57/2013. (XI. 28.) Baranya megye gazdasági kitörési lehetőségeinek vizsgálata a kamarák bevonásával a munkahelyteremtés összefüggésében A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése: a) tudomásul veszi Baranya Megye gazdasági kitörési lehetőségeinek vizsgálata a kamarák bevonásával a munkahelyteremtés összefüggésében címmel elkészített tájékoztató anyagokban foglaltakat, b) köszönetét fejezi ki a tájékozató szakmai anyag összeállításában közreműködő szervezetek vezetőinek és munkatársainak. Határidő: 2013. december 10. Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke 58/2013. (XI. 28.) Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a melléklettel elfogadja; 2. az elnöki átruházott hatáskörben hozott döntéseket tudomásul veszi. 59/2013. (XI. 28.) Kgy. Határozat Az Ős-Dráva Program tervezési területén megvalósítandó kísérleti gazdasági programhoz kapcsolódó döntések A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség Kft. között létrejött vállalkozási módosítását, egyben felkéri a közgyűlés elnökét a módosítás aláírására. Határidő: 2013. december 1.(a megállapodás aláírására) Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke 60/2013. (XI. 28.) Döntés az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0014 azonosító számú pályázat keretében kötött vállalkozási módosításáról 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség által 2013. november 14. napján
megkötött vállalkozási a határozat 1. számú melléklet szerinti módosításával egyetért, azt jóváhagyja, és felhatalmazza Tiffán Zsolt elnököt a vállalkozási módosításának aláírására. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri Tiffán Zsolt elnököt, hogy az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0014 azonosító számú pályázat megvalósításához szükséges intézkedéseket tegye meg, és gondoskodjon a pályázat lebonyolításáról. Határidő: 1. pontra: azonnal, 2. pontra: folyamatosan Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke 61/2013. (XI. 28.) Tájékoztató a DDOP-2.1.1/E-13 kódszámú, az Ős-Dráva programhoz illeszkedő kerékpáros-turisztikai fejlesztés megvalósítása című kiemelt projekt felhívásra beadott pályázatról 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a DDOP-2.1.1/E-13 kódszámú, az Ős-Dráva programhoz illeszkedő kerékpáros-turisztikai fejlesztés megvalósítása című kiemelt projekt felhívásra beadott Kerékpáros turizmus fejlesztése Dél- Baranyában az Ős-Dráva Program keretében című, DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001 kódszámú pályázatról szóló tájékoztatót elfogadja, az abban foglaltakat tudomásul veszi, egyetért a pályázati konzorciumban való részvétellel. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Tiffán Zsolt elnököt, hogy nyertes pályázat esetén - a támogató döntést követően - a Szerződést aláírja. 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri Tiffán Zsolt elnököt, hogy nyertes pályázat esetén a DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001 azonosító számú projekt vonatkozásában a Baranya Megyei Önkormányzatot érintő intézkedéseket tegye meg, és gondoskodjon a pályázati projekt lebonyolításáról. Határidő: 3. pontra: folyamatosan (2014. augusztus 31.-ig) Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke 62/2013. (XI. 28.) A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma meghívásos pályázati felhívásával kapcsolatos döntés 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése támogatja a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma 3235/93 altéma kódszámú meghívásos pályázati felhívásban szereplő célok megvalósítását és az ormánsági Kórós, Zaláta, Drávaiványi, Vejti, Nagycsány, Kémes, Szaporca, Vajszló fakazettás templomainak felújítására irányuló pályázat benyújtását.
2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri Tiffán Zsolt elnököt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat benyújtása-, majd nyertes pályázat esetén annak lebonyolítása érdekében. Határidő: 2. pont: benyújtásra: 2013. december 16., megvalósításra: 2015. június 30. Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke 63/2013. (XI. 28.) Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal 2013. évi tevékenységéről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal tevékenységéről szóló beszámolót tudomásul veszi. 64/2013. (XI. 28.) A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. évi munkaterve 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2014. évi munkatervét a határozat melléklete szerint állapítja meg. 2. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy az SZMSZ 11. rendelkezésében foglaltak figyelembevételével alapos ok/indok alapján a közgyűlés ülését a munkatervtől eltérő időpontra tűzze ki, a napirendi pontokban változtatást javasoljon, illetőleg jelentős számú napirendi pont esetén folytatólagos ülést hívjon össze. Határidő: 2013. december 12. (a közlésre), egyebekben a munkaterv szerint Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. évi munkaterve A közgyűlés állandó/aktualitásuktól függően állandó napirendi pontjai: A 64/2013. (XI. 28.) melléklete - Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről című előterjesztés, amely minden soros a munkatervben meghatározott ülésre készül. Az előterjesztés tartalmazza: a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról beszámolót, a közgyűlés elnöke és állandó bizottságai átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló tájékoztatót, a közgyűlés bizottságai munkájáról, valamint az egyéb eseményekről szóló tájékoztatót, az interpellációkra, kérdésekre adott válaszokat; - személyi ügyek, - alapító okirat módosítás, - nemzetközi kapcsolatokból eredő feladatok, - vagyoni ügyek, - döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási ek lezárásáról, módosítási kérelmekről, - döntés a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács decentralizált kereteiből meg-ítélt támogatások lezárásáról, visszavonásáról, támogatási ek módosításáról, - pályázatok benyújtása, - pályázatok kiírása, illetve elbírálása, - interpellációk, bejelentések. Február 20. 1. A Baranya Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosítása a Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló./2014. ( ) önkormányzati rendelet megalkotása a Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 3. A 2014-2020-as tervezési időszakra vonatkozó Baranya Megyei Terület-fejlesztési program elfogadása Indokolás: A 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet, az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0014 kódszámú pályázat előírásai, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által készített tervezési módszertani útmutatókban megfogalmazott iránymutatások alapján a megyei területfejlesztési program elfogadásának határideje 2014. február 28. 4. Beszámoló a területi nemzetiségi önkormányzatok tevékenységéről, az együttműködési megállapodásokban foglaltak megvalósulásának értékelése Indokolás: a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdése, illetve a 38/2012. (IV. 26.) 2. pontja 5. Beszámoló a Baranya Megyei Értéktár Bizottság megalakulása óta végzett munkájáról
Indoklás: A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdésének c) pontja szerint. 6. Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzat 2013. évi nemzetközi tevékenységéről, a 2014 évre tervezett programokról Indoklás: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 18/2013. (III. 28.) a szerint. Április 17. 1. Beszámoló Baranya megye 2012. évi közbiztonsági helyzetéről, a köz-biztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos 2013. évi feladatokról, továbbá a határrend, határőrizeti helyzet és a határforgalom alakulásáról, Baranya megye rendőr-főkapitánya Tárgyalásra javasolt: a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságnak a, Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság Indokolás: a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. Tv. 8. (4) bekezdése 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2013. évi költségvetésének teljesítéséről és a 2013. évi pénzmaradvány jóváhagyásáról a Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Tv. 3. Beszámoló a 2013. évi Ős-Dráva Startmunka Mintaprogramról a Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a program zárását (2014. február 28.) követően beszámol a program megvalósulásáról. Június 19. 1. A Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló /2014. ( ) önkormányzati rendelet módosítása Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 2. Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011-2014. évekre szóló Középtávú Munka- és Gazdasági Programjának végrehajtásáról Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 37/2011. (IV. 14.) a 2. pontja 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2005. (V. 12.) Kgy. rendeletével elfogadott Baranya megye területrendezési terv felülvizsgálatának/módosításának megindításával kapcsolatos döntés Indokolás: A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 11. (1) bekezdés a) pontja alapján a Megyei Önkormányzat feladata a megye területére vagy térségére területrendezési tervet készíteni. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 9/2005. (V. 12.) Kgy. rendeletével fogadta el Baranya megye területrendezési tervét (a továbbiakban: BMTrT). A Közgyűlés a BMTrT-t 14/2012. (VI. 1.) számú rendeletével módosította, valamint 29/2012. (III. 22.) Kgy. határozatában rögzítette az azzal összefüggő irányelveket/ajánlásokat és intézkedéseket.
Ezt követően a 2013-as évben megkezdődött az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: OTrT) soron következő (5 évenkénti) felülvizsgálata. A törvénymódosítás tartalmazza, hogy a megyei területrendezési terveket 2015. december 31-ig összhangba kell hozni a módosított OTrT rendelkezéseivel. Annak érdekében, hogy az OTrT és a BMTrT összhangját hosszabb időtávban, nagyobb átfedési időszakban tudjuk biztosítani, célszerű mielőbb elvégezni a megyei terv felülvizsgálatát/módosítását. A folyamat időigényének figyelembe vételével az előkészítési, illetve tervezési munkálatok I. ütemét 2014 évben meg kell kezdeni, azok finanszírozására szolgáló pénzeszközöket a jövő évi költségvetési tervezés során biztosítani kell. 4. Együttműködési megállapodás a Pécsi Sport Nonprofit Zrt-vel, valamint a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. beszámolójának elfogadása, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 28/2013. (VI. 13.) ával elfogadott együttműködési megállapodás 6., 7. pontja 5. Beszámoló a Baranya Megyei Értéktár Bizottság munkájáról Indoklás: a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdésének c) pontja szerint. 6. Kitüntető díjak adományozása (zárt ülés) Indokolás: a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 9/2011. (V.6.) önkormányzati rendelet Szeptember 11. 1. Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2014. I. félévi teljesítéséről Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 2. A 2014-2020 közötti uniós időszak tervezését segítő részdokumentumok (a területi és az ágazati operatív programokhoz illeszkedően) elfogadása Indokolás: Az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0014 kódszámú pályázat előírásai, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által készített tervezési módszertani útmutatókban megfogalmazott iránymutatások alapján a részdokumentumok elfogadásának véghatárideje 2014. szeptember 30. 3. Projektlista összeállítása a 2014-2020-as időszakra vonatkozó potenciális projektötletekről Indokolás: Az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0014 kódszámú pályázat előírásai, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal által készített tervezési módszertani útmutatókban megfogalmazott iránymutatások alapján a projektlista elkészítésének határideje 2014. szeptember 30. 4. A Baranya Megyei Területi Választási Bizottság tagjainak megválasztása Előterjesztő: a megyei főjegyző Tárgyalásra javasolt: a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságnak Előkészítő: BMŐ Hivatal Indokolás a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 21. -ban foglalt rendelkezés
5. Beszámoló a Baranya Megyei Értéktár Bizottság működési tapasztalatairól Indoklás: A magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdésének c) pontja szerint. Október 30. 1. Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2014. háromnegyed éves teljesítéséről a Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetési koncepciója a Indokolás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 3. A Baranya Megyei Önkormányzat csatlakozása a Bursa Hungarica Felső-oktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. évi fordulójához Előkészítő: BMŐ Hivatal Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat fontosnak tartja a Baranya megyében élő és a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű hallgatók támogatását. November 20. 1. KÖZMEGHALLGATÁS: A megyei területfejlesztés szerepe és lehetősége Indokolás: Mötv 54., SZMSZ 24. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi munkaterve Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2012. (II. 14.) önkormányzati rendelet 3. A Baranya Megyei Önkormányzat 2015. évi belső ellenőrzési terve Tárgyalásra javasolt: a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságnak Indokolás: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 119. (5) bekezdésében foglalt rendelkezés 4. Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: a megyei főjegyző Előkészítő: BMŐ Hivatal Indokolás: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. (3) bekezdés f) pontjában foglalt rendelkezés 5. A Baranya Megyei Önkormányzat, valamint a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálata Indokolás: a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdése, illetve az együttműködési megállapodások VI/1. pontja értelmében az együttműködő felek minden év
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság január 31-ig, általános vagy időközi választás esetén az alakuló ülést követő 30 napon belül felülvizsgálják az együttműködési keret-megállapodásban foglaltakat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése állandó bizottsága számára ajánlott témák - A közgyűlés tagjai vagyonnyilatkozatának nyilvántartásával, ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátása - Döntés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatok 2014. évi fordulójához beadott pályázatokról Indokolás: a Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló módosított 2/2012. (II. 14.) önkormányzati rendelet 1. melléklet I./A/7. pontja, a támogatási döntés meghozatalának időpontja: 2014. január 24. 2014. március 15. Koszorúzás, megemlékezés 2014. június 4. Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napjáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. évi kiemelt ünnepi rendezvényei 2014. június 29. Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról 2014. augusztus 20. Szent István-napi megyei ünnepség Ünnepi beszéd Ünnepi műsor A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Elnöki Kitüntető Díjainak adományozása 2014. október 10. Megyenap Ünnepi beszéd Ünnepi műsor A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése kitüntető díjainak adományozása 2014. október 23. Koszorúzás, megemlékezés
65/2013. (XI. 28.) A Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési terve A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési tervét a jelen határozat mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. Határidő: az ellenőrzési terv végrehajtására 2014. december 31. Felelős: dr. Göndöc András megyei főjegyző A 65/2013. (XI. 28.) melléklete Baranya Megyei Önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési terve Az ellenőrzési terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, dokumentumok Ellenőrzési tervet megalapozó jogszabályi előírások, címe, időpontja 370/2011.(XII. 31.) Korm. rend. 21. 2011.évi CXCV. törvény 30-40. 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. 34-61. 249/2000. (XII. 24.) Korm. rend. 2011.évi CXII. törvény 26-37/A. 305/2005. (XII. 25.) Korm. rend. 18/2005. (XII. 27.) IHM rend. Ellenőrzési tervet megalapozó kockázatelemzés címe, időpontja Címe: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatalának Kockázat-elemzése 2014. évre Időpontja: 2013. november 15. Az ellenőrzési tervet megalapozó kockázatelemzés eredménye A belső ellenőrzés tervezése során azok a tevékenységek kerültek kiválasztva, amelyek magas kockázatot jelentenek a kiemelt szervezeti célok elérésére. A tevékenységek kockázati értékelésének eredményeként a magas kockázati prioritású tevékenységek a következők: Költségvetési, gazdálkodási feladatokon belül: - Költségvetési gazdálkodás szervezése - Számviteli nyilvántartás, adatszolgáltatás
Rendszerellenőrzés 2014. I. félév 10 ellenőri nap A tervezett ellenőrzések felsorolása Sorszá m 1. Ellenőrzendő folyama-tok és szervezetek / szervezeti egységek A megyei nemzetiségi önkormányzatok (német, horvát, roma) költségvetési gazdálkodási feladatainak ellátása. A pénzügyigazdálkodási tevékenységek szabályozottsága és jogszerű költségvetési gazdálkodás követelményeinek érvényesülése Az ellenőrzés célja, módszerei, ellenőrizendő időszak Ellenőrzés célja: A pénzügyi, számviteli rend-szer hatékony és eredményes működésének vizsgálata, annak megállapítása, hogy hatékonyan működnek-e a kontrolleljárások, információs csatornák. Ellenőrzés módszerei: dokumentumellenőrz és, tesztelés Ellenőrizendő időszak: 2013. év (tényállapot) Az ellenőrzés tárgya Főkönyvi, analitikus számviteli, pénzügyi nyilvántartások, beszámolók, dokumentumok Tevékenység folyamatai Számviteli politika, Pénzkezelési szabályzat Ellenőrzési nyomvonalak Az ellenőrzés típusa Azonosított kockázati tényezők Jogi és szabályozási kockázat Politikai kockázat Infrastrukturális kockázat Költségvetési kockázat Személyzeti kockázat Az ellenőrzés tervezett ütemezése Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap)
Az éves belső ellenőrzési terv végrehajtásához szükséges kapacitás meghatározása Tevékenység: Tervezett ellenőrzések: Rendszerellenőrzés (1 db) Soron kívüli ellenőrzés Kapacitásigény 10 ellenőri nap 4 ellenőri nap Ellenőrzések összesen: 14 ellenőri nap Tanácsadói tevékenység (1 db) 5 ellenőri nap Egyéb tevékenység (kockázatelemzés, tervezés, éves jelentés elkészítése) 5 ellenőri nap Összes tevékenység kapacitásigénye 24 ellenőri nap A 2013. évi belső ellenőrzési tevékenység ellátása, a 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 15. (7) bekezdése alapján, külső szolgáltató megbízásával történik, a belső ellenőrzési terv végrehajtásához szükséges időkeretben.
66/2013. (XI. 28.) Döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási ek módosítási kérelmeiről 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul Nemeske Község 2008. évi LEKI előirányzatból 2.000.000,- Ft támogatásban részesített Járdafelújítás Nemeske községben című, 020003308L számú támogatási ben szereplő megvalósulási hely pontosításához az alábbiak szerint: A támogatási 1.1. pontjában a fejlesztés megnevezése Járdafelújítás Nemeske községben Fő u. 1-27. címre változik annak érdekében, hogy a 2008., illetve 2009. évben pályázati forrásból elkészült beruházások elkülöníthetőek legyenek. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul Lapáncsa Község 2009. évi CÉDE előirányzatból támogatott Faluház felújítása című, 020007309D támogatási számú pályázatával kapcsolatos részletfizetési kérelméhez a Rendelet 20. (8)-(11) bekezdéseinek figyelembevételével, az alábbiak szerint: A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó türelmi időszak kezdete: 2014.01.01., a türelmi időszak vége: 2014.12.31. A visszafizetési kötelezettség kezdete: 2015. január, a kötelezettség lejárata 2016. december, így a részletfizetés időtartama 24 hónap. A Kedvezményezett köteles minden tárgyhó 15. napjáig a havi részlet befizetésére. A visszafizetési kötelezettség egyszeri, 20 munkanapot meg nem haladó késedelmes teljesítése esetén a késedelemmel érintett összeg után a késedelmi kamat kerül a késedelem időtartamára felszámításra. A teljes fennálló tartozás esedékessé válik, és annak összegét a befizetés napjáig terjedő időszakra számított késedelmi kamat terheli, amennyiben a kedvezményezett második alkalommal késedelembe esik. 2. A Közgyűlés felkéri a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatalt, hogy a döntésről értesítse a Kedvezményezetteket, valamint a Magyar Államkincstárt. Határidő: 2013. december 13. (értesítésre) Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke
ek lezárása A 66/2013. (XI. 28.) melléklete Határozat alszáma Támogatás éve Előirányzat száma Pályázó neve Beruházás megnevezése Működtetési kötelezettség kezdete Működtetési kötelezettsé g vége a 35/2012. (III.9.) Korm. Rendelet alapján Záró ellenőrzési jegyzőkönyv, illetve záróellenőrzési jegyzőkönyvnek minősülő, kötelezettségvállal ás teljesítés tényét megállapító jegyzőkönyv felvételének időpontja Megjegyzés 1. 2008 LEKI 020004608L Markóc Község Közösségi ház bővítése III. ütem 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.12.. 2. 2008 LEKI 020008508L 3. 2008 LEKI 020004708L Nagypeterd Község Drávafok Község Kossuth u. 110/3 hrsz. alatti közterületen lévő belterületi csapadékvíz elvezető árok fejlesztési munkái II. ütem Művelődési ház felújítása II. ütem 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.07. 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.12., valamint a felhatalmazó levél törölhető, valamint a felhatalmazó levél törölhető. 4. 2008 CÉDE 020004608D Drávafok Község Drávafok ravatalozó felújítás II. ütem 2008.10.01. 2013.09.30. 2013.11.12., valamint a felhatalmazó levél törölhető. 5. 2008 CÉDE 020004408D Bogdása Község Játszótér kerítés építése 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.12., valamint a felhatalmazó levél törölhető.
Határozat alszáma Támogatás éve Előirányzat száma 6. 2008 CÉDE 020004808D 7. 2008 TEKI 020005708K Pályázó neve Markóc Község Királyegyháza Község Beruházás megnevezése Polgármesteri hivatal felújítása III. ütem Temetőnél parkoló kialakítása, temetői út felújítása Működtetési kötelezettség kezdete Működtetési kötelezettsé g vége a 35/2012. (III.9.) Korm. Rendelet alapján Záró ellenőrzési jegyzőkönyv, illetve záróellenőrzési jegyzőkönyvnek minősülő, kötelezettségvállal ás teljesítés tényét megállapító jegyzőkönyv felvételének időpontja 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.12. 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.07. Megjegyzés, valamint a felhatalmazó levél törölhető., valamint a felhatalmazó levél törölhető. 8. 2008 CÉDE 020008908D Királyegyháza Község Közösségi tér kialakítása 2008.11.01. 2013.10.31. 2013.11.07., valamint a felhatalmazó levél törölhető 9. 2007 LEKI 020005807L Ág Község Kultúrház felújítása 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.10.16. 10. 2007 CÉDE 020011107D Kisvaszar Község Napközi otthonos óvoda kerítésének felújítása 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.10.16. 11. 2007 LEKI 020009407L Vásárosdombó Község Járdafelújítás 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.11.05. 12. 2007 CÉDE 020007607D Tarrós Község Közösségi ház tetőfelújítása 2007.12.01. 2012.11.30. 2013.10.16.
Határozat alszáma Támogatás éve Előirányzat száma Pályázó neve Beruházás megnevezése Működtetési kötelezettség kezdete Működtetési kötelezettsé g vége a 35/2012. (III.9.) Korm. Rendelet alapján Záró ellenőrzési jegyzőkönyv, illetve záróellenőrzési jegyzőkönyvnek minősülő, kötelezettségvállal ás teljesítés tényét megállapító jegyzőkönyv felvételének időpontja Megjegyzés 13. 2007 LEKI 020009607L Tékes Község Ravatalozó felújítása 2007.12.01. 2012.11.30. 2013.10.16. 14. 2007 CÉDE 020000407D Ág Község Pergola készítése és elhelyezése 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.10.16. 15. 2007 TEKI 020000107K Alsószentmárton Község Belterületi járdaszakasz felújítása 2007.11.01. 2012.10.31. 2013.07.31. 16. 2007 CÉDE 020007707D Tékes Község Fűnyíró gép és motoros fűkasza vásárlása 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.10.16. 17. 2007 TEUT 020003507U Vásárosdombó Község Zöldfa utca burkolat felújítása 2008.07.01. 2013.06.30. 2013.10.16. 18. 2007 LEKI 020008807L Hirics Község Petőfi utcai útpadka felújítása 2007.11.01. 2012.10.31. 2013.09.26. 19. 2007 CÉDE 020007107D Szava Község Művelődési ház akadálymentesítés és térburkolat felújítási munkái 2007.10.01. 2012.09.30. 2013.11.07. 20. 2008 TEKI 020003508K Székelyszabar Község Traktor vásárlása 2008.10.01. 2013.09.30. 2013.10.08., valamint a felhatalmazó levél törölhető
67/2013. (XI. 28.) Döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási ek alapadataiban történt változásról, valamint támogatási ek lezárásáról 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a jelen határozat mellékletében (melléklet) szereplő 1-20. alszámokkal jelzett pályázatok vonatkozásában hozzájárul a támogatási ek lezárásához, valamint a biztosítékok törléséhez, tekintettel az egyes területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célokat szolgáló hazai támogatási előirányzatokról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 35/2012. (III.9) Korm. rendeletben foglaltakra. Továbbá a Közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a pályázatok lezárásához szükséges egyoldalú támogatói nyilatkozatokat aláírja. 2. A Közgyűlés felkéri a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatalt, hogy a döntésről értesítse a Kedvezményezetteket, valamint a Magyar Államkincstárt. Határidő: 2013. december 13. (értesítésre) Felelős: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke