BUDAPEST I. KERÜLETI NÉPJÓLÉTI KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍTVÁNY

Hasonló dokumentumok
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Mathiász János Alapítvány

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Bankszámlaszám:

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító okirat 2017.

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

ÁSOTTHALOM-ért KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amelyet a jelen okirat 4./ pontjában megnevezett alapító a Ptk. rendelkezései alapján jogi személyiséggel működő A L A P Í T VÁ N Y

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)


Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

Hajrá Peti! Alapítvány a Baleseti Oxigénhiányos Gyerekek Gyógyulásáért ALAPÍTÓ OKIRATA

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

S/_2M/ 501 U*o. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat a Reménysugár Alapítvány helyzetének rendezésére.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

BUDAPEST I. KERÜLETI NÉPJÓLÉTI KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍTVÁNY (székhely: 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.) ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben)

2 ALAPÍTÓ OKIRAT A Fővárosi Bíróság által 3869 sorszám alatt nyilvántartásba vett VÁRKERÜLETI TÁRSASALMI SEGÍTŐ KÖZALAPÍTVÁNY alapítói: dr. Baranyai Árpád, dr. Gallowich Margit, Szeleczky Szilárd és Vecsey András, valamint a Fővárosi Bíróság által 3870 sorszám alatt nyilvántartásba vett AZ EGÉSZSÉGES VÁRKERÜLETÉRT KÖZALAPÍTVÁNY alapítói, dr. Baranyai Árpád és dr. Takács Judit a Polgári Törvénykönyv 74/G. par. (3) bekezdésében foglalt törvényi felhatalmazás alapján a Közalapítványok jelenleg meglévő vagyonának Közalapítvány létrehozása céljából a Budapest Főváros I. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének történő felajánlásuk alapján, alapítói jogaik megtartásával, valamint Budapest I. Kerület Budavár Önkormányzata, mint a korábbi Közalapítványok egyik alapítója, a fent megnevezett magánszemély alapítókkal közösen tartós közérdekű célú, önálló jogi személyiséggel rendelkező közhasznú Közalapítványt hoz létre a Polgári Törvénykönyv és az 1997. évi CLVI. tv. paragrafusaiban meghatározott módon és lehetőségek között, az alábbiak szerint: I. ALAPÍTÓK: - Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata (névváltozás után: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat) 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. - dr. Baranyai Árpád 1014 Budapest, Úri u. 32. A ép. I. 3. - Dr. Gallowich Margit 1015 Budapest, Csalogány u. 26. - Szeleczky Szilárd 1015 Budapest, Batthyány u. 31. - dr. Takács Judit 1013 Budapest, Attila u. 25. - Vecsey András 1013 Budapest, Döbrentei u. 11. II. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE: BUDAPEST I. KERÜLETI NÉPJÓLÉTI KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍTVÁNY III. A KÖZALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE: 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.

3 IV. A KÖZALAPÍTVÁNY CÉLJA: - Az I. kerületben a lakossági egészségügyi ellátás és a szociális gondozás anyagi eszközökkel való támogatása, színvonalának emelése, új gondozási formák bevezetésének támogatása - A betegségek megelőzését szolgáló szűrővizsgálatok és egészségmegőrző programok szervezése és támogatása - A krónikus megbetegedésekben szenvedők gondozásának elősegítése - Az egészségügyi rehabilitáció támogatása - A családok gyermekvállalási szándékának támogatása - A szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt hátrányos helyzetben levő I. kerületi lakosok anyagiakkal, pénz- és természetbeni eszközökkel történő támogatása - Üdültetés szervezése - Az I. kerületben élő munkanélküliek és hajléktalanok helyzetének megoldását segítő tevékenységek támogatása - Egészségügyi és szociális térkép készítése, illetve a népjóléti ágazathoz tartozó, az I. kerületet érintő szociológiai tudományos kutatások, célzott vizsgálatok, felmérések támogatása - Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység (Khtv. 26 c) pont 1.) - Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, (Khtv. 26 c) pont 2.) - Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, (Khtv. 26 c) pont 11.) - Rehabilitációs foglalkoztatás (Khtv. 26 c) pont 17.) - Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és kapcsolódó szolgáltatások (Khtv. 26 c) pont 18.) A Közalapítvány az 1990. évi LXV. tv. 8. (1) bekezdésében foglalt kötelező önkormányzati feladatok fegyelembe vételével, az 1997. évi CLVI. tv. 26.. c. / pontjában meghatározott közhasznú tevékenységeket végzi, az alábbiak szerint: A Közalapítvány jogállása: közhasznú szervezet.

4 V. A KÖZALAPÍTVÁNY VAGYONA ÉS FELHASZNÁLÁSI MÓDJA: 1. Az Alapítvány induló vagyona a VÁRKERÜLETI TÁRSADALMI SEGÍTŐ KÖZALAPÍTVÁNY és AZ EGÉSZSÉGES VÁRKERÜLETÉRT KÖZALAPÍTVÁNY jelenleg meglévő vagyonából összevonva összességében 310.314.- Ft, azaz háromszáztízezer-háromszáztizennégy forint készpénz, amely összeg az alapító okirat bírósági nyilvántartásba vételét megelőzően az Alapítvány javára nyitott bankszámlán lett elhelyezve. A Közalapítványi célok megvalósítására és a Közalapítvány működtetésére az alapítói vagyon kilencven százaléka, valamint az alapítói vagyon hozadékai és kamatai, a Közalapítvány részére juttatott adományok és támogatások, illetve a Közalapítvány gazdálkodásának eredményeként létrejött vagyon és hozadékai teljes egészében felhasználhatók. A Közalapítvány vagyona csak az alapítói célok megvalósítására és a Közalapítvány működtetésére használható fel. Az Közalapítvány nyitott, így ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek, mecénások, támogatók feltétel nélküli, eseti vagy rendszeres adományaikkal csatlakozhatnak. Az adományozók saját nevükben vagy nevük elhagyásával (anonim módon) is tehetnek felajánlásokat. A Közalapítványhoz csatlakozó személy feltételeket csak az eredeti célokon és tevékenységi körön belül határozhat meg. Feltétel kikötése esetén a feltétel elfogadásáról a Közalapítvány kezelő szerve, a Kuratórium dönt, és döntéséről az adományozót értesíti. A Közalapítványi támogatás devizában is történhet. A Közalapítvány céljainak elérése érdekében alapítványi anyagi juttatás nyújtható. A Közalapítvány vagyonrészévé válnak a későbbiekben a Közalapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes és jogi személyek feltétel nélküli, valamint feltételhez kötött pénzbeli és dologi adományai, amennyiben ezeket a Közalapítvány Kuratóriuma elfogadja. A Közalapítvány céljai elérése érdekében kész együttműködni minden olyan szervezettel, amelynek tevékenysége törvényes, s nem ellentétes a Közalapítvány céljaival. Az alapítványi pénzeszközök felhasználása alapján kizárt, hogy az adományozott összeget akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben, vagyoni előny megszerzése érdekében adják. A felajánlás tárgya lehet: -pénz (tőke, kamat, járadék értékpapír, deviza), -jog (vagyoni értékű jog, szerzői jog, használati- és tulajdonjog), -tevékenység, közreműködés,

5 -dolog (ingó- és ingatlan, műtárgy, termék) átruházása. A Közalapítvány a gazdálkodása során elért eredményét az alapítói részére semmiféle formában nem osztja fel, azt kizárólag az Alapító Okiratban meghatározott célok megvalósítására fordítja. Az Alapítvány befektetési tevékenységet a kuratórium által elfogadott befektetési szabályzat alapján folytathat. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, országgyűlési képviselői megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít. Mindenkori közalapítványok, ill. alapítványok gazdálkodására vonatkozó jogszabályoknak és az Alapító Okirat rendelkezéseinek megfelelően történhet. A közalapítványi vagyon felhasználásairól és az adományokról az Alapító Okirat rendelkezései alapján a Kuratórium dönt. A Közalapítvány céljai megvalósulása érdekében másodlagos tevékenységként vállalkozhat, vagyonát a vállalkozási tevékenységből származó jövedelemmel is gyarapíthatja. A vállalkozási tevékenység csak a közhasznú célok megvalósítása érdekében és azok veszélyeztetése nélkül történhet. A vállalkozás eredményeként létrejött vagyon csak a Közalapítvány céljaira és a Közalapítvány működtetésére használható fel. A Közalapítvány törzsvagyonát (induló vagyonát) és a Közalapítvány javára történő felajánlásokat a vállalkozási tevékenység pénzeszközeitől elkülönítetten kell nyilvántartani. A Közalapítvány céljaival és működésével kapcsolatos, bármely területen elvégzendő, szakértelmet igénylő munkáért a munkát végzőt a Közalapítvány vagyonából kifizethető díjazás és költségtérítés illeti meg. A Kuratórium tagjai megbízatásukat társadalmi munkában látják el, a közalapítványi célok megvalósítása érdekében végzett munkájukért költségtérítés illetheti meg őket. VI. A KÖZALAPÍTVÁNY KEZELŐJE: A Közalapítvány céljainak megvalósítására és vagyonának kezelésére az Alapítók hét tagú Kuratóriumot hoznak létre. A Kuratórium a Közalapítvány legfőbb testületi képviseleti, irányító, döntéshozó és gazdálkodó szerve. Nem lehet a Kuratórium tagja az, aki az alapítást megelőző két évben legalább két egy évig olyan más közhasznú szervezetben töltött be vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A Kuratórium tagja, illetve tagjelöltje köteles a Közalapítványt tájékoztatni arról, hogy vezető tisztséget egyidejűleg, más közhasznú szervezetnél is betölt.

6 A Kuratórium tagjai: elnök, 6 tag. A Kuratórium tisztségviselői: Elnök: Balicza Iván 1014 Budapest, Fortuna u. 25. Tagok: dr. Nagy Gábor Tamás 1011 Budapest, Toldy F. u. 54. Madár Csaba 1237 Budapest, Dinnyehegyi út 24. dr. Bodroghelyi László 1015 Budapest, Ostrom u. 6. Pusztainé Berényi Katalin 1033 Budapest, Zab. u. 14. Huszár Mária 1015 Budapest, Toldy F. u. 1/B. Frankó András 2092 Budakeszi, Meggyes u.16. A Közalapítvány képviselője természetes és jogi személyek irányában Balicza Iván, akadályoztatás esetén Pusztainé Berényi Katalin. A Közalapítvány bankszámlája feletti rendelkezés a Kuratórium elnökét, Balicza Ivánt és Pusztainé Berényi Katalin tagot illeti meg. A Kuratórium tagja (elnöke) nem lehet aki az alapítónak, vagy a Kuratórium bármely tagjának közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. (b) pont), élettársa és nem állhat az alapítóval, vagy a Kuratórium bármelyik tagjával munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban. A Kuratórium határozat-hozatalában nem vehet részt az, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. (b) pont), ill. élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Az Alapítvány tisztségviselői kijelölésénél figyelembe veszi a Khtv. 8. és 9. -ban írott összeférhetetlenségi szabályokat. A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685 b. pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó), a határozat alapján: a. Kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b. Bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeni szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás A kuratóriumi megbízatás 2007. április 26. napjától 2011. április 30. napjáig, 4 éves határozott időre szól, azonban az Alapítók, amennyiben a Közalapítvány céljainak megvalósulását veszélyben látják, jogosultak a Kuratórium egészének visszahívására. Ugyancsak az Alapítók jogosultak a kuratóriumi tagok személyében bekövetkezett változásokat bejelenteni a Közalapítvány nyilvántartásba vételét elrendelő bíróság felé. A kuratóriumi tag megbízatása a visszahíváson kívül megszűnhet még: lemondással, elhalálozással.

7 Az Alapítók a Kuratórium működésének ellenőrzésére öt tagú Ellenőrző Bizottságot hoznak létre. A Bizottság tagjai jogosultak a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehetnek. Nem lehet az Ellenőrző Bizottság elnöke, tagja az, aki a Kuratórium elnöke, tagja, vagy a Közalapítvánnyal munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül. Ezen előírások az előzőekben meghatározott személyek hozzátartozóira is vonatkoznak. A Bizottság tagjai jogosultak a Közalapítvány gazdálkodását figyelemmel kísérni. Ennek során a Közalapítvány könyvviteli és bizonylati rendszerébe betekinteni, a nyilvántartások szabályszerű vezetését ellenőrizni, a Közalapítvány könyveit és iratait megvizsgálni és szakértővel megvizsgáltatni. Amennyiben a gazdálkodás és a Kuratórium tevékenysége körében törvénytelenséget tapasztalnak, kötelesek a Kuratórium figyelmét írásban felhívni a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok megszüntetésére. Amennyiben ez nem történik meg, kötelesek az Alapító egyidejű értesítésével a Közalapítvány felett törvényességi felügyeletet ellátó illetékes ügyészi szervek felé bejelentést foganatosítani. Az Ellenőrző Bizottság véleményét a bizottság elnöke terjeszti elő. Az írásos előterjesztésnek legalább négy tag aláírását tartalmaznia szükséges. Az Ellenőrző Bizottság feladatkörét egyebekben a Khtv. 11. -a írja le. Az Ellenőrző Bizottság tevékenységét saját ügyrendje és vizsgálati terve alapján végzi. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az Ellenőrző Bizottság tagjai e tevékenységükkel kapcsolatos költségeik megtérítésére jogosultak. Az Ellenőrző Bizottság működésére a Kuratórium működésének szabályait kell alkalmazni. Az Ellenőrző Bizottság tagjait az Alapítók 2007. április 26. napjától 2011. április 30. napjáig, 4 éves határozott időre bízzák meg feladataik ellátásával. A megbízatás lejártával az Alapítók jogosultak a nyilvántartásba vevő bíróság felé együttesen megtett intézkedéssel a bizottság tagjait újabb ciklusra a tevékenység ellátására felkérni. Az Ellenőrző Bizottság tisztségviselői: Elnöke: Völgyesi Levente 1013 Budapest, Attila út 17. Tagjai: Lovász László 1015 Budapest, Ostrom u. 17. dr. Nemere Gyuláné 1026 Budapest, Pasaréti u. 110. Velich Katalin 1012 Budapest, Lovas út 15. Deák Zoltánné 1012 Budapest, Logodi u. 37.

8 VII. A KEZELŐ HATÁSKÖRE, FELADATAI, MŰKÖDÉSE: A Kuratórium feladata a vagyon leghatékonyabb működtetése, köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a Közalapítvány vagyonát a jogrendnek megfelelően gyarapítsa. Ennek megfelelően döntési joga van a rendelkezésre bocsátott vagyon felhasználásának meghatározásában. A Kuratórium évente két alkalommal, szükség esetén azonban többször is ülésezik. Az ülések összehívásáról az elnök gondoskodik. Az ülést legkésőbb 24 órával az ülést megelőzően írásban, a napirend megjelölésével kell összehívni. A Kuratórium összehívható bármely két tagjának írásban benyújtott kezdeményezése alapján is. A napirendet a titkár állítja össze, azonban bármelyik kuratóriumi tag jogosult további napirendi pont felvételét indítványozni. A kuratóriumi ülés határozatképességéhez a tagok felének jelenléte szükséges. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését 30 napon belül, változatlan napirenddel ismételten össze kell hívni. A döntések nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel születnek. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt. A Kuratórium tagjai egyharmadának írásos kérelmére az ok és a javasolt napirend megjelölésével 10 napon belül a kuratóriumi ülést össze kell hívni. A Kuratóriumi ülések nyilvánosak. A testületi szervek döntéseit az Alapítvány ügyintéző szerve nyilvántartja a határozatok tárában. Ebben fel kell tüntetni a döntések tartalmát, időpontját, hatályát, a támogatók és ellenzők számarányát (nyílt szavazás esetén) személyét. Az elnök gondoskodik az alapítvány döntéseinek érintettekkel való közléséről írásban, igazolható módon. A testületi szervek döntéseit az Alapítvány székhelyén elhelyezett hirdető táblán hozza nyilvánosságra. Az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba bárki betekinthet, az Alapítvány székhelyén előre egyeztetett időpontban. Az Alapítvány működésének módjáról, szolgáltatásai igénybevételének módjáról, valamint beszámolói közléseiről időszaki kiadványiban és a Várnegyed hasábjain tájékoztatja a nyilvánosságot. A Kuratórium a Közalapítvány céljainak elérése érdekében gazdálkodhat vagyonával, szolgáltatásokat nyújthat, együttműködhet hazai és nemzetközi intézményekkel és Közalapítványokkal. Megbízatása teljesebb ellátása érdekében Közalapítványi Irodát hozhat létre. Amennyiben a Közalapítvány munkáltatóként is funkcionál, a munkáltatói jogokat a Közalapítvány alkalmazottaival szemben a Kuratórium titkára gyakorolja. A Kuratórium köteles tevékenységéről évente, a gazdasági év lezárását követő kilencven napon belül írásban, valamint Budapest Főváros I. Kerület Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén szóban is beszámolni az Alapítónak.

9 A Kuratórium az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg az 1997. évi CLVI. tv. 19. -ában foglaltaknak megfelelően közhasznúsági jelentést készít. A közhasznúsági jelentést a Kuratórium ülése hagyja jóvá. VIII. Egyéb rendelkezések: Felek meghatalmazzák a Hirsch Ügyvédi Irodát (1073 Budapest, Erzsébet krt. 26., irodavezető Dr. ifj. Hirsch Tamás ügyvéd) a Fővárosi Bíróság előtti képviseletre. A Közalapítványt az Alapítók határozatlan időre létesítik. A Közalapítvány megszűnése vagy megszüntetése esetén vagyona az esetleges hitelezők kielégítése után az alapítókat illeti meg, akik kötelesek azt a megszűnt Közalapítvány céljához hasonló célra fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. A közalapítvány megszűnésekor az Alapítók kötelesek a Közalapítvány megszűnéséről és megszűnésekor meglévő vagyonáról a közvéleményt a kerületi időszaki lapban, vagy országos napilapban megfelelően tájékoztatni. Az Alapítók tudomásul veszik, hogy a Közalapítvány érvényességéhez az Alapító Okirat bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. A Közalapítvány jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el. Az Alapító Okirat módosítására kizárólag az Alapítók jogosultak. A Közalapítvány megalakulásakor az Alapító Okiratát, illetve gazdálkodásának legfontosabb mutatóit évente a kerületi időszaki lapban közzé kell tenni. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., az 1997. évi CLVI. tv. és a Közalapítványok tevékenységét szabályozó, a mindenkor érvényben levő egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezések az irányadók. Budapest, 2007.. hó. napján... dr. Nagy Gábor Tamás a Budapest I. kerületi Budavári Önkormányzat képviseletében. dr. Takács Judit. dr. Baranyai Árpád.. Szeleczky Szilárd.. dr. Gallowich Margit Vecsey András Ellenjegyzem: 2007... hó.. napján.

10 NÉV: Balicza István CÍM: 1014 Budapest, Fortuna u. 25. kuratóriumi elnöki tagi tisztét elfogadom.

11 NÉV: Madár Csaba CÍM: 1237 Budapest, Dinnyehegyi u. 24. kuratóriumi tagi tisztét elfogadom.

12 NÉV: Huszár Mária CÍM: 1015 Budapest, Toldy F. u. 1/b. kuratóriumi tagi tisztét elfogadom.

13 NÉV: dr. Bodroghegyi László CÍM: 1016 Budapest, Csalogány u. 22-24. kuratóriumi tagi tisztét elfogadom.

14 NÉV: Frankó András CÍM: 1016 Budapest, Csap u. 2. (Máltai Szeretetszolgálat) kuratóriumi tagi tisztét elfogadom.

15 NÉV: Pusztainé Berényi Katalin CÍM: 1033 Budapest, Zab u. 14. kuratóriumi tagi tisztét elfogadom.

16 NÉV: Völgyesi Levente CÍM: 1013 Budapest, Attila u. 17. Ellenőrző bizottsági elnöki tisztét elfogadom.

17 NÉV: Lovász László CÍM: 1015 Budapest, Ostrom u. 17. Ellenőrző bizottsági tagi tisztét elfogadom.

18 NÉV: dr. Nemere Gyuláné CÍM: 1026 Budapest, Pasaréti út 110. Ellenőrző bizottsági tagi tisztét elfogadom.

19 NÉV: Velich Katalin CÍM: 1012 Budapest, Lovas u. 15. Ellenőrző bizottsági tagi tisztét elfogadom.

20 NÉV: Deák Zoltánné CÍM: 1012 Budapest, Logodi u. 37. Ellenőrző bizottsági tagi tisztét elfogadom.

21