2014 es Utánpótlás felkészülési terv Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 2013.11.24.
A terv Kropkó Andrea MOB Utánpótlás Programvezető, Füri Ilona Héraklész Bajnok Programvezető és Szabó Zita Héraklész Csillag Programvezető munkája alapján Alap koncepció: Junior alatti korosztályok: Cél, hogy minél több fiatalt tartsunk meg a sportágnak, ösztönözzük őket a jó eredmények elérésére. Edzőtáborokban való részvétel, szorosabb kapcsolat a versenyzőkkel, edzőkkel, szülőkkel. Junior és U23-as korosztályok: Cél, hogy megértessük mind a versenyzőkkel, mind az edzőkkel, hogy szisztematikus, tervezett felkészülés nélkül nincs eredmény. Junior alatti korosztályok: Héraklész Bajnok Vezető, Füri Ilona munkája alapján Felkészülés: A felkészülési időszak októberben kezdődik. Októbertől a versenyzőknek küldeni kell az edzésösszesítőt az ébredési pulzussal és a heti egyszeri súlyadattal. (Ezt egy formanyomtatványon kell megtenni, amit a juniorok és U23-as korosztály is használ. A 99-98-97-es korosztálynak még plusz feladata lesz az edzéstesztek végrehajtása és elküldése.) Terhelési összesítők és teszt eredmények a következő címre küldendőek: f-ilona@hotmail.com Havi menetrend: Hónap Úszás edzéstesztek Futás edzéstesztek Október 2000m gyors Iram futóteszt (2p pihi) 3x2000 November Ifik: 20x100m 10mp pihi 99-esek: 15x100m gyors 10mp pihi legjobb átlagra kell törekedni Iram futóteszt (2p pihi) Ifik: 3x3000m 99-sek: 3x2000m időket + beérkezési pulzust kell küldeni Heraklész felmérő Budapest 5km futás Budapest December Heraklész felmérő Budapest 800m gyors Január Úszó edzőtábor (01.02-08.) Február 10x200m gyors 30mp pihi ifik 7x1000 5:0-re, lányok 5:30-ra 99-esek 5x1000 5:00-re, lányok 5:30-ra, pulzus adatok minden beérkezési+idők Március Április Heraklész felmérő Budapest 800m gyors Kerékpáros edzőtábor 97-98-99 Kerékpáros edzőtábor maradék Heraklész felmérő Budapest 5km futás Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 1. oldal 2013.11.24.
A felkészülési időszakban a decemberi és a március 02-i felmérő kötelező. Távolmaradás csak orvosi igazolással lehetséges. (A Héraklész felmérőkön ifi nél fiatalabb versenyzők választhatnak a 3 km és az 5 km között.) Az ifi EB-re kijutást is fogja befolyásolni a felmérők elmaradása. A Héraklész 2014-es Bajnok előzetes névsor megadva. A tényleges névsor a felmérő után lesz kijelölve. Ifi EB kvalifikáció: Ifi EB válogatási pontszámítási rendszer Válogató versenyek; 70% Felmérő eredmények; 30% Vis major esetén a programvezető dönt az edzéstesztek és felmérő eredmények figyelembe vételével. A válogató verseny(ek) később lesznek kijelölve. Két fő automatikusan a feltételrendszer alapján kerül a csapatba. A harmadik csapattagot és a tartalékot a programvezető jelölheti ki. Ifjúsági Olimpia Időpont: 2014 08.16 Kína Az Ifjúsági Olimpián Európából 11 versenyző indulhat. (Nem országonként válogatnak, hanem földrészenként) Az európai selejtező 2014 05.16-án Weert-ben (Hollandia) lesz. Erre a versenyre Magyarország nemenként meghatározott kvóta szerint versenyzőket delegálhat, akik küzdenek a legjobb 11-be jutásért. Egy országból csak 1 versenyző indulhat az Olimpián nemenként. Rendeznek váltó versenyt is, 4 fővel. Földrészenként a legjobb versenyzők 2-2 lány-fiú áll rajthoz a váltóban. Az Európai selejtezőre a válogatási elvek később lesznek meghatározva. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 2. oldal 2013.11.24.
Junior és U23-as korosztályok: A feltételrendszer és a követelményrendszer egységes. Látva a világ élvonalát ebben az utolsó két korosztályban mindenképpen elit képzésre kell törekedni, amellett, hogy a jelenleg középszintű versenyzőket se veszítsük el. Lépcsőzetes rendszert alakítunk ki. Minden lépcsőfok teljesítése előfeltétele a következő lépcsőnek (van lehetőség a felkészülési állomások kihagyására, de a rendszer úgy van összeállítva, hogy ne érje meg). EB EB kvalifikációs versenyek VB Edzőtáborok Felkészülés Felkészülés: A felkészülési időszak központi része októberben kezdődik. Ettől az időponttól, a versenyzőknek havonta kell beküldeniük a heti bontású terhelési táblázatukat a heti testsúlyértékekkel. (Ezt egy formanyomtatványon kell megtenni.) A közvetlen utánpótlás korú (U23) versenyzők éves felkészülési tervét/naptárát a felkészítő edzők október 30-ig kötelesek elküldeni szabozitt@gmail.com e-mail címre. Októbertől márciusig minden hónapban vannak edzéstesztek, amelyeket a válogatottságra pályázó versenyzőknek teljesíteniük kell. A tesztek végrehajtásának időpontja szabadon választható az adott hónapon belül. A tesztek eredményét (ha nem úszás), akkor pulzusadatokkal együtt kell minden hónap első szerdájáig a programvezetőnek elektronikus úton elküldeni. A rendszeres adatszolgáltatás alapfeltétele a finanszírozott csoportba kerülésnek. Tehát, csak az utazhat program költségen EB-re, VB-re, aki az edzésteszteket, edzőtábori teszteket végrehajtotta, illetve az edzésösszesítőket beküldte. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 3. oldal 2013.11.24.
Hónap Úszás teszt Futás teszt Október - Iram futóteszt (pih. 2 ) junior 3 3 km, U23 4 3 km November 20 100 (~10 pih. legjobb átlag) Verseny teszt: pl. Balaton Félmaraton (11.17.) Junior 1/3, U23 1/2 maraton vagy Edzésteszt: Iram futóteszt (pih. 2 ) junior: 3 4 km, U23 4 4 km December Január Február Március Héraklész felmérő Junior 800m, U23 1500m Úszóedzőtáborokban elvégzendő Junior 4 800 m (~30 pih.) U23 5 800 m (~30 pih.) Junior 15 200 (~40 pih.) kintről U23 20 200 (~30 pihi) kintről legjobb átlag Héraklész felmérő Junior 800m, U23 1500m Heraklész felmérő Junior 5km, U23 10km - Iram futóteszt: (pih. 2 ) junior 5 2 km U23 7 2 km Heraklész felmérő Junior 5km, U23 10km Melegégövi edzőtáborban elvégzendő Április - Tavaszi edzőtáborokban elvégzendő Edzőtáborok: A felkészülési időszakban szerepel december 7-én és március 2-án Héraklész felmérő. Ezeken a megjelenés kötelező. A junior és U23-as versenyzőket két csoportra osztjuk. Az elit és mindenki más. Ezek alapján kerülnek megrendezésre az edzőtáborok. Az elit edzőtáborokba csak azok a junior és U23-as versenyzők kerülnek meghívásra, akik a felkészülés alatt minden kötelezettségüknek eleget tettek (edzéstesztek, terhelési napló, felmérőn való részvétel), ugyanakkor tudásuk alapján is ott a helyük. Az ifi korosztályú, de kiváló felkészültséggel rendelkező versenyzők meghívásra kerülhetnek az elit junior és U23-as edzőtáborokba. Részvételüknek nem előfeltétele az edzéstesztek végrehajtása és a terhelési napló vezetése. De melegen ajánljuk, és örömmel értékeljük. A felmérőn nyújtott elfogadhatatlan eredmény az elit edzőtáborokban való részvétel kizáró tényezője. Úszóedzőtábor (Elit): December 8-tól december 22-ig tart. A juniorok december 13-án csatlakoznak az U23-as kerethez. (A meghívott ifi versenyzők is december 13-án kezdenek.) Ez a tábor 2013-as keret terhére finanszírozott. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 4. oldal 2013.11.24.
Melegégövi edzőtábor (Elit): Ez a tábor 2 hetes, március közepén. Erre az edzőtáborra is hasonló szabályok érvényesek, mint az úszóra. Úszóedzőtábor (Elit): 2014 decemberében a Csillag versenyzőknek úszó alapozó edzőtábort tervezünk. Finanszírozás: U23 Az U23-as kerettagoknak alanyi jogon jár egyéni keret. (Kivéve a meghívottak.) Természetesen az előző év versenyeredményei plusz összeget jelentenek. A főiskolai illetve egyetemi aktív státusz ösztöndíjjal jutalmazott, mely az egyéni keretben jelenik meg. Az egyéni kereteket két részletben kerül kiosztásra, mint 2013-ban. (Az első illetve második részlet 2:1-hez aránylik. A második részlet kiosztásának módjáról aug 01-ig köteles dönteni a programvezető.) Az egyéni keret kifizetése, csak az egyéni edzéstesztek illetve az edzőtábori tesztek végrehajtása után történhet meg. Junior A junior kerettagok az előző évi versenyeredményeik alapján kaphatnak egyéni keretet. Az egyéni keret kifizetése, csak az egyéni edzéstesztek illetve az edzőtábori tesztek végrehajtása után történhet meg. EB kvalifikáció: EB kvalifikáció pontszámítási rendszere Kvalifikációs versenyek 85% Tavalyi EB, VB eredmények 15% Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 5. oldal 2013.11.24.
1. A kvalifikáció alatt gyűjthető pontok maximum 10%-át a 2013-as év EB illetve VB eredményei adják. EB: EB VB 1-10 helyezés 15 pont 1-15 helyezés 15 pont 10-15 helyezés 8 pont 15-20 helyezés 8 pont 2. Kvalifikációs versenyek eredménye. A hazai és a nemzetközi versenynaptár kihirdetése után lesz kidolgozva a kvalifikációs versenyek pontrendszere. (Várhatóan 3 verseny alapján.) A cél, hogy a versenyzőket mindenképpen megtartsuk a sportágnak, és fejlődésre ösztönözzük őket. Ezért az EB-ken való részvételt preferáljuk. A lehetséges kvótaszámokat érdemes feltölteni (úgy, hogy a program finanszírozza a teljes kiutazó csapat költségeit). Az EB-n való részvételhez szinteket kell felállítani, hiszen a program fizeti a kiutazást, ezért valamilyen alap tudásszintet megkövetelünk. EB szintek Úszás Futás Junior Nő 10:30 18:55 Junior Férfi 9:45 16:45 U23 Nő 20:30 38:20 U23 Férfi 18:45 33:30 VB: A VB az év fő eseménye. Csak az arra érdemes versenyzők kiutaztatását kell és szabad engedélyezni, finanszírozni. Ez az utolsó, legfelső lépcsőfok. (Ide csak az elit utazhat, így az önköltséggel való utazást nem engedélyezett. Ha az alábbi feltételeknek nem felel meg egy versenyző, akkor nem ott a helye!) A VB-re két úton lehet kijutni. (Vagy-vagy) 1. EB-n elért top 15-ös eredmény. 2. A programvezető döntése alapján. (A programvezető döntését az alapján hozza, hogy véleménye szerint a versenyzőtől top 20-as eredmény elvárható-e a VB-n.) Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 6. oldal 2013.11.24.
Melléklet 1. Héraklész Keretnévsorok 2014 Héraklész Bajnok keret 2014 Név Sz. Év Egyesület Név Sz. Év Egyesület 1. Bicsák Bence 1995 Zalatriatlon 29. Garai Georgina 1998 Triaktiv SE 2. Pap Dávid 1995 Uniqa-Újbuda 30. Balogh Milán 1999 DSC-DSI 3. Szatmári Levente 1995 Uniqa-Újbuda 31. Soós Gergő 1999 Csepel Dolphins 4. Marton Előd 1995 TVK 32. Pálka Dávid 1999 Titán TC Szeged 5. Hargitai Henrietta 1995 TVSE 33. Lehmann Csongor 1999 TVK 6. Vizi Viktória 1995 TVK 34. Orosz Gergő 1999 TVK 7. Dévay Márk 1996 DSC-DSI 35. Gulyás Vencel 1999 TVSE 8. Zékány Nagy Patrik 1996 DSC-DSI 36. Putnóczki Dórka 1999 TVK 9. Nagy Máté 1996 Mogyi SE Baja-Pécs 37. Soós Fanni 1999 Fergeteg SE 10. Zelovics Dóra 1996 Budaörsi TC 38. Molnár Sára 1999 Tekergők SE 11. Sárszegi Noémi 1996 Mogyi SE Baja-Pécs 39. Mátyus Lili 1999 TVK 12. Nagy Krisztina 1996 Mogyi SE Baja-Pécs 40. Petrov Dorottya 1999 UTE 13. Lehmann Bence 1997 TVK 41. Szerdahelyi Szonja 1999 BBSC 14. Rácz Gergő 1997 Mogyi 42. Dévay Zsombor 2000 DSC-DSI 15. Bicsák Flóra 1997 Zalatriatlon 43. Kanyik András 2000 Dabasi SZSE 16. Fuchs Dóra 1997 Uniqa-Újbuda 44. Sipiczki Benedek 2000 UTE 17. Sebők Klaudia 1997 TVK 45. Kovács Balázs 2000 DSC-DSI 18. Tóth Milán 1998 DSC-DSI 46. Tóth Domonkos 2000 TVSE 19. Fülöp Ádám 1998 Martfűi UTK 47. Bence Csák Virág 2000 BTTSE 20. Kovács Péter József 1998 Martfűi UTK 48. Nyers Kamilla 2000 Budaörsi TC 21. Arany Attila 1998 DSC-DSI 49. Botka Anikó 2000 Martfűi UTK 22. Papp Tamás 1998 TVSE 50. Bukovszki Tünde 2000 Dabasi SZSE 23. Weiger Ákos 1998 ORTRI 51. Simon Szimonetta 2000 BTTSE 24. Csák Panna 1998 BTTSE 25. Jakab Ilka 1998 Veresegyházi VSK 26. Sófalvi Renáta 1998 BTTSE 27. Szegedi Sára 1998 Veresegyházi VSK 28. Grajzel Sáron 1998 Salgótarjáni HKE Tartalék 1. Bem Norbert 1995 UTE 2. Tóth Róbert 1997 TVK 3. Oberfrank Márton 1997 Villám 4. Marx Tamás 1997 Zalatriatl. A keret a 2013-as UP programban lefektetett szempontok alapján lett kijelölve. Héraklész Csillag keret 2014 Név Sz. Év Egyesület Meghívható* 1. Dudás Eszter 1992 Uniqa Újbuda 1. Balogh Bence 1991 TVK 2. Czigány András 1993 Mogyi SE Baja-Pécs 2. Hadházi Máté 1991 DSC-DSI 3. Balogh Máté 1993 TVK 3. Hankó Dávid 1991 TVK 4. Anheuer Kristóf 1994 Uniqa Újbuda 4. Pap Eszter 1993 Uniqa Újbuda 5. Király István 1994 Mogyi SE Baja-Pécs 5. Tarnai László 1993 Titán Triatlon Klub 6. Horváth Zsanett 1994 Uniqa Újbuda 6. Szabó Adrienn 1994 Budaörs * 2013. december 25-ig mutatott teljesítményük alapján kerülhetnek be A keretet a 2013-as nemzetközi versenyeredmények alapján a programvezető állította össze. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 7. oldal 2013.11.24.
Melléklet 2. 2015-ös Héraklész keretnévsorok összeállításának szempontrendszere Gyermek és serdülő korosztály: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 5% 10% 15% 20% Tiszaújváros 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Baja 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Balassagyarmat 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 OB 20 18 16 14 12 10 8 6 4 2 Decemberi felmérők 10 8 6 4 8 Feltétel, hogy a terhelésösszesítőt és a pulzusadatokat határidőre megküldik! Nemenként és évenként 1 főt a programvezető jelölhet ki. A megrendezett versenyektől függően változhat a versenyek összetétele. nyújtás javulás 8% Ifi korosztály: 1. 2. 3. 4. 5. 6. Brno EK 12 10 8 6 4 2 Tiszaújváros 12 10 8 6 4 2 OB 12 10 8 6 4 2 5% 10% 15% 20% nyújtás javulás 8% Decemberi felmérők 10 8 6 4 8 Feltétel, hogy a terhelésösszesítőt és a pulzusadatokat határidőre megküldik! Ifi EB és Junior EB csapatba kerüléssel automatikus a Bajnok keretbe kerülés! Nemenként 1 főt a programvezető jelölhet ki vis major esetben. A megrendezett versenyektől függően változhat a versenyek összetétele. Junior korosztály: 1. 2. 3. 4. 5. 6. Brno EK 12 10 8 6 4 2 Tiszaújváros 12 10 8 6 4 2 Baja 6 5 4 3 2 1 OB 6 5 4 3 2 1 5% 10% 15% 20% nyújtás javulás 8% Decemberi felmérők 10 8 6 4 8 Feltétel, hogy a terhelésösszesítőt és a pulzusadatokat határidőre megküldik! Ifi EB és Junior EB csapatba kerüléssel automatikus a Bajnok keretbe kerülés! Nemenként 1 főt a programvezető jelölhet ki vis major esetben. A megrendezett versenyektől függően változhat a versenyek összetétele. Bajnok kiemeltség kritériuma: Kiemeltek YOG Ifi EB Junior EB Junior VB Ifi kvalifikáció 1 3. 1 25. 1 35. Junior 1 20. 1 30. U23-as korosztály: A keretet a 2014-es nemzetközi versenyeredmények alapján a programvezető állítja össze. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 8. oldal 2013.11.24.
Melléklet 3. 2013-2014-es Eseménynaptár 2013-2014. Dátum Esemény Október 30. U23 felkészülési terv leadási határidő November 06. Októberi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 17. Balaton félmaraton December 04. Novemberi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 08. Héraklész Felmérő (BP. Margitsziget 10:00-től) 08-22. Csillag úszótábor (Szolnok) 13-22. Bajnok első keret úszóedzőtábor (Szolnok) Január 01. Decemberi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 02-10. Bajnok második keret úszóedzőtábor (Százhalombatta) Február 05. Januári terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) Március 02. Héraklész felmérő (Bp. Margitsziget 10:00-től) 05. Februári terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 03-10. Melegégövi kerékpáros edzőtábor U23, Junior első keret 10-16. Kerékpáros tábor Ifik, serdülő meghívottak (Horvátország) 25. Versenyeztetési tervek leadási határidő Héraklész program versenyzőinek Április 02. Márciusi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 12-18. Tavaszi edzőtábor itthon (akik a többi kerékpáros táborban nem vettek részt) Május 07. Áprilisi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 16-18. YOG QUALY Hollandia Június 04. Májusi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 19-22. Junior és Felnőtt EB (Kitzbühel) Július 02. Júniusi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) Augusztus 06. Júliusi terhelési napló és edzésteszt eredmény leadási határidő (Junior, U23) 07. VB szintek teljesítési határideje 09-10. Világkupa Tiszaújváros 16-28. Ifjusági Olimpia (Nanking) 11-20. VB felkészítő tábor 28-31. VB Edmonton Szeptember A táblázat folyamatosan aktualizálásra kerül. Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 9. oldal 2013.11.24.
Melléklet 4. 2014-es Költségvetési terv Héraklész Bajnok bruttó Héraklész Csillag bruttó Forrás mire Hónap Kerékpáros tábor (melegégöv) 2 hét Csillag 6 versenyző + 1 kísérő 7x160.000 1120000 dologi szállás+étkezés febr. Kerékpáros tábor (melegégöv) 2 hét Bajnok kiemeltek 5 versenyző 5x160.000FT 800000 dologi szállás+étkezés febr. Kerékpáros tábor Héraklész Bajnok tagoknak (2.vonal) 1 hét Horvátország 1400000 dologi szállás+étkezés+buszköltség márc. 18 fő +2 fő 20x70.000Ft Kerékpáros tavaszi tábor Héraklész Bajnok tagoknak (3.vonal) 6 nap Magyarország 1008000 dologi szállás+étkezés+létesítmény ápr. 26 fő + 2 fő 28x36.000Ft + uszoda Felmérések tavasz, tél 2db 200.000/db 400000 dologi sportlétesítmény bérlés márc.-dec. Junior EB támogatás (8 fő + 1 fő) 9x200000 1800000 átadott buszköltség+transzfer+szállás+ étkezés+nevezési díj+biztosítás máj.-jún. Ifi Csapat EB támogatás (6 fő + 1 fő) 7x200000 1400000 átadott repülőjegy+transzfer+szállás+ étkezés+nevezési díj+biztosítás jún. U23 EB támogatás (6 fő + 1 fő) 7x200000 1400000 átadott repülőjegy+transzfer+szállás+ étkezés+nevezési díj+biztosítás jún. Junior VB támogatás Edmonton (4 fő + 1 fő) repülőjegy+transzfer+szállás+ 2500000 átadott 5x500.000Ft étkezés+nevezési díj+biztosítás aug. U23 VB támogatás Edmonton (2 fő) 2x500.000Ft 1000000 átadott repülőjegy+transzfer+szállás+ étkezés+nevezési díj+biztosítás aug. VB felkészítő tábor junior 1 hét (4 fő + 1 fő) 10.000FT/nap. 5x7x10.000Ft 350000 dologi szállás+étkezés+létesítmény aug. VB felkészítő tábor U23 1 hét (2 fő + 1 fő) 10.000FT/nap. 3x7x10.000Ft 210000 dologi szállás+étkezés+létesítmény aug. Úszó alapozó edzőtábor I. (20 fő + 3 fő) 1 hét + uszoda bérlés 6x23x10.000Ft 1380000 dologi szállás+étkezés+létesítmény dec-jan. Úszó alapozó edzőtábor II. (20fő+3fő) + uszoda bérlés 6 éj 6x33x10.000Ft 1980000 dologi szállás+étkezés+létesítmény dec.-jan. Társedzők díjazása (napi 7.000Ft) 337000 átadott Héraklész táborokba társedzők személyi díjazása folyamatos felhasználható: Héraklész Bajnok kiemeltek egyéni kerete utazás (verseny-edzőtábor), eszközkorlátozottan, orvosi költségek, Pap Dávid - Ayof 4. hely 250.000 Ft, 500000 átadott Bicsák Bence Junior EB 10. 250.000Ft táplálék kiegészítők. folyamatos Héraklész Csillag egyéni kerete I. részlet Horváth Zsanett : 300000 Ft Dudás Eszter: 175000+50000 (egyetemi tám.) Anheuer Kristóf: 125000+50000 (egyetemi t.) Király István: 125000 Czigány András: 100000+50000 (egyetemi t.) Balogh Máté: 100000 U23 Úszó alapozó edzőtábor 10+1 főx13 éjszakax10.000 Válogatott póló 20db (ebből 10db Csillag) 2500Ft/db Válogatott verseny mezek vásárlása 30.000/db. 8 fő + 4 db tartalék 12x30.000FT 1075000 átadott Tartalék Csillag egyéni keret II.részlet augusztustól. 500000 átadott összesen 14240000 6760000 rendelkezésre álló keret 21000000 felhasználható: utazás (versenyedzőtábor), eszköz, orvosi költségek, táplálék kiegészítők. jan.-júli. 1430000 dologi szállás+étkezés+létesítmény dec. 25000 25000 átadott eszköz júni. 360000 átadott eszköz júni. felhasználható: utazás (versenyedzőtábor), eszköz, orvosi költségek, táplálék kiegészítők. Héraklész Bajnok táborozás dologi keretből aug.-dec. 7318000 Héraklész Bajnok 14240000 Dologi Keret 10078000 Héraklész Csillag 6760000 Átadott Keret 10922000 Összesen 21000000 Összesen 21000000 A költségvetés bruttó összegeket tartalmaz! Készítette: Kropkó Andrea, Szabó Zita 10. oldal 2013.11.24.