irigylésre méltó, hogy az ELTE teljes kari vezetése leutazott a megnyitóra, és hihetetlen, hogy mennyire partnerként tekintenek mindenben a HÖK-re. - Kapcsolatépítés, tapasztalatcsere terén is hasznos volt. Az ELTE tanulmányi felelősével még szeretnék konzultálni a kreditbeszámítás kapcsán a jövőben. - Egyébként most zajlanak az ELTE BTK Napok, akinek van kedve, mindenképp látogasson el a programokra. 2
5. Irodatakarítás - Igyekezzünk minél többen ott lenni az esedékes irodatakarításon! Főképp, mert úgy fest, hogy nem fog költözni a diákszervezeti folyosó. - Így van, szerintem a CEN után esedékes a meghirdetése. 6. KÖB - Továbbra is tart a vita a DJB-vel az új keret felosztásáról, én az egész keret max. 10-12%- át tartom reálisnak számukra átadni, ők 30%-ot szeretnének. Így tehát a kb.270000 Ft-os keretből véleményem szerint 30000 Ft-ot kellene átadni a DJB számára, hiszen ők inkább projektjellegű munkát végeznek. A K- és a G-Kar is nagyjából ezen az állásponton van. - Kiosztottuk a márciusi közéletiket, a szokásos helyen megtekinthetők. Az EHÖK-ös jogcímeknél voltak komolyabb levonások, hiszen azok már az EHÖK-keretből mennek. - Aki még nem küldte a márciusi szöveges beszámolóját, azt kérem, sürgősen tegye meg. - Szeretném, hogy az áprilisi pluszkeretet a Kari Napok szervezői számára a kiosztott anyag szerinti bontásban osszuk ki prémiumként, ahogyan ez már bevett szokás a CENnél és a Felezőnél. SZAVAZÁS A Választmány az előterjesztést támogatta (10 igen, 0 nem, 1 tartózkodás). 7. EHÖK póttag-választás - Kérem, jelezze, aki a 2. EHÖK-póttag szeretne lenni. Bodnár Krisztián Ferenc, Dobroczki Ádám és Major Csilla jelzi, hogy el kíván indulni a választáson. - Szeretném bejelenteni, hogy visszalépek. Bodnár Krisztián Ferenc: - A néhány héttel ezelőtti sikertelen választás előtt már elmondtam a programomat, így azt nem szeretném most megismételni. 3
- Már jelenleg is dolgozom az EHÖK-ben oktatási és kommunikációs téren. Évi és Ádám is végzős, mindketten jelezték, hogy támogatnak a betanulásban és könnyen lehet, hogy Reni után az oktatási feladatokat nekem kell majd átvennem. SZAVAZÁS A Választmány Dobroczki Ádámot, Juhász Ádámot, Peloc Zitát a szavazatszámláló bizottság tagjává egyhangúlag megválasztotta (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). SZAVAZÁS A második póttag megválasztása sikertelen szavazategyenlőség miatt (Bodnár Krisztián Ferenc és Major Csilla 4-4 szavazat, 3 érvénytelen szavazat). SZAVAZÁS A második póttag megválasztása másodszor is sikertelen szavazategyenlőség miatt (Bodnár Krisztián Ferenc és Major Csilla 4-4 szavazat, 3 érvénytelen szavazat). - Ez esetben szeretném jelezni, hogy az újabb választáson el kívánok indulni, ezzel segítve az eredményességet. SZAVAZÁS A Választmány második póttagnak megválasztotta Major Csillát (Major Csilla 5, Bodnár Krisztián Ferenc és Dobroczki Ádám 3-3 szavazat). 8. Campus, EHÖK Campus - A Campus Tanács rendszeresen ülésezik, jegyzőkönyvek is készülnek, még nem kerültek fel a listákra. A körbeküldött magánlevelezésre nem nagyon szeretnék reagálni, mindanynyian értetlenül állunk a történtek előtt. A hajó valóban sikeres volt, ugyanakkor K- és T- karosok kevesen voltak, így a félelmünk nem volt alaptalan. Az pedig, hogy a mi magánlevelezésünk rögtön egy blogra is kikerült, felháborító. EHÖK - Olyan kérés érkezett hozzám, hogy a Választmány adjon ki egy támogató nyilatkozatot Kovács Zsolt mellett a HÖOK elnökválasztás apropóján. Nekem ezzel olyan problémáim vannak, hogy maga Zsolti gyakorlatilag az utolsó pillanatban közölte velünk, hogy el kíván indulni, holott máshonnan már hónapok óta hallani. Én nem láttam még tőle programot. Szeretném, ha a támogatásról majd a Választmány döntene. - Tudomásom szerint győri az ellenjelölt, vezetőképzőről ismerhetitek. Szakmailag nagyon erős, korrekt ellenfél és eddig a legtöbb a nagy egyetem őt támogatja. Tudni kell, hogy a kari mandátumok nem bonthatók meg EHÖK határozat nélkül, tehát mind a 23 Corvinusos szavazat ugyanarra a jelöltre kerül majd leadásra. - Szerintem rosszul venné ki magát, ha egy vagy két kar kihúzna a Corvinus-os jelölt mögül. 4
- A közelmúltban kiderült, hogy túlzás bármiféle egységről beszélni az EHÖK-ben. Én Kovács Zsoltot nemhogy HÖOK, de EHÖK-elnöknek is alkalmatlannak tartom. Bodnár Krisztián Ferenc: - Szerintem a Corvinus-nak mindenképpen előnyt jelentene, ha Corvinus-os lenne a HÖOK elnöke. A támogatásunkért pedig esetleg várhatnánk tőle valamit cserébe. - A támogató nyilatkozat, amit a kari elnököknek kell kiadni alapvetően formalitás, de lelkiismereti kérdés, hogy akkor támogassunk bárkit, ha valóban megfelelőnek, érettnek tartjuk a pozícióra. Mindannyiunkat képvisel majd, ezért fontos most szavaznunk. - Kérdezem tehát a Választmányt, hogy támogatja-e Kovács Zsoltot HÖOK-elnökjelöltként? SZAVAZÁS A Választmány Kovács Zsoltot nem támogatja (3 igen, 6 nem, 2 tartózkodás). HITELESÍTÉS: Kiss Dávid elnök P.H. Fekete Dávid titkár résztvevő résztvevő résztvevő Budapest, 2010. április 20. 5