S z eretet é s A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

Hasonló dokumentumok
Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

FERENCZY JÓZSEF KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben. Preambulum

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

VÁCZI PÁL Sport-támogató és tehetségkutató Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat. Preambulum

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány Egyek, Fı tér 1-3.

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

VIGYÉL HAZA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet.

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás -

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 22-ei testületi ülésére

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

EGYÜTT BEREMENDÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A L A P Í T Ó O K I R A T (a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt)

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány alapító okirata

Egységes szerkezetbe foglalt

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

NAGYKANIZSAI PIARISTA ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

K Ö Z A L A P Í T V Á N Y T

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y

PRO ENERGIA ALAPÍTV ÁNY. módosított, egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ O KI RA TA

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat 2017.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Preambulum

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító Okirat. 3. Az alapítvány székhelye: Sopron, Fı tér Az alapítvány számlakezelıje: az OTP Soproni Fiókja Sopron, Várkerület 96.

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Az egyesület alapszabályának adattartalma

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Bankszámlaszám:

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Fejezet A közalapítvány célja:

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

TERVEZET A DUNÁN INNENI REGIONÁLIS KULTURÁLIS TÁRSULÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

ALAPÍTÓ OKIRAT I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

A HORGONY Pszichiátriai Betegekért" Kiemelten Közhasznú Alapítvány. alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKZÉSEK II. AZ EGYESÜLET CÉLJAI, TEVÉKENYSÉGE, KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSA

ESZTERGOM ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

,<,.- "A MAGY AR MÉRNÖKKÉPZÉS KORSZERŰSÍT~~E1~' f.! ALAPÍTVÁNY módosított, egységes szerkezetbe foglalt

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Átírás:

A S z eretet é s odaadás A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA 2007.

2 M i, a következıkben megnevezett Alapítók, a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 74/A F. -ai alapján, attól a szándéktól vezérelve, hogy az elhagyott házi- és a vadon élı állatok gondozását és egészségük megóvását, környezetünk védelmét és tisztántartását, továbbá az idıs és/vagy hátrányos helyzető emberek életkörülményeinek javítását, támogatását lehetıségeinkhez képest minél jobban elısegíthessük, a jelen Alapítvány létrehozását határoztuk el. AZ ALAPÍTÓK Apagyi Katalin 1194 - Budapest, Kassa utca 32. szám Bakonyi Kálmán 1194 - Budapest, Rögös utca 24. szám Danka Judit 1194 - Budapest, Hamu utca 3. szám Janik Pál 2700 - Cegléd, Nagykátai út 6. szám Szilágyi Antal 1181 - Budapest, Baross utca 8. szám NÉV Az Alapítvány neve: SZERETET ÉS ODAADÁS ALAPÍTVÁNY SZÉKHELY Az Alapítvány székhelye 1181 - Budapest, Kossuth Lajos utca 51. szám alatt található. AZ ALAPÍTVÁNY IDİTARTAMA Az Alapítók az Alapítványt határozatlan idıre hozzák létre.

3 AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA A pályázatokon elnyerhetı, az alapítvány által szervezendı rendezvényekbıl, természetes- és jogi személyek támogatásaiból keletkezı források felhasználásával elérni és elısegíteni, az elhagyott házi- és a vadon élı állatok gondozása, egészségük megóvása, környezetünk védelme és tisztántartása, továbbá az idıs és/vagy hátrányos helyzető emberek életkörülményeinek javítása, támogatása minél teljesebb körben valósuljon meg. Az alapítvány besorolási kategóriája: közhasznú szervezet. AZ ALAPÍTVÁNY ÁLTAL VÉGZENDİ KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGEK A 1997. évi CLVI. Törvény 26. c/8 pontja szerinti természetvédelem, állatvédelem c/9 pontja szerinti környezetvédelem c/2 pontja szerinti szociális tevékenység,családsegítés, idıskorúak gondozása INDULÓ VAGYON 1. Az Alapítvány induló vagyona az Alapítók által rendelkezésre bocsátott összesen 100.000.-Ft, azaz egyszázezer. 00/100 forint készpénz; mely összeget az Alapítók a Budapest Bank Zrt. XVIII. kerületi fiókjánál az Alapítvány nyilvántartásba vételéig letéti bankszámlán helyeznek el. Az induló vagyon megoszlása az alapítók által rendelkezésre bocsátott összegek szerint: Apagyi Katalin 1194 - Budapest, Kassa utca 32. szám Bakonyi Kálmán 1194 - Budapest, Rögös utca 24. szám Danka Judit 20.000.-Ft, azaz Húszezer 00/100 forint összeg 20.000.-Ft, azaz Húszezer 00/100 forint összeg 20.000.-Ft, azaz Húszezer 00/100 forint összeg

4 1194 - Budapest, Hamu utca 3. szám Janik Pál 2700 - Cegléd, Nagykátai út 6. szám Szilágyi Antal 1181 - Budapest, Baross utca 8. szám 20.000.-Ft, azaz Húszezer 00/100 forint összeg 20.000.-Ft, azaz Húszezer 00/100 forint összeg Az alapítvány mőködése 1.1. Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében az Alapítvány teljes vagyona felhasználható. 1.2. Az Alapítók szándéka szerint az Alapítvány nyílt. Az Alapítványhoz bármely bel- és külföldi, természetes és jogi személy csatlakozhat, ha az Alapítvány céljaival egyetért, és azt anyagilag támogatni kívánja. 1.3. Az esetleges külföldi támogatásoknak valutában történı kezelésére külön devizaszámlát nyit és az azon lévı, illetve oda befolyó összeget devizában is felhasználhatja. Az alapítvány vagyonából a kezelık költségei és a tiszteletdíjak fizethetık. 1.4. Az Alapítvány tevékenységének és fenntartásának költségeit elsısorban az alapítvány jövedelmébıl kell biztosítani. 1.5. Az Alapítvány pénzbeli, dologi és természetbeli támogatásokat, valamint ingyenes szolgáltatást is elfogadhat, ezek elfogadásáról a Kuratórium dönt. 1.6. Az Alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítı értékpapírt nem bocsáthat ki. 1.7. Az Alapítvány támogatást egyéni kérelmek vagy pályázatok alapján nyújthat. A támogatott személyek vagy szervezetek tevékenysége az alapítványi célokhoz kapcsolódik, azok megvalósítását segíti. 1.8. Az Alapítvány bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekbıl az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak elıre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 1.9. Az Alapítvány ösztöndíjat és egyszeri támogatást is nyújthat, valamint az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében fı- és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat. 1.10. Az Alapítvány vállalkozói tevékenységet is folytathat, amely azonban nem lehet az Alapítvány fı tevékenysége. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.

5 Gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapítványi célokban megfogalmazott tevékenységekre használja fel. 1.11.Az Alapítvány köteles - az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejőleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentésbe bárki szabadon betekinthet, illetve arról saját költségén másolatot készíthet. A közhasznú jelentés tartalma: - számviteli beszámoló, - a költségvetési támogatás felhasználása, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás, - cél szerinti juttatások kimutatása, - a központi költségvetési szervtıl, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától kapott támogatás mértéke, - a közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege, - közhasznú tevékenységrıl szóló rövid tartalmi beszámoló 1.12. Az Alapítvány éves beszámolójának jóváhagyása - közhasznúsági jelentés elfogadásával egyidejőleg - a tárgyévet követı év 150. napjáig a Kuratórium egyszerő szavazattöbbséggel hozott döntése alapján történik. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést az alapítvány honlapján, annak elfogadását követıen, 30 napra ki kell függeszteni, ily módon kell nyilvánosságra hozni. 1.13. Az Alapítvány mőködése nyilvános. Ennek körében a kuratórium ülésén elızetes bejelentés alapján bárki részt vehet, a keletkezett jegyzıkönyvrıl, az alapítvány beszámolóiról, saját költségén másolatot készíthet. 1.14. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve azoktól támogatást nem fogad el, továbbá országgyőlési képviselıi, valamint megyei, fıvárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít, és nem támogat. 1.15.Amennyiben az Alapítvány befektetési tevékenységet végez, a Kuratórium befektetési szabályzatot készít és azt egyhangúlag fogadja el. 1.16. Az Alapítvány nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. A KURATÓRIUM 2. A Kuratórium az Alapítvány legfıbb általános ügydöntı, ügyintézı képviselıi, és kezelı szerve, melynek létszáma három (3) fı.

2.1. Az Alapítvány Kuratóriumának tagjai: Juhász Taddeus Farkas, a Kuratórium elnöke 1181 - Budapest, Kossuth Lajos utca 51. szám Kaposvári László Tibor 1181 - Budapest, Hosszúház utca 15. III/4. szám Farkas Katalin 4287 - Vámospércs, Hegyalja utca 7. szám 6 Az Alapítvány képviselıje: Juhász Taddeus Farkas 1181 - Budapest, Kossuth Lajos utca 51. alatti lakos 2.2. Az Alapítványt az Alapítók által kijelölt kuratórium elnöke, Juhász Taddeus Farkas képviseli. A képviselı a bankszámla fölötti rendelkezéstıl eltekintve - képviseleti jogában korlátozva nincs, azt önállóan gyakorolja. Az elnök akadályoztatása esetén képviseletre jogosult személy: Farkas Katalin Az Alapítók az alapítvány képviseletére nem jogosultak. (E tilalom többek között kiterjed az alapítvány vagyonát kezelı pénzintézet elıtti képviseletre is). Az alapítvány bankszámlája fölötti rendelkezésre a kuratórium elnöke és Farkas Katalin kuratóriumi tag együttesen jogosult. 2.3. Az Alapítvány alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat a kuratórium elnöke gyakorolja. 2.4. A kuratóriumi tagság megszőnik: 2.4.1. Lemondással: a lemondó nyilatkozatot a Kuratórium elnökének írásban kell benyújtani, aki továbbítja azt az Alapítóknak. A Kuratórium elnöke lemondásával az Alapítókhoz fordul. 2.4.2. A kijelölés visszavonásával: az Alapítók a Ptk. 74/C (6) bekezdésében foglalt esetben a Kuratórium elnöke, tagjai kijelölését visszavonhatják. 2.4.3.Az Alapítvány megszőnésével. melyben a Ptk. 74/E. -a az irányadó - 2.4.3.1. Az Alapítvány esetleges megszőnése esetén az Alapítvány vagyona a hitelezık kielégítése után hozzájárulásuk mértékéig az Alapítókat illeti meg, a további fennmaradó vagyont az Alapítvány céljaihoz hasonló célra kell fordítani, és errıl a nyilvánosságot megfelelıen tájékoztatni. 2.4.4. A Kuratóriumi tagság megszőnése esetén az Alapítók a tagság megszőnéstıl számított 30 napon belül jelölik ki a kuratórium új tagját. 2.5 A kuratóriumi tagokat az Alapítók határozatlan idıre kérik fel, amely megbízatás csak indokolt esetben vonható vissza.

7 Nem jelölhetı ki, illetve nem hozható létre olyan Kuratórium, amelyben az Alapítók - közvetlenül vagy közvetve - az Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhatnak. [Ptk. 74/C. (3) bek.]. A kuratóriumi tagok külön okiratban nyilatkoznak a kijelölés elfogadásáról 2.6. A Kuratórium vagy annak tagja által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány a felelıs. A kuratóriumi tag az általa e minıségében az Alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel [Ptk. 74/C. (5) bek.]. A KURATÓRIUM FELADATA 3.1. A Kuratórium dönt a pénz és más alapítványi tulajdonban lévı eszközök alapítványi célnak megfelelı felhasználásáról, támogatások odaítélésérıl, pályázatok kiírásáról, elszámolások bekérésérıl, csatlakozások elfogadásáról. Jogköre továbbá saját mőködési rendjének kialakítása. 3.2. A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább két (2) alkalommal ülésezik, valamint évente egy (1) alkalommal irásban vagy visszaigazolást kérı elektronikus levélben (e-mailben) tájékoztathatja az Alapítókat az Alapítvány tevékenységérıl. 3.3. A Kuratóriumot az elnök vagy bármely két (2) kuratóriumi tag írásban, együttesen hívja össze. Az összehívás akkor minısül szabályszerőnek, ha a tagok az ülésrıl legalább nyolc (8) nappal az ülés idıpontját megelızıen ajánlott levélben vagy visszaigazolást kérı elektronikus levélben (e-mailben) értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. A meghívónak tartalmaznia kell ülés helyét, idıpontját és a napirendi pontokat. A kuratórium üléseit - amennyiben ez számottevı nehézséggel nem jár - az alapítvány székhelyén kell megtartani. 3.4. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium akkor határozatképes, ha a szabályszerően összehívott ülésen a határozat meghozatalakor minden tagja jelen van. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel hozza. 3.5. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685.. b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy b) bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás. 3.6. A kuratórium üléseirıl jegyzıkönyvet kell felvenni. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a jelenlevık felsorolását, a napirendet, a hozzászólásokat, a

8 döntések tartalmát, idıpontját, hatályát, a támogatók és ellenzık számarányát, valamint a döntések mellett és ellen szavazók személye név szerinti megjelölését. A jegyzıkönyvet, mint a határozatok nyilvántartását szolgáló okiratot, lefőzve és sorszámozva kell az Alapítvány iratai között megırizni. A Kuratórium döntéseit a döntés idıpontját követı 15 napon belül írásban,postára adott ajánlott küldeményben vagy visszaigazolást kérı elektronikus levélben (emailben) közli az érintettekkel. 3.7. Jóváhagyja az Alapítvány éves beszámolóját. 3.71. Az éves beszámolót a kuratórium az általános szavazati móddal (egyszerő szótöbbséggel, nyílt szavazással ) fogadja el. 3.8. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik a közhasznúsági jelentés egyhangú döntésével való elfogadása. 3.9. Az Alapítvány mőködéséhez szükséges alkalmazottak alkalmazási feltételeinek meghatározása. 3.10 A Kuratóriumi tagok és a munkaszervezet tisztségviselıi díjazásának és költségtérítésének elfogadása és megállapítása azzal a megkötéssel, hogy a kuratórium tagjai részére kizárólag abban az esetben és kizárólag olyan mértékben nyújtható díjazás vagy folyósítható költségtérítés, amely az alapítvány tartós közérdekő céljának megvalósítását és közhasznú tevékenysége kifejtését semmilyen formában nem veszélyezteti 3.11. A kuratóriumot össze kell hívni, ha - ezt két kuratórium tag vagy az elnök írásban kéri, - az Alapítók kezdeményezik, - a felügyelı bizottság írásban kéri ( amennyiben ilyen létezik ). 3.11. Az Alapítvány mőködésével kapcsolatosan keletkezett iratokba, az éves beszámolóba és a közhasznúsági jelentésbe az Alapítvány székhelyén az Alapítvány képviselıjével elızetesen egyeztetett idıpontban bárki betekinthet, arról saját költségére másolatot készíthet. 3.12. Az Alapítvány a kuratóriumi döntéseket, a mőködésével kapcsolatos információkat, beszámolóit, a szolgáltatásai igénybevételének módjára vonatkozó adatokat közzéteszi saját honlapján (Weboldalán ) legalább 45 napig, melyet az Alapítvány bejegyzése után 60 napon belül elkészít és regisztrál. A FELÜGYELİ BIZOTTSÁG 4.1. Az Alapítvány éves bevétele várhatóan nem haladja meg az ötmillió forintot, ezért az Alapítók elkülönült felügyelı szervet nem hoznak létre. 4.2. Amennyiben az Alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, a

9 Khsz. 10. (1) bekezdése alapján az Alapítók a vezetı szervtıl elkülönült felügyeleti szervet kötelesek létrehozni,melynek szerkezetét és müködését illetıen az alábbi szabályok az irányadók. 4.3. Az Alapítvány felügyelı szerve a Felügyelı Bizottság melynek létszáma 3 fı. 4.4. Nem lehet a Felügyelı Bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki: a) a Kuratórium elnöke vagy tagja, b) az alapítvánnyal - a megbízatásán kívül - más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik. c) az alapítvány cél szerinti juttatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatásokat illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó). Nem lehet az Alapítvány Felügyelı Bizottságának tagja az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszőnését megelızı két évben legalább egy évig vezetı tisztséget, amely az adózás rendjérıl szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki, a közhasznú szervezet megszőnését követı két évig. 4.5. A Felügyelı Bizottság tagjai kötelesek tájékoztatni az Alapítókat és a Kuratóriumot, amennyiben más közhasznú szervezetnél vezetı tisztségviselıi megbízásuk keletkezik, és a megválasztásukat megelızıen a jelölt is köteles arról nyilatkozni, hogy más közhasznú szervezetnél fennáll-e vezetı tisztségviselıi megbízása vagy sem. 4.6. Az alapítvány Felügyelı Bizottságának tagjait az Alapítók határozatlan idıre kérik fel, amely megbízatás csak indokolt esetben vonható vissza. A Felügyelı Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. 4.6.1. A Felügyelı Bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. 4.6.2.Az ülések összehívását a felügyelı bizottság bármely tagja írásban kezdeményezheti. A tagokat a napirend közlésével az ülésnap elıtt legalább nyolc nappal írásban értesíteni kell. 4.6.3.A Felügyelı Bizottság határozatképes, ha összes tagja jelen van. A határozatképtelenség esetén a megismételt ülést - azonos napirendi pontokkal - legalább nyolc napos idıközzel kell kitőzni.

4.6.4. A Felügyelı Bizottság döntéseit egyszerő szótöbbséggel (nyílt szavazással, szóban) hozza meg. 10 4.6.5.A Felügyelı Bizottság ülései nyilvánosak, üléseirıl jegyzıkönyvet készít, döntéseirıl nyilvántartást (felügyelı bizottsági határozatok könyve) köteles vezetni. 4.6.6.A jegyzıkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idejét a jelenlevı tagok, meghívott személyek és a jegyzıkönyvvezetı nevét, a napirendet, a hozzászólásokat, az érdemi határozatokat, és azok hatályát. A jegyzıkönyvet úgy kell vezetni, hogy abból az érdemi döntést támogatók és ellenzık aránya megállapítható legyen. A Felügyelı Bizottság bármely tagja jogosult jegyzıkönyvbe foglaltatni - neve feltüntetése mellett - a döntésre leadott szavazatát. A jegyzıkönyvet a felügyelı bizottság ülésén a résztvevı tagok aláírják. A Felügyelı Bizottság mőködése 5.1. A Felügyelı Bizottság tagjait egyenlı jogok és kötelezettségek illetik meg. A Felügyelı Bizottság ellenırzi az Alapítvány mőködését és gazdálkodását. Ennek során a vezetı tisztségviselıktıl jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az Alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. 5.2. A Felügyelı Bizottság tagja az Alapítvány vezetı szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy a létesítı okirat így rendelkezik. 5.3. A Felügyelı Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezetı szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy: a) a szervezet mőködése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértı esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezetıszerv döntését teszi szükségessé; b) a vezetı tisztségviselık felelısségét megalapozó tény merült fel. 5.4.Az intézkedésre jogosult Kuratóriumot a felügyelı bizottság indítványára annak megtételétıl számított harminc napon belül össze kell hívni. E határidı eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a felügyelı bizottság is jogosult. 5.5.Ha az arra jogosult szerv a törvényes mőködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelı Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet, valamint az alapítókat.

11 5.6.A Felügyelı Bizottsági tagság megszőnik: a) a tag halálával, b) lemondással, c) az Alapítók által történı visszahívással, d) az Alapítvány megszőnésével Összeférhetetlenségi szabályok 6.1. Nem lehet az alapítvány képviselıje, továbbá a kuratórium elnöke, vagy tagja az a személy, aki az Alapítók valamelyikének hozzátartozója, illetve vele érdekeltségi, vagy függıségi viszonyban áll. (pl. munkáltató - munkavállaló. alá - fölérendeltségi viszony stb.) Más közhasznú szervezet megszőntét követı 2 évig nem lehet az alapítvány vezetı tisztségviselıje az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszőntét megelızı két évben legalább egy évig - vezetı tisztséget, amely az adózás rendjérıl szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 6.1. Az Alapítók a tisztségviselık felkérésekor figyelembe veszik a Khsz. 8 9. -ában írott összeférhetetlenségi szabályokat. A vezetı tisztségviselı, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet elızetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejőleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Közhasznúsági kérelem 7.1. Az Alapítók kérik a Fıvárosi Bíróságot, hogy az alapítványt közhasznú" közhasznúsági fokozatban nyilvántartásba venni szíveskedjen. Az alapítvány megszőnése 8.1. Az alapítvány megszőnésre a Ptk 74/E. szabályai vonatkoznak. Az alapítvány megszőnésekor a megmaradó vagyonból az Alapítói vagyont - annak növekményei nélkül - az Alapítóknak kell kiadni. Az Alapítói vagyon kiadása után megmaradó összeget más, hasonló céllal mőködı alapítványnak kell átadni. Keretjogszabályok 9.1.A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk, valamint a Khsz. rendelkezéseit kell alkalmazni. 9.2. Az Alapítvány jogi személy.

12 9.3. Jelen Alapítvány a Fıvárosi Bíróság nyilvántartásba vételével jön létre. 9.4. Az Alapítvány tevékenységét a nyilvántartásba vételrıl szóló határozat jogerıre emelkedése napján kezdheti meg. 7. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. 74/A 74/F. -ai szerint kell eljárni. Budapesten, 2007. Szeptember hónap 18. napján Apagyi Katalin Janik Pál Bakonyi Kálmán Szilágyi Antal Danka Judit Elıttünk, mint tanúk elıtt: név: lakcím: szem. ig. szám: név: lakcím: szem. ig. szám: