A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

E L Ő T E R J E S Z T É S

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Alapító Okirat Módosítása

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Bankszámlaszám:

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA


6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT A HÉT KRAJCÁR KÖZALAPÍTVÁNY létesítéséről

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat 2017.

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

E l ő t e r j e s z t é s

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

ALAPÍTÓ OKIRAT Székhelye: Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.

Átírás:

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések Alulírott.. alapítók attól a felismeréstől vezérelve, hogy a Gyöngyösön és környékén működő oktatási intézmények működését és a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányait támogassuk, valamint létrehozzunk, és fenntartsunk egy tudományos és kulturális központot (tudásközpontot) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény ( Ptk. ) és a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény ( Kszt ) alapján az alábbi közhasznú jogállású alapítvány létrehozását határoztuk el: 1. Az alapítók: 1.1. Neve: Tóth Imre Lakhelye: 3300 Eger, Hevesy Sándor út 45. 1.2. Neve: Jaros János Lakhelye: 3200 Gyöngyös, Csalogány út 77. 1.3 Neve: Kosik János Lakhelye: 3000 Hatvan, Traktor út 66. 1.4. Neve: Dr. Francsics Ottó Lakhelye: 3360 Heves, Szerelem Alfréd út 25. 2. Az alapítvány 2.1. Neve: A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány 2.2. Az alapítvány székhelye: 3200 Gyöngyös, Kisfaludy Károly út 6. 1

3. Az alapítvány célja: Az alapítvány célja olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, az oktatás eredményes működéséhez szükséges és a mindenkori követelményeknek megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében., a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását, és a hallgatói öntevékeny közösségek és azok rendezvényeinek támogatását és kivitelezését,valamint közhasznú céljai megvalósítása érdekében egy tudományos és kulturális központ (tudásközpont) létrehozását és működtetését, továbbá kiemelt színvolanú oktatások szervezése és kivitelezése. 4. Az alapítvány jellege 4.1. Az alapítvány a Kszt. 26.. c, pontja alapján elsődlegesen az alábbi közhasznú tevékenységet folytatja: 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, Az elsődlegesen folytatni kívánt közhasznú tevékenységen túl az alapítvány az alábbi tevékenységeket kívánja végezni: 3. tudományos tevékenység, kutatás 5. kulturális tevékenység 11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének előteremtése 4.2. Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely belföldi, vagy külföldi természetes és jogi személy, és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet, vagy személyegyesülés vagyoni hozzájárulással csatlakozhat. Az alapítvány nyitottsága egyben azt is jelenti, hogy annak közhasznú szolgáltatásaiból tagjain kívül más is részesülhet. 4.3. Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, továbbá országgyűlés, megyei fővárosi, önkormányzati választáson jelöltet nem állít és nem támogat 4.4. Az alapítvány az alapító okiratban meghatározott célok szerinti tevékenységet folytathat, valamint vállalkozási és befektetési tevékenységet végezhet. Vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. 2

Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységre fordítja. 5. Az alapítvány induló vagyona: Az alapítvány induló vagyona 100000.-Ft, azaz Százezer forint, melyet az alapítók, az alapító okirathoz mellékelt pénzintézeti igazolás értelmében az alapítványi célok megvalósítására letétbe helyeznek. Az alapítók fejenként 25.000-25.000 Ft-tal járulnak hozzá az alapítvány induló vagyonához. 6. Az alapítvány időtartama: Az alapítvány határozatlan időre jön létre. 1. A kuratórium: II. Az alapítvány működése 1.1. Az alapítvány ügyintéző, képviselő és döntést hozó szerve a kuratórium. 1.2. A kuratórium négy főből áll. A kuratórium elnökét, és tagjait az alapító határozatlan időre jelöli ki. A kuratórium tagjai: 1. Fülöp Henrik 3200 Gyöngyös, Kisfaludy K. út 6. 2. Kása Fatime Magdolna 3261 Abasár,Fő út 174. 3. Toth Andrea 3792 Sajóbábony, Kinizsi út 3. 4. Valaska Szabolcs 3200 Gyöngyös, Pillangó út 43. 1.3 A kuratórium elnöki tisztjét Fülöp Henrik tölti be. 1.4 A kuratórium az alapítvány jogerős bírósági bejegyzését követő 30 napon belül köteles az első ülését megtartani, és ügyrendjét megállapítani. A kuratórium ügyrendjét az alapító elé kell terjeszteni jóváhagyás végett. 2. A kuratórium ülései és döntései 2.1. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik. Üléseit az elnök hívja össze az ülés előtt legalább 15 nappal kézbesített, az ülés napirendi pontjait tartalmazó meghívóval. Szabályszerű összehívás nélkül a kuratórium csak akkor ülésezhet, ha minden tag jelen van, és a napirendi pontok megtárgyalása és a határozat meghozatala ellen egyik tag sem tiltakozik. 3

2.2. A kuratóriumi ülésről szóló tájékoztatást az ülés napját megelőzően legalább 8 nappal a Gyöngyös Város Önkormányzatának hirdetőtábláján ki kell függeszteni, valamint az alapítvány által fenntartott honlapon meg kell jelentetni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a kuratóriumi ülés időpontját és helyét. 2.3. A kuratórium ülései nyilvánosak, arra az alapítókat meg kell hívni. 2.4. A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a kuratórium elnöke és legalább két tagja jelen van. A kuratórium valamennyi döntését nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. 2.5. A kuratórium minden döntését jegyzőkönyvbe kell foglalni és azt valamennyi, az ülésen részt vevő tagnak alá kell írnia. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a döntés szövegén túl, meghozatala időpontját és hatályát, az azt támogatók és ellenzők számarányát és személyét. 2.6. A kuratórium az üléseken hozott döntéseiről folyamatos nyilvántartást ( Határozatok Könyve) vezet, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők aránya és személye megállapítható. 2.7. A kuratórium a döntéséről az érintetteket a döntés meghozatalát követő 15 napon belül postára adott határozatában értesíti. A döntések nyilvánosságra hozatalának módja; a döntéseket (határozatokat) azok meghozatalát követő 15 napon belül Gyöngyös Városi Önkormányzatának hirdetőtábláján 30 napig való kifüggesztésével az alapítvány által fenntartott honlapon történő közléssel történik. 3. Összeférhetetlenségi szabályok: nem lehet a kuratóriumnak tagja az a személy, aki megelőzően olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A kuratórium tagja illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. b) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) a kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyeletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél 4

szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. 3.1. A kuratórium tagjai e tevékenységükért díjazásban nem részesíthetők. 3.2. Ha a kuratóriumi tagság megszűnik, az alapító jogosult új kuratóriumi tagot választani. Nem választható kuratóriumi tagnak az, akinek személyén keresztül az alapítványtevők bármelyike közvetlenül vagy közvetve az alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat. Így különösen nem választható kuratóriumi tagnak az alapítványtevő közeli hozzátartozója. 4. Nyilvánosság 4.1. Az alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba bárki betekinthet. A betekintés lehetővé tételét a kuratórium mindenkori elnökétől kell írásban kérni, aki egyeztetett időpontban köteles azt lehetővé tenni. Bárki jogosult az alapítvány ügyeiről a kuratórium elnökétől felvilágosítást kérni, aki ennek a kérésnek a legrövidebb időn belül köteles eleget tenni. 4.2. Az alapítvány működésének, szolgáltatásai igénybevétele módjának, beszámolói közlésének, valamint a kuratórium döntéseinek nyilvánosságra hozatala a Gyöngyös Város Önkormányzatának hirdetőtábláján, valamint az alapítvány által fenntartott honlapon történik. 5. Az alapítvány képviselete Az alapítványt a kuratóriumi elnök egy személyben képviseli harmadik személyekkel, hatósággal, és a bírósággal szemben. 6. Bankszámla feletti rendelkezés Az alapítvány bankszámlájáról történő rendelkezéshez Fülöp Henriknek a kuratorium elnökének és Valaska Szabolcs kuratóriumi tagnak az együttes aláírása szükséges.. 5

7. Az alapítvány gazdálkodása: 7.1. Az alapítványi vagyon felhasználásáról az Alapító Okirat rendelkezései alapján a kuratórium dönt. 7.2. A kuratórium az alapítvány jogerős bírósági bejegyzését követő 30 napon belül Befektetési Szabályzatot készíteni, és azt elfogadni. 7.3. A kuratórium az alapítvány vagyonát különböző banki betétbe, államkötvénybe, vagy kincstárjegybe fektetheti. 7.4. Az alapítványi vagyon felhasználásának módja A működés megkezdésének évében felhasználható az alapítói befizetés maximum 50 %-a,valamint az azon kívül befizetett támogatások maximum 80%-a Ezt követő években felhasználható az alapítvány céljának megvalósítására az alapítvány mindenkori vagyonának maximum 60-60 %-a, és befektetett vagyonának kamatai, valamint az előző évben befizetett támogatások maximum 80 %-át 7.5. Az alapítványi vagyon felhasználásának formái: 7.5.1. Az alapítványi vagyonból az alapítvány céljának megfelelően támogathatók, a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményei az oktatás eredményes működéséhez szükséges és a mindenkori követelményeknek megfelelő tárgyi feltételeinek biztosítása, vagy az oktatás színvonalának folyamatos emelése céljából, a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányaik támogatása céljából, a hallgatói öntevékeny közösségek, közösségi céljaik megvalósítása, illetve rendezvényeik támogatása céljából A támogatás módja: eseti támogatás. A támogatás pályázat útján igényelhető. A pályázati feltételeket a kuratórium készíti el. Első évben a bírósági bejegyzést követő 90 napon belül, azt követően a tárgyév március 1-ig készíti el a pályázati kiírást, és azt 30 napra kifüggeszti Gyöngyös Város Önkormányzat Hirdetőtábláján és az alapítvány honlapján megjeleníti. A pályázati kiírásban, valamint a támogatás odaítélésekor meg kell határozni a támogatás felhasználásának rendjét, annak kifizetését és az alapítvány ellenőrzési jogát. 7.5.2. Az alapítvány közhasznú céljainak megfelelően felhasználható a vagyonból egy tudományos és kulturális központ (tudásközpont) létrehozása és működtetése céljára. 6

7.6. Működési költségek elszámolása. A kezelő jogosult a vonatkozó jogszabályokban meghatározott, kimutatható és igazolható működési (rezsi) költségeinek elszámolására. Az alapítvány működési költsége alatt a szorosan vett működési költségek értendők, így például a könyvelés a számviteli nyilvántartások és bizonylatok vezetésének kiadásai (könyvelői díj) postai költségek, bankköltségek, ingatlan bérleti díj, indokoltan felmerülő szakértői díjak, valamint a kuratóriumi tagok tevékenységük ellátásával kapcsolatban felmerült költségei. 8. Beszámolási szabályok Az alapítvány köteles éves beszámolót, és ennek jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági bejelentést készíteni a Kszt 19.. (3) bekezdés szerinti tartalommal. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést a kuratórium fogadja el egyszerű szótöbbséggel. A közhasznúsági jelentést az alapítvány kuratóriuma a tárgyévet követő évben legkésőbb június 30-ig köteles nyilvánosságra hozni. A nyilvánosságra hozatal módja: a közhasznúsági jelentésalapítóknak való megküldése és a Gyöngyös Város Önkormányzat hirdetőtábláján 30 napi időtartamra való kifüggesztésével, valamint az alapítvány által fenntartott honlapon történik. A közhasznúsági jelentésbe bárki jogosult betekinteni és arról saját költségére másolatot készíteni. Az alapítvány gazdálkodására és könyvvezetésére a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni. 7

III. Az alapítvány létrejötte, törvényességi felügyelete, megszűnése 1. Az alapítvány jogi személy, amely a Heves Megyei Bírósági nyilvántartásba-vételével jön létre. Az alapítvány tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedése napján kezdheti meg. 2. Az alapítvány felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja. 3. Az alapítvány megszűnése Az alapítvány megszűnik, ha a célja meghiúsul, vagyona elfogy, vagy a bíróság megszünteti. A megszűnt alapítvány vagyona a Szent Fülöp Alapítványra (3261 Abasár, Múzeum út 25.) száll. A Szent Fülöp Alapítvány köteles a megmaradó vagyont az alapító okiratban foglalt célokra felhasználni. Az alapító okiratban nem szabályozott egyéb kérdéseket a Ptk. valamint a Kszt. ide vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Gyöngyös, 2006 év március hó 24. nap. Alapítványtevők: Név: Tóth Imre Jaros János Kosik János Dr. Francsics Ottó Aláírás:............ Előttünk,mint tanúk előtt: I. tanú: Név:. Lakcím: Aláírás : II. tanú: Név:. Lakcím: Aláírás : 8