14. napirendi pont Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság



Hasonló dokumentumok
Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

A L A P Í T Ó OKIRAT

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Derkovits Gyula Általános Iskola

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.


ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Tisztelt Képviselő-testület!

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

XX/1130/15/2010. A költségvetési szerv rövidített neve: KASzK. 2. Székhelye: 1106 Budapest, Maglódi út 4/b.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

A L A P Í T Ó O K I R A T

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

/ egységes szerkezetben/

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^,, ^, ALPOLGÁRMESTERE h^^jlvi /

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

14. napirendi pont Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Iktatószám: 01/307-5/2010. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Elnökének előterjesztése a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja alapító okiratának módosítása t á r g y á b a n A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja jelenleg érvényes alapító okiratát a megyei közgyűlés a 87/2010. (II.26.)KH -val fogadta el. Az azóta eltelt időszakban a Magyar Államkincstár Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság Államháztartási Iroda az intézményben folyó magyar-osztrák vállalkozói ügyintéző képzéssel kapcsolatban felvetette az ott folyó két tanítási nyelvű oktatás minősítésének és tartalmának pontosítását, és az ez után felhasználható állami normatíva igénybevételének eddigieknél megalapozottabb alátámasztását. Az Államkincstár észrevételében a képzés kezdete óta az emelt normatíva fenntartói igénybevételének jogszerűségét nem kérdőjelezte meg, de az oktatási intézmény vezetője által az Oktatási Hivataltól bekért szakvélemény alapján az alapító okiratban az alapfeladat eddigieknél részletesebb és pontosabb megfogalmazásával eleget teszünk a felvetésnek. Ezzel a módosítással a képzés tartalma és feltételrendszere változatlan marad. Az alapító okirat további módosításait jogszabályváltozás teszi szükségessé. Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (a továbbiakban: törvény) IV. fejezete módosította az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt, és egyes kapcsolódó törvényeket, továbbá hatályon kívül helyezte a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvényt (továbbiakban: Kt.). A törvénymódosítás mellett jelent meg az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet módosítása is. A törvény többek között törli a költségvetési szervek Kt. 15-16. szerinti típusba sorolását, továbbá számos egyéb módosítás mellett a négy tevékenységtípust (alap, kiegészítő, kisegítő, vállalkozási) lecsökkenti két (alap és vállalkozási)típusra. E módosítás szerint alaptevékenység minden, az alapító okiratban a költségvetési szerv szakmai alapfeladatként meghatározott, valamint az alaptevékenysége ellátására rendelkezésére álló, időlegesen szabad kapacitás kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység. Vállalkozási tevékenység a haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, nem kötelezően végzett termelő, szolgáltató, értékesítő tevékenység. A fertődi székhelyű intézmény vállalkozói tevékenységet nem végez, így a módosított alapító okirat a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően az eddig engedélyezett alap, kiegészítő és kisegítő tevékenységeket változtatás nélkül, egységesen alapfeladatként tünteti fel. Az előírt változások végrehajtásának megfelelően az intézményi alapító okirat tartalmának változtatása alapító okiratot módosító okirat megalkotásával és az abban foglaltakkal egybeszerkesztett egységes szerkezetű alapító okirat közgyűlési elfogadásával lehetséges. Az előterjesztés az intézmény esetében a jogszabályi előírások szerint az új elemeket felsoroló módosító okiratot, valamint egy egységes szerkezetű alapító okiratot tartalmaz. Kérem a tisztelt Közgyűlést, hogy a határozati javaslatban szereplő módosító, illetve egységes szerkezetű alapító okiratokat fogadja el.

2 A Határozati javaslat A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA 1. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. (1) bekezdése, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet alapján a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja 87/2010.(II.26.)KH KH-val elfogadott alapító okiratát az alábbi szerint módosítja: Az alapító okirat bevezetőjéből a hatályon kívül helyezett, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvényi hivatkozás helyébe az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény VII. fejezete szövegrész kerül. Az alapító okiratban a költségvetési szerv Típus szerinti besorolása (közszolgáltató közintézmény) szövegrész törlésre kerül. Az alapító okiratban a B.) Kiegészítő, nem nyereségszerzés céljából végzendő egyéb tevékenység fejezetcím törlésre kerül. (A fejezetcím alatt megfogalmazott tevékenységek alaptevékenységként tovább végezhetők.) Az alapító okiratban a C.) Kisegítő, nem nyereségszerzés céljából végzendő egyéb tevékenység fejezetcím törlésre kerül. (A fejezetcím alatt megfogalmazott tevékenységek alaptevékenységként tovább végezhetők.) Az alapító okirat B) pontja helyébe Vállalkozási tevékenysége: nincs szövegrész kerül. Az alapító okirat Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szövegrész helyébe Gazdálkodási jogköre: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv szövegrész kerül. Az alapító okiratban Az intézményben a magyar-osztrák vállalkozási ügyintéző képzés az általánostól eltérő program alapján folyik. szövegrész helyébe a Az intézményben a magyar-osztrák vállalkozási ügyintéző képzés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Helyettes Államtitkár 213366/93. IX.) számú engedélye alapján az általánostól eltérő program alapján folyik. A magyar-osztrák vállalkozó ügyintéző illetve az idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző képzés 6 (szakképzés 13-14. évfolyam) éves, melyet 0. nyelvi előkészítő évfolyam előz meg, a képzés a 9. évfolyamon kezdődik és a 26/1997. (VII. 10.) MKM rendelet a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról szóló rendelet szerint szerveződik. szövegrész kerül. Az alapító okirat további szövegrészei változatlanok maradnak.

3 2. Záradék: A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja alapító okiratának módosító okiratát a Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése. /2010. (XII. 17.) KH-val hagyja jóvá. Határidő : Felelősök: 2010. december 17. jóváhagyásra 2011. január 31. megküldésre dr. Szakács Imre, a közgyűlés elnöke, Dr. Kovács Béla, megyei főjegyző B Határozati javaslat 1./ Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény VII. fejezete, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet alapján az alábbi, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A létrehozásról rendelkező közgyűlési határozat száma: 15/2009. (III.6.) KH Az intézmény törzsszáma: 770349 Az intézmény OM azonosítója: 201323 Az intézmény neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Székhelye: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2. Tagintézmények megnevezése: 1.) Porpáczy Aladár Kertészeti, Környezetvédelmi és Közgazdasági-Ügyviteli Középiskola, a Győr- Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye. Rövid neve: Porpáczy Aladár Középiskola, a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye. A tagintézmény címe: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2. 2.) Ujhelyi Imre Élelmiszer-ipari Középiskola, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye. Rövid neve: Ujhelyi Imre Középiskola, a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye. A tagintézmény címe: 9371 Csermajor, up. Vitnyéd

4 3.) Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Kollégiuma A tagintézmény címe: 9435 Sarród, Kossuth u. 58. 4.) Fertőszéplaki Tájházak A tagintézmény címe: 9436 Fertőszéplak, Nagy Lajos u. 31-39. Az intézmény telephelye: Fiúkollégium 9431 Fertőd, Fő út 3. Kollégium 9371 Csermajor, up. Vitnyéd Gyakorlati oktatás helyszínei: 9431 Fertőd, Pálmajor: gyakorlókert 9431 Fertőd, Ipartelep: Gépműhely 9435 Sarród, Kossuth u.: bemutató gyümölcsös ültetvény és szőlő 9435 Sarród, Nyárliget: szántóföldi zöldségtermesztés 9442 Fertőendréd-hegy: szőlőültetvény Porpáczy Aladár Általános Művelődési Központ Kollégiuma 9435 Sarród, Kossuth u. 58. Fertőszéplaki Tájházak 9436 Fertőszéplak, Nagy Lajos u. 31-39. Tanüzem: 9371 Csermajor, up. Vitnyéd. Alapításának éve: 2009. Alapító szerv: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése, 9021 Győr, Árpád u. 32. Fenntartó szerv: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Irányító szerv: Közgyűlése, 9021 Győr, Árpád u. 32. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése, 9021 Győr, Árpád u. 32. Az intézmény közvetlen jogelődjei: Porpáczy Aladár Általános Művelődési Központ Címe: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2. Ujhelyi Imre Élelmiszer-ipari Közép- és Felsőfokú Szakképző Iskola és Kollégium Címe: 9371 Csermajor, up. Vitnyéd Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A jogszabályban meghatározott közfeladat: középiskolai és szakiskolai ellátás, kollégiumi ellátás, felnőttoktatás. A működés alapját képező jogszabályok: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény.

5 A közoktatási intézmény típusa: A 1993. évi LXXIX. tv.33. (1) bekezdés c) pont szerint többcélú közoktatási intézmény, ezen belül gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, kollégium és közérdekű muzeális kiállítóhely. (1993. évi LXXIX. tv. 20. (1) c/, d/ és g/ pontja, 33. (1) bekezdés c) pont)) Az intézmény működési területe: országos beiskolázás A vezető kinevezési rendje: Az 1990. évi LXV. tv. 9. (4) és 10. b) pontja, az 1992. évi XXXIII. tv. 23. és a 138/1992. (X.8.) Korm.r. 5. alapján pályázat útján, közgyűlési határozat alapján. Foglalkoztatottak alkalmazása: A foglalkoztatottak jogviszonya közalkalmazott, akikre a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, illetőleg az ennek végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, akikre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) alkalmazandó. A költségvetési szerv dolgozói felett a munkáltatói jogokat a költségvetési szerv vezetője gyakorolja. Az intézmény tevékenységi köre: A.) Alaptevékenység a közoktatási szakterületen: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 27., 28., 29., 32. -ában meghatározott gimnáziumi, szakiskolai, szakközépiskolai, kollégiumi, a 78. (1) bek. szerinti felnőttoktatás ellátása. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. 15. -ában meghatározott iskolai rendszerű szakmai elméleti és gyakorlati képzés. Az oktatás munkarendjének megnevezése: nappali, esti és levelező tagozat. Szakágazati száma: 853200 Szakmai középfokú oktatás Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás A közoktatási intézmény tevékenységének meghatározása az államháztartási szakfeladati rend szerint: A közintézmény szakmai szempontból meghatározó alaptevékenysége: 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás a 9-12/13/14. évfolyamokon. A/1.) Alaptevékenység 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) nappali esti és levelező munkarendben 85312 Szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9 12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9 12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9 12/13. évfolyam) 85313 Szakiskolai oktatás (9 10. évfolyam) 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9 10. évfolyam) 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9 10. évfolyam) 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9 10. évfolyam) 8532 Szakmai középfokú oktatás

6 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 8542 Felsőfokú oktatás 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések 854211 Felsőfokú szakképzés 854212 Szakirányú továbbképzés 854213 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés 8559 M.n.s. egyéb oktatás 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 559012 Kollégiumi szálláshelynyújtás felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 56291 Oktatásban, üdülésben részt vevők, dolgozók elkülönült étkeztetése 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 85593 Egyéb felnőttoktatás 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelező felkészítő képzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 855941 Iskola rendszeren kívüli ISCED 2. szintű OKJ-képzés 855942 Iskola rendszeren kívüli ISCED 3. szintű OKJ-képzés 855943 Iskola rendszeren kívüli ISCED 4. szintű OKJ-képzés 493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás Az intézmény alaptevékenysége a közoktatási szakterületen: 8532 Szakmai középfokú oktatás OKJ 54 621 04 Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus rész-szakképesítései és elágazásai

7 OKJ 52 344 02 Magyar-osztrák vállalkozó ügyintéző OKJ 54 347 01 Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző és elágazásai OKJ 54 851 01 Települési környezetvédelmi technikus és részszakképesítései OKJ 54 622 01 Parképítő és fenntartó technikus és rész-szakképesítései OKJ 55 812 01 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser és elágazásai OKJ 33 215 02 Virágkötő, -berendező, virágkereskedő és részszakképesítései OKJ 54 541 01 Élelmiszer-ipari technikus és elágazásai nappali és levelező munkarend OKJ 52 342 01 Marketing- és reklámügyintéző és rész- szakképesítései OKJ 31 812 01 Panziós, Falusi vendéglátó, és rész- szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 33 541 07 1000 00 00 Tejtermékgyártó és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 54 481 03 0000 00 00 Informatikai rendszergazda és rész-szakképesítése OKJ 52 621 01 1000 00 00 Agrárkörnyezet-gazda és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 33 621 02 1000 00 00 Gazda és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus elágazásai és részszakképesítései OKJ 33 621 01 0000 00 00 Borász és rész-szakképesítése és ráépülései nappali és levelező munkarend OKJ 33 541 01 0000 00 00 Édesipari termékgyártó és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 33 541 02 0000 00 00 Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó és részszakképesítései OKJ 31 541 01 1000 00 00 Húsipari termékgyártó és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 33 541 06 Tartósítóipari termékgyártó és rész-szakképesítései nappali és levelező munkarend OKJ 54 861 01 Biztonságszervező és rész-szakképesítése a 13. évfolyamon nappali és levelező munkarend 854211 Felsőfokú szakképzés Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés (Gyöngyös, Károly Róbert Főiskolával közösen) OKJ 55 621 01 Agrármenedzser-asszisztens és elágazásai, nappali és levelező munkarend OKJ 55 621 02 Agrártechnológus és elágazásai, Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés (a szegedi József Attila Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karával közösen) OKJ 55 621 01 élelmiszer-ipari menedzser

8 A/2.) Az intézmény alaptevékenysége kulturális területen 91020 Múzeumi tevékenység 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 910301 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése 910302 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása 932 Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 932918 Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás 932919 M.n.s. egyéb szórakoztatási tevékenység 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 910502 Közművelődési intézmények, közösségi szintterek működtetése A/3.) Az intézmény további alaptevékenységei 55909 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562917 Munkahelyi étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 743000 Fordítás, tolmácsolás 855100 Sport, szabadidős képzés 8559 Máshova nem sorolt egyéb oktatás 856000 Oktatás kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 581100 Könyvkiadás 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 581900 Egyéb kiadói tevékenység 620900 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás 522900 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 72113 Mezőgazdasági biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés 721131 Mezőgazdasági biotechnológiai alapkutatás 721133 Mezőgazdasági biotechnológiai kísérleti fejlesztés 012 Évelő növények termesztése 012800 Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése 014 Állattenyésztés 014100 Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése 014200 Egyéb szarvasmarha tenyésztése 014500 Juh, kecske tenyésztése 014600 Sertéstenyésztés 014700 Baromfitenyésztés 100000 Élelmiszergyártás 1011 Húsfeldolgozás, - tartósítás 1013 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása 1032 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása 1039 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, - tartósítás 1051 Tejtermék gyártása

9 1082 Édesség gyártása 1084 Fűszer, ételízesítő gyártása 016100 Növénytermesztési szolgáltatás 016200 Állattenyésztési szolgáltatás Tangazdaság keretében: földterület, épületek tancélú hasznosítása, mezőgazdasági termékek előállítása, értékesítése, szarvasmarha-tenyésztés, tejtermelés, tej vásárlása és eladása Tanüzemben: nyerstej vásárlása, tejtermékek előállítása, nagy- és kiskereskedelmi értékesítése 016300 Betakarítást követő szolgáltatás 471 Nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelem 471100 Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem 472 Élelmiszer-, ital-, dohányáru kiskereskedelme 472500 Ital-kiskereskedelem 472900 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem 478 Piaci kiskereskedelem 478100 Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme B.) Vállalkozási tevékenysége: nincs. Évfolyamok száma: Gimnázium: 4 (9-12. évfolyam) 5 (9-13. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyammal) Szakközépiskola: 4 (9-12. évfolyam), (melyet a magyar-osztrák közös képzésben nyelvi előkészítő évfolyam előz meg) és szakképzési évfolyamok OKJ szerint Szakközépiskola: 4 (9-12. évfolyam) és szakképzési évfolyamok OKJ szerint Szakiskola: 2 (9-10. évfolyam) és szakképzési évfolyamok OKJ szerint Érettségire épülő szakképzésben: OKJ szerint. A növénytermesztési, kertészet és növényvédelmi, agrárkörnyezet-gazda valamint részszakképesítéseik, szakközépiskolai képzés 6 éves, a 9-12. általános és 13-14 a technikus évfolyamokon folyhat a képzés. A magyar-osztrák vállalkozó ügyintéző, illetve az idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző képzés 6 (szakképzés 13-14 évfolyam) éves, melyet nulladik évfolyam előz meg, a képzés a 9. évfolyamon kezdődik. Környezetvédelmi technikus képzés: a 13-14. évfolyamon, Települési környezetvédelmi technikus képzés: a 13-14. évfolyamon, Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser képzés a 13-14. évfolyamon, Agrármenedzser-asszisztens: a 13-14. évfolyamon Agrártechnológus képzés a 13-14. évfolyamon Agrárkörnyezet-gazda és rész-szakképesítései 13-14. évfolyamokon Parképítő és fenntartó technikus képzés a 13-15. évfolyamokon, Gimnáziumi képzés a 9-12. évfolyamokon folyhat. Virágkötő, -berendező, virágkereskedő képzés: a 11. és 12. illetve 13. és 14. évfolyamon Élelmiszeripari szakközépiskolai képzés: a 9-12. évfolyamon, 4 évfolyam Élelmiszer-ipari technikus képzés: 13-14 évfolyamon, 2 évfolyam Laboratóriumi technikus képzés: 13-14. évfolyamokon Panziós, falusi vendéglátó: szakképzési évfolyamok száma 2 marketing- és reklámügyintéző (érettségire épülő) 13. évfolyamon, 1 évfolyam

10 felsőfokú élelmiszeripari képzés (érettségire épülő) 13-14. évfolyamon, 2 évfolyam tejtermékgyártó szakmunkás a 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Gazda és rész-szakképesítései 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Borász 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Édesipari termékgyártó 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Húsipari termékgyártó szakképzési évfolyamok száma 2 Tejtermékgyártó 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Tartósítóipari termékgyártó 9-12. évfolyamon, 2+2 évfolyam Az intézményben a magyar-osztrák vállalkozási ügyintéző képzés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Helyettes Államtitkár 213366/93.IX.) számú engedélye alapján az általánostól eltérő program alapján folyik. A magyar-osztrák vállalkozó ügyintéző illetve az idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző képzés 6 (szakképzés 13-14. évfolyam) éves, melyet 0. nyelvi előkészítő évfolyam előz meg, a képzés a 9. évfolyamon kezdődik és a 26/1997. (VII. 10.) MKM rendelet a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról szóló rendelet szerint szerveződik. A felvehető maximális tanulólétszám: Minden munkarendben és képzési típusban a felvehető maximális tanulólétszám évfolyamonként 35 fő. 1.) Porpáczy Aladár Kertészeti és Közgazdasági Ügyviteli Középiskola, a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye: A felvehető maximális tanulólétszám nappali munkarendben 430 fő, levelező munkarendben 200 fő, esti munkarendben 70 fő. 2.) Ujhelyi Imre Élelmiszer-ipari Középiskola, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Tagintézménye. A felvehető maximális tanulólétszám nappali munkarendben 240 fő, levelező munkarendben 80 fő. 3.) Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja Kollégiuma A tagintézmény címe: 9435 Sarród, Kossuth u. 58. A kollégiumba felvehető maximális tanulólétszám: 155 fő. 4.) Fiúkollégium 9431 Fertőd, Fő út 3. A kollégiumba felvehető maximális tanulólétszám 5.) Kollégium 9371 Csermajor, up. Vitnyéd A kollégiumba felvehető maximális tanulólétszám Az intézménybe összesen felvehető tanulólétszám: az iskolában, nappali tagozaton összesen levelező munkarendben összesen esti munkarendben összesen A kollégiumba felvehető maximális tanulólétszám 35 fő 130 fő 670 fő 280 fő 70 fő 320 fő Az intézmény alaptevékenységének ellátását szolgáló vagyon: A megyei önkormányzat vagyonrendeletében kimutatott, az intézmény kezelésében és használatában lévő ingatlan és ingó vagyontárgyak.

11 A vagyon feletti rendelkezés joga: A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól szóló rendeletében, illetve ezen jogszabály alapján megkötött vagyonkezelői megállapodások szerint történik. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés meghatározásának rendje, a támogatás és a saját bevételek aránya: A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat költségvetési rendelete szerint. A fenntartói ellenőrzés rendje: A közgyűlés által jóváhagyott éves ellenőrzési tervnek megfelelően történik. A fenntartó és az intézmény közötti érdekegyeztetés rendje: igazgatói beszámolók, felterjesztések, előterjesztések. 2. A határozat elfogadásával egyidejűleg a 87/2010.(II.26.) KH hatályát veszti. 3. A közgyűlés utasítja a megyei főjegyzőt, hogy a jóváhagyott alapító okiratot küldje meg az intézmény vezetőjének a további adminisztrációs feladatok elvégzése miatt. 4. Záradék: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Győr- Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja 2010. december 17-től hatályos alapító okiratát a... KH-val hagyja jóvá. Határidő : Felelősök: 2010. december 17. - jóváhagyásra 2011. január 31. - megküldésre dr. Szakács Imre, a közgyűlés elnöke dr. Kovács Béla, megyei főjegyző dr. Kovács Béla s.k. megyei főjegyző dr. Szakács Imre s.k. a közgyűlés elnöke Az előterjesztést készítette: Intézményfelügyeleti Osztály