Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjérıl, a településtisztaság egyes kérdéseirıl és a közszolgáltatás díjának megállapításáról 1 Balatonvilágos község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. (továbbiakban: Hgt.) 23. -ában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. 1. A rendelet célja, hatálya, fogalmi meghatározások (1) E rendelet célja, hogy a környezet védelme érdekében meghatározza Balatonvilágos község közigazgatási területén azokat a feladatokat, melyek a hulladékgazdálkodási törvény és végrehajtása tárgyában kiadott rendeletekbıl adódóan a helyi Önkormányzatra hárulnak. (2) A rendelet hatálya kiterjed Balatonvilágos község közigazgatási területén lévı valamennyi ingatlan tulajdonosára, használójára (továbbiakban ingatlantulajdonos), függetlenül attól, hogy természetes személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezı társaság, továbbá valamennyi gazdálkodó szervezetre - akár termék elıállítója vagy forgalmazója - melynek tevékenysége során települési hulladék képzıdik. A közterületek használatát, tisztántartását, valamint a közterületen megvalósuló állattartás szabályait külön rendelet tartalmazza. (3) A rendelet alkalmazásában települési hulladék: a./ Települési szilárd hulladék - Háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során a lakásokban, valamint a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben és területein, valamint az intézményekben keletkezı hulladék. - Közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkezı hulladék. - Gazdálkodó szervezeteknél keletkezett, veszélyesnek nem minısülı, a háztartási hulladékhoz hasonló jellegő és összetételő és azzal együtt keletkezı hulladék. b./ Egyéb települési hulladék - gazdasági vállalkozások technológiai tevékenységébıl keletkezı veszélyes hulladéknak nem minısülı hulladék. 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. III. 17. 1
(c) 2 Lim-lom: a lakásban, emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozott szilárd hulladék, nagyobb mérető berendezési tárgy, bútor, ágybetét, háztartási berendezés, rendeltetésszerő használatra már nem alkalmas egyéb lom. (d) Hulladékkezelı: az a gazdálkodó szervezet, amely a hulladékot gazdasági tevékenysége körében a hulladék birtokosától átveszi, kezeli. (e) Feljogosított hulladékkezelı: környezetvédelmi hatóság engedélyével rendelkezı hulladékkezelı. (f) Közszolgáltató: hulladékkezelésre feljogosított azon gazdálkodó szervezet, amellyel a közszolgáltatás ellátására az önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatási szerzıdést kötött. (g) A közszolgáltatás tárgya: az 1.. (3) bekezdés a. pontjában meghatározott települési hulladék. (h) Győjtıedény: települési szilárd hulladék győjtésére kifejlesztett, a közszolgáltató jármővéhez rendszeresített, a rendelet 1. számú mellékletében feltüntetett őrtartalmú szabványos győjtıtartály. (i) Hulladékgyőjtı udvar (hulladékudvar): az elkülönítetten (szelektíven) begyőjthetı települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történı tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyőjtıhely. (j) Hulladékgyőjtı sziget (győjtısziget): a háztartásokban keletkezı, hasznosításra alkalmas, különbözı fajtájú, elkülönítetten győjtött háztartási hulladék begyőjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyőjtıhely, szabványosított edényzettel. (k) Zöldhulladék: az ingatlanon keletkezı növényi eredető hulladék, különösen az ág, nyesedék, levél, főkaszálék, elszáradt virág, stb. (l) Lakóegység, üdülıegység: helyiség, vagy egymással belsı kapcsolatban álló fı- és mellékhelyiségek mőszakilag is összetartozó együttese, amelynek a szabadból, vagy az épület közös közlekedıjébıl nyíló önálló bejárata van, meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas. (m) Alapszolgáltatás: 1 db győjtıedény jelen rendeletben meghatározott gyakorisággal történı ürítése, melyet valamennyi magánszemély köteles igénybe venni. 2 Módosította: 1/2006.(I.25.) 2
2. A közszolgáltatás 2. (1) Balatonvilágos község Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) kötelezıen ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál és gazdálkodó szervezeteknél keletkezı települési szilárd hulladék rendszeres győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására (elhelyezésére), hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn. (2) 3 Az ingatlantulajdonos és a gazdálkodó szervezet a keletkezett 1.. (3) bek. a. pontjában meghatározott települési hulladék elhelyezésérıl a hulladékkezelési közszolgáltatás kötelezı igénybevételével kell gondoskodjon. A közszolgáltatás igénybevétele: a. állandó lakos által lakott lakás céljára szolgáló ingatlanok tulajdonosai részére egész évben, b. üdülıingatlan tulajdonosok részére április 01. napjától szeptember 30. napjáig kötelezı. Állandó lakos által lakott ingatlan esetében a beazonosítás végett, a győjtıedényre a közszolgáltató által biztosított matrica kerül felhelyezésre. Az üdülıingatlanoknál az év többi idıszakában nincs szervezett szemétszállítás, de az ingatlantulajdonos továbbra is köteles gondoskodni a szemét összegyőjtésérıl és elszállíttatásáról. (3) Mentesül a kötelezı igénybevételi kötelezettségtıl az a gazdálkodó szervezet, amely a települési hulladék kezelésérıl a hulladék termelıjére vonatkozó jogszabályi elıírások szerint gondoskodik, vagy a környezetvédelmi felügyelıség által igazoltan annál lényegesen kedvezıbb hulladékkezelési megoldást alkalmaz. (4) A környezetvédelmi eljárást annak a gazdálkodó szervezetnek kell kezdeményezni, amely egyébként köteles a közszolgáltatás igénybevételére. A jogerıs engedély megszerzéséig a közszolgáltatás igénybevétele kötelezı. (5) A (3) bekezdés szerinti mentességet élvezı gazdálkodó szervezet az Önkormányzat felé írásban köteles igazolni, hogy a mentesség jogszabályi feltételei fennállnak. (6) A települési szilárd hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerzıdés a./ b./ ingatlantulajdonosok esetében a közszolgáltatás igénybevételével jön létre, valamint akkor is, ha a közszolgáltató a közszolgáltatás ellátását felajánlja, rendelkezésre állását igazolja. gazdálkodó szervezetek esetében az egyedi szerzıdés aláírásával jön létre. 3 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 3
A szerzıdést csak tevékenységük tényleges folytatásának idejére, de legalább 2 naptári hónap folyamatos idıtartamra kötelesek megkötni. A közszolgáltatási szerzıdés egyes tartalmi elemeit a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. 3. A közszolgáltatás résztvevıinek jogai és kötelezettségei 3. (1) 4 Balatonvilágos község közigazgatási területén a 2.. (1) bekezdésének megfelelı hulladékkezelési közszolgáltatást a ZÖLDFOK Zrt. 8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 220. (tel: 84/502-200; fax: 84/502-207; e-mail: skomtitkarsag@zoldfok.hu), (továbbiakban: közszolgáltató) végzi az önkormányzattal történı megállapodás alapján. (2) A települési szilárd hulladék rendszeres elszállításáról a közszolgáltató az ingatlantulajdonosoktól e rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott gyakorisággal, napokon és győjtıedényben köteles gondoskodni. (3) A települési szilárd hulladékot csak az 1.. (3) h. pontjában meghatározott győjtıedényben lehet, kizárólag a szállítás napján 7:00 óráig az ingatlan bejárata elıtti közterületre kihelyezni oly módon, hogy az a közszolgáltató jármővére könnyen felhelyezhetı legyen. (4) A közszolgáltató erre vonatkozó igény esetén, külön térítés ellenében köteles a rendszeresített győjtıedény megvásárlását vagy bérletét a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett részére biztosítani. (5) A győjtıedény őrtartalmát meghaladó többlet települési szilárd hulladék elszállíttatására a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a szolgáltató által rendszeresített mőanyagzsák felhasználásával is jogosult. (6) Az ingatlantulajdonos és a gazdálkodó szervezet télen - szükség esetén - az ingatlan bejárata elıtti közterület és az úttest között legalább 1 méter széles átjárót köteles létesíteni, azt a hótól megtisztítani, síkosság-mentesíteni, annak érdekében, hogy a győjtıedény ürítése, illetve a mőanyag zsák elszállítása akadálytalanul, balesetmentesen történhessen. (7) A győjtés idejére a közterületre történı kihelyezés, a győjtést követıen a győjtıedény saját ingatlanra történı visszahelyezése az ingatlantulajdonos, ill. a gazdálkodó szervezet kötelezettsége. (8) Közterületen, bármilyen mérető győjtıedény elhelyezése - a szállítás napját kivéve -, vagy tárolása kizárólag a Polgármesteri Hivatal közterület-foglalási engedélye alapján történhet. 4 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 4
(9) Ahol az útviszonyok vagy egyéb akadály nem teszi lehetıvé, hogy a közszolgáltató gépjármőve az ingatlan bejárata elé álljon, ott a települési szilárd hulladék átvétele a Polgármesteri Hivatal által kijelölt legközelebbi, arra alkalmas helyen történik. (10) Az ingatlantulajdonos és a gazdálkodó szervezet köteles a győjtıedény folyamatos tisztántartásáról, szükség szerinti fertıtlenítésérıl, elhasználódás esetén pótlásáról gondoskodni. (11) A győjtıedényben tilos veszélyes hulladékot, illetve olyan anyagot elhelyezni ( pl. maró lúg, forró hamu, zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, stb.) amely veszélyezteti a közszolgáltató munkavállalóinak egészségét, testi épségét, vagy megrongálhatja a közszolgáltató szállító jármővét. E rendelkezés megsértıi az okozott kárt is kötelesek megtéríteni. (12) A győjtıedényben elhelyezhetı települési szilárd hulladék maximális tömege: - 60 literes edényzet esetében 15 kg - 110 és 120 literes edényzet esetében 25 kg - 240 literes edényzet esetében 50 kg (13) A közszolgáltató a győjtıedény kiürítését a tıle elvárható gondossággal köteles végezni. Az okozott kárt annak javításával vagy új edényzet biztosításával köteles megtéríteni. Amennyiben a meghibásodás a közszolgáltatónak nem róható fel, a használhatatlan győjtıedény javítása, pótlása az ingatlantulajdonos kötelezettsége. (14) A közszolgáltató munkavállalói a győjtıedényt kiürítés után kötelesek az átvétel helyére visszahelyezni és az ürítés során kihullott települési szilárd hulladékot összetakarítani. (15) Tilos hulladékot elhagyni, felhalmozni, a győjtés, begyőjtés, szállítás és lerakás szabályaitól eltérı módon kezelni. (16) 5 A közszolgáltató a lakosságnál keletkezett bármilyen mőanyagzsákban kihelyezett zöldhulladékot az év május 1. és november 30. napja között, kéthetente egy alkalommal, szerdai napon, külön győjtıjárattal, korlátlan mennyiségben elszállítja. A szelektív győjtıjárat költségeit az önkormányzat viseli. A járatnapokról az önkormányzat köteles az ingatlanhasználókat értesíteni. A közszolgáltató a szelektív zöldhulladék győjtési napokon az ingatlanhasználók által kihelyezett, nem zöldhulladék jellegő háztartási hulladékot nem köteles elszállítani. (17) 6 A közszolgáltató az alapszolgáltatáson felüli mennyiségő háztartási hulladékot nem köteles elszállítani, ha az nem a Zöldfok Zrt. felirattal ellátott mőanyag zsákban lett kihelyezve, vagy annak elszállítására külön megállapodást nem kötöttek. 5 Módosította: 28/2006.(XII.30.) 6 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 5
4. (1) A települési szilárd hulladék elszállítási napjának esetleges változásáról az Önkormányzat a helyben szokásos módon köteles az ingatlantulajdonosokat tájékoztatni. (2) A közszolgáltató a kötelezı közszolgáltatás körében megtagadhatja a települési szilárd hulladék elszállítását, ha a./ nem az 1.. (3) h. pontjában meghatározott győjtıedényben vagy a 3.. (5) bek. szerinti mőanyag zsákban kerül kihelyezésre, b./ érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy az olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem győjthetı, szállítható, vagy ártalmatlanítható (3.. (11) bekezdés) c./ a győjtıedény közterületen oly módon került elhelyezésre, hogy azt a közszolgáltató munkavállalói csak jelentıs nehézségek árán tudják a jármővel megközelíteni. d./ 7 e./ ha a gazdálkodó szervezet nem kötött egyedi közszolgáltatási szerzıdést. Az a.), b.) és c.) pontokban foglalt esetekben a szolgáltató alkalmazottja köteles haladéktalanul jelzést tenni az önkormányzat Polgármesteri hivatala felé. (3) A nem a 3.. (2) vagy (3) bekezdés szerinti mennyiségben vagy módon történı települési hulladék elszállítását - megrendelés ellenében - a megrendelés elfogadásától számított 3 napon belül köteles a közszolgáltató elszállítani. E határidı, amennyiben munkaszüneti nap is közbeesik, további egy nappal meghosszabbodik. (4) 8 Az Önkormányzat a háztartásokban keletkezı lim-lom elszállításáról a szolgáltatóval kötött külön megállapodás alapján, szükség szerint gondoskodik, melyrıl az érintetteket a helyben szokásos módon tájékoztatja. (5) A gazdálkodó szervezetek a (4) bekezdésében meghatározott lomtalanítási akciót nem jogosultak igénybe venni. (6) 9 Az Önkormányzat közigazgatási területén keletkezett települési szilárd hulladék és lim-lom elhelyezésére kijelölt lerakóhely: Zamárdi hulladékkezelı telep, illetve a Som-i hulladékkezelı telep (az üzembe helyezés után 2009. VII.01-tıl). Az azonnali díjfizetési kötelezettség abban az esetben is fennáll, ha a beszállítás nem saját szállítóeszközzel történik. 7 Hatályon kívül helyezte: 21/2008.(XII.31.) ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás szüneteltetését kérte 8 Módosította: 1/2006.(I.25.) 9 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 6
4. A közszolgáltatás díja, díjfizetés 5. 10 (1) 11 A települési szilárd hulladék rendszeres elszállításáért ezen rendelet 1.. (2) bekezdésének hatálya alá tartozók a rendelet 1. számú melléklet 3/5. pontjában meghatározott összegő rendszeres közszolgáltatási díjat, az önkormányzat a rendelet 1. számú melléklete 3/3. pontjában meghatározott összegő rendszeres közszolgáltatási díjat köteles/ek a közszolgáltatónak megfizetni. A hulladékkezelési közszolgáltatás díját az önkormányzat határozza meg az ürítési számból és a 64/2008.(III.28.) Korm. rendeletben foglaltak alapján számított ürítési díjból. Az éves ürítési díj összege a győjtıedények térfogata alapján számított díj és a jelen rendeletben meghatározott ürítési gyakoriság szorzata. Az ürítési díj összegének megállapításánál a közszolgáltató mindaddig jogosult 1 db 110 (120) liter térfogatú győjtıedényzet rendszeres használatát vélelmezni, ameddig az ingatlantulajdonos e. (6) bekezdése szerint eltérı térfogatú győjtıedényzet elszállítására vonatkozó igényét írásban a közszolgáltató felé nem jelenti be. (2) 12 Az ingatlan tulajdonosa, vagy a gazdálkodó szervezet -ha egyébként a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett-, amennyiben a közszolgáltató a közszolgáltatást számára biztosítja, nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését arra tekintettel, hogy a közszolgáltatást nem veszi igénybe. (3) Az ingatlantulajdonosoktól a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjat negyedévente utólag, illetve a 2..(6) bek. b./ pontja szerinti szerzıdésben meghatározott idıpontban - számla ellenében - jogosult a közszolgáltató beszedni. A fizetésre kötelezett a számla kézhezvételét követı 8 napon belül köteles azt kiegyenlíteni. Késedelmes fizetés esetén a szolgáltató által felszámítható kamat mértéke a Ptk-ban meghatározott kamatmérték. (4) Az 1.. (2) bekezdése alapján közszolgáltatás igénybevételére kötelezett gazdálkodó szervezet tevékenysége tényleges folytatásának idıtartamára, de legalább két hónap folyamatos idıtartamra köteles a közszolgáltatási díj éves alapdíjának arányos részét megfizetni. (5) Ha a közszolgáltatási díjat az Önkormányzat a R. 6.. (1-3) bekezdése alapján számlázott díjnál alacsonyabb mértékben állapítja meg, a különbséget díjkompenzáció formájában köteles a közszolgáltatónak e rendelet 5.. (3) bekezdésben meghatározottak szerint megtéríteni. (6) 13 Amennyiben az ingatlantulajdonos legalább két naptári hónap idıtartamra az addig általa igénybevett edénytıl eltérı térfogatú vagy darabszámú győjtıedény elszállítását igényli, ez irányú változtatási igényét a közszolgáltatóval (Zöldfok Zrt. 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 220.) az eltérı használatot megelızı hónap 20. napjáig írásban kell közölni. 10 Módosította: 1/2008.(II.06.) 11 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 12 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 13 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 7
(7) Ha az ingatlantulajdonos a (6) bekezdés szerinti bejelentésében nem jelöli meg az új rendszeres közszolgáltatásra vonatkozó igényének idıtartamát, a közszolgáltató mindaddig a bejelentés szerint teljesít és számláz, amíg az ingatlantulajdonos más tartalmú bejelentést nem tesz. (8) Az ingatlantulajdonos személyében bekövetkezett változás esetén az új tulajdonos nevének és elérhetıségi címének a közszolgáltatóhoz történı bejelentése napjáig a háztartási szilárd hulladék elszállítása után esedékes közszolgáltatási díjat a régi tulajdonos köteles megfizetni. Öröklés esetében a közszolgáltatási díj megfizetésére az örökösök egyetemlegesen kötelezettek. (9) A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelı díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás. 6. (1) A települési szilárd hulladék kezelésének közszolgáltatási díját az Önkormányzat Képviselı-testülete legalább egy évi díjfizetési idıszakra - a rendelet 1. számú melléklete alapján - határozza meg, és a helyben szokásos módon köteles kihirdetni. (2) 14 (3) Nem kell a gazdálkodó szervezetnek közszolgáltatási díjat fizetni: - ha a 2..(3) bekezdés alapján mentesül a közszolgáltatás igénybe vételi kötelezettségtıl, - vagy a gazdálkodó tevékenységét - a 2..(6) bek. b./ pont - ténylegesen nem folytatja. 7. 5. A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás alá nem tartozó egyéb települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó elıírások (1) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató, egyéb gazdasági, valamint a közintézmények mőködése során technológiai tevékenységbıl keletkezett hulladékra nem terjed ki. Ezen hulladékfajták esetében az ingatlantulajdonosnak a hulladékgazdálkodásról szóló törvény (Hgt.) 13..(1) bekezdésében megjelölt, a hulladék termelıjére és birtokosára vonatkozó szabályok szerint kell eljárnia. (2) A hulladék termelıje, birtokosa a tevékenysége gyakorlása során keletkezı, vagy másmódon a birtokába kerülı hulladékot köteles győjteni, tovább ártalmatlanításáról vagy a hasznosításáról köteles gondoskodni. 14 Hatályon kívül helyezve az alaprendelet (2) bekezdése: 2/2004.(II.03.) 8
(3) Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a hulladék termelıje, birtokosa - a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelı ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti vagy - az erre feljogosított és engedéllyel rendelkezı hulladékkezelınek történı átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. (4) Az (1) bekezdésben megjelölt hulladékot az Önkormányzat által kijelölt, továbbá egyéb, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezı ártalmatlanító-helyre, vagy hasznosító-helyre a hulladék termelıje, birtokosa, külön engedély nélkül maga is elszállíthatja. (5) 15 Az (1) bekezdésben meghatározott hulladék közszolgáltatáson kívüli elszállításához a hulladékszállítási tevékenységre feljogosított egyéb gazdálkodó szervezetet is igénybe lehet venni. (6) A feljogosított hulladékkezelı igénybevétele mellett történı szállítás esetén a gazdálkodó szervezet, saját szállítás esetén pedig a hulladék termelıje, birtokosa, illetıleg az ingatlantulajdonos az átvett, illetve átadott hulladék mennyiségét és összetételét - a külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal - köteles fajtánként nyilvántartani és errıl a hatóságoknak bejelentést tenni. (7) A (6) bekezdésben elıírt kötelezettség - a külön jogszabályokban meghatározottak szerint - mind a kijelölt ártalmatlanító hely üzemeltetıjét, mind pedig az egyéb ártalmatlanító hely tulajdonosát (üzemeltetıjét, használóját) is terheli. (8) Ha a hulladék termelıje, birtokosa a hulladékot saját maga a kijelölt ártalmatlanító helyre szállítja, a hulladék átadásával egyidejőleg, számla ellenében ártalmatlanítási díjat köteles fizetni a lerakóhely üzemeltetıje részére. 8. (1) Ha az ingatlantulajdonos vagy a gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a közszolgáltatót bízza meg, a megrendelés, a szolgáltatás és a díjfizetés feltételeiben történı megállapodásuk alapján a közszolgáltató a megjelölt idıpontra vagy idıtartamra a megjelölt mennyiségő és összetételő hulladéknak megfelelı győjtıedényt rendelkezésre bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanító-helyen történı elhelyezésérıl. (2) Az ingatlantulajdonos és a gazdálkodó szervezet 24 órán belül köteles gondoskodni a biológiailag lebomló, erıteljes bőzös szagot árasztó hulladék keletkezése, illetve a győjtıedény telítıdése esetén az elszállíttatásról. 15 Módosította: 21/2008.(XII.31.) 9
9. (1) A közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállítása esetén a hulladék termelıje, birtokosa, illetıleg az általa szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezet köteles a közterület tisztántartására vonatkozó jogszabályok szerint eljárni. (2) E fejezetben szabályozott egyéb települési szilárd hulladék elszállítása esetében a szállítás idıpontjára, győjtıedény közterületre történı elhelyezésére és kihelyezésére, a győjtıedényben elhelyezhetı anyagokra a 3.. (3), (6), (7) és (11) bekezdésének rendelkezései értelemszerően vonatkoznak. 10. 6. A települési szilárd hulladék egyes összetevıinek szelektív győjtése, a veszélyes hulladék elhelyezése (1) A települési szilárd hulladék egyes összetevıinek közszolgáltatás keretében történı szelektív (anyagminıség szerinti) összegyőjtését a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza, egyben meghatározza a szelektív győjtésre igénybe vehetı győjtıpontok helyét. (2) A szelektív győjtésben résztvevı ingatlantulajdonos az (1) bekezdésben meghatározott szelektív győjtésre létesített győjtıpont igénybe vételéért külön díjat nem köteles fizetni, azonban ez a körülmény nem mentesíti az egyébként is esedékes rendszeres közszolgáltatási díj megfizetése alól. 7. Szabálysértési rendelkezések 11. (1) Szabálysértést követ el és 30.000,- Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható, - az a gazdálkodó szervezet, amely a 2.. (6) bek. b./ pontjában meghatározott idıtartamra az egyedi közszolgáltatási szerzıdést nem, vagy tevékenységének nem teljes idıtartamára köti meg, - az ingatlan tulajdonos és gazdálkodó szervezet, ha a települési szilárd hulladék győjtésére, a győjtıedény ürítésére, elhelyezésére, vagy a győjtıedényben elhelyezhetı anyagokra vonatkozó 3.. (3), (6), (7), (11) bekezdés, valamint a 8.. (2) bekezdés rendelkezéseit megsérti. - 16 amennyiben a cselekmény vagy a mulasztás nem tartozik más, szabálysértést megállapító magasabb szintő (magasabb pénzbírságot kilátásba helyezı) jogszabály hatálya alá. 16 Az alaprendelet VII. fejezet 11.. (1) bekezdés harmadik franciabekezdése -az ingatlantulajdonos, ha a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köz-szolgáltatás szüneteltetésérıl (5..(4) bek.) valótlan közlést tesz- hatályon kívül helyezve: 2/2004.(II.03.). 10
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetıivel szemben a közterületfelügyelı, vagy a Polgármesteri Hivatal arra feljogosított dolgozója 10.000,- Ft-ig terjedı helyszíni bírságot szabhat ki. 12. 8. Záró rendelkezések E rendelet 2010. március 10-én lép hatályba. Balatonvilágos, 2010. március 17. Fekete Barnabás polgármester Szombathyné dr. Kézi Aranka jegyzı 11
1. melléklet az 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelethez. 17 1 A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására január 1. és június 30. között heti 1. (egy) alkalommal, július 1. és augusztus 31. között heti 2. (kettı) alkalommal, szeptember 1. és december 31. között heti 1. (egy) alkalommal kerül sor. Szállítási napok: Április 1. és június 30., valamint szeptember 1. és december 31. között vasárnap. Július 1. és augusztus 31. között Ürítések száma: állandó lakos által lakott ingatlan esetén: üdülıingatlan esetén: csütörtök, és vasárnap. 61 alkalom 35 alkalom 2. A települési szilárd hulladék közszolgáltatási díj megállapításának alapja a díjkalkulációs séma, melyet a 4. számú melléklet tartalmaz. 3. A 2. pont alkalmazásával a települési szilárd hulladék kezelésének díja 2010. évben 3.1. Ürítési díjak: - 60 literes győjtıedény esetében 243,22 Ft+ÁFA ürítések száma - 110 literes győjtıedény esetében 445,90 Ft+ÁFA ürítések száma - 240 literes győjtıedény esetében 972,86 Ft+ÁFA ürítések száma 3.2. Szolgáltatás teljes díja: Állandó lakos által Üdülıingatlan lakott ingatlanok esetében esetében - 60 literes győjtıedény esetében 14836 Ft+Áfa/év 8513 Ft+Áfa/év -110 literes győjtıedény esetében 27200 Ft+Áfa/év 15606 Ft+Áfa/év -240 literes győjtıedény esetében 59345 Ft+Áfa/év 34050 Ft+Áfa/év 3.3. Balatonvilágos Község Önkormányzat a települési szilárd hulladék elszállításának költségébıl 10400000 Ft +Áfa díjat átvállal az ingatlantulajdonosoktól, és ezen összeget közvetlenül a szolgáltató felé megfizeti. 3.4. A közszolgáltatást igénybevevık által fizetendı önkormányzat által átvállalt összeggel csökkentett- ürítési díjak: - 60 literes győjtıedény esetében 163,62 Ft+ÁFA ürítések száma - 110 literes győjtıedény esetében 299,97 Ft+ÁFA ürítések száma - 240 literes győjtıedény esetében 654,48 Ft+ÁFA ürítések száma 17 Módosította: 4/2010.(III.10.) 12
Az ürítések számát egy idıszak vonatkozásában az 1. pont alapján az adott idıszakra meghatározott heti ürítési gyakoriság és az idıszak teljes hetei számának szorzata adja. Az ürítési díj magában foglalja a szállítás és az ártalmatlanítás költségeit. 3.5. A közszolgáltatást igénybevevık által fizetendı szolgáltatási díj: Állandó lakos által Üdülıingatlan lakott ingatlanok esetében esetében - 60 literes győjtıedény esetében 9981 Ft+Áfa/év 5727 Ft+Áfa/év -110 literes győjtıedény esetében 18298 Ft+Áfa/év 10499 Ft+Áfa/év -240 literes győjtıedény esetében 39923 Ft+Áfa/év 22907 Ft+Áfa/év 4. A Balatonvilágos Község Önkormányzatnál beszerezhetı, a ZÖLDFOK Zrt., mint szolgáltató nevével ellátott mőanyag zsák ára 2010. évben 328.- Ft +Áfa/db. A mőanyag zsák ára a szállítás és az ártalmatlanítás díját is magában foglalja. 13
2. melléklet az 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelethez. A települési szilárd hulladék rendszeres elszállítására vonatkozó közszolgáltatási szerzıdés egyes tartalmi elemei 1. A szerzıdésben meg kell jelölni: - a szerzıdı feleket az adószám és a számlavezetı pénzintézet feltüntetésével, - a közszolgáltatás igénybevételének kezdı napját, idıtartamát, - a teljesítés helyét pontos cím szerint, - a közszolgáltató által biztosított győjtıedény őrtartalmát és darabszámát, - az ürítés gyakoriságát, az ürítési napokat. 2. A szerzıdésben rendezni kell továbbá: - a győjtıedény(ek) használatának módjáról, - a közszolgáltatás díjáról és megfizetésérıl, - a szerzıdés felmondásának feltételeirıl, - az irányadó jogszabályok meghatározásáról, - polgári peres eljárás esetén a kizárólagos illetékességgel eljáró bíróságról. Megjegyzés: A települési szilárd és folyékony hulladék győjtését, begyőjtését, szállítását, elıkezelését, tárolását, hasznosítását és ártalmatlanítását a 16/2002.(IV.10.) EÜM, rendelet elıírásait is figyelembe véve kell a szolgáltatónak elvégezni. 14
3. melléklet az 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelethez. Szelektív hulladék győjtıpontok: 1. Balatonvilágos, Zrínyi utca - Csalogány utca keresztezıdés 2. Balatonvilágos, Zrínyi utca, Mészöly Géza forrás 3. Balatonvilágos, vasútállomás feletti parkoló 4. Balatonvilágos, Ady Endre utca M7 híd 5. Balatonvilágos, Engel út, zöldhulladék lerakó 6. Balatonvilágos, Dózsa György utca 1. parkoló 7. Balatonvilágos, Aligai u. 1. Club Aliga felsı kapu 8. Balatonvilágos, Gagarin lakótelep 9. Balatonvilágos, Dózsa György utca - Jászai Mari utca keresztezıdés 10. Balatonvilágos, Óvoda utca - Hunor utca keresztezıdés 11. Balatonvilágos, Aligai út vége (gázfogadó) 12. Balatonvilágos, Mathiász lakótelep vége Elhelyezhetı anyagok: papír, mőanyag, üveg 15
4. melléklet az 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelethez. 16
4. melléklet az 1/2003.(II. 4.) önkormányzati rendelethez. KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ LAKOSSÁGI HULLADÉKKEZELÉS 2010.EVI DIJÁRA VONATKOZÓAN TELEPÜLÉS: BALATONVILÁGOS Ssz. Megnevezés 2010. év (eft) a b 1. Anyagköltség 1 062 2. Üzemanyagköltség 3 868 3. Igénybevett szolgáltatások 1 557 4. Egyéb szolgáltatások 123 5. Bérköltség 5 445 6. Személyi jellegő egyéb költségek 374 7. Bérjárulékok 1 836 8. Értékcsökkenési leírás 1 325 9. Hulladék ártalmatlanítás költsége 2 997 10. Értékesítési költségek 1 577 11. ISPA különköltségek* 6 322 12. Szelektív különköltségek** 5 597 13. Egyéb ráfordítások 399 14. KÖLTSÉGEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK ÖSSZESEN 32 482 15. Díjcsökkentı tényezı: Szelektíven győjtött lakossági hulladékok hasznosításából származó árbevétel 16. Díjcsökkentı tényezı: 2009. évben figyelembe vett szel. győjtés költség-különbözete - költség: 1.115 eft - árbevétel: 609 eft 17. SZELEKTÍV HULLADÉK HASZNOSÍTÁSBÓL SZÁRMAZÓ ÁRBEVÉTELLEL CSÖKKENTETT ÖSSZES KÖLTSÉG ÉS RÁFORDÍTÁS (14.-15.-16.sor) 2 554 506 29 422 18. KALKULÁLT NYERESÉG 2 354 19. REALIZÁLANDÓ NETTÓ ÁRBEVÉTEL 31 776 *Az ISPA különköltségek felosztásához figyelembe vett lakosegyenértékszám: 4 868 1 lakosegyenértékre jutó ISPA költség: **A szelektív különköltségek felosztásához figyelembe vett győjtıszigetszám: 1,299 12
Díjkalkulációs séma BALATONVILÁGOS község települési szilárd hulladékkezelésére 2010.év Sorszám Megnevezés Számítás módja Mértékegység Mennyiség a b c d e ÜRÍTÉSI DÍJAK SZÁMÍTÁSA 1. I. Alapadatok 2. Lakóingatlanok száma - db 441 3. Nyaraló ingatlanok száma - db 1 682 4. Összes ingatlanszám 2+3.sor db 2 123 5. Állandó ing. ürítésszáma éves szinten 2.sor*61 alk. 26 901 6. Nyaraló ing. ürítésszáma éves szinten 3.sor*35 alk. 58 870 7. Összes ürítésszám 5+6.sor alk. 85 771 8. Lakóingatlanok várható hulladék mennyisége - l/év 2 638 988 9. Nyaraló ingatlanok várható hulladék mennyisége - l/év 5 199 987 10. Összes várható lakossági hulladék mennyiség 8+9.sor l/év 7 838 975 11. II. Költségek és ráfordítások 12. Anyagköltség - eft 1 062 13. Üzemanyagköltség - eft 3 868 14. Igénybevett szolgáltatások - eft 1 557 15. Egyéb szolgáltatások - eft 123 16. Bérköltség - eft 5 445 17. Személyi jellegő egyéb költségek - eft 374 18. Bérjárulékok - eft 1 836 19. Értékcsökkenési leírás - eft 1 325 20. Hulladék ártalmatlanítás költsége - eft 2 997 21. Értékesítési költségek - eft 1 577 22. ISPA különköltségek - eft 6 322 23. Szelektív különköltségek - eft 5 597 24. Egyéb ráfordítások - eft 399 25. Költségek és ráfordítások összesen 12-24. sor eft 32 482 26. Díjcsökkentı tényezı: Szelektíven győjtött III. lakossági hulladékok hasznosításából származó árbevétel összesen - eft 3 060 27. IV. Számított nyereség (25-26.sor)*8% eft 2 354 28. Egységnyi hulladék mennyiség ürítési díja (25.-26.-onk.hj"> 27.s/10.sor*1000 Ft/l 2,727 29. Szabványos edények egyszeri ürítési díjainak ' számítása 30. 60 l-es edény ürítési díja 28.sor*60 Ft/edény 163,62 31. 110 l-es edény ürítési díja 28.sor*110 Ft/edény 299,97 32. 240 l-es edény ürítési díja 28.sor*240 Ft/edény 654,48 33. VII. Eves nettó ürítési díjak(kerekítve) «34. VII.1. Lakóingatlanok éves nettó ürítési díja(kerekítve) 35. 60 l-es edény ürítési díja [_ 30.sor*61 Ft/edény/év 9 981 36. 110 l-es edény ürítési díja 31.sor*61 Ft/edény/év 18 298 37. 240 l-es edény ürítési díja 32.sor*61 Ft/edény/év 39 923 38. VII.2. Üdülı ingatlanok éves nettó ürítési díja(kerekítve) 39. 60 l-es edény ürítési díja 30.sor*35 Ft/edény/év 5 727 40. 110 l-es edény ürítési díja 31.sor*35 Ft/edény/év 10 499 41. 240 l-es edény ürítési díja 32.sor*35 Ft/edény/év 22 907 Megjegyzés: Az éves ürítési díjak számításánál a lakóingatlanok esetében évi 61 alkalommal, az üdülıingatlanoknál évi 35 alkalommal történı győjtéssel, valamint 60, 110 és 240 l-es edényzet igénybevételével számoltunk. Önkormányzati hozzájárulás bruttó 13 MFt. 2010.02.12
ZÖLDFOK Zrt. önkormányzati hozzájárulással A 2010.évi javasolt lakossági hulladékkezelési díjak és azok összehasonlítása a 2009.évi díjakkal BALATONVILÁGOS község Lakóingatlanok Szolgáltatás teljes díja Meanevezés 2009.évi nettó díjak Ft/ingatlan/év Üdülı ingatlanok 2010.évi javasolt nettó díjak Ft/ingatlan/év Üdülı ingatlanok Eves díj változása (2010/2009*100) % Üdülı ingatlanok Eves díj változása (2010-2009) Ft/ingatlan/év Lakóingatlanok Lakóingatlanok Lakóingatlanok Üdülı ingatlanok a b c d e f=d/b g=e/c h=d-b i=e-c 60 l-es edény esetén 8 208 3 972 9 981 5 727 121,60% 144,19% 1 773 1 755 110 l-es edény esetén 15 049 7 282 18 298 10 499 121,59% 144,19% 3 249 3217 240 l-es edény esetén 32 833 15 887 39 923 22 907 121,59% 144,19% 7 090 7 020 A feltüntetetett díjak nem tartalmaznak általános forgalmi adót, a lakosság által fizetendı bruttó díj az aktuális ÁFA kulcs mértékétıl függ. 2010.02.12