Miért hízik a Vista? A Windows Vista telepítéskor körülbelül 7-7,5 GB lemezterületet foglal, ami bár soknak mondható, a rengeteg új szolgáltatásért cserébe elfogadható arányú. Jobban tesszük azonban, ha nem spórolunk a hellyel, egy bizonyos idő elteltével ugyanis a rendszer képes többszáz megabájtnyit, néha több gigabájtnyit is hízni. Miért van szüksége ilyen sok helyre a Vista-nak és hogyan nyerhetünk vissza minél több lemezterületet? A Windows Vista lemezterület utáni "étvágyát" az magyarázza, hogy a rendszer rendkívül magas fokon automatizált, próbál mindig a "kezünk alá dolgozni", minél gyorsabbá tenni a programok futtatását, az internet böngészését, egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni az esetleges véletlen módosítások helyreállítását. Ebből már kitalálhattuk, hogy a legtöbb helyet a különböző gyorsítótárak és helyreállítást végző rendszerfolyamatok fogyasztják el, de a napi használattal - igaz, tudtunkon kívül - mi is bőven termelünk "szemetet". Nézzük most sorban, melyek azok az alkalmazások és rendszerfolyamatok, melyek lassan felemésztik a lemezterületet, és hogy ezek közül a fájlok közül melyeket törölhetjük biztonságosan. Általános szabály, hogy közvetlenül a fájlrendszerben nem szabad törölni, inkább mindig az érintett alkalmazás erre szolgáló funkcióját használjuk, így biztosak lehetünk benne, hogy véletlenül sem töröltünk a működéshez szükséges adatokat; ez alól a szabály alól csupán egy-két kivétel lesz. System Volume Information A rendszervisszaállítási pontokat és az indexelő adatbázisát tartalmazó "System Volume Information" mappával először a Windows XP-ben találkozhattunk. Ez a mappa minden kötet gyökérkönyvtárában automatikusan létrejön, a Vista esetében az árnyékmásolatok is itt tárolódnak, az index-adatbázis azonban már nem. A Vista ezen mappájában az adott kötet fájljaihoz tartozó árnyékmásolatok helyezkednek el, melyekből két típus létezik: a felhasználói fájlok és mappák korábbi változatait tároló másolatok, valamint a rendszer-helyreállítás speciális adatbázisát alkotók. A "System Volume Information" mappához alapértelmezésként nincs hozzáférési jogunk, még rendszergazdaként sem, és ez így jól is van, hiszen közvetlenül a fájlrendszerben nem is kell semmilyen műveletet végeznünk itt. De mekkora helyet is foglalnak az árnyékmásolatok, és hogyan csökkenthetjük az adatbázis méretét? Az árnyékmásolatok tárolója alapértelmezésként a kötet méretének 15%-át foglalja el, abban az esetben, ha a kötetre a Complete PC Backup programmal biztonsági mentést készítettünk, ez az érték automatikusan 30%-ra változik. A tároló által lefoglalt és az árnyékmásolatok által felhasznált aktuális lemezterület lekérdezéséhez nyissunk egy emelt szintű parancssort, és adjuk ki a következő parancsot: vssadmin list shadowstorage Mint láthatjuk, az adatbázis akár több GB-ot is elfoglalhat. Ha több helyre van szükségünk, és beérjük kevesebb árnyékmásolattal is (kevesebb helyreállítási lehetőségünk lesz egy-egy fájl véletlen módosításakor vagy törlésekor), csökkenthetjük a tároló méretét. Ehhez használjuk az alábbi utasítást: vssadmin resize shadowstorage /for=c: /on=c: /maxsize=2gb Ezt a műveletet természetesen az összes kötetre (példánkban C:) elvégezhetjük. A "/maxsize=" kapcsoló után használhatjuk a KB, MB, GB, TB, PB és EB mértékegységeket, a tároló minimális mérete 300 MB kell legyen. Ha abszolút nincs szükségünk árnyékmásolatokra, kikapcsolhatjuk a
rendszervisszaállítást, de ezesetben le kell mondanunk a System Protection (rendszer-visszaállítás) lehetőségről is, így ezt egyáltalán nem ajánljuk. A System Protection kikapcsolásához nyissuk meg a Control Panel-t, majd navigáljunk a "System and Maintenance/System" menüponthoz és a bal oldali hivatkozások közül válasszuk a "System Protection"-t. Indexelő Ha már szó esett az indexelőről, vizsgáljuk meg közelebbről is. A Windows Vista-ban minden korábbinál hatékonyabb és felhasználóbarátabb lett a keresés, köszönhetően az új tartalomindexelő szolgáltatásnak és a szerte a Windows-ban megtalálható keresődobozoknak. Az indexelő - energiagazdálkodási profiltól függően - a háttérben dolgozik, és egy tartalomjegyzékbe gyűjti a fájlok főbb tulajdonságait, úgy mint név, dátumbélyegzők, szerző, típus, méret, stb. Ellentétben a hiedelmekkel, az indexelő csak üresjáratban fut, ráadásul alacsony prioritással, így minimális rendszererőforrást igényel, és nem zavar a munkában. Az általa elkészített adatbázis azonban fölösleges bejegyzéseket is tartalmazhat, mert előfordulhat, hogy saját speciális mappákban tároljuk a számunkra fontos anyagokat. Ezesetben, hogy elkerüljük a szükségtelen adatok tárolását, módosítsuk az indexelő beállításait úgy, hogy csak a szükséges adatokat vegye jegyzékbe. Nyissuk meg a Control Panel-t, majd a "System and Maintenance" kategória alatt válasszuk az "Indexing Options" hivatkozást. A "Modify" gombot lenyomva válasszuk ki a szükséges mappákat, a fölöslegesek elől pedig vegyük ki a jelölést. Lapozófájl és hibernálás A lapozófájl beállításáról sokféle történet kering az interneten, a legjobb mégis az, ha a Windows-ra bízzuk annak kezelését. Tévhit, hogy ha a fájlt dinamikus méretűre állítjuk, akkor folyton változik a mérete és egy idő után töredezett lesz. A Windows csak abban az esetben növeli meg a lapozófájl
méretét, ha már nincs benne elegendő hely az alkalmazások adatainak tárolására, ez azonban a legritkább esetben fordul elő. Általánosan elfogadott szabály, hogy a lapozófájlt a fizikai memória méretével megegyezőre vagy annak másfélszeresére állítsuk be, még 1 GB vagy több memória esetén is. Ha 2 GB vagy még több memóriával rendelkezünk, és biztosak vagyunk benne, hogy sosem fogjuk "kinőni", akár le is tilthatjuk a lapozófájlt, ez azonban csak erős idegzetűeknek ajánlott. (Ha elfogy a memória, akkor sem történik katasztrófa, a rendszer nem omlik össze, csupán az alkalmazások kezdenek instabilan működni, lefagyni, esetleg nem tudunk újakat indítani.) A hibernációs fájllal már könnyebb dolgunk van, el kell döntenünk, fogjuk-e a jövőben hibernálni a rendszert vagy sem. Fontos megjegyezni, hogy a hibrid alváshoz is szükség van a hibernációs fájl használatára. Ha asztali PC-nk van, és nem kívánunk élni a hibrid alvás vagy a hibernálás lehetőségével, a fizikai memória méretével megegyező lemezterületet szabadíthatunk fel, ha emelt szintű parancssorból kiadjuk az alábbi parancsot: powercfg -h off Lomtár A Windows Vista-ban, csakúgy mint a Windows korábbi verzióiban, rendelkezésünkre áll a Lomtár (Recycle Bin), melynek segítségével minden kötetről visszaállíthatjuk a törölt fájlokat és mappákat. A Lomtár méretének beállításával könnyű dolgunk van, egyszerűen kattintsunk a jobb egérgombbal az ikonra, majd válasszuk a "Properties (Tulajdonságok)" menüpontot, és állítsunk be egyéni méreteket a lemezkötetekhez. Internet Explorer Az Internet Explorer böngésző gyorsítótárat használ annak érdekében, hogy a korábban már meglátogatott weboldalak minél gyorsabban töltődhessenek le, így ha az adott lap nem változott a legutóbbi letöltés óta, a program a merevlemezen eltárolt adatbázisból olvassa be az oldal képeit. Ez a táróló a Windows korábbi verzióiban egészen hajmeresztő értékekre volt állítva
alapértelmezésként, szerencsére a Vista-ban ezt kijavították, így az alapérték immár 50 MB. Ha kevesebbel is beérjük, és inkább mindig a webről töltjük le az adatokat, csökkenthetjük a tároló méretét. Ehhez nyissuk meg az Internet Explorer-t, majd válasszuk a "Tools" menü "Internet Options" parancsát, és a "Browsing history" résznél kattintsunk a "Settings" gombra. Photo Gallery A Windows Vista megújult képkezelő alkalmazása, a Photo Gallery, képes a fényképek szerkesztésére, javítására is - elforgathatjuk, kivághatjuk őket, korrigálhatjuk a piros szemeket, és szabályozhatjuk a fényerőt, a kontrasztot, valamint a színtónust. Miután elvégeztük a szükséges módosításokat, egyszerűen lépjünk ki az alkalmazásból, vagy lapozzunk tovább, és a fájl automatikusan mentésre kerül. A Photo Gallery azonban vész esetére eltárolja az eredeti képeket is, így egy ideig visszaállíthatjuk azokat a "File" menü "Revert to Original" parancsával. Azért csak egy ideig, mert egy előre beállított idő leteltével az eredeti másolatok a Lomtárba kerülnek. Ha sok fotóval dolgozunk, és szűkében vagyunk a helynek, csökkentsük ezt az időt, így nem zsúfolódnak össze fölöslegesen a korábbi változatok. A beállítás módosításához nyissuk meg a Photo Gallery alkalmazást, majd a "File" menüből válasszuk az "Options" lehetőséget. A módosított képek eredeti változatai a "C:\Users\{felhasználónév}\AppData\Local\Microsoft\Windows Photo Gallery\" mappában tárolódnak. Ha sürgősen szükségünk van helyre, ezek a fájlok akár kézzel is törölhetők. Miniatűrök Szintén érdemes megemlíteni a képekkel és videókkal kapcsolatos másik tárolóhelyet, ahová a miniatűrök kerülnek. Amikor a Windows Explorerben miniatűr-nézetet választunk, minden képről és videóról készül egy apró előnézeti kép, ami a fájlok közti tallózást könnyíti meg. Ezek a miniatűrök azonban többszáz megabájtnyi területet is elfoglalhatnak, így szükség esetén törölhetjük őket, a képmappa következő megnyitásakor úgyis újragenerálódnak. A miniatűrök törlésének legegyszerűbb módja a "Disk Cleanup (Lemezkarbantartó)" program használata, mellyel majdnem
az összes korábban felsorolt tároló is üríthető egyben. A Disk Cleanup megnyitásához kattintsunk a Start gombra, majd írjuk be a keresődobozba: "cleanup". A programban lehetőségünk van csak saját, illetve a rendszer összes felhasználója által tárolt ideiglenes fájlok törlésére is. A miniatűrök gyártását le is tilthatjuk, ha egy Explorer ablakban az "Organize" menü "Folder and Search Option" parancsára kattintunk, majd a "View" fülön jelöljük be az "Always show icons, never thumbnails" dobozt. Bár a Lemezkarbantartóban kiválaszthatjuk az "Ideiglenes fájlok (Temporary files)" lehetőséget, a program futása után is maradhatnak fájlok a "C:\Users\{felhasználónév}\AppData\Local\Temp\" mappában. Ezek általában szabadon törölhetők, ha valamelyik fájlt használja a rendszer, úgysem tudunk hozzáférni. Ha egyéni képet állítottunk be felhasználói fiókunknak, akkor figyeljünk oda, hogy a "FELHASZNÁLÓNÉV+GÉPNÉV.BMP" fájlt ne töröljük. Előfordulhat, hogy bizonyos fájlok még a Lemezkarbantartó futtatása után sem tűnnek el, ezek törléséhez általában szükség van a rendszer újraindítására is. Hasonló, szabadon törölhető fájlokat tartalmaz a rendszerszintű ideiglenes mappa, a "C:\Windows\Temp". MSOCache Ha telepítettük az Office 2003/2007 valamelyik verzióját, feltűnhet, hogy létrejött egy "MSOCache" nevű mappa a rendszerpartíció gyökérkönyvtárában, ami sokszáz megabájtot is foglalhat. Ez a mappa az Office úgynevezett "Local Installation Source (LIS)" adatbázisa, ahol a későbbi esetleges helyreállításhoz vagy Office-alkalmazások telepítéséhez szükséges információk tárolódnak. Végső esetben törölhetjük ezt a mappát, azonban ha még van helyünk, nem ajánlott, ugyanis ezesetben az Office bárminemű módosításakor szükségünk lesz az eredeti telepítőmédiára.
Egyéb programok ideiglenes fájljai Nem csak a Windows, de harmadik féltől származó különböző alkalmazások is hízlalják a rendszert a saját gyorsítótárjaikkal és ideiglenes fájljaikkal (tipikusan sok helyet igényel például a Google Earth térképprogram, melynek bitkép-gyorsítótára akár 500-600 MB-os is lehet). A Windows Vistara telepített programok saját munkakönyvátai általában a "C:\Users\{felhasználónév}\AppData\Local\{Program vagy készítő neve}" és "C:\Users\{felhasználónév}\AppData\Roaming\{Program vagy készítő neve}" mappákban találhatók. Nincs általános szabály arra, hogy ezek szabadon törölhetők vagy sem, mindenesetre mielőtt nekiállunk pucolni, nézzünk bele a programba, hátha van olyan lehetőség, ahol a felgyülemlett cache-t törölhetjük. Mint láthattuk, a Windows Vista-ban számos funkció gondoskodik a minél gördülékenyebb munkavégzésről, ám ezzel nem kevés lemezterületről kell lemondanunk. Ha nem használunk túl sok programot, akkor egy körülbelül 20 GB-os rendszerpartícióval nem lesz gondunk, ha azonban kisebb hellyel gazdálkodunk, futtassuk rendszeresen a Lemezkarbantartót, illetve állítsuk be programjainkat, hogy azok minél kevesebb helyet emésszenek fel működésük közben.