Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.

Hasonló dokumentumok
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete május 26-án megtartott nyilvános üléséről

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szám: 116/2013. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének január 16-án megtartott nyílt üléséről

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének április 17-én (kedden) órakor megtartott nyilvános üléséről

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete én összehívott rendkívüli üléséről.

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

J e g y z ő k ö n y v

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

T á r g y s o r o z a t

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 9. számú Jegyzőkönyve

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Július 1.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Átírás:

1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás Előadó: Magyar Sándor polgármester 2. Különfélék Határozatok: 17-19/2011.(III.08.)

2 Határozatok: 17/2011.(III. 08) számú határozat ingatlancseréhez hozzájárulás 18/2011.(III. 08) számú határozat egyezségi megállapodás módosításához hozzájárulás (Debmut Zrt) 19/2011.(III. 08) számú határozat bérlet támogatás megszüntetése

3 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9 00 órai kezdettel megtartott ülésén készült. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Magyar Sándorpolgármester köszönti a megjelenteket, megállapítva, hogy a polgármester és a 3 képviselő jelenlétében a testület határozatképes. A jegyzőkönyvvezetésre Dr. Sulyokné Dr. Ladányi Andrea körjegyzőt kéri fel, választását a Képviselő-testület egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja. A polgármester indítványozza, hogy a napirendi pontok a meghívókban rögzítettek túl kerüljön kiegészítésre a különfélékkel. A Képviselőtestület a javaslatot egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadja. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás Előadó: Magyar Sándor polgármester 2. Különfélék

4 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás Magyar Sándor polgármester elmondja, hogy egy régi probléma megoldása miatt szükséges az ingatlancsere. A templom ugyanis jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő telke áll. Ugyanakkor a Római Katolikus Egyháznak van egy közel hasonló nagyságú telke Folyáson. Ezzel kapcsolatban egyeztett a plébánossal is. Javasolja, hogy a két ingatlan cseréjére kerüljön sor, a költségek közül az ügyvédi költsége az egyház fizeti, a földhivatali költségek pedig megoszlanak. Váradi Lajosné képviselő hozzászólásában elmondja, hogy ezáltal egy régi probléma kerülhet megoldásra. Mivel hozzászólás nem volt Magyar Sándor polgármester szavazásra teszi fel az előterjesztés elfogadását, amelyet a Képviselő-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott meghozta a következő határozatát: 17/201I.(III. 08) számú határozat Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete az ingatlancserére vonatkozó előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: Folyás Község Önkormányzat 1/1 arányú tulajdonát képező Folyás belterület 3694/3 hrsz-ú természetben Folyás Bartók Béla u. 3686/4 hrsz. alatti ingatlanának tulajdonjogát a Római Katolikus Egyház 1/1 arányú tulajdonát képező Folyás belterület 3694/3 hrsz-ú természetben Folyás Lenin tér 6. sz alatti ingatlanának tulajdonjogáért elcseréli. Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza Magyar Sándor polgármestert az ingatlancserére vonatkozó szerződés aláírására. Felelős: Magyar Sándor polgármester Határidő: 2011. március 31.

5 2. Különfélék A) Egyezségi megállapodás módosítása Magyar Sándor polgármester elmondja, hogy Folyás Község Önkormányzatának adótúlfizetés miatt visszafizetési kötelezetsége van a Debmut Zrt felé. Erre vonatkozóan korábban egyezségi megállapodást kötött az önkormányzat, hogy 2.666.000 Ft-os évi törlesztő részlettel visszafizeti. Tekintettel Folyás költségvetési pozíciójára nincs realitása a tárgyévi visszafizetésnek. Ezért kezdeményezte a megállapodása módosítását, mivel szükséges az ütemezett visszafizetéshez. Az egyezségi megállapodás módosításához szóban hozzájárult a Debmut Zrt, évente 1.600.000 Ft-ot kellene megfizetni és a visszafizetés határideje kitolódik. Az egyezségi megállapodás előkészítése folyamatban van. Csirmaz János alpolgármester elmondta, hogy elfogadás esetén próbáljuk meg betartani az egyezséget. Magyar Sándor polgármester elmondja, hogy a megtakarítások és a további bevételek fedezetet jelentenek a teljesítéshez, illetve a folyószámla hitel érdekében tárgyalásokat folytattunk. Mivel az előterjesztéssel kapcsolatban hozzászólás, észrevétel nem volt Magyar Sándor polgármester szavazásra teszi fel az egyezségi megállapodás módosításának elfogadását, amelyet a Képviselő-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott és meghozta a következő határozatát:

6 18/2011. (III. 08) számú határozat: Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Debmut Zrt és Folyás Község Önkormányzata között létrejött egyezségi megállapodás módosítását. Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul az egyezség módosításához, amelynek alapján Folyás Község Önkormányzata évente 1.600.000 Ft összegben fizeti vissza a fennálló tartozását. Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a módosított egyezségi megállapodás aláírására. Határidő: 2011. április30. Felelős: Magyar Sándor polgármester B) Bérlet támogatás megszüntetése Magyar Sándor polgármester elmondja, hogy az Önkormányzat utazási támogatást nyújtott azoknak a Folyáson állandó lakóhellyel rendelkező általános iskolai tanulmányokat folytató tanulóknak, akik Polgáron tanulnak. Javasolja ennek a támogatásnak a következő tanévtől való visszavonását, tekintettel az önkormányzat anyagi helyzetére és arra, hogy intézményfenntartói társulásban történő ellátásért is fizet. Gulyás László képviselő jogosnak tartja az előterjesztést. Csirmaz János alpolgármester elmondja, hogy a szülőknek el kell dönteni, hogy az iskolabuszt veszik igénybe Újszentmargitára ingyen vagy vállalják a Polgárra való utazás költségeit.

7 Mivel az előterjesztéssel kapcsolatban hozzászólás, észrevétel nem volt Magyar Sándor polgármester szavazásra teszi fel az utazási támogatás megszüntetésének elfogadását, amelyet a Képviselő-testület egyhangúlag 4 igen szavazattal tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott és meghozta a következő határozatát 19/2011. (III. 08) Kt. számú határozat Folyás Község Önkormányzat a 2011/2012-es tanévtől utazási támogatás nem nyújt azoknak a Folyáson állandó lakóhellyel rendelkező általános iskolai tanulmányokat folytató tanulóknak, akik Polgáron tanulnak. Határidő: folyamatos Felelős: Magyar Sándor polgármester Mivel más napirend és hozzászólás nem volt Magyar Sándor polgármester az ülést bezárja. Kmf. Magyar Sándor polgármester Dr. Sulyokné Dr. Ladányi Andrea körjegyző