A képviselő-testület május 13-i rendkívüli ülésén hozott döntés: Támogatások ütemezése május 30-ig Ft

Hasonló dokumentumok
A képviselő-testület augusztus 29-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntések:

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Bankszámlaszám:

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

E l ő t e r j e s z t é s

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító Okirat Módosítása

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

"HALASI CSIPKE" Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata szeptember 9.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Alapító Okirat 1. (egységes szerkezetben)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat 2017.

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Alapító Okirat 2012.

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása


Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A képviselő-testület szeptember 25-i zárt ülésén hozott döntések: A képviselő-testület szeptember 25-i nyílt ülésén hozott döntések:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

A L A P Í T Ó O K I R A T

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Az Apátfalva Község Óvodásaiért Közhasznú Közalapítvány Alapító Okirata (egysége szerkezetbe)

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Tagok: Dr. Vukov Konstantin 2500 Esztergom, Béke tér 56. Prof. Dr. Hámori József akadémikus JPTE TTK Állattan Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság út 6.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapító neve, címe: Dr. Dobrik István Miskolc, Topiczer János u Az Alapítvány neve: Múzsák Kertje Alapítvány

Átírás:

A képviselő-testület 2014. május 13-i rendkívüli ülésén hozott döntés: 154/2014. Kth. 1./ Képviselő-testület a 2014-es költségvetésében maximum 4 693 391 Ft-t biztosít a Halasi Városgazda Zrt. számára a hagyományos hosszabb idejű 2014-es közmunkaprogram finanszírozására. A közfeladat ellátásának biztosítására az önrészt a létszám arányában folyósítja az Önkormányzat, a maximális létszám 70 fő. 2./ Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Halasi Városgazda Zrt-vel kötendő közmunkaprogram támogatási és finanszírozási megállapodásának aláírására az alábbi ütemezés szerint: Támogatások ütemezése Kiskunhalas 2014. május 30-ig 1 564 463 Ft 2014. június 30-ig 1 042 976 Ft 2014. július 31-ig 1 042 976 Ft 2014. augusztus 31-ig 1 042 976 Ft Összesen 4 693 391 Ft 155/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja Városért Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és a 2013. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését. VÁROSÉRT Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata 2014. május 13-tól A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV.tv.74/A-74/B.. alapján a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (Kiskunhalas, Hősök tere 1.) az alábbi feltételek mellett jogi személyként működő közalapítvány létrehozását határozza el, amely Közalapítvány a Halasi Szüret, a Dr. Monszpart László és a Halas Történeti Kutatása Közalapítványokat egyesíti. 1.) A Közalapítvány neve: "VÁROSÉRT" Közalapítvány 2.) A Közalapítvány székhelye: 6400 Kiskunhalas Hősök tere 1. 3.) A Közalapítvány célja: 1. esztétikus, rendezett városkép, utcakép és középületek kialakításának segítése, 2. közutak építése, karbantartása, 3. parkok, zöldterületek kialakítása, fenntartása, 4. gáz, szennyvízcsatorna építés,

5. környezetvédelmi feladatok végrehajtása 6. Kiskunhalas városában megrendezésre kerülő szüreti rendezvények kulturális és sport programjainak támogatása. 7. Kiskunhalasi állandó lakosok külföldi, kórházi gyógykezelésének elősegítése. A külföldi gyógykezeléshez szükséges orvosi javaslat alapján a társadalombiztosítás által nem fedezett költségekhez biztosít támogatást, illetve hozzájárulást. 8. Kiskunhalasi egészségi és szociális közfeladatokat ellátó alapítványok, egyesületek, civil szervezetek támogatása, évente kötelezően kiírandó nyilvános pályázat útján. 9. Tudományos és ismeretterjesztő tevékenység támogatása. 10. Kiskunhalas város történetét részletesen feldolgozó helytörténeti kutatómunka anyagi feltételeinek biztosítása, tanulmányok elkészítése, kiadványok megjelenítése. A kutatáshoz szükséges további támogatások megszervezése. 11. Fenti feladatok megvalósítása érdekében a Közalapítvány kiadói tevékenységet is végez, amelynek TEÁOR szerinti megjelölései a következők: 22.11.03 Könyvkiadás 22.14.03 Hangfelvétel-kiadás 22.15.03 Egyéb kiadás 52.47.03 Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem 74.40.03 Hirdetés 92.32.03 Művészeti kiegészítő tevékenység A közalapítványi célok ellátása Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 13.. (1) 1., 2., 4., 7., 11., pontja; a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. tv. 121..-a; a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 76.. (2) b), c), d), pontja alapján közhasznú feladatokat lát el, mely a települési önkormányzat kötelező feladata, így ennek megfelelően közhasznú szervezetként működik. 4.) Csatlakozás a Közalapítványhoz: A Közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli és természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendezéssel egyaránt csatlakozhat, akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká. A Közalapítványi célokkal összhangban lévő célhoz kötött felajánlás esetén a Kuratórium mérlegeli a megjelölt cél megvalósíthatóságának körülményeit. Amennyiben annak megvalósítására reális lehetőséget nem lát, a felajánlást elutasíthatja. 5.) A Közalapítvány vagyona:

A Közalapítvány céljaira rendelt induló vagyon 100.000,- forint. A Közalapítvány vagyona növekedhet a Közalapítványi vagyon hozadékával, valamint a Közalapítványhoz csatlakozó jogi és természetes személyek, egyéb szervezetek felajánlásainak elfogadásával. 6.) A Közalapítvány vagyonának kezelése és felhasználása A vagyon kezelése az e célra elkülönített számlán, a mindenkor hatályos pénzügyi jogszabályokra tekintettel a legkedvezőbb feltételeknek megfelelően történik. A Közalapítvány vagyonának 100.000,-forinton felüli része ( beleértve ennek hozadékát is) használható fel a Közalapítvány céljaira. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Közalapítvány céljaival egyező felhasználás iránt az igényt Kiskunhalas Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő természetes és jogi személyek nyújthatják be a Kuratóriumhoz. A Kuratórium az igényeket 30 napon belül elbírálja. A Közalapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, valamint beszámolóit a Kuratórium elnöke a helyi sajtóban ( Halasi Tükör című hetilap ) nyilvánosságra hozza. 7./ A Közalapítvány szervezete: A Közalapítvány kezelő szerve az alapítvány által létrehozott 8 tagú kuratórium. Regős Gyula elnök 6400 Kiskunhalas, Erzsébet Kné tér 1/A Rácz-Fodor Mihály 6400 Kiskunhalas, Nyírfa u. 13. Farkasné Wodring Zsuzsanna 6400 Kiskunhalas, Esze Tamás ltp. 2/b Kiss Sándorné 6400 Kiskunhalas, Bornemissza u. 28. Rózsahegyi Róbert 6400 Kiskunhalas, Bercsényi u. 2. Vízkeleti Szabolcs 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 27. Sziládi László 6400 Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 41555 Szőke Sándor 6400 Kiskunhalas, Szent György tér 12. A Kuratóriumi tagság határozatlan időre szól. A Kuratóriumi tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A Kuratórium elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. 8.) A Kuratórium működése:

A Kuratórium évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze, az ülést megelőző 15 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. A Kuratórium határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését el kell halasztani. A megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Kuratórium az általa hozott döntésekről nyilvántartást vezet, amelynek tartalmaznia kell a kuratórium által hozott döntések időpontját, számát, tartalmát, hatályát illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium ülései nyilvánosak, kivéve azokat az eseteket, amikor a nyilvánosság személyiségi jogokat sértene. A Kuratórium a döntéseiről az érintetteket a határozathozatalt követő 15 napon belül írásban értesíti, továbbá az önkormányzat hirdetőtábláján való kifüggesztéssel nyilvánosságra hozza. A Kuratórium dönt az éves beszámoló és a közhasznú jelentés elfogadásáról. A Kuratórium tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bek. 1. pont) élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A Közalapítvány működésével kapcsolatos iratok a Kuratórium elnökénél az adatvédelmi törvény előírásainak figyelembe vételével bárki által megtekinthetőek. A Kuratórium a Közalapítvány működéséről köteles az alapítónak évente beszámolni. A Közalapítvány és a Kuratórium működéséről a Kuratórium elnöke az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetés, valamint a helyi sajtó ( Halasi Tükör című hetilap ) útján számol be. Ugyanitt teszi közzé a Közalapítvány éves beszámolóját. A Közalapítvány alapító okiratát a Kuratórium elnöke a Magyar Közlönyben közzé teszi. 9.) A Közalapítvány képviselete: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke önállóan. A bankszámla feletti rendelkezéshez az elnök és egy kuratóriumi tag vagy két kuratóriumi tag együttes aláírása szükséges. Az Alapító a Közalapítványt nem képviselheti. 10.) Felügyelő Bizottság A közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az alapító 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. A Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. A felügyelő bizottsági tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A felügyelő bizottság évente legalább két alkalommal ülésezik. Határozatképes a felügyelő bizottság ha azon mindhárom tag jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést el kell halasztani, a megismételt ülés határozat képességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazat dönt. A felügyelő bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság ülését az elnök hívja össze az ülést megelőző 8 nappal, napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével.

Nem lehet felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki: A, a Kuratórium elnöke vagy tagja B, aki a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszonyban áll, C, a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, D, az A-C pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. A Kuratórium elé terjesztett fontosabb jelentéseket, előterjesztéseket, véleményezésre meg kell küldeni a felügyelő bizottságnak. A felügyelő bizottság célvizsgálatot akkor folytat, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. Vizsgálatainál külső szakértőt is igénybe vehet. Tanácskozási joggal részt vehetnek a felügyelő bizottság tagjai a Kuratórium ülésein. A felügyelő bizottság tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak. A felügyelő bizottság tagjai: Kürti Dániel 6400 Kiskunhalas, Szathmáry S. u. 4. Kiss Barnabás 6400 Kiskunhalas, Gárdonyi Géza u. 48. Fülöp Róbert 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 27. 11.) A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány a Ptk-ban meghatározott esetekben szűnik meg. 12.) A Közalapítvány vagyona a megszűnéskor: A Közalapítvány megszűnésekor a vagyona a hitelezők kielégítése után Kiskunhalas Város Önkormányzatát illeti meg a Közalapítványi céloknak megfelelő felhasználással. 13.) Záró rendelkezések: a.) A Közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elismeréséhez, valamint az alapító okirat érvényességéhez a Bács-Kiskun Megyei Bíróság általi nyilvántartásba vétel szükséges. b.)az Alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. valamint az alapítványokra vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. c.) A Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetben foglalt jelen szövegét Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 155/2014. Kth. számú határozatával jóváhagyta.

Az alapító okiratot a Közalapítvány alapítója elolvasás és értelmezés után mint akaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírja. Kiskunhalas, 2014. május 13. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviseletében: Gyovai István 156/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és a 2013. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését. "Kiskunhalas Város Sportjáért" Közalapítvány Alapító Okirata módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2014. május 13. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. tv. 74. alapján a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Kiskunhalas, Hősök tere 1. az alábbi feltételek mellett jogi személyként működő Közalapítvány létrehozását határozza el. 1.) A Közalapítvány neve: Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány 2.) A Közalapítvány székhelye: 6400 Kiskunhalas, Kertész u. 28/A. 3.) A Közalapítvány célja: A város versenysport szakosztályainak, diáksport egyesületeinek és diáksport-köreinek támogatása, magas szintű utánpótlás nevelési tevékenység segítése, a tehetségek gondozása, valamint a szabadidősport lehetőségek javítása. A közalapítványi célok ellátása Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 13.. (1) 15. pontja, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. -a alapján olyan sport közhasznú feladatot lát el, mely a települési önkormányzat kötelező feladata, így ennek megfelelően közhasznú szervezetként működik. 4.) Csatlakozás a Közalapítványhoz: A Közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli és természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendezéssel egyaránt csatlakozhat, akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká.

A közalapítványi célokkal összhangban lévő célhoz kötött felajánlás esetén a Kuratórium mérlegeli a megjelölt cél megvalósíthatóságának körülményeit. Amennyiben annak megvalósítására reális lehetőséget nem lát, a felajánlást elutasíthatja. 5.) A Közalapítvány vagyona: A Közalapítvány céljaira rendelt induló vagyon 100.000,- forint. A Közalapítvány vagyona növekedhet a közalapítványi vagyon hozadékával, valamint a Közalapítványhoz csatlakozó jogi és természetes személyek, egyéb szervezetek felajánlásainak elfogadásával. 6.) A Közalapítvány vagyonának kezelése és felhasználása A vagyon kezelése az e célra elkülönített számlán, a mindenkor hatályos pénzügyi jogszabályokra tekintettel a legkedvezőbb feltételeknek megfelelően történik. A Közalapítvány vagyonának felhasználásáról az Alapító Okiratban részletezett módon a Kuratórium gondoskodik. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Közalapítvány céljaival egyező felhasználás iránt az igényt Kiskunhalas Város Önkormányzatának közigazgatási területén élők, írásban nyújthatják be a Kuratóriumhoz. A Kuratórium az igényeket 30 napon belül elbírálja. A Közalapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, valamint beszámolóit a Kuratórium elnöke a helyi sajtóban nyilvánosságra hozza. 7.) A Közalapítvány szervezete A Közalapítvány kezelő szerve az alapító által létrehozott 3 tagú kuratórium: Kuratórium tagjai: 1.Szécsiné Rédei Éva elnök 6400 Kiskunhalas, Hajó u. 8. 2. Nagy István Ernő 6400 Kiskunhalas, Eperd u. 3/1. 3. Lekrinszki Tivadar Ferenc 6400 Kiskunhalas, Lugas köz 1. A Kuratórium elnökének és tagjainak a megbízása 2014. május 13. napjától határozatlan időre szól. A Kuratóriumi tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A Kuratórium elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. 8.) A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze, az ülést megelőző 15 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. A Kuratórium határozatképes, ha azon legalább három tag jelen van. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését el kell halasztani. A megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni

A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az elnök távolléte esetén a kialakult szavazategyenlőség nemleges szavazatnak minősül, és a következő ülésen kell a döntést meghozni a nemleges szavazással érintett napirendi pontban. A Kuratórium az általa hozott döntésekről nyilvántartást vezet. A Kuratórium ülései nyilvánosak, kivéve azokat az eseteket, amikor a nyilvánosság személyiségi jogokat sértene. A nyilvántartás tartalmazza a döntés időpontját, számát, tartalmát, hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium a döntéseiről az érintetteket a határozathozatalt követő 15 napon belül írásban értesíti. A Kuratórium dönt az éves beszámoló és a közhasznú jelentés elfogadásáról. A Kuratórium tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bek. 1. pont) élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A Kuratórium tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezeténél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Közalapítvány működésével kapcsolatos iratok a Kuratórium elnökénél az adatvédelmi törvény előírásainak figyelembe vételével bárki által megtekinthetőek. A Kuratórium a Közalapítvány működéséről köteles az alapítónak évente beszámolni. A Közalapítvány és a Kuratórium működéséről a Kuratórium elnöke az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetés, valamint a helyi sajtó útján számol be. Ugyanitt teszi közzé a Közalapítvány éves beszámolóját. A Közalapítvány alapító okiratát a Kuratórium elnöke a Magyar Közlönyben közzé teszi. 9.) A Közalapítvány képviselete: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke önállóan. A bankszámla feletti rendelkezéshez az elnök és egy kuratóriumi tag vagy két kuratóriumi tag együttes aláírása szükséges. Az Alapító a Közalapítványt nem képviselheti. 10.) Felügyelő Bizottság A közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az alapító 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. A Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. A felügyelő bizottsági tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A felügyelő bizottság évente legalább két alkalommal ülésezik. Határozatképes a felügyelő bizottság ha azon mindhárom tag jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést el kell halasztani, a megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

A felügyelő bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság ülését az elnök hívja össze az ülést megelőző 8 nappal, napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. Nem lehet felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki: A, a Kuratórium elnöke vagy tagja B, aki a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszonyban áll, C, a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, D, az A-C pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. E, A Felügyelő Bizottság tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezeténél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Kuratórium elé terjesztett fontosabb jelentéseket, előterjesztéseket, véleményezésre meg kell küldeni a felügyelő bizottságnak. A felügyelő bizottság célvizsgálatot akkor folytat, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. Vizsgálatainál külső szakértőt is igénybe vehet. Tanácskozási joggal részt vehetnek a felügyelő bizottság tagjai a Kuratórium ülésein. A felügyelő bizottság tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak. A felügyelő bizottság tagjai: Dózsa Tamás Károly Cím: 6400 Kiskunhalas, Csillag u. 17. Botos Ferenc Cím: 6400 Kiskunhalas, Kuruc vitézek tere 24. Tallér László Cím: 6400 Kiskunhalas, Pacsirta u. 13. 11.) A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány megszűnik ha: - célja már nem valósítható meg - célja már megvalósult - a bíróság megszünteti 12.) A Közalapítvány vagyona a megszűnéskor: A Közalapítvány megszűnésekor a vagyona a hitelezők kielégítése után Kiskunhalas Város Önkormányzatát illeti meg a közalapítványi céloknak megfelelő felhasználással. 13.) Záró rendelkezések: a.) A Közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elismeréséhez, valamint az alapító okirat érvényességéhez a Bács-Kiskun Megyei Bíróság általi nyilvántartásba vétel szükséges. b.) Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. valamint az alapítványokra vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók.

c.) A Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt jelen szövegét Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 156/2014.Kth határozatával jóváhagyta Az alapító okiratot a Közalapítvány alapítója elolvasás és értelmezés után mint akaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírja. Kiskunhalas, 2014. május 13. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviseletében: Gyovai István 157/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja a Halasi Csipke Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és a 2013. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését. "HALASI CSIPKE" Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt 1. Alapító Okirata 2014.május 13. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. tv. 74. alapján a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Kiskunhalas, Hősök tere 1. az alábbi feltételek mellett jogi személyként működő Közalapítvány létrehozását határozza el. 1.) A Közalapítvány neve: HALASI CSIPKE Közalapítvány 2.) A Közalapítvány székhelye: 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 37/A. 3.) A Közalapítvány célja: a) A néprajzi jelentőségű és a magyar népi iparművészet szerves részét képező Halasi Csipke kultúra történeti emlékeinek, fennmaradt muzeális alkotásainak összegyűjtése, továbbá ezen emlékek, tárgyak, és még fellelhető muzeális értékű alkotások összegyűjtéséhez, megóvásához, restaurálásához szükséges pénzügyi feltételek megteremtése. b) A jelenleg meglévő csipkegyűjtemény kezeléséhez, folyamatos állandó kiállítások szervezése keretében történő bemutatásához szükséges feltételek biztosítása, ennek keretében kezeli a Csipkemúzeumba lévő csipke gyűjteményt, illetve a teljes múzeumi anyagot. c) Kiállításokat szervez és állandó kiállítás keretében mutatja be a Csipkemúzeum jelenlegi anyagát. d) Elősegíti az élő csipke kultúra fennmaradását, megteremti ennek pénzügyi bázisát, elvégzi a szükséges restaurálási munkákat, e) A halasi csipkével s Kiskunhalas Néprajzi történeti múltjával kapcsolatos kutatások finanszírozása népművészeti alkotótáborok szervezése, továbbá a Halasi csipke és Kiskunhalas Néprajzának kutatásának és a lehetőségekhez mérten a kutatási eredmények publikálásának elősegítése. Magyarországon és külföldön népszerűsíti a csipke kultúrát.

f) A Csipkeház Falumúzeum fenntartásban, megóvásában közreműködik, ennek megfelelően a Csipkeház Falumúzeum fenntartásához, múzeum funkciója fennmaradásához szükséges tartós pénzügyi alapok előteremtésében is közreműködik, g) A csipke kultúrával kapcsolatos pályázatok kiírása és finanszírozása h) A csipke készítés kultúrájának továbbadása, átörökítése, az ehhez szükséges oktatás finanszírozása. Csipkekészítés tanítása, oktatása i) a közalapítvány gondozza a rendelkezésére bocsátott vagyont és gondoskodik annak gyarapításáról. A közalapítványi célok ellátása Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 13.. (1) 7. pontja, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. tv. 121..-a alapján kulturális közhasznú feladatot lát el, mely a települési önkormányzat kötelező feladata, így ennek megfelelően közhasznú szervezetként működik. 4.) Csatlakozás a Közalapítványhoz: A Közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli és természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendezéssel egyaránt csatlakozhat, akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká. A közalapítványi célokkal összhangban lévő célhoz kötött felajánlás esetén a Kuratórium mérlegeli a megjelölt cél megvalósíthatóságának körülményeit. Amennyiben annak megvalósítására reális lehetőséget nem lát, a felajánlást elutasíthatja. 5.) A Közalapítvány vagyona: A Közalapítvány céljaira rendelt induló vagyon 2.000.000,- forint. A Közalapítvány vagyona növekedhet a közalapítványi vagyon hozadékával, valamint a Közalapítványhoz csatlakozó jogi és természetes személyek, egyéb szervezetek felajánlásainak elfogadásával. 6.) A Közalapítvány vagyonának kezelése és felhasználása A vagyon kezelése az e célra elkülönített számlán, a mindenkor hatályos pénzügyi jogszabályokra tekintettel a legkedvezőbb feltételeknek megfelelően történik. A Közalapítvány vagyonának felhasználásáról az Alapító Okiratban részletezett módon a Kuratórium gondoskodik. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Közalapítvány céljaival egyező felhasználás iránt az igényt Kiskunhalas Város Önkormányzatának közigazgatási területén élők, írásban nyújthatják be a Kuratóriumhoz. A Kuratórium az igényeket 30 napon belül elbírálja. A Közalapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, valamint beszámolóit a Kuratórium elnöke a Halasi Tükör című hetilapban nyilvánosságra hozza.

7.) A Közalapítvány szervezete A Közalapítvány kezelő szerve az alapító által létrehozott 9 tagú kuratórium: Kuratórium tagjai: Dr. Várnai László elnök Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Zsigray J. u. 26. Tóth Zoltánné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 5. Németh Miklós Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 20. Dr. Cseri Lászlóné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Margaréta u. 11. Horváth Etelka Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Vasút u. 6/C Réz Istvánné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Kárpát u. 24. Pajor Kálmán Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Dózsa Gy. u. 1. Szakál Györgyné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Markovits M. u. 4. Szakál Aurél Cím: 6400 Kiskunhalas, Zsigray J. u. 10. A Kuratórium elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. A Kuratóriumi tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. A Kuratórium elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. 8.) A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze, az ülést megelőző 15 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. A Kuratórium határozatképes, ha azon a tagok több, mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését el kell halasztani. A megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az elnök távolléte esetén a kialakult szavazategyenlőség nemleges szavazatnak minősül, és a következő ülésen kell a döntést meghozni a nemleges szavazással érintett napirendi pontban. A Kuratórium az általa hozott döntésekről nyilvántartást vezet. A Kuratórium ülései nyilvánosak, kivéve azokat az eseteket, amikor a nyilvánosság személyiségi jogokat sértene. A nyilvántartás tartalmazza a döntés időpontját, számát, tartalmát, hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium a döntéseiről az érintetteket a határozathozatalt követő 15 napon belül írásban értesíti, továbbá a Kuratórium döntéseit a székhelyén lévő hirdetőtáblán való kifüggesztéssel az elnök nyilvánosságra hozza. A Kuratórium dönt az éves beszámoló és a közhasznú jelentés elfogadásáról. A Kuratórium tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bek. 1. pont) élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A Kuratórium tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezeténél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Közalapítvány működésével kapcsolatos iratok a Kuratórium elnökénél az adatvédelmi

törvény előírásainak figyelembe vételével bárki által megtekinthetőek. A Kuratórium a Közalapítvány működéséről köteles az alapítónak évente beszámolni. A Közalapítvány és a Kuratórium működéséről a Kuratórium elnöke az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetés, valamint a Halasi Tükör hetilapban számol be. Ugyanitt teszi közzé a Közalapítvány éves beszámolóját. A Közalapítvány alapító okiratát a Kuratórium elnöke a Magyar Közlönyben közzé teszi. 9.) A Közalapítvány képviselete: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke önállóan. A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke önállóan. A bankszámla feletti rendelkezéshez az elnök és egy kuratóriumi tag, vagy az elnök és a kuratórium által meghatalmazott személy, vagy két kuratóriumi tag együttes aláírása szükséges. Az Alapító a Közalapítványt nem képviselheti. 10.) Felügyelő Bizottság A közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az alapító 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. A Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. A felügyelő bizottsági tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A felügyelő bizottság évente legalább két alkalommal ülésezik. Határozatképes a felügyelő bizottság ha azon mindhárom tag jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést el kell halasztani, a megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A felügyelő bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság ülését az elnök hívja össze az ülést megelőző 8 nappal, napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. Nem lehet felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki: A, a Kuratórium elnöke vagy tagja B, aki a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszonyban áll, C, a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, D, az A-C pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. E, A Felügyelő Bizottság tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Kuratórium elé terjesztett fontosabb jelentéseket, előterjesztéseket, véleményezésre meg kell küldeni a felügyelő bizottságnak. A felügyelő bizottság célvizsgálatot akkor folytat, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. Vizsgálatainál külső szakértőt is igénybe vehet. Tanácskozási joggal részt vehetnek a felügyelő bizottság tagjai a Kuratórium ülésein. A

felügyelő bizottság tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak. A felügyelő bizottság tagjai: A felügyelő bizottság tagjai: Jerémiás Béláné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Jósika u. 1. Szabadi József Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Gárdonyi Géza u. 19. Dr. Horváth Róbert Lakcím:6400 Kiskunhalas, Török u. 12. 11.) A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány a Ptk-ban meghatározott módon és esetekben szűnik meg. 12.) A Közalapítvány vagyona a megszűnéskor: A Közalapítvány megszűnésekor a vagyona a hitelezők kielégítése után Kiskunhalas Város Önkormányzatát illeti meg a közalapítványi céloknak megfelelő felhasználással. 13.) Záró rendelkezések: a.) A Közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elismeréséhez, valamint az alapító okirat érvényességéhez a Kecskeméti Törvényszék általi nyilvántartásba vétel szükséges. b.) Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. valamint az alapítványokra vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. c.) A Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt jelen szövegét Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 157/ 2014. Kth. számú határozatával jóváhagyta 2011. évi CLXXXI. törvény 38 (2) értelmében a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Az alapító okiratot a Közalapítvány alapítója elolvasás és értelmezés után mint akaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírja. Kiskunhalas, 2014. május 13. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviseletében: Gyovai István 158/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja a Berki Viola Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és a 2013. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését.

"BERKI VIOLA" Közalapítvány Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata 2014. május 13. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV.tv.74. alapján a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Kiskunhalas, Hősök tere 1. az alábbi feltételek mellett jogi személyként működő Közalapítvány létrehozását határozza el. 1.) A Közalapítvány neve: BERKI VIOLA Közalapítvány 2.) A Közalapítvány székhelye: 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. 3.) A Közalapítvány célja: Berki Viola festőművész emlékének ápolása Magyarországon élő elsősorban idős alkotóművészek életkörülményeinek javítása, pályázatok kiírása útján Közalapítvány tevékenysége: célok megvalósítása érdekében pályázatok kiírása, elbírálása. a Kiskunhalason lévő Berki Viola alkotások figyelemmel kisérése, kiállításokon való megjelenésük elősegítése, ezzel összefüggő rendezvények szervezése. Alapítvány anyagi lehetőségeinek folyamatos bővítése. A közalapítványi célok ellátása Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 13.. (1) 7. pontja, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. tv. 121..-a alapján kulturális közhasznú feladatot lát el, mely a települési önkormányzat kötelező feladata, így ennek megfelelően közhasznú szervezetként működik. 4.) Csatlakozás a Közalapítványhoz: A Közalapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli és természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendezéssel egyaránt csatlakozhat, akinek adományát a Közalapítvány elfogadja. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká. A közalapítványi célokkal összhangban lévő célhoz kötött felajánlás esetén a Kuratórium mérlegeli a megjelölt cél megvalósíthatóságának körülményeit. Amennyiben annak megvalósítására reális lehetőséget nem lát, a felajánlást elutasíthatja. 5.) A Közalapítvány vagyona: A Közalapítvány céljaira rendelt induló vagyon 2.000.000,-Ft azaz kettőmillió forint. A Közalapítvány vagyona növekedhet a közalapítványi vagyon hozadékával, valamint a

Közalapítványhoz csatlakozó jogi és természetes személyek, egyéb szervezetek felajánlásainak elfogadásával. 6.) A Közalapítvány vagyonának kezelése és felhasználása A vagyon kezelése az e célra elkülönített számlán, a mindenkor hatályos pénzügyi jogszabályokra tekintettel a legkedvezőbb feltételeknek megfelelően történik. A Közalapítvány vagyonának felhasználásáról az Alapító Okiratban részletezett módon a Kuratórium gondoskodik azzal, hogy a Közalapítvány vagyonának hozadékai használhatók fel a Közalapítvány céljaira. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A Közalapítvány céljaival egyező felhasználás iránt az igényt Magyarország területén élő a Kuratórium tagjai által felkért rászoruló idős alkotóművészek a Kuratórium által kiírt pályázat alapján írásban nyújthatják be a Kuratóriumhoz. Pályázó lehet: a./ aki a képző és iparművészet területén művészi tevékenységet folytat, ill. folytatott, valamint korra, szociális helyzetre tekintettel a pályázaton kiírt összegre jogosult. b./ előnyt jelent a pályázó esetében, ha valamely művészi szakmai szervezetnek a tagja, illetve élete, művészi tevékenysége a Kiskunhalasi származású Berki Viola elhunyt művésszel, vagy Kiskunhalassal kapcsolatba hozható. A pályázati feltételek pontos meghatározása a pályázati kiírásban történik. A Kuratórium az igényeket a pályázati kiírásban szereplő feltételek szerint bírálja el. A Kuratórium évente egy alkalommal minden év 03. 31. napjáig ír ki pályázatot. Pályázaton elnyerhető támogatás egy évre szól. A pályázatban kiírt összeget sikeresen elnyert pályázó 5 év elteltével pályázhat újra a Közalapítvány által kiírt pályázatokon. A Közalapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, szolgáltatásai igénybevételének módját, valamint beszámolóit a Kuratórium elnöke a helyi sajtóban nyilvánosságra hozza. A pályázati kiírás anyagát a Kuratórium elnöke a kuratórium által felkért pályázóknak megküldi. 7.) A Közalapítvány szervezete A közalapítvány kezelő szerve az alapító által létrehozott 7 tagú kuratórium: Kuratórium tagjai: Tóth Zoltán elnök Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 5. Dr. Molnár Kálmán Lakcím: Budapest, Orló u. 3/B. fsz. 1. Rácz-Fodor Katalin Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Nyírfa u. 13. Ferincz János Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Gárdonyi Géza u. 4.

Deák Lajosné Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Bocskai u. 11. 4.em. 11. Karsai Zsuzsanna Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Dr. Nagy Mór u. 26. Dr. Farkas László Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Jósika u. 1. A Kuratórium elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. A Kuratóriumi tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A Kuratórium elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. 8.) A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább évente ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze, az ülést megelőző 15 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. A Kuratórium határozatképes, ha azon a szavazásra jogosult tagok több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a Kuratórium ülését el kell halasztani. A megismételt ülés határozatképességére az eredeti ülés szabályait kell alkalmazni. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Az elnök távolléte esetén a kialakult szavazategyenlőség nemleges szavazatnak minősül, és a következő ülésen kell a döntést meghozni a nemleges szavazással érintett napirendi pontban. A Kuratórium az általa hozott döntésekről nyilvántartást vezet. A Kuratórium ülései nyilvánosak, kivéve azokat az eseteket, amikor a nyilvánosság személyiségi jogokat sértene. A nyilvántartás tartalmazza a döntés időpontját, számát, tartalmát, hatályát illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium a döntéseiről az érintetteket a határozathozatalt követő 15 napon belül írásban értesíti. A Kuratórium dönt az éves beszámoló és a közhasznú jelentés elfogadásáról. A Kuratórium tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bek. 1. pont) élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A Kuratórium tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Közalapítvány működésével kapcsolatos iratok a Kuratórium elnökénél az adatvédelmi törvény előírásainak figyelembe vételével bárki által megtekinthetőek. A Kuratórium a Közalapítvány működéséről köteles az alapítónak évente beszámolni. A Közalapítvány és a Kuratórium működéséről a Kuratórium elnöke az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetés, valamint a helyi sajtó útján számol be. Ugyanitt teszi közzé a Közalapítvány éves beszámolóját. A Közalapítvány alapító okiratát a Kuratórium elnöke a Magyar Közlönyben közzé teszi. 9.) A Közalapítvány képviselete:

A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke önállóan. A bankszámla feletti rendelkezéshez az elnök és egy kuratóriumi tag vagy két kuratóriumi tag együttes aláírása szükséges. Az Alapító a Közalapítványt nem képviselheti. 10.) Felügyelő Bizottság A közalapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az alapító 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre, a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak a megbízása határozatlan időre szól. Az elnök megbízása határozatlan időre szól. A Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai az alapító által visszahívhatóak. A felügyelő bizottsági tagság megszűnésekor az új tagot az alapító jelöli ki. Új elnököt az alapító jelölhet ki. A felügyelő bizottság évente legalább két alkalommal ülésezik. Határozatképes a felügyelő bizottság ha azon mindhárom tag jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést el kell halasztani, az ismételt ülés az eredeti napirend vonatkozásában a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazat dönt. A felügyelő bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság ülését az elnök hívja össze az ülést megelőző 8 nappal, napirendet is tartalmazó meghívó megküldésével. Nem lehet felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki: A, a Kuratórium elnöke vagy tagja B, aki a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszonyban áll, C, a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, D, az A-C pontokban meghatározott személyek hozzátartozója. E, A felügyelő bizottság tagja nem lehet az a személy, aki olyan szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozás kiegyenlítése nélkül szűnt meg és a megszűnés óta nem telt el két év. A Kuratórium elé terjesztett fontosabb jelentéseket, előterjesztéseket, véleményezésre meg kell küldeni a felügyelő bizottságnak. A felügyelő bizottság célvizsgálatot akkor folytat, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. Vizsgálatainál külső szakértőt is igénybe vehet. Tanácskozási joggal részt vehetnek a felügyelő bizottság tagjai a Kuratórium ülésein. A felügyelő bizottság tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak. A felügyelő bizottság tagjai: Fetter Antal Lakcím : 6400 Kiskunhalas, Gózon u. 48. Pajor Kálmán Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Dózsa György u. 1. Gyöngyi László Lakcím: 6400 Kiskunhalas, Balajthy Dénes u. 2.

11.) A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány a Ptk-ban meghatározott esetekben szűnik meg. 12.) A Közalapítvány vagyona a megszűnéskor: A Közalapítvány megszűnésekor a vagyona a hitelezők kielégítése után Kiskunhalas Város Önkormányzatát illeti meg a közalapítványi céloknak megfelelő felhasználással. 13.) Záró rendelkezések: a.) A Közalapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elismeréséhez, valamint az alapító okirat érvényességéhez a Bács-Kiskun Megyei Bíróság általi nyilvántartásba vétel szükséges. b.) Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. valamint az alapítványokra vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. c.) A Közalapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt jelen szövegét Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 158/2014 Kth. számú határozatával jóváhagyta Az alapító okiratot a Közalapítvány alapítója elolvasás és értelmezés után mint akaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírja. Kiskunhalas, 2014. május 13. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviseletében: Gyovai István 159/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány kuratóriumi tagjának határozatlan időre megválasztja: 1.Szécsiné Rédei Éva elnök 6400 Kiskunhalas, Hajó u. 8. 2. Nagy István Ernő 6400 Kiskunhalas, Eperd u. 3/1. 3. Lekrinszki Tivadar Ferenc 6400 Kiskunhalas, Lugas köz 1. 160/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola intézményvezetői (magasabb vezető) állására Nagy Czirok Lászlóné által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítéli meg. Az intézmény eddigi eredményei, valamint a pályázatban foglalt szakmai és vezetői elképzelések alapján javasolja Nagy Czirok Lászlóné megbízását a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola intézményvezetői feladatainak ellátásával. 161/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium intézményvezetői (magasabb vezető) állására Kató Ilona által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítéli meg. Az intézmény eddigi eredményei, valamint a pályázatban foglalt szakmai és vezetői elképzelések alapján javasolja Kató Ilona megbízását a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium intézményvezetői feladatainak ellátásával.

162/2014. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Gábor Áron születésének 200. évfordulója alkalmából kopjafa állításával tisztelegjünk erdélyi testvérvárosunk kopjafaparkjában. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert, hogy a polgármesteri keret terhére, intézkedjen erdélyi testvérvárosunk, Sepsiszentgyörgy kérése teljesítését illetően. 163/2014. Kth. A Képviselő-testület helyi építészeti védettség alá helyezi a Kiskunhalas belterület 1048 hrsz alatti ingatlanon álló egykori molnárházat. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert, hogy a védett épületeket tartalmazó rendelet módosítását a következő ülésen terjessze a Képviselő-testület elé.