Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte, mega Könyörögjünk külön is a lánygyermekekért, akiket annyi hamis minta igyekszik megnyerni magának, ho Március 9. (kedd) Tegnap új gyógyító hét kezdődött Dömösön, az Iszákosmentő Misszióban. Könyörögjünk azért, hogy Isten Lelke használjon minden igei és egyéb alkalmat, minden beszélgetést a A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 10. (szerda) A választások közeledtével hordozzuk folyamatosan imádságban nemzetünket különösen kérjük, hog Március 11. (csütörtök) 1 / 5
Imádkozzunk a Nemzetközi Lepramisszióért és szolgálatért, hogy betöltse azt a feladatot, amit hissz Imádkozzunk, hogy a misszió munkatársainak és támogatóinak szolgálata nyomán egyszerre történjen Március 12. (péntek) Imádkozzunk világszerte azokért, akiket a hitükért, meggyőződésükért üldöznek. (Emlékezzünk arra, Könyörögjünk a fundamentalizmus lelkületének visszaszorulásáért öltsön az magára akár vallási, ak Március 13. (szombat) Gondoljuk át imádságban a hetünket, és kérjük Istenünket, hogy láttassa meg velünk, és ébresszen b Március 14. (vasárnap) Adjunk hálát, hogy ha megadatik nekünk az a kegyelem, hogy vasárnaponként nem kell dolgoznunk, é Imádkozzunk olyanokért, akikről tudjuk, hogy ezen a napon is dolgozniuk kell. (Ha más nem jut eszünk Kérjünk Urunkat, hogy ajándékozza meg őket valami különleges örömmel, ajándékkal a mai kényszerű 2 / 5
Március 15. (hétfő) Népünkért könyörögjünk határainkon innen és túl. Kérjük Istenünket, hogy használja ezt a sok tekintetben egyre válságosabbá váló helyzetet arra, hogy é Kérjünk alázatot és bölcsességet a vezetők számára úgy helyi, mint országos szinten. Március 16. (kedd) Könyörögjünk ismerőseink, gyülekezeti tagjaink közül azokért, akik nehéz terheket hordoznak miközbe Kérjük, hogy Isten legyen számukra az erő, a remény és a szeretet állandóan megújuló forrása. Március 17. (szerda) Imádkozzunk gyülekezetünk presbitériumáért, hogy Istentől kapott felelősséggel és szeretettel igazga Március 18. (csütörtök) 3 / 5
Imádkozzunk azért, hogy jobban érthessük a Szentírást, és hogy az élő Istennel találkozzunk igeolvasá Imádkozzunk azért is, hogy növekedjen bennünk és testvéreinkben is az Ige utáni vágy, hogy igazán a Március 19. (péntek) Könyörögjünk a számtalan veszélynek és kísértésnek kitett tizenéves generációért országunkban. Imá Március 20. (szombat) Imádkozzunk segítő foglalkozásban levő ismerőseinkért, hogy mindig meg tudjanak újulni belsőjükben Március 21. (vasárnap) Az ENSZ Március 21-ét a Faji Megkülönböztetés Elleni Nemzetközi Küzdelem Napjává tette, ezzel áll Imádkozzunk a gyűlölet lelke ellen, ami a világ számos pontján üti fel a fejét tekintet nélkül arra, hogy Imádkozzunk különösen Isten Lelke csodájáért egy olyan országban, ahol ez a gyilkos lelkület állandós Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 4 / 5
Joomla SEF URLs by Artio 5 / 5