Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 25-i zárt ülésére. Tárgy: Közalapítvány alapító okiratának módosítása

Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

alapító okirat (egységes szerkezetben)

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Alapító Okirat Módosítása

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 1. Az Alapítvány neve: Jelky András Ruhaipari és Művészeti. Jelky Szakközépiskola Alapítvány

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

A L A P Í T Ó O K I R A T

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének

TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

1) Az alapítvány neve: Gyulai István és Zsivótzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

LENGYELTÓTIÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-i ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A L A P Í T Ó O K I R A T

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Módosításokkal Egységes Szerkezetbe Foglalt. Alapító Okirat

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA

2. AZ ALAPÍTVÁNY SZÉKHELYE Az Alapítvány székhelye: 1025 Budapest Csalán u. 55. fszt. 1.

Szeged Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Alapító okirata

Reménytadó Alapítvány Alapító okirata. Alapító okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

AUTIZMUS ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosítás, egységes szerkezetben) 2010.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ESZTERGOM ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

MEMENTO 2010 A vörösiszap-károsultakért Alapítvány

Átírás:

E L ŐTERJESZTÉS Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. augusztus 25-i zárt ülésére Tárgy: Közalapítvány alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! 1.) Körmend Város Önkormányzata, mint alapító felé a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Közalapítvány kuratóriumának elnöke jelezte, hogy Ihász Szilárd a kuratórium titkára lemondott megbízatásáról. A Közalapítvány folyamatos és zavartalan működése érdekében szükséges, hogy a Képviselő-testület új kuratóriumi titkárt jelöljön ki. Scheiber Mihály kuratóriumi elnök javaslata, hogy a kuratórium titkára Lászlóné Benczik Anikó legyen, aki már jelenleg is kuratóriumi tag. Véleménye szerint nem szükséges további tag választása; a Közalapítvány zavartalan működése 4 fős kuratóriummal is megoldható. Jogszabály nem határoz meg követelményeket a kuratórium létszámát illetően, így azt az Alapító maga határozhatja meg. Ebben az esetben az alapító okirat módosítása szükséges a kuratórium létszámának és a titkár személyének meghatározása vonatkozásában. 2.) 2010. júliusában a Körmendi Városi Ügyészség vizsgálta a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Közalapítvány működését. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a Közalapítvány a jogszabályoknak megfelelően működik, viszont indokolt az alapító okirat módosítása. Az Ügyészség a következők miatt kezdeményezte az alapító okirat módosítását az Önkormányzatnál: A Közalapítvány, mint kiemelten közhasznú alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, így estében kötelező a felügyelő szerv létrehozása. Ezen szabálynak megfelelően az Alapító Felügyelő Bizottságot választott; azonban a Bizottság működésére vonatkozó szabályok nem kerültek részletezésre az alapító okiratban. A Közalapítvány törvényes működésének biztosítása érdekében szükséges az alapító okirat ez irányú módosítása. Az alapító okirat módosításának tervezetét előkészítettük; a mellékletként csatolt tervezetben a módosítandó és újonnan bekerülő részeket félkövér-dőlt betűvel jelezzük. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat tárgyalja meg, és tegyen eleget alapítói kötelezettségének. HATÁROZATI JAVASLAT Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Közalapítvány kuratóriumának létszámát 4 főben határozza meg; a Kuratórium titkárának Lászlóné Benczik Anikót jelöli ki. Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Közalapítvány alapító okiratának módosítását a melléklet szerint. Felelős: a bíróság értesítéséért dr. Fábián Ágnes irodavezető Határidő: 2010. szeptember 25. Körmend, 2010. augusztus 12. Bebes István polgármester

ALAPÍTÓ OKIRAT A Dr. Batthyány-Strattmann László Kórház-Rendelőintézet, mint alapító költségvetési szerv 2004. június 30-ával történő megszűnésére, valamint Körmend Város Önkormányzatának jogutódként a Ptk. 74/C.. (7) bekezdése alapján kijelölésére, illetve utóbbinak az alapítói jogok gyakorlása tekintetébeni 131/2004. számú képviselő-testületi határozatába foglalt elfogadó nyilatkozatára figyelemmel, annak érdekében, hogy a fekvőbeteg ellátás orvos-műszaki és gazdasági feltételeit, fejlesztési lehetőségeit biztosítsa 2004. július 1-i hatállyal a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért alapítvány alapító okiratának módosítását határozta el, a következő feltételek szerint: A közalapítvány neve: Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért A közalapítvány székhelye: Körmend, Munkácsy Mihály u. 1. 1./ A közalapítvány célja: A Kórház-Rendelőintézet működésének biztosításához orvosi gépek, műszerek, gazdasági felszerelések és járművek pótlása, felújítása. Az orvos-szakmai fejlődés elősegítése, épületek létesítésével, korszerű gépek, műszerek beszerzésével, a követelményeket kielégítő számítástechnikai eszközök alkalmazásával. Anyagi támogatással ösztönözni a legújabb therápiás eljárások, orvosi technológiák elsajátítását, gyakorlatban való alkalmazását. A Kórház-Rendelőintézet működési körén belül kibocsátott orvosi vényre a Kórház-Rendelőintézet zártforgalmú gyógyszertárában kiváltott gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árából a társadalombiztosítás által nem fedezett, a szociálisan rászorulónak minősülő betegre háruló vételárrész finanszírozásának átvállalása. A közalapítvány fenti céljai azonosak az 1997. évi CLVI. törvény 26.. c/1. pontja alatt megfogalmazott egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenységgel és az 1997. évi CLVI. törvény 26.. c/2. pontja alatt megfogalmazott szociális tevékenységgel /közhasznú tevékenység/. A közalapítvány vállalkozási tevékenységet, csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. A gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a jelen okiratban meghatározott célja szerinti tevékenységre fordítja. A közalapítvány közhasznú tevékenysége során, illetve céljai megvalósítása körében olyan közfeladatot lát el, amely az egészségügyi ellátásról történő gondoskodás kapcsán a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8.. (1) bekezdése, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. 152.. (3) bekezdése alapján önkormányzati feladat. A közalapítvány a létesítő okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza. A közalapítvány vagyona: A közalapítvány részére rendelt vagyon 100.000,- Ft., ami a közalapítvány számláján kerül elhelyezésre.

A közalapítvány forrásai: - az alapító vagyoni hozzájárulása, - a közalapítványi vagyon kamatai, - magán- és jogi személyek közösségek pénzbeli és természetbeni adományai, - vállalkozási tevékenységből - egyéb források. A közalapítvány céljára közvetlenül felhasználható természetbeni adományokat, lehetőleg rendeltetésük szerint kell felhasználni. Ennek hiányában ezeket értékesíteni kell. Az induló vagyont (alaptőkét) a számla megnyitása után 8 napon belül kell tartós betétként elhelyezni. Ugyanígy, az éven belül felhasználásra nem tervezett, illetve fel nem használt összeget, a várható igénybevétel idejéig. A meghatározott célú adományokat csak az előírt feladat teljesítésére lehet felhasználni. 2./ A közalapítvány kezelője a Kuratórium, melynek létszáma 4 fő. elnöke: Scheiber Mihály (9900 Körmend, Szabadság tér 9. I.2.) titkára: Lászlóné Benczik Anikó (9900 Körmend, Nap u. 38.) tagjai: Dr. Mesterházy Mária (9900 Körmend, Alkotás u. 3/2.) Viserálek Sándorné (9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 8.) A közalapítványt az elnök képviseli. Kötelezettségvállalást az elnök és titkár együtt tehet. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: - saját ügyrendjének megállapítása, - az éves pénzügyi, gazdálkodási terv- és mérleg megállapítása, - támogatás mértékének megállapítása, - mindaz, amit ezeken felül az ügyrend a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal. 3./ A Kuratóriumra vonatkozó eljárási szabályok: Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya feltüntetésével. A jegyzőkönyvet a Kuratórium elnöke és két tagja aláírásával hitelesíti. A Kuratórium döntéseiről külön nyilvántartást kell vezetni /Határozatok Könyve/, amelyből a döntés tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható. A Kuratórium üléseit félévenként tartja, annak elnöke azt lefolytatása előtt 8 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívóval, a tagokkal írásban közli. Az ülések főszabály szerint nyilvánosak, napirendi ponttól függően azonban zártkörű ülés is elrendelhető. Zártkörű ülés rendelhető el személyi kérdésekben, az alapítvány alkalmazottjával szemben lefolytatandó fegyelmi ügyben. Az üléseket az elnök, akadályoztatása esetén a titkár vezeti. A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Határozatait nyílt szavazással, a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója - Ptk.658..b./ -, élettársa/ a továbbiakban együtt: hozzátartozó/ a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a

megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány célszerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető, nem pénzbeli szolgáltatás. A Kuratórium döntéseit annak titkára 15 napon belül az érintettekkel írásban közli. 4./ Összeférhetetlenségi szabályok: Nem lehet a kuratórium elnöke és titkára: - aki az alapító polgármestere, illetve tisztségviselője, - aki a közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik. - aki a közalapítvány célszerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélküli igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, - aki az előbbiekben meghatározott személyek hozzátartozója. 5./ Az irat betekintési joggal kapcsolatos szabályok: A közalapítvány és a kuratórium működésével kapcsolatban keletkezett iratokba - a zárt üléseken hozott határozatok kivételével - bárki betekinthet és azokról a másolási költség térítése mellett másolatot készíthet. 6./ Beszámolási szabályok: A közalapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. Az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadása egyszerű szótöbbséggel történik, utóbbi a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell: - a számviteli beszámolót, - a költségvetési támogatás felhasználását, - a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, - a célszerinti juttatások kimutatását, - a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét, - az alapítvány tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, - a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. A közalapítvány éves beszámolójába és közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 7./ A közcélú adománygyűjtés szabályai: A közalapítvány nyitott ahhoz, bármely bel- vagy külföldi természetes, vagy jogi személy illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeni, vagy természetbeni adománnyal csatlakozhat. A közalapítvány nevében vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók, illetőleg más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sérelmével. A közalapítvány nevében vagy javára történő adománygyűjtés csak az alapítvány írásbeli meghatalmazása alapján végezhető. A közalapítvány részére juttatott adományokat a könyvszerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni.

8./ A gazdálkodás általános szabályai: A közalapítvány vagyonának felhasználásáról az alapítói vagyon kivételével javaslat és pályázat útján történik döntés. Javaslatot a Kuratórium tesz a gépek, eszközök és járművek pótlására és felújítására. A pályázat: A Kuratórium először 1992. március 31. ezt követően minden év október 31-ig teszi közzé felhívását, amelyben meghatározza azokat a főbb célokat, amelyeket ilyen módon támogatni akar, ezzel a Kórház szakmai fejlesztését kívánja elősegíteni. A pályázat nyilvános: - ezen részt vehet a Kórház valamennyi osztálya, szervezett egysége, - a pályázatokat 2 példányban kell a meghirdetést követő 60 napig benyújtani. - a pályázatokat a Kuratórium véleményezi, - a Kuratórium a pályázatok elbírálásáról - a beadást követő 60 napon belül dönt értesíti az érdekelteket, intézkedik a támogatás folyósítása iránt A közalapítvány részére meghatározott célra átadott vagyon felhasználására nem kell pályázatot kiírni. Ilyen esetben a szakmai cél fontosságának megfelelő támogatás mértékéről a Kuratórium dönt. A közalapítvány az államháztartás alrendszereitől - a normatív támogatás kivételével, - csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az előzőekben foglaltak szerint igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit a sajtó útján közlik. A közalapítvány által nyújtott célszerinti juttatások bárki által megismerhetők. A közalapítvány a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével, - célszerinti juttatásban nem részesítheti. A közalapítvány célszerinti juttatásaival kapcsolatos pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van /színlelt pályázat/. Színlelt pályázat a célszerinti juttatás céljául nem szolgálhat. A közalapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. A közalapítvány vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú céljai megvalósítását veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. A közalapítvány az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. 9./ Felügyelő Bizottság 9.1./ A Közalapítvány gazdálkodásának, számvitelének, ügyvitelének, kötelezettségvállalásainak ellenőrzésére az Alapító háromtagú Felügyelő Bizottságot hoz létre. A Felügyelő Bizottság elnöke: Molnár István (9900 Körmend, Esze Tamás u. 2.) Tagjai: Gáncsné Szakasits Márta (9900 Körmend, Rákóczi u. 42.) Horváth Sándor (9900 Körmend, Bartók Béla ltp. 13.) A Felügyelő Bizottság tagjai díjazásra és költségtérítésre nem jogosultak.

9.2./ Összeférhetetlenségi szabályok: Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a Kuratórium elnöke, vagy tagja; a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik; a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat; az előző három pontban meghatározott személyek hozzátartozója. Valamely közhasznú szervezet megszűntét követő 2 évig nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja vagy elnöke az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A Felügyelő Bizottság tagja, illetve az annak jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy vezető tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 9.2./ A Felügyelő Bizottság feladat- és hatásköre: A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Közalapítvány működését és gazdálkodását. Ennek során a Kuratórium tagjaitól jelentést, tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, a Közalapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja, továbbá a Kuratórium ülésein tanácskozási joggal részt vehet. A Felügyelő Bizottság elsősorban a Közalapítvány működéséről készült éves beszámolóra támaszkodva vizsgálja a Közalapítvány működését. Emellett célvizsgálatot folytathat, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. Az Alapító felkérésére soron kívül vizsgálatot tart. Vizsgálatainál a Közalapítvány költségén külső szakértőket is igénybe vehet. A Felügyelő Bizottság évente egy alkalommal beszámoltatja a Kuratóriumot tevékenységéről. A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a Közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy a Közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény vagy mulasztás történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, továbbá akkor, ha a Kuratórium tagjainak felelősségét megalapozó tény merült fel. A kezdeményezésre a Kuratórium ülését 30 napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság elnöke is jogosult. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedést nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni az Alapítót, továbbá a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. 9.3./ A Felügyelő Bizottság működése: A Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. Évente legalább egyszer köteles ülést tartani. A Bizottság ülését annak elnöke hívja össze az ülés előtt legalább 8 nappal, a napirendet is tartalmazó meghívóval. Az ülések főszabály szerint nyilvánosak, napirendi ponttól függően azonban zárt ülés is elrendelhető. Zárt ülés rendelhető el személyi kérdésekben, fegyelmi ügyben. Az üléseket az elnök vezeti. A Felügyelő Bizottság akkor határozatképes, ha mindhárom tagja jelen van. Határozatait nyílt szavazással, a tagok egyszerű szótöbbségével hozza.

10./ Nyilvántartási szabályok: A közalapítványnak a célszerinti tevékenységből illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. A közalapítvány bevételei: - az alapítótól, az államháztartás alrendszereitől vagy más adományozótól közhasznú céljára vagy működési költségei fedezésére kapott támogatás, illetve adomány, - a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, - az egyéb célszerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, - a közalapítvány eszközeinek befektetéséből származó bevétel, a pénzeszközök kivételével - egyéb, más jogszabályokban meghatározott bevétel, - a vállalkozási tevékenységből származó bevétel. A közalapítvány költségei: - a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek /ráfordítások, kiadások/, - az egyéb célszerinti tevékenység körében felmerült költségek /ráfordítások, kiadások/, - a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek /ráfordítások, kiadások/, - a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek /ráfordítások, kiadások/, amelyeket bevétel arányosan kell megosztani. A közalapítvány nyilvántartásaira egyebekben a reá irányadó könyvelési szabályokat kell alkalmazni. 11./ A közalapítvány megszűnése: A közalapítvány megszűnik a Ptk. 74/E. -ában meghatározott esetekben és módon. A közalapítvány megszűnése esetén annak induló vagyona az alapítóra, az egyéb befizetések, támogatások és a kamatok hasonló célú más alapítványra szállnak. 12./ Záró rendelkezések: A közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapító ismeretében van annak, hogy a jelen módosító okirat alapján az alapítvány kiemelkedően közhasznú jogállásának létrejöttéhez, a vonatkozó kérelem mellett bírósági nyilvántartásba vétel szükséges. A jelen módosító okiratban nem érintett kérdésekben az eredeti alapító okirat rendelkezései változatlanul érvényesek és hatályosak, illetve azokban a felhívott és az egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. 74 -ában foglaltak érvényesek, valamint az alapítványi cél figyelembevételével a Kuratórium dönt. Körmend, 2010. augusztus 25. Körmend Város Önkormányzata, mint Alapító nevében Bebes István polgármester