EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Hasonló dokumentumok
Pontszámítás egyetemi felvételihez

7. Pontszámítás a felsőoktatási szakképzésre, az alapképzésre és az osztatlan képzésre történő jelentkezés esetén

Magyar Olimpiai Bizottság

Általános rendelkezések

Pontszámítás a felsőoktatásban

Általános rendelkezések

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

II. RÉSZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZGATÁSSZERVEZŐ ÉS JOGÁSZ SZAK, FELSOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. /a Szabályzat 2. -ához/

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

MOB évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA. pályázati felhívást tesz közzé. a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 23 i Elnökségi üléséről

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév

ÚTMUTATÓ ÉS FELHÍVÁS A NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATHOZ

Építész (osztatlan) szak rajzalkalmassági vizsga feladatai

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI SPORTSZÖVETSÉG. Felvételi többletpontok beszámítása a felvételi során február

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (tervezet)

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. székhely: cégjegyzékszám: adószám: képviselő: bankszámla szám: a továbbiakban: Támogató adózó

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

E L Ő T E R J E S Z T É S

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

VEVŐPARTNERI SZERZŐDÉS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete szeptember 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 30-i ülésére

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/A melléklete

Kerezsi Endre Kollégium. Felvételi pontrendszer II. rész

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

Tisztelt Képviselő-testület!

A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Feladat-ellátási szerződés a 48. számú háziorvosi körzet ellátásáról

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 6747/2010.

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/A melléklete

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

1/2019 (01.30.) sz. Dékáni utasítás a karon kívüli oktatási tevékenység végzéséről a PTE Műszaki és Informatikai Karán. Preambulum

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal c) a Magyar tudomány kategóriákban. (2) A Budapest Főváros

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE (A Hallgatói követelményrendszer A része)

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

Kivonat a TAO érdekesebb részeiből 22/C. (1)

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal

AZ ÓBUDAI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

AZ ÓBUDAI EGYETEM évi FELVÉTELI SZABÁLYZATA

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 5/A melléklete A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete augusztus 29-i ülésére

Egészségügyi ellátási szerződés önálló orvosi tevékenység végzéséről

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

8/a. számú melléklet Együttműködési megállapodás gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...

Magyar Evezős Szövetség

VENDÉGPROFESSZORI STATÚTUMA

Felsőoktatási felvételi 2019 (általános tájékoztatás)

OE-RH-/2013 Budapest, május 14. 2/2013. Rektori Utasítás Az Óbudai Egyetem tantermeinek és egyéb helyiségeinek igénybevételére

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 8. függelék

A BME 2012/2013. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET

Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 2. oldal d) csapatsportágban szerzett 1-8. helyezés után állami jut

Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata. III. kötet Felvételi Eljárásrend. Budapest

E l ő t e r j e s z t é s. A Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesülete (Kunfehértói Csoport) támogatás iránti kérelme tárgyában

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

BME Építészmérnöki Kar

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2015/2016. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. (A Hallgatói követelményrendszer A része) szeptember 2.

Érettségi-felvételi tájékoztató január 28.

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

Átírás:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest, Csörsz utca 49-51)., képviselő: Borkai Zsolt, elnök (továbbiakban: MOB) másrészről az Óbudai Egyetem Intézményi azonosító: (1034 Budapest, Bécsi út 96/b., képviselő: Prof. Dr. Rudas Imre, rektor (a továbbiakban:óe) között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: 1. BEVEZETÉS Az Együttműködő Felek egyetértenek abban, hogy a társadalom fejlődését biztosító humán erőforrások létrehozása a szélesen értelmezett nevelési és oktatási folyamatokban valósul meg. A társadalmi célkitűzések megvalósítása érdekében alapvető feladat a szellemileg, testileg-lelkileg és erkölcsileg fejlett fiatal értelmiség felnevelése. Ennek érvényesítése érdekében, az ifjúság számára példaképet jelentő olimpiai kerettagok és olimpiai reménységek felsőfokú tanulmányainak elősegítése céljából a két szervezet az alábbi elvek szerint kíván együttműködni. 2. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ALAPELVEI 2.1 Az együttműködés minden tekintetben megfelel a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak. 2.2 Az együttműködést a kölcsönösen megnyilvánuló jóhiszeműség, és a teljes bizalmon alapuló konstruktív szándék jellemezi. 2.3 Az Együttműködő Felek egymás jogait és hatáskörét kölcsönösen elismerik és tiszteletben tartják. 2.4 Az együttműködésben részt vevő személyek a jó kapcsolat és az ésszerű munkamegosztás érdekében biztosítják a hatékony együttműködéshez szükséges folyamatos információcserét. 2.5 Az Együttműködő Felek a kölcsönös előnyök érdekében a jogszabályok adta keretek között szakmailag, erkölcsileg segítik egymás tevékenységét. 1

3. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS CÉLKITŰZÉSEI 3.1 Az olimpiai kerettagok és az olimpiai reménységek sportolói karrierjének, valamint a civil életre történő felkészülésének összehangolása. 3.2 A fenti kategóriába tartozó sportolók felsőfokú intézményekbe történő felvételének előkészítése. 3.3 A felsőfokú tanulmányokat folytató olimpiai kerettagok és olimpiai reménységek tanulmányainak szakmai, illetve anyagi támogatása. 3.4 A testkultúra eszközrendszerének minél hatékonyabb érvényesítése a Óbudai Egyetemek oktatási és nevelési programjaiban. 3.5 Olyan sportos szemléletű fiatal értelmiség képzése, amely tanulmányainak befejeztével hozzájárul az egészséges életmód terjesztéséhez és segíti, hogy minél több sportszerető, edzettebb fiatal nevelkedjék fel. 4. A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG VÁLLALJA 4.1 A MOB egyéni elbírálás alapján pénzügyi támogatást nyújt: az Óbudai Egyetem költségtérítéses képzésére felvett olimpiai kerettagok és olimpiai reménységek költségtérítési kötelezettségeinek a teljesítéséhez. A MOB egy személynek kizárólag egy képzés költségtérítéséhez nyújt támogatást. 4.2 A MOB engedélyezi az Óbudai Egyetem mellékletben található megjelenítésnek a használatát az alábbi feltételekkel: - Óbudai Egyetem a mellékletben található megjelenítést a MOB Olimpikon Életút Program kommunikációjával összefüggésben használhatja fel. Óbudai Egyetem a MOB címerének különálló, a Mellékletben meghatározottól eltérő használatára nem jogosult. - Óbudai Egyetem a mellékletben található megjelenítés használati jogát harmadik személy részére nem ruházhatja át. Felek rögzítik, hogy jelen megállapodás aláírásával a MOB címere felett az Óbudai Egyetem a jelen megállapodásban foglaltakat meghaladóan semmilyen jogot nem szerez, azok hasznosításához hozzá nem járulhat, valamint jelen megállapodásban nem meghatározott használatában részt nem vehet. 2

4.3 A MOB feltünteti az Óbudai Egyetem emblémáját: - a Sport Évkönyvben, - a honlapján, - saját szervezésű rendezvényein: a támogatói falon. 4.4 A MOB az Óbudai Egyetemképviselőit meghívja a közgyűléseire. 4.5 Igény esetén a MOB elősegíti az olimpiai mozgalommal kapcsolatos előadások rendezését, fakultációs programok szervezését. 4.6. A MOB minden tanév október 15-ig megküldi az EDUTUS Főiskolának: - az olimpiai kerettagok névsorát sportági bontásban és - az Óbudai Egyetem azon hallgatóinak a névsorát, akiket a MOB az előző tanévben támogatásban részesített. 4.7 A MOB az Óbudai Egyetemjavaslatára, a végzős hallgatók számára esetenként lehetőséget ad működésének megismerésére. 4.8 A MOB kijelölt munkatársai felkérésre közvetlenül is részt vesznek a felsőoktatásban, melynek korlátját a Felek havi egy alkalomban határozzák meg. 4.9 A MOB fogadókész az együttműködés érdekeit szolgáló, jelen megállapodásban nem rögzített bármilyen új kezdeményezés, javaslat elfogadására. 5. AZ ÓBUDAI EGYETEMVÁLLALJA 5.1 Az Óbudai Egyetem vállalja a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) kormányrendeletben meghatározott jogosultságok biztosítását. 5.1.1 a rendelet 21. alapján a) az adott sportág országos sportági szakszövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság vagy a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, illetve a Magyar Sakkszövetség által kiadott igazolás alapján a rendelet 22. (1) bekezdésében foglaltakat kivéve - aa) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, ab) 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, ac) a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel esetén 50 többletpontra, b) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert sportágban az adott sportág országos sportági szakszövetségének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, illetve a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének igazolása alapján ba) világbajnokságon, 3

bb) Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezésért 30 többletpontra, c) az adott sportág országos sportági szakszövetségének igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban ca) a korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, cb) az Universiadén, cc) a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, cd) az Ifjúsági Olimpián elért legalább 3. helyezésért 20 többletpontra, d) az adott sportág országos sportági szakszövetségének igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban az országos sportági szakszövetség által felnőtt és felnőtt alatti első utánpótlás korosztály részére szervezett országos bajnokságon elért legalább 3. helyezésért 15 többletpontra, e) a Magyar Diáksport Szövetség igazolása alapján, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban a Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 3. helyezésért 10 többletpontra jogosult. f) A b)-e) pont alapján a többletpontot csak abban az esetben kaphatja meg a jelentkező, ha az arra jogosító eredményt legkésőbb a jelentkezés évét megelőző 8 éven belül szerezte. g) Az (5.1.1) bekezdés alkalmazása során jogcímenként legfeljebb egy-egy többletpontra jogosító eredmény alapján jogosult többletpontra a jelentkező. Az a)-e) pontokban meghatározott jogcímek közül csak a pontszámítás szempontjából legkedvezőbb jogcím után kaphat többletpontot a jelentkező. 5.1.2 a rendelet 22. alapján A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián 1-6. helyezést elért jelentkezők felvételi összpontszáma bármely általuk választott intézményben meghirdetett képzésen - amennyiben megfelelnek a jelentkezési és alkalmassági feltételeknek, valamint elérik a 14. (5) bekezdésében, illetve 23. -ban meghatározott pontszámot - 500 pont. 5.2 Az ÓE a központi felvételi szabályok betartásával, a karok fogadóképességétől függően felvesz a MOB részéről javasolt olimpiai kerettagokat (1-3 fő) az önköltséges keret terhére, de önköltség i kötelezettség nélkül. 4

5.3 Az ÓE vállalja, hogy az olimpiai kerettagok önköltségi kötelezettségéből egyéni elbírálás alapján kedvezményt adhat. 5.4 Az olimpiai kerettag hallgató számára tanulmányi kedvezményeket biztosít az oktatási jelenlét, a tanulmányi időbeosztás és vizsgarend tekintetében. Az együttműködési megállapodás kedvezményezettjei egyéni tanulmányi rend és vizsgarend szerint végezhetik tanulmányaikat. 5.5 Az ÓE rektora által kijelölt kapcsolattartó gondoskodik a programban érintettek számára szükséges tutorokról, koordinálja tevékenységüket, állandó kapcsolatot tart a hallgatókkal. 5.6 Az ÓE a programban résztvevőket tankönyvekkel, szakirodalommal és oktatási segédletekkel látja el, melyben hosszabb távolléteik, edzőtáborok alkalmával is biztosítja tanulmányaikban a kiemelkedő előrehaladást. 5.7 Az ÓE felajánlja, hogy a Keleti Károly Gazdasági Kar Testnevelési és Sport Intézete a MOB-bal szakmai együttműködést alakit ki. 5.8 Az ÓE részéről az együttműködési megállapodás betartásáért és az együttműködési programban résztvevők érdekeinek képviseletéért a felelős Dr. Fehér Györgyné. 6. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 6.1 A jelen együttműködési megállapodásban foglaltakkal Felek egyetértenek, a megvalósulását évente értékelik és a megállapodást szükség esetén módosítják. 6.2 Jelen megállapodás 2013. január 1-jén lép hatályba és 2016. december 31-ig hatályos azzal, hogy azt a Felek egyező akarattal meghosszabbíthatják. 6.3 A megállapodás a határozott idő eltelte előtt csak közös megegyezéssel vagy súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú felmondással szüntethető meg. 6.4 Szerződő Felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen megállapodáson alapuló vitás kérdéseket egymás között közvetlenül, tárgyalás útján kísérlik meg rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, abban az esetben a viták eldöntésére a Felek a választottbírósági út kizárólagosságát kötik ki. A Felek rögzítik, hogy amennyiben a megállapodásban hivatkozott jogszabályban változás történik, úgy a megállapodás szövegét felülvizsgálják és a jogszabályi változások figyelembevételével módosítják. 5

Jelen megállapodás öt számozott oldalból álló, négy eredeti példányban készült. Jelen megállapodást Szerződő Felek gondos átolvasást és közös értelmezést követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, képviselőik útján jóváhagyólag írták alá. Budapest, 2013. elnök Magyar Olimpiai Bizottság rektor Óbudai Egyetem 6

Melléklet 7