Általános közzétételi lista

Hasonló dokumentumok
Általános közzétételi lista 2012

Általános közzétételi lista 2012/2013

Monostorpályi Község Önkormányzatának

1. A vállalkozási tevékenység

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.


BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Derkovits Gyula Általános Iskola

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

A költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges előírások, feltételek

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT február 24.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

ZALAMEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓ HATÁROZAT. A Zala Megyei Kormányhivatal által Z0/9/2011. számon nyilvántartásba vett Szociális Missziótársulat

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

Átírás:

1. Szervezeti, személyzeti adatok 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők Általános közzétételi lista HIVATALOS NÉV: Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola SZÉKHELY, POSTACÍM: H-1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7. TELEFON: (06-1)-368-7443 (06-1)-454-0570 (06-1)-243-0973 FAX: (06-1)-454-0603 AZ ISKOLA OM AZONOSÍTÓ SZÁMA: 035550 E-MAIL: igh@viszki.hu HONLAP: www.viszki.hu ISKOLATITKÁR: Palotás Péterné 1. emelet 115. titkárság TANULÓI ÜGYEK INTÉZÉSE: óraközi szünetekben, illetve tanítás után 15.30-ig ISKOLAVEZETÉS: Igazgató: Dr. Varga Zoltán Igazgatóhelyettesek: Boros Lászlóné, Belecz Béla Gyakorlatioktatás-vezető: Barta Andrea Gazdasági vezető: Horváth Brigitta KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS: Bruder Júlia (tag) Bodor Éva (tag) SZERVEZETI FELÉPÍTÉS Igazgató Szakmai igazgató helyettes Nevelési igazgató helyettes Gazdasági vezető Belső ellenőr Iskolatitkár Szakmai munkaközös ség vezetők Rendszergaz da Közismereti munkaközös ségek Könyvtáros Gazdasági dolgozók Gondnok Szaktanárok Szaktanárok Technikai dolgozók

1.2. Közalapítványok Varga István Oktatási Alapítvány Az iskola igazgatója által létrehozott alapítvány célja az iskolai oktató-nevelő munka színvonalának javítása. Kiemelt szerepet kap az idegen nyelvek tanulásának segítése, így külföldi nyelvi táborok és tanulócserék anyagi támogatása, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanulók utazásának lehetővé tétele. Ezeket az anyagi hozzájárulásokat az alapítványi kuratórium a szülők személyi jövedelemadóinak átutalt 1 %-ából tudja finanszírozni. Ezúton is köszönetet mondunk azoknak a szülőknek, volt tanítványoknak, akik már támogatták, vagy a jövőben támogatják alapítványunkat SZJA-juk 1 %-ával. A Varga István Oktatási Alapítvány adószáma, amelyre az SZJA 1%-a átutalható: 18085301-1-41 AZ UTÓBBI ÉVEKBEN AZ ALAPÍTVÁNY SZÁMLÁJÁRA AZ ALÁBBI ÖSSZEGEK FOLYTAK BE AZ SZJA 1%-ÁBÓL: 2007: 314 112 Ft 2008: 449 807 Ft 2009: 525 844 Ft 1.3. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szervek Fenntartó: Budapest Főváros Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 9-11 2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok Az intézmény önálló jogi személy. Az intézmény vezetője az igazgató, aki képviseli az intézményt, és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogot gyakorolja. Az intézmény alaptevékenységei Az intézmény tevékenységi körébe a következők tartoznak: Az intézmény szakágazati besorolása: 853100 Általános középfokú oktatás Alap szakfeladat: 853121-1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) További szakfeladatok: 562913-1 Iskolai intézményi étkeztetés 562917-1 Munkahelyi étkeztetés 853124-1 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853131-1 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 853135-1 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam)

853211-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853231-1 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 854211-1 Felsőfokú szakképzés 853214-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853224-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853234-1 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855917-1 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 841901-1 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolása 853000-1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása A jóváhagyott pedagógiai, szakmai program szerint az évfolyamok száma: Szakközépiskola: középiskolai évfolyamokon: 4 (9-12) Középiskolai évfolyamokon nyelvi előkészítő osztállyal: 5 (9-13) Szakképző évfolyamon: a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint (kifutó jelleggel) Szakiskola: általános műveltséget megalapozó évfolyamok: 2 (9-10) Szakképző évfolyamon: a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint (kifutó jelleggel) Előrehozott szakképzés a Kt. 27. (4) alapján a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint 2010. július 1-jei hatállyal Az intézménybe felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám: Nappali rendszerű képzés, nappali rendszerű felnőttoktatás férőhelye: 600 Nem nappali rendszerű felnőttoktatás férőhelye: 100 Szakmai képzés Szakmacsoport: Közgazdaság Ügyvitel Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Új osztályok, szakmacsoportokon belül indítandó szakmák és létszámok meghatározásáról a fenntartó a tanév tervezésének időszakában dönt. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 67. (5) bekezdése és A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. (5) bekezdése alapján a Közgazdaság, Ügyvitel és Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportban a Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola készíti fel a szakképzési évfolyam követelményeire az intézményben végzett tanulókat. Alaptevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 562917-2 Munkahelyi étkeztetés

Vállalkozási tevékenység Az intézmény az állami feladatok ellátása mellett vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az intézmény működési rendje A tanév szorgalmi idejét a miniszteri rendelet, helyi rendjét a nevelőtestület határozza meg, és rögzíti az éves munkatervben. Az intézmény munkarendje A közalkalmazottak munkarendjét a kollektív szerződés határozza meg, míg a tanulók munkarendjét a Házirend melléklete szabályozza. Minden munkavállalónak a távolmaradását minden esetben be kell jelenteni a vezetőnek, vezető-helyettesnek. Rendkívüli esetben (baleset, betegség) aznap, legkésőbb 8.00 óráig kell a jelentést megtenni, s távolmaradást később igazolni kell. A bejelentés nélküli, illetve bejelentett, de nem igazolt távollét, igazolatlannak minősül. A tanórai foglalkozások időpontjának megváltoztatását, másik napon való megtartását indokolt esetben a vezető engedélyezheti. A tanulók fogadásának rendje Az iskola 7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva. Eltérő rendre az igazgató ad engedélyt. A tanítás kezdete 8.00 óra. A tanóra 45 perces délelőtt (1.-7. órák), 40 perces délután (8.-12. órák). A szünetek 10 percesek délelőtt, a második óra utáni 15 perces, illetve 5 percesek délután. A tanulók a tanítás kezdetét megelőzően 10 perccel kötelesek az iskolába belépni. A tanárok első tanórájuk kezdete előtt 15 perccel kötelesek a munkahelyen megjelenni. A kapuban és a folyosókon tanári és tanulói ügyelet működik, rendjét az éves munkarend tartalmazza. Tanítási időben a tanuló az iskolát csak kilépési engedéllyel hagyhatja el. Az iskola a tanítási szünetekben ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet tanévenként az igazgató határozza meg. 3. Gazdálkodási adatok 3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések Az intézmény költségvetésének tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos előírásokat, feltételeket a fenntartó a tárgyévre vonatkozó költségvetési rendeletében, illetve a tárgyévi költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló rendeletében határozza meg. Az intézménynél a költségvetési szerv belső ellenőrzési feladatait belső ellenőr látja el, az ellenőrzést végző személy jogállását és feladatait a belső ellenőrzési kézikönyv határozza meg.

3.2. Költségvetések, beszámolók A költségvetési terv készítésére és a beszámoló összeállítására vonatkozó általános és speciális szabályok A költségvetés és a beszámoló összeállítása során minden munkafolyamatban figyelembe kell venni az intézmény gazdálkodási jogkör szerinti besorolását (önállóan gazdálkodó). A költségvetés és a beszámoló elkészítése során az önkormányzat képviselő-testületének, mint felügyeleti szervnek az információs igényét legjobban kielégítő szerkezet szerint kell összeállítani a költségvetési tervezéshez és beszámoláshoz kapcsolódó dokumentumokat. (Alapul kell venni az adott intézményen belül megállapított esetleges alcímeket.) A költségvetés tervezésére vonatkozó szabályok Intézményünk költségvetési koncepciója, illetve a költségvetési terve megalapozásához szükséges belső számításokat az érvényben levő számviteli és gazdálkodási szabályoknak megfelelően kell elkészíteni. A számításokat az intézmény felépítésének megfelelően figyelembe véve az intézményi struktúrát (önállóan gazdálkodó intézmény), a feladat-ellátási módot (saját szervezet) kell elkészíteni. A koncepció, illetve a költségvetési terv összeállításakor egyrészről az ellátandó feladatokból (továbbgondolva: annak költségvetési kiadás oldalából), illetve az ismert költségvetési bevételekből (várható fenntartói támogatásokból) kell kiindulni. Az intézmény gazdasági vezetője által kijelölt személy köteles a költségvetési tervezéssel kapcsolatos dokumentumokat külön nyilvántartásba venni és gyűjtésükről gondoskodni. (A nyilvántartásnak tartalmazni kell az eredeti ügyirat: számát, tárgyát, ügyintézőjét, és a határidőket. Az iratokat évi tervezési dokumentumok" szöveggel ellátott irományfedélben kell gyűjteni eredeti vagy másolati példányban.) A normatív állami hozzájárulásokhoz az intézményi feladatmutatók és mutatószámok alapján történő adatszolgáltatásának valódiságáért és az adatok ellenőrzéséért a tervezési feladatok ellátásáért felelős személy tartozik felelősséggel. A kitöltést alátámasztó dokumentumokat, valamint az adatszolgáltatás egy példányát a tervezés ügyiratai között feltétlenül meg kell őrizni. A költségvetési tervezéssel kapcsolatos munkafolyamatok ellátása során elsősorban a költségvetési tervezésre vonatkozó jogszabályokat, az azokban megfogalmazott tartalmi követelményeket kell szem előtt tartani. A tartalmi követelmények betartásáért az intézmény tervezési feladatok ellátásáért felelős dolgozója tartozik felelősséggel. A költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályok A költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályokat értelemszerűen kell alkalmazni: - a féléves beszámoló elkészítésénél, - és az éves költségvetési beszámolásnál.

A költségvetési beszámolás során a dokumentációk számításait a költségvetési tervezésre vonatkozó szabályok szerint kell elvégezni. Intézményünk beszámolási feladatainak ellátásáért felelős dolgozója által kijelölt személy köteles a költségvetési beszámolással kapcsolatos dokumentumokat külön nyilvántartásba venni és gyűjtésükről gondoskodni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell az eredeti ügyirat: számát, tárgyát, ügyintézőjét és a határidőket. Az iratokat az alábbi szöveggel ellátott irományfedélben kell eredeti vagy másolati példányban gyűjteni: - "... év I. féléves beszámolójának dokumentumai", - "... évi költségvetési beszámoló dokumentumai". Az állami hozzájárulások, központi és központosított támogatások, kötött felhasználású átvett pénzeszközök felhasználásának és elszámolásának dokumentálásáért, az arról történő adatszolgáltatásért, az abban foglalt adatok ellenőrzéséért az intézmény beszámolási feladatok ellátásáért felelős dolgozója tartozik felelősséggel. (Az elszámolásra vonatkozó dokumentumokat a beszámoló ügyiratai között feltétlenül meg kell őrizni.) A költségvetési tervezés különleges előírásai, feltételei A költségvetési koncepció elkészítése A költségvetési koncepció összeállításakor számba kell venni: - intézményünk által ellátandó feladatokat, ezt követően - az intézmény bevételeit, - majd a fentiek alapján kell kialakítani a költségvetési koncepciót. A költségvetési koncepció készítésekor az intézmény bevételei között a nem saját bevételeket a rendelkezésre álló, dokumentum értékű okmányok alapján kell bemutatni. A kiadások tekintetében figyelembe kell venni minden, a koncepció készítésénél ismert, a költségvetési kiadásokra ható tényezőt. Intézményünknek a tervezési feladatok ellátásáért felelős dolgozója gazdasági vezető - a tervezés ellenőrzése során köteles megvizsgálni, hogy a költségvetési koncepciót megalapozó számítások során: - figyelembe vették-e a vonatkozó jogszabályokat, - a kötelezettségvállalások nyilvántartása alapján a tervre vonatkozó kötelezettségvállalások a koncepcióba beépítésre kerültek-e, - az inflációs hatásokkal, illetve jogszabályi változások hatásaival az érintettek megfelelő mértékben számoltak-e. A költségvetési tervezés

A költségvetési tervezéskor az elfogadott koncepciót kell alapul venni. Amennyiben a képviselő-testület a koncepció elfogadásakor az intézmény költségvetésének összeállítására vonatkozóan állapított meg külön irányelveket vagy szempontokat, akkor azok figyelembevételéről gondoskodni kell. Ezért az intézmény vezetője és a tervezési feladatok ellátásáért felelős dolgozója tartozik felelősséggel. Az intézmény költségvetési terv javaslatát az intézmény vezetője az általa kijelölt személy bevonásával a hatályos jogszabályok szerint állítja össze. 3.3. Működés Az intézmény önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működik. A pénzügyigazdasági feladatait a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének 1230/C/1992. (VII/43) számú határozata alapján a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (1039 Budapest Hatvany Lajos u. 7.) látja el.