PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12.



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

/ egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT


ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 07- i rendkívüli ülésére

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Tisztelt Képviselő-testület!

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

E L Ő T E R J E S Z T É S

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-ai ülésére

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák július 1-jét követő fenntartása és működtetése

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Derkovits Gyula Általános Iskola

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 52/I. Tisztelt Képviselőtestület! Az Országgyűlés - az államháztartási rendszer megújítása keretében a közpénzek felhasználásának, a közfeladatok ellátásának átláthatóbbá, hatékonyabbá tétele és a költségvetési gazdálkodás modernizálásának megalapozása céljából 2008. december 15-én megalkotta a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. év CV. törvényt (továbbiakban: Kt.). A törvény formailag két alapvetően elkülönülő részből áll. Egyrészt teljesen új szabályozást tartalmaz a költségvetési szervek jogállására (alapítására, megszüntetésére, átalakítására stb.) vonatkozóan, másrészt módosítja az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv továbbiakban: Áht. - költségvetési szervek működésére és gazdálkodására vonatkozó rendelkezéseit. A Kt. több kötelezettséget állapít meg a költségvetési szervek fenntartói, illetve az alapító, irányító, vagy felügyeleti szerv számára. A hivatkozott jogszabály 44. (4) bekezdése szerint A költségvetési szerv alapító (irányító) szerve 2009. május 15-ig köteles felülvizsgálni a közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból az irányítása alá tartozó költségvetési szerv, az általa vagy az irányítása alá tartozó költségvetési szerv által alapított, illetve részvételével működő és vagyonkezelésébe tartozó gazdálkodó szervezet (így különösen: közhasznú társaság, gazdasági társaság), valamint az e társaság által továbbalapított gazdálkodó szervezet tekintetében, az állami felsőoktatási intézmény saját gazdasági társasága kivételével. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként a további működés 2009. július 1-je után is indokolt, az e törvényben és külön törvényben foglalt előírásokat költségvetési szervek esetében 2009. június 1-jéig kell (az alapító okirat módosításával vagy más megfelelő módon) érvényesíteni. A hivatkozott jogszabály 44. (5) bekezdése szerint A költségvetési szerv irányító szerve az irányítása alá tartozó költségvetési szervet 2009. június 1-jéig köteles e törvény alapján besorolni. Ha a besorolás alapján a költségvetési szerv más foglalkoztatási törvény hatálya alá kerül, akkor a 9. (3) bekezdésében foglaltak alkalmazandók azzal, hogy az átadás időpontján a besorolásra vonatkozó, 5. szerinti nyilvántartásba történő bejegyzés hatálybalépésének napját kell érteni. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendeletben foglaltak végrehajtására a Pénzügyminisztérium kiadta a 2010. évre a szakfeladat rendet, ami szükségessé teszi az intézmények alapító okiratának teljes körű áttekintését, és a szükséges módosítások végrehajtását. Pápa Város Önkormányzata fenntartásában működő költségvetési szervek tekintetében a közfeladatok ellátása módjának felülvizsgálata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvényben előírtak szerint 2009. május 15-ig megtörtént. A felülvizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy a további működés 2009. július 1-után is indokolt.

Fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjék. Összeállította: Horváthné Farkas Andrea és Pozsgai Zsuzsanna köztisztviselő Pápa, 2009. május 15. Dr. Kovács Zoltán sk. polgármester HATÁROZATI JAVASLAT I. Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 66. -a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 1. -a alapján 2009. július 1. napi hatállyal 1. a Városi Óvodák alapító okiratát az előterjesztés 1. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 118/2008. (IX. 25.) határozata 2. pontjával és 10/2008. (II. 28.) és 185/2007. (XII. 20.) valamint a 43/2007. (III. 29.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 1. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 2. az Erkel Ferenc Ének Zenei Általános Iskola alapító okiratát az előterjesztés 2. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 118/2008. (IX. 25.) határozata 3. pontjával és 10/2007. (II.28.) és 185/2007. (XII. 20.) határozattal módosított 87/2007. (VII.05.) határozatának 3. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 3. a Munkácsy Mihály Általános Iskola alapító okiratát az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 185/2007. (XII. 20.) és 43/2007. (III.29.) határozattal, valamint a 110/2006. (VIII.10.) határozata 3. pontjával módosított 72/2005. (V.12.) határozatával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 4. a Tarczy Lajos Általános Iskola alapító okiratát az előterjesztés 4. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 118/2008. (IX.25.) határozat 4. pontjával, a 100/2008. (VII.10.) határozata 3. pontjával, a 185/2007. (XII. 20.) határozatával, és a 43/2007. (III. 29.) határozatával, valamint a 110/2006. (VIII.10.) határozata 3. pontjával és 94/2006. (VII. 6.) határozata 1. pontjával, valamint 132/2005. (IX.22) határozata 4/ a. pontjával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 4. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 5. a Weöres Sándor Általános Iskola alapító okiratát az előterjesztés 5. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 185/2007. (XII.20.) határozatával és a 43/2007. (III. 29.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 5. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi.

6. a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát az előterjesztés 6. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 118/2008. (IX.25.) határozata 1. pontjával módosított 33/2008. (IV. 3.) határozatával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 7. a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő alapító okiratát az előterjesztés 7. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 138/2008. (XI. 6.) határozata 6. pontjával a 185/2007. (XII. 20.) határozatával, és a 90/2007. (VII.05.); továbbá a 43/2007. (III. 29.), valamint a 132/2005. (IX. 22.) határozatával módosított 72/ 2005. (V.12.) sz. határozatának 10./b. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 8. a Bóbita Bölcsőde alapító okiratát az előterjesztés 8. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 138/2008. (XI.6.) határozata 2. pontjával és 185/2007. (XII. 20.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 11. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 9. a Fenyveserdő Bölcsőde alapító okiratát az előterjesztés 9. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 17/2009. (II.26.) határozata 2. pontjával, a 138/2008. (XI.6.) határozat 3. pontjával és a 185/2007. (XII. 20.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 12. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 10. a Napsugár Bölcsőde alapító okiratát az előterjesztés 10. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 138/2008. (XI.6.) határozata 4. pontjával és 185/2007. (XII. 20.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 13. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 11. Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratát az előterjesztés 11. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 138/2008. (XI.6.) határozata 5. pontjával módosított 95/2008. (VII. 10.) határozata 2. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 12. Pápa Város Önkormányzatának Egészségügyi Alapellátási Intézete alapító okiratát az előterjesztés 12. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 185/2007. (XII. 20.) határozatával módosított 94 / 2006. (VII.06.) határozat 5. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 13. a Jókai Mór Művelődési Központ alapító okiratát az előterjesztés 13. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 136/2008. (XI.6.) határozata 100/2008. (VII.10.) határozata 2. pontjával, és a 185/2007. (XII. 20.) határozatával, a 183/2006. (XII.14.) határozat 3. pontjával, valamint a 153/2005. (X.19.) határozat 2. pontjával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 17. határozattal jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 14. a Jókai Mór Városi Könyvtár alapító okiratát az előterjesztés 14. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 100/2008. (VII.10.) határozata 1. pontjával, és a 185/2007. (XII. 20.)

határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 18. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 15. Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága alapító okiratát az előterjesztés 15. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 10/2008. (II. 28.) és 185/2007. (XII. 20. ) határozatával, valamint a 43 /2007. (III. 29) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 19. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 16. a Közoktatási és Közművelődési Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát az előterjesztés 16. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 118/2008. (IX. 25.) és 100/2008. (VII.10.) határozata 4. pontjával, és a 10/2008. (II. 28.) és 185/2007. (XII. 20.) határozattal, valamint a 178/2005. (XII.15.) határozata 3. a. pontjával módosított 72/ 2005. (V.12.) határozata 20. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 17. a Pápa Városi Televízió alapító okiratát az előterjesztés 17. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 10/2008. (II. 28.) és 185/2007. (XII.20.) határozatával módosított 72/2005. (V. 12.) határozata 21. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 18. a Városi Sportcsarnok alapító okiratát az előterjesztés 18. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 185/2007. (XII. 20.) határozatával módosított 72/2005. (V.12.) határozata 22. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 19. Pápa Város Önkormányzatának Városgondnoksága alapító okiratát az előterjesztés 19. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 10/2008. (II.28.) és 185/2007. (XII.20) határozatával, valamint a 110/2006. (VIII. 10.) határozata 3. pontjával és a 178/2005. (XII.15. határozata 3.d. pontjával módosított 72 / 2005. (V.12.) határozattal jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. 20. Pápa Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az előterjesztés 20. sz. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja, ezzel egyidejűleg az intézmény Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 185/2007. (XII.20.) határozatával, a 12/2006. (II. 9) határozata 3. pontjával módosított 72/2005. (V. 12.) határozata 25. pontjával jóváhagyott alapító okiratát hatályon kívül helyezi. A Képviselőtestület utasítja a jegyzőt, hogy a határozatok végrehajtásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: Felelős: azonnal Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző Dr. Nagy Krisztina titkársági osztályvezető II. Az alapító okiratokban a 2009. évre vonatkozó szakfeladatok 2009. december 31. napját követően hatályukat vesztik.

Határidő: 2009. december 31. Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző Dr. Nagy Krisztina titkársági osztályvezető III. A Képviselőtestület utasítja a fenntartásában működő költségvetési szervek vezetőit, hogy a módosított alapító okirat alapján a Szervezeti és Működési Szabályzat szükséges módosítását végezzék el, és az egységes szerkezetű Szabályzatot terjesszék Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága elé jóváhagyásra. Határidő: benyújtásra: 2009. augusztus 31. jóváhagyásra: 2009. szeptember 30. Felelős: Intézményvezetők Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága elnöke

1. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Költségvetési szerv neve: Városi Óvodák Közoktatási intézmény típusa: óvoda 2. Költségvetési szerv székhelye: Szivárvány Óvoda 8500 Pápa, Képző u. 3. Telephelye, tagintézménye: Erzsébetvárosi Óvoda 8500 Pápa, Kisfaludy u. 20. Vajda P. ltp-i Óvoda 8500 Pápa, Vajda Ltp. Tókerti Óvoda 8500 Pápa, Ötödik u. 26. Nátuskerti Óvoda 8500 Pápa, Radnóti u. 12. Tapolcafői Óvoda 8598 Pápa, Tapolcafői u. 67. Huszár ltp-i Óvoda 8500 Pápa, Huszár ltp. Csókai Óvoda 8500 Pápa, Veszprémi u. 9. Fáy ltp-i Óvoda 8500 Pápa, Szövetkezet u. 36/a. Kéttornyúlaki Óvoda 8591 Pápa, Kéttornyúlaki u. 12. 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. (4) bekezdésében foglaltak alapján: óvodai nevelés 4. Alaptevékenysége: A gyermek három éves korától a tankötelezettség jogszabályban meghatározottak szerinti - kezdetéig nevelő intézmény, amely biztosítja a gyermekek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Sajátos nevelési igényű - középsúlyos értelmi, illetve halmozottan fogyatékos - gyermekek nappali ellátásának, különleges gondozásának biztosítása, a tankötelezettség, képzési kötelezettség teljesítésére történő felkészítése a Vajda P. ltp-i Óvoda 1 csoportjában. A Vajda P. ltp-i Óvoda 1 csoportjában kétnyelvű német nemzetiségi óvodai nevelés biztosítása. A Fáy András lakótelepi Óvoda magyar-angol két nevelési nyelvű ellátást biztosít a SAC/C-17 program végrehajtása során a városba érkező nem magyar állampolgárságú gyermekek számára. Megfelelő számú rászoruló esetén az intézményben ellátott gyermekek részére dyslexia reedukációs foglalkozást szervez. Az intézmény által felvehető legmagasabb gyermeklétszám: 925 fő. 2009. december 31-ig alkalmazott szakfeladatok: Szakágazat száma, megnevezése: 851020 Óvodai nevelés 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 2010. január 1-től alkalmazott szakfeladatok: Szakágazat száma, megnevezése: 85101 Óvodai nevelés 851011-1 Óvodai nevelés, ellátás

851012-1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 851013-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 889943-1 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 5. Kiegészítő tevékenysége: Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló és e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 851011-2 Óvodai nevelés, ellátás 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 7. Feladatellátást szolgáló vagyon, vagyon feletti rendelkezés joga: Feladatellátását szolgáló vagyon az önkormányzat által leltár szerint használatba adott vagyoni kör, mely felett Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 22/1992. (X.13.) rendeletében foglaltak szerint rendelkezhet. Az ingatlanok fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeket a költségvetési szerv viseli. 8. Az intézmény jogállása: Az intézmény jogi személy, melynek egyszemélyi felelős vezetője a magasabb vezetői megbízású óvodavezető. A magasabb vezetői megbízású óvodavezető önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik az intézményi munkavállalók tekintetében. 9. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményvezetői állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás előkészítését és lefolytatását a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvényben foglaltak, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. tv. és a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott többször módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell végezni. Az intézményvezetői megbízás Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. A költségvetési szerv vezetőjének neve: Csákvári Judit A kinevezés időpontja: 2008.07.10. 84/2008.(VII.10.) kt. hat. A kinevezés időtartama: 2008.07.10. 2013.07.31. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott többször módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvényben foglaltak az irányadók. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) szabályai az irányadók.

11. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő költségvetési szerv 12. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait Pápa Város Önkormányzata Közoktatási és Közművelődési Intézmények GAESZ látja el. A költségvetési szervek közötti munkamegosztást és a felelősségvállalás rendjét külön megállapodás tartalmazza. Az intézményvezető gyakorolja a kötelezettségvállalási és utalványozási jogot. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Székhelye: Pápa, Fő u.12. A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyását átruházott hatáskörben Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága látja el. 14. A költségvetési szerv fenntartója: Pápa Város Önkormányzata Pápa, Fő u.12. 15. Működési köre: Pápa város közigazgatási területe Kötelező felvételt biztosít: a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. tv. 66. -ában, valamint 90. -ában foglaltak alapján meghatározott és közzétett működési (felvételi) körzetben lakók részére. 16. A költségvetési szerv jogelődje: I. sz. Óvodai Körzet (Pápa, Radnóti u. 12.) II. sz. Óvodai Körzet (Pápa, Szövetkezet u. 36/A.) III. sz. Óvodai Körzet (Pápa, Kilián Ltp.) IV. sz. Óvodai Körzet (Pápa, Vajda Ltp.), Pápa, 2009. május Dr. Kovács Zoltán polgármester

2. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Költségvetési szerv neve: Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Közoktatási intézmény típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény: általános iskola és egységes pedagógiai szakszolgálat 2. Költségvetési szerv székhelye: 8500 Pápa, Korona u. 29. 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. (4) bekezdésében foglaltak alapján: általános iskolai oktatás és nevelés 4. Alaptevékenysége: Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola nyolc évfolyammal rendelkező nevelési-oktatási intézmény, amely általános iskolai nevelést és oktatást folytat. Megfelelő számú rászoruló esetén az intézményben tanulók részére gyógytestnevelési foglalkozást szervez. Logopédiai szolgáltatást beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, dyslexia megelőzése, gyógyítása - biztosít Pápa város közigazgatási területén élő gyermekek, tanulók, továbbá a város területén működő nevelési-oktatási intézményekben ellátottak részére. Tevékenységét a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban és az annak részét képező helyi tantervben foglaltaknak megfelelően köteles megszervezni és ellátni. Az intézmény által felvehető legmagasabb tanulólétszám: 448 fő. Alkalmazott szakfeladatok 2009. december 31-ig Szakágazat száma, megnevezése: 852010 alapfokú oktatás (alapfokú művészetoktatás kivételével) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Alkalmazott szakfeladatok 2010. január 1-től Szakágazat száma, megnevezése: 8520 alapfokú oktatás 852011-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911-1 Ált. iskolai napközi otthoni nevelés 855914-1 Ált. iskolai tanulószobai nevelés 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 889943-1 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás

5. Kiegészítő tevékenysége: Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 852011-2 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 7. Feladatellátást szolgáló vagyon, vagyon feletti rendelkezés joga: Feladatellátását szolgáló vagyon az önkormányzat által leltár szerint használatba adott vagyoni kör, mely felett Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 22/1992. (X.13.) rendeletében foglaltak szerint rendelkezhet. Az ingatlanok fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeket a költségvetési szerv viseli. 8. Az intézmény jogállása: Az intézmény jogi személy, melynek egyszemélyi felelős vezetője az igazgató. Az igazgató önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik az intézményi dolgozók tekintetében. 9. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményvezetői állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás előkészítését és lefolytatását a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény alapján, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. tv. és a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell végezni. Az intézményvezetői megbízás Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. A költségvetési szerv vezetőjének neve: Schmidt Dezsőné A kinevezés időpontja: 2008.07.10. 85/2008.(VII.10.) kt. hat. A kinevezés időtartama: 2008.08.01. 2013.07.31. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott többször módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvényben foglaltak az irányadók. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) szabályai az irányadók. 11.Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő költségvetési szerv. 12. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait Pápa Város Önkormányzata Közoktatási és Közművelődési Intézmények GAESZ látja el. A

költségvetési szervek közötti munkamegosztást és a felelősségvállalás rendjét külön megállapodás tartalmazza. Az igazgató gyakorolja a kötelezettségvállalási és utalványozási jogot. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Székhelye: Pápa, Fő u.12. A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyását átruházott hatáskörben Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága látja el. 14. A költségvetési szerv fenntartója: Pápa Város Önkormányzata Pápa, Fő u.12. 15. Működési köre: Pápa város közigazgatási területe. Kötelező felvételt biztosít: a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. tv. 66. -ában, valamint 90. -ában foglaltak alapján meghatározott és közzétett működési (felvételi) körzetben lakók részére. 16. A költségvetési szerv jogelődje: Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Pápa, Korona u. 27-29. Pápa, 2009. május Dr. Kovács Zoltán polgármester

3. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Költségvetési szerv neve: Munkácsy Mihály Általános Iskola Közoktatási intézmény típusa: általános iskola 2. Költségvetési szerv székhelye: 8500 Pápa, Aradi u. 10-12. Telephelye, tagintézménye: 8500 Pápa, Fiumei u. 3. Tagozat megnevezése: hagyományos nyelvoktató német nemzetiségi tagozat 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. (4) bekezdésében foglaltak alapján: általános iskolai oktatás és nevelés 4. Alaptevékenysége: A Munkácsy Mihály Általános Iskola nyolc évfolyammal rendelkező nevelési-oktatási intézmény, amely általános iskolai nevelést és oktatást folytat. Hagyományos nyelvoktató német nemzetiségi oktatást biztosít, évfolyamonként egy osztályban. Megfelelő számú rászoruló esetén az intézményben tanulók részére dyslexia reedukációs foglalkozást szervez. Tevékenységét a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban és az annak részét képező helyi tantervben foglaltaknak megfelelően köteles megszervezni és ellátni. Az intézmény által felvehető legmagasabb tanulólétszám: 672 fő. 2009. december 31-ig alkalmazott szakfeladatok: Szakágazat száma, megnevezése: 852010, alapfokú oktatás (alapfokú művészetoktatás kivételével) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Alkalmazott szakfeladatok 2010. január 1-től Szakágazat száma, megnevezése: 8520 alapfokú oktatás 852011-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911-1 Ált. iskolai napközi otthoni nevelés 855914-1 Ált. iskolai tanulószobai nevelés 852013-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852023-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855913-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése 855916-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 889943-1 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás

5. Kiegészítő tevékenysége: Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 852011-2 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 7. Feladatellátást szolgáló vagyon, vagyon feletti rendelkezés joga: Feladatellátását szolgáló vagyon az önkormányzat által leltár szerint használatba adott vagyoni kör, mely felett Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 22/1992. (X.13.) rendeletében foglaltak szerint rendelkezhet. Az ingatlanok fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeket a költségvetési szerv viseli. 8. Az intézmény jogállása: Az intézmény jogi személy, melynek egyszemélyi felelős vezetője az igazgató. Az igazgató önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik az intézményi dolgozók tekintetében. 9. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményvezetői állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás előkészítését és lefolytatását a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény alapján, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény és a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell végezni. Az intézményvezetői megbízás Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. A költségvetési szerv vezetőjének neve: Egyházi Viktorné A kinevezés időpontja: 2006.07.06. 88/2006.(VII.6.) kt. hat A kinevezés időtartama: 2006.08.01. 2011.07.31. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben valamint a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvényben foglaltak az irányadók. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) szabályai az irányadók. 11. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő költségvetési szerv 12. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait Pápa Város Önkormányzata Közoktatási és Közművelődési Intézmények GAESZ látja el. A

költségvetési szervek közötti munkamegosztást és a felelősségvállalás rendjét külön megállapodás tartalmazza. Az igazgató gyakorolja a kötelezettségvállalási és utalványozási jogot. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Székhelye: Pápa, Fő u.12. 14. A költségvetési szerv fenntartója: Pápa Város Önkormányzata Pápa, Fő u.12. A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyását átruházott hatáskörben Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága látja el. 15. Működési köre: Pápa város közigazgatási területe. Kötelező felvételt biztosít: a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. tv. 66. -ában, valamint 90. -ában foglaltak alapján meghatározott és közzétett működési (felvételi) körzetben lakók részére. 16. A költségvetési szerv jogelődje: Munkácsy Mihály Általános Iskola Székhelye: Pápa, Aradi u. 10-12. Pápa, 2009. május Dr. Kovács Zoltán polgármester

ALAPÍTÓ OKIRAT 4. sz. melléklet 1. Költségvetési szerv neve: Tarczy Lajos Általános Iskola Közoktatási intézmény típusa: általános iskola 2. Költségvetési szerv székhelye: 8500 Pápa, Jókai u. 18. Telephelye, tagintézménye: 8500 Pápa, Jókai u. 37. Tagozat megnevezése: magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. (4) bekezdésében foglaltak alapján: általános iskolai oktatás és nevelés 4. Alaptevékenysége: A Tarczy Lajos Általános Iskola nyolc évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény, amely általános iskolai nevelést és oktatást folytat. Biztosítja a többi tanulóval együtt nevelhető érzékszervi fogyatékossággal élő tanulók ellátását. Az intézmény Pápa, Jókai u. 37. sz. alatti tagintézménye évfolyamonként 1 tanulócsoportban magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást folytat, melynek keretében biztosítja a SAC / C-17 program végrehajtása során a városba érkező nem magyar állampolgárságú gyermekek általános iskolai oktatását. A tagozat működése során figyelembe veszi A külföldi állampolgár gyermekek, tanulók interkulturális pedagógiai rendszer szerinti óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása irányelvének kiadásáról szóló oktatási miniszteri közleményben foglaltakat. Megfelelő számú rászoruló esetén az intézményben ellátott tanulók részére dyslexia reedukációs foglalkozást szervez. Tevékenységét a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban és az annak részét képező helyi tantervben foglaltaknak megfelelően köteles megszervezni és ellátni. Az intézmény által felvehető legmagasabb tanulólétszám: 777 fő. Alkalmazott szakfeladatok 2009. december 31-ig: Szakágazat száma, megnevezése: 852010 alapfokú oktatás (alapfokú művészetoktatás kivételével) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Alkalmazott szakfeladatok 2010. január 1-től: Szakágazat száma, megnevezése: 8520 alapfokú oktatás 852011-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam)

852022-1 Sajátos nevelési igényű ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852013-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása (1-4. évfolyam) 852023-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása (5-8. évfolyam) 855911-1 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 889943-1 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 5. Kiegészítő tevékenysége: Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 852011-2 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852023-2 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 7. Feladatellátást szolgáló vagyon, vagyon feletti rendelkezés joga: Feladatellátását szolgáló vagyon az önkormányzat által leltár szerint használatba adott vagyoni kör, mely felett Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 22/1992. (X.13.) rendeletében foglaltak szerint rendelkezhet. Az ingatlanok fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeket a költségvetési szerv viseli. 8. Az intézmény jogállása: Az intézmény jogi személy, melynek egyszemélyi felelős vezetője az igazgató. Az igazgató önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik az intézményi dolgozók tekintetében. 9. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményvezetői állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás előkészítését és lefolytatását a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény alapján, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény és a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell végezni. Az intézményvezetői megbízás Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. A költségvetési szerv vezetőjének neve: Venczel Csaba Kinevezés időpontja: 2006.07.06. 89/2006.(VII.6.) hat kinevezés időtartama: 2006.08.01. 2011.07.31.

10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott többször módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvényben foglaltak az irányadók. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) szabályai az irányadók. 11. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő költségvetési szerv. 12. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait Pápa Város Önkormányzata Közoktatási és Közművelődési Intézmények GAESZ látja el. A költségvetési szervek közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét külön megállapodás tartalmazza. Az igazgató gyakorolja a kötelezettségvállalási és utalványozási jogot. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Székhelye: Pápa, Fő u.12. A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyását átruházott hatáskörben Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága látja el. 14. A költségvetési szerv fenntartója: Pápa Város Önkormányzata Pápa, Fő u.12. 15. Működési köre: Pápa város közigazgatási területe. Kötelező felvételt biztosít: a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. tv. 66. -ában, valamint 90. -ában foglaltak alapján meghatározott és közzétett működési (felvételi) körzetben lakók részére. 16. A költségvetési szerv jogelődje: Belvárosi Általános Iskola (Pápa, Jókai u. 18.) Nagy László Általános Iskola (Pápa, Anna tér 1.) Pápa, 2009. május Dr. Kovács Zoltán polgármester

ALAPÍTÓ OKIRAT 5. sz. melléklet 1. Költségvetési szerv neve: Weöres Sándor Általános Iskola Közoktatási intézmény típusa: általános iskola 2. Költségvetési szerv székhelye: 8500 Pápa, Teleki u. 2. 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. (4) bekezdésében foglaltak alapján: általános iskolai oktatás és nevelés 4. Alaptevékenysége: A Weöres Sándor Általános Iskola nyolc évfolyammal rendelkező nevelési-oktatási intézmény, amely általános iskolai nevelést és oktatást folytat. Megfelelő számú rászoruló esetén az intézményben tanulók részére dyslexia reedukációs foglalkozást szervez. Tevékenységét a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban és az annak részét képező helyi tantervben foglaltaknak megfelelően köteles megszervezni és ellátni. Az intézmény által felvehető legmagasabb tanulólétszám: 672 fő. Alkalmazott szakfeladatok 2009. december 31-ig: Szakágazat száma, megnevezése: 852010 alapfokú oktatás (alapfokú művészetoktatás kivételével) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Alkalmazott szakfeladatok 2010. január 1-től Szakágazat száma, megnevezése: 8520 alapfokú oktatás 852011-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021-1 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911-1 Ált. iskolai napközi otthoni nevelés 855914-1 Ált. iskolai tanulószobai nevelés 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 889943-1 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás 5. Kiegészítő tevékenysége: Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó szolgáltatások nyújtása térítés ellenében. 852011-2 Ált. iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat.

7. Feladatellátást szolgáló vagyon, vagyon feletti rendelkezés joga: Feladatellátását szolgáló vagyon az önkormányzat által leltár szerint használatba adott vagyoni kör, mely felett Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 22/1992. (X.13.) rendeletében foglaltak szerint rendelkezhet. Az ingatlanok fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeket a költségvetési szerv viseli. 8. Az intézmény jogállása: Az intézmény jogi személy, melynek egyszemélyi felelős vezetője az igazgató. Az igazgató önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik az intézményi dolgozók tekintetében. 9. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézményvezetői állást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A pályázati eljárás előkészítését és lefolytatását a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. tv. közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott módosított 138/1992.(X.8.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell végezni. Az intézményvezetői megbízás Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. A költségvetési szerv vezetőjének neve: Horváth Attila A kinevezés időpontja: 2004.07.06. 73/2004.(VII.06.) kt. hat. A kinevezés időtartama: 2004.09.01. 2009.07.31. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a közoktatási intézményekben történő végrehajtására kiadott többször módosított 138/1992. (X.8.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkaviszony, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló többször módosított 1992. évi XXII. törvényben foglaltak az irányadók. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) szabályai az irányadók. 11. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő költségvetési szerv 12. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre, a gazdálkodással összefüggő jogosítványok: Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait Pápa Város Önkormányzata Közoktatási és Közművelődési Intézmények GAESZ látja el. A költségvetési szervek közötti munkamegosztást és a felelősségvállalás rendjét külön megállapodás tartalmazza. Az igazgató gyakorolja a kötelezettségvállalási és utalványozási jogot. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Székhelye: Pápa, Fő u.12.

A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyását átruházott hatáskörben Pápa Város Önkormányzatának Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága látja el. 14. A költségvetési szerv fenntartója: Pápa Város Önkormányzata Pápa, Fő u.12. 15. Működési köre: Pápa város közigazgatási területe. Kötelező felvételt biztosít:a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. tv. 66. -ában, valamint 90. -ában foglaltak alapján meghatározott és közzétett működési (felvételi) körzetben lakók részére. 16. A költségvetési szerv jogelődje: Kilián György Általános Iskola Pápa, Szabadságharcos u. 2. Jókai Mór Általános Iskola Pápa, Jókai. 37. Pápa, 2009. május Dr. Kovács Zoltán polgármester

ALAPÍTÓ OKIRAT 6. sz. melléklet 1. Költségvetési szerv neve: Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Közoktatási intézmény típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény: Szakiskola, szakközépiskola és kollégium 2. Költségvetési szerv székhelye: 8500 Pápa, Veszprémi út 45. Tagintézménye: 8500 Pápa, Külső-Veszprémi út 2. Telephelye: 8500 Pápa, Teveli út 8500 Pápa, Tangazdaság és külső területei Somlóvásárhelyi 1273/1 és 1273/3 hrsz. alatti ingatlanok 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Szakközépiskolai, szakiskolai oktatás és kollégiumi ellátás 4. Alaptevékenysége: Az intézményben szakközépiskolai és szakiskolai oktatás, valamint középfokú és felsőfokú szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés folyik. Hat évfolyammal, valamint szakképzési évfolyamokkal rendelkező nevelési-oktatási intézmény, ahol az oktatás a kilencedik évfolyamtól a tizennegyedik évfolyamig tart. Az intézményben nyelvi előkészítő évfolyam működik. A szakmai gyakorlati oktatás egyrészt az intézmény tanműhelyeiben, másrészt gazdálkodó szervezeteknél történik. ECDL és EBCL képzés és vizsgahely működtetése. Megfelelő számú rászoruló esetén gyógytestnevelési foglalkozást szervez. Tevékenységét a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban és az annak részét képező helyi tantervben foglaltaknak megfelelően köteles megszervezni és ellátni. Az intézmény által felvehető legmagasabb tanulólétszám 1680 fő. Kollégiumba felvehető legmagasabb tanulólétszám: 233 fő. Ebből a Veszprémi út 45. szám alatti intézményegységben 120 fő. a Külső-Veszprémi út 2. sz. alatti intézményegységben 113. Alkalmazott szakfeladatok 2009. december 31-ig: Szakágazat száma, megnevezése: 853200, szakmai középfokú oktatás 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80224-1 Nappali rendszerű szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás 75177-9 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgálat 80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés 80401-7 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás

55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 2010. január 1-től alkalmazott szakfeladatok: Szakágazat száma, megnevezése: 8532 szakmai középfokú oktatás 853131-1 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853121-1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 853211-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853214-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853224-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 856099-1 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 854211-1 Felsőfokú szakképzés 855931-1 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932-1 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 559011-1 Kollégiumi szálláshely nyújtás közoktatásban tanulók számára 855921-1 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 562913-1 Iskolai intézményi étkeztetés 562914-1 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562920-1 Egyéb vendéglátás 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 890441-1 Közcélú foglalkoztatás 890442-1 Közhasznú foglalkoztatás Oktatható OKJ-s szakmák: A, Szakközépiskola 5434502000000000 Logisztikai ügyintéző 543450201003101 Anyagbeszerző 543450201003102 Áruterítő 543450201005201 Veszélyesáru-ügyintéző 543410100000000 Külkereskedelmi üzletkötő 543460100000000 Ügyviteli titkár* 543460100105401 Idegen nyelvi titkár 543460100105402 Iskolatitkár 543460100105403 Ügyintéző titkár 546210200000000 Agrártechnikus 546210201003001 Mezőgazdasági vállalkozó 546210200105401 Agrárrendész 546210200105402 Mezőgazdasági technikus 546210200105403 Vidékfejlesztési technikus 546210400000000 Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus

546210401003101 Növénytermesztő 546210401003102 Növényvédő és méregraktár kezelő 546210401003103 Vetőmagtermesztő 546210400105401 Kertész és növényvédelmi technikus 546210400105402 Növénytermesztő és növényvédelmi technikus 546230100000000 Erdésztechnikus 546250100000000 Vadgazdálkodási technikus 546250100003101 Vadász, vadtenyésztő 523440100000000 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 523440200000000 Vállalkozási ügyintéző 524620110000000 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 523430500000000 Vám- és jövedéki ügyintéző 523430500105201 Jövedéki ügyintéző 523430500105202 Vámügyintéző 528110200000000 Vendéglős 528110201003101 Étkezdés 528110201003102 Vendéglátó eladó 52 3410510000000 Kereskedő 52 3410501005201 Bútor- és lakástextil kereskedő 52 3410501005202 Élelmiszer és vegyi áru kereskedő 52 3410501005203 Ruházati kereskedő 5262101100000000 Agrár környezetgazda 526210101003101 Bioállattartó- és tenyésztő 526210101003102 Biomasszaelőállító 526210101003103 Bionövény-termesztő 526210101003104 Ökogazda B, Szakiskola 31 7862 01 ABC eladó 313410100000000 Bolti eladó 313410100103101 Bútor- és lakástextil-eladó 313410100103102 Élelmiszer- és vegyi áru eladó 313410100103103 Műszaki cikk eladó 313410100103104 Porcelán- és edényáru eladó 313410100103105 Ruházati eladó 313410100103106 Zöldség-gyümölcs eladó 31 5212 07 Húsipari szakmunkás 315410110000000 Húsipari termékgyártó 315410101002101 Baromfifeldolgozó 315410101002102 Bélfeldolgozó 315410101003101 Bolti hentes 315410101002103 Csontozó munkás 315410101002104 Halfeldolgozó 315410101003102 Szárazáru készítő 315410101002105 Vágóhídi munkás 31 6203 05 Lótenyésztő 316210400000000 Lótartó és lótenyésztő 316210300103101 Állattenyésztő (baromfi, kisállat) 316210300103102 Állattenyésztő (juh, kecske) 316210300103103 Állattenyésztő (sertés) 316210300103104 Állattenyésztő (szarvasmarha)