22. melléklet a /2006. ( ) IM rendelethez A minták kitöltési útmutatója Általános megjegyzések 1. E rendelet melléklete szerinti minták az egységesítés érdekében a 2004/17/EK és a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek megfelelő, a közbeszerzési eljárások keretében megjelenő hirdetmények közzétételére használandó szabványos űrlapok létrehozásáról szóló 2005. szeptember 7-i 1564/2005/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet) szerinti mintákat követik, a szükséges eltérésekkel. 2. A mintákban a szakaszok számozása nem feltétlenül folyamatos, figyelemmel az 1. pontban hivatkozott bizottsági rendelet szerinti mintákban foglaltakra. 3. A Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozás kérdése tekintetében lásd a Kbt. 19. -a szerinti, a Magyar Köztársaságnak és az Európai Közösségnek a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeiről szóló 8001/2005. (X. 27.) KüM-TNM-IM együttes tájékoztatóban foglaltakat. A Közbeszerzési Megállapodás (GPA) kapcsán lásd még az Európai Unió Tanácsának 94/800/EK határozatát (1994. december 22.) a többoldalú tárgyalások Uruguayi Fordulóján (1986-1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről, valamint ennek 4. számú mellékletét a Közbeszerzési Megállapodásról. (A Megállapodás magyar nyelvű, hiteles szövege a WTO-egyezmény többi részével együtt az Európai Unió Hivatalos Lapja 2004. évi különkiadásában, a 11. fejezet 21. kötetében jelent meg. A megállapodás szövege elérhetők a következő címen is: http://europa.eu.int/eurlex/lex/lex/lexuriserv/site/hu/dd/11/21/21994a1223(21)hu.pdf) 4. A Címzett rovat a táblázatos részekben az adott szervezeten belüli releváns egységet vagy személyt jelölhet. Ennek elsősorban a felhívások, kiírások esetén van jelentősége (pl. ahova címezni kell az ajánlatokat vagy a tájékoztatáskérést). 5. Az ajánlatkérő/kiíró típusa című pontokban a központi szintű szervezet alatt az állam és a Kbt. 22. -a (1) bekezdésének a) c), g) h) pontjaiban meghatározott szervezeteket kell érteni. Az ajánlatkérő/kiíró típusa című pontokban a közjogi szervezet alatt a Kbt. 22. -a (1) bekezdésének i) pontja szerinti szervezeteket, valamint a Kbt. 22. -a (1) bekezdésében felsorolt egyéb, az i) pontban foglaltaknak megfelelő szervezeteket [a Kbt. 22. -a (1) bekezdésének f), j) k) pontja szerinti szervezeteket] kell érteni. Az ajánlatkérő/kiíró típusa című pontokban a regionális/helyi szintű szervezet alatt a helyi önkormányzatot és költségvetési szerveit (beleértve a helyi kisebbségi önkormányzatot, a települési önkormányzatok társulását, a területfejlesztési önkormányzati társulást, a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szervet), valamint a megyei területfejlesztési tanácsot, a térségi fejlesztési tanácsot és a regionális fejlesztési tanácsot [Kbt. 22. (1) bekezdés d) pont] kell érteni. 6. Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés az ajánlatkérő által adott meghatározás, amely segíti és egyszerűsíti az adott közbeszerzés, illetőleg szerződés beazonosítását,
és egyben kifejezi annak lényegét, jellegét. 7. Az ajánlatkérő/kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám című pontokban a saját ügyiratszám megjelölésére van lehetőség. 8. A szerződés száma az eljárás eredményéről szóló tájékoztatókban azt jelzi, ahogyan az ajánlatkérő maga nyilvántartja a szerződést (ez lehet ügyiratszám szerinti megjelölés is). 9. A szolgáltatási kategória című pontokban az adott esettől függően a Kbt. 3. számú melléklete, illetőleg 4. számú melléklete szerinti megfelelő kategória számot kell megadni. 10. A Nómenklatúra (nómenklatúrák) kapcsán lásd a Közös Közbeszerzési Szójegyzékről (CPV) szóló közösségi rendeletet és módosítását (jelenleg érvényes: a 2151/2003/EK bizottsági rendelettel módosított 2195/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet). 11. A NUTS-kódok (statisztikai célú területi egységek nómenklatúrája) Magyarország tekintetében is elérhetők a következő címen: http://www.europa.eu.int/comm/eurostat/ramon/nuts/codelist_en.cfm 12. A nyelvek megadása [pl. az(ok) a nyelv(ek), amelye(ke)n az ajánlatok vagy a részvételi jelentkezések benyújthatók ] kapcsán az Egyéb ország alatt az Európai Unión kívüli országokat kell érteni. A magyar nyelv feltüntetése HU -ként szerepel. 13. Az adott esetben fordulatok azt jelzik, hogy csak a releváns, alkalmazható vagy alkalmazásra kerülő esetekben kell kitölteni az adott pontokat. 14. Az előzetes összesített tájékoztatókban és az időszakos előzetes tájékoztatókban (nem eljárás meghirdetése) a részekre vonatkozó információk nem feltétlenül a részajánlattételre [Kbt. 50. (3) bekezdése] utalnak. 15. Ha a Közbeszerzési Értesítőben történő meghirdetést, közzétételt kell feltüntetni, a hirdetmény KÉ nyilvántartási számát meg kell adni a közzététel napjával együtt. 16. E rendelet szerinti minták esetében a hirdetmény feladásának dátumát az ajánlatkérő (kérelmező) tölti ki. 17. A hirdetménynek a minták fejlécén szereplő e-mail címre (hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu) történő eljuttatása önmagában még nem jelenti a hirdetmény elektronikus úton történő feladását. A hirdetmények elektronikus úton történő feladásának követelményeit a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet és a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól és az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerről szóló 167/2004. (V. 25.) Korm. rendelet tartalmazza. 18. A felhasználói oldal az ajánlatkérő honlapjának azt a részét jelenti, amely a közbeszerzési eljárásaival kapcsolatos információkat elkülönítetten szerepelteti. 1. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. IV., V., VI. vagy VII. fejezete szerinti egyszerűsített eljárás szabályait (145 152., 238., 268., 289. ).
2. Az I.1) pontban szereplő További információk a következő címen szerezhetők be rovat kapcsán lásd a Kbt. 151. -ának (2) bekezdését is. 3. Az I.2) pontban szereplő A dokumentáció a következő címen szerezhető be rovat kitöltése nem kötelező, de lehetséges [Kbt. 151. (1) bekezdése]. 4. A II. 1.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 5. A II.1.3) pont kapcsán a Kbt. IV. és VI. fejezete alkalmazásában lásd a Kbt. 50. - ának (1) bekezdését, valamint 58. -át, illetőleg 51. -ának (3) bekezdését. [A közbeszerzési műszaki leírás és az 51. (3) bekezdésében foglaltak a dokumentációban is megadhatók, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít.] A II.1.3) pont kapcsán a Kbt. V. és VII. fejezete alkalmazásában lásd a Kbt. 50. -ának (1) bekezdését, valamint 190. -át, illetőleg 51. -ának (3) bekezdését [198. -ának (1) bekezdését]. [A közbeszerzési műszaki leírás és a 198. (1) bekezdésében foglaltak a dokumentációban is megadhatók, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít.] 6. A II.1.5) pont kapcsán, ha az ajánlatkérő lehetővé teszi a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, elő kell írnia az Egyéb információk körében, hogy a közbeszerzés tárgyának mely részeire (elemeire) lehet részajánlatot tenni [Kbt. 50. (3) bekezdése]. 7. A II.1.6) pont kapcsán lásd a Kbt. 51. -át, illetőleg 198. -át. 8. A II.2.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 50. -ának (1) (2) bekezdését is. A közbeszerzés mennyiségét az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban mindenesetben köteles meghatározni. A Kbt. 50. -ának (2) bekezdése alapján ugyanakkor a közbeszerzés mennyisége meghatározható úgyis, hogy az ajánlatkérő a legalacsonyabb vagy a legmagasabb mennyiséget vagy értéket közli, és kiköti az ettől való eltérés százalékos mértékét. 9. A II.2.2) pont (vételi jog) kapcsán lásd a Kbt. 35. -a (1) bekezdésének utolsó mondatát és 37. -ának (2) bekezdését, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 375. -a irányadó. 10. A III.1.1) pont kapcsán lásd a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit, valamint a Kbt. 53. - ának (5) bekezdését. 11. A III.1.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (1) bekezdését. 12. A III.1.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 52. -át. 13. A III.1.4) kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (6) (8) bekezdéseit. 14. A III.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 13. -ának (4) bekezdését, 151. -ának (3) (4) bekezdését. E pontban az alvállalkozókra, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozó feltételeket is érteni kell a Kbt.-vel összhangban. 15. A III.2.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 151. -ának (3) bekezdését is. (Az ajánlatkérőnek legalább egy alkalmassági feltételt elő kell írnia.) 16. A III.2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 151. -ának (4) bekezdését is. (Az ajánlatkérőnek
legalább egy alkalmassági feltételt elő kell írnia.) 17. A III.2.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 151. -ának (4) bekezdését is. 18. A III.2.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 2007. január 1-jén hatályba lépő 17/A. -át és a Kbt. 404. -a (1) bekezdésének m) pontjában kapott felhatalmazás alapján megalkotandó kormányrendeletet. 19. A III.3.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 61. -ának (3) bekezdését is. 20. A III.3.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 65. -ának (2) bekezdését 21. A IV.1.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 146. -át, 149. -ának (1) bekezdését. 22. A IV.1.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 21. -ának (3) bekezdését, 161. -ának (2) bekezdését, 240. -ának (3) bekezdését, illetőleg 271. -ának (2) bekezdését. 23. A IV.1.3) pontban az IGEN válasz megjelölése esetén a Kiegészítő információk körében kell megjelölni azokat, akiket az ajánlatkérő az eljárásban egyben ajánlattételre felhív, valamint ott kell arra a lehetőségre hivatkozni, hogy a megjelölteken kívül az eljárásban mindazok tehetnek ajánlatot a hirdetmény alapján, akik alkalmasak a szerződés teljesítésére [Kbt. 149. (2) bekezdése]. 24. A IV.2.1) pontot a Kbt. 57. -ával összhangban a következők szerint kell kitölteni az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén: a IV.2.1) pontban kell meghatározni a részszempontokat és azok súlyszámát; a pontszám alsó és felső határát, valamint a pontozási módszert (módszereket) a VI. szakasz, Kiegészítő információk VI.3.) További információk körében kell megadni azzal, hogy a módszer (módszerek) részletes ismertetése a dokumentációban is megadható, ha az ajánlatkérő dokumentációt készít [Kbt. 57. (5) bekezdése]. Ha az ajánlatkérő a részszempontok körében alszempontokat is meghatároz [Kbt. 57. (4) bekezdésének e) pontja], az alszempontokat és súlyszámukat is meg kell adnia a hirdetményben a részszempontok mellett vagy a VI. szakasz, Kiegészítő információk VI.3.) További információk körében. 25. A IV. 2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 2006. július 1-jén 26. A IV.3.1) pont kapcsán lásd az Általános megjegyzések 7. pontját. 27. A IV.3.2) pont kitöltése akkor lehetséges, ha az ajánlatkérő a tárgybeli közbeszerzésre vonatkozóan előzetes összesített tájékoztatót vagy időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetményt tett közzé. Ennek közzététele azonban nem kötelező (lásd a Kbt. 42. -át, 181. -át, 247. -át, 276. -át). 28. A IV.3.3) pont kitöltése nem kötelező, de lehetséges [Kbt. 151. (1) bekezdése]. 29. A IV.3.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 74. -ának (6) bekezdését [151. -ának (9) bekezdését]. 30. A IV.3.6) pont kapcsán tárgyalás nélküli eljárás esetén lásd a Kbt. 151. -ának (6) bekezdését. A Kbt. 78. -ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ajánlattevő legalább az ajánlati felhívásban megadott tervezett szerződéskötési időpont lejártáig kötve van ajánlatához (kivéve, ha az ajánlatkérő úgy nyilatkozott, hogy egyik ajánlattevővel sem kíván szerződést kötni). E pontban tehát a Kbt.-ben előírtnál rövidebb ajánlati kötöttségi időtartamot nem határozhat meg az
ajánlatkérő, hosszabbat azonban igen. A tervezett szerződéskötési időpontot a Kbt.-ben előírtaknak megfelelően [99. (2) bekezdése] az Egyéb információk körében kell megadni. 31. A IV.3.8) pontban a Dátum, Időpont kapcsán lásd a Kbt. 79. -át és 80. -ának (1) bekezdését. Az ajánlatok felbontásának (kezdő) időpontja tehát megegyezik az ajánlattételi határidő lejártának időpontjával. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek kapcsán a Kbt. 80. -ának (2) bekezdésével összhangban kell eljárni. 32. A VI.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 37. -ának (1) bekezdését is. 33. A VI.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (2) bekezdését. 34. A VI.3.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 83. -ának (1) (2) bekezdését. 35. A VI.3.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (3) bekezdését. 36. A VI.3.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 128. -ának (4) bekezdését is. 37. A VI.3) pontban kell megadni továbbá azokat az egyéb (és a hirdetmény korábbi pontjaiban nem vagy csak részlegesen szereplő) információkat, amelyek megadása a Kbt. alapján kötelező az ajánlati felhívásban, valamint azokat az információkat, melyek megadása a Kbt. szerint az ajánlatkérő döntésétől függően kötelező vagy lehetséges az ajánlati felhívásban. Ezekkel összefüggésben lásd a Kbt. adott fejezetének alkalmazásától is függően a Kbt. következő rendelkezéseit: 13. (4) bekezdése, 48. (2) bekezdése, 50. (3) bekezdése, 51. (3) bekezdése [198. (1) bekezdése], 53. (4) bekezdése, 53. (5) bekezdése, 54. (2) bekezdése, 55., 56. (5) bekezdése, 57. (5) bekezdése, 58. (1) bekezdése [190. ], 59. (1) (2) bekezdése, (5) bekezdésének b) pontja, 70. (1) bekezdése, 79. (2) (3) bekezdése, 91. (2) bekezdése, 99. (1) bekezdése, 149. (2) bekezdése, 151. (9) bekezdése; 192. ; 310. (2) (3) bekezdése. A hirdetményminta ugyanakkor nevesít is néhány, az egyéb információk körében megadandó információt. 2. melléklet 1. A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán lásd a Kbt. IV. fejezete szerinti nyílt, meghívásos, hirdetmény közzétételével induló vagy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, a versenypárbeszédet, illetőleg gyorsított eljárást, valamint egyszerűsített eljárást [ez utóbbi tekintetében lásd: a Kbt. 151. -ának (8) bekezdését]. Építési koncesszió, valamint a Kbt. 144. (1) bekezdése szerinti koncessziós jogosult eljárása esetében a Kbt. IV. fejezete szerinti eljárás végén szintén a 2. melléklet szerinti hirdetményi mintát kell alkalmazni a Közbeszerzési Értesítőben történő kötelező közzétételre [Kbt. 138. (3) bekezdése, 144. (4) bekezdése]. A keretmegállapodásos eljárás mindkét része [Kbt. 136/A. (1), (8) bekezdés, Kbt. 136/C. (5) bekezdés] végén hirdetményt kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben az eljárás eredményéről azzal, hogy a Kbt. 136/C. -ának (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő az eljárás második része(i) eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót a keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzések érdekében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán továbbá lásd a Kbt. V. fejezete szerinti nyílt eljárást, részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló meghívásos vagy tárgyalásos eljárást, időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel vagy előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárást, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, valamint egyszerűsített eljárást. A keretmegállapodásos eljárás mindkét része (Kbt. 232. ) végén hirdetményt kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben az eljárás eredményéről azzal azonban, hogy a Kbt. 237. -ának (4) bekezdése alapján az ajánlatkérő a
hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt a keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzések érdekében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. 2. Az I.2) pontban szereplő Az ajánlatkérő típusa kapcsán lásd az általános megjegyzések 5. pontját. 3. A II.1.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 4. A II.1.3.) pontot csak keretmegállapodásos eljárás, illetve dinamikus beszerzési rendszer esetében kell kitölteni. Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén az eljárás első részéről készített tájékoztatóban a keretmegállapodás megkötése rovatot kell megjelölni, az eljárás második részéről készített tájékoztatóban pedig értelemszerűen a keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése rovatot kell megjelölni. 5. A II.2.2.) pont kapcsán az építési koncesszió esetén teljesítendő pénzbeli és nem pénzbeli ellenszolgáltatást kell leírni, lásd a Kbt. 26. -át. 6. A IV.1.1.3) pont kapcsán a Kbt. IV. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 125. -ának (1) (5) bekezdését, 136. -át (gyorsított eljárás), 139. -a (2) bekezdésének második mondatát (építési koncesszió esetében), 144. -a (6) bekezdésének második mondatát [a Kbt. 144. (1) bekezdése szerinti koncessziós jogosult eljárása esetében], illetőleg 147. -ának (2) és (5) bekezdését (egyszerűsített eljárás esetében). A IV.1.1.3) pont kapcsán a Kbt. V. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 225. - ának (1) (5) bekezdését, illetőleg 147. -ának (2) és (5) bekezdését és 238. -ának (3) bekezdését (egyszerűsített eljárás esetében). 7. A IV.1.1.4) pontban a hirdetmény fajtájának megjelölése a közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre utal. 8. A IV.2.1) pont kapcsán: ha az ajánlatkérő a részszempontok körében alszempontokat is meghatározott [Kbt. 57. (4) bekezdésének e) pontja], az alszempontokat és súlyszámukat is meg kell adnia a hirdetményben a részszempontok mellett vagy a További információk körében. 9. A IV.3.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám kapcsán lásd az általános megjegyzések 7. pontját. 10. Az V. szakasz (és az az alatti pontok) többszöri kitöltése akkor lehetséges, ha az ajánlatkérő lehetővé tette a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, és a részek tekintetében nyertesekkel kell szerződést kötnie [Kbt. 50. (3) bekezdése, 99. (1) bekezdése]. Az V. szakasz (és az az alatti pontok) többszöri értelemszerű kitöltése keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén az eljárás első része tekintetében szintén lehetséges (keretmegállapodást kötő ajánlattevők). (A keretmegállapodás száma ugyanaz egy keretmegállapodás esetén.) 11. A V.1) pontot nem kell kitölteni, ha szerződéskötésre nem kerül sor [Kbt. 92., 99. (3) bekezdése, 115., 121. (7), (9) bekezdése]. 12. Az V.3) pontban a részajánlatokat bele kell számítani az ajánlatok számába. Ugyanakkor egy ajánlattevő többváltozatú (alternatív) ajánlattétele egy ajánlatnak számít.
13. Az V.5) pontot a nyertes ajánlattevő(k) ajánlatában foglaltak alapján kell kitölteni [lásd a Kbt. 71. -át, illetőleg 105. -át, valamint 304. -ának (2) bekezdését is]. Építési koncesszió esetén lásd a Kbt. 140. -át. 14. A VI.2.1) pont kapcsán a Kbt. IV. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 94. -át, 127. -ának (4) bekezdését [kivéve a Kbt. 135. -ának (1) bekezdése és 147. -ának (4) bekezdése szerinti esetben]. A VI.2.1) pont kapcsán a Kbt. V. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 94. -át, 127. -ának (4) bekezdését [kivéve a Kbt. 228. -ának (1) bekezdése, 230. -a és 147. -ának (4) bekezdése szerinti esetben]. 15. A VI.2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 92. -át, 99. -ának (3) bekezdését, 115. -át, 121. -ának (7), (9) bekezdését. 16. A VI.2.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 96. -ának (2) bekezdését. 17. A VI.2.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 91. -ának (2) bekezdését. 18. A VI.2.5) pont kapcsán lásd a Kbt. 50. -ának (3) bekezdését is. 19. A VI.2.6) pont kapcsán lásd a Kbt. 147. -ának (1) bekezdését [és 238. -ának (2) (3) bekezdését] 20. A VI.2.7) pont kapcsán lásd a Kbt. 146. -át, 149. -ának (1) bekezdését. 21. A VI.2.8) pont kapcsán a Kbt. IV. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 132. -át, 135. -ának (2) bekezdését, illetőleg 148. -át. A VI.2.8) pont kapcsán a Kbt. V. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 227. - ának (3) bekezdését, 228. -ának (2) bekezdését, 229. -ának (2) bekezdését, 230. -át, 234. -ának (1) bekezdését, illetőleg 148. -át, 238. -ának (2) bekezdését. 22. A VI.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 310. -ának (3) bekezdését is. 3. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. 247 248. -át. 2. A II.A. szakasz II.1.) pontjában és a II.B. szakasz II.1.) pontjában szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 3. A II.A. szakasz II.4.) pontjában és a II.B. szakasz II.4.) pontja kapcsán e rendelet hatálybalépése idején a Közös Közbeszerzési Szójegyzéket (CPV), valamint az egyéb nómenklatúrák és a CPV közötti megfelelést a Közös Közbeszerzési Szójegyzékről szóló 2151/2003/EK bizottsági rendelettel módosított 2195/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet tartalmazza. 4. A II.A. szakasz II.5.) pontjában és a II.B. szakasz II.5.) pontjában szereplő közbeszerzési eljárás kezdete kifejezés alatt a közbeszerzés tervezett megkezdését kell érteni. [A közbeszerzés megkezdése kapcsán lásd a Kbt. 245. -ának (4) bekezdését.]
5. A III.2.1.) pont kapcsán lásd a Kbt. 2007. január 1-jén hatályba lépő 17/A. -át és a Kbt. 404. -a (1) bekezdésének m) pontja alapján alkotandó kormányrendeletet. 6. A VI.3) pontban szereplő Általános szabályozásra vonatkozó információk tekintetében lásd a Kbt. 55. -át, valamint a Kbt. 404. -ának (3) bekezdése, illetve (5) (7) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendeleteket. 7. A További információk körében van lehetőség a tervezett közbeszerzési eljárás fajtájának megadására. A tervezett közbeszerzési eljárás fajtájának megadása kapcsán lásd a Kbt. 246. -át. Lásd még a Kbt. 310. -ának (3) bekezdését. 4. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. 248. -ának (1) bekezdését, valamint 277. -ának (1) bekezdését. 2. A II.1.) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 3. A II.4.) pont kapcsán lásd a Közös Közbeszerzési Szójegyzékről szóló 2151/2003/EK bizottsági rendelettel módosított 2195/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet, amely az e rendelet hatálybalépése idején tartalmazza a Közös Közbeszerzési Szójegyzéket (CPV), valamint az egyéb nómenklatúrák és a CPV közötti megfelelést. 5. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. VI. fejezete szerinti nyílt, meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetőleg gyorsított eljárás szabályait, valamint a versenypárbeszéd szabályait, továbbá a keretmegállapodásos eljárás első részére vonatkozó szabályokat (Kbt. 259. -a, illetőleg 136/A. -a). Építési koncesszió esetén a Kbt. VI. fejezete szerinti eljárásban szintén az 5. melléklet szerinti hirdetményi mintát kell alkalmazni. Szolgáltatási koncesszió esetén lásd a Kbt. 242. -ának (4) bekezdését, 266-267. -át [267. -ának (4) és (5) bekezdését is]. Lásd a Kbt. 246. -ának (7) bekezdését is. 2. A hirdetmény nyílt eljárás esetén ajánlati felhívást, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén pedig részvételi felhívást jelent. 3. Az I.1) pontban szereplő további információk a következő címen szerezhetők be rovat kapcsán lásd a Kbt. 56. -ának (1) bekezdését, illetőleg 103. -ának (1) bekezdését [Lásd a Kbt. 136. -ának (5) bekezdését is]. 4. Az I.1) pontban szereplő a dokumentáció és további iratok a következő címen szerezhetők be rovat kitöltése nyílt eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén kötelező, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén nem kötelező, de lehetséges [Kbt. 54. -ának (2) bekezdése, 101. (3) bekezdésének b) pontja, 120. (1) bekezdésének c) pontja, valamint 123/B. (1) bekezdésének a) pontja]. 5. Az I.1) pontban szereplő az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani rovat kapcsán nyílt eljárás esetén ajánlatot, versenypárbeszéd, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén pedig részvételi jelentkezést kell érteni. 6. A II.1.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés
kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 7. A II.1.2.a), 1.2.b), 1.2.c) pontok kapcsán lásd a Kbt. 242. -át. 8. A II.1.3) pontban az Keretmegállapodás megkötése rovat megjelölése a Kbt. 259. -a és 136/A. -ának (1) bekezdése szerinti eljárásra és keretmegállapodás [Kbt. 4. -ának 12. pontja, illetőleg 136/A. (5) és (6) bekezdése] megkötésére utal. A II.1.3) pontban az Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása rovat megjelölése a Kbt. 246. -ának (4) bekezdése szerinti eljárásra utal. (Kbt. 4. -ának 2/C. pontja) A rovatot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2007. január 1-jétől lehet alkalmazni. 9. A II.1.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 259. -ára is tekintettel 136/A. -ának (2) és (3), valamint (6) bekezdését, illetőleg 39/A. -ának (1) bekezdését. 10. A II.1.5) pont kapcsán lásd a Kbt. 50. -ának (1) bekezdését, valamint 58. -át, illetőleg 51. -ának (3) bekezdését. [A közbeszerzési műszaki leírás, valamint az 58. (5) bekezdésében foglaltak a dokumentációban is megadhatók.] 11. A II.1.6) pont kapcsán: e rendelet hatálybalépése idején a Közös Közbeszerzési Szójegyzéket (CPV), valamint az egyéb nómenklatúrák és a CPV közötti megfelelést a Közös Közbeszerzési Szójegyzékről szóló 2151/2003/EK bizottsági rendelettel módosított 2195/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet tartalmazza. 12. A II.1.7) pont kapcsán, ha az ajánlatkérő lehetővé teszi a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, elő kell írnia a További információk körében, hogy a közbeszerzés tárgyának mely részeire (elemeire) lehet részajánlatot tenni [Kbt. 50. (3) bekezdése]. 13. A II.1.8) pont kapcsán lásd a Kbt. 51. -át. 14. A II.2.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 50. -ának (1) és (2) bekezdését is. 15. A II.2.2) pont (vételi jog) kapcsán lásd a Kbt. 24. -át, 37. -ának (2) bekezdését, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 375. -a irányadó. 16. A III.1.1) pont kapcsán lásd a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit, valamint a Kbt. 53. - ának (5) bekezdését. 17. A III.1.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (1) bekezdését [és adott esetben 26. -át, 242. -ának (4) bekezdését]. 18. A III.1.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 52. -át. 19. A III.1.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (6) (8) bekezdését. 20. A III.2.1 3) pont kapcsán lásd a Kbt. 13. -ának (4) bekezdését, 60-69. -át és 71. - át, illetőleg 105. -át. E pontban az alvállalkozókra, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozó feltételeket is érteni kell a Kbt.-vel összhangban. A III.2.2-3) pontokban az alkalmasság minimumkövetelményei rovatokban kell meghatározni az alkalmasság megítélésével kapcsolatban a Kbt. 69. -ának (2) bekezdésében foglaltakat. (Az ajánlatkérőnek legalább egy-egy alkalmassági feltételt elő kell írnia a gazdasági és
pénzügyi alkalmasság, illetve a műszaki, szakmai alkalmasság körében.) 21. A III.2.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 2007. január 1-jén hatályba lépő 17/A. -át és a Kbt. 404. -a (1) bekezdésének m) pontjában kapott felhatalmazás alapján megalkotandó kormányrendeletet. 22. A III.3.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 61. -ának (3) bekezdését is. 23. A III.3.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 65. -ának (2) bekezdését. 24. A IV.1.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 246. -át, 257. -a (3) bekezdésének harmadik mondatát, 258. -át, 259. -t, 267. -ának (1) bekezdését. Keretmegállapodásos eljárás (Kbt. 259. ) esetén az ilyen eljárás első része szerinti eljárást kell megadni [Kbt. 136/A. -ának (1) bekezdése], egyben a II.1.3) pontban megfelelően a Keretmegállapodás megkötése rovatot be kell jelölni. Tárgyalásos eljárás alkalmazása esetén a Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése? rovatnál a További információk körében kell megjelölni azokat, akiket az eljárásban való részvételre az ajánlatkérő meg kíván hívni, valamint ott kell arra a lehetőségre hivatkozni, hogy a megjelölteken kívül az eljárásban való részvételre mindazok jelentkezhetnek a részvételi felhívás alapján, akik alkalmasak a szerződés teljesítésére [Kbt. 130. (4) bekezdése]. Egyebekben a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás kapcsán lásd a Kbt. 257. -ának (1) bekezdését, (3) bekezdésének harmadik mondatát, 124. -ának (2) bekezdését, 125. -ának (6) bekezdését, valamint 136/A. -ának (1) bekezdését. A gyorsított eljárás kapcsán pedig lásd a Kbt. 258. -át, 267. -ának (1) bekezdését, 136. -át. Versenypárbeszéd alkalmazása esetén a További információk rovatban kell megjelölni azokat, akiket az ajánlatkérő az eljárásban való részvételre meg kíván hívni, valamint ott kell arra a lehetőségre hivatkozni, hogy a megjelölteken kívül az eljárásban való részvételre mindazok jelentkezhetnek a részvételi felhívás alapján, akik alkalmasak a szerződés teljesítésére. [Kbt. 123/B. -ának (3) bekezdése] 25. A IV.1.2) pont Kbt.-vel összhangban történő kitöltése csak meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, illetőleg keretmegállapodás alkalmazása esetén lehetséges. Meghívásos, illetőleg keretmegállapodásos eljárás esetén keretszámot lehet (123., 130. ), illetőleg kell [136/A. (3) bekezdése] meghatározni, tárgyalásos eljárás esetén pedig létszámot vagy keretszámot. A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok (rangsorolás) kapcsán lásd a Kbt. 123. (4) bekezdését, valamint 130. (6) bekezdését. 26. A IV.1.3) pont kapcsán lásd a Kbt.128. -ának (4) bekezdését, valamint 123/E. -ának (2) bekezdését. 27. A IV.2.1) pontot a Kbt. 57. -ával összhangban a következők szerint kell kitölteni az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén: meg kell határozni a részszempontokat és azok súlyszámát. A pontszám alsó és felső határát, valamint a pontozási módszert (módszereket) a További információk körében kell megadni azzal, hogy a módszer (módszerek) részletes ismertetése a dokumentációban is megadható [Kbt. 57. (5) bekezdése, 120. (3) bekezdése]. Lásd még a Kbt. 141. -ának a) pontját [265. -ának (1) bekezdését].
Ha az ajánlatkérő a részszempontok körében alszempontokat is meghatároz [Kbt. 57. (4) bekezdésének e) pontja], az alszempontokat és súlyszámukat is meg kell adnia a hirdetményben a részszempontok mellett vagy az További információk körében. 28. A IV.2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 90. -ának (5) bekezdését, 130. -ának (8) bekezdését, 134. -ának (7) bekezdését, 136/D. -ának (6) bekezdését, valamint 4. -ának 3/A. pontját. A IV.2.2) pontot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2006. július 1-jétől lehet alkalmazni. 29. A IV.3.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám kapcsán lásd az általános megjegyzések 7. pontját. 30. A IV.3.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 247-248. -át. 31. A IV.3.3) pontban a dokumentáció [Kbt. 54., 246. (7) bekezdése] beszerzésére vonatkozó feltételeket kell megadni. E pont kitöltése nyílt eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén kötelező, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén nem kötelező, de lehetséges [Kbt. 101. (3) bekezdésének b) pontja, 120. (1) bekezdésének c) pontja, valamint 123/B. (1) bekezdésének a) pontja]. Meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén ha az ajánlatkérő részvételi dokumentációt (Kbt. 102. ) is készít a részvételi dokumentációval kapcsolatos információkat az További információk körében kell megadni. 32. A IV.3.4) pontban nyílt eljárás esetén ajánlattételi határidőt kell érteni, meghívásos, tárgyalásos eljárás, illetőleg versenypárbeszéd esetén pedig részvételi határidőt [Kbt. 101. (4) bekezdésének a) pontja]. Egyebekben lásd a Kbt. 74. -át, illetőleg 107. -át, valamint gyorsított eljárás esetén a Kbt. 136. -ának (2) bekezdését. Építési koncesszió esetén lásd a Kbt. 141. -ának b) pontját, 265. -ának (2) bekezdését. 33. A IV.3.5) pont kapcsán lásd a Kbt. 101. -a (4) bekezdésének e) pontját és 119. -át. 34. A IV.3.7) pont kapcsán a Kbt. 78. -ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ajánlattevő legalább az ajánlati felhívásban megadott tervezett szerződéskötési időpont lejártáig kötve van ajánlatához (kivéve, ha az ajánlatkérő úgy nyilatkozott, hogy egyik ajánlattevővel sem kíván szerződést kötni). E pontban tehát a Kbt.-ben előírtnál rövidebb ajánlati kötöttségi időtartamot nem határozhat meg az ajánlatkérő, hosszabbat azonban igen. A tervezett szerződéskötési időpontot a Kbt.-ben előírtaknak megfelelően [99. (2) bekezdése] a További információk körében kell megadni. [Meghívásos eljárás esetén az ajánlati kötöttség időtartamáról az ajánlattételi felhívásban kell rendelkezni; Kbt. 120. (1) bekezdésének k) pontja.] E pont kitöltése nem érinti a Kbt. 254. -a szerinti tárgyalás kezdeményezésének lehetőségét, illetőleg tárgyalást (újabb ajánlattételt). 35. A IV.3.8) pont kapcsán Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek rovatban nyílt eljárás esetén a Kbt. 80. -ának (2) bekezdésével összhangban kell rendelkezni. (A meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén a Kbt. 101. -a (4) bekezdésének c) pontjával és 110. -ának (2) bekezdésével összhangban a További információk, VI.3.4.) pontjában kell rendelkezni a részvételi jelentkezések felbontásának feltételeiről.) Az ajánlatok felbontásának dátuma, helye és időpontja tekintetében nyílt eljárás esetén lásd a Kbt. 79. -át és 80. -ának (1) bekezdését. Az ajánlatok felbontásának (kezdő) időpontja tehát megegyezik az ajánlattételi határidő lejártának időpontjával. 36. A VI.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 37. -ának (1) bekezdését is.
37. A VI.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (2) bekezdését. 38. A VI.3.1) pont kapcsán lásd a Kbt. 83. -ának (1) és (2) bekezdését, illetőleg 112. - ának (1) és (2) bekezdését. 39. A VI.3.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 53. -ának (3) bekezdését. 40. A VI.3.4) pont kapcsán a részvételi jelentkezések felbontásának feltételeiről meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén a Kbt. 101. -a (4) bekezdésének b) pontjával, 109. - ával és 110. -ának (1) bekezdésével összhangban kell rendelkezni. A részvételi jelentkezések felbontásának (kezdő) időpontja tehát megegyezik a részvételi határidő lejártának időpontjával. Lásd a 30. pontban írtakat is. 41. A VI.3.5) pont kapcsán lásd a Kbt. 101. -a (4) bekezdésének d) pontját. 42. A VI.3) pontban kell megadni azokat az egyéb (és a hirdetmény korábbi pontjaiban nem vagy csak részlegesen szereplő) információkat, melyek megadása a Kbt. alapján kötelező az ajánlati vagy a részvételi felhívásban, valamint azokat az információkat, melyek megadása a Kbt. szerint az ajánlatkérő döntésétől függően kötelező vagy lehetséges az ajánlati vagy a részvételi felhívásban. Ezekkel összefüggésben lásd a Kbt. következő rendelkezéseit: 13. (4) bekezdése, 48. (2) bekezdése, 50. (3) bekezdése, 51. (3) bekezdése, 53. (4) bekezdése, 54. (2) bekezdése, 56. (5) bekezdése, 57. (5) bekezdése, 58. (1) bekezdése, 59. (1) és (2) bekezdése, (5) bekezdésének b) pontja, 70. (1) bekezdése, 71. (1) bekezdése, 79. (2) és (3) bekezdése, 91. (2) bekezdése, 99. (1) bekezdése; 101. (3) bekezdése, 102. (1) bekezdése, 103. (4) bekezdése, 104. (1) bekezdése, 105. (1) bekezdése, 109. (2) és (3) bekezdése, 123/B. (3) bekezdése, 130. (4) bekezdése; 140. (1) bekezdése; 253. (1) bekezdése, 310. (3) bekezdése. [Meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén lásd a Kbt. 101. -ának (2) bekezdését is.] 6. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. 4. -ának 2/C. pontját, 246. -ának (4) bekezdését, 275. -ának (5) bekezdését, valamint a Kbt. 404. -a (1) bekezdésének l) pontjában adott felhatalmazás alapján a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó kormányrendeletet. 2. A hirdetmény első oldalán a VI. fejezet melletti négyzetet kell megjelölni, ha a Kbt. VI. fejezete (246. (4) bekezése) kerül alkalmazásra, a Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérő (kiíró) hirdetményéről van szó; míg a VII. fejezet melletti négyzetet kell megjelölni, ha a Kbt. VII. fejezete (275. (5) bekezdése) kerül alkalmazásra, a Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérő (kiíró) hirdetményéről van szó. 3. A II.5) pontban a becsült érték kapcsán lásd a Kbt. 39/A. -ának (2) bekezdését is. 7. melléklet 1. A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán lásd a Kbt. VI. fejezete szerinti meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást, illetőleg gyorsított eljárást (részvételi szakaszát). Építési koncesszió, valamint szolgáltatási koncesszió esetében - a Kbt. VI. fejezete szerinti meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló
tárgyalásos eljárás részvételi szakaszának végén - szintén a 7. számú melléklet szerinti hirdetményi mintát kell alkalmazni a Közbeszerzési Értesítőben történő kötelező közzétételre [Kbt. 265. (4) bekezdése, 255. (4) bekezdése; 266. ]. A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán továbbá lásd a Kbt. VII. fejezete szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló meghívásos vagy tárgyalásos eljárást, időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel vagy előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárást (részvételi szakaszát), továbbá a VII. fejezet szerinti keretmegállapodásos eljárás első részeként [Kbt. 288. (2) bekezdése] a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárást (részvételi szakaszát). 2. Az I.2) pontban szereplő Az ajánlatkérő típusa kapcsán lásd az általános megjegyzések 5. pontját. 3. A II.1.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 4. A II.1.3) pont kapcsán lásd a VI. fejezet alkalmazásában a Kbt. 259. -át, valamint a VII. fejezet alkalmazásában a Kbt. 288. -ának (2) bekezdését. (Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén az eljárás első részeként alkalmazott kétszakaszos eljárás részvételi szakaszáról készített tájékoztatóban kell az IGEN választ megjelölni.) A Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések rovat megjelölése a Kbt. 246. -ának (4) bekezdése, valamint 275. -ának (5) bekezdése szerinti eljárásra utal. [Kbt. 4. -ának 2/C. pontja] A rovatot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2007. január 1-től lehet alkalmazni. 5. A IV.1.1.3) pontban a hirdetmény fajtájának megjelölése a közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre utal. 6. Az V.1) pont kapcsán a Kbt. adott fejezetének alkalmazásától és az eljárás fajtájától is függően lásd a Kbt. 114. -át, 119. -át, 123. -át, 130. -át, illetőleg 204. -át, 210. -ának (2) bekezdését, 221. -ának (2) bekezdését. 7. Az V.6) pontot az V.5) pont szerinti jelentkezők esetében a részvételi jelentkezésben foglaltak alapján kell kitölteni (lásd a Kbt. 105. -át is). Építési koncesszió esetén lásd a Kbt. 265. -ának (3) bekezdését is. 8. Az V.7) pont kapcsán a Kbt. adott fejezetének alkalmazásától és az eljárás fajtájától is függően lásd a Kbt. 123. -át, 130. -át, illetőleg 204. -át, 210. -ának (2) bekezdését, 221. - ának (2) bekezdését. Ha a korábban meghatározott és feltüntetett rangsorolás módja szerint az ajánlatkérőnek rangsorolnia kellett a jelentkezőket, ebben az esetben kell az V.3) pontban a jelentkezőket rangsorolva felsorolnia. 9. A VI.2) 1) pont kapcsán lásd a Kbt. 117. -át, illetőleg 210. -a (1) bekezdésének p) pontját, 221. -a (1) bekezdésének p) pontját. 10. A VI.2) 2) pont kapcsán lásd a részvételi felhívásnak, illetőleg a Kbt. VII. fejezetének alkalmazása esetén az időszakos előzetes tájékoztatónak vagy az előminősítési hirdetménynek is a közzétételét a Közbeszerzési Értesítőben. 11. A VI.2) 3) pont kapcsán lásd a Kbt. 119. -át, 101. -a (4) bekezdésének e) pontját,
illetőleg 210. -a (1) bekezdésének q) pontját, 221. -a (1) bekezdésének q) pontját. E pontot akkor nem kell kitölteni, ha a részvételi szakasz eredménytelen (Kbt. 115. ). 12. A VI.2) 4) pont kapcsán lásd a Kbt. 115. -át. 13. A VI.2) 5) pont kapcsán lásd a Kbt. 310. -ának (2)-(3) bekezdését is. 8. melléklet 1. A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán lásd a Kbt. VI. fejezete szerinti nyílt, meghívásos, hirdetmény közzétételével induló vagy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, illetőleg gyorsított eljárást, valamint egyszerűsített eljárást és keretmegállapodásos eljárást. A keretmegállapodásos eljárás mindkét része [Kbt. 136/A. (1) bekezdése, 136/C. (5) bekezdése] végén hirdetményt kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben az eljárás eredményéről. Építési koncesszió, valamint szolgáltatási koncesszió esetében a Kbt. VI. fejezete szerinti eljárás végén szintén a 8. számú melléklet szerinti hirdetményi mintát kell alkalmazni a Közbeszerzési Értesítőben történő kötelező közzétételre. A Kbt. VI. fejezete alkalmazásában a jogi szolgáltatásoknak a Kbt. 153. -ának (1) bekezdésében megadott körében eljárva (közbeszerzési eljárás nélkül) a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót szintén a 8. számú melléklet szerinti hirdetményi minta alapján kell elkészíteni (Kbt. 269. ). A hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele kapcsán továbbá lásd a Kbt. VII. fejezete szerinti nyílt eljárást, részvételi felhívást tartalmazó hirdetménnyel induló meghívásos vagy tárgyalásos eljárást, időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel vagy előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos vagy tárgyalásos eljárást, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, valamint egyszerűsített eljárást és keretmegállapodásos eljárást. A keretmegállapodásos eljárás mindkét része (Kbt. 288. ) végén hirdetményt kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben az eljárás eredményéről. A Kbt. VII. fejezete alkalmazásában a jogi szolgáltatásoknak a Kbt. 153. -ának (1) bekezdésében megadott körében eljárva (közbeszerzési eljárás nélkül) a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót szintén a 8. számú melléklet szerinti hirdetményi minta alapján kell elkészíteni (Kbt. 290. ). 2. Az I.2) pontban szereplő Az ajánlatkérő típusa kapcsán lásd az általános megjegyzések 5. pontját. 3. A II.1.1) pontban szereplő Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés kapcsán lásd az általános megjegyzések 6. pontját. 4. A II.1.3.) pontot csak keretmegállapodásos eljárás, illetve dinamikus beszerzési rendszer esetében kell kitölteni. A II.1.3) pontban a Keretmegállapodás rovat kapcsán a Kbt. VI. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 246. -ának (3) bekezdését, 259. -át, 265. -ának (4) bekezdését, 267. -ának (1) bekezdését. Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén az eljárás első részéről készített tájékoztatóban a keretmegállapodás megkötése rovatot kell megjelölni, az eljárás második részéről készített tájékoztatóban pedig értelemszerűen a keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése rovatot kell megjelölni. A II.1.3) pontban a Keretmegállapodás rovat kapcsán a Kbt. VII. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 275. -ának (4) bekezdését, 288. -át [238. -ának (5) bekezdését]. Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén az eljárás első részéről készített tájékoztatóban a keretmegállapodás megkötése rovatot kell megjelölni, az eljárás második részéről készített tájékoztatóban pedig értelemszerűen a keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése rovatot kell megjelölni.
A II.1.3) pontban az Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR)alapuló szerződések rovat megjelölése a Kbt. 246. -ának (4) bekezdése, illetőleg 275. -ának (5) bekezdése szerinti eljárásra utal. (Kbt. 4. -ának 2/C. pontja) A rovatot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2007. január 1-től lehet alkalmazni. 5. A II.2) pont (és alatti pontok) többszöri kitöltése akkor lehetséges, ha az ajánlatkérő lehetővé tette a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, és a részek tekintetében nyertesekkel kell szerződést kötnie [Kbt. 50. (3) bekezdése, 99. (1) bekezdése]. Az II.2) pont (és alatti pontok) többszöri értelemszerű kitöltése keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén (lásd a 2. pontban írtakat) az eljárás első része tekintetében szintén lehetséges (keretmegállapodást kötő ajánlattevők). (A keretmegállapodás száma ugyanaz egy keretmegállapodás esetén.) 6. A II.2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 26. -át. 7. A II.2.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 242. -ának (4) bekezdését. 8. A IV.1.4) pont kapcsán a Kbt. VI. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 125. -ának (1)-(5) bekezdését, 257. -ának (2) bekezdését, 139. -a (2) bekezdésének második mondatát (építési koncesszió esetében, 265. ), illetőleg 147. -ának (2) és (5) bekezdését (egyszerűsített eljárás esetében, 268. ). A IV.1.4) pont kapcsán-a Kbt. VII. fejezetének alkalmazása esetén - lásd a Kbt. 225. -át, 287. -át, illetőleg 147. -ának (2) és (5) bekezdését és 238. -ának (3) bekezdését (egyszerűsített eljárás esetében, 289. ). 9. A IV.1.5) pontban a hirdetmény fajtájának megjelölése a közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre utal. 10. A IV.2) pont kapcsán: ha az ajánlatkérő a részszempontok körében alszempontokat is meghatározott [Kbt. 57. (4) bekezdésének e) pontja], az alszempontokat és súlyszámukat is meg kell adnia a hirdetményben a részszempontok mellett vagy az További információk körében. 11. A IV.2.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 90. -ának (5) bekezdését, 130. -ának (8) bekezdését, 134. -ának (7) bekezdését, 136/D. -ának (6) bekezdését, valamint 4. -ának 3/A. pontját. A IV.2.2) pontot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2006. július1-től kell alkalmazni. 12. Az V.4) pont többszöri kitöltése akkor lehetséges, ha az ajánlatkérő lehetővé tette a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, és a részek tekintetében nyertesekkel kell szerződést kötnie [Kbt. 50. (3) bekezdése, 99. (1) bekezdése]. Az V.4) pont többszöri értelemszerű kitöltése keretmegállapodásos eljárás alkalmazása esetén (lásd a 2. pontban írtakat) az eljárás első része tekintetében szintén lehetséges (keretmegállapodást kötő ajánlattevők). (A keretmegállapodás száma ugyanaz egy keretmegállapodás esetén.) 13. Az V.5) pontot a nyertes ajánlattevő(k) ajánlatában foglaltak alapján kell kitölteni [lásd a Kbt. 71. -át, illetőleg 105. -át, valamint 304. -ának (2) bekezdését is]. Építési koncesszió esetén lásd a Kbt. 265. -ának (3) bekezdését is. A szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók esetében az Arány (rész) rovatot kell bejelölni. A szerződés
teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat ebben a pontban nem kell szerepeltetni. Harmadik személy igénybevételével kapcsolatban az Arány (rész) rovatot nem kell kitölteni. 14. A VI.2.2) pont kacsán lásd a Kbt. 92. -át, 99. -ának (3) bekezdését, 115. -át, 121. - ának (7), (9) bekezdését, 254. -ának (6) bekezdését, 283. -ának (6) bekezdését. 15. A VI.2.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 96. -ának (2) bekezdését. 16. A VI.2.4) pont kapcsán lásd a Kbt. 91. -ának (2) bekezdését. 17. A VI.2.5) pont kapcsán lásd a Kbt. 50. -ának (3) bekezdését is. 18. A VI.2.7) pont kapcsán lásd a Kbt. 146. -át, 149. -ának (1) bekezdését. 19. A VI.2.8) pont kapcsán a Kbt. VI. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 132. -át, 135. -ának (2) bekezdését, 257. -ának (3) bekezdését, illetőleg 148. -át. A VI.2.8) pont kapcsán a Kbt. VII. fejezetének alkalmazása esetén lásd a Kbt. 227. - ának (3) bekezdését, 228. -ának (2) bekezdését, 229. -ának (2) bekezdését, 230. -át, 234. -ának (1) bekezdését, illetőleg 148. -át, 238. -ának (2) bekezdését. 20. A VI.2) pontban kell még megadni a Kbt. 254. -a vagy 283. -a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetén a tárgyalás eredményét. Ennek kapcsán lásd a Kbt. VI. fejezetének alkalmazása esetén a Kbt. 254. -ának (7) bekezdését, 256. -ának (3) bekezdését, 265. -ának (4) bekezdését, 266. -át. Lásd még továbbá a Kbt. VII. fejezetének alkalmazása esetén a Kbt. 283. -ának (7) bekezdését. 21. A VI.2) pontban kell utalni a Kbt. 153. -a (1) bekezdésének alkalmazására. Ennek kapcsán lásd a Kbt. 269. -át, illetőleg 290. -át. Ha az ajánlatkérő e -ok és a Kbt. 153. -ának (1) bekezdése alapján nem folytatott le a Kbt. szerinti közbeszerzési eljárást meg kell jelölnie azt, hogy a Kbt. 153. -ának (1) bekezdését alkalmazta. 22. A VI.2) pont kapcsán lásd a Kbt. 310. -ának (2) (3) bekezdését is. 9. melléklet 1. A hirdetmény kapcsán lásd a Kbt. 276., 277., 285. -át (ennek alapján 207-208. - át), illetőleg 288. -ának (2) bekezdését. Az Egyes ágazatokban kifejezés utal arra, hogy a Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérő hirdetményéről van szó. 2. Az I. szakasz dokumentáció és további iratok (a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerzési címére vonatkozó részének kitöltése nem kötelező, de lehetséges [Kbt. 210. (1) bekezdésének s) pontja, 275. (5) bek.] azzal, hogy a Kbt-nek a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó rendelkezései 2007. január 1-jén lépnek hatályba. 3. Az I szakasz utolsó részében a szándéknyilatkozat fogalma kapcsán lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének c) pontját. 4. A II.3) pont kapcsán lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének a) pontját. 5. A II.5) pont esetében az eljárás kezdetének tervezett napja kapcsán lásd a Kbt. 209. - ának (3) bekezdését. A teljesítés kezdőnapjával összefüggésben pedig lásd a Kbt. 99. -ának (2)
bekezdését és 212. -ának n) pontját is. 6. A II.6) pont kapcsán a becsült értéket a Kbt.-vel összhangban áfa nélkül kell érteni [Kbt. 274., 179. (1) bekezdése]. Lásd még a Kbt. 285. -ának (2) bekezdését is. 7. Az I. Mellékletben - a Kbt.-vel összhangban - a következő pontokat minden esetben ki kell tölteni: - Az I. melléklet IV.1.1) pontja [lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének b) pontját]; - Az I. melléklet IV.3.2) pontja [lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének c) pontját]; - Az I. melléklet IV.3.4) pontja a szándéknyilatkozat nyelve vonatkozásában [lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének c) pontját]; - Az I. melléklet VI.2.6) pontja [lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének d) pontját]. 8. Az I. melléklet II.1.2) a) pont kapcsán lásd a Kbt. 25. -ának (1) bekezdését [167. -át]. 9. Az I. melléklet II.1.2) b) pont kapcsán lásd a Kbt. 24. -át [167. -át]. 10. Az I. melléklet II.1.3) pontja kapcsán lásd a Kbt. 288. -ának (2) bekezdését [Kbt. 4. 12. pontja]. (Lásd még a 14. pontot is.) A Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása rovat megjelölése a Kbt. 275. -ának (5) bekezdése szerinti eljárásra utal. (Kbt. 4. -ának 2/C. pontja) A rovatot a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek hatálybalépésével összhangban 2007. január 1-től lehet alkalmazni. 11. Az I. melléklet II.1.5) pontja kapcsán, ha az ajánlatkérő lehetővé teszi a közbeszerzés egy részére (részeire) történő ajánlattételt, elő kell írnia - a Kiegészítő információk körében -, hogy a közbeszerzés tárgyának mely elemeire (részeire) lehet részajánlatot tenni [Kbt. 50. (3) bek.]. 12. Az I. melléklet II.2.2) pontja (vételi jog) kapcsán lásd a Kbt. 24. -át, 37. -ának (2) bekezdését [167. -át], valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 375. -a irányadó. 13. Az I. melléklet III.2) pontja kapcsán lásd a Kbt. 13. -ának (4) bekezdését, 193-194. - át. E pontban az alvállalkozókra, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozó feltételeket is érteni kell. 14. Az I. melléklet IV.1.1) pontja kapcsán lásd a Kbt. 285. -át, 288. -ának (2) bekezdését. Keretmegállapodásos eljárás [Kbt. 288. ] esetén az ilyen eljárás első része szerinti eljárást kell megadni [Kbt. 288. (2) bekezdése], egyben az I. melléklet II.1.3) pontját megfelelően (Keretmegállapodás megkötése: X ) kell kitölteni. 15. Az I. melléklet IV.3.1) pontjában a dokumentáció [Kbt. 54., 210. (1) bekezdésének s) pontja] beszerzésére vonatkozó feltételeket lehet megadni. Ha az ajánlatkérő részvételi dokumentációt (Kbt. 102. ) is készít, a részvételi dokumentációval kapcsolatos információkat a Kiegészítő információk körében lehet megadni. 16. Az I. melléklet IV.3.2) pontja kapcsán lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének c) pontját (határidő). 17. Az I. melléklet IV.3.4) pontja kapcsán lásd a Kbt. 208. -a (2) bekezdésének c) pontját (nyelv/nyelvek). 18. Az I. melléklet VI.1) pontja kapcsán lásd a Kbt. 37. -ának (1) bekezdését is.