Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Hasonló dokumentumok
Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége


7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

/ egységes szerkezetben/

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Petőfi Sándor Általános Iskola a l a p í t ó o k i r a t a

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

134/2011. (VI. 23.) MÖK

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A l a p í t ó o k i r a t

Társulási ülés december napirend ALAPÍTÓ OKIRAT

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

A l a p í t ó O k i r a t

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Magyarországi Evangélikus Egyház -

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

Derkovits Gyula Általános Iskola

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Átírás:

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény telephelyei: Intézményegységenként Anikó Utcai Általános Iskola 7632 Pécs, Anikó u.1. Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Aidinger u.41. Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda 7636 Pécs, Málom-hegyi út 1. 7632 Csontváry u. 4. 7632 Polgárszőlő u. 1. Jogszabályban meghatározott közfeladata: közoktatás Közfeladat ellátásának módja: helyi önkormányzati költségvetési szerv OM azonosító: 027261 Törzsszáma: 676483 Az intézmény típusa: Többcélú intézmény, közös igazgatású közoktatási Intézmény Az intézmény által ellátott feladatok: Óvodai nevelés Általános iskola: 8 évfolyamos Gimnáziumi oktatás: 8 évfolyamos - egységes iskola Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 70 Általános iskolában: 1705 Ezen belül: Megyervárosi Iskola Testvérvárosok tere 1. : 620 Anikó Utcai Általános Iskola: 420 Árpád Fejedelem Általános Iskola 1 4 évfolyam 325 Illyés Gyula Általános Iskola 340 Gimnázium: 640 5 12 évfolyam Szakágazat: 852010 1

Alaptevékenysége (szakfeladatai) 2009. december 31-ig 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegennyelv oktatás, Évfolyamonként emelt szintű ének-zene oktatás énekkar, 6 óra/hét emelt szintű matematika és informatika oktatás, emelt szintű testnevelés és németnyelvű kisebbségi oktatás, 1-4. évfolyamon iskolaotthonos ellátás, Gyógytestnevelés, Képességkibontakoztató felkészítés, integrációs nevelés-oktatás, gimnáziumban nyelvi előkészítő oktatás 80111-5 Óvodai nevelés 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés-oktatás 55136-0 Otthoni ellátás keretében biztosított különleges (gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai gondozás) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek, 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók integrált nappali rendszerű iskolai nevelése, oktatása gyermekek ellátása, 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai nevelése, gyermekek ellátása, 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók integrált nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása, gyermekek ellátása, 75192-2 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások elszámolásai, 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai ellátás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport 805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás Alaptevékenysége (szakfeladatai) 2010. január 1-től 8510 Iskolai előkészítő oktatás 851011-1 Óvodai nevelés, ellátás 8520 Alapfokú oktatás 852011-1 Általános Iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 2

852013-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021-1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852023-1 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 8531 Általános középfokú oktatás 853111-1 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13.évfolyam) 8510 Iskolai előkészítő oktatás 851012-2 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelés, ellátása 8520 Alapfokú oktatás 852012 2 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852022-2 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 8531 Általános középfokú oktatás 853112-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása 9-12/13.évfolyam) 8559 M.n.s. egyéb oktatás 855911-2 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-2 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthonos nevelése 855913-2 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthonos nevelése 3

855914-2 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-2 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855916-2 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855917-2 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918-2 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 5629 Egyéb vendéglátás 562912-2 Óvodai intézményi étkeztetés 562913-2 Iskolai intézményi étkeztetés 8419 Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladatai 841901-2 Önkormányzati valamint többcélú kistérségi társulások elszámolása 9312 Sporttevékenység és támogatása 931204-2 Iskolai diáksport tevékenység és támogatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatás Működési köre: Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül meghatározott óvoda-és iskola körzetén kívül Keszü és Kökény községek közigazgatási területe A fenntartó szervek neve és székhelye: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Keszü Község Önkormányzata 7668 Keszü, Petőfi S. u. 24. Kökény Község Önkormányzata 7639 Kökény, Petőfi u. 2. Az irányító szerv neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Típus szerinti besorolás: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató - a közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - a feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szerint: önállóan működő (gazdaságilag az Intézmények Gazdasági Szolgálatához integrált.) 4

A költségvetési szerv vezetője megbízásának rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Pályázat útján Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűése határozott időre bízza meg, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. A foglalkoztatottak jogviszonya elsősorban közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet munkavállalói a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben foglaltak szerint. A feladat ellátását szolgáló vagyon: A 21166/43, 23891/68, 21044, 22173/22 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan, valamint az intézmény leltára szerint nyilvántartott ingó vagyon. A vagyon feletti rendelkezési jog: Az intézmény a használatába adott vagyon feletti rendelkezési jogát az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 40/2008. (11.26.) önkormányzati rendeletben írtak szerint gyakorolja. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. Pécs, 2009. november 26. Dr. Papp Judit címzetes főjegyző Dr. Páva Zsolt polgármester Záradék: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a költségvetési szerv módosított alapító okiratát az 566/2009.(11.26.) számú határozatával jóváhagyta. Az alapító okirat 2009. december 31-ig, illetve 2010. január 1. napjától hatályos. 5