J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 27-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Tiba István polgármester Blaskó Sándor, Bodó László, Csonka-Kis Pál, Hegedűs János, Iszák László, Kati István, Kálmán László, Molnár Imre, Postáné Kecskés Ilona, Szarvas Endre, Tar István, Varga Jánosné képviselők. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Veres Margit jegyző, Dr. Kerekes Ferenc aljegyző, Csiha Gábor, Leiter Katalin, Dr. Bencsik Judit, Emődi Sándor osztályvezetők, Takács Erika közművelődési ügyintéző Továbbá: Humán Szolgáltató Központ részéről: Figéné Nádasdi Ágnes vezető Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. részéről: Rácz Attila ügyvezető VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető Lengyel Menyhért Városi Könyvtár részéről: Molnárné Nemes Margit igazgató Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény részéről: Tóth János igazgató Rendőrkapitányság részéről: Kántor Péter rendőrkaptány, Vas Attila, Fekete László Péter, Mustos Tibor Dr. Tiba István polgármester: Tisztelettel köszöntök mindenkit Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 27-i munkaterv szerinti ülésén. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. A napirenddel kapcsolatban van-e kiegészítenivaló? Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a tegnapi ülésén 10 előterjesztést engedett be sürgősséggel: 1. Előterjesztés a "Balmazújváros 01" kötvény lekötése tárgyában; 2. Előterjesztés vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan; 3. Előterjesztés az "Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson" (LEKI) című pályázat tárgyában; 4. Előterjesztés az ÉAOP-4.1.3/B-2008-0006 Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában; 5. Előterjesztés iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában; 6. Előterjesztés a helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában; 7. Előterjesztés képviselői megbízatás megszűnése tárgyában; 8. Előterjesztés Balmazújváros Város Önkormányzatának 4/2010. (I. 15.) és 8/2010. (I. 15.) sz. határozatok kiegészítése tárgyában; 9. Előterjesztés az Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézményben fejlesztőpedagógusi álláshely engedélyezése tárgyában; 10. Előterjesztés a TISZK Kft. és az Alföld Szakképző Kft. Társasági Szerződésének módosítása tárgyában. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a kiegészített napirenddel? 1
Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13 igen szavazattal elfogadta a kiegészített napirendet. Koroknai Imre és Ifj. Tar István megérkeztek az ülésre, így a Képviselő-testület létszáma 15 főre változott. Dr. Tiba István polgármester: A napirendek tárgyalása előtt szeretném átadni a szót Kántor Péter rendőrkapitány úrnak, aki azért vesz részt kollégáival a Képviselő-testület ülésén, mert szeretné bemutatni a három új kollégát, akik a kapitányságon álltak szolgálatba, javítva a kapitányság igen rossz állományi helyzetén. Kántor Péter: Annyiban pontosítanám polgármester urat, hogy nem újak a kollégák, hanem ők lesznek a város első három körzeti megbízottjai. Központi elhatározás is volt, hogy minden településnek legyen saját körzeti megbízottja. Nálunk a kapitányság állomány táblájába öt körzeti megbízotti státusz van rendszeresítve, ebből most három került feltöltésre. Az év végéig szeretnénk mind az ötöt feltölteni. Szeretném, ha a kollégáim egy-egy szót elmondanának magukról, hogy hallják, ismerjék meg őket. Vas Attila: Vas Attila rendőrzászlós vagyok, balmazújvárosi lakos. Élettársi kapcsolatban élek, két gyermeket nevelek. 2002-ben végeztem el a rendészeti szakközépiskolát, akkor felszereltem Balmazújváros kapitányságra, azóta is itt dolgozom. 2009. december 16. napjától körzeti megbízottként végzem a munkámat, a területem, amelyiken tevékenykedni fogok, a Vasút vonalától északra eső terület, Bánlak, Szigetkert, Nagylaposi halastavak, Virágoskút. Fekete László Péter: Fekete László Péternek hívnak, mikepércsi lakos vagyok. 2002 óta dolgozom Balmazújvároson. Feleségemmel és kisfiammal élek. Járőrvezetőként dolgoztam, és decemberben kaptam meg a lehetőséget, hogy körzeti megbízottként végezzem a munkámat. Főiskolai végzettséggel rendelkezem, az agrártudományi egyetemen szereztem meg a tavalyi év folyamán. A területem, amelyen tevékenykedem, a Daru településrész, illetve a Kiskútújsor és környéke. Szeretném minél jobban ellátni a munkámat, ehhez kérném az Önök segítségét is. Ha bármiben tudok segíteni, illetve bármilyen olyan gondjuk van, ami az én területemhez kapcsolódik, akkor várom a jelzéseket. Mustos Tibor: Mustos Tibor a nevem, 2002 óta szolgálok a balmazújvárosi kapitányságon, mint járőr, illetőleg az utóbbi években ügyeletvezetői feladatokat láttam el. Feleségemmel itt élek Balmazújvároson, de ózdi születésű vagyok. Az én városrészem a Németfalu területe, a Nádudvari utcától keletre eső rész, valamint a Sziki tó, illetve a Szoboszlói útfélen lévő szőlőskert. Bármilyen kérdésük van, forduljanak hozzám bizalommal. Kántor Péter: Mint ahogy hallották, a területet felosztottuk a három kolléga között. Attiláról el kell még mondani, hogy ő a horgászati, halászati összekötőnk, illetve természetvédelmi feladatokat is ellát, az önkormányzattal közös pályázat keretén belül. Lászlóról azt kell tudni, hogy ő az intézkedéstechnikai kiképzője az állománynak, illetve lövészeti oktató, önvédelmi sportokkal foglalkozik. Tibor elég jól beszél angolul, illetve egy nagyon precíz ember, én bízom az ő munkájában is. Mint ahogy említettem, öt körzeti megbízott kinevezésére van lehetőségünk, ez évben még szeretnénk megvalósítani. A nehézsége abból adódik, hogy nem lehet kezdő rendőrt körzeti megbízottnak kinevezni, pontosan azért, mert egy rettenetesen összetett feladat az övéké. Ők nem csak közrend védelmi munkával foglalkoznak, hanem igazgatásrendészettel, 2
bűnüggyel, bűnmegelőzéssel, baleset-megelőzéssel is egyben. Nekik az lesz a feladatuk, hogy a saját területükön a lakossággal ápolják a kapcsolatot, hogy kialakulhasson az a kapcsolat, hogy őt tudják közvetlenül megkeresni az ottlakók, ha bármilyen probléma adódik. Kialakuljon egy bizalom, egy rendszeres találkozási lehetőség. Ennek az erősítése érdekében valamennyien fognak bűnügyi munkát is végezni, hogy érezzék a terület bűnügyi állapotáért is a felelősséget. Nagyon összetett munkát fognak végezni, ezért is választottunk olyanokat, akik már nyolc éve dolgoznak a kapitányságunkon, megfelelő hely és személy ismerettel rendelkeznek. Bízom benne, ha már ők hárman látható eredményeket fognak elérni a lakossággal való kapcsolattartásban, akkor, ha az öt fő év végére realizálódni fog, még inkább így lesz. A városközpontot közösen kapták meg területnek, amennyiben az öt fő meglesz, akkor a négy városrésznek egy-egy körzeti megbízottja lesz, illetve a városközpontnak is lesz egy külön körzeti megbízottja. Köszönöm a lehetőséget, hogy bemutathattam a kollégákat. Nem került sor arra, hogy az újonnan érkezőket rendszeresen bemutassuk, de ez nem azt jelenti, hogy nem érkeztek. Szerencsére sokkal kisebb a létszámhiányunk, egy-két hónapon belül reményeink szerint hét fővel tovább erősödik a rendőrkapitányság. Dr. Tiba István polgármester: Köszönjük szépen, természetesen mindig nagyon nagy örömmel mutatom be a rendőröket, ha ezzel az állomány létszáma gyarapodik és remélem, hogy egyszer eljutunk az optimális szintre, ami viszont újabb feladatot jelenthet majd a kapitány úrnak, mert onnantól kezdve már nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs kellő számú rendőr a rendőrség szolgálatában, a város közbiztonságának a biztosítására. Kérem a rendőrség tagjait, a jelenlévő körzeti megbízottakat, illetve a kapitány urat is, ha bármilyen problémájuk van, amiben úgy látják, hogy az önkormányzattal közösen együttműködve, hatékonyabban tudnak fellépni, akkor ezt jelezzék számunkra, keressenek meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy a közöttünk lévő közbiztonság biztosítása érdekében fennálló ellentét pusztán erre korlátozódott. Köszönöm szépen és további jó munkát kívánok mindannyiuknak. A rendőrkapitányság képviselői távoztak az ülésről. 1. napirend: Polgármesteri jelentés Előadó: Dr. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki elfogadja a Polgármesteri jelentést? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 9/2010. (I. 27.) számú határozat A lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentés elfogadásáról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról szóló polgármesteri jelentést elfogadja. 3
2. napirend: Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Előadó: Dr. Veres Margit jegyző Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság tárgyalta a tájékoztatót, azon belül a szociális csoport munkáját, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta a tájékoztatót, és egyhangúan elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a tájékoztatót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 10/2010. (I. 27.) számú határozat Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal munkájáról, a megjelent fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót elfogadja. 3. napirend: Előterjesztés egyesületek, szervezetek támogatására vonatkozó pályáztatási rendszerről Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést. Először egy pontosítást szeretnék mondani, az előterjesztés harmadik sorában nem 17 millió forint, hanem 17.847.000,- Ft a helyes összeg. A bizottság javaslatát szeretném elmondani a határozati javaslat kipontozott helyeire: Bekton Ifjúsági Fúvószenekar: 2.084.000,- Ft, Himes Néptáncegyüttes: 677.000,- Ft, Polgárőrség: 1.000.000,- Ft, Katasztrófavédelem: 500.000,- Ft, Football klub: 7.000.000,- Ft, Férfi kézilabda: 2.000.000,- Ft, Női kézilabda: 739.000,- Ft, Tűzoltóság: 1.000.000,- Ft. A két karate klub és az ökölvívó szakosztállyal kapcsolatban a bizottság azt javasolja, hogy ne állapítson meg a testület számukra pénzt, hanem a pályázati rendszerben vegyenek részt. A pályázati rendszerben 2.847.000,- Ft lesz kiosztva. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság felvette napirendi pontjai közé ezt az előterjesztést, de végül az összeg elosztására nem tettünk javaslatot. 4
Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta az előterjesztést. Az összeg elosztására mi sem tettünk javaslatot, viszont azt az elvet, hogy 15 millió forint legyen az az összeg, amit a testület oszt fel és 2.847.000,- Ft az az összeg, amit az Intézményfelügyeleti Bizottság, támogattuk, valamint a pályázati kiírást is egyhangúan támogatta a bizottság. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Nekem lenne egy javaslatom, nevezetesen, hogy a bizottsági ülésen elhangzott a vélemények között a pályáztatási díj 2.500,- Ft-ra történő emelése. Az én javaslatom az, hogy a pályázók által befizetett 2.500, - Ft-ot tegyük hozzá ahhoz a pályázati kerethez, ami szétosztható a pályázók között. Ki az, aki egyetért a bizottság által elmondott javaslattal, illetve az én kiegészítésemmel? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 11/2010. (I. 27.) számú határozat Egyesületek, szervezetek támogatására vonatkozó támogatás tárgyban 1.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 89. (3) bekezdése alapján a 2010. évi költségvetés egyéb előirányzatából az egyesületek és alapítványok, szervezetek közötti 15. 000.000,-Ft összeg felosztását az alábbiak szerint hagyja jóvá: A szervezet neve: Bekton Ifjúsági Fúvószenekar Himes Néptáncegyüttes Polgárőrség Katasztrófavédelem Football Klub Férfi Kézilabda Női Kézilabda Tűzoltóság Összesen: 2010. évi támogatás: 2.084.000 Ft 677.000 Ft 1.000.000 Ft 500.000 Ft 7.000.000 Ft 2.000.000 Ft 739.000 Ft 1.000.000 Ft 15.000.000 Ft Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy az alábbi egyesületek a pályáztatási rendszerben vegyenek részt: - Balmazújvárosi Kyokushin Karate - Hajdúszoboszlói Kyokushin Karate - Ökölvívó Szakosztály Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázat keretösszegét a pályázók által befizetett 2.500,- Ft/pályázat pályázati díjjal megemeli. 5
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságot az emelt pályázati keretösszeg felosztására. 2.) Az 1. pontban nem támogatott további civil egyesület, alapítvány és szervezet támogatására Balmazújváros Város Önkormányzata pályázatot ír ki, az alábbi feltételekkel. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balmazújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. A pályázat célja: a balmazújvárosi székhelyű egyesületeknek, alapítványoknak, sportszervezeteknek a város lakosságát érintő programok lebonyolításához nyújtandó támogatások biztosítása. Pályázhatnak: balmazújvárosi székhellyel és működési területtel nyilvántartott szervezetek akinek nincs köztartozása, vagy a helyi önkormányzat 2009. évi támogatásából eredő elszámolási kötelezettségének eleget tett kulturális és sportrendezvények szervezése Balmazújváros területén (helyi, megyei, régiós, országos hatókörre) indokolt esetben az adott szervezet működését elősegítő beruházásokra, eszközbeszerzésre, illetve a működésből adódó egyéb költségekre is kérhető támogatás Pályázatot csak olyan szervezetek nyújthatnak be, akikkel az Önkormányzatnak sem közművelődési megállapodása, sem más feladatellátásra vonatkozó szerződése nincs. A pályázati űrlap kitöltésével, nyilvántartási okirat hitelesített másolatával és a pályázati díj befizetésével (2. 500 Ft/ pályázat) együtt érvényes a támogatási igény benyújtása. A pályázatok beérkezésének határideje: 2010. március 24. /szerda/ Elbírálás: 2010. április 5. /hétfő/ Az elnyert támogatás kifizetésére a megkötött szerződés alapján kerül sor. Az elszámolás minden támogatott szervezetnek 2010. december 31-ig kötelező, kivéve azon szervezeteket, akiknek a támogatása maximum 100. 000Ft-ig terjed. Ezen szervezetek, a programot követő egy hónapon belül kell, hogy elszámoljanak. A pályázat beadásához szükséges űrlap kérhető a polgármesteri hivatal portáján, illetve letölthető a www.balmazujvaros.hu honlapról. A pályázati díjat a hivatal pénztárába /Kossuth tér 4-5. sz. I. emelet/ kell befizetni legkésőbb március 24 -ig. A pályázat tervezett keretösszege: 2. 847. 000Ft 3.)A képviselő-testület átruházott hatáskörben az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottságot hatalmazza fel a benyújtott pályázatok értékelésével. 6
4.)Balmazújváros Város Önkormányzat képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatásban részesülő szervezetekkel a szerződést kösse meg. 5.)A finanszírozás rendje: - 100e Ft alatti támogatás esetén egy összegben, a támogatásra javasolt esemény előtt egy hónappal - 100e Ft és 1. 000e Ft közötti támogatás esetén két egyenlő részletben - 1. 000e Ft feletti támogatás esetén egyenlő részletekben 6.) Elszámolás minden támogatott szervezetnek a szerződésben foglaltak szerint, legkésőbb 2010. december 31. 7.) A képviselő-testület felkéri dr. Tiba István polgármestert és dr. Veres Margit jegyzőt, hogy az Önkormányzat 2010.évi költségvetés tervezet összeállítása során a 17.847e Ft egyéb támogatást vegye figyelembe. Határidő: 2010. február 12. - a 2010. évi költségvetés tervezet összeállítása 2010. február 22. - a 15 millió forint támogatásban részesülő szervezetekkel a támogatási szerződés megkötése 2010. március 24. - a pályázatok benyújtása 2010. április 15. - az IOSB határozatának értelmében a támogatásban részesülő egyesületek, alapítványok kiértesítése, szerződéskötés Felelős: Leiter Katalin pénzügyi osztályvezető Takács Erika közművelődési ügyintéző 4. napirend: Beszámoló az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. 2009. évi II. féléves munkájáról Előadó: Rácz Attila ügyvezető Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a beszámolót az ügyvezető úr jelenlétében. Kérdéseket tettünk fel, átbeszéltük a beszámolót, és négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: A beszámolóval kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a beszámolót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 7
12/2010. (I. 27.) számú határozat Az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. 2009. évi II. féléves munkájáról szóló beszámoló elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az Első Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. 2009. évi II. féléves munkájáról szóló beszámolót elfogadja. 5. napirend: Beszámoló a Balmazújvárosi Városi Egészségügyi Szolgálat 2009. évi II. féléves munkájáról, valamint szakmai tervének éves értékelése Előadó: Dr. Kiss Tamás ügyvezető Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a beszámolót és egyhangúan elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a beszámolót? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 13/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft. 2009. II. félévi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint szakmai tervének éves értékelése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság 2009. II. félévi tevékenységéről szóló beszámolóját, valamint szakmai tervének éves értékelését elfogadja. 6. napirend: Előterjesztés az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV. 24.) B.újv. Ör. számú rendelet módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményeket kérek. 8
Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a b./ alternatívát javasoljuk elfogadásra, miszerint nem kívánjuk módosítani a korábbi rendeletünket. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság is tárgyalta az előterjesztést és szintén a b./ alternatívát javasoljuk elfogadásra. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Ez az előterjesztés szorosan kapcsolódik a mai közmeghallgatás témájához. Ki az, aki egyetért a határozati javaslat b./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 14/2010. (I. 27.) számú határozat Az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008.(IV.24.) B.újv. Ör. számú rendelet módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 2.. (2) bekezdése alapján az alábbiakban határoz: Balmazújváros Város Önkormányzata az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 13/2008. (IV.24.) B.újv. Ör. számú rendeletét nem kívánja módosítani. Felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzőjét, hogy döntéséről az érintetteket értesítse. Határidő: 2010. február 15. Felelős : Dr. Veres Margit jegyző 7. napirend: Az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi üzleti tervének elfogadása Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést, és az üzleti tervet négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta ezt az előterjesztést is, és a következőt is, mely a Debreceni TISZK üzleti tervéről szól, mindkét tervet elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki elfogadja a határozati javaslatot? 9
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 15/2010. (I. 27.) számú határozat Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi üzleti terve Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az Alföld Szakképző Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi üzleti tervét elfogadja. 8. napirend: A Debreceni TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. 2010. évi üzleti tervének elfogadása Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 16/2010. (I. 27.) számú határozat Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. 2010. évi üzleti terve Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Oktatási Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. 2010. évi üzleti tervét elfogadja. 9. napirend: Előterjesztés folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. 10
Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta a napirendet. Február 1-jén lejár a folyószámla szerződés, az előterjesztésben láthatjuk, hogy ugyanazokkal a feltételekkel ez meghosszabbítható június 30-ig. Ezt a bizottságunk négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Tar István: Nem lehetne-e ezt a hitelkeret szerződést meghosszabbítanunk a ciklus végéig, pl. október 31-ig? Miért kell egy-két hónapokat hosszabbítani? Én javasolnám, hogy október 31-ig, a választásokig hosszabbítsunk, ha nincs akadálya. Dr. Tiba István polgármester: Akadálya nincs annak, hogy a javaslatáról döntsünk, mint ahogy annak sincs, ha a testület úgy dönt, hogy ezt meghosszabbítja október 31-ig, akkor ezt így fogadja el. Az az oka annak, hogy így döntünk, mert vizsgáljuk folyamatosan annak a lehetőségét, hogy nem tudunk-e kedvezőbb folyószámla szerződést kötni. Ha pedig kedvezőbb folyószámla szerződést szeretnénk kötni, ez közbeszerzés köteles eljárás. Azért történik ennek a meghosszabbítása addig az időpontig, ami az előterjesztésben szerepel, hogy ezalatt az idő intervallum alatt egy szabályos közbeszerzési eljárást le lehet bonyolítani és meg lehet nézni, hogy találunk-e kedvezőbb folyószámla vezető pénzintézetet az önkormányzat számára. Ez az oka, hogy nem október 31-ig szerepel az előterjesztésben a folyószámla hitelkeret meghosszabbítása, hanem a jelzett határidőig. Vélemény, hozzászólás van-e? Elsőként a képviselő úr által tett javaslatot teszem fel szavazásra. Ki az, aki egyetért azzal, hogy 2010. október 31-ig legyen meghosszabbítva a folyószámla hitelkeret szerződés? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen, 6 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 17/2010. (I. 27.) számú határozat Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt-vel jelenleg 400 millió Ft keretösszegű folyószámlahitelkeretszerződést nem kívánja meghosszabbítani a hitelkeret lejáratától 2010. február 1-től 2010. október 31. napjáig. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért az eredeti határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 18/2010. (I. 27.) számú határozat Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása tárgyában 11
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (4) bekezdés d) és 88. (1) bekezdése b) pontja alapján az alábbiakról dönt: a./ az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt-vel jelenleg 400 millió Ft keretösszegű folyószámla-hitelkeretszerződést meg kívánja hosszabbítani. A hitelkeret lejáratától (2010. február 1.) 2010. június 30. napjáig határozza meg a meghosszabbítás idejét. Az önkormányzat forint alapú folyószámla-hitelkeretszerződést kíván kötni, az alábbi kamatkondíciók mellett: Kamat: 3 hónapos BUBOR + 2,65 %/év Kezelési költség: 0,3 %/év Rendelkezésre tartási jutalék: 0,25 %/év b./ a hitel és járulékai visszafizetésének költségét az önkormányzat költségvetésébe betervezi. A Képviselő-testület felhatalmazza Dr. Tiba István polgármestert és Dr. Veres Margit jegyzőt, hogy a folyószámla-hitelkeret szerződést írják alá. Határidő: 2010. február 10. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 10. napirend: Előterjesztés önkormányzati tulajdonú lakások ellenőrzéséről szóló beszámoló elfogadása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Iszák László: A Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melynek alapja egy rendeletünk, miszerint évente két alkalommal kötelező ellenőrizni az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások állapotát, rendeltetésszerű használatát, illetve, hogy a szerződésben foglalt kötelezettségeket a bérlők teljesítik-e. Ezeknek a bérlakásoknak a kezelője a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft., ők készítették ezt a beszámolót. A beszámolóból kiderül, hogy a bérlők nagy többsége sajátjának tekinti az általuk bérbe vett lakásokat és úgy óvja, vigyáz rá, mintha a sajátja lenne. Azonban van négy lakás, amelyik ettől nagyon eltér. Bizottsági ülésen megkértük ennek a négy tulajdonosnak a nevét és saját szemünkkel szeretnénk meggyőződni ezen lakások állapotáról. Az ellenőrzés után a bizottságunk meghozza a megfelelő döntést, illetve javaslatot tesz arra, hogyan működjön tovább a bérlemény. Aljegyző úr kérésére kaptunk a beszámoló kiegészítésére egy pénzügyi tájékoztatót. Itt az derül ki, hogy a bérlők nagy többsége rendszeresen befizeti a bérlemények díját, azonban egy 20% jelentős késedelemmel, illetve tartozással rendelkezik. Bizottságunk ezt is szeretné megvizsgálni, hogy mi az oka ennek. A beszámolót a Bizottság elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és az a./ alternatívát javasoljuk elfogadásra. 12
Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 19/2010. (I. 27.) számú határozat Önkormányzati tulajdonú lakások ellenőrzéséről szóló beszámoló elfogadása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a R. 42. -ában biztosított jogkörében eljárva, a R. 48. (3) bekezdésében foglaltak alapján Balmazújváros Város Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások kezelője, a Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. által készített, lakások ellenőrzéséről szóló beszámolót elfogadja. 11. napirend: Előterjesztés a Balmazújváros, Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya üzemeltetési szerződésének kiegészítése tárgyában Dr. Tiba István polgármester: A támogató kér egy ilyen kiegészítést, ezért készült ez az előterjesztés. Kérdése van-e valakinek? Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot egyhangúan elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság is tárgyalta az előterjesztést, a határozati javaslatot négy egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasoljuk. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 20/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújváros, Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya üzemeltetési szerződésének kiegészítése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján a Sporttér utcai 5223/1 helyrajzi számú műfüves sportpálya és a hozzá kapcsolódó építmények működtetésére, üzemeltetésére 2009. március 25- én megkötött üzemeltetési szerződését az alábbi ponttal egészíti ki: 13
8. A műfüves pályát az Önkormányzat LEKI támogatással valósította meg, a Támogatási Szerződés 9. ) pontja alapján 10 évig működtetési kötelezettség terheli a pályázót. A képviselő-testület felkéri Dr. Tiba István polgármestert és Kalmár Zoltán ügyvezetőt az üzemeltetési szerződés kiegészítésének aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Tiba István polgármester Kalmár Zoltán ügyvezető 12. napirend: Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. évi munkatervének módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: A 2010. évi költségvetést február 16-án fogadjuk el, tehát a testületi ülésünket erre a napra tegyük át, tekintettel arra, hogy február 12-én Soós Imre születésének évfordulójára emlékülést tartunk. Nem szeretném, ha bárki úgy érezné, hogy a költségvetéssel kapcsolatban nem mondhatja el a véleményét kellően alátámasztva érvekkel, az ünnepségre való hivatkozással, ezért kérem, hogy a munkatervet módosítsuk. Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság a határozati javaslatot egyhangúan elfogadásra javasolja. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság szintén egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Kálmán László: Nekem lenne egy módosító javaslatom, ez pedig február 17-e. Ha nincs akadálya, ez a nap ugyanis szerda és a munkaterv szerinti testületi ülések mindig szerdai napon vannak. Dr. Tiba István polgármester: Nincs akadálya, erről szavazunk. Ki az, aki ezzel egyetért? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 21/2010. (I. 27.) számú határozat A Képviselő-testület 2010. évi munkatervének módosítása tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 12. (1) bekezdése és Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselőtestületének Szervezeti- és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III.21.) számú 4. -a alapján a 401/2009.(XII.16.) számú határozatával elfogadott munkatervében a Képviselő-testület 2010. február 12-i ülésének időpontját 2010. február 17. napjára módosítja. 14
Határidő: azonnal Felelős: Dr. Tiba István polgármester 13. napirend: Előterjesztés a városban működő közoktatási intézmények Intézményi Minőségirányítási Programjának jóváhagyása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Szarvas Endre: Az Intézményfelügyeleti, Oktatási és Sportbizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 22/2010. (I. 27.) számú határozat A városban működő közoktatási intézmények Intézményi Minőségirányítási Programjának jóváhagyása tárgyában I. határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdésének f. ) pontja alapján a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző módosított Intézményi Minőségirányítási Programját jóváhagyja, és felkéri az intézmény vezetőjét az IMIP nyilvánossá tételére. Határidő: 2010. február 15. Felelős: Végh Attila igazgató II. határozat Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Nyitnikék Óvoda és a Központi és Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola Kollégium és Nevelési Tanácsadó átdolgozott Intézményi Minőségirányítási Programját elfogadja és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa számára jóváhagyásra javasolja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a Társulási Tanács ülésén Balmazújváros Város Önkormányzatának álláspontját képviselje. Határidő: Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa adott napirendet tárgyaló ülése 15
Felelős: polgármester 14. napirend: Előterjesztés a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének feloldása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Kati István: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 igen szavazattal meghozta az alábbi 23/2010. (I. 27.) számú határozat Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének feloldása tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényese, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a részvénytársaság 2009. november 13. és 2009. december 8. napján megtartott rendkívüli közgyűlésein hozott határozatok érvénytelenségének kiküszöbölésére irányuló a cégbíróság végzésébe foglalt hiánypótlás okán 2010. február 3. napjára összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjével összefüggésben az alábbi döntést hozza: - Tudomásul veszi Dr. Veres Ferenc igazgatóság elnöke, Dr. Kovács László igazgatóság tagja, vezérigazgató és Keszeli István igazgatóság tagja 2009. november 30. napjával történő lemondását; - Hozzájárul ahhoz, hogy a közgyűlés a tisztségviselők választására vonatkozó szabályzat 8. pontjába foglalt rendelkezésre figyelemmel jelölőbizottsági eljárás nélkül válassza meg az új igazgatóságot; - Elfogadja az igazgatóság tagjainak Dr. Tárkányi Tamás, Nagy Miklós és Szabó Ferencné jelölését azzal, hogy Nagy Miklóst az alapszabály jogosítsa fel a vezérigazgató cím viselésére; - A hiánypótlás folytán kialakult helyzetre figyelemmel tudomásul veszi és elfogadja a megválasztott, de érvényesen a cégjegyzékben át nem vezetett igazgatóság 2009. december 1. napjáról az érvényes megválasztásukig terjedő időtartamban végzett tevékenységét és meghozott intézkedéseit, - Elfogadja az üzemi tanács döntése alapján Kanyuk Jánosnak a felügyelő-bizottság tagjává jelölését. - Egyetért az alapszabálynak a meghívó mellékletét képező részletes napirend szerinti módosításával. 16
A Képviselő-testület meghatalmazza a 2010. február 3. napján tartandó Zrt. közgyűlésén a szavazásra a Képviselő-testület 289/2006. (XI. 29.) számú határozatával feljogosított Dr. Tiba István polgármestert, hogy a határozati javaslatokról történő döntési eljárásban a fentieknek megfelelően járjon el. Határidő: 2010. február 3. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Szarvas Endre távozott az ülésről, így a Képviselő-testület létszáma 14 főre változott. 15. napirend: Előterjesztés a "Balmazújváros 01" kötvény lekötése tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és négy egyhangú igen szavazattal a határozati javaslatot elfogadásra javasolja. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban? Vélemény, hozzászólás? Tar István: Én a magam részéről örülök ennek az előterjesztésnek abból a szempontból, hogy átkerül ez a vagyon egy másik pénzintézethez. A novemberi bizottsági ülésen a pénzügyi osztály vezetőjét én kérdeztem, hogy az Országos Biztosítási Alap vállal-e felelősséget a pénzünkért és ő azt mondta, hogy nem, polgármester úr pedig azt, hogy igen. Másnap a testületi ülésen is megerősítette polgármester úr, hogy a pénzünk jó helyen van. Közlöm, hogy az önkormányzati pénzért nem vállal felelősséget a pénzintézet. Úgy gondolom, hogy egy nagy banknál a pénzünk jobb helyen van, mint egy kis takarékszövetkezetnél. Igaz, hogy a kamat kevesebb, de úgy gondolom, hogy a biztonság többet ér. Dr. Tiba István polgármester: Én óvva inteném képviselő urat attól, hogy rossz hírét keltse bármelyik pénzintézetnek, mert ezt próbálja megmagyarázni annak a néhány százezer embernek, akinek a Postabankban veszett el a pénze. Én még nem hallottam sehol, hogy a Balmazújváros és Vidéke Takarékszövetkezet bárkinek a pénzét csődbe vitte volna. Ugyanúgy nem hallottam a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetről sem ilyesmit. A Postabank nem egy kis pénzintézet volt. Az, hogy valaki nagy pénzintézet, az több dologban nyilvánul meg, egyrészt abban, hogy pl. ezeknek a nagy pénzintézeteknek a tulajdonosai offshore cégek, amelyekről azt sem tudjuk, hol vannak bejegyezve, másrészt horribilis pénzeket költenek reklámra, hogy sikeresen odacsábítsák az emberek pénzét. Harmadrészt, ha bebuknak, akkor sokkal több ember bukik, míg a takarékszövetkezet tulajdonosa magyar, másrészt a takarékszövetkezet nem a reklámjával, hanem a munkájával próbál magának ügyfeleket szerezni. Én nem igazán hallottam az irodavezető asszonytól, hogy a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezettel probléma lett volna, nem teljesítette volna bármilyen olyan fizetési kötelezettségét, amit teljesítenie kellett volna. Az előterjesztésnek én is örülök, nem azért, mert az ERSTE Bankhoz került vissza a kötvényünk, hanem mert ebben a formában tudjuk biztosítani azt a garanciát, ami a fürdő megépítéséhez szükséges. Egyetlen 17
pillanatig sem kételkedtem a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezet felelősségében és abban, hogy amit vállalt, azt teljesíteni fogja, hanem ebben az esetben így tudtuk megoldani. Én nagyon kérek mindenkit, ha nem vagyunk pénzügyi szakemberek és nincsenek tények a birtokunkban, amivel egy pénzintézetnek a negatív hírét tudjuk kelteni, akkor ezt ne tegyük. Tar István: Én nem mondtam neveket, de óvva intek mindenkit attól, hogy a Képviselőtestületet félrevezesse. Ne mondjon olyat valaki, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap fedezetként az állam szavatol a pénzünkért, holott ez nem valós. Ez volt a lényege a hozzászólásomnak. A magam véleménye szerint ennek a takarékszövetkezetnek nincs is 800 millió forint vagyona. Ha vissza kellene fizetnie, nem is tudom, miből tudná ezt megtenni. Sok olyan önkormányzatnál volt már baj, aki a pénzét betette és nagyon sok pénze elveszett, mert nem a megfelelő helyre kötötték le. Dr. Tiba István polgármester: A mi pénzünk nem fog elveszni, nyugodt lehet a képviselő úr. Ha ezt hozta fel, akkor azt is tegye hozzá, ha ön szerint nincs biztonságban a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetnél, akkor az ERSTE Banknál ugyanilyen okok alapján szintén nincs biztonságban, mert arra sem vállal garanciát senki. Ebben a két pénzintézet között nincs különbség. Leiter Katalin: Azért kell most az ERSTE Banknál lekötnünk ezt az összeget, mert a kötvény kibocsátást az ERSTE Bank végezte és a kötvény kibocsátáskor kellett egy fejlesztési ütemezést benyújtani a Képviselő-testületnek a kötvény kibocsátásához és ebben is szerepel a fürdő beruházás önrészének biztosítása. A szerződések megkötéséhez, illetve a közbeszerzési eljárás befejezéséhez szükség van a fedezetigazolásra és ezt csak az ERSTE Bank tudja megtenni, mert a kötvény kibocsátója ő volt. Amint látszik az előterjesztésből, a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezet most is magasabb kamatot ígért, mint az ERSTE Bank, tehát az önkormányzati érdek, ha csak a befektetési oldalról vizsgálnánk, akkor továbbra is a Pocsaj és Vidéke Takarékszövetkezetnél lenne célszerű lekötni a pénzt, de mivel fedezetigazolást ő nem tud kiadni, ezért kell az ERSTE Bankhoz elhelyezni az összeget. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 24/2010. (I. 27.) számú határozat A Balmazújváros 01 kötvény lekötése tárgyában Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése és 88. (1) bekezdés d. pontja alapján az ERSTE Bank Nyrt-nél lévő Balmazújváros 01 nevű kötvényből 300.000 eft-ot 2010. február 2. napjától 2010. május 31. napjáig, 100.000 eft-ot 2010. március 1. napjától havi periódusban az ERSTE Bank Nyrt-nél helyez el lekötött betétbe a Városi Termál- és Strandfürdő fejlesztése során felmerülő kiadások teljesítése érdekében. 18
A Képviselő-testület felkéri az ERSTE Bank Nyrt-t, hogy a Városi Termál- és Strandfürdő fejlesztése című pályázat 437.800 eft önerejének biztosítására vonatkozó igazolást a bankbetét összegéről és annak meglétéről adja ki. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri Dr. Tiba István polgármestert és Dr. Veres Margit jegyzőt betételhelyezéshez szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 2010. március 10. Felelős: Dr. Tiba István polgármester Dr. Veres Margit jegyző 16. napirend: Előterjesztés vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan Dr. Tiba István polgármester: Ahogy az elmúlt évben is tettük, ebben az évben is átvállaljuk a lakosságtól a vízterhelési díj megfizetését. Az előterjesztés a./ alternatívája ezt foglalja magában. Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság tárgyalta az előterjesztést és az a./ alternatívát javasolja elfogadásra, miszerint az önkormányzat a 2010. évre vállalja át a lakosságtól a környezetterhelési díj megfizetését. Dr. Tiba István polgármester: További vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 25/2010. (I. 27.) számú határozat Vízterhelési díj lakosságtól való átvállalására vonatkozóan Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 77. (1) bek. alapján 2010. december 31-ig átvállalja a lakosság vonatkozásában a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény, valamint a törvény végrehajtása tárgyában az egyes környezetterhelési díjakról hozott 270/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet alapján lakossági fogyasztásra megállapításra került 4,40.-Ft/m3 + ÁFA vízterhelési díj fizetését. A képviselő-testület felkéri a Polgármesteri Hivatal jegyzőjét és Dr. Tiba István polgármestert, hogy a 2010. évi költségvetés készítésekor a fenti döntést vegyék figyelembe, illetve felkéri Dr. Tiba István polgármestert, hogy a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt-vel a vízterhelési díj átvállalására vonatkozó megállapodást írja alá. Határidő: 2010. január 31. Felelős: Dr. Tiba István polgármester 19
17. napirend: Előterjesztés az "Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson" (LEKI) című pályázat tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság az a./ alternatívát javasolja elfogadásra, miszerint a többletforrást biztosítsuk ehhez a pályázathoz. Dr. Tiba István polgármester: További véleményre, hozzászólásra van-e igény? Tar István: Egyetértek a Pénzügyi Bizottság javaslatával. A következő előterjesztés szintén egy ilyen többletforrásról szól. Ha jól értesültem, az is okozza a többletet, hogy tűzvédelmi berendezést kellett beépíteni, amit előírt az illetékes minisztérium, ami több millió forintba kerül. Úgy gondolom, hogy jó, ha egy intézményben van egy olyan biztonságos tűzvédelmi berendezés, ami az egész intézményre kiterjedően működik. Dr. Tiba István polgármester: Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 26/2010. (I. 27.) számú határozat Az Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson (LEKI) című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az Időszakos gyermekfelügyelet biztosítása Balmazújvároson (LEKI) című beruházáshoz tekintettel a lefolytatott építési beruházás részre vonatkozó közbeszerzési eljárásra további bruttó 814.925,-Ft összegű többletforrást biztosít a 2010. évi költségvetés terhére, a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pont szerinti határozatnak megfelelően szíveskedjen az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást elbírálni és az egyéb szükséges intézkedéseket megtenni. Határidő: Felelős: folyamatos polgármester 20
18. napirend: Előterjesztés az ÉAOP-4.1.3/B-2008-0006 Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában Előterjesztő: DR. Tiba István polgármester Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság az a./ alternatívát javasolja elfogadásra. Dr. Tiba István polgármester: Kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslat a./ alternatívájával? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 27/2010. (I. 27.) számú határozat Az ÉAOP-4.1.3/B-2008-0006 Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy az ÉAOP-4.1.3/B-2008-0006 Bölcsőde bővítés és felújítás Balmazújvároson című beruházáshoz tekintettel a lefolytatott építési beruházás részre vonatkozó közbeszerzési eljárásra további bruttó 603.594,-Ft összegű többletforrást biztosít a 2010. évi költségvetés terhére, a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ötv. 80. (1) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pont szerinti határozatnak megfelelően szíveskedjen az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást elbírálni és az egyéb szükséges intézkedéseket megtenni. Határidő: Felelős: folyamatos polgármester 19. napirend: Előterjesztés iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Bizottsági véleményt kérek. Hegedűs János: A Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. 21
Dr. Tiba István polgármester: Kérdés, vélemény, hozzászólás van-e? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 28/2010. (I. 27.) számú határozat Iskolatej biztosítása az általános iskolai tanulók számára című pályázat tárgyában 1. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a Bocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola tanulói számára 2010. február 01-től 2010. június 15- ig hetente 2 tanítási napon - napi 0,2 liter tejterméket biztosít. A Képviselő-testület elfogadja a Sváb-Gasztro Kft. társaságnak az iskolatej, iskolakakaó poharanként bruttó 55 Ft-os (46,6 Ft+ 18 % áfa) áron történő szállítására vonatkozó ajánlatát. Az iskolatej program költségéből a támogatáson felüli összeget (a hiányzó gyermekek becsült létszáma alapján), összesen bruttó 200.000,-Ft összeget a 2010. évi költségvetés terhére, a Hajdú- Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. társasággal szembeni végrehajtásból származó bevétel terhére biztosítja a Képviselő-testület. 2. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy a Sváb- Gasztro Kft. társasággal kösse meg az 1. pont szerinti megbízási szerződést és az 1. pont szerinti pályázati igényt nyújtsa be. Határidő: 2010. január 31. Felelős: polgármester 20. napirend: Előterjesztés a helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában Dr. Tiba István polgármester: Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése van-e valakinek? Vélemény, hozzászólás? Ki az, aki egyetért a határozati javaslattal? Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete 14 igen szavazattal meghozta az alábbi 29/2010. (I. 27.) számú határozat A helyi autóbuszjárat menetrendjének módosítása tárgyában 22