A Yucatán félsziget a szikrázóan fehér homokos partjairól, türkizkék tengervizéről, a buja őserdőből kivillanó ősi piramisokról, az ősi maja civilizáció felbecsülhetetlenül gazdag történelmi emlékeiről világhírű. Nyaralásuk során feltétlenül kóstolják meg a mexikói konyha tradicionális ételeit, a tortillát salsával, chilivel, a nemzeti italukat, a tequila-t is. Cancún 25 km hosszú és 500 m széles homokpadra épült, míg a nyugodtabb Riviéra Maya tőle délre található, HASZNOS TUDNIVALÓK BEUTAZÁS: nincsen szükség vízumra, elegendő a beutazás napjától számított 6 hónapig érvényes útlevél. DEVIZAELŐÍRÁSOK: a helyi és a külföldi fizetőeszközök összege nincs korlátozva ÉGHAJLAT: 27 28 C nappali középhőmérséklet. A téli időszakban kisebb záporok előfordulhatnak, a páratartalom viszonylag magas. EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK: a vezetékes víz fogyasztása nem ajánlott. Védőoltás nem kötelező, de ajánlott. Hepatitis A és B, valamint a tífusz elleni oltás és a malária elleni tabletta. melynek központja Playa del Carmen egykori halászfalu. Napjainkig megőrizte hagyományos képét, s ezért egyre népszerűbb úticél az igényesebb turisták körében. Tulum az egyetlen megmaradt tengerparti romváros, ugyan 120 km-re van a reptérről, viszont igen kedvelt a búvárok körében is, hiszen a tenger víze kristálytiszta és a partoktól már 50 m-re csodálhatják a színpompás korallzátonyokat. FESZÜLTSÉG: 110 Volt, átalakító szükséges. IDŐELTOLÓDÁS: Magyarország 10.00 óra, Mexikó 17.00 óra NYELV: a hivatalos nyelv a spanyol, de a szállodákban angolul is beszélnek. PÉNZVÁLTÁS: a hivatalos fizetőeszköz a mexikói peso (kódja MXN), érdemes amerikai dollárt vinni, mert mindenhol elfogadják. Hitelkártya (Mastercard, VISA, AMEX) esetenként (autóbérlés, szállodában felmerülő extra költségek) kaucióként szolgál, ezért szükséges! Eurocsekket nem fogadnak el. CSOPORTOS INDULÁSI IDŐPONTOK: 12 NAP/10 ÉJ TURNUSOK: 2012. XII. 30- I. 10., I. 20-31., I. 27-II. 7., II. 6-17., II. 20-III. 3., III. 17-28. VÁLASZTHATÓ PROGRAMOK: 4 napos körút + 8 nap üdülés a program leírás szerint vagy 12 napos üdülés tetszőlegesen választható szállodában UTAZÁS: az Air France menetrendszerinti járatával Budapestről, párizsi átszállással REPÜLŐTÉRI ILLETÉK: 139.000 Ft/fő REPÜLŐTÉRI TRANSZFER: mini busszal vagy autóbusszal történik, idegenvezetőnk kíséri vendégeinket a szállásaikra, transzferidő kb. 20-40 perc. ELHELYEZÉS: a körutazással kombinált program esetén a körutazás során 3 éj a programban feltüntetett szállodákban, az üdülés alatt a szálloda mind a 4+8 napos kombinált, mind a 12 napos üdülés során kínálatunkból tetszőlegesen választható ELLÁTÁS: a 4+8 napos kombinált utazás körutazás részén félpanzió, az üdülés alatt mindkét program esetén a választott szállodától függően reggeli vagy all inclusive ellátás IDEGENVEZETŐ: partnerirodánk alkalmazásában álló magyar nyelven beszélő idegenvezető EGYÉNI UTAZÁSSAL: 2012. XI. 1-2013. IV. 30. Ajánlatainkat megtalálja a www.ibusz.hu honlapon vagy érdeklődjön irodáinkban. 32 www.ibusz.hu
MEXIKÓ A maya kultúra nyomában Az ősi maják egy varázslatos világot hoztak létre, városállamokat építettek és virágoztattak fel. A maják szertartási központjai, a vallási rituálék helyszinei, ill. komplett piramis együttesek az őserdők mélyén rejtve maradtak, elkerülve a spanyol hódítók iszonyatos pusztításait. Igazán felemelő és energiával teli helyek ezek, a maja csillagászat és építészet ötvözetének remekművei. Földünk egyik legősibb civilizációja a maja, mely az ősi indiánokkal ellentétben mai napig egy élő, létező társadalom. Bár több ország területén élnek ma is maják, képesek voltak arra, hogy fenntartsák nyelvüket, életstílusukat, hagyományaikat. Mindazoknak akik eljutnak Mexikó dél-keleti felébe kihagyhatatlan program meglátogatni valamelyik maja romvárost. Az általunk kínált program résztvevői pedig igazán mélyreható ismereteket szerezhetnek erről a távoli, de izgalmas korról és világról. PROGRAM 4 NAPOS KÖRÚT + 8 NAP ÜDÜLÉS 1. NAP: Elutazás Budapestről az Air France menetrendszerinti járatával, párizsi átszállással. Érkezés Cancunba a délutáni órákban, majd transzfer a Ramada Cancún szállodába. 2. NAP: Rio Lagartos rezervátum - Ek Balam - Valladoid Reggeli után kezdődik az egésznapos kirándulás, melynek során megismerkedhetnek a Yucatán félsziget belső részeivel, mezőgazdaságával,a spanyolok uralmának építészeti emlékeivel. Ek-Balam egy kicsiny romnegyed mely méltóságosan áll az őserdő szívében több, mint ezer éve. Az ókori maja várost csak 1997-ben tárták fel, viszonylag jó állapotban. A Valladolid közelében fekvő archeológiai zóna maja nyelven fekete jaguárt jelent. A központi piramis felső peronján frissen rekonstruált dombormű látható, mely teljesen különbözik Chichen Itza, Tulum vagy épp Coba stílusától. Ezen a napon eljutnak Rio Lagartos vizeihez is. A természetvédelmi területen sokféle előlény így ibisz, fehér és szürke flamingo, gólya, pelikán, sas és krokodil lakik háborítatlan csendben. Valladolid városban pedig a mai maja életmódba nyerhetnek betekintést. Szállás az El Castellano szállodában. 3. NAP: Mérida Uxmal - Hacienda Sotuta de Peon Az egésznapos kirándulás során újabb maja városok titkai tárulnak fel. Merida a Yucatán szövetségi állam fővárosa, melynek helyén a középső preklasszikus korszak idején hatalmas település állt. Jellemzőek rá a monumentális, piramis jellegű platformok, mint amilyen a Balu mchan templom. Oldalhossza kb. 120 m, magassága 10 m, melyet később ferences kolostorrá, majd erődítménnyé építettek át. Ennek a területén található ma a központi piac Mercado Municipal Lucas de Gálvez. A kulturális virágzás első évszázadaiban Uxmal-é volt a vezető szerep. Uxmal a késő klasszikus korban élte virágkorát, amikor sok maja város már rég hanyatlásnak indult. Az épületek tetejét gyakran álboltozatokkal zárták le, az építkezéseknél sokszor alkalmaztak négyszögletes, fejezetekben végződő oszlopokat. A frízek némelyikén, pl. az Apácazárda homlokzatán a hagyományos pálmatetős maja kunyhók stilizált változata látható kőből kialakítva. Az épületek sok helyiségből állnak,általában téglalap alakúak és egy központi udvar köré épültek. A leghíresebbek a dombra épült és korábbi épületeket magába foglaló Kormányzó Palotája és az Apácazárda. A maga nemében egyedülálló Varázsló Piramisa több egymásra helyezett tömbből kialakított piramis. Délkeleti oldalán lépcső vezet fel egy szentélyhez, amelynek homlokzatát a mindent elnyelő Földszörny kitátott szája dísziti. Igazi koloniális élmény, időutazás vár utasainkra a Hacienda Sotuta de Peon ültetvény meglátogatásakor. A helyi múzeum kiállítása visszarepít az 1800-as évekbe, a nagy melegben pedig felfrissülhetnek a Hacienda medencéjében. Szállás az El Castellano szállodában 4. NAP: Izamal - Chichen Itza A minikörutazás utolsó napján jutnak el a leglátogatottabb maja-tolték romvárosba, az UNESCO világörökség részét képező Chichen Itza-ba, melyet 2007-ben a világ új 7 csodája közé is beválasztottak. Fő vonzereje a Kukulcan piramis. Ahogy belépünk a romváros területére, pár perc séta után feltárul előttünk a magasztos épület, ami maga a tökéletes tanú arra, milyen hihetetlen precíz és magas szintű ismeretekkel rendelkeztek a maja papok. Az itt épült maja templomváros kiterjedése körülbelül egy kilométer volt, lakói kizárólag maja főpapok és magas funkcionáriusok voltak. A toltékok honosították meg Kukulkán a tollas kígyóisten tiszteletét, harci szokásaikat és az ember áldozat rítusát, amelynek jeleit a város ma is magán viseli. A tolték művészet megdöbbentő, sokak számára rettenetes, hiszen állandó vérontásról tanúskodik. Épületeiket harci események, emberszívet lakmározó sasok képeivel, szörnyekkel és kígyó-madár-jaguár testű fantáziaállatok alakjaival díszítették. A rom együttes fontosabb építményei: El Castillo, Harcosok temploma, Labdajáték pálya, Főpapok temploma, Apácakolostor. A kirándulást követően visszatérés az üdülőzónába, transzfer és elhelyezkedés az üdülés időtartamára kiválasztott szállodában. 5-10. NAP: Üdülés a kiválasztott szállodában, fakultatív kirándulási lehetőségek. 11. NAP: A délutáni órákban transzfer a cancuni repülőtérre, majd hazautazás Budapestre. 12. NAP: Érkezés Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. www.ibusz.hu 33
FAKULTATÍV PROGRAMLEHETŐSÉGEK magyar nyelvű idegenvezetéssel. COBA i.sz. 500 és 900 között a Yucatán félsziget dúsgazdag kereskedelmi központja volt. Itt látható és meg is mászható a térség legmagasabb, cukorsüvegre emlékeztető piramisa gőzfürdők, csillagvizsgálók és kikövezett útvonalak mentén. Sétálunk vagy biciklizünk a trópusi őserdőben, figyeljük a madarakat, böngésszük a hatalmas kőlapok véseteit. Ezután beköszönünk egy több generációs maya családhoz. A környéken sok természetes víztároló medence - ahogy itt hívják évszázadok óta cenote - van. Megnézzük, hogy képet kapjunk arról, hogy az emberek miként jutottak vízhez ezen az egyébként folyókban igen-igen szegény területen. EGÉSZ NAPOS PROGRAM TÖBB FOGÁSOS EBÉDDEL, BELÉ- PŐKKEL 90 USD/FŐ, 5-12 ÉV KÖZÖTT 50 USD/FŐ CHICHEN ITZÁ a leglátogatottabb maja-tolték romváros, az UNESCO világörökség része, 2007-től pedig még a világ 7 új csodái közé is beválasztották. Fő vonzereje a Kukulcan piramis. Ahogy belépünk a romváros területére, pár perc séta után feltárul előttünk a magasztos épület, ami maga a tökéletes tanú arra, milyen hihetetlen precíz és magas szintű ismeretekkel rendelkeztek a maja papok. Az itt épült maja templomváros kiterjedése körülbelül egy kilométer volt, lakói kizárólag maja főpapok és magas funkcionáriusok voltak. A toltékok honosították meg Kukulkán a tollas kígyóisten tiszteletét, harci szokásaikat és az ember áldozat rítusát, amelynek jeleit a város ma is magán viseli. A tolték művészet megdöbbentő, sokak számára rettenetes, hiszen állandó vérontásról tanúskodik. Épületeiket harci események, emberszívet lakmározó sasok képeivel, szörnyekkel és kígyó-madár-jaguár testű fantáziaállatok alakjaival díszítették. Valladoid városán áthaladva megfigyelhetjük a mai maya életetvitelt is. A főtéren láthatjuk a spanyol alapítású középkori templomot a freskókkal díszített városháza mellett a tarka koloniális és modern házak gyűrűjében. EGÉSZ NAPOS KIRÁNDULÁS TÖBB FOGÁSOS EBÉDDEL, BELÉPŐKKEL 90 USD/FŐ, 5-12 ÉV KÖZÖTT 45 USD/FŐ XCARET csodaszép tengerparton fekvő öko/aqua park, melyben akvárium, állatkert, a barlangfolyó található, felár ellenében a lovaglás, PADI búvárkodás, úszás delfinekkel. A nap csúcspontjaként ősi maja labdajáték bemutatója, illetve az ország legszínvonalasabb folklór együttesének táncelőadása zárja a programot. EGÉSZ NAPOS PROGRAM TÖBB FOGÁSOS EBÉDDEL, BELÉ- PŐKKEL 140 USD/FŐ, 5-12 ÉV KÖZÖTT 95 USD/FŐ TULUM a rejtélyes égből leszálló maya isten városa, mely egy gyönyörű tengerparti sziklafalra és teraszra épült. Fénykorában, a XIV. században korall zátony által védett öblében kulcsfontosságú árucikkek mint. pl. kakaóbab, obszidián, só cseréltek gazdát. Természetesen ennek ma a romjait járhatjuk be. Xel-Ha egy csodálatos park édes barlangvízzel és sós tengerrel. Úszhatunk a kristálytiszta hullámokban vagy búvárkodhatunk a trópusi halak társaságában. Sportosan biciklizhetünk az öko útvonalon, kis múzeumokban pedig tanulmányozhatjuk a leguánok, színpompás lepkék, burjánzó növények életét. EGÉSZ NAPOS PROGRAM TÖBB FOGÁSOS EBÉDDEL, BELÉ- PŐKKEL, BÚVÁR FELSZERELÉSSEL, A DÉLUTÁN FOLYAMÁN KORLÁTLAN ÉTEL, ITAL FOGYASZTÁSSAL 140 USD/FŐ, 5-12 ÉV KÖZÖTT 95 USD/FŐ EK- BALAM RIO LAGARTOS KIRÁNDULÁS Beutazzuk a Yucatán félsziget belső főldjeit, látjuk mezőgazdaságát, spanyolok építette várait és templomait. Ek-Balam egy kicsiny romnegyed mely méltóságosan áll az őserdő szívében több, mint ezer éve. Az ókori maja várost cask 1997-ben tárták fel, viszonylag jó állapotban. A központi piramis felső peronján frissen rekonstruált dombormű látható, mely teljesen különbözik Chichen Itza, Tulum vagy épp Coba stílusától. Ek-Balam egyik-masik szobra beillene egy Thaiföld-i vagy egy Angkor-i palota szoborcsoportjába is. Ezután továbbutazunk Rio Lagartos vizeihez. Természetvédett terület ez, hisz sokféle előlény mint ibisz, fehér és szürke flamingo, gólya, pelikán, sas és krokodil lakik benne háborítatlan csendben. Motorcsónakban siklunk a mangrove erdők szegélyezte puha-kék vízen egy leválasztott terület felé, ahol megcsodáljuk a rózsaszín flamingok népes raját. EGÉSZ NAPOS PROGRAM TÖBB FOGÁSOS EBÉDDEL, BELÉ- PŐKKEL 115 USD/FŐ, 5-12 ÉV KÖZÖTT 85 USD/FŐ 34 www.ibusz.hu
FLAMINGO CANCÚN RESORT MEXIKÓ FEKVÉSE: Cancún fehér homokos tengerpartjára épült középkategóriás szálloda. Szórakozási, vásárlási lehetőségek a közelben megtalálhatók. 4-5 szintes épületei 221 kényelmes szobával rendelkeznek. Cancún reptere 28 km, belvárosa 7 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-bár, kültéri medencék, gyerek medence, animáció, Wifi, miniklub, billiard, napozóterasz térítésmentesen igénybevehető nyugágyakkal, napernyőkkel és strandtörülközőkkel. Térítés ellenében masszázs, gyermek felügyelet, ruhatisztítás, széf. Sport: fitnesz terem, strand röplabda. All inclusive programban a nem motoros vizi sporteszközök ingyenesek. Térítés ellenében: búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, vitorlázás, golf és búvár oktatás. ELHELYEZÉS: standard szobák, melyek egy king-size/ 2m széles ággyal OASIS PALM BEACH FEKVÉSE: Az Oasis Hotels tagjaként Cancún fehér homokos tengerpartján találhatjuk meg ezt a középkategóriás szálloda komplexumot. Cancún reptere 25 km, belvárosa 5 km. Szórakozási, vásárlási lehetőségek a közelben megtalálhatók. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, továbbá mexikói, ázsiai, olasz, nemzetközi a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, butikok, miniclub, gyerek medence, animáció. Térítés ellenében masszázs, gyermek felügyelet, fodrász, orvosi vizsgálat, internet, ruhatisztítás. Sport: fitnesz, tenisz, röplabda, kosárlabda, kajak, szörf, vitorlás, katamarán. Térítés ellenében: búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, vitorlázás, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: medencére, kertre néző standard szobák melyek egy king-size/ 2 m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5 m széles ágygyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő csak 12 év alatti gyermek lehet) Felárral kérhető óceánra néző standard szoba, ill. óceánra néző junior suite és deluxe szobák. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, Sat-TV, telefon, széf, hűtő/minibár, hajszárító, fürdőszoba/wc, balkon. ELLÁTÁS: büfé reggelivel vagy felárral all inclusive ellátás /korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi alkoholok/koktélok 10.00-23.00 óra között, borok a büfé-étkezésekhez/ AJÁNLJUK: gyerekekkel érkező családoknak, nászutas pároknak, nyűzsgést, tenger közelségét kedvelő vendégeinknek. egyenként 1,5m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő csak 12 év alatti gyermek lehet) Felárral kérhető Szobák felszereltsége: légkondicionáló, Sat-TV, telefon, széf/felár, hűtő/minibár, vasaló szett, hajszárító, fürdőszoba/wc, balkon. ELLÁTÁS: büfé reggelivel vagy felárral all inclusive ellátás /korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi alkoholok/koktélok 10.00-23.00 óra között, borok a büfé-étkezésekhez/ AJÁNLJUK: gyerekekkel érkező családoknak, nászutas pároknak, akik kedvelik a nagyobb club jellegű szálloda komplexumokat. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket www.ibusz.hu 35
SUP BARCELO MAYA BEACH & CARIBE RESORT FEKVÉSE: Riviera Maya fehér homokos tengerpartján, hatalmas, trópusi parkban találuk meg ezt a szuperior kategóriájú, karibi stilusú szállodát. Cancún reptér 70 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, butikok, animációs programok, úszómedencék, fodrászat/szépségszalon, szoba szervíz, mini-club 4-12 éves gyermekeknek, gyermek medence, napernyők, napágyak a parton és a medencénél is díjtalanok, fitnesz, aerobik, tenisz, biliárd, röplabda, kosárlabda, kerékpár, asztali tenisz, mini golf, nem motoros vízi sport eszközök: kajak, szörf, vitorlás, katamarán. SPA: kezelések, masszázs, jacuzzi, gőzkabin, szauna. Térítés ellenében: Wifi, internet elérhetőség, SPA kezelések, masszázs, fodrász, orvosi vizsgálat, ruhatisztítás, gyermek felügyelet, búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: 2-3 szintes villa-épületekben lévő tágas, karibi hangulatú, szuperior szobák, melyek egy king-size/ 2 m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5 m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók (4. fő 12 év feletti is lehet). Felárral óceánra néző club-prémium szobák, óceánra néző club-prémium junior suite. Kérhető nem dohányzó szoba is. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, ventillátor, Sat-TV, telefon, széf, hűtő/minibár naponta ásványvízzel, sörrel feltöltve, hajszárító, vízforraló/tea, kávé, vasaló készlet, fürdőszoba/wc, hajszárító, fürdőköppeny/papucs, balkon. ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büfé-étkezésekhez 10.00-02.00. között. AJÁNLJUK: nászutasoknak, gyermekekkel érkezőknek, SPA wellness szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. 36 www.ibusz.hu
SUP REEF PLAYACAR SPA RESORT MEXIKÓ FEKVÉSE: A szépséges Playa del Carmen fehér homokos tengerpartján, gondozott, trópusi parkban találuk meg ezt a magas igényeket kielégítő, szuperior kategóriájú, SPA szállodát. Cancún reptér 55 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, butikok, animációs programok, úszómedencék, fodrászat/szépségszalon, szoba szervíz, fitnesz, aerobik, tenisz, billiárd, röplabda, kosárlabda, kerékpár, asztali tenisz, nem motoros vízi sport eszközök: kajak, szörf, vitorlás, katamarán. SPA: teljeskörű kezelések, masszázs, jacuzzi. Térítés ellenében: SPA, fodrász, orvosi vizsgálat, internet, ruhatisztítás, búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: 3 szintes villa-épületekben lévő tágas, standard szobák, melyek egy king-size/ 2m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő csak 12 év alatti gyermek lehet) Felárral kérhető prémium szobák jacuzzival / minibár feltöltés naponta+prémium italok és nem dohányzó szoba is. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, ventilátor, Sat-TV, telefon, széf/felár, hűtő/minibár, hajszárító, vízforraló, vasaló készlet, fürdőszoba/wc, hajszárító, balkon. ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büféétkezésekhez. AJÁNLJUK: nászutasoknak, gyermekekkel érkezőknek, SPA wellness szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. www.ibusz.hu 37
SUP VIVA WINDHAM MAYA RESORT FEKVÉSE: Riviera Maya fehér homokos tengerpartján, hatalmas, trópusi parkban találuk meg ezt a szuperior kategóriájú, teljesen felújított szállodát. Cancún reptér 70 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, butikok, animációs programok, diszkó, úszómedencék, fodrászat/szépségszalon, szoba szervíz, Wifi, mini-club 4-12 éves gyermekeknek, gyermek medence, napernyők, napágyak a parton és a medencénél is díjtalanok, fitnesz, aerobik, tenisz, billiárd, röplabda, kosárlabda, kerékpár, asztali tenisz, mini golf, nem motoros vízi sport eszközök: kajak, szörf, vitorlás, katamarán. SPA: kezelések, masszázs, jacuzzi, gőzkabin, szauna. Térítés ellenében: SPA kezelések, masszázs, fodrász, orvosi vizsgálat, ruhatisztítás, gyermek felügyelet, búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: 2-3 szintes épületekben lévő tágas, dekoratív, koloniál stílusú delux szobák, melyek egy king-size/ 2 m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5 m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő lehet 12 év felett) Felárral kérhető óceánra néző delux szoba, és nem dohányzó szoba is. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, ventillátor, Sat-TV, telefon, széf/felár, hűtő/minibár naponta ásványvízzel, sörrel feltöltve, hajszárító, vízforraló/tea, kávé, vasaló készlet, fürdőszoba/wc, hajszárító, fürdőköppeny/papucs, balkon. ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár 10.00-16.00. óra között, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büféétkezésekhez 10.00-02.00. óra között. AJÁNLJUK: nászutasoknak, gyermekekkel érkezőknek, SPA wellness szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. 38 www.ibusz.hu
CATALONIA ROYAL TULUM BEACH & SPA RESORT 18+ MEXIKÓ FEKVÉSE: A Catalonia szállodalánc tagjaként Tulum fehér homokos tengerpartjára és a Xpu-ha rezervátum területére épült, magas igényeket kielégítő, SPA resort, mely 18 év alatti vendégeket nem fogad. Playa del Carmen 40 km (ingyenes minibusz járat), Cancún reptere 120 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, disco, casino, lounge chill-out zenével, butikok, animációs programok, úszómedence, jacuzzi, fodrászat/szépségszalon, kerékpárkölcsönző, szoba szervíz. A szállás egész területén Wi-Fi internet-hozzáférés biztosított díjmentesen. SPA: teljeskörű kezelések, masszázs, jacuzzi. Térítés ellenében SPA kezelések, fodrász, orvosi vizsgálat, internet, ruhatisztítás. Sport: fitnesz, aerobik, tenisz, billiárd, darts, röplabda, kosárlabda, asztali tenisz, kajak, szörf, vitorlás, katamarán. Térítés ellenében: búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, vitorlázás, golf és búvároktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: 2-3 szintes épületekben lévő tágas, superior szobák, melyek 1 pótággyal rendelkeznek, de csak 18 év feletti vendégek részére. Foglalható felárral junior suite is, melynek van egy kis nappali része ülőgarnitúrával, ill. royal nászutas lakosztály. Kérhető nem dohányzó szoba is. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, ventilátor, Sat-TV, telefon, széf, minibár, hajszárító, vízforraló, vasaló készlet, esernyő, fürdőszoba/wc, balkon ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büfé-étkezésekhez. AJÁNLJUK: pároknak, házaspároknak, nászutasoknak (nászutas lakosztály is foglalható felárral), wellness szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja www.ibusz.hu 39
FIESTA AMERICANA CONDESA RESORT FEKVÉSE: Ez a modern stilusú, minden igényt kielégítő, család barát szálloda Cancún fehér homokos tengerpartja mellé épült. Cancún reptér 20 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek, snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, butikok, animációs programok, diszkó, külső/belső úszómedencék, fodrászat/szépségszalon, szoba szervíz, Wifi, mini-club 4-12 éves gyermekeknek, gyermek medence, napernyők, napágyak a parton és a medencénél is díjtalanok, fitnesz, aerobik, tenisz, billiárd, jóga órák, röplabda, kosárlabda, kerékpár, asztali tenisz, mini golf, nem motoros vízi sport eszközök: kajak, szörf, vitorlás, katamarán. SPA: kezelések, masszázs, jacuzzi, gőzkabin, szauna. Térítés ellenében: SPA kezelések, masszázs, fodrász, orvosi vizsgálat, ruhatisztítás, gyermek felügyelet, búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: tágas, elegáns superior szobák, melyek egy king-size/ 2 m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5 m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő lehet 12 év felett) Felárral kérhető óceánra néző superior szoba, óceánra néző, ill. óceán parti delux szobák, 2-4 fős master suite/ hálószoba+nappali, 2 fürdőszoba, jacuzzi, hatalmas óceánra néző terasz. Kérhető nem dohányzó szoba is. Szobák felszereltsége: légkondicionáló, LCD Sat-TV, telefon, internet, széf/felár, hűtő/minibár naponta ásványvízzel, sörrel feltöltve, hajszárító, vízforraló/tea, kávé, vasaló készlet, fürdőszoba/wc, hajszárító, fürdőköppeny/papucs, balkon. ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár 10.00-16.00. óra között, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büféétkezésekhez 10.00-02.00. óra között. AJÁNLJUK: nászutasoknak, gyermekekkel érkezőknek, SPA wellness szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. 40 www.ibusz.hu
DELUX HOTEL MOON PALACE MEXIKÓ FEKVÉSE: A Palace Resorts tagjaként luxus igényeket kielégítő, rendkívül elegáns resort Cancún fehér homokos partján, Golf pályával rendelkező 22 hektáros parkban fekszik, mintegy 1,5 km hosszú tengerpart mentén. Cancún központja 30 km (ingyenes minibusz járat), a reptér 20 km. SZOLGÁLTATÁSOK: büfé-, a la carte éttermek (mexikói, olasz, távol-keleti, amerikai, japán konyhák), snack-, pool-, beach-, cocktail-bár, a szabadtéri színház magas színvonalú programokkal, disco, casino, lounge chill-out zenével, butikok, miniclub, animációs programok, lagúna jellegű úszómedence, jacuzzi, gyerek medence, fodrászat/szépségszalon, kerékpárkölcsönző, 24 órás szobaszerviz. A szállás egész területén Wi-Fi internet-hozzáférés biztosított,díjmentesen. SPA: teljeskörű kezelések, masszázs, gőzfürdő, szauna, jacuzzi. Térítés ellenében SPA kezelések, gyermek felügyelet, fodrász, orvosi vizsgálat, internet, ruhatisztítás. Sport: fitnesz, aerobik, tenisz, billiárd, minigolf, röplabda, kosárlabda, asztali tenisz, kajak, szörf, vitorlás, katamarán. Térítés ellenében: búvárkodás (PADI), tengeri horgászat, golf, motoros vízi sporteszközök, teniszpálya este, tenisz, vitorlázás, golf és búvár oktatás, lovaglás. ELHELYEZÉS: 3 szintes épületekben lévő tágas, superior delux kertre néző szobák, melyek egy king-size/ 2m széles ággyal foglalhatók 2 főre vagy két külön queen-size/ egyenként 1,5m széles ággyal kérhető, melyek 2-4 főre foglalhatók. (4. fő lehet 12 év felett). Foglalható felárral tengerre néző, superior delux szoba is. Kérhető nem dohányzó szoba és olyan szoba is, amely a mozgáskorlátozottak igényeit elégíti ki. Szobák felszereltsége: Jacuzzi, légkondicionáló, ventilátor, Sat-TV, telefon, széf, minibár, hajszárító, vízforraló, vasaló készlet, esernyő fürdőszoba/wc, balkon. ELLÁTÁS: all inclusive - korlátlan ételfogyasztás: büfé reggeli, ebéd, vacsora, snack bár, az a la carte éttermekben a kiszolgálás felárral, előzetes asztalfoglalással lehetséges. Korlátlan italfogyasztás: üdítő italok, helyi és bizonyos nemzetközi alkoholok/koktélok, borok a büfé-étkezésekhez 10.00-02.00. óra között. AJÁNLJUK: nászutasoknak (nászutas lakosztály is foglalható felárral), wellnes szolgáltatásokat igénylő vendégeinknek. Figyelem: egyes éttermekben a dohányzás tilos, éttermeiben az elegáns öltözéket a szálloda szabályzata előírja. www.ibusz.hu 41
CSOPORTOS INDULÁSI IDŐPONTOK: 12 NAP ÜDÜLÉS VAGY 4 NAP KÖRÚT + 8 NAP ÜDÜLÉS: 2012.XII. 30- I.10., I.20-31., I.27-II.7., II.6-17., II.20-III.3., III.17-28. Utazás: Air France menetrendszerinti járatával Budapestről, párizsi átszállással. díj tartalmazza: szállás ellátással, repülőjegy, transzfer, magyar nyelvű idegenvezető. Repülőtéri illeték: 139.000 Ft/fő-től. FLAMINGO CANCÚN RESORT díj/ft/fő/re standard 2 á 439.900 519.900 349.900 439.900 359.900 449.900 339.900 429.900 339.900 429.900 369.000 459.900 3. fő felnőtt 369.000 469.000 289.000 389.000 299.000 399.000 279.000 389.000 279.000 389.000 309.000 409.000 209.000 309.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 AI FÁ FLN 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 AI FÁ 1. GY (2-6 é.) ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes AI FÁ 2. GY (7-12 é.) 75.000 55.000 75.000 55.000 75.000 55.000 75.000 55.000 75.000 55.000 75.000 55.000 TN FÁ 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 90.000 65.000 OASIS PALM BEACH standard 2 á 439.900 519.900 369.900 449.900 369.900 449.900 379.900 459.900 399.900 469.900 399.900 469.900 3. fő felnőtt 369.000 469.000 299.000 399.000 299.000 399.000 309.000 409.000 329.000 429.000 319.000 429.000 (2-6 é.) 209.000 309.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 159.000 259.000 (7-12 é.) 279.000 359.000 229.000 309.000 229.000 309.000 229.000 309.000 229.000 309.000 229.000 309.000 TN FÁ 29.000 20.000 29.000 20.000 29.000 20.000 29.000 20.000 29.000 20.000 29.000 20.000 SUP BARCELO MAYA BEACH & CARIBE RESORT XII. 30- I.10. I.20-31. I.27-II.07. II.6-17. II.20-III.3. III.17-28. Superior 2 á 599.900 629.900 449.900 509.900 469.900 519.900 479.900 529.900 479.900 529.900 479.900 529.900 felnőtt 489.000 559.000 369.000 459.000 379.000 459.000 389.000 469.000 389.000 469.000 389.000 469.000 379.000 429.000 289.000 349.000 289.000 349.000 289.000 349.000 289.000 349.000 289.000 349.000 TN club prémium FÁ 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 TN club p. J SUI FÁ 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 SUP REEF PLAYACAR SPA RESORT standard 2 á 699.900 699.900 479.900 529.900 489.900 539.900 499.900 539.900 499.900 539.900 499.900 539.900 3. fő felnőtt 599.000 629.000 409.000 489.000 429.000 489.000 429.000 489.000 429.000 489.000 429.000 489.000 389.000 429.000 309.000 369.000 309.000 369.000 309.000 369.000 309.000 369.000 309.000 369.000 Superior FÁ 39.000 25.000 39.000 25.000 39.000 25.000 39.000 25.000 39.000 25.000 39.000 25.000 Prémium FÁ 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 SUP VIVA WINDHAM MAYA RESORT XII. 30- I.10. I.20-31. I.27-II.7. II.6-17. II.20-III.0. III.17-28. Delux 2 á 589.900 629.900 479.900 529.900 489.900 539.900 509.900 549.900 509.900 549.900 509.900 549.900 felnőtt 519.000 579.000 429.000 499.000 439.000 499.000 459.000 509.000 459.000 509.000 459.000 509.000 289.000 369.000 239.000 319.000 239.000 319.000 239.000 319.000 239.000 319.000 239.000 319.000 TN FÁ 59.000 39.000 59.000 39.000 59.000 39.000 59.000 39.000 59.000 39.000 59.000 39.000 CATALONIA ROYAL TULUM BEACH & SPA RESORT 18+ Superior 2 á 619.900 649.900 489.900 539.900 499.900 549.900 519.900 559.900 519.900 559.900 519.900 559.900 3. fő felnőtt 519.000 579.000 409.000 479.000 419.000 489.000 429.000 499.000 429.000 499.000 429.000 499.000 J. suite FÁ 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 69.000 49.000 Royal suite FÁ 85.000 59.000 85.000 59.000 85.000 59.000 85.000 59.000 85.000 59.000 85.000 59.000 FIESTA AMERICANA CONDESA RESORT Superior 2 á 689.900 689.900 589.900 609.900 589.900 609.900 589.900 609.900 589.900 609.900 589.900 609.900 3. fő felnőtt 599.000 619.000 499.000 549.000 499.000 549.000 499.000 549.000 499.000 549.000 499.000 549.000 389.000 429.000 329.000 379.000 329.000 379.000 329.000 379.000 329.000 379.000 329.000 379.000 TN DLX FÁ 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 99.000 69.000 Óceán parti DLX FÁ 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 145.000 99.000 DELUX MOON PALACE Superior DLX 2 á 849.900 799.900 799.900 749.900 799.900 749.900 799.900 749.900 799.900 749.900 799.900 749.900 3. fő felnőtt 759.000 739.000 699.000 689.000 699.000 689.000 699.000 689.000 699.000 689.000 699.000 689.000 379.000 419.000 319.000 369.000 319.000 369.000 319.000 369.000 319.000 369.000 319.000 369.000 TN superior dlx 30.000 25.000 30.000 25.000 30.000 25.000 30.000 25.000 30.000 25.000 30.000 25.000 42 www.ibusz.hu